A kapcsolaton általában v.milyen összeköttetést, érintkezést, ismeretséget, viszonyt értünk. Társas kapcsolaton pedig személyek között kialakult köteléket, amely többnyire közvetlen (személyes jellegű) de közvetett is lehet pl. amikor telefonon keresztül teremtünk kapcsolatot, vagy levelezés útján érintkezünk v.kivel. A társas kapcsolatok szükségességét az ember veleszületett biológiai késztetéseivel magyarázzák, öröklött késztetéseink (ösztöneink, biológiai szükségleteink) a kapcsolatalakításnak. Társas viszonyainkat nem elsősorban ezek, hanem sokkal inkább a szociális szükségleteink határozzák meg. A kapcsolatok létesítésének és fenntartásának igénye döntően az ember társas lény mivoltából fakad, a kapcsolatok ugyanis a társadalmi élet nélkülözhetetlen kellékei.
Életünk során sokféle kapcsolatot alakítunk ki: futó ismeretséget kötünk közös utazás, üdülés alkalmával idegen személyekkel, szorosabb partnerkapcsolatban állunk munka-társainkkal, közvetlenebb kapcsolatot tartunk fenn rokonainkkal, barátainkkal, a legmaradandóbb kapcsolat házastársunkhoz, legközelebbi hozzátartozóinkhoz fűz bennünket. Az emberek között létesült különféle kapcsolatokat a társadalomlélektan személyek közötti idegen szóval „interpeszonális” kapcsolatnak nevezi.
A kapcsolat két vagy több személy között többnyire nem véletlenszerűen alakul ki. Kapcsolatot rendszerint mindenki saját vagy kölcsönös kezdeményezés, illetve egy harmadik személy közreműködése hoz létre. Az ok akár tudatos akár nem minden esetben ugyanaz valamely konkrét szükséglet kielégítésének az igénye. A társkeresés illetve a kapcsolatfel-vétel egyik igen fontos motiváló tényezője a fizikai közelség. Ennek mértékétől függ, hogy a környezetünkben előforduló emberek közül egyáltalán kit fogunk észrevenni. Fontos motiváló hatást fejt ki a fizikai vonzerő. Jelentős szerepet tölt be a kapcsolat létesítésében a társadalmi és a demográfiai hasonlóság. Az esetek többségében olyan személyekkel igyekszünk kapcsolatba lépni akiknek családi (szociális) háttere hasonló a miénkhez. Az egyének elsősorban saját státusszintjükön vagy ahhoz közeli szinten lévők közül választanak partnert. A hasonló attitüdökkel rendelkezőkhöz általában jobban vonzódunk. Az embernek fontos, hogy olyan partnerei (barátai) legyenek akik elfogadják őt, akik pozitív hatással vannak, akik szociális szükségleteit képesek kielégíteni. Minden társválasztás végső soron tehát a másik emberhez való vonzódáson alapul. A vonzalom legfontosabb determinánsa a közelség, a rokonszenv érzése. Vonzalmat kiváltó szerepe van a viszonosságnak is. Ha ugyanis úgy tapasztaljuk, hogy valaki kedvel bennünket, jó véleménnyel van rólunk, minket választ, akkor mi is pozitívan viszonyulunk hozzá, rokonszenvessé válik számunkra.
A kapcsolatok fajtái
A kapcsolat kétféle alapon jöhet létre: a társadalmi munkamegosztás kezdeményeként, vagyis szervezés útján illetve egyéni érdekből vagyis érzelmi alapon spontán kötődés útján. Az előbbit formális az utóbbit informális kapcsolatnak nev.
A formális kapcsolat társadalmi kényszerhelyzet amelyben a partnerek viszonyát az érdekekben való egyezés a közös cél szabályozza. A formális kapcsolatban állók együttműködése éppen ezért normákhoz kötött. Formális kapcsolat minden szervezeti és alkalom-szerű kapcsolat pl. a munkatársi, az orvos-beteg, az ügyintéző-ügyfél kapcsolat.
Az informális kapcsolatok a baráti, szerelmi, házastársi kapcsolatok amelyek közös értékszempontokon nyugvó bizalmas (intim) kapcsolatok amelyekben a felek viszonya kötetlen, közléseiket teljes nyíltság, őszinteség jellemzi.
A kapcsolatok fejlődése
Minden kapcsolat a felszínes ismeretséggel és érintkezéssel indul. További alakulását azonban már meghatározott szabályszerűségek jellemzik. A társas kapcsolatokkal foglalkozó kutatók több fázist különböztetnek meg: az ún. egyoldalú észrevétel, a felszínes kapcsolat és a kölcsönösség.
1, - Az egyoldalú észrevétel esetén csupán az egyik fél van tudatában a másiknak (azaz csak ő veszi észre a másikat) és egyoldalúan reagál rá pl. amikor az utcán egy számunkra szimpatikus ember jön velünk szemben, észrevesszük őt, majd elhaladunk mellette anélkül, hogy egyetlen szót is váltanánk vele.
2, - Csekély az elkötelezettség és minimális a személyes bevonódás a felszínes kapcsolatban is. A partnerek ezen a szinten szigorúan ragaszkodnak a szerepüknek megfelelő viselkedéshez, ezért viszonyuk jobbára még személytelen pl. a bolti eladókkal, az újság árusokkal való érintkezés során.
3, - A kölcsönösség szintjénél már tényleges bevonódásról beszélhetünk. Ez esetben már bizonyos mértékű intimitás is kialakul, a partnerek többé-kevésbé ugyanazt érzik és gondolják, ugyanúgy cselekednek mint a másik. A kölcsönösség létrejöttének legfőbb mozgatója a partnerek közötti érzelmi kötődés, amely egyre szorosabbá válik.
A kapcsolatok természetesen nemcsak fejlődhetnek, hanem negatív irányt is követhetnek, lazulhatnak, sőt teljesen fel is borulhatnak. A kapcsolatok természetes velejárói a konfliktusok amelyek egyre szaporodnak. A bomlási folyamat egy idő után teljes szakításhoz vezethet. A kapcsolat megszakítását illetően különböző stratégiákkal találkozhatunk. A fiatalabb korosztályokhoz tartozók gyakran közvetlenül, viszonylag rövid úton viszik döntésre a kérdést. Az idősebbeknél a visszahúzódás, a leépítés általában hosszabb időt vesz igénybe, és többnyire fokozatosan megy végbe. Vannak olynak is, akik hosszabb-rövidebb ideig ámítják egymást, a végsőkig kerülik a megbánást az összeütközést.
Levinger a kapcsolatok fejlődéstörténetének elemzése során kitért az egyes társas viszonyok speciális sajátosságaira is. Megemlítette a 1, - házastársi kapcsolatokat melyben a házastársak közös tulajdonnal, közös gyermekkel rendelkeznek. Mindezek miatt nagyfokú az elkötelezettségük, de ugyanilyen lehet az elégedettségük is. 2, - A barátság az előbbi kapcsolatnál kevésbé szoros, még akkor is ha egyébként a felek érzelmi kötődése nagyon mély. Ez a viszony lényegesen könnyebben szüntethető meg különösebb formalitások nélkül. 3, - rokoni kapcsolat az érintkezések gyakorisága általában jóval kisebb, a közös érdeklődés, a fizikai közelség ugyancsak kisebb mértékű mindezek miatt a kapcsolat kisebb jelentőségű. 4, - A munkatársi kapcsolat formális a legtöbb esetben inkább csak a közös feladatokban való együttműködés jellemzi. A munkatársi kapcsolat azonban még ilyen esetekben is gyengébb és sérülékenyebb, mint akár a baráti , akár a rokoni kapcsolat.
Életünk során sokféle kapcsolatot alakítunk ki: futó ismeretséget kötünk közös utazás, üdülés alkalmával idegen személyekkel, szorosabb partnerkapcsolatban állunk munka-társainkkal, közvetlenebb kapcsolatot tartunk fenn rokonainkkal, barátainkkal, a legmaradandóbb kapcsolat házastársunkhoz, legközelebbi hozzátartozóinkhoz fűz bennünket. Az emberek között létesült különféle kapcsolatokat a társadalomlélektan személyek közötti idegen szóval „interpeszonális” kapcsolatnak nevezi.
A kapcsolat két vagy több személy között többnyire nem véletlenszerűen alakul ki. Kapcsolatot rendszerint mindenki saját vagy kölcsönös kezdeményezés, illetve egy harmadik személy közreműködése hoz létre. Az ok akár tudatos akár nem minden esetben ugyanaz valamely konkrét szükséglet kielégítésének az igénye. A társkeresés illetve a kapcsolatfel-vétel egyik igen fontos motiváló tényezője a fizikai közelség. Ennek mértékétől függ, hogy a környezetünkben előforduló emberek közül egyáltalán kit fogunk észrevenni. Fontos motiváló hatást fejt ki a fizikai vonzerő. Jelentős szerepet tölt be a kapcsolat létesítésében a társadalmi és a demográfiai hasonlóság. Az esetek többségében olyan személyekkel igyekszünk kapcsolatba lépni akiknek családi (szociális) háttere hasonló a miénkhez. Az egyének elsősorban saját státusszintjükön vagy ahhoz közeli szinten lévők közül választanak partnert. A hasonló attitüdökkel rendelkezőkhöz általában jobban vonzódunk. Az embernek fontos, hogy olyan partnerei (barátai) legyenek akik elfogadják őt, akik pozitív hatással vannak, akik szociális szükségleteit képesek kielégíteni. Minden társválasztás végső soron tehát a másik emberhez való vonzódáson alapul. A vonzalom legfontosabb determinánsa a közelség, a rokonszenv érzése. Vonzalmat kiváltó szerepe van a viszonosságnak is. Ha ugyanis úgy tapasztaljuk, hogy valaki kedvel bennünket, jó véleménnyel van rólunk, minket választ, akkor mi is pozitívan viszonyulunk hozzá, rokonszenvessé válik számunkra.
A kapcsolatok fajtái
A kapcsolat kétféle alapon jöhet létre: a társadalmi munkamegosztás kezdeményeként, vagyis szervezés útján illetve egyéni érdekből vagyis érzelmi alapon spontán kötődés útján. Az előbbit formális az utóbbit informális kapcsolatnak nev.
A formális kapcsolat társadalmi kényszerhelyzet amelyben a partnerek viszonyát az érdekekben való egyezés a közös cél szabályozza. A formális kapcsolatban állók együttműködése éppen ezért normákhoz kötött. Formális kapcsolat minden szervezeti és alkalom-szerű kapcsolat pl. a munkatársi, az orvos-beteg, az ügyintéző-ügyfél kapcsolat.
Az informális kapcsolatok a baráti, szerelmi, házastársi kapcsolatok amelyek közös értékszempontokon nyugvó bizalmas (intim) kapcsolatok amelyekben a felek viszonya kötetlen, közléseiket teljes nyíltság, őszinteség jellemzi.
A kapcsolatok fejlődése
Minden kapcsolat a felszínes ismeretséggel és érintkezéssel indul. További alakulását azonban már meghatározott szabályszerűségek jellemzik. A társas kapcsolatokkal foglalkozó kutatók több fázist különböztetnek meg: az ún. egyoldalú észrevétel, a felszínes kapcsolat és a kölcsönösség.
1, - Az egyoldalú észrevétel esetén csupán az egyik fél van tudatában a másiknak (azaz csak ő veszi észre a másikat) és egyoldalúan reagál rá pl. amikor az utcán egy számunkra szimpatikus ember jön velünk szemben, észrevesszük őt, majd elhaladunk mellette anélkül, hogy egyetlen szót is váltanánk vele.
2, - Csekély az elkötelezettség és minimális a személyes bevonódás a felszínes kapcsolatban is. A partnerek ezen a szinten szigorúan ragaszkodnak a szerepüknek megfelelő viselkedéshez, ezért viszonyuk jobbára még személytelen pl. a bolti eladókkal, az újság árusokkal való érintkezés során.
3, - A kölcsönösség szintjénél már tényleges bevonódásról beszélhetünk. Ez esetben már bizonyos mértékű intimitás is kialakul, a partnerek többé-kevésbé ugyanazt érzik és gondolják, ugyanúgy cselekednek mint a másik. A kölcsönösség létrejöttének legfőbb mozgatója a partnerek közötti érzelmi kötődés, amely egyre szorosabbá válik.
A kapcsolatok természetesen nemcsak fejlődhetnek, hanem negatív irányt is követhetnek, lazulhatnak, sőt teljesen fel is borulhatnak. A kapcsolatok természetes velejárói a konfliktusok amelyek egyre szaporodnak. A bomlási folyamat egy idő után teljes szakításhoz vezethet. A kapcsolat megszakítását illetően különböző stratégiákkal találkozhatunk. A fiatalabb korosztályokhoz tartozók gyakran közvetlenül, viszonylag rövid úton viszik döntésre a kérdést. Az idősebbeknél a visszahúzódás, a leépítés általában hosszabb időt vesz igénybe, és többnyire fokozatosan megy végbe. Vannak olynak is, akik hosszabb-rövidebb ideig ámítják egymást, a végsőkig kerülik a megbánást az összeütközést.
Levinger a kapcsolatok fejlődéstörténetének elemzése során kitért az egyes társas viszonyok speciális sajátosságaira is. Megemlítette a 1, - házastársi kapcsolatokat melyben a házastársak közös tulajdonnal, közös gyermekkel rendelkeznek. Mindezek miatt nagyfokú az elkötelezettségük, de ugyanilyen lehet az elégedettségük is. 2, - A barátság az előbbi kapcsolatnál kevésbé szoros, még akkor is ha egyébként a felek érzelmi kötődése nagyon mély. Ez a viszony lényegesen könnyebben szüntethető meg különösebb formalitások nélkül. 3, - rokoni kapcsolat az érintkezések gyakorisága általában jóval kisebb, a közös érdeklődés, a fizikai közelség ugyancsak kisebb mértékű mindezek miatt a kapcsolat kisebb jelentőségű. 4, - A munkatársi kapcsolat formális a legtöbb esetben inkább csak a közös feladatokban való együttműködés jellemzi. A munkatársi kapcsolat azonban még ilyen esetekben is gyengébb és sérülékenyebb, mint akár a baráti , akár a rokoni kapcsolat.
Megjegyzés küldése