Kultúra a középkorban és a kora újkorban

 Középkor:

·         Katolikus egyhz fenntartotta a latin nyelv haszbálatát

o   Szent Jeromos latin bibliafordítása (347-420), amit később Vulgatának neveztek (vulgata=elterjedt) szövege sokat romlott

o   9. században a szövegromlások jelentős részét kijaították

·         Elsősorba Arisztotelész gondolatai hatottak a tudományra

o   Sokat merítettek az ókori filozófiából

o   Középkori keresztény filozófia = skolasztika

§  Célja a hitelvek tudományos bizonyítása

§  Hit és tudomány összeegyeztetése nem volt könnyű

·         Aqunói Szent Tamás domonkos teológus szerzetes a teológiát elválasztotta a többi tudománytól, eslőbbséget a hittudománynak tartotta fenn

·         Nagyon kevesen vettek részt rendszeres oktatásban

·         Első színvonalas iskolákat a székesegyházak melletti káptalanok és kolostorok működtettek

·         Állami és egyházi ügyek egyre több szekembert igényeltek

o   Egyetemek megjelenése a 12. században

§  Önkormányzattal rendelkeztek, amit a rektor vezetett

§  Középkori egyetemek egyházi szervként működtek, pápa engedélyezte őket

§  Elsőként: Itália, Bologna, Párizs, Oxford, Cambridge, Podova

§  Egységes tananyag, latin nyelven

·         Nyugat- és Közép-Európa szellemi egység

·         Négy fakultás (egyetemi kar): szabad művészetek, teológia, orvosi, jogi

·         Lehetett doktorit szerezni

§  Magyarországon több király kísrletezett egytem alapítással

·         Nagy Lajos, Pécs

·         Zsigmond, Óbuda

·         Mátyás, Pozsony

·         Nem tudtak megerősödni, a középkorban nem jött létre állandó egyetem

·         Román stílus:

o   11-12. század

o   Neve a római hagyományok követésére utal

o   Római minta nyomán félköríves dongaboltozat használata

o   Templomoknak, váraknak vaskos falaik voltak, kis lőrésszerű ablakokkal

o   Templomok a római bazilikák alapján épültek, középen főhajó, két oldalt alacsonyabb mellékhajó

o   Esztergomi kápolna

·         Gótika:

o   12. század végétől

o   Középkort az ókorhoz épest barbárnak tekintette, Itáliában a barbárokat a gótokkal azonosították

o   A födémet és a tetúzetet nem a teljes falfelület, hanem a vázat adó pillérek és támpillérek tartották

o   Hatalmas ablakok

o   Csúcsíves boltozat

o   Rózsaablak, kör alakú felületét küllők osztják fel, színes ólomüvegeket raktak bele

o   Könnyed, kecses szobrok díszítették az épületeket

o   Kolozsvári Szent Mihály templom

o    

·         Reneszánsz:

o   Újjászületés

o   Új életfelfogás és művészeti stílus

o   14. századi Itáliából indult

o   Az e világi életre összpontosított, élet élvezete, földi boldogságra való törekvés

o   Egyéni teljesítményt értékelte a művészetekben és tudományban

o   Humanizmus (emberközpontúság)

o   Építészetben antik elemek újjáélesztése (kupola, görög oszlop, vízszintes tagolás)

o   Tudomyában megfigyelés és kísérletezés

o   Vallás mellett megjelentek az antik témák (pl. Mitológia)

o   Polgárok és nagyurak egyaránt követői voltak

o   Magyarországon csak a korszak végén, a királyi udvarban jelent meg

·         Magyarország:

o   A kereszténység felvételével csatlakozoztt a nyugati kultúrkörhöz

§  A korábbi magyar hitvilág és az ehhez kapcsolódó műveltség jelentős része felszámolva, csak töredékes emlékek

o   Írásbeliség: latin nyelv

o   Megjelentek a szerzetesrendek

§  996, Pannonhalma: bencések

§  1130, Váradhegyfok: premontrei

§  1142, Cikádor: ciszterci

§  1221, Esztergom: domonkos

§  1224, Esztergom: ferences

§  1250, Klastrompuszta: pálos

§  Nagy jelentőségük volt az írásbeliség biztosításában és a kereszténység megerősítésében

o   Árpád-korban az írásbeliség főként oklevelek kiadásából állt

§  Királyi kancellária létrejötte (12. sz. vége) miatt egyre több oklavél került ki

o   Egyházi személyek írták a legendákat

o   Geszták: színesen, regnyesen beszélik el a „viselt dolgokat”

§  Anonymus: Gesta Hungarorum, Anonymus valószínűleg III: Béla jegyzője volt, regényes formában dolgozta fel a honfoglalást és a letelepedés történetét, olyan 1200 körül keletkezett

§  Kézai Simon (Kun László udvari papja) 1280 körül megírta a Gesta Hungarorumot, az őstörténettől Kun Lászlóig dolgozta fel a magyarok történetét., nyugati források alapján feldolgozta a hun-magyar rokonságok, szerepelteti a csodaszervas mondáját

§  14. század közepén iniciálékkal díszített képes krónika jelent meg, szerzőjének kiléte ismeretlen (sokan az Anjou udvar papjának, Kálti Márknak tulajdonítja), korábbi geszták szövegét fogta össze és egészítette ki, a 14 század első felére szolgál komoly forrásértékkel

§  Kükülei János (Anjou korból) megörökítette Nagy Lajos kirly életét, csak átiratokból maradt ránk

§  15. századból több történetírót ismerünk, legjelentósebb Thuróczy János, Mátyás bíróságának egyik ítélőmestere. Okelvelekre és saját élményekre hivatkozva megírta a Chronica Hungarorumot 1488-ban.

Kora újkor

Új jelenségek:

·         Amerika felfedezése

·         Új növények

·         Reformáció kibontakozása

·         Növekedésnek indultak a városok

·         Egyre több helyen burkolták az utakat (kővel)

·         Elterjedt a kémények építése

o   Tűzvészeket megelőzte

·         Újra foglalkoztak várostervezéssel

o   Óvárosokban egész negyedeket bontottak le

·         Papíripar fejlődött a nyomtatás miatt

o   Egyre nőtt az eladott könyvek száma

o   Újságok jelentek meg

·         Művelődés és szórakozás összefonódott

o   Kávéházak, színházak nyíltak

§  Csak a felső- és középosztály élvezhette

·         Felismerték a higiénia fontosságát

o   De még mindig nem tisztálkodtak rendesen

o   Szenny borította az utcákat

§  Járványok, éhínségek

·         Luther: minden munka egyenlő és kedves, feladatként állította az emberek elé. Hogy a munkájuk minél tökletesebb ellátására törekedjenek

·         Kálvin: a becsületes, szorgalmas munka nem kényszer, nem lenézett, hanem megbecsült tevékenység

·         Erősödött az új vállakozói magatartás

o   Megalapozta a magántulajdont

o   Piaci verseny

o   Befektetések

o   Kapitalizmus kialakulása

Tudományok:

·         Csillagászat

o   Elősegítette a földrajzi felfedezéseket

o   Kopernikusz: geocentrikus világkép

o   Galilei: igazolta Kopernikuszt

§  Inkvizíció

Változó államkép:

·         Machiavelli

o   Itáliai politikus, író

o   A társadalomnak is jó ha teljhatalmú uraklodó irányít

o   Uralkodó céljaiként minden eszközt bevethet

o   De hideg számítássa, igazságosan kell ítélni

·         Bossuet:

o   Isteni származására hivatkozva a kiály hatalma korlátlan

·         Thomas Hobbes:

o   Állam az ember alkotta legfontosabb mesterséges dolog, amit társadalmi szerződéssel hoztak létre

o   Emberek önzők, csak saját érdekeiket hajszolják

o   Helyes berendezkedés az abszolűt állam

o   Állam bírálja mi jó, mi rossz, ő dönti el a babona és a vallás közti különbséget

o   Megvédi az alattvalókat a támadásoktól és jogsérelemtől

·         John Locke

o   Példakép az alkotmányos monarchia

o   Minden ember rendelkezik veleszületett természetes jogokkal, amelynek egy részéről lemond a társadalom működése érdekében (társadalmi szerződés)

o   Államnak cserébe biztosítania kell az elapvető emberi jogokat (élet, szabadság, tulajdon védelme)

o   Polgárok ellenőrizhessék a hatalmat

o   Szerződés nem kötelező

§  Kivándorlás

§  Visszavonulás a természetbe

Vallás:

·         16. század eleje a reformáció kibontakozásának ideje

o   Kulturális felledülést adott

§  Könyvkiadás

§  Iskolák

§  Nemzeti nyelvek használata

§  Hatalom ellenőrzésének elvét hírdette

21. A történeti színek eszméi Madách Tragédiájában

1.      A mű rövid bemutatása

Ø  Madách egyetlen remekműve, minden kor számára van érvényes mondanivalója

Ø  filozófiai jelleg: nem csak nemzeti kérdések felvetése, hanem az egész emberiségre kiterjedő

„A” 17. tétel: Az ezredforduló szellemi és vallási helyzete

 A történelmi egyházak=világvallások aránya a Földön:
- 32% keresztény,
- 32% buddhista,
- 17% iszlám /muzulmán/,
- 14% hindu,
- 26% egyéb vallású
- 0,4% izraelita /zsidó/.

A görög líra, műfajok

- kialakulása Kr.e. 7-6. sz.
- polgárháborúk, arisztokrácia megdöntése
- az alacsonyabb rétegekből egy-egy vezéregyéniség türannoszok = vezetők
- megdőlnek a régi ideálok, az eposz időszerűtlenné válik
- jelen
- előtérbe kerülnek a költők
- fájdalmak, pillanatnyi boldogság
- műfajok
- töredékes alkotások

- görög líra szülőanyja az eposz: verstan: - hexameter: daktilus + spondeus
- hexameter + pentameter = disztichon (legelső strófaszerkezet)

- időmértékes verselés: rövid ( mora) és hosszú ( ) szótagok szabályos váltakozása
- versláb a verselés ritmikai alapegysége

legfontosabb verslábak: 

- jambus ( )
- trocheus ( )
- spondeus ( )
- pirichius ( )
- anapestus ( )
- daktilus ( )

- chorijambus ( )
- molosszus ( )
- ionikus amiore ( )
- bacchius ( )
- palimbacchus ( )
- krétikus ( )

- hangsúlyos: arszisz `
-hangsúlytalan: theszisz

- arszisz – theszisz = ereszkedő versláb ( )
- theszisz – arszisz = emelkedő versláb ( )

cezúra: sormetszet
disztichonban a pentameteres sorban
- epigramma sírfelirat, disztichonban, rövid csattanós
- elégia: legkülönfélébb tartalmak és disztichon az ókori görög líra idején; ma szomorú hangvételű visszatekintés a múltba

A görög és a modern elégia
- A görögök minden hosszabb, disztichonban írt költeményt elégiának neveztek.
- Ma fájdalmas tárgyról kiengesztelődött hangon szóló költemény.

Költők
- Szapphó, Alkaiosz, Anakreón, Szimónidész, Pindarosz, Türtaiosz, Szolón, Mimnermosz, Arkhilokhosz

- Szapphó: - költőnő
- Kr.e. 6. sz. Leszbosz- sziget
- központi téma a szerelem

- szapphói strófa: - szapphói sor:

- adoniszi sor:
- aiol nyelvjárás
- Berzsenyi Dániel: Osztályrészem
 

Anakreón (Kr.e. ?572- ?487): - szerelem, mámor, harc, pillanatnyi boldogság
- ión nyelvjárás
- anakreóni dal
- jambikus: 7 – 8 szótagosak

Alkaiosz: 

- vallásos himnuszok, politikai versek, bordal
- alkaioszi strófa: - nagy alkaioszi sor:

- jambusi 9-es:

kis alkaioszi sor:
- Csokonai, Berzsenyi, Horácius

Szimónidész (Kr.e. ?556-? 468): 

- epigramma
- dór nyelvjárás
- thermopülai hősök sírfelirata

Pindarosz: - óda
- szaggatott előadásmód

Türtaiosz (Kr.e. 7. sz.): - harci elégia
Szolón (Kr.e. 7-6 sz.): - bölcselkedő
Mimnermosz (Kr.e. 6 sz.): szerelem
Arkhilokhosz: - ő használta először az új verslábakat
- iambos: csipkelődő vers

Filozófusok
- Szókratész: nem írta le műveit

Platón (Kr.e. 427-347) :

- arisztokrata csládból
- Szókratész tanítványa
- mikor mestere meghal, iskolát alapít (Kr.e. 388)

Akadémia (csak Kr.u. 529-ben zárjak be)
- művei (34): - pl.: Állam, Törvények, Államférfi
- párbeszédesek
- főszereplő Szókratész
- bölcsességet keres
- Állam 7. könyve: - barlanghasonlat:
- a gyötrelmes földi lét
- felfelé vezető út, a fény idegen lesz
számukra
- tűz = nap
- barlang = látható világ
- felmenetel a fényre = lélekfelemelkedés
- maguktól csak a filozófusok képesek rá

- Arisztotelész (Kr.e. 384-322) : - lét filozófia, a világ keletkezése
- lélektan
- Platón tanítványa
- Nagy Sándor nevelője
- Athénban saját iskolát alapít: Líceum (Kr.e. 335)
- fő művei: Retorika, Esztétika, Politika
- követői: Hégel és Kant
- a keresztény filozófiában is fontos

filozófia: bölcselet; filozófus: bölcselkedő, gondolkodó. A gr. eredetű szócsalád
két elemből áll: philo- ( valaminek a kedvelője); szophia (bölcsesség)

szofista: álbölcselő, tetszetős érvekkel hamisan okoskodó ember. Az ókori görögöknél eleinte olyan bölcselőt jelentett, aki a bölcselet elemeit és a szónoklattant pénzért tanította, később sokan nem igazi ismereteket tanítottak, hanem ravasz, hamis okoskodást. Ezért lett pejoratív jelentésű a szó.

bibliofil: a szép könyvek kedvelője. Az első elem a gr. büblosz (könyv)

sztoa: gr. épülettípus, amely egy oszlopcsarnokból és azt hátul lezáró falból áll. Mögötte boltot, irodasort is elhelyezhettek. Zénon gr. filozófus, a sztoicizmus megalapítója a Terka Csarnokban (Sztoa Pokilé) tartott előadásait.

sztoicizmus: szenvedélymentes, természetes életmódot, szigorú erkölcsiséget tanító ókori görög-római filozófiai iskola. Alapelve a bölcs belátáson alapuló nyugalom, mind a jó-, mind a rosszsorsban. Legnevesebb sztoikusok: Epiktétosz és Marcus Aurelius.

gimnázium: középiskola-típus. A görögök először a testgyakorló csarnokot nevezik gümnaszionnak. Később általános kulturális központtá válik: előadótermeket, könyvtárakat is elhelyeztek benne

Történelem- és létértelmezés Madách Imre Az ember tragédiája című alkotásában

1.     Madách Imre élete:

 1823-ban született Alsósztregován, ma Szlovákia területén található. Édesanyja Majthényi Anna, gazdag lányként került be a családba. Miután édesapja meghalt 1834-ben, anyja irányította hatalmas birtokukat. Magántanulóként végezte középiskoláit, majd 1837-ben beiratkozott a pesti egyetemre filozófia, majd jogi karra. Pesten megismerkedett Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Bajza József és Eötvös József műveivel, ezen kívül William Shakespeare és Victor Hugo alkotásaival. 1840-ben megjelent egyetlen verseskötete „Lantvirágok" címmel, ennek lírai darabjait a Lónyay Etelka iránti ifjúkori szerelem ihlette. Egészsége romlani kezd, ezért gyógyfürdőzéssel igyekezte javítani azt. 1842-ben szerzett jogi képesítést, Balassagyarmaton joggyakornok lett, de 1843-ban le kellett mondani erről a posztról, mivel egészsége tovább romlott. Nagyon fiatalon már hat drámát és egy szatirikus vígjátékot írt, de eggyel sem ért el kiemelkedő sikert.1844-ben megismerkedik Fráter Erzsébettel, akivel, a szülők tiltakozása ellenére 1845-ben házasságot köt Csécsén. Első házassági évei boldogan teltek, három gyermekük született, Aladár, Jolán és Borbála. Nem vett részt az 1848-1849-es szabadságharcban, de a Madách család sorsa tragikus volt. Több rokona és ismerőse meghalt, és maga is bajba került, mivel csesztvéni birtokukon bujtatta a halálra ítélt Rákóczi Ferencet és letartóztatták. Először Pozsonyban, majd Pesten raboskodott, de 1853-ban bizonyítékok hiányában szabad lábra helyezték. Emellett felesége elidegenedett tőle, 1854-ben elváltak. 1859-ben írta meg „A civilizátor" című művét, majd 1859-1860-ban fő művét, „Az ember tragédiája" című drámát, végül 1861-ben jelent meg utolsó drámája, a „Mózes". 1864-ben halt bele betegségébe Alsósztregován.

 

2.     „Az ember tragédiája" keletkezése:        

1859 februárja és 1860 márciusa között keletkezett. A művet először Madách a barátjának, Szontagh Pálnak olvasta fel. Arnay Jánoshoz került a kézirat, de Arany kezdetben nem értékelte, csak hónapok múlva olvasta el az egész művet, és akkor már igen jeles műnek tartotta. A Tragédia egy kiábrándult időszak végén és egy újra reménykedő korszak elején született, kiábrándultság és hinni akarás, pesszimista eseménysorozat és optimista befejezés jellemzi a művet. Madách lelki-világnézeti válsága tükröződik a drámai költeményben. Ennek okai a nemzetet ért tragédia és az egyéni tragédiák és csalódások. 

 

3.     Műfaj:

A műfaja drámai költemény, emberiség- vagy könyvdráma. Ez a műfaj az emberiség örök kérdéseire keres válaszokat, a líra és a dráma műnemeinek sajátosságait vegyítve. A drámai formát ugyan megőrzi, de színpadra nehezen alkalmazható. Előzményeként olyan művek említhetők, mint Dante Alighieri „Isteni színjáték" című műve, John Milton „Az elveszett Paradicsom" című műve, Johann Wolfgang von Goethe „Faust" című alkotása, George Gordon Byron „Kain" és „Manfred" című alkotásai, illetve Percy Bysshe Shelleytől „A megszabadított Prométheusz".

 

4.     Deizmus és viszonyok:

Az első színben, a Mennyben Lucifer a négy angyal egyikeként kétségbe vonja a teremtés értelmét ahelyett, hogy az urat dicsérné. Isten száműzi, de a rendelkezésére bocsátott két fa elegendő Lucifernek az ember megkísértésére. Lucifer az örök tagadás alakja, aki a végig arra tör, hogy Ádámot kiszakítsa ideáljaiból, és ráébressze a világ rideg realizmusára. Ádám a harmadik színben arra kéri Lucifert, hogy mutassa meg a jövőt, tudni akarja, hogy érdemes-e küzdenie. Ezzel adja a fegyvert Lucifer kezébe, aki álmot bocsátva Ádámra végigvezeti őt és Évát a történelem fő állomásain. Luciferrel szemben az Úr a keretszíneket leszámítva nem szerepel a műben. Ennek oka, hogy Madách a műben deista filozófiát képvisel. Isten megteremtette a világot, majd hagyja a maga útján haladni. Ezt fejezi ki "A gép forog, az alkotó pihen" mondat. Lucifer, Ádám és Éva együtt testesíti meg az emberi teljességet. Ádám idealista optimizmusa áll szemben Luciferrel, a józan ész pesszimista hirdetőjével mint a szellemi és a materialista világ kettőssége. Ezt egészíti ki Éva, az otthonteremtő ösztön, aki minden színben más arcát mutatja. Ádám és Éva mint szellem és életösztön kettőssége jelenik meg. Ádám fellelkesül és összeomlik minden színben, minden eszme hatására, Éva az ősi ösztön, aki a természet erejével olyan dolgokra is képes ráérezni, amelyek Ádám előtt rejtve maradnak. Éva a bűnbeesés okozója, és Ádám végső döntését is ő akadályozza meg a magában hordott új élettel, ami szintén az élni akarása, az életösztön kifejeződése. Erre utal többek közt a teremtő-jelenet is a londoni színben, amikor is Éva nem hull alá a sírgödörbe, hanem megdicsőülten felemelkedik. 

 

5.     Létértelmezés:

Madách létértelmezése a mű egészéből bontható ki. Ádáma történelem csomópontjain végighaladva folyamatosan azzal szembesül, hogy az eszme, amelyért lelkesedik, amint megvalósul, szükségszerűen mindig meg is bukik az emberi természet, a társadalom törvényszerűségei miatt. A teremtés teljesen értelmetlennek tűnik, nincsen követhető eszme, az emberi lét nem tart sehova. A teljes kiábrándulás határán azonban ráébred a lét lényegére, „az ember célja a küzdés maga". Ez a gondolat a tizenötödik színnel válik teljessé, amely a harmadik szín pálmafás vidékét eleveníti fel. Ádám csalódások sora, a történelem nagy eszméinek elbukása után kiábrándultan jelenik meg. Az Úrhoz fordul, aki végül csak hitet, reményt ad neki, azt mondja, hogy „mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!". Ez a remény azonban szemben áll mindazzal, amit Ádám eddig képviselt, nem a szellem, az értelem útján segít Ádámnak, nem ad választ a történelem céltalanságára, pusztán érzelmi biztonságot teremt.

 

6.     Történelemelemzés:

Madách saját korának eszméit vizsgálja a műben. Legfontosabb filozófiai eszméi a hegeli filozófia, ebből a tézis-antitézis-szintézis elve. Az ellentétből új eszme születik, de a szintézis Madáchnál hiányzik. Másik filozófiai hatása Kant lételméleteiből származnak. Ezenkívül természettudományi tanok is hatottak rá. Ilyen a frenológia, vagyis a koponya alkata határozza meg az ember jellemét és képességeit, illetve az antrópia-elmélet, vagyis a Nap kíhülése következtében a Föld pusztulásáról szóló tan. Harmadik eszmei iránya a szocialista tanok, ebből a legjelentősebb Fourier utópikus szocialista tanai a jövő társadalmáról. Az eszmék alakulása és változása a történeti színekben megy végbe, vagyis a 4-14. színekben. Hegel történelemfilozófiája szerint minden történeti korszakot egy-egy vezéreszme határoz meg. Egy eszme megjelenik, kibontakozik, de a megvalósulása során eltorzul, a visszájára fordul, és ebből az ellentétből egy új eszme születik. Az eszmék az emberiség múltjában, Madách jelenében és az elképzelt jövőben fejtik ki hatásukat. A történeti színek alapkonfliktusa az Ádám által képviselt nagy, szent eszme és az eszméket eltorzító gyakorlat közti összeütközés. Ádám hisz a nagyszerű eszmékben, küzd is értük, de mindig csalódni kényszerül bennük. A szabadság-eszme az egyiptomi színben születik meg. Ádám fáraóként a dicsőség és a hatalom csúcsán áll, de belül űrt érez, és nem boldog, hiszen nem küzdött meg semmiért. Éva hatására felszabadítja a rabszolgákat, így létrejön a szabadság-eszme. Az ókori Athénban a szabadság-eszme torz megvalósulása juttatja el Ádámot a csalódásig, a kiábrándulásig. Ádám győztes hadvezér Miltiadész személyében, de a nép jogilag szabad ugyan, nem bizonyul méltónak a szabadságra, ki van szolgáltatva a jellemtelen demagógoknak, és halálra ítéli szabadsága védelmezőjét. Az ókori Rómában nincs nagy, eltérő eszme, amiért lelkesedni és küzdeni lehetne. A közösség széthullott, lezüllött, az élet élvezése az egyetlen cél. Ádám és Éva megcsömörlik ettől az életmódtól, elutasítják az eszmények  nélküli, sivár világot. A szín végére megszületik az új eszme, a szeretet és a testvériség. A középkort bemutató színekben, Konstantinápolyban és Prágában a testvériség-eszme torzulása jut kifejezésre. Ádám Tankréd lovagként harcol a keresztény hitért, őszintén hisz a szeretet és testvériség eszméjében, de újból csalódik. A keresztény eszme embertelen fanatizmusba torkollik, Évától pedig az apácazárda fala választja el a szerelmes Ádámot, ezért passzivitásba, tudós szemlélődésbe akar menekülni. A prágai szín újból egy eszmék nélküli világot ábrázol, Ádámból passzív, szemlélődő hős lesz, nem lelkesedik, nem harcol semmiért, a tudományba menekül. Életprogramja az elzárkózás a tudomány elefántcsonttornyába. Nem találja meg a nyugalmat, a bor mámorában egy szebb jövőről álmodik. A párizsi színben, az álom az álomban színében a külön-külön megszületett eszmék együttesen jelennek meg, a szabadság, egyenlőség, testvériség. Ádám újra cselekvő hős lesz, Danton alakjában lelkesen küzd a hármas eszméért, de sorsa itt is a bukás, a forradalom menete elsodorja Ádámot, de mégsem csalódik, hanem bizakodik. Az álomból ébredve Kepler értékeli a látottakat, hittel tekint a jövőbe, és hű marad a forradalom eszméihez. A londoni szín Madách jelenét mutatja be, a szabadversenyes kapitalizmus korát. Ádám újból szemlélője az eszményinek hitt társadalomnak, a szabad versenyből a megélhetésért folyó kíméletlen küzdelem lett, amelyben a szellemi értékek mind elvesztek, és minden áruvá vált. A hármas eszme elbukott, és csődbe jutnak az egyéni sorsok is, ez a világ pusztulásra van ítélve. A szín a haláltánc-jelenettel zárul, minden szereplő beleugrik egy sírgödörbe, csak a szerelem, költészet és ifjúság értékeit továbbvivő Éva nem pusztul el. Ez a szín egy kemény bírálat a kapitalizmusról. Az elképzelt jövő társadalmában a célszerűség és a hasznosság elve uralkodik, ami azonban megöli az egyéniséget, kiírtja az emberi kapcsolatokat, megszünteti a családot, a nemzetet, a művészetet. Az érzelmeket száműzi, rideg, embertelen világ ez, ez az ellenutópia, ezért Ádám újra csalódik. Az űr-jelenetben a Tragédia fontos kérdéseire ad feleletet. A küzdelem az emberi lét értelme, és a nagy eszmékért vívott küzdelem értéke akkor is jelentős, ha a történelem során nem hozza meg az eredményt. Az eszkimó-színben bebizonyosodik, hogy az ember a tudomány segítségével sem tudta elkerülni a természeti végzetet, az ember elkorcsosult fizikailag és erkölcsileg.

Vergilius eklogái és hatásuk a XX. századi magyar költészetre

Publius Vergilius Maro Odivius és Horatius mellett az augustusi aranykor költőtriászának legnagyobb epikus költője.

Andesben született (Kr.e.: 70-19), egyszerű paraszti családban. Édesapja tanítatta és közéleti pályára szánta, de Vergiliust nem vonzotta a politika. Életútját a költészet és a filozófia határozta meg. Kr.e. 41-ben a polgárháborúk ideén édesapja kisbirtokait kisajátították Octavianus veteránjai számára. Tekintélyes barátai később kieszközölték, hogy az egyre ismertebbé váló költő visszakapja családi birtokát. Ettől kezdve Augustus személye és politikai programja a költő szemében eggyé vált a társadalmi igazság, a jólét és a béke eszményével. Maecenas vette pártfogásába, s bejáratos lett a császári udvarba is.

Kr.e 37-ben adta ki válogatott bukolikáit, pásztori költeményeit Ecloage címmel. (eklogé – „szemelvények”, „válogatott versek”). Ez a költemény tíz, gondosan elrendezett hexameteres költeményből áll. A sorszámok nem a megírás dátumát fejezik ki. A görög bukolosz, vagyis marhapásztor szó alapján nevezzük bukolikus költészetnek, bukolikának. Később a ezt a műfajt ekloga névvel illeték a vergiliusi cím miatt.

A műfaj megteremtője a görög Theokritosz, az idillnek nevezett költeményeiben ő szerepeltetett először pásztorokat. Hexameterekben írt és párbeszédes formájú verseiben a pásztorok a természetben élnek, a nyájukat őrzik és dalolnak, szerelmeskednek. Eszményesített világ ez: a korabeli társadalmi-politikai valóságból elvágyódó s egy új aranykor után áhítozó emberi közérzet jelenik meg.

Vergilius nem ragaszkodott a hagyományhoz, az ő szereplői inkább földművesek. Eklogáiban fontos szerepet játszik a politika. Hőseinek, pásztorainak idillikus életét a polgárháború dúlja fel. Nem menekülhetnek a durva valóság elől valamiféle idealizált világba, hiszen földjeikről a veteránok, a kiszolgált katonák bármikor elűzhetik őket és földönfutóvá válhatnak. A száműzött földműves mellett megjelenik a másik, aki már visszakapta otthonát, s a kialakult új rendben, az augustusi békében élvezheti a biztonságot, a nyugalmat.

A leghíresebb és legtöbb értelmezési kísérletet kiváltó idillje a IV. ecloga, mely egy születendő gyermekhez kapcsolja az új aranykor eljövetelét. A különböző keleti vallások Messiást ígérő tanításai és a cumaei (kumé) Apollón papnőinek, a Sybilláknak (szibilla) a jóslatai táplálták az emberekben a polgárháborúk vérontása közepette a világ megtisztulásának vágyát. A költemény tele van olyan motívumokkal is, amelyek elősegítették, hogy a keresztény egyházatyák később a IV. eklogában Krisztus születését megjövendölő próféciát lássanak, és Vergiliust a középkorban valóságos „pogány szent”-ként tisztelhessék. Ez a kivételes megbecsülés teszi meg Vergiliust Dante kísérőjévé. Ilyen motívumok pl.: „ már megtérhet a Szűz”; „már új sarjat küld a magasból a földre az ég is”… a most születő gyermekkel beköszönt az aranykor, s letörlik rólunk a bűn nyomát; az „isteni szent gyermek, nagy magzata Jupiternek” isteni életet él, s „ujjong a világ a jövendő korszak elébe”.

Vergilius nem jövendölhette meg Jézus Krisztus eljövetelét Kr.e. 40.ben, a vers megírása idején. Valószínűleg a brundisiumi béke megkötésével állhat kapcsolatban. A békét a szerződő felek házassággal pecsételték meg: Antonius feleségül vette Octaviát, Octavianus nővérét. Octavia azonban terhes volt az előző férjétől, aki pár hónappal korábban halt meg, s a megszületendő gyermek Antonius örökbefogadottja a politikai kibékülés jelképe lehetett. A megszületett fiút, Marcellust Augustus örökösének szemelte ki, de a fiú 18 éves korában meghalt. Ekkor támadt fel rövid időre a békében vetett remény.

Egy másik értelmezés szerint a versben említett gyermek nem más, mint a költemény címzettjének, Asinius Pollio consulának a fia. A születendő gyermek azonosítására vonatkozó értelmezésekről függetlenül a vers a háborúktól elgyötört és sokat szenvedett emberiség békevágyáról szól.

A IX. eklogában két pásztorköltő, Moeris és Lycidas beszélget a polgárháborúk kegyetlenségéről, a jogtalan földfoglalásról, a földjeikről elűzött parasztok szenvedéseiről. A dal és a költészet szépségével vigasztalják magukat és egy Menalcas nevű költő érkezését várják, hogy együtt dalolhassanak. Mindhárman határhelyzetű szereplők: költő és pásztor között és mindhárom alak a költő véleményét tükrözi. Menalcas valószínűleg maga Vergilius, a műben kiragadott részleteket idéz elfeledett vagy befejezetlen költeményeiből,. Ez érdekes és szokatlan kísérlet a költői töredékek bevonására. A harmadik költő meg tudta védeni földjét „Verseivel néktek megvédte Menalcas a földet”. A polgárháborúk zűrzavarában a költészet is háttérbe szorul, így a költőknek el kell hallgatniuk, a költőket figyelmezteti egy holló: „Hisz ha a holló épp az imént a baloldali odvas / Tölgy tetején nem szól s a viszályt le nem inti jelével”. A két pásztor-költő is abbahagyja a dalt. Az ekloga keserű bírálat is Vergilius korának viszonyairól.

Vergilius eklogáinak hatása:
Az ekloga műfaja Radnóti Miklós XX. századi költő lírájában él tovább 1937-ben felkérték Radnótit Vergilius eklogáinak fordítására. A költő alkalmasnak érezte ezt a formát arra, hogy benne az embertelen kort, veszélyeztetett létét és boldogságigényét kifejezésre juttassa. Ezekben a költeményekben a költő idillikus érzése és sorsának tragikus tudata egységbe forrva jelenik meg.

Az „Első ecloga”-ban Radnóti hangsúlyozni kívánta a mű vergiliusi jellegét. A szöveg mottóját Vergilius Georgicájából vette. A mottó a világ romlására utal, fordítása: „Mihelyt a jog és a jogtalanság összekeveredik, háborúk lepik el a földet és a bűnök sokasága”. A költemény tavaszi tájképpel indít. Ebben a világban találkozik a pásztor és a költő, felidézik a spanyol polgárháború szörnyűségeit, Federico García Lorca és József Attila sorsából következtet Radnóti a saját végzetére: „ Nem menekült. Két éve megölték már Granadában.” „Garcia Lorca halott!”, „ Háborúról oly gyorsan iramlik a hír, s aki költő, / így tűnik el!”, „Észre se vették.” – észre sem veszik, ha meghal egy költő. „Igaz i, hova futhat a költő?/ Nem menekült el a drága Attila se, csak nemet intett / folyton a rendre”. A költő tudja, hogy őt is megölik, de addig is teszi a dolgát, vagyis ír. A reménytelenséget az alkotó munka váltja fel. Radnóti a „tölgyfa” hasonlattal mondja el legszemélyesebb vallomását, és ez élete végéig programja marad : „ Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint / ott az a tölgy él; tudja kivágják, s rajta fehérlik / bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap / már a favágó, -várja, de addig is új levelet hajt.” Vagyis ő a tölgyfa, meg van jelölve, ahogyan megjelölik a zsidókat, majd kivégzik, de mint a tölgyfa ő is új levelet hajt, vagyis tovább ír. A tölgy a beteljesedő költősors szimbóluma. A költő azzal győzi le a halált, hogy úgy alkot, dolgozik a halál közelségében, mintha örökké élne.

Negyedik ecloga c. költeménye Radnóti szenvedélyes szabadságvágyát fejezi ki. Ebben a műben a költő már nem alkalmazza a pásztori műfaj kellékeit, eltávolodik a vergiliusi példától. A Költő és a Hang beszélgetnek: a költői én belső vitáját, drámáját szólaltatja meg a párbeszéd. A Költő reménytelenül, csüggedten szól életéről, a Hang pedig bátorítja, bíztatja, és felidézi életének sikereit, szép emlékeit. A reménytelenség, vágyódás és bizakodás küzdelmét kísérhetjük nyomon a versben. A rabságból csak a halál szabadíthatja meg a költőt. Meghatározó gondolata a reménytelen, tragikus körülmények között, a halál biztos tudatában is a költői hivatás vállalása: „az égre írj, ha minden összetört!”

Babits Mihály az antik kultúra nagy tisztelője, ismerte és alkalmazta az ókori strófaszerkezeteket, a mitológiai hagyományt, az antik műfajokat, mint pl.: óda, himnusz, ekloga. Nagy művészelődeivel is azonosul, ilyen pl.: Horatius, de különbözik is tőle, mivel Babits újat akar. Ekloga című versének két szereplője van, egy Titirusz nevű képzeletbeli pásztor, akit a vers elején és végén szólít meg a költő, illetve maga Babits; az ókori pásztor-költő a valóságban is részese az idillnek, valódi „terebélyes bikkfa” alatt heverészik és nádsípját fújja, míg Babits csak lélekben jut el az idill világába: „én okosan / lelkem küldöm el inkább és magam / itt maradok”.

Weöres Sándor művészetében az ókori kultúrák egységes világképét tekinti példának, régi mítoszokat vesz alapul és értelmez újjá egyéni módon, Bukolika című verse hexameterekben íródott. Témája a szerelem, szereplői azonban nem pásztorok, hanem egy fiú és egy leánygyermek, akik játszótársak és a játék közben ismerkednek a szerelemmel. Pajzán, erotikus hangvételű a vers, tele van vidámsággal, életörömmel, az ókori görögök derűs világát idézve. A versforma nem párbeszédes, de vannak benne párbeszédrészletek.

Antik ekloga c. költeménye is szerelmi témájú, az előbbihez szorosan kötődő alkotás; a versforma disztichon (1 sor hexameter 1 sor pentameter), és az erotika ebben a műben is jelentős szerepet játszik. A testi szerelem, mint az élet egyik örömforrása áll a vers középpontjában. A fiú és a lány párbeszédtöredéke a szövegbe beépülve teszi teljessé a vers hangulatát.

Vergilius a későbbi korok számára a legnagyobb és legtöbbet idézett római költő volt. A magyar irodalomra gyakorolt hatása is jelentős: műveit fordította Csokonai Vitéz Mihály, Devecseri Gábor, Radnóti Miklós. Erőteljesen hatot Zrínyi Miklós eposzára, és hexameterben íródott eposzaink is az ő példája nyomán születtek, mint Vörösmarty Mihály Zalán futása c. alkotása.