"A művészet nem önmagától fejlődik, az emberek gondolatai változnak, s velük változik kifejezésük módja is." Picasso

A KUBIZMUS

Ideje: 1907-1920
A szó eredete: 'cubus' (latin) = kocka
Központja: Franciaország
Eszközeik:
• végsőkig leegyszerűsített geometrikus formaelemek alkalmazása
• szimultán perspektíva: egyidejűleg több nézőpontból történő többsíkú ábrázolás
• látványtöredékekből épülő képek
• kezdetben gyakran fordul elő a korlátozott színvilág (barnásszürke színek vagy csak az alapszínek használata),
• kollázstechnika (több anyagfajta - pl. festék, papír, textil stb. kombinálása egy képben)

A kubizmus kezdő próbálgatásai az 1906-1907-es években figyelhetők meg. Hamarosan létrejött legjelentősebb és legmerészebb műveit Pablo Picasso alkotta meg, akit az irányzat egyik alapítójának tekintünk és az "Avignoni kisasszonyok"-ja a határkő. Picasso mellett, vele egy időben Braque is hasonló úton indult. Útkeresésüket segítette Cézanne művészetének mind jobb megismerése. A kubisták sokat hivatkoztak Cézanne megállapítására: "A természetben minden a gömb, a kúp és a henger szerint modellálódik". A látvány szilárd vázát keresve mértani formákká – háromszögekké, négyszögekké, körcikkekké stb. – bontották fel a motívumokat, és belőlük építettek fel a kép kétdimenziós síkján új térbeli alakzatot. Elképzelésüket az ekkortájt felfedezett néger plasztika egyszerű formáinak kifejezőértékében is látták.

A kubizmus első képviselői Picasso, Braque, Juan Gris és Dufy voltak, majd 1910-ben állította ki Léger az "Aktok az erdőben" c. képét, ugyanekkor szerepel Delaunay "Eiffel-torony" c. vászna. A kubizmushoz mind többen csatlakoztak, s az új festői iskola 1911-ben megrendezte első kiállítását a Függetlenek Szalonjában, a híres "Salon des Indépendants" 41. teremben, ahol is Robert Delaunay, Le Fauconnier, Albert Gleizes, Jean Metzinger és Fernand Léger szerepeltek kubista képekkel. Picasso és Braque mindig külön állítottak ki. Az 1911-es Őszi Szalonban csatlakozik hozzájuk André Lhote, Marcel Duchamp, Roger de la Fresnaye és Jacques Villon .Ekkor meglehetősen nagy port kavart a kubisták kiállítása, még a képviselőházban is interpellálnak a kubizmus ellen. Az 1912-es és 1913-as "Függetlenek Szalonja" azonban már tele az említett mesterek azóta már történelmi jelentőségűvé vált kubisták vásznaival.

A kubizmus történetét általában három szakaszra szokták bontani, jóllehet pl. a költő, művészetkritikus Apollinaire, négy csoportot jelöl meg: a tudományos; a fizikai (természeti), az orfikus (zenei) és az ösztönös kubizmust. Az általános felosztás mamár inkább a történelmi eseménysort követi, ezért a kubizmus első, "cézanne-i" periódusáról (1907-1909), a második ún. analitikus (1910-1912) és a harmadik "szintetikus"(1913-1914) szakaszról írnak.

Az első periódusban lényegében a cézanne-i intenciónak megfelelően a forma geometrikus, kubisztikus átfogalmazása történt meg, de még nem szakítottak teljesen a klasszikus távlattannal. A színt, mint az illuzionizmus legfőbb eszközét, már ekkor is redukálták, ezzel pedig elszakadtak Cézanne-tól, a művészettörténet egyik legnagyobb koloristájától. A Cézanne-tól való elkülönülést mutatja egyébként Juan Gris találó megállapítása is: "Cézanne az architektúra felé megy, én távolodom tőle."
A második analitikus periódust a "szimultanizmus" jellemzi, azaz, apró darabkákra „széttördelik” a lefestendő tárgyat és a kis részeket síkban illesztik össze, így a tárgy különböző nézeteiből származó részletek kerülnek egymás mellé, például előfordulhat, hogy egy szemből nézett arcba beleékelődik annak oldalról látott profilja. A tömeg elveszíti jelentőségét a felülettel szemben. Az uralkodó szín a barnásszürke. A tárgyakat analizálják tehát, felbontják, innen is kapta e fázis a nevét.
A harmadik periódus a "szintetikus" szakasz. Ekkor már teljesen szakítanak a naturális tárgyakkal, a tárgyak utánzását a teljesen szabadon kitalált képzőművészeti "jelek" használata helyettesíti. A széttördelt és megnövelt elemek eredeti jelentésüktől megfosztva, kerülnek egymás mellé, csupán a művész szabad képépítő fantáziájának engedelmeskedve. A művész a vászonra tapétafelületeket, újságpapírt és más anyagdarabokat ragaszt fokozva az anyagi valóságértékét. A második korszak szürkés-barnás tónusa helyett gazdagodnak a színek. Mozgalmas ritmus hatja át a kompozíciókat. A statikusság helyett a mozgás hangsúlyozódik, s ezzel - a kubisták szerint a reneszánsz térformálása helyébe az időbeli forma lép. A kubista festmény többnézetűsége feltételezi a tárgy körbejárását az egyes nézőpontok eltérése közötti időtartamot.

A kubizmus főalakjai

Pablo Picasso (1881–1973)
1881. október 25-én született Málagában Pablo Ruizy Picasso, spanyol festő, a XX. század egyik meghatározó művészegyénisége.

Szakít a klasszikus kép alapvető koncepciójával, s ennek megfelelően tagadja az egy nézőponttól meghatározott, perspektivikus teret. A téranalízisnek megfelelően több nézőpontot vezet be, ezért alakjai a klasszikus értelemben torzzá, szervetlenné válnak, milyenségüket nem a látványhoz való hasonlóság, hanem egészen más belső esztétikai szükségszerűség szabja meg. Tördelt síkok, geometrikus metszetek jellemzik a néger periódus képeit, s ezzel lényegében megnyílt az út a modern képzőművészet hatalmas horderejű vállalkozása, a kubizmus felé. A néger faszobrászat, a primitív ibériai művészet és a Közép-Kelet művészeti emlékeinek hatása érződik művészetén. A nagy szakítás az európai művészet tradicionális természetszemléletével különösen az "Avignoni kiasszonyok" c. festményben történt meg.

A klasszikus tradícióval való szakítás tette fogékonnyá a festőket a görög-reneszánsz szépségeszménytől távolálló alkotások esztétikai értékének a megértésére is. E fogékonyságnak volt a következménye a néger plasztika megismerése és kultiválása, de lényegében ebben gyökeredzett a mindenféle naiv, primitív művészethez való vonzódás is. Ekkor fedezik fel a gyermekrajzok primitív báját és ekkor jutnak világsikerre az olyan autodidakta művészek, mint Henri Julien Féliz Rousseau. Apollinaire és Picasso köre rendkívül tiszteli képei naivitását, valamint azt az önállóságot, amellyel a látványhűséget meghaladva, szuverén módon megteremti képei sajátos zárt világát; nem másol, hanem alkot. 

1905-ben a Vadakkal állít ki, ekkor ismeri meg a fiatal festők körét, akik 1908-ban már bankettet rendeznek tiszteletére. Sajátos, naiv stílusát gazdag dekoratív fantázia jellemzi, képei szerkezetének súlyossága mozdíthatatlan erőt és nyugalmat sugároz.

Georges Braque
A kubizmus másik főalakja Picasso mellett Georges Braque (1882-). aki a fauvizmusból indult, ő az egyetlen festő, aki részt vesztt a XX. század két nagy mozgalmában, a fauvizmusban és a kubizmusban, s a kubizmuson belül is végigjárja mindegyik szakaszt. A rövid Fauve-korszakát is át-átszövik már a cézanne-i elemek, ahogy szellemesen írták róla, olyan fauve volt, aki inkább kacsintott Cézanne-ra, mint Van Goghra. 1908-ban erősebben Cézanne hatása alá kerül, majd hirtelen a kubizmus egyik megalapítója válik belőle, az ő képei nyerték el a "kis kubusok" lekicsinylő jelzőjét is. 1910-1911-ben monochrom képeket fest, és ő vezeti be először a nyomtatott betű applikálását is, s az ő festményein jelenik meg a modern művészetben oly gyakori motívum a zeneszerszám ábrázolása. Festészetét a logikus konstrukció, a tiszta dekoratív szellem élteti. A XX. század egyik legintellektuálisabb, legfranciásabb festője. Kulturált festészetét találóan jellemzik saját szavai: "Szeretem a szabályt, amely korrigálja az érzelmet." A háborúban súlyosan megsebesült. Művészetének kubizmuson túli szakasza, a világszerte nagy hatást gyakorló sajátos braque-i stílus már a korszakunk utáni idő terméke.

A kubizmus magyarországon
. A fauvizmus és a kubizmus elvei megjelentek Magyarországon is, egyik képviselője:

KMETTY János
(1889, Miskolc - 1975, Budapest )

Festőművész, grafikus, főiskolai tanár, Kossuth-díjas (1949), érdemes művész (1959), kiváló művész (1965), a magyar festőművészet és művészetpedagógia kiemelkedő egyénisége. Kassán érettségizett 1908-ban kereskedelmi iskolában. 1907-ben rajzolni tanult Halász-Hradil Elemér festőművésztől. 1909-től Budapesten Szablya-Frischauf Ferenc festőiskolájában képezte tovább magát. Tanulmányait Párizsban, a Julian Akadémián fejezte be 1911-ben. Többször járt külföldön, Bécsben 1915-ben, Párizsban 1927-ben és 1932-ben, ahol Cézanne, Picasso és különösen a reneszánsz festők műveit tanulmányozta. Párizsból mint a kubizmus festői irányának egyik első magyar képviselője tért haza.

Hazajövetele után a Kecskeméti Művésztelepen dolgozott, ott is a kubista, expresszív szellemű művészekhez kapcsolódott. Több modern szellemű kiállításon vett részt, főként grafikákkal. A Nyolcak törekvéseit folytató Képzőművészek Új Társaságának (KUT) egyik alapító tagja és alelnöke volt. Több ízben megfordult a nagybányai művésztelepen is. 1946-tól a Képzőművészeti Főiskola tanára. Nyaranként Szentendrén dolgozott.

Indulásakor a kubizmus térszemlélete és a monumentális festészet kompozíciós problémái foglalkoztatták. Megbízást alkotásra sohasem kapott. Élete utolsó éveiben számos üvegablak tervet készített. A konstruktív, kubisztikus formálás elemeit mindig megőrizte, bár az 1930-as években festészete oldottabbá vált. Késői korszakában ismét a szigorúbb szerkezeti rend jellemezte csendéleteit és tájait. Fő művei közé tartozik fiatal korában festett önarckép sorozata. Számos cikket is írt, amelyekben ars poetica-szerű tömörséggel fogalmazta meg művészeti elveit. Művei a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában és magángyűjteményekben vannak.

A kubista művészet az egyetemes modern művészet megalapozója. Nyilvánvalóvá válik egy új művészeti felfogás, művészeti irányzat. Befejezésül álljon itt Picasso nagyon is találó idézete.

"A művészet nem önmagától fejlődik, az emberek gondolatai változnak, s velük változik kifejezésük módja is."

Picasso

Források: 

Guillaume Apollinaire: A kubista festők, Corvina Kiadó, 1974
Albert Gleizes: A kubizmus, Corvina Kiadó, 1984
Beke László: Műalkotások elemzése, Tankönyvkiadó, 1992

Internet:
www.sulinet.hu
www.berze-nagy.sulinet.hu
www.bajabela.sulinet.hu
www.lazarus.elte.hu
www.anti skola.eu

Vége a nyárnak - kezdődik az iskola - ismét sok diák fo érettségézni

Az oldal ismét beindul az ősszel. A legtöbben még nem hiszitek el, hogy vége a nyárnak és vége a szabadságnak és a töménytelen bulizásnak. Talán igazatok van abban, hogy most megint egy kötöttebb időszak jön az iskolai elfoglaltságok miatt. Én viszont azt mondom, hogy ilyen évetek még nem volt a középiskolában érettségizők. Itt már mindenki céltudatosan a felvételire és az érettségire készül. Saját példám is jól mutatja, hogy tudtam a követelményeket - érettségi tárgyak listája = ezek számítanak a felvételipontokba, felvételi tárgyak, amik súlyozottabb kerültek elszámolásra a felvételi eljárás során. Ezek a tárgyak voltak csak fontosak - nekem kimondottan csak a matekra és az informatikára kellett figyelnem. Ezek ellenére az érettségimben egy mgyar 4es csusszant bele. Ez is azt mutatja, hogy nem bölcsész pályán folytattam. Csöndben jegyzem meg azt, hogy az érettségi előtti két félév végén minden érettségi tárgyból 5ös szerepelt a bizonyítványomban. Nem szabad elfeledkezni az egyéb pontokról sem - nyelvvizsga, emelt érettségi, képesítések, sport és verseny eredmények stb. A sok apró részletnek köszönhetően sokan az átlagnál könnyebben kerülhettek be a felsőoktatási intézményekbe - egyetem, főiskola, felsőfokú továbbképzések ( pl OKJ ). 

A hangsúly a tervezésen és a célok meghatározásán van. Így optimálisan ki lehet használni ezt az évet úgy, hogy meg sem kell szakadni. Jut idő bulizni, pihenni, barátokkal lógni és még a sportot vagy párkapcsolatot se kell hanyagolni. Az érettségi csak egy ugródeszka a következő lépcsőfok, a főiskola/egyetem előtt, amin át kell lépni és biztos tudással hozni az elvárt minimális szintet - a kettes érettségivel még be lehet jutni pár helyre, DE saját tanárok előtt mindenképpen könnyebb ennél jobb jegyet szerezni, így a gyengébb tanulók is 1-2 jeggyel jobb jegyeket szerezhetnek. Nem szabad elfelejteni, hogy mindennek az alapja a felkészülés és a tanulás. 

A legnagyobb gondot az izgulás okozza, ami elkerülhető, DE nem érdemes trükközni, mert ez a vizsgák velejárója. Ha trükközni nem szabad, akkor parázni még inkább nem. El kell fogadni, hogy életetek első - nyelvvizsga nem számít - nagy megmérettetése, amit jobban beharangoznak, mint ahogy az tényleg esen történni fog.

A felkészüléshez én ezzel a pár tétellel járulok hozzá, ha gond lenne, akkor nyugodtan írjatok, ahol tudok segítek. Küldhettek tételeket, panaszokat, észrevételeket. Ezek közül minden olyan ki fog kerülni az oldalra, ami azt bármilyen szinten is előrébb viszi - jól megfogalmazott kritikákat mindenképpen kiteszek, gyalázkodó leveleket csak akkor, ha le tudom butítani annyira, hogy ezek után elrettentő példaként funkcionáljon.

Köszönöm az eddig megtisztelő figyelmeteket: a szerkesztő

Történelem- és létértelmezés Madách Imre Az ember tragédiája című alkotásában

1.     Madách Imre élete:

 1823-ban született Alsósztregován, ma Szlovákia területén található. Édesanyja Majthényi Anna, gazdag lányként került be a családba. Miután édesapja meghalt 1834-ben, anyja irányította hatalmas birtokukat. Magántanulóként végezte középiskoláit, majd 1837-ben beiratkozott a pesti egyetemre filozófia, majd jogi karra. Pesten megismerkedett Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Bajza József és Eötvös József műveivel, ezen kívül William Shakespeare és Victor Hugo alkotásaival. 1840-ben megjelent egyetlen verseskötete „Lantvirágok" címmel, ennek lírai darabjait a Lónyay Etelka iránti ifjúkori szerelem ihlette. Egészsége romlani kezd, ezért gyógyfürdőzéssel igyekezte javítani azt. 1842-ben szerzett jogi képesítést, Balassagyarmaton joggyakornok lett, de 1843-ban le kellett mondani erről a posztról, mivel egészsége tovább romlott. Nagyon fiatalon már hat drámát és egy szatirikus vígjátékot írt, de eggyel sem ért el kiemelkedő sikert.1844-ben megismerkedik Fráter Erzsébettel, akivel, a szülők tiltakozása ellenére 1845-ben házasságot köt Csécsén. Első házassági évei boldogan teltek, három gyermekük született, Aladár, Jolán és Borbála. Nem vett részt az 1848-1849-es szabadságharcban, de a Madách család sorsa tragikus volt. Több rokona és ismerőse meghalt, és maga is bajba került, mivel csesztvéni birtokukon bujtatta a halálra ítélt Rákóczi Ferencet és letartóztatták. Először Pozsonyban, majd Pesten raboskodott, de 1853-ban bizonyítékok hiányában szabad lábra helyezték. Emellett felesége elidegenedett tőle, 1854-ben elváltak. 1859-ben írta meg „A civilizátor" című művét, majd 1859-1860-ban fő művét, „Az ember tragédiája" című drámát, végül 1861-ben jelent meg utolsó drámája, a „Mózes". 1864-ben halt bele betegségébe Alsósztregován.

 

2.     „Az ember tragédiája" keletkezése:        

1859 februárja és 1860 márciusa között keletkezett. A művet először Madách a barátjának, Szontagh Pálnak olvasta fel. Arnay Jánoshoz került a kézirat, de Arany kezdetben nem értékelte, csak hónapok múlva olvasta el az egész művet, és akkor már igen jeles műnek tartotta. A Tragédia egy kiábrándult időszak végén és egy újra reménykedő korszak elején született, kiábrándultság és hinni akarás, pesszimista eseménysorozat és optimista befejezés jellemzi a művet. Madách lelki-világnézeti válsága tükröződik a drámai költeményben. Ennek okai a nemzetet ért tragédia és az egyéni tragédiák és csalódások. 

 

3.     Műfaj:

A műfaja drámai költemény, emberiség- vagy könyvdráma. Ez a műfaj az emberiség örök kérdéseire keres válaszokat, a líra és a dráma műnemeinek sajátosságait vegyítve. A drámai formát ugyan megőrzi, de színpadra nehezen alkalmazható. Előzményeként olyan művek említhetők, mint Dante Alighieri „Isteni színjáték" című műve, John Milton „Az elveszett Paradicsom" című műve, Johann Wolfgang von Goethe „Faust" című alkotása, George Gordon Byron „Kain" és „Manfred" című alkotásai, illetve Percy Bysshe Shelleytől „A megszabadított Prométheusz".

 

4.     Deizmus és viszonyok:

Az első színben, a Mennyben Lucifer a négy angyal egyikeként kétségbe vonja a teremtés értelmét ahelyett, hogy az urat dicsérné. Isten száműzi, de a rendelkezésére bocsátott két fa elegendő Lucifernek az ember megkísértésére. Lucifer az örök tagadás alakja, aki a végig arra tör, hogy Ádámot kiszakítsa ideáljaiból, és ráébressze a világ rideg realizmusára. Ádám a harmadik színben arra kéri Lucifert, hogy mutassa meg a jövőt, tudni akarja, hogy érdemes-e küzdenie. Ezzel adja a fegyvert Lucifer kezébe, aki álmot bocsátva Ádámra végigvezeti őt és Évát a történelem fő állomásain. Luciferrel szemben az Úr a keretszíneket leszámítva nem szerepel a műben. Ennek oka, hogy Madách a műben deista filozófiát képvisel. Isten megteremtette a világot, majd hagyja a maga útján haladni. Ezt fejezi ki "A gép forog, az alkotó pihen" mondat. Lucifer, Ádám és Éva együtt testesíti meg az emberi teljességet. Ádám idealista optimizmusa áll szemben Luciferrel, a józan ész pesszimista hirdetőjével mint a szellemi és a materialista világ kettőssége. Ezt egészíti ki Éva, az otthonteremtő ösztön, aki minden színben más arcát mutatja. Ádám és Éva mint szellem és életösztön kettőssége jelenik meg. Ádám fellelkesül és összeomlik minden színben, minden eszme hatására, Éva az ősi ösztön, aki a természet erejével olyan dolgokra is képes ráérezni, amelyek Ádám előtt rejtve maradnak. Éva a bűnbeesés okozója, és Ádám végső döntését is ő akadályozza meg a magában hordott új élettel, ami szintén az élni akarása, az életösztön kifejeződése. Erre utal többek közt a teremtő-jelenet is a londoni színben, amikor is Éva nem hull alá a sírgödörbe, hanem megdicsőülten felemelkedik. 

 

5.     Létértelmezés:

Madách létértelmezése a mű egészéből bontható ki. Ádáma történelem csomópontjain végighaladva folyamatosan azzal szembesül, hogy az eszme, amelyért lelkesedik, amint megvalósul, szükségszerűen mindig meg is bukik az emberi természet, a társadalom törvényszerűségei miatt. A teremtés teljesen értelmetlennek tűnik, nincsen követhető eszme, az emberi lét nem tart sehova. A teljes kiábrándulás határán azonban ráébred a lét lényegére, „az ember célja a küzdés maga". Ez a gondolat a tizenötödik színnel válik teljessé, amely a harmadik szín pálmafás vidékét eleveníti fel. Ádám csalódások sora, a történelem nagy eszméinek elbukása után kiábrándultan jelenik meg. Az Úrhoz fordul, aki végül csak hitet, reményt ad neki, azt mondja, hogy „mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!". Ez a remény azonban szemben áll mindazzal, amit Ádám eddig képviselt, nem a szellem, az értelem útján segít Ádámnak, nem ad választ a történelem céltalanságára, pusztán érzelmi biztonságot teremt.

 

6.     Történelemelemzés:

Madách saját korának eszméit vizsgálja a műben. Legfontosabb filozófiai eszméi a hegeli filozófia, ebből a tézis-antitézis-szintézis elve. Az ellentétből új eszme születik, de a szintézis Madáchnál hiányzik. Másik filozófiai hatása Kant lételméleteiből származnak. Ezenkívül természettudományi tanok is hatottak rá. Ilyen a frenológia, vagyis a koponya alkata határozza meg az ember jellemét és képességeit, illetve az antrópia-elmélet, vagyis a Nap kíhülése következtében a Föld pusztulásáról szóló tan. Harmadik eszmei iránya a szocialista tanok, ebből a legjelentősebb Fourier utópikus szocialista tanai a jövő társadalmáról. Az eszmék alakulása és változása a történeti színekben megy végbe, vagyis a 4-14. színekben. Hegel történelemfilozófiája szerint minden történeti korszakot egy-egy vezéreszme határoz meg. Egy eszme megjelenik, kibontakozik, de a megvalósulása során eltorzul, a visszájára fordul, és ebből az ellentétből egy új eszme születik. Az eszmék az emberiség múltjában, Madách jelenében és az elképzelt jövőben fejtik ki hatásukat. A történeti színek alapkonfliktusa az Ádám által képviselt nagy, szent eszme és az eszméket eltorzító gyakorlat közti összeütközés. Ádám hisz a nagyszerű eszmékben, küzd is értük, de mindig csalódni kényszerül bennük. A szabadság-eszme az egyiptomi színben születik meg. Ádám fáraóként a dicsőség és a hatalom csúcsán áll, de belül űrt érez, és nem boldog, hiszen nem küzdött meg semmiért. Éva hatására felszabadítja a rabszolgákat, így létrejön a szabadság-eszme. Az ókori Athénban a szabadság-eszme torz megvalósulása juttatja el Ádámot a csalódásig, a kiábrándulásig. Ádám győztes hadvezér Miltiadész személyében, de a nép jogilag szabad ugyan, nem bizonyul méltónak a szabadságra, ki van szolgáltatva a jellemtelen demagógoknak, és halálra ítéli szabadsága védelmezőjét. Az ókori Rómában nincs nagy, eltérő eszme, amiért lelkesedni és küzdeni lehetne. A közösség széthullott, lezüllött, az élet élvezése az egyetlen cél. Ádám és Éva megcsömörlik ettől az életmódtól, elutasítják az eszmények  nélküli, sivár világot. A szín végére megszületik az új eszme, a szeretet és a testvériség. A középkort bemutató színekben, Konstantinápolyban és Prágában a testvériség-eszme torzulása jut kifejezésre. Ádám Tankréd lovagként harcol a keresztény hitért, őszintén hisz a szeretet és testvériség eszméjében, de újból csalódik. A keresztény eszme embertelen fanatizmusba torkollik, Évától pedig az apácazárda fala választja el a szerelmes Ádámot, ezért passzivitásba, tudós szemlélődésbe akar menekülni. A prágai szín újból egy eszmék nélküli világot ábrázol, Ádámból passzív, szemlélődő hős lesz, nem lelkesedik, nem harcol semmiért, a tudományba menekül. Életprogramja az elzárkózás a tudomány elefántcsonttornyába. Nem találja meg a nyugalmat, a bor mámorában egy szebb jövőről álmodik. A párizsi színben, az álom az álomban színében a külön-külön megszületett eszmék együttesen jelennek meg, a szabadság, egyenlőség, testvériség. Ádám újra cselekvő hős lesz, Danton alakjában lelkesen küzd a hármas eszméért, de sorsa itt is a bukás, a forradalom menete elsodorja Ádámot, de mégsem csalódik, hanem bizakodik. Az álomból ébredve Kepler értékeli a látottakat, hittel tekint a jövőbe, és hű marad a forradalom eszméihez. A londoni szín Madách jelenét mutatja be, a szabadversenyes kapitalizmus korát. Ádám újból szemlélője az eszményinek hitt társadalomnak, a szabad versenyből a megélhetésért folyó kíméletlen küzdelem lett, amelyben a szellemi értékek mind elvesztek, és minden áruvá vált. A hármas eszme elbukott, és csődbe jutnak az egyéni sorsok is, ez a világ pusztulásra van ítélve. A szín a haláltánc-jelenettel zárul, minden szereplő beleugrik egy sírgödörbe, csak a szerelem, költészet és ifjúság értékeit továbbvivő Éva nem pusztul el. Ez a szín egy kemény bírálat a kapitalizmusról. Az elképzelt jövő társadalmában a célszerűség és a hasznosság elve uralkodik, ami azonban megöli az egyéniséget, kiírtja az emberi kapcsolatokat, megszünteti a családot, a nemzetet, a művészetet. Az érzelmeket száműzi, rideg, embertelen világ ez, ez az ellenutópia, ezért Ádám újra csalódik. Az űr-jelenetben a Tragédia fontos kérdéseire ad feleletet. A küzdelem az emberi lét értelme, és a nagy eszmékért vívott küzdelem értéke akkor is jelentős, ha a történelem során nem hozza meg az eredményt. Az eszkimó-színben bebizonyosodik, hogy az ember a tudomány segítségével sem tudta elkerülni a természeti végzetet, az ember elkorcsosult fizikailag és erkölcsileg.

Műfaji hagyomány és barokk szemlélet Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzában

1.     A barokk jellemzése:

  A barokk az olasz barocco szóból származik, jelentése nyakatekert okoskodás. Történeti- és stíluskategória, a reneszánszt követő nagy korszak, és e korszak művészetének és irodalmának legfőbb stílusirányzata. A hatása az irodalomban a művek stílusán és szerkezetén figyelhető meg, hiszen óriási méretűek. Nélkülözhetetlen a meghökkentés, a gyönyörködtetés és a lenyűgöző hatás. Jellemző a virtuóz rímtechnika is, ezen kívül a bonyolult összetételű körmondatok, a barokk triádák, a rokon értelmű mondatok, a halmozás és az erős érzelmi tartalom. A túldíszítettséget a színes jelzők, metaforák, hasonlatok és zenei elemek, mint a rím és az alliteráció adják, leírása részletező. Új műfajokat teremtett, mely a barokk eposzban érvényesült. Témája a halál és a mártírkultusz, embereszménye az Athleta Christi, azaz a Krisztus tanaiért küzdő ember.

   

2.     Zrínyi Miklós élete:

  Zrínyi Miklós 1620-ban, Csáktornyán született, nagybirtoskos arisztokrata családban. Apja korai halála miatt nevelését Pázmány Péterre bízták. Így mélyen vallásos nevelésben részesült. Tanulmányait Grazban és Nagyszombaton végezte. 1636-ban tanulmányúton járt Itáliában, elsősorban Rómában, Nápolyban, Firenzében és Velencében. 1637-től újra Csáktornyán élt. Aktívan részt vett a politikában, és élete nagy céljának tűzte ki a török kiűzését. 1646-ban feleségül vette Draskovich Mária Eusébiát. A nő 1650-ben meghal, ezért 1652-ben újra összeházasodik, felesége Löbl Mária Zsófia. 1646-ban tábornokká, 1647-ban horvát bánná nevezték ki. 1664-ben halt meg egy vadászaton, amikor egy felbőszült vadkan áldozatául esett.

 

3.     A „Szigeti veszedelem” elemzése:

A mű latin neve Obsidio Szigetiana, amivel a magyar irodalomban új műfajt honosított meg, az eposzt. Témája Szigetvár védelme 1566-ban, amiben dédapja, Zrínyi Miklós is résztvett. Barokk jellege a monumentális kompozíción túl a valóságos események vallásos és misztikus szférába való emelése. A magyar-török harcokat és a vallási harcokat eposzi magaslatokba emeli. Mintái a klasszikus eposzok voltak, főleg Homérosz és Vergilius, de az akkori korból is vett ihletet, főleg Tarquinio Tasso eposzából. Zrínyi művében a mitológiai elemek a keresztény vallásból származnak, de megtartotta az antik hagyományokat is. Az egyik ilyen a formai hagyomány, az eposzi kellékek megtartása. A költemény Vergilius „Aeneas” című művének a sorával kezdődik, elsősorban Zrínyi korábbi szerelmes verseire hivatkozva. Utána következik a propozíció, azaz a témamegjelölés. A név említése nélkül, a „szigeti hős” erkölcsi nagyságát emeli ki, aki szembe mert szállni „ama nagy Szulimánnak”. A következő szakasz az invokáció, azaz a segélykérés. Múzsaként Szűz Máriát szólítja meg, hogy adjon neki erőt, hogy igazságosan írhasson az eposz hőséről. Dédapját halhatatlannak emeli fel, mert a kereszténységért halt hősi halált. Megjelenik az „Athleta Christi” barokk eszménykép, aminek jelentése Krisztus katonája. Az eposz a protestáns jeremiádok, siralmas énekek vallásos történelemszemléletét folytatja. A honfoglalás, a harci erények  és a szent királyok tettei mind Isten ajándékai. A magyarok hálátlanok voltak „ennyi jókért”, elárulták Istent és ezért ő sorscsapásokat mér a nemzetre újabb török hadjáratokkal. Mihály arkangyalt a pokolba küldi, hogy egy Alectoval felgerjessze a haragot Szulimán szultánban a magyarok ellen. Az eposz kezdő énekében Isten nehéz szavaival felsorolja a magyarság bűneit és a feudális anarchia nemzetvesztő vétkeit, és ezeknek az isteni megbosszulása a török had megindulása. Az eposz hőse ennek ellenére is a dédapja, akit barokk eszméknek megfelelően Athleta Christiként mutat be, Isten pedig mártíromsággal tiszteli meg. A csatavesztést és a közelgő halálát jutalommá változtatja.  Előre látható a vár elesése, a török hadsereg hatalmas és az egész világot képes elpusztítani. Szigetvár a feudális anarchiában szétzűlött ország idealizált ellenképe, egy szilárd egység, vitézi hősiesség és erkölcsi emelkedettség uralkodik ott, a nagyon kicsi csapatoknak az élén kitűnő vezér áll. Zrínyi Miklós szétverte a török csapatokat Siklósnál, ezért a török szultán Szigetvárat tűzte ki magának Eger helyett. A seregek felkészülnek és Zrínyi szózatot intéz katonáihoz, itt megjelenik az erkölcsi fölény. Míg a törököknek a sereg nagyságában van reménye, a magyarok az erkölcsi tekintetben vannak fölényben. Azt a költő példákkal bizonyítja, ahol az Isten segített rajtuk. Érvelésének célja a meggyőzés, hogy nem lehetetlen megverni a szultán csapatait. Az erkölcs és a nagy kereszténység táplálja a reményt bennük, illetve a hősi halál vállalásának elszántságát is. Ezután következik az enumeráció, azaz a magyar seregszemle. Bemutatja a katonákat és erkölcsileg felmagasztlja őket, miközben a törökök belső viszályok és az erkölcstelen harcolásmód miatt folyamatosan megtörik. Folyamatosan vereséget szenvednek és a szultán feladásra kényszerült. Ekkor már biztosnak tűnt a győzelem, ám egy sorsdöntő véletlen után visszatér a realitásba. Elfogták a védősereg postagalambját, és kiderül, hogy a magyarok alig ötszázan maradtak, többnyire sebesülten és több rohamot már nem bírnának kiállni. Az utolsó nagy támadásba pokolbeli szörnyek és angyallégiók is beleszólnak. A szigetiek a haláluk ellenére is hősnek számítanak, mert harcban vesztették el életüket. Az emberfelettivé magasztosuló hős ezután megöli Szulimánt is, betetőzve ezáltal a szigetváriak hősies tettét. Így az ország megszabadult a legnagyobb veszélytől. A szigeti hősök mártírhalált szenvedtek hitükért, és Gábriel vezetésével angyali légió viszi lelküket hangos muzsikával „Isten eleiben”. A mű göcseji nyelvjárásban íródik, követi a vitézi énekek stílusát. Dinamizmus jellemzi a katonai kifejezéseknek és az igék halmozásának köszönhetően. Az eposzt a magasztos, ünnepélyes és emelkedett hangvétel hatja át. Jellegzetes verselése a Zrínyi-strófa, ami négysoros és általában felező tizenkettes. Ütembontás szempontjából 6/6, az ettől való eltérés feszültséget kelt, tehát jelentéssel bír, rímképlete bokorrím.

Vergilius eklogái és hatásuk a XX. századi magyar költészetre

Publius Vergilius Maro Odivius és Horatius mellett az augustusi aranykor költőtriászának legnagyobb epikus költője.

Andesben született (Kr.e.: 70-19), egyszerű paraszti családban. Édesapja tanítatta és közéleti pályára szánta, de Vergiliust nem vonzotta a politika. Életútját a költészet és a filozófia határozta meg. Kr.e. 41-ben a polgárháborúk ideén édesapja kisbirtokait kisajátították Octavianus veteránjai számára. Tekintélyes barátai később kieszközölték, hogy az egyre ismertebbé váló költő visszakapja családi birtokát. Ettől kezdve Augustus személye és politikai programja a költő szemében eggyé vált a társadalmi igazság, a jólét és a béke eszményével. Maecenas vette pártfogásába, s bejáratos lett a császári udvarba is.

Kr.e 37-ben adta ki válogatott bukolikáit, pásztori költeményeit Ecloage címmel. (eklogé – „szemelvények”, „válogatott versek”). Ez a költemény tíz, gondosan elrendezett hexameteres költeményből áll. A sorszámok nem a megírás dátumát fejezik ki. A görög bukolosz, vagyis marhapásztor szó alapján nevezzük bukolikus költészetnek, bukolikának. Később a ezt a műfajt ekloga névvel illeték a vergiliusi cím miatt.

A műfaj megteremtője a görög Theokritosz, az idillnek nevezett költeményeiben ő szerepeltetett először pásztorokat. Hexameterekben írt és párbeszédes formájú verseiben a pásztorok a természetben élnek, a nyájukat őrzik és dalolnak, szerelmeskednek. Eszményesített világ ez: a korabeli társadalmi-politikai valóságból elvágyódó s egy új aranykor után áhítozó emberi közérzet jelenik meg.

Vergilius nem ragaszkodott a hagyományhoz, az ő szereplői inkább földművesek. Eklogáiban fontos szerepet játszik a politika. Hőseinek, pásztorainak idillikus életét a polgárháború dúlja fel. Nem menekülhetnek a durva valóság elől valamiféle idealizált világba, hiszen földjeikről a veteránok, a kiszolgált katonák bármikor elűzhetik őket és földönfutóvá válhatnak. A száműzött földműves mellett megjelenik a másik, aki már visszakapta otthonát, s a kialakult új rendben, az augustusi békében élvezheti a biztonságot, a nyugalmat.

A leghíresebb és legtöbb értelmezési kísérletet kiváltó idillje a IV. ecloga, mely egy születendő gyermekhez kapcsolja az új aranykor eljövetelét. A különböző keleti vallások Messiást ígérő tanításai és a cumaei (kumé) Apollón papnőinek, a Sybilláknak (szibilla) a jóslatai táplálták az emberekben a polgárháborúk vérontása közepette a világ megtisztulásának vágyát. A költemény tele van olyan motívumokkal is, amelyek elősegítették, hogy a keresztény egyházatyák később a IV. eklogában Krisztus születését megjövendölő próféciát lássanak, és Vergiliust a középkorban valóságos „pogány szent”-ként tisztelhessék. Ez a kivételes megbecsülés teszi meg Vergiliust Dante kísérőjévé. Ilyen motívumok pl.: „ már megtérhet a Szűz”; „már új sarjat küld a magasból a földre az ég is”… a most születő gyermekkel beköszönt az aranykor, s letörlik rólunk a bűn nyomát; az „isteni szent gyermek, nagy magzata Jupiternek” isteni életet él, s „ujjong a világ a jövendő korszak elébe”.

Vergilius nem jövendölhette meg Jézus Krisztus eljövetelét Kr.e. 40.ben, a vers megírása idején. Valószínűleg a brundisiumi béke megkötésével állhat kapcsolatban. A békét a szerződő felek házassággal pecsételték meg: Antonius feleségül vette Octaviát, Octavianus nővérét. Octavia azonban terhes volt az előző férjétől, aki pár hónappal korábban halt meg, s a megszületendő gyermek Antonius örökbefogadottja a politikai kibékülés jelképe lehetett. A megszületett fiút, Marcellust Augustus örökösének szemelte ki, de a fiú 18 éves korában meghalt. Ekkor támadt fel rövid időre a békében vetett remény.

Egy másik értelmezés szerint a versben említett gyermek nem más, mint a költemény címzettjének, Asinius Pollio consulának a fia. A születendő gyermek azonosítására vonatkozó értelmezésekről függetlenül a vers a háborúktól elgyötört és sokat szenvedett emberiség békevágyáról szól.

A IX. eklogában két pásztorköltő, Moeris és Lycidas beszélget a polgárháborúk kegyetlenségéről, a jogtalan földfoglalásról, a földjeikről elűzött parasztok szenvedéseiről. A dal és a költészet szépségével vigasztalják magukat és egy Menalcas nevű költő érkezését várják, hogy együtt dalolhassanak. Mindhárman határhelyzetű szereplők: költő és pásztor között és mindhárom alak a költő véleményét tükrözi. Menalcas valószínűleg maga Vergilius, a műben kiragadott részleteket idéz elfeledett vagy befejezetlen költeményeiből,. Ez érdekes és szokatlan kísérlet a költői töredékek bevonására. A harmadik költő meg tudta védeni földjét „Verseivel néktek megvédte Menalcas a földet”. A polgárháborúk zűrzavarában a költészet is háttérbe szorul, így a költőknek el kell hallgatniuk, a költőket figyelmezteti egy holló: „Hisz ha a holló épp az imént a baloldali odvas / Tölgy tetején nem szól s a viszályt le nem inti jelével”. A két pásztor-költő is abbahagyja a dalt. Az ekloga keserű bírálat is Vergilius korának viszonyairól.

Vergilius eklogáinak hatása:
Az ekloga műfaja Radnóti Miklós XX. századi költő lírájában él tovább 1937-ben felkérték Radnótit Vergilius eklogáinak fordítására. A költő alkalmasnak érezte ezt a formát arra, hogy benne az embertelen kort, veszélyeztetett létét és boldogságigényét kifejezésre juttassa. Ezekben a költeményekben a költő idillikus érzése és sorsának tragikus tudata egységbe forrva jelenik meg.

Az „Első ecloga”-ban Radnóti hangsúlyozni kívánta a mű vergiliusi jellegét. A szöveg mottóját Vergilius Georgicájából vette. A mottó a világ romlására utal, fordítása: „Mihelyt a jog és a jogtalanság összekeveredik, háborúk lepik el a földet és a bűnök sokasága”. A költemény tavaszi tájképpel indít. Ebben a világban találkozik a pásztor és a költő, felidézik a spanyol polgárháború szörnyűségeit, Federico García Lorca és József Attila sorsából következtet Radnóti a saját végzetére: „ Nem menekült. Két éve megölték már Granadában.” „Garcia Lorca halott!”, „ Háborúról oly gyorsan iramlik a hír, s aki költő, / így tűnik el!”, „Észre se vették.” – észre sem veszik, ha meghal egy költő. „Igaz i, hova futhat a költő?/ Nem menekült el a drága Attila se, csak nemet intett / folyton a rendre”. A költő tudja, hogy őt is megölik, de addig is teszi a dolgát, vagyis ír. A reménytelenséget az alkotó munka váltja fel. Radnóti a „tölgyfa” hasonlattal mondja el legszemélyesebb vallomását, és ez élete végéig programja marad : „ Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint / ott az a tölgy él; tudja kivágják, s rajta fehérlik / bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap / már a favágó, -várja, de addig is új levelet hajt.” Vagyis ő a tölgyfa, meg van jelölve, ahogyan megjelölik a zsidókat, majd kivégzik, de mint a tölgyfa ő is új levelet hajt, vagyis tovább ír. A tölgy a beteljesedő költősors szimbóluma. A költő azzal győzi le a halált, hogy úgy alkot, dolgozik a halál közelségében, mintha örökké élne.

Negyedik ecloga c. költeménye Radnóti szenvedélyes szabadságvágyát fejezi ki. Ebben a műben a költő már nem alkalmazza a pásztori műfaj kellékeit, eltávolodik a vergiliusi példától. A Költő és a Hang beszélgetnek: a költői én belső vitáját, drámáját szólaltatja meg a párbeszéd. A Költő reménytelenül, csüggedten szól életéről, a Hang pedig bátorítja, bíztatja, és felidézi életének sikereit, szép emlékeit. A reménytelenség, vágyódás és bizakodás küzdelmét kísérhetjük nyomon a versben. A rabságból csak a halál szabadíthatja meg a költőt. Meghatározó gondolata a reménytelen, tragikus körülmények között, a halál biztos tudatában is a költői hivatás vállalása: „az égre írj, ha minden összetört!”

Babits Mihály az antik kultúra nagy tisztelője, ismerte és alkalmazta az ókori strófaszerkezeteket, a mitológiai hagyományt, az antik műfajokat, mint pl.: óda, himnusz, ekloga. Nagy művészelődeivel is azonosul, ilyen pl.: Horatius, de különbözik is tőle, mivel Babits újat akar. Ekloga című versének két szereplője van, egy Titirusz nevű képzeletbeli pásztor, akit a vers elején és végén szólít meg a költő, illetve maga Babits; az ókori pásztor-költő a valóságban is részese az idillnek, valódi „terebélyes bikkfa” alatt heverészik és nádsípját fújja, míg Babits csak lélekben jut el az idill világába: „én okosan / lelkem küldöm el inkább és magam / itt maradok”.

Weöres Sándor művészetében az ókori kultúrák egységes világképét tekinti példának, régi mítoszokat vesz alapul és értelmez újjá egyéni módon, Bukolika című verse hexameterekben íródott. Témája a szerelem, szereplői azonban nem pásztorok, hanem egy fiú és egy leánygyermek, akik játszótársak és a játék közben ismerkednek a szerelemmel. Pajzán, erotikus hangvételű a vers, tele van vidámsággal, életörömmel, az ókori görögök derűs világát idézve. A versforma nem párbeszédes, de vannak benne párbeszédrészletek.

Antik ekloga c. költeménye is szerelmi témájú, az előbbihez szorosan kötődő alkotás; a versforma disztichon (1 sor hexameter 1 sor pentameter), és az erotika ebben a műben is jelentős szerepet játszik. A testi szerelem, mint az élet egyik örömforrása áll a vers középpontjában. A fiú és a lány párbeszédtöredéke a szövegbe beépülve teszi teljessé a vers hangulatát.

Vergilius a későbbi korok számára a legnagyobb és legtöbbet idézett római költő volt. A magyar irodalomra gyakorolt hatása is jelentős: műveit fordította Csokonai Vitéz Mihály, Devecseri Gábor, Radnóti Miklós. Erőteljesen hatot Zrínyi Miklós eposzára, és hexameterben íródott eposzaink is az ő példája nyomán születtek, mint Vörösmarty Mihály Zalán futása c. alkotása.