VARRÓ DÁNIEL (1977, Budapest -) [irodalom]

VARRÓ DÁNIEL (1977, Budapest -)

„Hogy kicsoda Varró Dániel? Hogy nem ismeritek? Ó, igazán senki se ismeri! Egyszer ilyen, egyszer olyan. Most milyen? Leginkább egy fiatal sráchoz hasonlít, egy vidám, tehetséges sráchoz, aki verseket ír és műfordításai is díjat érdemeltek." Az elmúlt néhány évben jelentős mennyiségű versét számos irodalmi lap közölte (például Élet és Irodalom, 2000, Jelenkor, Holmi, Mozgó Világ, Sárkányfű) . Hallhattunk, olvashattunk a Holmi műfordító pályázatán elért harmadik helyezéséről (1995), a Mozgó Világ nívódíj-jutalmának átvételéről (1996).

Első verseskötetét a Magvető Kiadó adta ki 199-ben Bögre azúr címmel. Ennek hátsó borítóján így ír magáról: "1977-ben születtem Budapesten. Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban érettségiztem 1996-ban, most az ELTE-re járok magyar és angol szakra. Első költői sikeremet tizenkét évesen értem el egy eposz-trilógiával (Nyuszika, Nyuszika szerelme, Nyuszika estéje), tizenhét éves korom óta publikálok különböző folyóiratokban. Már elmúltam huszonegy, van egy versem is, aminek az a címe, hogy Ki elmúlt huszonegy, de azt még korábban írtam, úgyhogy ez csak véletlen egybeesés."

Bemutatkozó kötetében leplezetlenül felvállalta a többnyire egyszerinek és megismételhetetlennek tartott

- sokak által már-már kultikus tisztelettel emlegetett – Kosztolányi-féle rímjátékot és a Karinthy nevével fémjelzett stílusparódiát. Fiatal, elsőkötetes szerzőnél ritkaság a nyelv ilyen meggyőző birtoklása és a formakészség. A diákos versbeszéd könnyedén árad; a Bögre azúr hangjának vagány, pimasz, szabad szájú, merész és erotikus sokszínűsége roppant élvezetes. A megszólalásnak e változatossága már önmagában is figyelemre méltóvá teszi e könyvet. A Bögre azúrban feltűnő számban található énekelhető költemény. Mindez a szerző költői gyakorlatának rímközpontúságából természetesen következik, miként azon versformák kedveléséből is, amelyekhez egykoron dallam és hangszerkíséret is tartozott. Költeményeiben hol a trubadúr, hol a vágáns hangján szólal meg; folyamatosan rájátszik egy-egy előadói gyakorlatra, miközben ki-kikacsingat az álarc mögül és a maskarából, melyeket magára öltött. Igyekszik elhitetni közönségével, hogy félvállról veszi az általa választott szerepet, az énekmondóét. A kötet költeményei nemcsak a hagyomány, illetve a kortárs költészet ismeretét és elsajátítását tanúsítják, de azt is, hogy szerzőjük már most rendelkezik azzal a képességgel, amellyel a maga képére formálja mindazt, amit mértékadónak tekint.

Szerkezetileg három ciklusra tagolódik (tavaszi leves, tészta, mák ; ki elmúlt huszonegy ; változatok egy gyerekdalra). Mindegyik ciklus rendelkezik egy, vagy több tartópillérrel, vagyis olyan erős költeménnyel, amely az adott szerkezeti egység mind tematikus, mind formai összegzésének tekinthető, kijelölve az esetleges továbblépés irányát/irányait. Ilyen támpillérekként értékelem a villoni balladát idéző Kicsinyke testamentumot az első szakaszból, a Vérivó leányokat a második részből. A változatok egy gyerekdalra ciklus k ét pillérre támaszkodik: egyrészt a már elhíresült gyerekdal-átiratok, műfaji paródiák tömbje tekinthető kiemelt fontosságúnak, másrészt az ettől eltérő fontosság-argumentációval rendelkező kötetzáró, byroni ihletettségű, stanzában írt Ének című költemény. Kompozíció szempontjából valószínűleg a versek megírásának időrendje játszott szerepet. Míg az első ciklus a középiskolai évek apró-cseprő eseményeivel foglalkozik, melyet a Kicsinyke testamentum zár le és ezzel együtt hagy maga mögött, a második tétel verseiben egy ifjú gondolatainak szerelemközpontúsága kap meghatározó figyelmet (0, az Ügyész utcán , Borbála , Sóhajnyi vers a szerelemről , Szerenád Saroltának) . E második tétel azonban visszautal az elsőben írt költeményekre, azok eszményére is. A korai próbálkozások formai oldalával szakít látszólag a Ki elmúlt huszonegy beszélője: "Ki elmúlt huszonegy, az már a csendet/szereti jobban, nem az összecsengő/rímek zaját. Annak szonett a múlt." Azért csak látszólag, mivel a formakincs kiaknázására a legnagyobb mértékben éppen az azt követő "időszakban", a harmadik ciklusban kerül sor.

Ezen szakasz mottójaként akár a következő sorok is szolgálhatnának: "Az ember arról ír, mi nincs neki./Azt adja el, amit kölcsönkapott." (Sóhajnyi vers a szerelemről) Mintha egy, a múlt irodalmi közoktatásában oly nagy szerepet játszó hagyomány elevenedne fel, mintha költészettani gyakorlatokkal, versírási feladatok megoldásaival találkoznánk. (Ez persze az egész kötetre is igaz, de itt kapja a legnagyobb szerepet.) Az itt szereplő versek a magyar költészet nagyjainak és ismert alakjainak mindenképpen tiszteletteljes, ha némiképp ironikus, humoros, de semmiképp nem távolságtartó olvasatának interpretálásai.

Weöres Sándor neve nem csak a W. S. hálája leborul című vers miatt kerülhet szóba a hatások, az indíttatások megjelölésekor, de a költemények túlnyomó többségének - manapság hiánypótló - gyermekvers, - versike jellege miatt is. (Ezt a jelleget a hátsó füllap önbemutató sorai is megerősíthetik: "Első költői sikeremet tizenkét évesen értem el egy eposz-trilógiával [Nyuszika , Nyuszika szerelme , Nyuszika estéje] "; a nyuszika motivikus szerepére még visszatérünk, ahogy a költő is tette). A tizenkét költészeti paródia - melyek tematikai és alaktani jellegzetességeket hasznosítva és kifigurázva éneklik meg újra és újra az ismert gyerekmondókát: a Boci, boci tarkát - megidézett alanyain (például Balassi, Csokonai, Petőfi, Arany, Ady, Kosztolányi, Kukorelly, Térey) kívül alkalmi versek révén Tandori, Goethe, Byron és általában Parti Nagy Lajos vagy Villon neve említhető meghatározó hatástényezőként vagy kedvelt szerzőként. (A háttérben körvonalazódik Radnóti Miklós, József Attila és Kovács András Ferenc költészete is.)

Műfaj terén a szonett (Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson , Szonett egy kisleánynak, aki vészesen emlékeztet a magyar labdarúgó válogatott tétmérkőzéseire, Mozi, Büfé, Őszi szonett, Téli szonett), a középkori balladaforma (Kicsinyke testamentum , Szomorú ballada az illanékony ifjúságról), a ballada műfaj (Vérivó leányok), a stanza (Ének), a dal (A Németvölgyi úttól az Ajtósi Dürer sorig , Vándor éji dala) és az ének (Nyúl tavaszi éneke), az alkalmi vers (Gombfociballada Tandori úrnak), az elbeszélő költemény (Petőfi Sándor), az episztola (Verses levél Mihályffy Zsuzsannának) részesül előnyben Varró Dániel tágas költészeti érdeklődésében. A gazdag formakinccsel való játékot tovább színesíti és karakterizálja a rím nagyfokú szerepe. Itt az említett alkotókon kívül mindenképpen szóba hozandó Romhányi József neve, mint rímelő előd. Varró Dániel roppant szórakoztatóan, nagy nyelvi leleménnyel hasznosítja a magyar nyelv e formagazdagító tulajdonságát.

A már említett tematikai sajátosságokon kívül az évszakok, a betegség (Máma köhögni fogok, Lemondás és remény mint lesz a náthában eggyé) és a nyúl (nyuszika) tűnik ki, mint a költői fantáziát mozgató elem.

A lírai alany látszólag igen szorosan tapad a szerzői énhez, némely esetben néven is neveződik, Varró Dánielként jelölődik. A többnyire önmegszólító, vagy az egyes szám második személyű másikkal dialogizáló monológok szilárd és egységes ént feltételeznek. A ciklusba tartozó alkalmi versek és "helyzetdalok" alanya többnyire egy lány, hívják bár Borbálának, Saroltának, vagy Zsuzsannának (esetleg cicának).

Varró Dániel költészetének megítélésekor nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a szándékot, mely a költészetet mint elsősorban szórakoztató leleményt érti és műveli. Ennek a kitételnek minden tekintetben meg is felel a kötet. Derűs, könnyed hangon szólítja meg olvasóját, egy kamasz derűs érzésvilágát tükrözi vissza élvezetes és bravúros megfogalmazás által. Ahogy azonban a hátsó borítólapon is feltűnik, egyelőre még csak az eszközkészlet kidolgozása folyik a versekben, a mélység, a tapasztalat, a filozofikus hang még hiányzik. "Kimondok minden mondhatót/(a fecsegésben annyi báj van),/de bárcsak arra volna mód,/hogy mibenlétem konstatáljam." E sorok elhelyezése a kötet legvégén, a gyűjtemény jellegének és hiányának jelzésén túl az esetleges továbbhaladás irányát is szándékolhatja "bejelenteni". De a kötetzáró, akár ars poetica-ként értelmezhető Ének is még a nyelvi humor, a könnyedség, a lazaság, az "irodalmi költőiség" (vö. az első fülszöveg Kosztolányi-párhuzamával) mellett látszik elkötelezni magát, tehát e horizonton belül marad: "De jaj, van úgy, hogy jókedvű a költő,/s belső csendjét nem sértik rút neszek,/komoly tógát akkor hiába ölt ő,/hiába szól, a hangja rezeg,/kezéből ki-kihull a toll, a töltő,/s a ríme mind silány (akár ezek),/ezért a költők felvidulni félnek,/mert abból vers sosem lehet - csak ének."

Versek:

Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson

Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson

valahogy mégis elfelejteni,

leítrod, aláhúzod, kiragasztod,

szamárfülecskét hajtogatsz neki,

kisimítod, odateszed a székre,

az ágy mellé, hogy szem előtt legyen,

leülsz, kötsz egy csomót a lepedőre,

elalszol, elfelejted, hirtelen

eszedbe jut, felugrasz, zsebre vágod,

a szíved közben összevissza ver,

sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad,

kihúzod, megtapogatod, de mindiárt

el is teszed, és ráhúzod a cipzárt –

mikor megnyugszol, akkor veszted el.

Szonett egy kisleánynak, aki vészesen emlékeztet a magyar labdarúgó válogatott tétmérkőzéseire

Az iskolánkba jár egy bájos kisleány.

Olykor halk bazmegok fakadnak ajkain,

és mindig éppen akkor vív Békéscsabán,

amikor borozhatnánk ketten hajnalig.

E két dolog nem éppen jó ízlésre vall.

Együtt mégis valami furcsa bája van,

ami tetőtől talpig fölkavar,

és amitől egészen jól érzem magam.

Úgy, mint a szurkoló, ki tudja már előre,

hogy a csapat veszít, és ennek ellenére

(vagy épp ezért) a béközépbe vált jegyet,

és ott dudál, és a zászlóját lengeti,

és tombol, és üvölt, és jólesik neki,

hogy kilencven percen ár valaki más lehet

Tavaszi szonett

csak ál

a tél

komoly

fején

barackkal

mátyási orrát fricskanép üli

előtte fröccsen szét a tölgyfaasztal

(oly szép ez így

oly érdek nélküli)

már nem találja fémes titkait

a lábtörlő alatti kulcsokat

a csend

is

szétgurult

miként

a

hit

(miért is szundikált ma oly sokat?)

kicsit zavartan álldogál szegény

a sörpocak (s néhány egyéb erény)

pironkodik

(a nyári ég ilyen)

és homlokán a gyöngyöző jegec

talán egy csöppnyit mint mikor nevetsz

(komisz leányok gödröcskéiben)

Büfé

na látod mint e tétován tekergő

üres felét takargató csiga

úgy vergődöm mignonra hullt tepertő

házamra többé nem lelek soha

úgy bőgök érted mint a tej ha kábé

ezer tehénke múja egybeolvad

meg úgy kesergek érted mint a kávé

szivembe szórt horoszkópos cukor vagy

na látod én is így sülök pirosra

mosolynyi szendvicsekre kent husok

te árva szösz napocska csillagocska belém

ragadsz akár a jambusok

betölt a nyár kicsordul és lecsöppen

üvegszilánk az alvadó kecsöpben

A Szilvalekvár és a Zabpehely

Egy régi Spájzban összebújva, hej,

két Krumplinudli és egy Kanna Tej

közt Szilvalekvár úr és Zabpehely

kisasszony,

míg nyekegnek a Ház vén ajtai,

hüppögve sírják vissza hajdani

fogyaszthatóságuk a hajnali

kakasszón.

"Jaj, hisz oly lágy és omlós volt kegyed,

s lám, minőségét nem őrizte meg,

az Időnk túl hamar lejár" szepeg

a Lekvár,

"minőségünk a szívben tartatik,

s közöttünk már a romlás kajtat itt,

kisasszonyom, s a Romlás, jaj, alig

szelektál."

"Bizony, Lekvár úr, mint a csillagok,

oly fényes volt Ön is és illatos

-sötét színe mint a tinta most,

s bezápult.

Emlékszik még? Két éve vagy tavaly

négy Céklarépa és egy Tálka Vaj

közt összebújva sugdolózni, haj,

be szép volt..."

Így sírdogálnak összebújva, hej,

két Krumplinudli és egy Kanna Tej

közt Szilvalekvár úr és Zabpehely

kisasszony,

s a pír elfutja őket, restelik,

hogy hüppögésükkel telis-teli

lesz már a régi Spájz az esteli

harangszón.

Őszi szonett

Fölkél a nap, az asztalon fanyúl.

Várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,

de október van, nyirkos és sötét,

az Úr kihörpölé arany sörét.

Arany sörét kihörpölé az Úr,

várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,

de október van, undok és vizes,

az asztalon fanyúl, leszáll az est.

Leszáll az est, az asztalon levél,

azt írja, vártalak, hová levél?

Várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,

az asztalon pohár, levél, fanyúl.

Október van, se fény, se árpaié,

arany sörét az Úr kihörpölé.

Két tanulságos limerik

Kíváncsi gyerek volt Péterke,

bedugta orrát az ételbe.

Kiszólt a galuska:

"megrúglak, Petyuska!"

s Péterke elszállt az éterbe.

Beteges fiú volt Lacika

mindig volt valami bacija.

Papája rászólt:

"mit prüszkölsz, László?" s

becsapta Lacit a zaciba.

Borbála

Zizzen a

szívemen

szerelem

szőrszála,

ha hallom

a neved,

Borbála,

Borbála.

Ujjongó

lelkemet

nem bírom

kordába

tartani,

mióta

ismerlek,

Borbála.

Ahogy te

langymeleg

sapkácskát

hordtál a

füleden,

úgy hordom

a neved,

Borbála.

Hiába

zúg körül

gyűlölet

orkánja,

ha belül

melegít

ez a név,

Borbála.
Bele is

majszolok,

mint holmi

tortába,

lassacskán

elhízom

miattad,

Borbála.

Locska lány,

akinek

nem akad

torkán a

csacsogás,

ezt mondja

a neved,

Borbála.

(Ez persze

nem igaz,

csak mert a

formába

besimult,

csak azért

írtam ezt,

Borbála.)

Borikám,

ejnye, hát

nem járunk

órára?

Ezt kérdi

korholón

a neved,

Borbála

Mennyi sok

tehetség

szorult a

tollába!

így kiált

lelkesen

a neved,

Borbála.

Szinte él

ez a név,

hol éber,

hol kába,

de mindig

ott csücsül

fülemben,

Borbála.

Ó, az r

sasorra!

Ó,a b

Ólába!

Csupa orr,

csupa bor,

csupa bál,

Borbála.

Vadóc kis

ámorok

elsütött

mordálya.

Borbála,

Borbála,

Borbála,

Borbála

Minek-minek?

Minek nevezzelek, cica,

ha rakoncátlan ujjaid,

e gátlástalan kis hullarablók

fekete pulcsim zsebében matatnak,

s a gyökerüknél nyíló négy gödör

mélyére dugdossák a szajrét

(összegyűrt szív,

szerelmetes rajongás

meg más efféle bóvli) -

minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,

ha hangjaid,

e piros csőrű, náthás kiskacsák,

kiket hallásom csobbanó taván

úsztatsz a partközeiben,

hol izgatóan hümmögetve,

hol túlüvöltve metrókattogást

negédes hápogásba kezdenek.

hogy mint a nád, az ember meghajol -

minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,

ha buzgón fordítasz

nyitott fájlok és szótárak között,

s egyszerre rám szökkented pillantásodat.

e szemtelen, doromboló cicát

s míg hízelkedve hozzam dörgölöd.

tekintetem, ki ugyancsak galamb

vernyákoló szájába röppen.

s e kétszínű dög martaléka lesz -

minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,

ha elgurulsz

lepottyanván, mint ingemről a gomb,

és elvesződsz magányod szőnyegén

(menet közben rád lép a sok hülye)

s én négykézláb kereslek mindenütt,

tegyük hozzá, hiába,

legjobb esetben is

csak gombostűbe nyúlok -

minek nevezzelek?

Minek nevezzelek?

Harmadszor is cica,

konok kislány, ki koplalásba kezd,

atyáskodó szemek ha nem vigyázzák.

mulasztásaim ürügye,

minden félelmeimnek gondosan

megágyazó mama,

hiúságom csiklandozója,

hamis, büdös kis tolvajom,

minek nevezzelek?

Ki írni bősz

S a kisdiáknak így felelt a Mester:

ki írni bősz, de fuldokolni restell.

s nem érzi, hogy a rímnek mi az ára,

gondoljon néha Villon valagára."

Vándor éji dala

(a viccelődjünk azon, amit nem bírunk lefordítani sorozatból)

Szelídített változat kisebbeknek

Minden orom csupa

öröm.

a lombokon, a

lömbökön

szél szól: lihi

Madártól nem zeng az erdő

Örvendj, tekergő,

itt a pihi

Bunkósított változat nagyobbaknak

A hegytetőn fent

nyugi van,

csak a szél böffent

sutyiban

a lomb közt, de slussz.

A madárkák kussolnak a fákon.

Belőled is, barátom,

kifogy a szusz.

Változatok egy gyerekdalra

A gyerekdal

Boci, boci, tarka,

se füle, se farka,

oda megyünk lakni,

ahol tejet kapni.

Balassi Bálintos változat

Búm, kínom, énekem nyílnak mind végtelen

árvaságban,

Mint gyermek tehénnek bánatja temérdek

tarkaságban.

Olyan lehetetlen élnem szeretetlen

nálad nélkül

Mint hogy az borjúcska legyeket elhajtsa

farka nélkül.

Cupido vad lángja, szerelem fullánkja

kínoz régen,

Friss rügyként feslenem, kegyelmes Istenem,

minek nékem?

Immár csak vergődöm, idegen erdőkön

bujdosnom kell,

Engedj már öltöznöm, más földre költöznöm.

hol foly sok tej.

Csokonai Vitéz Mihályos változat

Bőgicsélő tarka lényke,

Szívemet lakó tehénke,

Ah. mért lettél ily nehéz?

Faldogáló kicsi szádtól,

Harmatgyöngyös orrocskádtól

Vidor kedvem mért enyész?

Odahagytam borozásim.

Feledém víg torozásim,

Míg te éltetőm valál,

Pegazomról leugortan

Csak terajtad bocigoltam,

Nem csaldosott a halál.

Am miolta nyögdegélnek

Erzeményim, már az élet

Lillám nélkül mi nekem?

Bibe nélkül mi a porzó,

Szomorú kis bocitorzó,

Fülevesztett szerelem?

[Berzsenyi Dánieles változat

Hol kószáltanak el hajdani borjaink?

Zengő hangjuk a múlt berkein elhagyák,

Nem szól nélkülük itt víg Philoméla sem.

Csak bús őszibogár zönög.

Eltűnt szép fülük, és könnyű Zephyr lehén

Lágyan lengedező díszük is elveszett

így dőltek le Bizánc tornyai egykoron.

így múland el a gloria!

Oh, így korcsosul el régi, nemes fajunk,

Tündér myrtusi mind sorra lehullanak,

Oh, a farkahagyott, foltosodé idő

Minden díszt lelegel hamar.

Nem tér meg Ganyméd, s Bacchusi hűs nedű

Szomjú szánkba talán már sosem ömledez,

Csak nyúlós tejeket tölt poharunkba majd

Éltünk égi pohárnoka.

Arany Jánosos változat

Pettyes bikaborjú, két fajta szülötte
Legel a pataknál, szél zúg körülötte,
Hej, biz' fület imhol elhullata farkat,
Öntözi a mezőt piros szinü harmat.

Elbődül a jószág, vérben szeme fordul,
Csóválna: hiába, nem kél köd a porbul;
Tudna csak beszélni - rogyván szive, lába, -
Ilyesféle szókat forgatna magába':

"Ó! mennybeli Isten, mi végre születtem,
Mit ér a pataknál legelni fületlen,
Bőgvén haza sorsát mit ér ma ha dallom,
Ha ő sose' hallja, - ha én sose' hallom?"

Így jutna borongván mélyebbre a gondban,
Arrébb cica árnya iramlik azonban,
"Ez volt! hiszen ez volt: bosszú tava nyelj el!..."
- Bajsza feketéjén megcsillan a tejfel.

Ady Endrés változat

Álltam a Pusztán, álltam állván,
Kérődzve, bőgve, búsan, árván,
Mikor, hahó,
Rámtörtek csülkös kis zeuszok.

"Hej, szájas kis töpörtyü-borjak,
Mi kéne, hé, rátok tiporjak?
Ahol a Tej,
Oda szaladnánk lakni mi is?

Rátok dől e rozoga pajta,
S én ősi, szent, keleti fajta,
Én féljek, én?
Tudjátok ti, hogy én ki vagyok?

Nem holmi senkik tarka fattya,
A Mammon volt anyám ükatyja,
Hej, piszkosok,
Nekem aranyból van a fülem."

És kacagtam, rengett a Puszta,
Fülét, farkát gyáván behuzta
S futott, hahó,
Futott a csülkös boci-sereg.

A barokk és Zrínyi Miklós [irodalom]

A barokk és Zrínyi Miklós

A barokk elnevezést csak 1750. után kezdték használni, mégpedig elítélő, gúnyos értelemben. Azokra a művészi alkotásokra, főleg épületekre alkalmazták, amelyeket mértékteleneknek, túl díszítettnek, bizarrnak tartottak. A stílusmegnevezés azonban hamarosan elvesztette gúnyos értelmű mellékízét. Ettől kezdve alkalmazták a reneszánszt követő korszak ( XVII. XVIII. sz.) művészetére, irodalmára, majd a korszak egészére.

Az építészet jegyei a zárt szerkezetű antik elemekből alakulnak ki. A barokkban a fő cél az erő kifejezése. A mozgás szétfeszíti a kereteket, és gyakran átlépi az egyik művészet a másik határait. A barokk alkotás célja a meghökkentés, gyönyörködtetés, lenyűgöző hatás keltése, misztikus révületbe emelés. Minden művészeti ágában jellemző vonás a festőiség, a kontraszt kihasználása, a dinamizmus, a mértéktelen díszítettség, az érzelmek ábrázolása a borzalmastól az extatikusig.

A barokk a világot hierarchikusan tagoltnak érzékeli. A harmóniát sugározzák a barokk alkotások.

A barokk kialakulásában és elterjedésében nagy szerepe volt az ellenreformációnak, s különösen a jezsuita rendnek. A barokk kultúra és művészet elterjedésének másik fontos, gazdasági és társadalmi tényezője a refeudalizálás, a feudalizmus újbóli megerősödése.

A képzőművészethez hasonlóan a barokk irodalmi alkotások is kedvelik a bravúros formai elemeket: a merész asszociációkon alapuló költői képeket, a meglepő ellentétektől feszülő hasonlatokat, a virtuóz rímtechnikák. Kedvelik a bonyolult összetételű körmondatokat, a rokon értelmű vagy rokon hangzású szavak halmozását, az erős érzelmi tartalmú kifejezéseket. Új műfajkánt ekkor jelenik meg a drámát, zenét, táncot, képet egyesítő opera.

Magyarországon az első barokk művészeti és irodalmi alkotások a század 40-es éveiben jelennek meg. Felépül a nagyszombati jezsuita egyetem (1635.) a barokk szellemiség központja, és Kismartonban az Esterházy-kastély (1764-1766). A magyar barokk irodalom legjelentősebb világszínvonalon alkotó költője és írója Zrínyi Miklós.

Zrínyi Miklós (1620-1664)

- 1566 szeptember 8. gróf Zrínyi Miklós, a költő dédapja egy hónapi védekezés után kitör a rommá lőtt várból és hősi halált hal

- 1636. itáliai utazása

- 1646. elkészül a Szigeti veszedelem című eposza

- 1647. Zrínyi horvát bán és Dél-Magyarország katonai főparancsnoka lett

- 1649. megírja Tábori kis tracta hadtudományi munkáját

- 1651. Bécsben megjelenik az Adriai tengernek Syrenaia című alkotása benne a Szigeti veszedelem című eposza más verseivel együtt

- 1653. megjelenik a Vitéz hadnagy című hadtudományi munkája.

- 1656. megírja Mátyás király életéről való elmélkedések című művét

- 1661. megírja a török áfium ellen való orvosság című röpiratát

- 1663. szeptember 9. Zrínyi az egész magyar hadsereg főparancsnoka lesz

- 1664. január-február Zrínyi téli hadjárata a török ellen

- 1664. november 18. Zrínyi Miklós halálos balesete

A Szigeti veszedelem

Az 1640-es évek közepén Zrínyiben a 30 éves háborúban szerzett tapasztalatai megérlelték az a felismerést, hogy a magyarság csak saját erejéből, nemzeti összefogással képes megszabadulni a töröktől. Eszméjének megvalósításához meg kellet győznie a magyar fő- és közép nemeseket. Az ő buzdításukra és nekik dedikálva írta meg 1645-1646 telén fő művét a Szigeti veszedelem című eposzát.

Az eposz Szigetvár 1566-os ostromát, a várvédők, elsősorban a költő dédapjának, Zrínyi Miklósnak hősies küzdelmét és halálát, a török felett aratott győzelmét mondja el.

A szigetiek mentesek azoktól a bűnöktől, amelyek a korabeli magyarságot jellemezték. A legkiválóbb erények testesülnek meg bennük: hazaszeretet, önfeláldozás, bajtársiasság, erkölcsi tisztaság, vagyis mindaz, amit a kor heroizmusa elvár. Ilyen védősereg ellen nem elégséges a törökök számbeli, anyagi és technikai fölénye. Ezért hihető el, hogy győzelműk Szigetvárnál csak látszatsiker. Valójában veszítenek, hiszen seregük szétzüllik, vezérük elpusztul, miközben a szigetiek megdicsőülnek.

Az eposz egyik fő erőssége a szerkezete. A kompozíció eleget tesz a barokk szerkesztés kettős követelményének: látomásos elemeivel a valóság határain túlra ragadja az olvasó képzeletét, miközben a részletek reális ábrázolásával megteremti a valóság illúzióját. Az események három cselekményszálon indulnak el. 1. isteni rendelkezés az égben ( látomás), 2. Arszlán budai pasa palotai vállalkozása (reális ábrázolás), 3. Zrínyi imája (látomás és realizmus).

A szerkesztés egyik érdekes megoldása, hogy a tulajdonképpeni főcselekmény, a vár ostroma, csak a VII. énekben kezdődik. A terjedelmes bevezetőnek fontos szerepe van. Megismerjük Magyarország korabeli állapotát, a magyarság bűneit, a megbocsátás feltételeit. Felvonul előttünk a hatalmas török sereg és látjuk a feszület előtt imádkozó Zrínyit.

A hosszú bevezető elsősorban arra szolgál, hogy hihetővé tegye: nem lehetetlen legyőzni a hatalmas támadó sereget.

A vár ostromát bemutató hét ének (VII-XIII) szerkezete két szempontból érdemel figyelmet. Egyik a tömörítés, a másik a változatosság. A magyaroknak dicsőséget hozó ostromot leíró X. éneket Juranics és Radivoj hősi, de tragikus kimenetelű története előzi meg. A török sereg széthullását, a lázadást bemutató XI. ének után Delimán és Cumilla szerelmi epizódja következik. Majd a pogány érzéki szerelem ellenpárjaként Deli Vid és Borbála története, a hitvesi szerelem szép példája. Fontos szerepük van az eposzban a végzetszerűséget érzékeltető véletleneknek is. Ezek sorozatát zárja a XIII. énekben a postagalamb elfogása. A szultán, aki már fontolgatta az ostrom feladását, az elfogott segélykérő levélből értesült a vár súlyos helyzetéről, és felkészül a végső támadásra.

A végkifejletet megrajzoló két utolsó ének a barokk festészet fény-árnyék technikája szerint épül fel. Alderán, a sötétség ura az egész alvilágot mozgósítja Zrínyiék elpusztítására, de már nincs hatalma fölöttük. A fény fiai Gábriel arkangyal vezetésével visszaűzik a pokolbeli szellemeket, a hősöket pedig felviszik a menybe, akik így diadalmaskodnak.

Az eposz monumentális képei, hasonlatai, jelzői, egész barokkosan gazdag színes nyelvhasználata jelenítik meg a heroizmust, a hősi, gyakran véres eseményeket és az ezektől elválaszthatatlan halált. Szembetűnő a hősi élet megkívánta testi és lelki erő megnyilvánulásait festő képek sokasága: szél, vihar, villámlás, mennydörgés, láng, zivatarnak ellenálló hegycsúcs, tölgy stb. Az eposz verselése nem követi az antik példát. A magyar verselés egy változatában, a négyrímű tizenkettesben íródott.

Magyar eposzi hagyomány nem lévén, Zrínyi az antik és az olasz epikus mintákat követte.

Az 1645-1646 telén írt eposzt Zrínyi először csak 1651-ben jelentette meg nyomtatásban - más verseivel együtt - Adriai tengernek Syrenaia címmel. A kötetben az eposzt idillek, szerelmes versek előzik meg. Ezekre, a Violának nevezett kedveshez írt versekre utal vissza az eposz első versszaka. Zrínyi ezzel is Vergiliust látszik követni, aki egyes kódexek bizonysága szerint az Aeneis elé négysoros verset írt, melyben hős eposzi vállalkozását összehasonlította korábban írt szerelmi és pásztorköltészetével. Az eposz után epigrammák következnek, majd a költő vallásos számvetése: a Feszületre című óda. A kötetet utóhang zárja. Ebben a költő hallhatatlanságot ígér magának.

Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem (rövid története)

Témamegjelölés és segélykérés

(I.,1–6.) Az invokációban Zrínyi Isten anyjához, Máriához fordul, hogy a történelmi valóságnak megfelelően írhasson. Isten úgy dönt, ha a magyarok megbánják bűnüket és visszatérnek hozzá, az őket bántó töröktől megvédi őket.

A magyarság bűnei

(I.,7-24.) Az eposz cselekménye a mennyben kezdődik. Isten letekint a földre, és úgy látja, hogy a magyar nép nagyon megváltozott. Istentelenség, széthúzás, irigység él közöttük. Pedig mennyi jót tett velük, attól kezdve, hogy az őshazából idehozta őket. Megérdemlik, hogy bosszút álljon rajtuk. Megparancsolta Mihály arkangyalnak, hogy szálljon le a pokolba; a haragos fúriák közül válasszon egyet, és küldje Szulimánba. A fúria gerjessze haragra a szultánt a magyarok ellen.

A szultán jellemzése

(II., 44-50.) Az író méltatja Szulimán nagyságát, aki bár pogány volt, de talán soha nem volt még ilyen úr a törökök közt. Zrínyi elismeréssel szól az ellenség vezéréről. A szultánt kiváló katonai vezetőnek minősíti. Az elszánt Szulimán és csapata nemcsak a magyarokat, de az egész világot le tudta volna győzni.

Az Isten vértanúsággal tiszteli meg Zrínyit

(II., 78-86.) Zrínyi az eposz főhőse a feszület előtt imádkozik. Arra kéri Istent, hogy irgalmazzon a magyaroknak. A feszület háromszor hajlik a hős katona felé, és a kapitány szózatot hall. Könyörgése meghallgatásra talál, megadatik neki a mártírhalál. Megtudja azt is, hogy Szulimán hadával Magyarország ellen támad, először Szigetvár felé veszi útját, és mielőtt elérné a mártírhalál, Szulimán mellett több ezer pogány török pusztul el általa.

Zrínyi szózata vitézeihez

(V., 23-28.; 34-38.) Zrínyi a haditanácson szól a Szigetvár ellen hamarosan meginduló török támadásról. Hangsúlyozza, hogy mérhetetlen nagyságú támadókkal szemben a katonai sikerek után erkölcsi fölényük tudatában vehetik fel a küzdelmet. A magyar seregnek a keresztény hazáért, családjukért, tisztességükért kell harcolniuk. A szigetvári leventék egymás után esküt tesznek, hogy életük végéig kitartanak Zrínyi mellett.

Farkasics Péter elsiratása

(VII., 37-48.) Farkasics Péter megsebesül és meghal. Zrínyi megható szavakkal búcsúzik hű vitézétől, majd eltemetteti. Miért olyan kegyetlen az élet, hogy pont azt ragadja el a halál, akire nagy szükség lenne? Még a vén kígyó is megfiatalodik, ha elveti bőrét, de az ember nem tud megújulni a halál után. A természeti jelenségek sokáig tartanak, de az ember, aki uralkodik ezek felett nem tud győzni a halál felett. Farkasics Péter vitéz neve fennmarad, ha testét a föld befedi is.

A szigeti hősök vértanúsága

(XV.,54-64.; 96-108.) Zrínyi már ismeri élete végét, megmaradt ötszáz bátor harcosa élén kiront a várból. A bán megjelenése döbbenetet, félelmet kelt a törökök között. A legkegyetlenebb török harcos, Delimán, aki soha félelmet nem ismer, ő is reszket. Zrínyi és vitézei elszántan gyorsan csapnak össze a törökkel. Szulimán érzi a vesztét, hogy jobb lenne elmenekülni. A párbeszéd most „egyszemélyes”; az eposzi hős szavaira a „világverő” Szulimán már nem tud válaszolni, mert Zrínyi derekában ketté szakasztá. Zrínyi legyőzhetetlennek tűnik; közelharcban senki sem merészkedik vele. A hőst csak egy távoli golyó képes megállítani. Zrínyit halála pillanatában körülveszi az angyali sereg, és lelkét Gábriel arkangyal, míg a többiekét az angyalok viszik az égbe.

Peroratio / Berekesztés/

Az író lezárja a művet. Befejezte nagyhírű munkáját, melynek sem az idő, sem a legnagyobb ellenség, az irigység nem árthat. Munkája még akkor is fennmarad, amikor ő már nem lesz az élők sorában, Hírét nem csak „pennájával”, hanem „bajvívó szablyájával” is megalapozta. Míg él, addig harcol a pogány török ellen.

Jellemzés:

magyar sereg: kis létszámú, bátor, hazaszerető, elszánt, vállalja a mártírhalált, harci cseleket alkalmaz, a kezdeti ellenállás után Istenhívő lesz, lelkes, jókedvű vitézek

török sereg: megszámlálhatatlan harcos, túlerőben vannak, lebecsülik a magyar várvédőket, hisznek a babonában, pogány ígéreteiket megszegik, gyakran vakmerőek, néha gyávák,- előfordul, hogy megfutamodnak

Miért fontos Zrínyi szózata?

Szulimán nagy sereggel készül Szigetvár ostromára. Zrínyi maroknyi seregével próbálja megvédeni. Lelkesítő szavakat intéz serege vezetőihez. Isten segítségével és irgalmával rendíthetetlen hittel akar győzelmet aratni a pogány felett. Hirdeti, hogy az egész világ előtt megerősíthetik a magyarok hírnevét, becsületét. Elszántsággal megvan a remény, hogy legyőzzék a világbíró császárt. Harcolni kell a hazáért, Istenért, az uralkodóért, a családért, a saját tisztességért és életért, a hírnévért. Erőt, bátorságot, elszántságot öntött szavaival a szigetvári vitézekbe, akik hittel követték őt a harcba.

Mi lesz az utolsó csata végkimenetele? Hogyan győz a magyar sereg?

Az utolsó csata XV. ének. Zrínyi ötszáz mindenre elszánt vitézével kitör Szigetvár várából. A törökök félnek őt meglátni, még Szulimán is reszket. Menekülni próbál, de Zrínyi utána siet és derekában ketté szakasztá, majd még száz és száz pogányt. A török nem mer karddal szembeszállni velük, hanem messziről lő a janicsárság. Isten a segítségükre van, elküldi angyalit. Egy golyó Zrínyit a földre veti, vitézeivel is janicsár golyó végez. Gábriel arkangyal a bán lelkét viszi Isten elé. A magyar sereg megdicsőül. Ez erkölcsi győzelem- mivel a valóságban vereséget szenvedtek.

Mik voltak a magyarok bűnei?

Amikor Isten lenéz a földre, észreveszi, hogy a magyarok nem jó úton járnak

· nem akarnak bálványt imádni, szabadok akarnak lenni gondolataikban is

· nem tisztelik Isten nevét, Fiának (Jézusnak) áldozatkészségét az emberekért, nem cselekszenek jókat, nem tisztelik a kort

· romlott erkölcsűek, káromkodnak, irigyek, gyűlölködők, becsapják a másikat, lusták nem segítik a egymást, széthúzók

· lopnak, embert ölnek és duhajkodnak

· nem becsülik meg, hogy Isten tejjel- mézzel folyó Pannóniában telepítette le őket

· hálátlanok, Istenük ellenére tesznek

Örkény István – Tóték [irodalom]

Örkény István – Tóték

Örkény István leghíresebb drámáinak egyike a Tóték. A témát először kisregényként írta meg, a Kortárs közölte, majd ezt dolgozta át színpadra A darabot 1967-ben a Thália Színház mutatta be. Európa több nagyvárosában, sőt még Európán kívül is bemutatták, mindenhol sikert aratott.

A kétrészes dráma két hétbe sűrített cselekménye a második világháború idején játszódik egy hegyvidéki községben. A történet, azzal kezdődik, hogy a nem teljesen ép elméjű postás olvasgatva szortírozza a leveleket, melyiket kézbesítse, melyiket ne. Tóték megkapják azt a levelet, melyben a fronton lévő fiuk megírja: feljebbvalója, az őrnagy úr, náluk fogja tölteni betegszabadságát, hogy megviselt idegei rendbe jöjjenek a tiszta hegyi levegőn. A család azt reméli, ha a vendég jól fogja érezni magát, cserében majd ő is előnyökhöz juttatja fiukat. Érte vállalnak áldozatot. A két hét azonban egyre inkább rémálommá válik a család számára. Nincs könnyű dolga a családnak, bár minden erejükkel azon vannak, hogy teljesítsék az őrnagy minden kívánságát. Tóték megszokott életritmusa akkor borul fel teljesen, amikor elkezdődik a dobozolás – az őrnagy által diktált tempóban éjt nappallá téve dobozt kell hajtogatniuk. Pedig ekkor már fiuk rég halott, csak ezt a sürgönyt a postás nem kézbesítette, mert nem akarta elbúsítani őket. Két hét elteltével az őrnagy visszaindul a frontra. A család megkönnyebbülten tüntetik el a dobozolás nyomait, örülnek, hogy életük visszazökkenhet a régi megszokott kerékvágásba. Ám az őrnagy visszajön, mert a partizánok felrobbantottak egy hidat, és nem tud elutazni. Örömmel vetné bele magát újra a dobozolásba. Tóttal kimennek a nagy margóvágóért, vissza azonban Tót már csak egyedül jön – odakint megölte az őrnagyot. A dobozolás a benne résztvevőknek más ás mást jelentett. Ennek vizsgálata jó alkalom a szereplők jellemének feltárására is. Az őrnagy számára pihentető a munka mert ő nem bírja a tétlenséget és csak a tevékenység közben képes normális párbeszédre. Mariska mindig fiára gondol, érte cselekszik, a fia élete fontosabb számára férje önzésénél is. Ágika, a lányuk is tudja, hogy testvére miatt ki kell szolgálniuk az őrnagyot, de őt az egyenruha is elbűvöli, még több áldozatra is képes lenne , de az őrnagy ügyet sem vet a rajongó fruskára. Tót számára lealacsonyodást, önfeladást jelentett a ,,munka”. Kettős nyomás alatt áll: az őrnagy és a családja is ,,terrorizálja”, míg régi életében inkább ő zsarnokoskodott másokon, mindenekelőtt feleségén és lányán. A cselekményt meg-megszakítják a frontról érkező levelek. Az első felvonásban összesen csak négy, amiből a család csupán csak az elsőt kapja meg. Pedig a negyedik az, amelyben a értesítik őket fiuk hősi halált halt. Feleslegessé válik minden áldozat. A második felvonásban kétszer monologizál a postás, így derül ki, hogy még mindig érkeznek levelek, de ezeket már egyáltalán nem adja át. A kicsit hibbant elméjű postás a páros számokat szereti, ebben látja a rendet. A darab műfaját a szerző jelöli meg: tragikomédia. A mű groteszk vonása abból az ellentétből fakad, ami Tóték idillikus formája és a világháború között feszül. A második felvonástól pedig abszurd jelzővel is illethetjük a drámát, de különösen Tótot. Amikor Tót gyilkol, annak sincs már semmi értelme. Tót abszurd hős. Miről is szól ez a dráma? Témája a háború elembertelenítő hatása, hiszen minden szereplő a háború áldozata. A kisemberek távol a fronttól, ügyeskedéssel próbálják fenntartani kispolgári életszínvonalukat és mindent megtesznek azért, hogy fiuknak különb bánásmódot szerezzenek. Viselkedésük szinte kiváltja az őrnagyból a zsarnokoskodást. A valóságban az őrnagy nem áll olyan sokkal magasabban fölöttük, legalábbis személyes tárgyai arról vallanak, hogy ő is kispolgár. Minél alaposabban elemezzük Tót és az őrnagy kapcsolatát, rá kell jönnünk, sokkal nagyobb a hasonlóság közöttük, mint a különbség. Maga Örkény úgy fogalmazott: Tót és az őrnagy valójában egy személy. Az emberek – háború nélkül is! – kölcsönös függőségben élnek, egyszerre zsarnokok és áldozatok.

Örkény pályáján a Tóték hazai és külföldi sikere fordulatot hozott. A 30-as években induló pályát a háború és a hadifogság törte meg; hazatérése után a politikai események tették egyenletlenné a folytatást. A 60-as évektől talált igazán magára. Mint a Tóték is mutatja, ekkorra érlelődött meg sajátos századi esztétikai minőséggel ötvözve; úgy mint abszurd, groteszk, irónia, szatíra. A Tóték után újabb fejezet kezdődik Örkény írói pályáján, az egyperces novellák korszaka.