Populáció [biológia]

Populáció

A legegyszerűbb felépítésű közösségben azonos fajhoz tartozó egyedek élnek együtt. Az ebben élő egyedek egymás közt szaporodnak. Ezt a közösséget nevezzük populációnak.

A populáció nagyságát a benne élő egyedek összességével, az egyedszámmal fejezhetjük ki. A populációk sűrűségét az egységnyi területen élő egyedek számával jelöljük. A populációk szerkezetére az egyedek koreloszlása is jellemző tulajdonság.

A populációk egyedszámát a születések és halálozások száma, valamint a populációt érintő be-és kivándorlások befolyásolják. Az egyedszám meghatározott idő alatti változásával fejezhetjük ki a populáció növekedését, ezt befolyásolja a környezet eltartóképessége.

Egy adott területen különböző fajok populációi élhetnek egymással kölcsönhatásban. Ezeknek többféle típusa ismert:

- Az együttélés kölcsönös előnyt jelent a résztvevő populációk számára, mert élettevékenységükkel elősegítik a társpopulációk életműködéseit.

- A versengés kölcsönösen hátrányos, mert a létfeltétel, amit a populációk hasonlóan használnak fel, nem elegendő valamennyiüknek.

- Az élősködés esetében az egyik faj populációja a másik faj populációján élősködik.

- A zsákmányszerzés esetében a zsákmányszerző populáció táplálékként fogyasztja a zsákmány populációt.

Társulások

A társulás egy meghatározott területen élő, különböző fajok populációiból szerveződött élőlényközösség. A populációk függőleges elrendeződése során alakul ki a szintezettség, míg a mintázat a vízszintes elrendeződést jelenti a társulásban. A társulások szerkezete nem végleges, hanem az idő folyamán állandóan változik.

Az időszakonként megismétlődő társulásszerkezet eredménye az aspektus. Ez nem változtatja meg alapvetően a társulás szerkezetét, csak időszakonként más társulásalkotó populációk válnak uralkodóvá.

A szukcesszió viszont megváltoztatja a társulás belső szerkezetét. A társulások egymásra következő folyamatában a kezdő közösség a pionírtársulás, míg az éghajlatnak legmegfelelőbb közösség a zárótársulás.

A hazai fás társulások legnagyobb részét az éghajlat viszonyainak megfelelő klimazonális erdők alkotják (cseres-tölgyes). Ezt egészítik ki az intrazonális erdők társulásai, amelyeket a vízellátottság, az alapkőzet, vagy a domborzat módosító hatása is befolyásol (láperdők). A hazai fátlan társulások legjellemzőbb képviselői a homoki gyepek, a szikesek. A víz által erősen befolyásolt területen pedig mocsárrétek, nádasok, illetve a vízi növények társulásai.

Az evolúció genetikai alapjai [biológia]

Az evolúció genetikai alapjai

Hogyan járultak hozzá munkásságukkal az evolúció elméletének megszületéséhez?

Cuvier: az összehasonlító anatómia, az őslénytan megalapítója volt. Ő kezdte el sorba rendezni a fosszíliákat (kövületeket). Hozzá fűződnek a katasztrófa elméletek.

Lamarck: a szerzett tulajdonságok öröklődnek.

A fejlődés 2 tényező által történik: - idő ( szerepét túlhangsúlyozta), - környezet( a szervek létrejötte vmilyen alkalmazkodás eredménye).

Linné: mesterséges rendszer, külső hasonlóság alapján rendszerez. Kettős vezetéktan…………(nemzetség) ………(faj).

/faj→ nemzet → család → rend → osztály törzs /

Darwin: természetes szelekció, természetes rendszer, a fajokat leszármazásuk alapján rendszerezte.

Populáció génállomány: a populációban levő allélok összessége, amely megoszlik a szaporodási közösséget alkotó egyedek között.

Populáció géngyakorisága: a génállományt alkotó allélok előfordulásának gyakorisága.

Hardy – Weinberg szabály: p²+2pq+q²=1

Kizárólag a rekombináció útján, az allélgyakoriság nem változik meg a populációban az egymást követő nemzedékek során → az ideális populációra a genetikai egyensúly állandósága jellemző.

AA-p² Aa-pq aa-q²

p+q=1 → p=1-q

(p+q) ²=p²+2pq+q²

p²+(2pq/2)= p+p(1-p)= p

Mi a különbség az ideális és a reális populáció között?

A természetben létező reális populációkban folyamatos változás tapasztalható → a populáció génállományát alkotó különböző allélok gyakorisága is megváltozhat.

Az ideális populációra a genetikai egyensúly jellemző.

Populációk géngyakoriságát megváltoztató hatások:

→ GENETIKAI SODRÓDÁS, amikor egy populációban a szaporodó egyedek száma jelentősen csökken, a ritkább allélok közül egyesek végleg ki is veszhetnek a populációból, vagy mások véglegesen megmaradhatnak.

Szélsőséges esete az alapító hatás (egy tenyészpár elszakad a populációjától /nyilvánvalóan az alapító pár nem hordozza az egyes allélokat az eredeti populációban megtalálható arányokban/→ a belőlük keletkező új populáció teljesen új allélgyakorisággal rendelkezik).

→GÉNÁRAMLÁS, az egyede populációk közötti vándorlása idézi elő. Megváltoztatja a géngyakorisági arányokat.

→Új MUTÁNSOK MEGJELENÉSE, ha jelentéktelen a genetikai sodródás, és sikerül elég nagy gyakorisággal elterjedniük, akkor fennmaradhatnak a populációban, és befolyásolják a géngyakorisági viszonyokat. Sok - sok nemzedék alatt igen jelentős változásokat okoz egy populáción belül.

→SZELEKCIÓ, a faj fennmaradása szempontjából a legelőnyösebb allélok szelekcióval válogatódnak ki és terjednek el.

Genetikai rátermettség /fitnes/: a sikeres szaporodást, az utódnemzedékekben való genetikai megjelenését nevezzük így. 0 - 1

0→Az adott allélt egyetlen egyed sem hordozza /életképtelen, nincs utód /.

1→A genotípus ugyanolyan arányban lesz jelen a következő nemzedékben mint a szüleiben volt.

A rátermettség mértéke tehát az illető allélnak a populációban sikeres elszaporodását jelzi.

Stabilizáló szelekció: a populációban egy adott tulajdonságra átlag értékeket mutató egyedek sikeresebben szaporodnak, mint a fenotípus szélső értékeit képviselő egyedek.

Pl.: pázsitfűfaj populációja…

Irányító szelekció: fennmaradás szempontjából valamilyen lényeges tulajdonságban, a populáció átlaga egyik vagy másik szélső érték irányába eltolódik.

Pl.: nyírfaaraszoló lepkék…

Szétválasztó szelekció: eredetileg egységes környezeti tényezők élő faj populációját olyan szelekciós hatások érik, amelyek a szélső értékű egyedek eltérő igényeinek megfelelőbb életfeltételeket teremtenek.

Pl.: tk. 126 o.

Természetes ↔ mesterséges szelekció:

Mesterséges szelekciónak nevezzük ha az ember a számára legtökéletesebb egyedet továbbtenyésztés céljára kiválasztja.

Természetes szelekció: a faj fennmaradása szempontjából a legelőnyösebb allélok term. szelekcióval válogatódnak ki és terjednek el.

Adaptáció: /alkalmazkodás /

Olyan genetikai változásokkal jár együtt, amik következtében a populáció pontosan illeszkedik a környezethez. Az adaptáció során kialakult változások ÖRÖKLŐDNEK.

Modifikáció: a környezethez való rövid távú alkalmazkodás, nem öröklődik.

Mimikri: adaptációból eredő hasonlóság, ami az evolúció folyamán alakult ki.

Pl.: orchidea → rovar / botsáska → águtánzás / kaméleon → színváltoztatás

A populációban lezajló evolúciós folyamat jellemzői:

A nemzedékeken keresztül, kis lépésekben ható genetikai változások a populáción belül, természetes szelekció.

Izoláció: több fajnál a populációk kisebb nagyobb mértékben különböznek egymástól, amely azonban egy bizonyos határon túl már az illető populációk elszigetelődéséhez izolációjához vezetnek.

Földrajzi izoláció: megszünteti a szabad génáramlást a populációk között pl.: folyó, hegy. Hosszú idő elteltével az elszigetelődött populációban számtalan nemzedéken keresztül tartó evolúciós folyamat olyan genetikai, és ezen keresztül olyan fenotípusbeli változásokhoz vezethet, amelyek megakadályozzák az eredeti fajhoz való visszatérést, → új faj keletkezését eredményezhetik.

Faj ↔ alfaj:

Az alfaj lényeges külső tulajdonságokban eltér az eredeti fajtól, de képes vele szaporodni. (eredeti)faj → alfaj .. → .. (új)faj

Szaporodási izoláció: két faj ugyan azon a területen él, de különböző ökológiai igénnyel:

1..búvóhely, táplálék szempontjából.

2..eltérő szaporodási viselkedésben, eltérő időszakban szaporodnak, megváltozhat a párzószervük.

3..ivarsejztek kromoszómális különbsége.

Adaptív radiáció / szétterjedés /: a populációk szétterjedése újabb élőhelyekre, és az ezzel együtt járó fokozatos adaptációjuk az új környezethez.

Pl.: Darwin – pintyek szétterjedése a Galapagos – szigeteken.

A földön élők életmódja hasonlít dél – amerikai őseik életmódjára (magevők ), míg a fákon lakók már nem magvakkal, hanem rovarokkal táplálkoznak. 14 egymástól jól elkülöníthető ökológiai igényű faj jött létre. A legszembetűnőbb eltérés a fajok között a csőr alakja.

Konvergencia / összetartó fejlődés /: amikor egész más ősöktől származó csoportok között felületes hasonlóság alakul ki, mivel azonos ökológiai viszonyokhoz adaptálódtak az evolúció során.

Pl.: Ausztrál erszényes emlősök

Divergencia / széttartó fejlődés /: közös ősből származó fajok változatos élőhelyekre történő adaptív szétterjedés útján, egyre nagyobb mértékben térhetnek el egymástól.

Az ember légzése [biológia]

Az ember légzése

A légzés az emberben is a légzőszervek segítségével történik. A levegő a légutakon keresztül jut el a tüdőbe.

Az emberi légutak: Az orrüregen keresztül érkezik a levegő a felső légutakba. Az orrüreget belül nyálkahártya borítja. A nyálkahártyát sűrű hajszálérhálózat szövi át, így melegen tartva az orrüreg belső felszínét. Beszéd közben, vagy mély lélegzetvételnél a szájüregen keresztül áramlik be a levegő. A belélegzett levegő egyaránt a garatba jut. A levegő és a táplálék útja kereszteződik a garatban. Nyelésnél a légcső felé vezető út elzáródik. A légzésnél a gégén keresztül áramlik a levegő a légcsőbe. A gége a légutak felsőrészébe beépült hangadó szerv. Vázát porcok alkotják. A beslő felszínét hangszalagok osztják ketté. A hangszalagok mozgását a gége izomzata végzi.

A belélegezett levegő útja az alsó légutakhoz tartozó légcsőbe folytatódik. A gégéhez csatlakozó, szintén porcos felépítésű, rugalmas falú cső amelyben szabadon áramolhat a levegő. Az alsó vége két főhörgőre ágazik. Ezek a tüdő jobb és bal oldali felébe vezetnek. A két tüdőfél szivacsos szerkezetű, nagy kiterjedésű rugalmas szerv. A mellkasüregben helyezkedik el.

Az alsó légutakban továbbhaladó levegő a kétfelé elágazó légcsőből a tüdő hörgőrendszerébe kerül. A legkisebb hörgők a léghólyagocskákba végződnek. Ezek vékony hámszövetből álló falát sűrű hajszálérhálózat tartja körül. Itt történik a gázcsere.

A légzőmozgásokat a rekeszizom és a bordák közötti izmok segítik elő. A levegő belégzésekor a mellkasban a tüdő is kitágul, így a csökkent nyomású tüdőben kívülről beáramlik a levegő. Kilégzéskor a kisebbedő térfogatú mellkas a tüdő összenyomódását eredményezi. Ezért a tüdőből a levegő egy része a külvilágba áramlik. Nyugodt ki – belégzés során 0,5 liter levegő cserélődik a tüdőbe.

Az ember anyagszállítása

Feladatait elsősorban a vérkeringési rendszer látja el. Az ebben áramló vér folyamatos keringését a szívműködés biztosítja.

A szív felépítése: A szívfalat három réteg alkotja. Kívülről a szívburok vékony hártyája borítja. Alatta a szívfal legvastagabb rétegébe, a szívizomba tartó koszorúerek láthatók. A szívizom szövet izomrostokból áll. Az izomrostok egymással izomhálózatot alkotnak. A szív falának belső felületét vékony kötőszöveti hártya borítja.

A szív üregrendszerét jobb és bal szívfélre osztja egy hosszanti fal. Mindkét részben egy-egy pitvart illetve kamrát különböztetünk meg.

A jobb pitvarba a test felöl érkező gyűjtőerek, hozzák vissza az elhasznált vért. A bal pitvarba a tüdő gyűjtőerei szállítják az oxigénbe felfrissült vért.

A pitvarokba vékonyabb a szívfal. A kamrában, ahol nagy erővel kell kilökni a vért a jobbkamrából a tüdő felé itt vastagabb, mivel a verőerek jóval nagyobb vérnyomásával szembe kell a vért kilökni. Ezért jóval vastagabb az izomréteg a kamrák falában. Különösen a bal kamráé.

Szívbillentyűk választják el egymástól a pitvart és a kamrát, illetve a kamrát és a verőeret.

A szívműködésnek alapja a szívizomzat ritmusos összehúzódása és elernyedése. A két pitvar összehúzódása közben a kamrák ernyedt állapotban vannak. A kamrában hírtelen megnőtt nyomás a vért a verőerek felé préseli. Ekkor kinyílnak a verőerek felé vezető billentyűk. A verőerek rendszerén keresztül haladva a vérnyomás értéke egyre csökken, mivel az erek számának működésével az össz átmérő jelentősen megnő. A legkisebb verőerek a hajszálerekben folytatódnak. A hajszálerek behálózzák a szöveteket. Verőeres és gyűjtőeres végük között állandó a nyomáskülönbség. A hajszálerekből a vér a gyűjtőerek rendszerein keresztül kerül vissza a szárba.

A vér szállító szerepe a légzési gázok, és tápanyagok szállításában van.

A Z Á L L A T O K V I S E L K E D É S E [biológia]

A Z Á L L A T O K V I S E L K E D É S E

Az állatok viselkedésükkel válaszolnak a környezetük változásaira és magatartásukkal a környezetbe való beilleszkedést segítik elő. Ha ez a viselkedés genetikailag meghatározott az állat számára akkor öröklött magatartásformáról beszélünk. Pl. a fiatal pókok háló készítése. Az állatok ösztöne nem azonos az öröklött magatartás formákkal. Az ösztön alatt egy összetett magatartás csoportot értünk amelyben öröklött és tanult elemek egyaránt felfedezhető. Az állatok személyes tapasztalat szerzésük során tanult magatartás formákat is beépítenek viselkedésükbe. Bizonyos életszakaszokhoz kötődik a bevésődés útján történő tanulás. A tapasztalat szerzés egyik legegyszerűbb formája a megszokás. A rovarok többsége egy hirtelen ható kellemetlen ingerre teljes mozdulatlansággal válaszol. Ez az öröklött viselkedésnek egyik formája amit feltétlen reflexnek nevezünk. A tanult viselkedés formáját feltételes reflexnek nevezzük.

Létfenntartás

Az állatok viselkedésében alapvető a létfenntartási viselkedés amely a tájékozódáshoz kötődik. A táplálkozási viselkedés a táplálék keresésből és a zsákmány szerzésből áll. E viselkedési folyamathoz párosul a támadó illetve menekülő magatartás. A tájékozódásnak fontos szerepe van az állatok vonulásában is. A tengeri halak közül a lazacok minden évben egy alkalommal az ívó helyükre vonulnak.

Szaporodás

A szaporodási viselkedés a sikeres megtermékenyítésből és az ivadékok felneveléséből áll. Az előkészítés folyamatában a párválasztás és az udvarlás magatartás kapcsolódik, amely elősegíti az egyedeknek egymás felismerését, a távolságtartás megszűnését amely nélkülözhetetlen a párzáshoz.

Társas viselkedés

A társas viselkedés kialakulásában két ellentétes tényező játszik szerepet. Az egyik a kapcsolatok kialakulását elősegítő vonzódás. A másik a taszító erejű távolságtartás. A zárt közösségben élőknél alá és főlérendeltségű viszonyok alakulnak ki. Ez rendezettséget visz a közösség életébe. A távolságtatás a személyes tér kialakításában a fajtársak közötti biológiai agresszióban nyilvánult meg. Az agresszív magatartásforma az állat populáció sűrűség szabályzásában jelentős.

Kommunikáció

Az állatok kommunikációja történhet szagláson amely elősegíti az egyed felismerést a tájékozódást és az állatok térbeli elosztását. A vizuális kommunikáció a látáson alapul, amellyel az állatok felismerik fajtársaik mozgását mint jellegzetes kommunikációs jelzéseket. Akusztikus kommunikáció amely jelzés rendszer és hangok kibocsátásából tevődik ki.

A sejtalkotóktól a szövetig [biológia]

A sejtalkotóktól a szövetig

A sejt fogalma Az élõ szervezetek sejtbõl épülnek fel. Robert Brown - sejtmag. M. Schleiden, T. Schwann. A sejt az élõ szervezetek legkisebb alaki és mûködési egysége, melyen minden fõ életjelenség megfigyelhetõ. Pro-, eukarióta sejt. A sejtplazma és a biológiai membránok A sejtplazma három fázisú diszperz rendszer. Nagy mennyiségû víz, ebben ionok, kisebb szerves molekulák vannak. Fehérjék - enzimek, szerkezeti elemek. A sejtben egy idõben több ezer biokémiai folyamat is lejátszódhat, ezek egymástól való függetlenítésére alkalmasak a biológiai membránok, melyeknek alapja egy lipidmolekulákból álló kettõs réteg, leggyakrabban foszfatidok. Kettõs réteg: kifelé a poláris, hidrofil réteg, befelé a hidrofób. A kettõs rétegben a lipidmolekulák függõleges elmozdulása, a másik rétegbe való átkerülése igen ritkán fordul elõ, de oldalirányú mozgás lehetséges - rugalmas. A biológiai membránok felépítésében fehérjék is részt vesznek (specifikusak). A membránfehérjék harmadlagos szerkezetüknek megfelelõen helyezkednek el a kettõs lipidrétegben. Apoláros részük befele, poláros részük kifele áll. Perifériás, belesüppedõk, csatornafehérjék. A membrán külsõ felszínén szénhidrátláncok is találhatóak - a specifitás fokozására, elõsegíti a membrán felismerését. Minden sejtplazmát a külvilág felé 5-10 nm vastagságú biológiai membrán, a sejthártya határol. Félig áteresztõ. Néha ezt még poliszacharid sejtfal is borítja, ami áteresztõ. A plazmán belül található biológiai membrán az endoplazmatikus membránrendszer - szinte az egész plazmát behálózza, lapított zsákokhoz hasonló üregek rendszere, felületén riboszómákkal - fehérjék szintézise, belül tárolása, érlelése. Anyagforgalom a membránon keresztül Passzív transzport - ozmózis (vér 0,85%-os NaCl), víz, egyszerûbb szerves molekulák, kisebb rész. 1nm-nél kisebb anyagok Aktív transzport - hordozófehérjék kellenek, cukrok, ionok, aminosavak, nagyobb szerves molekulák. Szintén 1 nm-nél kisebb anyagok - C. Golgi 1 nm-nél nagyobb anyagok transzportja: a sejtbe bejutás az endocitózis, a kijutás az exocitózis. A színtest és a mitokondrium A színanyagok az eukarióta növényi sejtben membránok fehérjéihez kötõdnek - külön sejtszervecske: színtest. Méret változása (elõször lapos zsákszerû, majd oszlopos). A magasabb rendû növények színtestjeit a sejtplazmától a külsõ membrán választja el. A belsõ teret plazmaállomány tölti ki, ezt a belsõ membrán lemezei hálózzák be - gránum (oszlopszerû). A fény megkötése a gránumokban történik - belsejükben felhalmozódik a hidrogénatom - koncentrációkülönbség, melynek energiája ATP-szintézisre fordítódik (Mitchell-féle kemiozmótikus elmélet). A fotoszintézis további részei a színtestek plazmájában játszódnak le. Eukarióta sejtekben a mitokondriumok biztosítanak helyet a szénhidrátok lebontásához. Baktériumméretûek. Számuk sejtenként változó. A glikolízis a sejtplazmában, a citromsavciklus és a terminális oxidáció a mitokondriumban játszódik le. Külsõ-, belsõ membrán (nagy felület), plazmaállomány. A mitokondriumok a sejtek energiatermelõ központjai - a lebontási folyamatokból származó ATP 90%-a itt képzõdik. A sejtmag és a sejtosztódás Az eukarióta élõlények jellemzõ sejtalkotója a sejtmag. Alakja, száma változó. A sejtmagot a sejtmaghártya (kettõs, a külsõ közvetlen kapcsolatban áll az endop. mem.-nal) választja el a sejtplazmától. Pórusok 30-100 nm. A sejtmag belsejében jól elkülöníthetõ egységet képez a magvacska, ami rRNS-t és a hozzá kapcsolódó fehérjéket szintetizálja. A sejtmag belsejét jórészt a magplazma tölti ki, ami nukleinsavakat, fehérjék makromolekuláit és ezek építõegységeit, ionokat tartalmaz. Ebbõl a DNS-molekulának és a hozzájuk kapcsolódó fehérjéknek együttes állományát kromatinnak nevezzük. A kromatinállomány a sejt mûködésének egyes szakaszaiban jól elkülöníthetõ, tömör testekké, kromoszómává áll össze. Prokariótáknál nincs kromoszóma, mert a DNS-hez nem kapcsolódnak fehérjék. Az osztódó sejteknek azt a körfolyamatát, amely a sejtek DNS-szintézis elõtti állapotából kiindulva, a DNS szintézisén és a sejtosztódáson keresztül visszatér a kiindulási szakaszba, sejtciklusnak nevezzük. Ennek elsõ része egy nyugalmi szakasz - mRNS, enzimfehérjék szintézise. A második szakasz a DNS megkettõzõdése (hozzá tartozó fehérjék is keletkeznek), amely a sejtciklus idõtartamának közel felét veszi igénybe. Eztán újabb nyugalmi szakasz következik. Végül a sejtosztódás szakasza, amely 1-2 óra hosszúságú. Ennek során ketté válnak a kromoszómák, majd kettéosztódik a sejt, a keletkezett két utódsejt nyugalmi szakaszba kerül. Ha a sejtosztódás során olyan sejtek keletkeznek, amelyekben ua. a kromoszómák száma, mint a kiindulási sejtben volt, akkor mitózisról beszélünk. A mitózis a sejtciklus befejezõ szakasza. Kromatidapárok, befûzõdés, húzófonalak, két új sejt. A színtest és a mitokondrium is képes önálló osztódásra - van saját DNS-ük. A növényi szövetek A hasonló felépítésû és mûködésû sejtek összessége a szövet. A növények egész életük során növekednek - osztódószövet végig megtartja osztódó képességét. Hajtás, gyökér hosszirányú növekedését segítõk. A növények vastagodását a kambium idézi elõ. A hajtás szártagjainak megnyúlása, a köztes növekedés is osztódószövet mûködésének eredménye. A növények bõrszövete beborítja az egész hajtásos növényt. A hajtás bõrszövetének védõszerepét a sejtek szoros összekapcsolódása és a sejtek külsõ falára kiválasztott kutikula erõsíti. Növényi szõrök - párologtatáscsökkentõ. Árvácska papillái. Hosszabb fedõszõr a hideg ellen - kökörcsin, havasi gyopár. Csalánszõr. Repítõszõr - gyapot. A hajtás bõrszövetében gázcserenyílások találhatók. A gyökér bõrszövetén nincsenek gázcserenyílások, sem kutikula, de sejtjeinek nyúlványai, nagy száma megnöveli a vízfelvevõ felületet. Az anyagokat nagyobb távolságra a szállítószövetek szállítják. Két fõ alkotórész. Egyik a vizet és a benne oldott sókat szállító farész. Ez elhalt vízszállító sejtekbõl (hosszú orsó alakúak, végeik lukacsos harántfallal kapcsolódnak) és csövekbõl áll. Az evolúció során a harántfalak eltûnésével vízszállító csövek is kifejlõdtek. Mindkét típusra jellemzõ, hogy szilárdságukat elfásodott sejtfalvastagodások fokozzák, ezért nem nyomódnak össze. A szállítószövetek másik jellemzõ alkotója a háncsrész. Itt továbbítódnak a termelt szerves vegyületek. Fõ szállítóelemei a rostacsövek - több sejt egyesülésébõl keletkeznek, amelyek harántfalai lukacsos rostalemezek. Kísérõsejtek (élõk). Szállítónyalábok. A fa- és háncsrész között gyakran van kambium. A növényi test legnagyobb részét alapszövetek alkotják. A táplálékkészítõ alapszövetben sok a zöld színtest. Levelek belsejében. A raktározó alapszövet fénytõl elsõsorban elzárva (gyökér, gumó). Víztartó alapszövet - vizes nyálka, pld. kaktusznál. Levegõztetõ alapszövet - vízi növények. Kiválasztó alapszövet - hasznosíthatatlan anyagokat tartalmazza pld. gyantát. Szilárdító alapszövet - vastag sejtfal, többnyire elhalt sejtek, hosszú szilárdító rostokat alkotnak. Az állati szövetek Az állati szervezet elsõdleges védelmét a külvilágtól a hámszövetek látják el. Sejtjei szorosan egymás mellett állnak. Erek nincsenek a hámban. A szomszédos sejtek több ponton is összeérnek, ahol általában keskeny fehérjecsatornák kötik össze õket - a hám egy összefüggõ, élõ szövetrendszer. A fedõhámok közül a legegyszerûbbek az egyrétegû hámszövetek (lap, köb, henger). Mikrobolyhok a sejtplazma kitüremkedései - felületnövelés. Csillók: pld. légcsõben. A többrétegû hám sejtjei változatos alakúak, a felsõ réteg könnyen elszarusodik - ellenálló pld. az emlõsök bõre. A mirigyhámok váladéktermelésre kifejlõdött szövetek. Végkamra és kivezetõ csõ. A termelt váladékot a test külsõ vagy belsõ felületére ürítik. Pld verejtékezés. A belsõ elválasztásúak váladékaikat közvetlenül a testfolyadékba juttatják, pld. a hormonok a vérbe. Az állati test különbözõ szerveinek összekötésében, a váz kialakításában a kötõ- és támasztószövetek vesznek részt. A sejtek egymástól távol vannak, fontos a sejtközötti állomány. A rostos kötõszövet sejtjei között lazább vagy tömöttebb szerkezetû hálózatot képeznek a kötõszöveti rostok. A sejtek és a rostok közötti részt szövetnedv tölti ki. A lazarostos kötõszövet szinte minden szerv felépítésében részt vesz, hézagokat tölt ki, vékony hártyákat, válaszfalakt alkot. A tömöttrostos kötõszövet rostjai szorosan egymás mellett helyezkednek el, rendkívül szívós szövetet alkotva pld. inak. A zsírszövetben a szövet fõ tömegét a nagy kerek zsírsejtek adják, amelyekben a plazma és a mag kis térbe szorul, a zsír kitölti majdnem az egész sejtet. Táplálékraktározás, hõvédelem. A vér is kötõszövet - nagy mennyiségû sejtközötti állománya folyékony. A támasztószövetek felépítése a kötõszövetekéhez hasonló, de szilárdak, ugyanakkor rugalmasak. Egyik alapvetõ típusa a porcszövet, melyben a sejtek egyesével vagy kisebb csoportokban helyezkednek el a rugalmasan szilárd sejtközötti állományban. A csontszövet szerves (csontsejtek, rostok) és szervetlen részekbõl áll. A csontsejtek hosszú nyúlványokkal rendelkeznek - sejthálózat. Csatornák, bennük vérerek. Az állati test mozgatásában alapvetõ szerepük van az izomszöveteknek. Rövid idõ alatt nagymértékû összehúzódásra képesek - hosszanti irányban ható. Az izomszövet izomsejtekbõl áll, amelyek sejtplazmájában összhúzékony egységek, az izomfonalak (aktin, miozin fehérjék) találhatók. Tartósabb, de kisebb erõkifejtésre alkalmas a simaizomszövet. Hosszú, orsó alakú sejtjei egy magot tartalmaznak. Az izomfonalak sûrûn helyezkednek el a sejtplazmában, a sejt hosszanti tengelyével párhuzamosan. A sejteket lazarostos kötõszövet köti össze szövetté. Gerincesek számos belsõ szervében (bélcsatorna), gerinctelen állatokban A harántcsíkolt izomszövet hosszú, többmagvú sejtjeit izomrostoknak nevezzük. Egy izomrostban több ezer izomfonal fut egymással párhuzamosan. A rostokat vékony kötõszöveti hártya fogja egybe. Gyors és nagy erõkifejtésre alkalmasak, de fáradékonyak. Vázizmok. A szívizomszövet is izomrostokból épül fel, de hosszantartó nagy erõkifejtésre képes, nem fárad el. Rostjai elágazóak. Ez is harántcsíkolt.

A prokarióta és az eukarióta sejtek összehasonlítása [biológia]

A prokarióta és az eukarióta sejtek összehasonlítása

Evolúciós kapcsolat lehetsége: sorozatos endoszimbiózis elmélete. Ezt támasztja alá a színtestek és a mitokondriumok felépítése: õseik szabadon élõ prokarioták lehettek, melyek egy nagyobb sejt belsejébe jutottak és ott meghonosodtak (önálló genetikai apparátussal rendelkeznek).

Azonos sajátságaik: a fehérjeszintézis menete, a genetikai kódszótár általános érvényûsége, a DNS megkettõzõdésének folyamata, energiaforgalomban központi vegyület az ATP, felépítõ és lebontó folyamatok típusai.

Különbségek: Prokariota Eukariota

Sejtszervezõdés: egysejtûek fõleg többsejtûek

Méret: 0,2-10 µm 10-100 µm

Egyedfejlõdés: gyorsabb lassabb

Anyagcsere: anaerob vagy aerob aerob

DNS-tartalom: kevesebb több (nincs arányban az evolúciós fejlettséggel)

DNS információs részének aránya: nagyobb kisebb

Sejtfalak: szénhidrát, fehérje cellulóz, kitin

Belsõ membránrendsz.: kevés sokféle

Sejtorganellumok: nincsenek határolva mitokondrium, színtest

Bekebelezõ készség: nincs van

Citoplazmaáramlás: nincs van

Mozgásképesség: mozgásképtelenek vagy tömör fonalakkal csilló, ostor - meghatározott szerkezet, álláb

Szaporodás: fõleg kettéhasadással mitózis, meiózis

Megjelenésük: 3 milliárd éve 1,7-1,8 milliárd éve

mRNS képzõdése: közvetlenül a génekrõl és azonnal mûködik a DNS hosszabb szakaszáról RNS képzõdik, érési folyamat

után lesz mRNS

Prokarioták

Kb. 3 milliárd éve jelentek meg az õsi baktériumsejtek, melyek valószínûleg a ma élõ prokarioták és a sorozatos endoszimbiózis elmélete szerint a mitokondriumok és színtestek õsei. Fõleg egysejtûek. Anyagcseréjük anaerob (kialakulásuk idején változó volt az oxigénszint) vagy aerob. Sejtfaluk jellegzetes szénhidrátokból és fehérjékbõl áll. Belsõ membránrendszerük kevés van, ha egyáltalán van. Sejtorganellumaik nincsenek membránnal vagy hártyával körülvéve. Ha képesek mozgásra, akkor ezt tömör fonalakkal (csilló, ostor) valósítják meg, amely hullámzó mozgást végez. Fõleg hasadással szaporodnak. A DNS-tartalom kevesebb, mint az eukariotáknál, de a DNS információs részének aránya nagyobb. A közvetlen a génekrõl képzõdött mRNS azonnal mûködõképes. Nincs bekebelezõképesség és citoplazmaáramlás.

Baktériumok törzse: 1 g talajban akár több millió is lehet belõlük. Kiváló alkalmazkodóképesség, gyors szaporodás (osztódás és konjugáció). Mikrométeres nagyságrend (0,1-100 µm). Alak szerint: pálcika, gömb, csavart. Antony Leeuwenhoek, Robert Hooke (sejt elnevezés), Robert Koch (baktériumok tudományos vizsgálata, tiszta tenyészetek elõállítása, festése, felfedezte a tüdõbajt okozó baktériumot is). Felépítésük a prokarióta sejtekre jellemzõ. Sejtplazmájukban helyezkedik el az örökítõanyag, mely nincs körülhatárolva - nincs sejtmag. A plazmát vékony sejthártya határolja, majd a sejtfal (fehérje, szénhidrát). Esetleg további tok vagy nyálkás burok. Életmódjuk: sok faj kész szerves anyagokkal táplálkozik, ebbõl építi fel saját anyagait - heterotróf. Sok a lebontó (talajban), a rothadást, erjedést elõidézõ, betegséget okozó (vérhas, TBC - tüdõbaj, szalmonella, lepra, szamárköhögés). Mások a testük felépítéséhez egyszerû szervetlen anyagokat használnak - autotrófok. Pld. a nitrifikáló bakt.-ok. (ammónia - nitráttá)- kemoszintetizálók. A baktériumok jelentõsége: humuszképzés, lebontás (körforgás biztosítása), gyógyszergyártás (a genetikai kódszótár általános érvényûségének köszönhetõen különbözõ DNS részletek génsebészeti úton való beépítésével megoldható különbözõ gyógyszerek - inzulin - ipari gyártása), antibiotikumok, erjesztéses ipar (tejipar, ecetgyártás), bélbaktériumok.

Kékmoszatok törzse: Felépítés hasonló, mint a baktériumoknál. De van színanyag (olyan vegyületek, amelyek képesek a napfény E-ját megkötni)- a kékeszöld színt okozza. Fotoszintetizálók. Oxigén szabadul fel. Elõfordulásuk: talajban, természetes vizekben - vízvirágzás, táplálék.

20 kérdés 20 válasz [biológia]

20 kérdés 20 válasz [Biológia]

1, Rendszertani kategóriák:

Faj – nem – család – rend – osztály – törzs.

2, faj:

Élőlények rendszerezésének alap egysége. Lényeges tulajdonságaikban megegyező, azonos kromoszómaszámú, egymással termékeny utódokat létrehozó egyedek csoportja.

Máshogy: azokat az élőlényeket foglalja magába, amelyek származása közös, külső és belső felépítésük lényegében megegyezik, a természetben, szaporodási közösségben élnek.

3, prokarióták és eukarióták fogalma:

prokarióta sejt: olyan sejt, amelynek nincs membránnal körülhatárolt sejtmagja (baktérium, kékmoszat)

eukarióta sejt: olyan sejt, amelynek van membránnal körülhatárolt sejtmagja

4, heterotróf és autotróf táplálkozás:

heterotróf: táplálkozásmód olyan élőlényekre jellemző, amelyek testüket felépítő szerves anyagokat a felvett szerves anyagokból építi fel. Pl.: gombák, állatok, baktériumok egyrésze. egyszerűbben: az olyan élőlények, amelyek testük felépítéséhez más élőlények által elkészített szerves anyagokat, pl. fehérje, szénhidrát, zsír használnak fel.

autotróf: táplálkozásmód olyan élőlényekre jellemző, amely fény vagy kémiai energia felhasználásával szervetlen anyagból szerveset tud előállítani. Pl.: növények

Egyszerűbben: olyan élőlények, amelyek testük felépítéséhez egyszerű szervetlen anyagokat, pl. szén-dioxid, víz használnak fel.

5, nyitva termők, zárva termők:

Nyitvatermők: a növényvilág egyik ősi törzse. Ősi típusú virágos növények, a magkezdemény szabadon fejlődik a termőleveleken. Általában örökzöldek. A legismertebb csoportjukat a fenyők alkotják.

Zárvatermők: a legfejlettebb növényi törzs. A termőlevelek magházzá nőnek össze és körülveszik a magkezdeményt. A termő a megtermékenyítés után terméssé alakul. Két osztályuk van: egyszikű, kétszikű.

6, növényi szervek:

Hiányos

7, ízeltlábúak osztályai:

Többsejtű eukarióta állattörzs. Az összájúak közül a legfejlettebbek. Külső kitinváz, szelvényezett, ízekből álló lábak, testtájaik jellemzik, az élővilág legnépesebb törzse.

8, gerincesek osztályai:

Az állatvilág legfejlettebb törzse. Közös jellemzőjük a belső csontos vagy porcos váz, cső idegrenszer és élőbél-eredetű légzőszervrendszer.

9, populáció:

Azonos fajú egyedek térben és időben együtt élő csoportja, amelyek egymással szaporodási közösséget alkotnak.

Egyedszám: egy populáció összlétszáma génállománya: a populáció egyedeinek összesített génkészlete.

Növekedése: a populáció egyedszámának idő alatti pozitív megváltozása. Egy idő után a környezet eltartó képessége befolyásija.

Térbeli eloszlása: a populáció egyedeinek elhelyezkedése az élőhelyen. Az eloszlás módja szerint megkülönböztetünk egyenletes, egyenlőtlen, felhalmozott (feldúsult) és szigetszerű elosztást.

Bővebben: A legegyszerűbb felépítésű közösségben azonos fajhoz tartozó egyedek élnek együtt. Az ebben élő egyedek egymás közt szaporodnak. Ezt a közösséget nevezzük populációnak.

A populáció nagyságát a benne élő egyedek összességével, az egyedszámmal fejezhetjük ki. A populációk sűrűségét az egységnyi területen élő egyedek számával jelöljük. A populációk szerkezetére az egyedek koreloszlása is jellemző tulajdonság.

A populációk egyedszámát a születések és halálozások száma, valamint a populációt érintő be-és kivándorlások befolyásolják. Az egyedszám meghatározott idő alatti változásával fejezhetjük ki a populáció növekedését, ezt befolyásolja a környezet eltartó képessége.

Egy adott területen különböző fajok populációi élhetnek egymással kölcsönhatásban. Ezeknek többféle típusa ismert:

- Az együttélés kölcsönös előnyt jelent a résztvevő populációk számára, mert élettevékenységükkel elősegítik a társpopulációk életműködéseit.

- A versengés kölcsönösen hátrányos, mert a létfeltétel, amit a populációk hasonlóan használnak fel, nem elegendő valamennyiknek.

- Az élősködés esetében az egyik faj populációja a másik faj populációján élősködik.

- A zsákmányszerzés esetében a zsákmányszerző populáció táplálékként fogyasztja a zsákmány populációt.

10, környezet:

Az élőlényt körülvevő, vele kölcsönhatásban álló élő és élettelen tényezők összessége.

11, levegő összetétele:

Összetétele Nitrogén 78%. Oxigén 21% a maradék 1% pedig vízgőz, szén-dioxid, hidrogén, nemesgázok és más különböző szennyezőanyagok.

12, szén körforgása:

A szén körforgása a környezetünkben zajló anyagforgalom egyik típusa.

Évmilliók alatt az elpusztult élőlények a talajba kerültek, nagy hőmérsékleten és nyomáson szenesedtek, így jöttek létre a széntelepek, kőolajtelepek óriási energiaforrást képviselve. Az ember a szenet kitermelve a gyárakban szabadítja fel az energiát a tüzelés révén. A szén elégetése során az égéstermékek között a szén-dioxid is szerepel, mely a légkörbe kerül.

Az élőlények biológiai oxidációja is termel szén-dioxidot, mely szintén a légkörbe távozik a szervezetekből.

Az autotróf növényi fotoszintézis az a folyamat, mely szén-dioxidot igényel. Az előállított szerves anyag a heterotróf élőlények testébe kerül a táplálkozási kapcsolatok révén. A gáz a növény testébe a gázcserenyílásokon átkerül.

A növények és az állatok pusztulásuk után a talajba kerülnek, lebontó szervezetek lassan lebontják a szervezeteket és a folyamatot szintén szén-dioxidtermelés, kíséri, mely a légkörbe kerül.

Beláthatjuk, hogy a szén körforgása szempontjából a szén-dioxid gáz a főszereplő, mely a levegőben, a vízben és a talajban egyaránt előfordul.

13, szimbiózis:

(együttélést jelent.) olyan kölcsönhatás az élőlények között, amely minkét fél számára előnyős (+;+) pl.: fenyők gyökerei, gombák.

(szimbiózis) „++” A jelenségre mind a növény-, mind az állatvilágban rengeteg példát találunk, de jól ismert néhány növény- és állatpopuláció szimbiózisa is. Pl.: Fenyő- gomba; Nitrogénmegkötő baktérium- gyökér; Cellulózbontó baktérium- tehén.

14, Versengés:

Versengés: „- -„Ez a leggyakoribb. Azonos ökológiai igényű populációk között alakul ki. Ennek elkerülése végett a teljesen azonos ökológiai igényű populációk földrajzilag is elkülönülnek. Pl.: A trópusi esőerdők liánjai és fán lakó növényei fény felé való törekvése.

Bővebben: Asztalközösség: (kommenzalizmus) „0+” Az egyik számára a másik léte közömbös, a másiknak viszont határozott előnyt jelent a kapcsolat. Pl.: Gólya- veréb; Oroszlán- kígyó; Ragadozóhal- kalózhal.

Hasznos együttélés: (szimbiózis) „++” A jelenségre mind a növény-, mind az állatvilágban rengeteg példát találunk, de jól ismert néhány növény- és állatpopuláció szimbiózisa is. Pl.: Fenyő- gomba; Nitrogénmegkötő baktérium- gyökér; Cellulózbontó baktérium- tehén.

Antibiózis: „-0” Amikor az egyik egyedre nem hat a másik, de másban kért okoz. Ez a jelenség általában mikroorganizmusok között hat. Pl.: Gomba- antibiotikum (Az ecsetpenész termeli a penicillint, tehát rá nem hat, de mást öl)

Élősködés: Parazitizmus: „+-” Egyik élőlény a másikból táplálkozik, de nem pusztítja el. A növényi paraziták lehetnek teljes paraziták (aranka, napraforgó) és fél paraziták (csak szervetlen anyagot szív fel). Az állati paraziták lehetnek külső (tetű) és belső (bélféreg) paraziták.

Táplálkozási kapcsolat: Ilyenkor az egyik populáció, mint zsákmányszerző, táplálékként pusztítja a másik populáció, a zsákmánypopuláció tagjait. Ilyenkor a két populáció szoros kapcsolatban van egymással. Az egyik tagjainak száma meghatározza a másik tagjainak számát. Van olyan, amelyik élőket pusztít. Pl.: ragadozók, növényevők, mindenevők. Van olyan, ami élettelent pusztít. Pl.: dögevők, iszapevők, földevők, ürülékevők, lebontók.

15, Táplálkozási piramis részei:

Lebontók, növények, növényevők, ragadózók, csúcsragadozók

16, biom:

A társulások zonálisan elhelyezkedő, egész kontinensekre kiterjedő nagy egységei a biomok.

17, Magyarországi nemzeti parkok:

Aggteleki Nemzeti Park, Bükki Nemzeti Park, Fertő-Hanság Nemzeti Park, Hortobágyi Nemzeti Park, Kiskunsági Nemzeti Park, Duna-Dráva Nemzeti Park, Körös-Maros Nemzeti Park, Őrségi Nemzeti Park, Duna-Ipoly Nemzeti Park, Balaton-felvidéki Nemzeti Park 18,

18.tételes és feltétlen reflex:

feltételes: feltétlen reflex és közömbös inger azonos idejű társításán alapuló folyamat, amely két központ egyidejű ingerlésével lakul ki, sokszori ismétlődés révén. Egy idő után új társult inger is kiválthatja a megfelelő reakciót. Központja az agykéreg.

Feltételen: olyan veleszületett reflexműködés, amely esetén a receptorokat ért inger hatására a válasz minden körülmények között bekövetkezik. A központok a gerincvelőben és a nyúltagyban vannak.

Reflex: alapvető idegrendszeri folyamat, amellyel a szervezet felfogja az ingereket, és válasz reakciótót hoz létre.

19, Motiváció:

az állat megfelelő belső állapota, amely az adott cselekvés végrehajtására készteti. pl.: éhség, szomjúság, félelem.

20, kulcsinger:

öröklött viselkedésformákat kiváltó külső hatások.