Petőfi Sándor forradalmi és látomás költészete
1847. márc. 15-én megjelent Összes költemények című kötete. Ennek mottója volt a „Szabadság, szerelem”, mely azon kívül, hogy megjelöli ekkori költészetének két legfontosabb témakörét, a költő igen jellemző értékrendjét is megszabja: az életnél becsesebb a szerelem, de a szerelemnél is értékesebb a szabadság. Petőfinél összefonódik egymással és elválaszthatatlan egymástól az egyén sorsa – nemzet sorsa – emberiség sorsa. Úgy érzi az ő feladat a nép vezetése, hogy felszabaduljanak az elnyomás alól. A népvezér, Messiás szerep felvállalását tekinti ars poeticájának → forradalmi költészet → látomásköltészet.
Petőfi Sándor, a '48-as márciusi forradalom egyik vezetője, a szabadságharc költő-katonája, hőse és vértanúja, az idők során a forradalom szimbólumává vált, sokan a "szabadságharc költője"-ként emlegetik. Politikai ódák, harci dalok és egyéb aktuális versek széles skálája alkotja 1848-49 költői termését.
Petőfi ars poeticája Arany Jánoshoz írt egyik levelében is megjelent:
költészeti forradalom forradalmi költészet
↓ ↓
"Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék"
"Égbe a népet, pokolba az arisztokráciát!"
Petőfi nem külső szemlélője, nem egyszerű költője volt a forradalomnak. A szabadság kivívásáért és a nép felemelkedéséért élt, és ezt nem csak ars poeticájáról és egyéni sorsának elképzeléséről szóló műveivel, hanem tetteivel is alátámasztotta. Előtérbe helyezi a közéleti költőt, önzetlen harcra szólít fel a haza és a nép felemelkedéséért, és megátkoz mindenkit, aki nem ezért a célért tevékenykedik. Harcolni akar, nem akar tettek és eredmények nélkül meghalni, sokkal inkább harc közben a csatatéren akar elesni. '46-tól a világforradalom lázában égett, felerősödik a politikai líra költészetében, majd egyre inkább egyeduralkodóvá válik művészetében.
Jövőképe a forradalom előtt: 1848. elejére nagyon megváltozik, itt még biztos egy jobb kor eljövetelében, míg '49. júliusában reményvesztetten ír a magára maradt magyar nemzet szomorú jövőjéről. Az emberiség egyenletesen halad a végső célja, az általános boldogság felé, a cél elérésének eszköze pedig a szabadság. Ezt a szabadságot egy utolsó, kegyetlen véres háború fogja megszülni, melyben a rab népek leszámolnak zsarnokaikkal, s ezután „a menny fog a földre leszállni”. A közeli jövőtől várja a világot megtisztító vérözönt.
Látomásversei közül az egyik legjelentősebb, mely a nagy romantikus-szimbolista víziókkal vetekszik, az Egy gondolat bánt engemet. A bántó, az elviselhetetlen gondolat a lassú, észrevétlen elmúlás, melynek visszataszítóan hosszadalmas folyamatát a két hasonlat (hervadó virág, elfogyó gyertyaszál) részletező kibontása érzékelteti. Az előbbi képek után jelenik meg a cselekvőhalál gondolata egy nagyszabású látomásban. Ez a látomás-szakasz egyetlen hatalmas versmondat. Látási és hallási képzetek ismétlődése erősíti a nagy ütközet izgatott elképzelését: a lelkesedés piros színe az arcokon és a zászlókon s az elharsogják igének a földkerekségen kelettől nyugatig végighömpölygő mennydörgése. A „Világszabadság!” önálló verssorba kiemelése erőteljes hangsúlyt ad az utolsó harc nagyszerű célkitűzésének. A költő erkölcsi elszántsága, a föllelkesült akarat ebben az utolsó ütközetben tudja csak elképzelni a megnyugtató halált, az önfeláldozás, az életáldozat misztériumát. Elesni ebben a nagycsatában már nem passzív megsemmisülés, mert maga a hősi halál ténye is szolgálat. A vers lecsendesedik, történése lelassul, s megrendült ünnepélyességgel engedi át magát a nagy temetési nap végső látomásának. A rapszódia a legfőbb gondolat, a szent világszabadság jelszavának végső zengésével fejeződik be.
Szerkezet: A vers két kulcsszava: a világszabadság és a halál: a világszabadságért folyó küzdelmen a költő a hősi harcot és a halált is vállalja. 3 részből áll.
1-12. sor: Témája: a halál. Kétféle halál lehetőségét állítja szembe egymással:
1-8. sor: lassú, hétköznapi: a féreg rágta lassan pusztuló virág, üres szobában álló lassan elégő gyertyaszál; ezeket elutasítja: negatív töltésű szavak.
9-12. sor: az előző statikus képekkel szemben álló halál víziója; dinamikus, gyors, erőszakos halálfajtákat mutat be: villám sújtotta fa, vihar kicsavarta fa, mennydörgés ledöntötte szikla. Az igenlő felszólítások nyomatékosítják vágyait (Legyek...,Legyek...)
13-30. sor Ennek a szerkezeti résznek a 18 sora egyetlen hömpölygő feltételes összetett mondat. Témája: a világ népeinek ütközete a szabadságért, melyben a költő az életét adja.
Az első 13 sor a feltételeket bontja ki: mikor szeretne ő meghalni. A hegyi táj eltűnik, egy óriási síkság látomása jelenik meg; mely egy harcmező, ahol a világ minden szolga népe elfér; ezek felsorakozva indulnak a világszabadságot kivívni.
A szerkezeti rész 2. fele a főmondat. Alapgondolata annak a vágynak a megfogalmazása, hogy ő is a csatamezőn szeretne lenni (ott..., ott...,), sőt sokkal tovább megy, mert életét szeretné áldozni ebben a csatában. Ez a 10 sor a vers érzelmi csúcspontja: itt teljesül be az életáldozat.
A 3. szerkezeti részben (31-36. sor) hangnemváltással folytatódik: a csatazajt felváltja az ünnepélyes, lassú gyászzene, a vörös színt a fekete, a verszene is megváltozik: a jambusokat spondeusok lassítják. A harcmezőn elesettek temetésének látomása zárja a verset. A rapszódiát a vers legfőbb gondolatával (világszabadság) jelszavával fejezi be. Ez a verszárlat, mely szerint az utókor kegyelettel ápolja az elesett hősök emlékeit, jellegzetesen petőfis (Nemzeti dal, A XIX.sz. költői)
Az ítélet A forradalmi látomásversek közé tartozik. Prófécia és látomás az egyetemes jövőről. Ekkor még összekapcsolódott Petőfinél a nemzeti és az egyetemes emberi szabadság. Tökéletes meggyőződés hatja át. Az emberi boldogság eszköze a szabadság, amelyért azonban meg kell szenvedni: "Rettenetes napokat látok közeledni"
A szabadságot megelőzi egy utolsó, nagy, véres, kegyetlen, vértengerrel járó háború
"A jók és gonoszok között", de
"Győzni fog itt a jó", eljön az örök boldogság,
"a menny fog a földre leszállni"
A vers közlő, magyarázó jellegű, és a költő saját történelemszemléletét fejti ki benne. A múlt tanulmányozásából következtetéseket von le: az emberiség története örökös harcok folyamata. Majd a jelenre vetett pillantás után a nem is távolinak vélt jövőbe veti tekintetét, s megjósolja az elkövetkező rettenetes napokat, az utolsó véres háborút, mely megold mindentársadalmi problémát, s utána megvalósulhat a földi menny. A versen végigvonuló kép egy nagyon kifejező metafora: az emberiség története vérfolyam, s ez csak a vértengerbe torkollva fog megpihenni. A jók diadalma a gonoszok felett vértengerbe kerül ugyan, de ez után kezdődik az élet, az örök üdvösség, s a menny fog a földre leszállni.
A XIX. század költői (1847) című verse szerint a költő Isten küldötte, lángoszlop, mely valaha a zsidókat vezette az egyiptomi bujdosás során, a költészet pedig politikai tett. A költők kötelessége a népet elvezetni a Kánaánba, az ígéretföldjére. Ezt az eszményt, ezt a szent és nagy küldetést állítja követelményként századának költői elé. Meghatározza a népvezér-költők szerepét, rendeltetését, felháborodottan átkozza meg a gyáva és a hamis, hazug próféták magatartását. Feltárja a jövendőt: költői képekkel írja körül az elérendő cél, a Kánaán legfőbb jellemzőit. A vagyoni, a jogi és a kulturális egyenlőség utópisztikus elképzelése túlmutat már a közeli jövőn. A cél elérése nem kétséges, a prófécia beteljesülése bizonyos, de az időpont bizonytalan. A költő itt már láttatja önmagát az elkövetkező időben, nem szól személyes részvételről, sőt a talán tétovasága azt jelzi, hogy munkájának eredményét nem fogja megérni. A költemény mégis megnyugvással, a feladat teljesítésének boldogító tudatával zárul. Hátralevő néhány évben ez a küldetéstudat hatja át Petőfi költészetét.
Szerkezet:
Az 1-4. vsz.-ban kétféle költői magatartást állít szembe egymással: az igazi költőkét és a hamis prófétákét. Tiltással emeli ki (Ne fogjon...) a feladat rendkívüliségét; a költő feladat nem egyszerű: mert nem saját magukról kell dalolniuk (húr, lant, pengetés); és mert feladata roppant nagy és felelősségteljes. Biblikus párhuzammal fejti ki: mint hajdan Mózes a zsidókat a Kánaán felé - úgy most a költők a népet minden körülmény között a jobb jövő felé; (tűzön-vízen át) ezekkel állítja ellentétbe az álpróféták magatartását - hangja átkozódó, felháborodott: művészetük öncélú, magatartásuk: gyáva, rest, megalkuvó, nem ismerik fel a nép igazi érdekeit.
Az utópikus és feltételes jövőkép látomása után megváltozik a hang a vers zárlatában:
az eddigi kérlelhetetlenség szentimentalizmussá alakul: az Egy gondolathoz hasonlóan egy temetési jelenetet látunk, ahol az utókor lerója háláját a feladatát teljesített költő-vezérnek.
Nemzeti dalt 1848. márc. 13. írta, majd 15.-én Pesten több helyen elszavalta, a szabad sajtó 1. terméke. Szózatszerű költői kiáltvány, lelkesítő felhívás, a nemzethez. Buzdít annak bizonyosságában, hogy a nép győzni fog. Az első versszak kicsit eltér a többitől. A lényegre rövidített mondataival válaszút elé állítja a népet, és egyszersmind meg is adja az egyetlen ésszerű döntést. A további versszakok a döntés egyértelműségét, a lehetőség kizárólagosságát magyarázzák. A saját élet értékének és a haza becsületének összehasonlítása. Harcra szólít fel mindenkit a gyalázat lemosásához, nem miattunk, hanem az utódok miatt, önzetlenül.
"Kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete"
A többes szám első személy a szónok és a nép egybeforrt akaratát fejezi ki. A refrén nyomatékosít és kapcsolatot teremt a hallgatósággal. A "magyar Marseillaise". Kossuth alkotmányos úton, a forradalom vértelenségét megőrizve akarta a további fejlődést elérni. A liberális nemesség szerette volna a forradalmat lezártnak tekinteni.
Feltámadott a tenger Elterjedt március végén az a hír, hogy a király vissza akarja vonni a független nemzeti kormányra vonatkozó ígéretét, erre a nép újra forrongani kezdett. Célja: buzdítás, lelkesítés, és a nép mindent elsöprő, gigászi erejének érzékeltetése. Eszköze: nagyméretű, grandiózus képek alkalmazása, erőt sugalló szavak sora (ijesztve, szilaj, rémítő, reng, üvölt, tombol, bőszült, stb.) Petőfi forradalmi lírájának egyik legerőteljesebb alkotása. Nem jellemzi érzelmi hullámzás ugyanis az egész vers az érzelmi felfokozottságtól izzik. Allegória, egész művön átvonuló metafora. Egy alapszimbólumra (tenger-nép) épül, de úgy, hogy ahhoz több másik szimbólum kapcsolódik, pl. (gálya, víz-nép, arisztokrácia).
Az apostol: Petőfi túlságosan radikálissá vált 1848 nyarára szembe került Kossuth mérsékeltebb politikájával, köztársaságot akart. Támadta a Batthyányi kormányt, mert kevesellte az eddig elért eredményeket. Így szembe került a politikai vezetőkkel, emiatt elvesztette korábbi népszerűségét. Ezért az 1848 nyarán rendezett szabadszállási képviselő választáson nem jut be a nemzetgyűlésbe. A választási kudarc nem múlt el nyomtalanul Petőfi lelkében. Csalódásai változásokat indítanak meg politikai világszemléletében. A néphez való viszonyát tükrözi Az apostol című romantikus elbeszélő költeménye. Életszemléletének eddigi derűje megingott, lelkiállapota a világgyűlöletet súrolja. A z apostolban a világ fekete, a nyomor és az erény testvérek, a férj, feleség, gyermekek éhezése megdöbbentő leírásban tárul elénk.
Romantikus túlzások találhatók a gyermek Szilveszter sorsának igen részletező leírásában. Gyermekkora lopásból, koldulásból és mások szolgálásából állt, de a részeges tolvaj, a pökhendi úrfi és az elhízott koldusasszony rajza kitűnő jellemkép.
Szilveszter romantikusan statikus hős: egyszerre egy világmegváltó apostol áll előttünk. Az eposzi hagyományokat követő in medias res kezdés a padlásszoba nyomorában jeleníti meg. Lelke ledobta a gondokat, Istennel társalog, az emberiség felszabadításához, boldogításához kér tőle erőt.
Ezt a túlzott eszményítést beárnyékolja az a körülmény, hogy míg világboldogító terveit szövögeti, addig a saját családja nyomorával szemben tehetetlen: néhány hónapos gyermekét hagyja éhen halni. Szilveszter életébe a költő néha beleszövi a saját sorsának egy-egy fordulatát (a szilveszteri születésnap, a kastély kisasszonya szüleit megtagadva felesége lesz), eszméivel, pedig teljesen azonosul. Az ifjú hősnek is az iskolában a legkedvesebb stúdiuma a világtörténet tanulmányozása volt. Petőfi következtetései szerint az emberiség története a közeljövőben fog véget érni. Szilveszter azonban a szőlőszem-hasonlat alapján más következtetéseket von le. E szerint az általános boldogság korát nem az elnyomott néptömegek világméretű összecsapásától várja, hanem a „nagy lelkek” önfeláldozó harcától. A számneves túlzások a végső cél elérését a beláthatatlan jövő utópisztikus messzeségébe helyezik. Ha a szőlőszemet, a kicsiny gyümölcsöt sokszor 100 ezer és millió napsugár érleli, a föld, a nagy gyümölcs megérése talán évezredekbe vagy évmilliókba is kerülhet. Ezek a földet érő sugarak a „nagy lelkek”, de ilyenek ritkán teremnek, és egy sugár élete csupán egyetlen napig tart. Szilveszter életének az a tudat ad célt, hogy ő is egy ilyen sugár lehet.
Megváltozik korábbi gondolkodása, átértékelődött a korábbi népvezér-, lángoszlopszerep: a költőapostolnak nem e népet kell vezetnie, hanem a nép helyett kell cselekednie.
Szilveszter elvont nép-fogalma 3 alkalommal kerül szembe a kiábrándító valósággal. Mint falusi jegyzőt a nép egyik napról a másikra űzi el, pedig előtte lelkesedtek érte. Ez mélyen kiábrándítja. Hasonló csalódásban van része a titkos nyomdában megjelent könyve fogadtatásakor is. Eszméit mohón nyelte el a szomjas világ, de a hatalom egyetlen szavára megrémült a nép és megtagadta a könyvet, szerzőjétől elfordult, sőt még büntetését is követelte.
Szilveszter büntetése rémes volt: feleségétől és életben maradt gyermekétől nem búcsúzhatott el, az utcán tartóztatják le és 10 évnyi börtönre ítélik. Mikor szabadul, első kérdése, hogy szabad-e a haza. Ennek az ellenkezőjét tapasztalja: a világ visszafejlődött. Céljának megfelelően vállalja a forradalmi tettet: a nép éljenzése közepette rálő a királyra.
A befejezés azzal zárja le a költeményt, hogy a késő századok megemlékeznek azokról a nagyokról, akik a szolgaságban is szabadok voltak.
A lírai elemek válnak uralkodóvá a költeményben, főleg a belső monológoknak köszönhetően. A lírai jelleget erősíti a cselekmény fő vonalának eseménytelensége. A történet magva ugyanis a titkos nyomdában kiadott könyv megírása, az író elítélése és merénylete a király ellen. Versformáját jambikus lejtésű, rímek nélküli, szabad szótagszámú sorok alkotják. 2921 sorból áll, nem ütemhangsúlyos, időmértékes verselésű, nincsenek versszakok, szabad szótagszámú, 1851-ben a cenzor nem engedi meg, hogy kiadják, 1874-ben jelenik meg először az Athéneumban.
Szilveszter – Petőfi párhuzam
- születés ideje
- jó tanulási készségek
- másolással keresnek pénzt
- házasságuk, szerelmük története
- gondok az összeköltözés után
- lobbanékony természetűek, nem félnek senkitől
- a másokért való tenni akarás vezérli őket
- választások végkimenetele
Petőfi igazi politikus és életrajzi költő volt, életének minden fontos eseménye megjelent valamelyik művében, ez jellemezte a forradalom időszakában is. Költészete nem volt egysíkú, nem koncentrálódott egy dologra, témára, hanem folyamatosan reagált a politikai, társadalmi helyzet, hangulat változásaira. Ez persze nem jelentette korábbi elveinek megtagadását. Végig lehet követni az eseményeket. Ha kell, buzdít, ha kell, ostoroz, ha kell, gúnyverset, csatadalt, kiáltványt ír, és ha kell, megpróbálja újra és újra harcba szólítani a magyarokat.
