A XV. században lassú fejlõdés indult meg Európában: fejlõdött az ipar és a mezõgazdaság, s a népesség is növekedett. Ez nagymértékben hatott a nemzetközi kereskedelemre. Mivel Nyugat-Európa már nem tudta a megnövekedett népességet ellátni élelemmel, kialakult a kontinentális munkamegosztás, miszerint Kelet-Európa mezõgazdasági termékeket szállított az iparcikkekért cserébe. Ennek következménye lett Kelet-Európában a második jobbágyság kialakulása. Az olcsó nyugati iparcikkek pedig megfojtották itt az ipart, ezzel indul meg az sok évszázados lemaradás, mert keleten stagnálni fog a fejlõdés.
Az egyre növekvõ kereskedelem szomjazta a nemesfémet, amit eddigre a Távol-Keleti kereskedelem kiszívott Európából. A bányák is kimerültek, tehát pont akkor csökkent a hozam, mikor növekednie kellett volna. 1453-ban a törökök elfoglalták Konstantinápolyt, s a földközi-tengeri kereskedelem hasznát lefölözték. Közvetlenebb kapcsolatra lett volna szükség kelettel, ezért megindult az új útvonal keresése. Ám ehhez bizonyos technikai feltételek elengedhetetlenek voltak: kialakították a hosszú tengeri utakra alkalmas Caravellát, a tõkesúlyt, a kormánylapátot, s ekkor nyert igazi jelentõséget az iránytû is.
Ekkor kezdett terjedni az a tudományos elképzelés is, melyet az ókori görög tudós, Ptolemaiosz hirdetett, hogy a föld gömb alakú. Akkor tehát ha az ember nyugat felé indul el, egy idõ múlva keleten köt ki.
Az elsõ felfedezõ utakat a portugálok tettek meg (Tengerész Henrik, portugál herceg hajósiskolát alapított)
A portugál hajósok 1471-ben haladtak át az egyenlítõn, Bartolomeo
Diaz pedig 1487-ben érte el Afrika déli csúcsát, s bízva abban, hogy ezen az úton eljuthat Indiába, a csúcsnak a Jóreménység fok nevet - adta (igaza volt, mert 1498-ban Vasco de Gama így jutott el Indiába. Az elsõ portugál gyarmatot Indiaban Goa-nak nevezték.) Spanyolország 1479-ben lett egységes Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinand házasságával. 1492 elején befejezõdött a reconquista is. Ennek örömére engedték Colombus Kristófot elsõ - útjára: 1493 augusztus 3-án indult el három hajóval, s október 12-én lépett partra Guanahani szigetén. Másodi útjára (1493-1496) 17 hajóval indult, s állatokat vitt magával. A harmadik útról (1498-1500) aranyat, ezüstöt, drágaköveket hozott. Negyedik útján (1502-1504) fedezte fel a panamai partvidéket. Amerikát egyébként - Amerigo Vespucciról, a Medici-bank egyik megbízottjáról nevezték el.
A kor még egy nagy utazója volt Fernando Magellán, aki 1519-1522-ig körbehajózta a földet Öt hajójából mindössze egy tért vissza.
A pápa 1494-ben felosztotta a Spanyolország és Portugália között a területeket (Tordes Villi), miszerint a 80. hosszúsági körtõl nyugatra Spanyolország, keletre Portugália terjeszkedhet. A portugáloknak nem is volt érdekük nyugatra terjeszkedni, hiszen õk szerezték meg a Indiába vezetö rövid útvonalat.
Európába megindult az ismeretlen növények áradata: kukorica, dohány, burgonya, paprika, paradicsom, napraforgó, ananász, tök gyapot, kinin, kaucsuk, kakaó, és a vanília. Az állatok közül a pulyka és a láma származik Amerikából.
Bányákat gyapot-, cukornád- és dohányültetvényeket nyitottak a fehér emberek, s indiánokat dolgoztattak bennük. Ám mivel az indiánok gyengének bizonyultak, a rabszolgakereskedõk fekete rabszolgákat hoztak Afrikából, s ezzel megszületett az újkori rabszolgatartás. Az itt elterjedt ültetvényes gazdálkodás monokultúra volt, világpiacra termelt, és rabszolgamunkaerõre épült.
Európában az aranyéhségbõl túltermelés lett. Megindult az infláció, rohamosan emelkedtek a mezõgazdasági termékek árai a nagy népességnövekedés miatt, míg az iparcikkek ára nem változott. Az ipari termelés növelését sürgette a kelet-európai országok megnövekedett igénye. Angliában pl. a bérmunkásréteg létrejötte a posztóipar fellendülésével függött össze: a gyapjú iránti nagy kereslet arra ösztönözte a földbirtokosokat, hogy földmûvelés helyett juhot tenyésszenek. Ehhez egyre több területre volt szükség, így fokozatosan kisajátították a közös területeket, majd a parasztok földjeit is elvették, s „bekerítették" juhlegelõnek. A földjüket elvesztett parasztokból, és a tönkrement kézmûvesekbõl alakult ki a bérmunkás réteg. A nagy keresletet a merev céhszabályok keretei között nem lehetett kielégíteni, ezért a vállalkozók megkerülték a céheket, s a városokon kívül szervezték meg manufaktúráikat, ahol fizetett munkásokat dolgoztattak. A manufaktúra kezdetleges formája volt az ún. szétszórt manufaktúra, mikor a kereskedõ adta a nyersanyagot, de azt a munkás még meglevõ saját szerszámaival dolgozta föl, s visszaadta a kereskedõnek. A termelés fejlettebb formája a központosított manufaktúra volt, amikor a munkás a tulajdonos mûhelyében és szerszámaival dolgozott. A manufaktúrákban fontos szerepet játszott a munkamegosztás. A manufaktúrák létrejötte olcsóbb és nagyobb mennyiségû termelést tett lehetõvé, s emiatt sok kézmûves tönkrement, a vállalkozó kezében pedig jelentõs vagyonok halmozódtak fel, hiszen a bérmunkást elszakította a nyersanyagforrástól és az értékesítési piactól, s a hasznot a kereskedõ fölözte le. Ezek az emberek kénytelenek voltak éhbérért dolgozni, vagy ha csavargókká lettek, akkor Erzsébet királynõ 1597. évi rendelete értelmében gályarabságra ítélték õket. Ezt már tõkés üzemnek nevezzük, mert a pénzt a kereskedõ befektette. Ezzel az egyszerû árutermelés felbomlott, s kialakult a tõkés árutermelés (P-Á-P+P). Ezt nevezzük az eredeti tõkefelhalmozás korának: az a történelmi folyamat, amelyben a kistermelõ parasztokat és a kézmûveseket a termeléshez szükséges eszközöktõl megfosztják, mások kezében pedig felhalmozódik ez az eszköz, vagy az annak megvásárlásához szükséges összeg.
A nagy földrajzi felfedezések hatására a világkereskedelem fõútvonala a Földközi-tengerrõl az Atlanti-óceánra tevõdött át, s az itáliai és a hanza kereskedõvárosok hanyatlani kezdtek.
Az egyre növekvõ kereskedelem szomjazta a nemesfémet, amit eddigre a Távol-Keleti kereskedelem kiszívott Európából. A bányák is kimerültek, tehát pont akkor csökkent a hozam, mikor növekednie kellett volna. 1453-ban a törökök elfoglalták Konstantinápolyt, s a földközi-tengeri kereskedelem hasznát lefölözték. Közvetlenebb kapcsolatra lett volna szükség kelettel, ezért megindult az új útvonal keresése. Ám ehhez bizonyos technikai feltételek elengedhetetlenek voltak: kialakították a hosszú tengeri utakra alkalmas Caravellát, a tõkesúlyt, a kormánylapátot, s ekkor nyert igazi jelentõséget az iránytû is.
Ekkor kezdett terjedni az a tudományos elképzelés is, melyet az ókori görög tudós, Ptolemaiosz hirdetett, hogy a föld gömb alakú. Akkor tehát ha az ember nyugat felé indul el, egy idõ múlva keleten köt ki.
Az elsõ felfedezõ utakat a portugálok tettek meg (Tengerész Henrik, portugál herceg hajósiskolát alapított)
A portugál hajósok 1471-ben haladtak át az egyenlítõn, Bartolomeo
Diaz pedig 1487-ben érte el Afrika déli csúcsát, s bízva abban, hogy ezen az úton eljuthat Indiába, a csúcsnak a Jóreménység fok nevet - adta (igaza volt, mert 1498-ban Vasco de Gama így jutott el Indiába. Az elsõ portugál gyarmatot Indiaban Goa-nak nevezték.) Spanyolország 1479-ben lett egységes Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinand házasságával. 1492 elején befejezõdött a reconquista is. Ennek örömére engedték Colombus Kristófot elsõ - útjára: 1493 augusztus 3-án indult el három hajóval, s október 12-én lépett partra Guanahani szigetén. Másodi útjára (1493-1496) 17 hajóval indult, s állatokat vitt magával. A harmadik útról (1498-1500) aranyat, ezüstöt, drágaköveket hozott. Negyedik útján (1502-1504) fedezte fel a panamai partvidéket. Amerikát egyébként - Amerigo Vespucciról, a Medici-bank egyik megbízottjáról nevezték el.
A kor még egy nagy utazója volt Fernando Magellán, aki 1519-1522-ig körbehajózta a földet Öt hajójából mindössze egy tért vissza.
A pápa 1494-ben felosztotta a Spanyolország és Portugália között a területeket (Tordes Villi), miszerint a 80. hosszúsági körtõl nyugatra Spanyolország, keletre Portugália terjeszkedhet. A portugáloknak nem is volt érdekük nyugatra terjeszkedni, hiszen õk szerezték meg a Indiába vezetö rövid útvonalat.
Európába megindult az ismeretlen növények áradata: kukorica, dohány, burgonya, paprika, paradicsom, napraforgó, ananász, tök gyapot, kinin, kaucsuk, kakaó, és a vanília. Az állatok közül a pulyka és a láma származik Amerikából.
Bányákat gyapot-, cukornád- és dohányültetvényeket nyitottak a fehér emberek, s indiánokat dolgoztattak bennük. Ám mivel az indiánok gyengének bizonyultak, a rabszolgakereskedõk fekete rabszolgákat hoztak Afrikából, s ezzel megszületett az újkori rabszolgatartás. Az itt elterjedt ültetvényes gazdálkodás monokultúra volt, világpiacra termelt, és rabszolgamunkaerõre épült.
Európában az aranyéhségbõl túltermelés lett. Megindult az infláció, rohamosan emelkedtek a mezõgazdasági termékek árai a nagy népességnövekedés miatt, míg az iparcikkek ára nem változott. Az ipari termelés növelését sürgette a kelet-európai országok megnövekedett igénye. Angliában pl. a bérmunkásréteg létrejötte a posztóipar fellendülésével függött össze: a gyapjú iránti nagy kereslet arra ösztönözte a földbirtokosokat, hogy földmûvelés helyett juhot tenyésszenek. Ehhez egyre több területre volt szükség, így fokozatosan kisajátították a közös területeket, majd a parasztok földjeit is elvették, s „bekerítették" juhlegelõnek. A földjüket elvesztett parasztokból, és a tönkrement kézmûvesekbõl alakult ki a bérmunkás réteg. A nagy keresletet a merev céhszabályok keretei között nem lehetett kielégíteni, ezért a vállalkozók megkerülték a céheket, s a városokon kívül szervezték meg manufaktúráikat, ahol fizetett munkásokat dolgoztattak. A manufaktúra kezdetleges formája volt az ún. szétszórt manufaktúra, mikor a kereskedõ adta a nyersanyagot, de azt a munkás még meglevõ saját szerszámaival dolgozta föl, s visszaadta a kereskedõnek. A termelés fejlettebb formája a központosított manufaktúra volt, amikor a munkás a tulajdonos mûhelyében és szerszámaival dolgozott. A manufaktúrákban fontos szerepet játszott a munkamegosztás. A manufaktúrák létrejötte olcsóbb és nagyobb mennyiségû termelést tett lehetõvé, s emiatt sok kézmûves tönkrement, a vállalkozó kezében pedig jelentõs vagyonok halmozódtak fel, hiszen a bérmunkást elszakította a nyersanyagforrástól és az értékesítési piactól, s a hasznot a kereskedõ fölözte le. Ezek az emberek kénytelenek voltak éhbérért dolgozni, vagy ha csavargókká lettek, akkor Erzsébet királynõ 1597. évi rendelete értelmében gályarabságra ítélték õket. Ezt már tõkés üzemnek nevezzük, mert a pénzt a kereskedõ befektette. Ezzel az egyszerû árutermelés felbomlott, s kialakult a tõkés árutermelés (P-Á-P+P). Ezt nevezzük az eredeti tõkefelhalmozás korának: az a történelmi folyamat, amelyben a kistermelõ parasztokat és a kézmûveseket a termeléshez szükséges eszközöktõl megfosztják, mások kezében pedig felhalmozódik ez az eszköz, vagy az annak megvásárlásához szükséges összeg.
A nagy földrajzi felfedezések hatására a világkereskedelem fõútvonala a Földközi-tengerrõl az Atlanti-óceánra tevõdött át, s az itáliai és a hanza kereskedõvárosok hanyatlani kezdtek.
Megjegyzés küldése