A honfoglalás: Tudjuk, hogy az Etelközben élő magyarok már 862-től zsákmányszerző hadjáratokat vezettek a Kárpát- medencébe. A 890-es években a frankok, morvák, bolgárok ellen vezetett eredményes hadjáratokat, mintegy előkészítve a szállásterület Kárpát-medencébe való áthelyezését. A közel félmilliós magyarság csapatait Árpád gyula vezette 894-ben a Vereckei-hágón át az új hazába. 894-900-között az egész Kárpát-medencét birtokba vette a magyarság. A letelepedést követően Ny-i és D-i irányba támadó hadjáratokat indítottak őseink. Ezeket a hadjáratokat összefoglaló néven kalandozásoknak nevezzük. (cél: védelem biztosítása megelőző célzattal; zsákmányszerzés) Azonban a normann és magyar betörések miatt a nyugati erők összefogtak és egységesedtek. 933-ban Merseburgnál szász Henrik király vezetésével, 955-ben Augsburgnál pedig Ottó király vezetésével mértek sorsdöntő vereséget a magyarokra. Géza (972-997): A kalandozások kudarcával válaszút elé került népünk. A döntést Árpád dédunokája Géza fejedelem hozta meg. Amikor 972-ben Géza került hatalomra, az alakuló állam nagyon nehéz helyzetben volt. Megnövekedtek a belső ellentétek, de a fő problémát a külső támadás veszélye jelentette. 962-ben I. Ottó vezetésével megalakult a Német-római Császárság, mely a kor legütőképesebb lovagseregét sorakoztatta fel. Géza fejedelem a beilleszkedés politikáját választotta. Felvette a kapcsolatot I. Ottóval és követei útján 973-ban békét kötöttek,(cserébe Géza lemondott az ausztriai és morva területekről) továbbá papokat, hittérítőket kért a kereszténység sikeres felvételéhez. Ekkor érkezett az országba Brúnó püspök, aki a kereszténység terjesztésének úttörője volt. A fejedelem saját támaszát látta az egyházban, ami pajzsként szolgált egy esetleges külföldi támadás kivédésére. Ő maga is megkeresztelkedett és fiát, Vajkot Gizella bajor hercegnővel házasíttatta össze, lányait a velencei dózséhoz (Orseolo Ottó) és a lengyel herceghez adta (Vitéz Boleszláv). Legkisebb lányát Aba Sámuel vette feleségül. Ezekkel a dinasztikus házasságokkal hazánk stabilitását erősítette. Belpolitikában folytatta a rá hagyományozott utat. Saját függésébe vonta a még független területeket. Már házasságával megszerezte Erdélyt. Felesége az erdélyi gyula lánya Sarolt lett. A pogány hit belföldi erőit katonai erővel törte le. A stratégiai pontokat katonai erővel megszállta. Új székhelyet alakított ki magának. Kalocsáról Esztergomba költözött. Megszerezte Veszprém várát, amit a királynénak adott, így lett Veszprém a királynéi város. Géza katonasága 3 részből állt: európai mintára nehézfegyverzetű lovagokból létrehozott elitcsapatok alkották a magját. Ezek legnagyobb részét magyar katonák tették ki. Ezek eltartását a király biztosította különböző bevételekkel. (pl.: vámok, kereskedelem, bányák jövedelme). A másik fontos egység a szolgáló népek által eltartott magyar katonaság volt. Ők könnyű fegyverzetű lovasokból álltak. A harmadik nagy egységet az idegen népekből álló segédcsapatok alkották. (székelyek, besenyők) Az ő feladatuk volt a felderítés, továbbá ők alkották az elő- és utóvédet. Géza történelmi érdeme, hogy a magyar nép válaszútján felismerte a helyes utat és rá is lépett.
I. Szent István (997-1000-1038. aug.15):
Géza halála után kérdéses volt, hogy ki kövesse a trónon. A pogány szokás szerint a szeniorátus elve (a nemzetség legidősebb, még nemzőképes férfitagja örököl) alapján kellett kijelölni az utódot. Így Koppányt illette a hatalom. Géza viszont fiát, Istvánt jelölte utódul a primogenitúra elve alapján. (elsőszülött fiú örököl) A fejedelemi hatalom erősödése -főleg Géza kemény kezű politizálása¬- erős ellenállást váltott ki az engedelmességre kényszeríttet törzs és nemzetségfők körében. Érthető, hogy Istvánnak először a nyílt lázadásokkal kellett leszámolnia. A dunántúli Koppányt (997) fegyveres erővel -részben külföldi lovagok segítségével- leverte, birtokait elkobozta. Később az erdélyi Gyulát (1003), majd a Temesvidék urát, Ajtonyt (1008) győzte le. 1000-ben megkoronáztatta magát. Koronát a pápától (II. Szilveszter) kért és kapott. A korona nem csak a világi, hanem az “apostoli hatalmat” is jelentette, vagyis a király feladata lett az egyházszervezés. A bevált szokással szemben nem a császártól kérte, hanem a pápától, ezzel jelezte, hogy nem ismer el maga fölött semmilyen világi hatalmat. A fejedelemség helyébe lépett a feudális királyság. A királyi hatalom alapját a föld szolgáltatta. István a lázadók leverésével megszerezte a törzsi szállásterületek kétharmadát. István az egykori nemzetségfők helyébe saját, megbízható embereit ültette. Ezt a személyt ispánnak, comesnek nevezték. Felelt a kezében lévő területért és a rajta élő népességért. Várakat építtetett, melyeknek élén szintén az ispán állt. A terület katonai védelmét a várjobbágyokból álló várkatonaság látta el. Az ispán ezenkívül igazságot szolgáltatott és a közigazgatást is intézte, bizonyos esetekben a földesurakra kiterjedő jogkörrel is. Új székhelyet hozott létre Székesfehérváron. (oka: 1019-ben megindult jeruzsálemi zarándoklatok elkerülték Esztergomot.) A lakosság másik felének feladata az udvarházak ellátása volt. Ha király, nem a székhelyén tartózkodott, hanem járta az országot, akkor udvarházról udvarházra járt. Ha az egyikben már az összes élelmet felélte, továbbállt a következőbe. Így alakult ki a vármegyerendszer, ami a fejlődés betetőzője, az eddigi keretek felhasználása volt a központi hatalom érdekében. A gazdasági és fegyveres erő nagy része közvetlenül a király ellenőrzése alá tartozott. A vármegye területén kaptak földet azok a külföldi jövevények, akik a kezdeti harcok idején támogatták Istvánt. Ezek adománybirtok fejében továbbra is az uralkodó oldalán katonáskodtak. István az új szervezetet és rendet törvényekkel igyekezett megerősíteni. Két törvénykönyvét töredékekből ismerjük. Mivel a törvény magában foglalja a kiszabható büntetést, jellegüket tekintve büntetőtörvénykönyvek voltak. Az első törvénykönyv 35 cikkelyből áll és a szabadokra vonatkozott. Főbb gondolati csoportok: - az egyház és papság helyzetére vonatkozó ált. rendelkezések; - új birtokrend biztosítása; - vallásgyakorlat biztosítása; - erőszak büntetése; - esküszegés büntetése; - földesúri előjogok biztosítása; - özvegyek és árvák védelme; - boszorkányok/varázslók büntetése. A második törvénykönyv 20 cikkelyből áll és kiegészítő jellegű volt. Főleg az egyházat védte. A törvényekben 2 fő elv érvényesült: - a függőség elve: az előkelők ítélkeznek alattvalóik felett. -a területi elv: az ispánok és a bírák csak saját területükön bíráskodtak (nem máshol) István egyházszervező munkája: A térítést cseh, olasz és német papok végezték. Ez a folyamat István korára fejeződött be. A püspökségek (XI. sz. -ban 10 db egyházmegye: veszprémi, győri, pécsi, váci, csanádi, bihari és erdélyi) a királyi magánbirtokokon jöttek létre. Esztergom érseki rangot kapott a pápától. Ez fontos, mert az önálló magyar érsekség létrehozásával elhárult annak a veszélye, hogy a magyar egyház német befolyás alá kerül (mint a cseh és a lengyel). Az első esztergomi érsek Rada volt. A világi egyházszervezet mellett a szerzetesség is meghonosodott. A pannonhalmi kolostor (csak 1002-alapítólevél) már Géza idején megépült, de rövidesen jelentőssé vált a veszprémvölgyi és a pécsváradi apátság is. Az egyház anyagi biztonságáról nagy birtokadományokkal és a tized bevezetésével gondoskodott. Pénzügyek: A gazdasági ügyeket a kincstár intézte. A bevételek többsége terményben érkezett be, amit a király és udvara feléltek. Emellett volt állami adó is, melyet füstpénznek, vagy szabad dénároknak neveztek. Ez évi 8 dénárt jelentett. Ehhez az adóhoz szükség volt a pénzverésre. Rendszeres pénzverés csak 1020 után kezdődött, ehhez mintának II. Henrik dénárját használták mintának. Külpolitika: Igyekezett apja békepolitikáját folytatni. A németekkel kötött békét házassága is erősítette.(II. Henrik sógora volt) A német-lengyel háborúba csak akkor avatkozott be, amikor a lengyelek magyar várakat foglaltak. Ezeket István visszavette, majd békét kötött. Dinasztikus kapcsolatok kötötték Bizánchoz, ugyanis Baszileosz császár egyik lányát összeházasította Imrével. Így az 1010-es évek végére Magyarország. külpolitikai helyzete rendkívül kedvező lett. 1019-ben megnyílt a jeruzsálemi zarándokút, amibe Magyarországot is bekapcsolta. A nyugati keresztény műveltség rohamosan tért hódított. Megindult a hazai papképzés, fellendült az írásbeliség. Fejlődött az építészet és a szobrászat is (a templomépítések miatt). Trónutódlás: István fiát, Imrét szánta utódjául, de annak korai halála (1031) miatt mást kellett keresnie. A családban Vazul pályázott a trónra (István nagybátyjának a fia). István nem akarta, hogy ő kövesse a trónon, mert “pogánynak” ítélte. Vazult megvakíttatta és fiaival együtt száműzte. Ezután a velencei származású rokonát Orseoló Pétert jelölte ki utódnak, aki korábban a királyi testőrség parancsnoka volt.
I. Szent István (997-1000-1038. aug.15):
Géza halála után kérdéses volt, hogy ki kövesse a trónon. A pogány szokás szerint a szeniorátus elve (a nemzetség legidősebb, még nemzőképes férfitagja örököl) alapján kellett kijelölni az utódot. Így Koppányt illette a hatalom. Géza viszont fiát, Istvánt jelölte utódul a primogenitúra elve alapján. (elsőszülött fiú örököl) A fejedelemi hatalom erősödése -főleg Géza kemény kezű politizálása¬- erős ellenállást váltott ki az engedelmességre kényszeríttet törzs és nemzetségfők körében. Érthető, hogy Istvánnak először a nyílt lázadásokkal kellett leszámolnia. A dunántúli Koppányt (997) fegyveres erővel -részben külföldi lovagok segítségével- leverte, birtokait elkobozta. Később az erdélyi Gyulát (1003), majd a Temesvidék urát, Ajtonyt (1008) győzte le. 1000-ben megkoronáztatta magát. Koronát a pápától (II. Szilveszter) kért és kapott. A korona nem csak a világi, hanem az “apostoli hatalmat” is jelentette, vagyis a király feladata lett az egyházszervezés. A bevált szokással szemben nem a császártól kérte, hanem a pápától, ezzel jelezte, hogy nem ismer el maga fölött semmilyen világi hatalmat. A fejedelemség helyébe lépett a feudális királyság. A királyi hatalom alapját a föld szolgáltatta. István a lázadók leverésével megszerezte a törzsi szállásterületek kétharmadát. István az egykori nemzetségfők helyébe saját, megbízható embereit ültette. Ezt a személyt ispánnak, comesnek nevezték. Felelt a kezében lévő területért és a rajta élő népességért. Várakat építtetett, melyeknek élén szintén az ispán állt. A terület katonai védelmét a várjobbágyokból álló várkatonaság látta el. Az ispán ezenkívül igazságot szolgáltatott és a közigazgatást is intézte, bizonyos esetekben a földesurakra kiterjedő jogkörrel is. Új székhelyet hozott létre Székesfehérváron. (oka: 1019-ben megindult jeruzsálemi zarándoklatok elkerülték Esztergomot.) A lakosság másik felének feladata az udvarházak ellátása volt. Ha király, nem a székhelyén tartózkodott, hanem járta az országot, akkor udvarházról udvarházra járt. Ha az egyikben már az összes élelmet felélte, továbbállt a következőbe. Így alakult ki a vármegyerendszer, ami a fejlődés betetőzője, az eddigi keretek felhasználása volt a központi hatalom érdekében. A gazdasági és fegyveres erő nagy része közvetlenül a király ellenőrzése alá tartozott. A vármegye területén kaptak földet azok a külföldi jövevények, akik a kezdeti harcok idején támogatták Istvánt. Ezek adománybirtok fejében továbbra is az uralkodó oldalán katonáskodtak. István az új szervezetet és rendet törvényekkel igyekezett megerősíteni. Két törvénykönyvét töredékekből ismerjük. Mivel a törvény magában foglalja a kiszabható büntetést, jellegüket tekintve büntetőtörvénykönyvek voltak. Az első törvénykönyv 35 cikkelyből áll és a szabadokra vonatkozott. Főbb gondolati csoportok: - az egyház és papság helyzetére vonatkozó ált. rendelkezések; - új birtokrend biztosítása; - vallásgyakorlat biztosítása; - erőszak büntetése; - esküszegés büntetése; - földesúri előjogok biztosítása; - özvegyek és árvák védelme; - boszorkányok/varázslók büntetése. A második törvénykönyv 20 cikkelyből áll és kiegészítő jellegű volt. Főleg az egyházat védte. A törvényekben 2 fő elv érvényesült: - a függőség elve: az előkelők ítélkeznek alattvalóik felett. -a területi elv: az ispánok és a bírák csak saját területükön bíráskodtak (nem máshol) István egyházszervező munkája: A térítést cseh, olasz és német papok végezték. Ez a folyamat István korára fejeződött be. A püspökségek (XI. sz. -ban 10 db egyházmegye: veszprémi, győri, pécsi, váci, csanádi, bihari és erdélyi) a királyi magánbirtokokon jöttek létre. Esztergom érseki rangot kapott a pápától. Ez fontos, mert az önálló magyar érsekség létrehozásával elhárult annak a veszélye, hogy a magyar egyház német befolyás alá kerül (mint a cseh és a lengyel). Az első esztergomi érsek Rada volt. A világi egyházszervezet mellett a szerzetesség is meghonosodott. A pannonhalmi kolostor (csak 1002-alapítólevél) már Géza idején megépült, de rövidesen jelentőssé vált a veszprémvölgyi és a pécsváradi apátság is. Az egyház anyagi biztonságáról nagy birtokadományokkal és a tized bevezetésével gondoskodott. Pénzügyek: A gazdasági ügyeket a kincstár intézte. A bevételek többsége terményben érkezett be, amit a király és udvara feléltek. Emellett volt állami adó is, melyet füstpénznek, vagy szabad dénároknak neveztek. Ez évi 8 dénárt jelentett. Ehhez az adóhoz szükség volt a pénzverésre. Rendszeres pénzverés csak 1020 után kezdődött, ehhez mintának II. Henrik dénárját használták mintának. Külpolitika: Igyekezett apja békepolitikáját folytatni. A németekkel kötött békét házassága is erősítette.(II. Henrik sógora volt) A német-lengyel háborúba csak akkor avatkozott be, amikor a lengyelek magyar várakat foglaltak. Ezeket István visszavette, majd békét kötött. Dinasztikus kapcsolatok kötötték Bizánchoz, ugyanis Baszileosz császár egyik lányát összeházasította Imrével. Így az 1010-es évek végére Magyarország. külpolitikai helyzete rendkívül kedvező lett. 1019-ben megnyílt a jeruzsálemi zarándokút, amibe Magyarországot is bekapcsolta. A nyugati keresztény műveltség rohamosan tért hódított. Megindult a hazai papképzés, fellendült az írásbeliség. Fejlődött az építészet és a szobrászat is (a templomépítések miatt). Trónutódlás: István fiát, Imrét szánta utódjául, de annak korai halála (1031) miatt mást kellett keresnie. A családban Vazul pályázott a trónra (István nagybátyjának a fia). István nem akarta, hogy ő kövesse a trónon, mert “pogánynak” ítélte. Vazult megvakíttatta és fiaival együtt száműzte. Ezután a velencei származású rokonát Orseoló Pétert jelölte ki utódnak, aki korábban a királyi testőrség parancsnoka volt.
Megjegyzés küldése