Az interakció

Két személyről akkor mondhatjuk el, hogy kapcsolatot létesítettek ha megvan a lehetősége annak, hogy egymás viselkedését (cselekedeteit) befolyásolni tudják. Ezt a kölcsönös egymásra hatást interakciónak nev. Az interakció minden társas kapcsolat nélkülözhetetlen feltétele, olyan folyamat, amelyet közösen egyeztetett jelentések szabályoznak. A cél végül is kapcsolat ésszerű, haszon alakítása. Ahhoz, hogy az interakció sikeres legyen, rendelkeznünk kell a viselkedés pontos észlelésének, értelmezésének a képességével, ismernünk kell a társas élet szabályszerűségeit és nem utolsósorban jó kell kommunikálnunk. A korai ún. felderítő jellegű interakciónak fontos szerepük van a kapcsolat további alakulásában. A szituáció ugyanis, amelyben az első érintkezés létrejön, bizonyos viselkedéséi mintáknak kedvez, másokat viszont eleve kizárhat. Az interakció rendkívül szelektív folyamat, mint az azt megvalósító személyek, mind pedig annak tárgya szempontjából. Az interakciók az egyénre nézve különféle következményekkel járnak. Bizonyos kapcsolatok jobban, mások kevésbé elégítik ki az egyént. A legtöbb hétköznapi interakciók szabályosan visszatérő epizódok keretében zajlik. Az epizódok milyenségét a helyszín és a partnere közötti kapcsolat jellege határozza meg.

Az interakció eszközei
A partnerek kölcsönös egymásra hatása döntően a kommunikáció, az ún. társas készségek alkalmazása, valamint együttműködés révén valósul meg.
1, - Kommunikációnak mint interakciós eszköznek két alapvető funkciója van: a, kontroll megoszlása és a kapcsolatra jellemző b, affiliációs üzenetek szintje.
A, a kontroll mindazon megszólításoknak a konstellációja, amelyeket az emberek egy-mással szemben alkalmaznak a kontrollt sok különálló viselkedési elemből építjük fel pl. többet vagy kevesebbet beszélünk, többet kérdezünk.
B, affiliáció a másokkal való baráti kapcsolat, együttműködés igényét, vagyis a társas szükségletet jelenti. Az affiliációt a fizikai közelséggel, a szemkontaktussal, az érintéssel, a nyitott testhelyzettel fejezzük ki. Az affiliációnak olyan szintre kell eljutnia, hogy az a felek számára megelégedettséget jelentsen.
2, - A társas készségek, más néven: taktikai viselkedés módok, azoknak a reagálás módoknak, spontán és tudatos megnyilvánulásoknak a gyűjtőneve, amelyekkel kapcsolatainkat (partnerünkkel való érintkezésünket) szabályozzuk, illetve, amelyekkel partnerünkre (és a kommunikációs folyamatra) befolyásoló hatást gyakorolunk. Alapjukat a megfelelően összehangolt verbális és nem verbális jelzések képzik. Valamennyi taktikai viselkedésmódunk a szociális tanulás eredménye. Aki a társas érintkezésben, a kommunikálásban ezeket szakértelemmel és megfelelő hatékonysággal tudja alkalmazni, azt interperszonálisan kompetensnek nev. A társas aktusban ezt követően hosszabb-rövidebb „közös problémamegoldás” következik. A felek megpróbálják a kapcsolatot úgy fenntartani, hogy az mindkettőjük számára kielégítő legyen. A választásban azonban korlátozó tényezőként hat a másik fél hasonló törekvése. Az egyik fél a másikat azzal is igyekszik „magához kötni”, hogy mindenben igazat ad neki és kívánsága szerint cselekszik. Ezzel a magatartással azonban átengedi a döntést a tekintetben, hogy milyen legyen kapcsolatuk jellege.


A nemverbális jelzések intenzívebb hatásúak mint a szavak. Aki tényleges befolyást akar gyakorolni a másikra, annak mindenképpen irányítania kell a kapcsolatot, a kommunikációt még úgy is, hogy az nem mindenben tartozik a partner tetszésével. Hogy ez a körülmény ne okozzon zavart, a dominanciára törekvő félnek az irányítás fenntartása mellett megnyerőnek kell maradnia. Ez elérhető közvetett módon (finom, rábeszélő eszközök) és direkt módon is (jutalmazási eszköz alkalmazásával). A társas készségek szinkrónba hozását magunk az általános udvariassági szabályok is segíthetik.
3, - Az együttműködés a kölcsönösség 3 kulcskérdésének: a bizalomnak, az összehangoltságnak és az alkudozásnak az együttes megoldottságát feltételezi az együttműködés mindig a kölcsönös igyekezet eredményeként valósulhat csak meg. A feleknek tehát mindenekelőtt bíznunk kell egymásban. A fejlett társadalmakban az egymás iránt megnyilvánuló bizalom szinte már társadalmi norma. Ahol ugyanis a bizalom nem funkciónál, ott a gyanakvás lesz úrrá, az egyes emberek kapcsolatában és együttműködésében is komoly zavarokat idézhet elő.

Interakciós függőségek

Az interakció lényeges formai sajátossága a résztvevők között kialakuló függőség. Edward Jons szerint 4 féle függőségi viszony alakulhat ki az interaktív kapcsolatokban: 1, - az álfüggőség, 2, - az aszimmetrikus függőség, 3, - a reaktív függőség, 4, - kölcsönös függőség.
1, - Álfüggőségről akkor beszélhetünk, amikor a személyes elemek a háttérbe szorulnak és a partnerek viselkedését konkrét külső előírások határozzák meg.
2, - Aszimmetrikus függőség esetén az egyik fél kiszolgáltatott, azaz csak arra van lehetősége, hogy a kezdeményező fél viselkedésére, megnyilvánulásaira reagáljon, viselkedése tehát kikényszeríttet engedelmesség.
3, - A reaktív függőségi viszony jellemzője, hogy a partnerek egymás viselkedésének a figyelembevételével kénytelenek megnyilatkozni, mivel reagálás módjukat a helyzet kényszere szabja meg.
4, - Kölcsönös függőségi viszony a felek viselkedését az összehangoltság jellemzi. Ezért ezt a függőségi viszonyt teljes interakciónak is nevezik. A kölcsönösség érdekében a felek az interakció kezdetén igyekeznek felderíteni egymás szabályképzeteit, és sajátos alapfolyamatban megállapodásra jutni egymással.

Önfeltárulkozás az interakcióban

Az önfeltárulkozásnak különösen a kapcsolat alakulásának harmadik fázisában (a kölcsönösség szintjén) van igazán jelentősége. A fokozatosság azonban itt sem elhanyagolható követelmény. Nem ajánlatos ugyanis „idő előtt” feltárnunk személyiségünk valamennyi lényeges oldalát, hiszen ez esetben érdektelenné válhatunk, sőt egyenesen kiszolgáltatottá is.

A társas kapcsolatok keletkezése, indítékai

A kapcsolaton általában v.milyen összeköttetést, érintkezést, ismeretséget, viszonyt értünk. Társas kapcsolaton pedig személyek között kialakult köteléket, amely többnyire közvetlen (személyes jellegű) de közvetett is lehet pl. amikor telefonon keresztül teremtünk kapcsolatot, vagy levelezés útján érintkezünk v.kivel. A társas kapcsolatok szükségességét az ember veleszületett biológiai késztetéseivel magyarázzák, öröklött késztetéseink (ösztöneink, biológiai szükségleteink) a kapcsolatalakításnak. Társas viszonyainkat nem elsősorban ezek, hanem sokkal inkább a szociális szükségleteink határozzák meg. A kapcsolatok létesítésének és fenntartásának igénye döntően az ember társas lény mivoltából fakad, a kapcsolatok ugyanis a társadalmi élet nélkülözhetetlen kellékei.
Életünk során sokféle kapcsolatot alakítunk ki: futó ismeretséget kötünk közös utazás, üdülés alkalmával idegen személyekkel, szorosabb partnerkapcsolatban állunk munka-társainkkal, közvetlenebb kapcsolatot tartunk fenn rokonainkkal, barátainkkal, a legmaradandóbb kapcsolat házastársunkhoz, legközelebbi hozzátartozóinkhoz fűz bennünket. Az emberek között létesült különféle kapcsolatokat a társadalomlélektan személyek közötti idegen szóval „interpeszonális” kapcsolatnak nevezi.
A kapcsolat két vagy több személy között többnyire nem véletlenszerűen alakul ki. Kapcsolatot rendszerint mindenki saját vagy kölcsönös kezdeményezés, illetve egy harmadik személy közreműködése hoz létre. Az ok akár tudatos akár nem minden esetben ugyanaz valamely konkrét szükséglet kielégítésének az igénye. A társkeresés illetve a kapcsolatfel-vétel egyik igen fontos motiváló tényezője a fizikai közelség. Ennek mértékétől függ, hogy a környezetünkben előforduló emberek közül egyáltalán kit fogunk észrevenni. Fontos motiváló hatást fejt ki a fizikai vonzerő. Jelentős szerepet tölt be a kapcsolat létesítésében a társadalmi és a demográfiai hasonlóság. Az esetek többségében olyan személyekkel igyekszünk kapcsolatba lépni akiknek családi (szociális) háttere hasonló a miénkhez. Az egyének elsősorban saját státusszintjükön vagy ahhoz közeli szinten lévők közül választanak partnert. A hasonló attitüdökkel rendelkezőkhöz általában jobban vonzódunk. Az embernek fontos, hogy olyan partnerei (barátai) legyenek akik elfogadják őt, akik pozitív hatással vannak, akik szociális szükségleteit képesek kielégíteni. Minden társválasztás végső soron tehát a másik emberhez való vonzódáson alapul. A vonzalom legfontosabb determinánsa a közelség, a rokonszenv érzése. Vonzalmat kiváltó szerepe van a viszonosságnak is. Ha ugyanis úgy tapasztaljuk, hogy valaki kedvel bennünket, jó véleménnyel van rólunk, minket választ, akkor mi is pozitívan viszonyulunk hozzá, rokonszenvessé válik számunkra.

A kapcsolatok fajtái

A kapcsolat kétféle alapon jöhet létre: a társadalmi munkamegosztás kezdeményeként, vagyis szervezés útján illetve egyéni érdekből vagyis érzelmi alapon spontán kötődés útján. Az előbbit formális az utóbbit informális kapcsolatnak nev.
A formális kapcsolat társadalmi kényszerhelyzet amelyben a partnerek viszonyát az érdekekben való egyezés a közös cél szabályozza. A formális kapcsolatban állók együttműködése éppen ezért normákhoz kötött. Formális kapcsolat minden szervezeti és alkalom-szerű kapcsolat pl. a munkatársi, az orvos-beteg, az ügyintéző-ügyfél kapcsolat.

Az informális kapcsolatok a baráti, szerelmi, házastársi kapcsolatok amelyek közös értékszempontokon nyugvó bizalmas (intim) kapcsolatok amelyekben a felek viszonya kötetlen, közléseiket teljes nyíltság, őszinteség jellemzi.

A kapcsolatok fejlődése

Minden kapcsolat a felszínes ismeretséggel és érintkezéssel indul. További alakulását azonban már meghatározott szabályszerűségek jellemzik. A társas kapcsolatokkal foglalkozó kutatók több fázist különböztetnek meg: az ún. egyoldalú észrevétel, a felszínes kapcsolat és a kölcsönösség.
1, - Az egyoldalú észrevétel esetén csupán az egyik fél van tudatában a másiknak (azaz csak ő veszi észre a másikat) és egyoldalúan reagál rá pl. amikor az utcán egy számunkra szimpatikus ember jön velünk szemben, észrevesszük őt, majd elhaladunk mellette anélkül, hogy egyetlen szót is váltanánk vele.
2, - Csekély az elkötelezettség és minimális a személyes bevonódás a felszínes kapcsolatban is. A partnerek ezen a szinten szigorúan ragaszkodnak a szerepüknek megfelelő viselkedéshez, ezért viszonyuk jobbára még személytelen pl. a bolti eladókkal, az újság árusokkal való érintkezés során.
3, - A kölcsönösség szintjénél már tényleges bevonódásról beszélhetünk. Ez esetben már bizonyos mértékű intimitás is kialakul, a partnerek többé-kevésbé ugyanazt érzik és gondolják, ugyanúgy cselekednek mint a másik. A kölcsönösség létrejöttének legfőbb mozgatója a partnerek közötti érzelmi kötődés, amely egyre szorosabbá válik.

A kapcsolatok természetesen nemcsak fejlődhetnek, hanem negatív irányt is követhetnek, lazulhatnak, sőt teljesen fel is borulhatnak. A kapcsolatok természetes velejárói a konfliktusok amelyek egyre szaporodnak. A bomlási folyamat egy idő után teljes szakításhoz vezethet. A kapcsolat megszakítását illetően különböző stratégiákkal találkozhatunk. A fiatalabb korosztályokhoz tartozók gyakran közvetlenül, viszonylag rövid úton viszik döntésre a kérdést. Az idősebbeknél a visszahúzódás, a leépítés általában hosszabb időt vesz igénybe, és többnyire fokozatosan megy végbe. Vannak olynak is, akik hosszabb-rövidebb ideig ámítják egymást, a végsőkig kerülik a megbánást az összeütközést.
Levinger a kapcsolatok fejlődéstörténetének elemzése során kitért az egyes társas viszonyok speciális sajátosságaira is. Megemlítette a 1, - házastársi kapcsolatokat melyben a házastársak közös tulajdonnal, közös gyermekkel rendelkeznek. Mindezek miatt nagyfokú az elkötelezettségük, de ugyanilyen lehet az elégedettségük is. 2, - A barátság az előbbi kapcsolatnál kevésbé szoros, még akkor is ha egyébként a felek érzelmi kötődése nagyon mély. Ez a viszony lényegesen könnyebben szüntethető meg különösebb formalitások nélkül. 3, - rokoni kapcsolat az érintkezések gyakorisága általában jóval kisebb, a közös érdeklődés, a fizikai közelség ugyancsak kisebb mértékű mindezek miatt a kapcsolat kisebb jelentőségű. 4, - A munkatársi kapcsolat formális a legtöbb esetben inkább csak a közös feladatokban való együttműködés jellemzi. A munkatársi kapcsolat azonban még ilyen esetekben is gyengébb és sérülékenyebb, mint akár a baráti , akár a rokoni kapcsolat.

Személyészlelés (személypercepció)

Bonyolult folyamat, értelmi tevékenység. Sok tényező által befolyásolt folyamat. Emberismerettel kapcsolatos, pszichológusok végzik ezeket a tevékenységeket. Tényeket, tapasztalatokat gyűjtünk össze, hétköznapi vagy laikus emberismeret.
A személyészlelés eredményeképpen másokról benyomásokat szerzünk, ezeket értelmezve ítéleteket alkotunk, következtetésekre jutunk, majd pedig mindezekből egységes összképet: személyiségképet alkotunk. A személyészlelés legnehezebb értelmi tevékenységeink egyike. A személyiségészlelés néhány tekintetben megegyezik a tárgyi észlelés jellemzőivel. A személyészlelés során sokkalta nagyobb a hibalehetőség, nehezebb az ítéletalkotás, és problematikusabb a korrekció is. Továbbá, hogy nem vagyunk elfogulatlanok embertársainkkal szemben attitüdjeink, szimpátiánk nagymértékben befolyásolhatják a helyes ítéletalkotást, a következtetést.

A konkrét személyiség megnyilvánulásai nemcsak változatosak, hanem álcázottak, esetenként ellentmondásosak is. A személyiséghez másként közelit a tudomány és megint másként a mindennapi gyakorlat. A tudomány elsősorban az általánosabb sajátosságok megragadására összpontosít. A gyakorlati életben a személyészlelés legalkalmasabb módszeri: a megfigyelés és a beszélgetés.
A megfigyelés jelenségek lényeges jegyeinek tervszerű és rendszeres feltárása, amely magában foglalja a tények értelmezést, az okok és körülmények mélyreható elemzését. A megfigyelés többnyire a külső jegyek, attitüdök és általában a viselkedés vizsgálatára terjed ki. Pl. a megjelenés, a mozgás, a fellépés és valamennyi alkati sajátosság. A külső jegyek árulkodóak, mégis könnyen félrevezethetik a szemlélőt, ha a megfigyelt tudatosan szabályozza őket.
A beszélgetés (kommunikálás) a másik alapvető megismerési módszer a gyakorlati életben. A kommunikáció mindennemű információáramlás (adás és vétel) összefoglaló neve. Az emberi kommunikáció konkrét személyek kapcsolatában (tehát szemtől szembe) a társadalmi kommunikáció pedig az ún. tömegkommunikáció (a különféle hírközlő eszk-k) révén megvalósuló információ áramlás. A kommunikálás többcsatornás folyamat. A kommunikáció folyamatában 4 tényező szerepel: a közlő (adó), a fogadó (vevő, személy), a közlemény (üzenet, információ), és a továbbító közeg (csatorna). Az üzenetet úgy kell megformálni (kódolni) hogy az eljuttatható legyen a címzetthez. A kommunikáció történhet: nyelvi jelekkel (szavak közvetítésével) és egyéb más nem szóbeli formában. Az előbbit verbális az utóbbit nem verbális kommunikációnak nevezzük. A verbális kommunikációban tehát a szavak töltik be az információközvetítő szerepet. A beszéd tartalmából értesülhetünk a közlő személy törekvéseiről, érdeklődéséről, gondolatairól, érzelmeiről.
A nem verbális kommunikáció azoknak a beszédet kísérő másodlagos megnyilvánulásoknak az összessége, amelyek a szóbeli közlés tartalmi oldalát minősítik, közvetve kifejezik a kommunikálónak a partnerhez való viszonyulását.
A nem verbális kommunikáció 3 síkon bonyolódik: testbeszéd ide soroljuk az arcjátékot,
Vokális csatornához kapcsolódó elemek (hangerő, beszédtempó), és a szimbolikus csatornán folyó közlés ( ruházat, hajviselet, ékszerek).

A kommunikációnak a verbális és a nem verbális változatán kívül természetesen eszköze lehet az írás, a kép, és a rajz is. Ezek azonban jelentőségükben nem érnek fel a beszéddel, de még a nem verbális elemekkel sem képesek ugyanis azok többleteit visszaadni.
A személyészlelés pontosságát a felfogott információk megbízhatóságát számos objektív
és szubjektív tényező és körülmény befolyásolhatja. Szubjektíve értelmezzük: a felfogott inf-ók értékelését nagymértékben befolyásolhatja a megfigyelő szem. és a megfigyelt szem. hasonlósága, az életkor és az észlelő neme. A férfiak és a nők észlelése között is vannak különbségek. A személypercepcióban nem lehanyagolható szubjektív tényező az észlelő pillanatnyi hangulata és empátiás képessége. A vizsgálatok tanúsága szerint a jó hangulatban lévő észlelő sokkal inkább hajlik arra, hogy pozitív tulajdonságokat feltételezzen a másik emberben. A tekintélytisztelet, holdudvarhatás (más ember belső tulajdonságát megismerem akkor az egészre vonatkoztatom), elsőbbségi hatás (itt elsősorban az első hatásnak van nagyobb szerepe), elvárás hatás (önmagát teljesítő hatás) A személyészlelés pontosságát befolyásoló objektív tényezők közül különösen a környezet, a megfigyelhetőség, az időbeliség és az észlelő által alkalmazott értékelő skála szerepe.
Az észlelés pontossága nagyban függ attól, hogy a megfigyelő mennyire támaszkodik leegyszerűsítő sémák alkalmazására, melyekkel tájékozódásunkat igyekszünk gyorsítani és magát a folyamatot időben lerövidíteni. Egyik elterjedt változata a: Sztereotipizálás: adott kultúrkörben elfogadott, az emberek v.mely csop.jára, rétegére vonatkoztatott általános megítélés. Pl. a fajokkal, etnikumokkal, szakmákkal kapcsolatban kialakult sztereotípiák. A sztereotipizálás éppen ezért gyakori forrása a pontatlan, torz percepciónak, különösen akkor, ha a séma ráadásul előítéletes elemeket is tartalmaz.

A személypercepció folyamatának lényeges mozzanata a felfogott és értelmezett következtetések levonása, legfőképpen annak eldöntése, hogy miért viselkedett valaki adott módon, mi lehetett viselkedésének tényleges oka. Az okságra való következtetést a szociálpszichológiában oktulajdonításnak ill. attribúciónak nev. Fritz Heider arra a következtetésre jutott, hogy a lehetséges külső és belső okok gondos elkülönítése után először mindig a külső okot keresnek a viselkedés magyarázatára és csak akkor következtetnek belső okokra, ha nyilvánvaló külső okot nem találtak. Harold Kelly kutató szerint a viselkedés szándékát az észlelők az eredménytől visszafelé haladva igyekszenek megállapítani. Kelly azt is hangsúlyozta, hogy az átlagemberek rendszerint csak a szokatlan (váratlan) megnyilvánulásokra keresnek magyarázatot. Az attribúció eredményét sok egyéb tényező is befolyásolhatja, többek között a sorrend ahogyan az információkhoz hozzájutottunk. Az elsőként észlelt tulajdonságokat minden továbbinál fontosabbnak tartjuk.
Igen elterjedt és valamennyi közül talán a legnehezebben kiiktatható hiba az előítéletes megítélés. Az előítélet mélyen rögzült meggyőződést nélkülöző olyan negatív értékelő beállítódás, amely megelőzi a valóság tényleges megismerését, a tényeknek és a logikus érvelésnek ellenáll, azok elöl elzárkózik. Az előítélettől vezérelt személyészlelés éppen ezért nemcsak elhamarkodott, de elfogult is, hiszen az észlelő kész feltételezésekkel eleve megfogalmazott ítéletekkel közelít a másik emberhez.


A személyiségről alkotott összkép megformálása

Az összegyűjtött inf-ókat, következtetéseket, ítéleteket igyekszünk egységes struktúrába rendezni, vagyis az illetőről egy egységes képet kialakítani. Ez minden észlelés és megismerés végső célja. A személyészlelés hosszabb időt igénylő folyamat. A képalkotás már az észlelés kezdeti szakaszában megkezdődik. A központi lényeges vonás megváltoztatása az egész személyiségkép megítélését is alapvetően megváltoztatja. A megfigyelt személyről alkotott kép az észlelt benyomások egyszerű átlagolásából középértékéből kerekedik ki. Ha tehát a pozitív vonásokból van több, a személyiségkép pozitív, ha pedig a negatívakból van több akkor negatív személyiségkép alakul ki a személyről, egyénről.

Atttitüd: angol szó, akcióra való képesség.

Atttitüd: angol szó, akcióra való képesség.
Attitüd fog., keletkezése: Tapasztalatokon keresztül szerveződött mentális (belső értelmi) idegi készenléti állapot. Olyan készenléti állapot amely irányítja, dinamizálja az embernek a környezetére irányuló magatartását.

Szerkezete szempontjából 3 összetevője van:
A, affektív (értelmi) oldal amely az értékelő viszonyulásokat tartalmazza
B, kognitív (megismerés) amely az attitüdtárggyal kapcsolatos ismeretek, vélemények, elképzelések körét fogja át.
C, konatív: amelyhez a viselkedési szándékok, cselekvéstendenciók tartoznak. A 3 összetevő együttesen pozitív akkor kozisztens, ha pedig negatív akkor inkozisztens.

Tárgya:
A, empirikus (tapasztalati) úton nem ismerhetőek meg. Pl. hit, vallás, világnézet- szoc. attitüd.
B, empirikus úton megismerhetőek pl. autómárka
Dimenziói: - érzelmi, értékelési tartomány
- intenzitás
- relevancia

Katz, White, Mc.Guire szerint az attitüdök 4 funkcióját említik:
1, - alkalmazkodási funkció: ami az egyént segíti a nehézségeinek elkerülésében, céljai elérésében.
2, - önvédelmi vagy énvédő funkció: ami az egyént pozitív vonásainak erősítésével tartják távol a negatív érzésektől.
3, - értékkifejező funkció: amikor mások a tényleges egyéni értékek érvényességét erősíti.
4, - ismereti vagy tudásfunkció: amelyek lehetővé teszik, hogy az új élményeket a már meglévő értékelő dimenziók mentén kategorizálhassuk.

Az attitüdök többféleképpen mérhetőek:
1, - önregisztrálással: rendkívül szubjektív és őszintétlen lehet.
2, - külső elbíráló általi regisztrálás interjúkra adott válaszok értékelésére épül.
3, - skálarendszer esetében értékelő jellegű megállapítások elfogadásából vagy elutasításából formálnak képet. Maga a skála egy többdimenziós metrikus vonatkoztatási rendszer. Skálafajták: Thurston, Likert, Guttmann skála.

Az attitüd és érték: társadalmi, történelmi termék amely a változó környezet hatására alakulnak ki, nem a dolgokban lévő tulajdonságokban.

Szociális szerepek

A szociálpszichológia státusnak nevez minden olyan társadalmi helyzetet, funkciót, amelyet az egyén elfoglal illetve betölt. A státus fogalmába a társadalmi ranglistán elfoglalt hely éppúgy beletartozik mint a nem, az életkor, a családi állapot, a foglalkozás, a beosztás stb. Minden egyes státushoz pedig meghatározott társadalmi elvárások, követelmények kapcsolódnak: ezeket nevezi a társadalomlélektan szociális szerepnek. A szerepek többségének csak akkor van létjogosultsága ha a vele ellentétes szerep is létezik. ( beteg szerep nélkül pl. az orvosszerepnek nincs értelme, a tanárszerephez is hozzátartozik a diákszerep). A szerepproblematikával a szociálpszichológián belül az ún. szerepelmélet foglalkozik.
1, - Szerepelváráson az adott státussal kapcsolatban megfogalmazódó társadalmi követelmények összességét értjük.
2, - Szerepelképzelésen pedig a megvalósító személy által előzetesen kialakított és valószínűsített követelményrendszert értjük.
3, - A szerepmagatartás a szerep egyéni megvalósításának a módja.
4, - A szerepkészlet pedig az egyén által aktuálisan birtokolt reagálásmódok halmaza.
5, - A társadalmi követelmények megtestesítő minta a szerepmodell (pl. az ideális orvosszerep)
6, - A szerep hovatartozását jelző fogalma pedig a szereptípus. A szereptípusnak 3 változata van: az adott vagy velünk született szerep (ilyenek a nemi szerepek) , a tanult vagy kivívott szerep (mint pl. egy foglalkozási szerep), a spontán szerep. Ez olyan szerep, amelyet az egyén kivételes esetben előzetes megtanulás nélkül is képes megvalósítani.

Szerepkonfliktusok fajtái, és típusai:
A személynek egyidejűleg több szerepet kell megvalósítania, teljesítése nehézségekbe ütközik. Ilyenkor alakulnak ki az ún. szerepkonfliktusok (szerep összeütközések) amelyeknek 3 változatát különböztethetjük meg:
1, - Személy – szerep konfliktus: akkor alakul ki ha az odaadott szerep jellegénél fogva nem illik az azt megvalósító egyén személyiségéhez (mentalításhoz)
2, - Szerepek közötti konfliktus: akkor áll elő, amikor a sokféle szerepelváltozásnak az egyén egyidejűleg nem tud maradéktalanul eleget tenni ( vezető pozíciót betöltő családanya)
3, - Szerepen belüli konfliktus: az ugyanazon szereppel kapcsolatos ellentétes elvárások váltják ki (pl. amikor mást vár el a beosztottól a főnöke és megint mást vár el a felettese)
A szerepkonfliktusokat ki-ki a maga módján igyekszik feloldani.


A konfliktus kezelési mód lehet:
1, - a szerepek összeolvasztása : amikor is két ütköző szerepből átmenetileg egyet csinálunk. A két szerepet egynek tekintjük (pl. az oktatói és a kutatói szerepet) Erre persze csak egymáshoz nagyon közel álló szerepek esetében van lehetőség.
2, - Szerepalku: amelynek lényege a kompromisszum képzés (pl. egy családanya aki a mh-i feladatok tárolása miatt kénytelen kompromisszumot kötni a férjével és megkérni őt arra, hogy bizonyos házimunka elvégzésében átmenetileg segítsen)
3, - racionalizálás: amikor az egyén elfogadható magyarázatot próbál kitalálni valamely kötelezettség elmulasztásának igazolására.
4, - A szerepből való kilépés: ebben az esetben az egyén megszünteti valamelyik státusát. Ezzel mentesül a státushoz kapcsolódó teljesítési kötelezettség alól (pl. valamilyen szervezeti tagság megszüntetése)
4, - Szerepkonfliktus módjai között említjük a betegségbe való menekülést a nyugtatók, kábítószerek szedését és végső esetben az öngyilkosságot.

A foglalkozási szerep
Valamely intézményesült szakma, foglalkozás, élethivatás gyakorlójának személyével szemben támasztott társadalmi elvárások összessége. A foglalkozási szerep típusát tekintve olyan tanult szerep, amely feltétlen teljesítést igényel, különben nem lehet szó a szakmával való azonosulásról (hivatástudatról) pl. hivatali dolgozó és az ügyfél, az orvos és a beteg, a pedagógus és a tanuló.

Elhárító mechanizmusok
Szociális tanulással sajátítjuk el Anna Freund nevéhez fűződő elhárító mechanizmusok.
Az elhárító mechanizmusok olyan viselkedésformák, amelyek alkalmazásával az egyén elhárítja a kellemetlen, szorongó élményeit, illetve amelyek segítségével képes ellenőrzést gyakorolni viselkedése, érzelmi, ösztönkésztetései felett. A kevésbé fegyelmezett embert ugyanis indulatai könnyen elsodorhatják.
Ilyen elhárító mechanizmusok:
1, - A feldolgozás (elaborálás) negatív élmény okozta feszültségnek tevékenységei erővé való átalakításán, valamilyen hasznos tevékenységben történő elnevezésén alapuló mechanizmus. Két változata ismert: a munkában, illetve a fantáziában való feszültség levezetése.
2, - Az elfojtás: során a negatív impulzusokat elfelejtjük, az önfegyelmezés látszatát keltve azokat tudatunkból kiszorítjuk úgy, hogy az emlékezet számára hozzáférhetetlenné váljanak. Egy gyors megkönnyebbüléshez vezet, az elfelejteni kívánt késztetésnek azonban csak a tudásától szabadít meg. Az elfojtást ezrét csak átmeneti álmegoldás.
3, - A kivetítésnél (projekciónál) megtagadott lelki késztetéseinket, érzéseinket másra helyezzük át, a másik embernek tulajdonítjuk, benne vesszük észre azt amit eredetileg magunkban éreztünk, de nem vállaltuk fel. Ezt alkalmazzák többek között az igazságkeresők akik mások szemében a szálkát is, magukéban a gerendát sem veszik észre.
4, - Az ésszerűsítés (racionailálás) az elhárításnak az a módja amikor hihető magyarázatot próbálunk adni kínos helyzetekre, sikertelenségekre. Akkor alkalmazzuk amikor valamely vágyunk, törekvésünk meghiúsul, illetve amikor a kudarc vállalása alól igyekszünk felmenteni magunkat.
5, - Az érzelmi átfordítás (azonosulás) mechanizmusát a másik embertől való félelem hívja elő. Viselkedésüket a tisztelt, de rettegett személy viselkedéséhez igazítjuk, hozzá hasonló megnyilvánulásokkal élünk, minek következtében magunk is félelemkeltővé válunk.
6, - A meg nem történtté tevés az eltörlés (anullálás) mechanizmus akkor lép be, amikor valaki nem akarja vállalni tettének, viselkedésének negatív következményeit, úgy tesz mintha a szégyenletes esemény meg sem történt volna. Pl. a cserbenhagyásos gázolás elkövetője elmenekül a helyszínről, hogy emlékképe se maradjon a történtekről.
7, - a sajnáltatás alkalmazásának az a célja, hogy a másik emberből illetve a környezetéből együttérzést, részvétet csikarjunk ki. Ezt a mechanizmust már kora gyermekkorban megtanuljuk, miután tudatosul bennünk, hogy sajnáltatással könnyebben juthatunk előnyökhöz. Pl. amikor valaki elsírja magát, kéregetők viselkedése.
8, - a visszacsúszás (regresszió) a konfliktushelyzetből való menekülésnek az a módja amikor életkorunkhoz illő viselkedés alacsonyabb szintű reagálásmódot produkálunk, mégpedig azért, hogy lehetőleg mindenki velünk foglalkozzon. Ez hasonlít a sajnáltatáshoz, a különbség csupán az, hogy itt nem annyira az együttérzés, hanem inkább a szeretet kierőszakolása az igazi cél. A regresszió kétségtelenül csökkenti a lelki terheket, de ha alkalmazása rendszeressé válik, magányossághoz, negatív életérzéshez vezethet. A regresszió mindenképpen a gyengeség megnyilvánulása.
9, - Az áttolás mechanizmusát akkor működtethetjük ha vágyaink megvalósítását igényeink kielégítését valamilyen ok miatt el kell halasztanunk. Az elhalasztás a veszteség érzését kelti, ezt a hiányérzetet próbáljuk pótolni átmenetileg. Ilyen valódi igényt pótló eszköz pl. a hobbi.
10, - elszigetelésről (izolációról) akkor beszélünk, amikor valamely negatív késztetésről leválasztjuk az indulati elemet, majd a szándék és a leválasztott indulat közé egy semleges dolgot, gondolatot iktatunk be. Ez a töltelék anyag.

Az elhárító mechanizmusok alkalmazásuk során természetesen egyéni színezetet öltenek, minden ember sajátos, rá jellemző módon valósítja meg őket.