Lator László (Magyar lira 20)

Lator László (1927-) ha nem volt is az Újhold közvetlen munkatársa, költészetére az a szikár, fegyelmezett, mégis feszült formálás a legjellemzôbb, mely e kör lírikusait is jellemzi. Hosszú idôn át műfordítóként ismerték, s csak 1969-ben jelent meg Sárangyal, majd Az egyetlen lehetôség (1976) és Fellobban, elhomályosul (1986) c. kötete. Költeményeiben a mindennapi látványt a létezés drámaiságát összegzô szimbólummá tudja fejleszteni. Nyelve választékos, emelkedett, minden köznapi esetlegességtôl megtisztított, lecsupaszítva felfokozott nyelv.

Költészetében a körülötte áradó roppant anyagi világ,a mindenség rejtett áramainak tárgyiasítására törekszik. Ennek az áramlásnak nemcsak a felemelô, sugaras sodrását érezte, hanem az egész létküzdelem görcsös, szilaj, veszedelmes tartalmait, örvényeit is. Világa ellentétekben felfogott világ: szerves és szervetlen, kô és hús sivatag és éden. Az utóbbi az újszülött korábbi "vak paradicsoma" az anyaméhben, máskor az ifjúság tája, megint másszor a váratlan, kegyelemteljes ráébredés a létezés teljességére. Ide kapcsolódik a héj, a burok és a velük rokon képzetek (Kagylóba, héjba,1947-49).

Fa a sziklafalon c. verse (1956-67) a létezés drámaiságát képes éreztetni, azt, hogy az "üdvözült gyönyör s az iszonyat" közös tartalmai a létnek. A fa "mondhatatlan szépsége-árva-sága" a kivetettség közepette kiküzdött szépség értelmét hangsúlyozza. A látványt élesrajzú tárgyiassággal állítja elénk, de a rajzos elemeket expresszív élettel telíti, érezteti a látvány kiváltotta döbbenetet.

KÖLCSEY FERENC (1790 – 1838)

Sződemeteren született; apja –Kölcsey Péter– földbirtokos Álmosdon, anyja Bölöni Ágnes; 6 éves korában elveszíti apját és himlőben fél szemét; 12 éves korára teljes árvaságra jut; magányos, visszahúzódó természetű; 1796-1809-ig a debreceni kollégiumban tanul, a magány ellen az olvasásba menekül; érdekli az antik világ, görögül, franciául, később németül; ismerkedik a klasszicizmussal, nagy hatással van rá a felvilágosodás; példaképe Csokonai, az ő temetésén találkozik először Kazinczyval, vele 1808 és ’17 között levelez; Kazinczy hatására megsemmisíti fiatalkori verseit; jogi tanulmányokat folytat, melyeket 1809 őszén fejezett be, 1801-ben Pestre utazott joggyakorlatra; bekapcsolódik az irodalmi életbe, megismerkedik Horvát Istvánnal, Szemere Pállal, Vitkovics Mihállyal, Berzsenyivel, stb.; foglalkozik a német irodalommal, főleg Goethe iránt rajong; 1812-14 között hol Sződemeteren, hol Debrecenben, hol Álmosdon van; beteg; 1814 nyarán Pécelen van, ahol Szemerével megírja a Felelet a Mondolatrát; 1815-ben testvérével együtt Csekén él, úgy, mint Berzsenyi Niklán; 1826-29-ig szerkeszti Szemerével az első magyar esztétikai folyóiratot (Élet és Literatúra); 1829-től Szatmár megye aljegyzője, 1832-től főjegyzője, országgyűlési képviselő; Pozsonyban kezdi el írni az Országgyűlési naplót; 1835-ben lemond, megírja a Búcsú az Országos Rendektőlt (ebben hangzik el: Jelszavaink valának: haza és haladás); visszatér Csekére gazdálkodni, de azért még főjegyző; unokaöccsét, Kálmánt ő neveli; 1838-ban meghűl és meghal.

KORAI KÖLTÉSZETE

• ekkori írásai fájdalmat fejeznek ki (gyerekkora miatt)
• szerelmes nem volt igazán, egy általa elképzelt, tökéletes nő után sóvárgott, bár tudta, hogy az életben nem találja meg őt

ELFOJTÓDÁS (1814)
• a fájdalom kifejezése felkiáltásokkal, kérdésekkel, ismétlésekkel
• hosszúak a mondatok
• a boldogságot megsejti (1-6. sor), de utána rögtön el is veszti
• a fájdalmat, amit érez, nem tudja kifejezni, elfojtja (7-12. sor)
• ellentét van a vágy és a valóság között
• kulcsszó: sírni (ötször fordul elő)
• a főnévi igenév általánosít, személytelenít, időtlenít
• sok (7) tagadószó van  az ő fájdalma a legnagyobb
• szabálytalan a forma, a rímek, ezzel érzelmeket, vágyódást fejez ki  ettől romantikus
• az első hat sor személytelen, itt a jambikus verslábak az uralkodók
• a második hat sor viszont már személyes, itt a trocheus az uralkodó, itt van a legtöbb romantikus kép

VANITATUM VANITAS (1823)
• cím jelentése: hiúságok hiúsága (vagy hiábavalóságok hiábavalósága)
• I. versszak:
• felszólít a Biblia olvasására
• a Prédikátor könyve kezdődik így (Vanitatum vanitas...); ezt Salamon király írta: a földön minden hiábavaló
• az első versszak előrevetíti a tanulságot
• II. versszak:
• az emberi élet, világ jelentéktelen
• páratlan sorok: tények leírása
• páros sorok: az előbb leírtak reménytelensége
• III. versszak:
• történelmi tények, személyiségek leírása  őket is semmibe veszi
• IV. versszak:
• az emberi szív fellángolásait is csak pillanatnyi bohóságnak veszi
• V. versszak:
• Szókratész, Cato, Zrínyi küzdelmei hiábavalóak voltak
• a filozófia vívmányait is megtagadja
• ezek szerinte nem tartósak, könnyen összeomolhatnak
• VI. versszak:
• a művészetet, a művészeket lekicsinyli
• vívmányaikat nemcsak semmibe veszi, hanem nevetségessé is teszi
• VII. versszak:
• általánosít, keresi az élet értelmét
• az eddig nagynak vélt dolgok is változnak, elmúlnak, csakúgy, mint a boldogság
• VIII. versszak:
• az emberi életet is elfújhatja egy fuvallat, mint a gyertyát
• halála után az emberből nem marad meg semmi, még az emléke sem
• IX-X. versszak:
• egy lehetséges életforma: közömbösség a világ iránt, lelki nyugodtság
• vissza az első versszakhoz: minden hiábavaló
• jellemző a versre a metaforák, az oximoronok halmozása, az igék hiánya
• műfaja filozofikus óda
• szimultán verselés: versforma kis Himfy-strófa: 8 soros versszakok, 7 vagy 8 szótagos sorok
• rímképlete ababccdd

HYMNUS, A MAGYAR NÉP ZIVATAROS SZÁZADAIBÓL

A keletkezés háttere: 1823. jan. 22. (ill. 1829. Auróra)
A pesszimista hangvétel okai:
- a történelmi háttér (össze nem hívott ogy., aggódás a nemzet sorsán);
- személyes válság is erősíti (reménytelenség, vidéki birtokosi élet).
Műfaj: himnusz.
- antik eredetű műfaj, (fogalma?) a romantika feleleveníti,
- ebből következik a sajátos
versszerkezet: megszólít - kér - indokol,
megszólít - kér - fohász,
hangneme: ünnepélyes, emelkedett;
a romantikában a remény - kétségbeesés-csalódás-lelkesedés hullamzik.
Az alcímről: A magyar nép zivataros századaiból.
Jelzi a múltba tekintést:
- a cenzúra kijátszása;
- egyfajta költői magatartásmód is:
a költő egy XVI. sz.-i (a reformáció kora) énekmondó személyisége mögé rejtőzik,
belehelyezkedik szemléletmódjába  sorsazonosságot érez vele;
ez magyarázza a jeremiádos (panaszos), fájdalmas hangvételt:
- a bűnbánó hangot,
- a sajátos történelemszemléletet,
- az imajelleget,
-a biblikus ódonságot.
(Idézi a Szigeti veszedelem alapkoncepcióját is, másrészt a kuruc költészetet is.)
Szerkezeti értelmezés: Követi a jeremiádok szerkezetét:

I. Megszólít - kér (1.) II. Indokok (2-7.) III. Megszólít - kér (8.)
Megteremti a tragikus hangulatot: Szánalomért;
Istent kéri - más már nincs; inverziós ismétlés - erőteljesebb;
 van-e jövőkép? - esetleg lehet:
áldást, indokai: 
jókedvet, -ellenség, jobb, víg esztendő;
bőséget, -balsors,
védő kart - bűnhődés,
víg jövőt, (romant. túlzás)
Felsz. módú rövid igealakok:
- sürgetnek, zaklatottság;
2-7. vsz. belső szerkezete:

2-3. vsz. 4-6.vsz. 7.vsz.
Régmúlt, dicső múlt. Fordulat: a múlt egy másik oldala; összegzés:
-célja: a nemzeti öntudat táplálása, Isten csapásai - bűneinkért (csak egyet mindennek a következményei
-Isten áldásai - erényeinkért emel ki : belső széthúzás); 
(a reformáció gondolata) *a csapások történeli csapások: értékhiányos jelen:
a magyarság Isten kiválasztott - rabló mongos nyila, múlt-jelen képeinek ellen-
népe volt: - török rabiga, tét/párhuzamai.
- felhozád, általad, értünk... - belső széthúzás,
*természeti áldások sora: - üldöztetés, haontalanság ( legjobban ezt részletezi);
szép haza, *a szép hazából:
természeti bőség; - csonthalmok,
*történelmi áldások sora: - langoló, vérző ország,
virágzó Árpád-ház, - barlang;
hadi sikerek;
*értéktelített, gazdag világ: zaklatott:
ünnepélyes kifejezések, - felkiáltások,
emelkedett jelzők: - nyomatékos. ism.,
szent, vér, hős magzat, felvirá- - paradoxon (honját a hazában),
gozának, nektár, ért kalász, - romant. túlzás,
plántál, büszke - alliteráció.
Értékvesztések sora játszódott le.
Kölcsey többszörös ellentétpárra épít:
hajdan - most,
béke - pusztulás,
áldás - verés,
bűn - erény.
de ellentét/párhuzamok figyelhetők meg az 1-3. és az 5-6. vsz. képei között:
védő kar felé kard nyúl
szép haza szép hazám
hős magzat magzatod miatt magzatod hamvvedre
vad török sánca oszmán vad népe
Mátyás bús hada vert hadunk
Verforma:
Rímes időmértékes: trochaikus (ereszkedő  olykor lassító spondeusok)
Rímképlete: keresztrímes.
Utóélete:
1844-ben a Nemzeti Színház pályázatot írt ki megzenésítésére, melyet Erkel Ferenc nyert meg.
1848. aug. 20. volt az első hivatalos államünnep, ahol hivatalosan felhangzott a Himnusz, nemzeti énekünk.

ZRÍNYI DALA (1830)
• eredetileg Szobránci dal volt a címe, de átdolgozta
• pesszimista hangulat  reform-országgyűlés kudarca, ellenzék támadása, magánéleti magány
• a vers: egy vándor és Zrínyi párbeszéde (lehet Kölcsey párbeszéde saját magával)
• a vándor kérdései a dicső múltra vonatkoznak (a valósághoz képest csak ideák); a páratlan strófákban vannak
• a páros strófákban pedig Zrínyi válaszai
• I. versszak:
• a hősi haza keresése a jelenben, hova tűnt a hazaszerető magyar?
• II. versszak:
• kiábrándító válasz: a hősi haza letűnt, a magyarok elfásultak
• III. versszak:
• a harcok színtereit keresi, a magyarok régi hírnevét
• IV. versszak:
• a várakat lerombolták, a hősiesség helyett a gyávaság az úr
• V. versszak:
• a múltat tisztelő, arról példát vevő, küzdeni tudó népet keresi, azt, amelyik tudott előre tervezni
• VI. versszak:
• ez a legkiábrándítóbb: a hősi nép halott
• van ugyan egy olyan nép, amit magyarnak hívnak, ám azonban ez nem azonos a hajdani dicső magyarsággal
• „Vándor, állj meg!” – sírfelirat  nemzethalál

Kölcsey értekező prózája

A reformkor kiemelkedő írója, költője, politikusként is jelentős. Debreceni diákként Csokonai szellemében indult, majd a Kazinczyval való megismerkedés után szakított korábbi gyakorlatával -- Kaziczyt vallja mesterének. Az 1810-es évek végétől ismét mélyreható szemléleti változás következett be: ennek eredménye az elszakadás Kaziczytól és egy újfajta irodalmi eszmény, amely már a romantika felé mutat.
A 20-as 30-as években keletkeztek nagy versei (pl.).
A 20-as évek végén ogy. képviselő lesz. Ekkor születnek ogy. beszédei és az Ogyűlési napló c. műve. Miután az ellenzék erősödő intrikája miatt lemond, birtokaira vissazvonultan él haláláig.
Értekező prózájában 4 szakaszt különböztetünk meg:
I. Legkorábbi írásai a 10-es évekből származnak:
a) Költészetére előbb Csokonai hatott, majd megtagadva őt recenziót ír Csokonairól.
A Kaziczy-féle fentebb stíl szellemében elítéli "debrecenyieskedését".
Nem sokkal később megszületett Berzsenyi-tanulmánya is: nem érti metaforikusságát, "energiás képeit". Berzsenyit ezzel annyira megbántja, hogy ezt követően szinte alig ír, és csak 8 év múltán felel meg Kölcseynek  Antirecenzió.
b) A nyelvújításnak is híve lett.
Bár nem alkotott új szavakat, elsősorban a neológusok újszerű stílusa, nyelve, ízlése vonzotta.
1814-ben Pécelen írták Szemerével közösen az Antimondolatot, melyben megvédték Kaziczyt és a neológusokat.
Gúnyiratával sok ellenséget szerzett magának főleg Debrecenben.

II. Kaziczy és Kölcsey kapcsolata 1817 körül szakadt meg.
a) Erről tudósítanak az ún. "lasztóci levelek". Kölcsey gondolkodásában, irodalmi nézeteiben következett be a változás:
- elítéli a fentebb stil egyoldalúságát,
- a kibontakozó romantika hatására a nemzeti irodalom igényét sürgette,
- valamint az originalitást.
K. és K. elhidegülését mélyítette az ún. Iliász-pör (irodalmunk első plágium pere).
Kölcseyt felháborította, hogy a Kaziczy által megjelentetett Iliász-fordításban (melyet Vályi Nagy Ferenc végzett) olyan részletek is voltak - a fordító neve nélkül feltüntetve -, melyeket Kölcsey fordított.
Kölcsey ezt szóvá tette, de Kaziczy nem neki adott igazat.
b) Az ízlésbeli fordulatot jelzi, hogy a panaszos-fájdalmas líraiságból a dal egyszerűsége felé fordult költészetében (népdal, ballada, románc).

Ezt emeli majd rangra 1826-ban a Nemzeti hagyományokban.
Mohács c. emlékbeszédében megfogalmazza nemzetfogalmát  a romatika felé mutat:
a nemzet nem azonos a nemesi nemzettel, hanem olyan: ahol a szokások és az ősök egységgé fűzték paloták és kunyhók lakóit.
Nemzeti hagyományok: (Részletek a szöv.gyűjt.-ben!!)
Egyik legfőbb kérdése:
Mi a szerepe a hagyományoknak a nemzeti költészetben?
fontos szerepet tulajdonít neki  ahol ősi irodalmi hagyomány nincs, ott nemzeti poézis nem terem.
Vizsgálja a nemzeti költészetek fejlődését:
két típust különböztet meg:
- a görög típusú: belülről kifelé irányuló szerves fejlődés;
- ezzel áll szemben az a fajta fejlődés, melynek alapja az idegen példa követése.
Vizsgálja a magyar költészetet: pesszimista következtetésre jut:
a magyar kultúrában nem volt belső kezdeményezésből kiinduló fejlődés, ezért külső ösztönzéseknek van kiszolgáltatva;
azonban köznapi dalaink vannak (népköltészetünk), ebből megújulhat a nemzeti irodalom;
fájlalja, hogy a legősibb rétegei feledésbe merültek;
megemlíti eddigi nagyjainkat (Balassi, Zrínyi).

III. A 30-as évek:
a) 1829-ben meghívást kap megyéje politikai életébe - táblabíró lett, majd 1832-től követ Pozsonyban.
Az alsótáblán az ellenzék vezérszónoka volt. Mindmáig egyike legnagyobb szónokainknak.
Beszédei: pl. A magyar nyelv ügyében / A vallás ügyében / A papi dézsma tárgyában / Az örökös megváltás tárgyában stb.
Ez utóbbi beszédekor már folyt az intrika ellene (1834.), s ez oda vezetett, hogy lemondott megbizatásáról. Tettét nagy visszhang kísérte, az ogy. ifjúság gyászt öltött.
1835 februárjában mondta el búcsúbeszédét: Búcsú az országos rendektől:
a nemzethez intézett hitvallás, összefoglalása mindannak, amiért küzdött:
"Jelszavaink valának: Haza és haladás."
b) Amikor távozott Pozsonyból, magával vitte az Ogyűlési Napló megírásának terveit:
- feljegyzései dokumentumok, rögzíti az ellenfelek harcát, a vezető poltikusok tanácskozásait, az ellenzék intrikáját.

IV. Politikai végrendeletét a Parainesisben fogalmazta meg. (A szöv.gy. alapján beszélj róla !)
1837-ben jelent meg az Aurórában (folytatásokban).
Unokaöccsének, Kölcsey Kálmánnak ajánlja, de az egész magyar ifjúsághoz szól.
Alaptanítása: az ember nem önmagáé, hanem a közösségé;
csak akkor lehet boldog, ha önzetlenül másoknak szenteli életét.
Ennek megfelelően fejti ki parancsait:
- Szeresd az emberiséget!
- Szeresd a hazát!
- Törekedjél ismeretekre!
- Szeresd a nyelvet!
Kölcsey cselekvő hazaszeretetre nevel (lásd: Huszt, Eméklapra).
KÖLTÉSZETE A 30-AS ÉVEKBEN

• változás Kölcsey szemléletében: a filozófia és a politika optimistábbá teszi, ráébred arra, hogy csak a hazával kell foglalkoznia
• Széchenyi Hitel c. műve váltja ki belőle ezt a szemléletbeli fordulatot
• megjelenik nála az epigramma (Huszt, Emléklapra, Versenyemlékek)
• az évtized második felében ismét pesszimista lesz a hangulata

HUSZT (1831)
• Kölcsey valóban járt Huszt váránál 1825-ben
• első 4 sor: romantikus elbeszélés
• utolsó 4 sor: dráma
• disztichonokból áll
• kísérteties hatása van a versnek
• végén felszólítás: „Hass, alkoss, gyarapíts; s a haza fényre derűl!”

ZRÍNYI MÁSODIK ÉNEKE (1838)
• ismét pesszimista, az országgyűlés kudarca miatt
• lezárás lehet kétféle: optimista (megjavul a magyar nemzet) illetve pesszimista (eltűnik)
• dialógus: Zrínyi és a Sors beszélget  mindkettő Kölcsey énje
• a sors már előre meg van írva; Istenhez könyöröghet, befolyásolhatja, de a sors megváltoztathatatlan
• I. versszak:
• fohász a sorshoz: szánja meg a magyar népet
• kánya, kígyó: égi, földi veszélyek, a magyar nép külső ellenségei
• féreg: belső viszály
• senki sem segít a magyarokon, önmagukon kell segíteniük
• arra kéri a sorsot, vezesse ő a magyar népet, mert ha nem, akkor végveszélybe sodródik
• II. versszak:
• sors válasza: adott ő már a magyaroknak esélyt, nem siránkozniuk kellene egyfolytában, hanem tenniük kellene valamit
• bár a sors is aggódik a magyarságért, lemond róla, mert hiábavalónak érzi, hogy bármit tegyen értük
• III. versszak
• Zrínyi ismét szánalmat kér
• kimondja, hogy a belviszály a legnagyobb gond
• a haza anyaként jelenik meg a versben; a magyarok a hazájuk ellen vannak
• végül Zrínyi felháborodottságában kifakad: azt mondja a sorsnak, hogy pusztítsa el a magyar nemzetet, mert nem érdemesek arra, hogy éljenek, túl korcs
• bízik abban, hogy a jövőben talán lesz majd egy másik, jobb magyarság
• IV. versszak:
• a sors végzetszerű: az elkövetett bűnökért bűnhődni kell
• nincs semmiféle remény, teljes nemzethalál
• új jövő fog eljönni, ami vagy pozitív vagy negatív lesz; de mindenképpen MÁS

PRÓZAI MUNKÁI

• jobban ír prózában, mint lírában
• Kazinczy nagy hatással van rá: elsajátította a klasszicista esztétikát, lelkes híve lett a nyelvújításnak
• Szemerével megírja 1815-ben a Felelet a mondolatra című gúnyiratot, amivel sok ellenséget szerez
• 1817 után fordulat állt be nála: a romantika hatására elfordult a nyelvújítástól
• az 1826-os értekezésében, a Nemzeti hagyományokban már teljesen a romantika mellett áll
• az eredetiséget sokkal többre tartja, mint a fordításokat; szerinte a magyar irodalom rosszul, idegen mintára fejlődött
• ekkori tanulmányainak témája: a nemzet sorsa (Mohácsi emlékbeszéd)  szükség van olyan irodalomra, ami a nemzeti múlttal foglalkozik
• az 1832 – 35 között írt Országgyűlési napló hiteles történelmi beszámoló, prózai remekmű
• 1835 februárjában írja meg Búcsú az Országos Rendektől című beszédét  itt hangzik el a reformkor későbbi jelmondata: „Jelszavaink valának: haza és haladás!”

PARAINESIS KÖLCSEY KÁLMÁNHOZ (1834)
• jelentése intelem, buzdítás
• prózai remekmű
• legfőbb tanítása: az ember a közösségé, nem önmagáé, csak akkor lehet boldog, ha tud önzetlenül segíteni másoknak
• kora fiatalságát figyelmezteti, hogy felnőve sok csalódásban lesz részük, de az erényt ekkor se adják fel
• legfontosabb az emberiség és a haza szeretete
• a magyar ifjúságot a közösség szolgálatára kívánja felkészíteni; tanácsai:
• imádd az istenséget!
• törekedj ismeretekre!
• tudj jól szónokolni!
• ismerd tökéletesen anyanyelved!
• ismerj idegen nyelveket!
• olvasd a nagy írók műveit!
• ha írsz, minőségi munkát írj!
• vizsgálja, hogy az erények hogyan valósultak meg a történelemben; szerinte a történelem egy szakadatlan szál, az a bölcs, aki ezt követni tudja
• a fejlődés szükségszerű, az emberiség célja a haladás

Kölcsey Ferenc : Himnusz, Zrínyi dala, Zrínyi második éneke

1823. jan. 22-én írta.Hymnus a Magyar nép zivataros századaiból, ez olvasható az író saját kéziratán.Az alcím a vers eredeti címének szerves tartozéka.Kölcsey visszahelyezi a költeményt a múltba, a török hódoltság orába, 16-17 századba , s beleéli magát az akkori protestáns prédikátor-költő helyzetébe.A vers követi a 16. Századi jeremiádok, vagyis siralmak, siralmas énekek történelem szemléletét, amely szerint az emberi történelem isten, neki köszönhető a jólét és a büntetések is, ennek megfelelően erős bűntudat hatja át a verset.

Műfaja: óda, hymnus.Fennséges tárgyat, magasztos eszmét, ünnepélyes hangon énekel meg.Istenhez szól.Szerkezete könyörgés-indoklás-könyörgés.
Szerkezete:
1 versszakban könyörgés az áldásért, kétszer.Ez a versszak keresztversszak.
2-3 strófában Isten múltbeli áldását sorolja fel időrendben.A dicsőséges múlt felidézése, értékgazdagságot tükröző költői képekben.A búza, a bor, a békesség motívuma a teljességet idézi fel.A múlt sikereinek áttekintése, honfoglalás, Magyarország felvirágzása, sikeres harcok a török ellen.
Az érzelmi tetőpont, amelyet alliteráció is hangsúlyoz, Mátyás ostroma Bécs ellen."S nyögte Mátyás bús hadát/Bécsnek büszke vára"

4-6 versszak a balsors évszázadainak ijesztő, nagyerejű romantikus képeit halmozza egymásra.A hajh fájdalmas felszólítást, hangulatváltást jelöl.Bűneink miatt jogos az Isten haragja, megérdemelt a büntetés, bár a sorcsapások, nemzeti tragédiák mértéke meghaladja az elkövetett bűnök nagyságát.5-6 versszak a vers érzelmi, hangulati tetőpontja.Komor indulatokat, feszültséggel teli, izgalmi lelkiállapotot sejtet.

7 versszak szinte észrevétlenül vált át a múltból a jelenbe, a jelen reménytelenségébe.A tehetetlen kétségbeesés, a kilátástalan pesszimizmus lesz úrrá a versben.Három ellentétpár áll tragikusan szembe a múlt nagyságával.Vár-kőhalom.Kedv s öröm-halálhörgés, siralom.Szabadság-kínzó rabság.Az utolsó szakaszban már csak Isten szánalmáért rimánkodik a bujdosó költő.A strófa, mely az imaformulával keretbe zárja a költeményt, nem egyszerű megismétlése az elsőnek, képei komorabbak, sötétebb színezetűek..Rímelése meglehetősen igénytelen, dísztelen, s ebben is követni kívánja a 16-17. Századi költemények kezdetleges rímtechnikájáz..

Zrínyi dala a hazafiúi keserűség és indulatos vád egyik leghatásosabb költeménye.Lírai dialógus ez, de a valóságos párbeszéd helyére belső dialógus lép.1830. júliusában írta, eredeti címe:Szobránci dal.A Vándor kérdései és Zrínyivel egybeolvadó énjének válaszai egyaránt az ő lekéből fakadnak ki.A páratlan strófákban kérdések, a párosokban az elutasító, tagadó válaszok hangzanak el. A Vándor egy messzi földről idevetődött idegen, aki a magyarságot csak régi nagyságának, dicső hőstetteinek híréből ismeri, s most szeretné azonosítani lelkében az elképzelteket a valósággal.A Vándor keresi a régiek legendás honszerelmét, a szép házat, az önfeláldozó hősök harcainak színterét.A válaszok kiábrándítóak, elutasítóak, leverőek.Az utolsó versszak összegzése megborzontató, a dicső nép halott.E strófa mondatainak grammatikai tartalmán túl a nemzethalál víziójának döbbenetét sugallja a görög sírfeliratokból ismert megszólítás is : "Vándor, állj meg!"

Utolsó nagy köteménye Zrínyi második éneke, 1838-ból, halála évéből való.A legpesszimistább műve a költőnek. A Cím utal a Zrínyi dalára, ez is lírai dialógus: Zrínyi és a Sors vitája.Zrínyi és a Sors szerepébe a költő egyaránt belevetíti saját tépelődéseit, ellentéteit.A Himnusz kérő, esdeklő hangján fordul ugyan Kölcsey-Zrínyi a Sorshoz, itt mégsem az irgalmas, vezekléssel kiengesztelhető , megbocsátó Isten a megszólított, hanem a görög-római mitológiából ismert végzet.Döntései megfellebezhetetlenek.A könyörgésben mégis ott bujkál a remény, hiszen az első strófa fohásszal indul és végzódik.Ebbe a keretbe helyezi a költő a szenvedő haza megszemélyesített képét, mely továbbiakban az anya képévé nemesül.A végveszélyt, mellyel szemben a haza védtelen, a halmozott metaforák egyenlőre nem konkretizálják, csak a szenvedés mértéktelen kínját érzékeltetik.Mégis az a benyomása az olvasónak, hogy valamilyen külső veszély fenyeget.

A második szakasz, a sors válasza, megerősíti a külső veszély, az idegen támadás képzetét.Mintha a végső ítéletet kimondó Sors együtt aggódna a könyörgővel.A harmadik versszakban a vád erősödik fel.Az eddig külsőnek érzékeltetett veszély váratlanul az ellenkezőjére fordul.Kiderül, hogy a haza fiai azért képtelenek a haza védelmére, mert ők a haza ellenségei.Az emiatti mélységes felháborodás érteti meg a bibliai átkozódást, a bűnös és gyáva nemzedék elpusztításásnak követelését.A strófát záró két sorban ott remeg a jövőre vonatkozó halvány képe "hüv anya" talán életben maradhat, ha "jobb fiak" születhetnének.A negyedik versszakban a törvény beteljesedik, a bűnökért bűnhődni kell, a büntetés megérdemelt. A Sors végső döntése könyörtelen, a hazának meg kell halnia.Mégis a záró szakasz gyengéd szeretet, szépséget sugároz, a vers befejezése valóságos lírai rekviemmé válik.A kegyetlen és égető fájdalom, mely a befejezésben lüktet, ezen a földön az öröm és boldogság lehetősége csak a magyarság eltűntével teremtődik meg.Az egyes versszakokat záró 2-2 sor minden esetben szentenciaszerű tömör kérést vagy ítéletet tartalmaz

KÖLCSEY FERENC (1790 - 1838) ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA

A reformkor politikai fellendülése mindenek előtt az értekező próza korszerűsítését tette szükségessé. Ennek a feladatnak a teljesítésére először Kölcsey Ferenc vállalkozott, kinek életműve átmeneti jellegű: a romantikus elemek klasszicista vonásokkal s az érzékenység kultuszával keverednek benne.

1790. augusztus 8-án született Sződemeteren. (Ez a falu akkor Középszolnok megyéhez tartozott, ma Románia ÉNY-i részén fekszik.) A szülővidék elmaradottsága is szerepet játszott abban, hogy Kölcsey rendkívüli fogékonyságot mutatott a társadalmi egyenlőtlenségek s a politikai fejlődés kérdései iránt. Szülei a magyar köznemességnek igen régi, vagyonos, református felekezetű rétegéből származtak. Ő maga a debreceni református kollégiumban tanult.

Már diákkorában verselt, előbb Csokonai, majd Kazinczy hatására. Eredeti költészete jogi tanulmányainak befejeztével bontakozott ki. 1812-ben birtokára vonult vissza gazdálkodni. Magányában érezte a feszültséget a felvilágosodás polgári műveltsége és nemesi életmódja között. 1814-ben barátjával, Szemere Pállal együtt Feleletet írt a Mondolat c. röpiratra, melyet az előző évben adtak ki a Kazinczy vezette nyelvújítás ellen.

Életében döntő változás volt, amikor 1829-ben tisztséget kapott Szatmár megye vezetőségében. 1832-ben a megye követeként a pozsonyi diétára utazhatott, hol a szabadelvű ellenzéknek egyik szónokává lett. 1835-ben, amikor megyéjében a szabadelvű irány a maradiakkal szemben megbukott, lemondott tisztségéről. Kölcsey éppen a korábban perbe fogott Wesselényi Miklós védőiratán dolgozott, amikor 1838. ugusztus 24-én, a Szatmár megyei Cseke községben egy hirtelen jött betegségnek áldozatul esett.

ÉRTEKEZŐ PRÓZÁJA

Kölcsey jelentékeny költő volt, de értekező prózája terjedelemben és minőségben egyaránt felülmúlja lírai verseit. Költészetét könnyebb levezetni értekező műveiből. Magyar nyelven ő hozott létre először maradandót e műfajban.

Első alkotó korszakában, az 1810-es években főként bírálatokat írt. A Csokonai Vitéz Mihály munkáinak kritikai megítéltetések (1815) és a Berzsenyi Dániel versei (1817) műhelytanulmánynak tekinthető. A bennük megfogalmazott, rendkívül szigorú értekezést az indokolja, hogy közvetlen költőelődei példájától el kíván rugaszkodni, mert új stílus megteremtésére törekszik. Felfogása ekkor még ellentmondással terhes: túl akar lépni az előző nemzedék eredményein, de klasszicista neveltetése még gátolja abban, hogy mindazt észrevegye elődeinek műveiben, ami előre mutat. Csokonai népiességét pallérozatlan vidékiességnek látja, és értetlenül áll szemben Berzsenyi metaforákat teremtő képzeletével, amely pedig döntő módon előkészítette a magyar nyelvű romantikus versírást.

Kölcsey második alkotó korszakát az 1820-as évekre tehetjük, amikor is a romantikus nemzetfelfogás került érdeklődése középpontjába. Ekkor írta legjelentősebb tanulmányait. A romantikus történelembölcselet és nemzetjellemtan segítségével a nemzet és az emberiség viszonyát éppen az ellenkező oldalról gondolta át, mint korábban. Kazinczy tanítványaként, a tízes évek elején még a világpolgárságnak következetes szószólója volt. A húszas évek közepére messze eltávolodott e korábbi felfogásáról. A német romantikusok hatására ekkor már minden nemzetnek egyedi értéket tulajdonított, s ezt a nyelvek és szokások sokféleségével indokolta. Mohács (1826) c. tanulmányában elkerülendő veszélyként írt annak a lehetőségéről, hogy az emberiség egyetemes fejlődése a nemzetjellemekben rejlő gazdagság eltűnését eredményezheti. A nemzetek egyenrangúságáról szóló tétele szabadelvű világképének szerves alkotórésze lett.

Nemzeti hagyományok

A klasszicisták világpolgár szemléletének romantikus ellentézisét legkövetkezetesebben Nemzeti hagyományok (1826) c. értekezésében fejtette ki. "Egész nemzeteknek, szintúgy mint egyes embereknek megvannak az ő különböző koraik" - így szól a tanulmány alaptétele. Ez a gondolat az 1820-30-as években már hazánkban is több munkában előfordul. Feltételezhető, hogy Kölcsey után másodiknak Széchenyi István gróf írt kinyomtatott szövegben a nemzetek életkoráról, de ugyanő Naplójában már 1816-tól foglalkozott a témával, melynek eredetét a történészek a római császárság koráig vezették vissza. Kölcsey akkor is Széchenyi nyomában járt, mikor azt állította, hogy a kezdeti hőskor a nemzet történetének egészét meghatározza, ez az időszak teremti meg a nemzet jellemét, hagyományát. Ez az álláspont azt a feltevést rejti magában, mely szerint a kultúra lényegét a folytonosság adja. Ha elszakadunk saját múltunktól, létünket veszélyeztetjük. Kölcsey érdeme a hagyomány irodalmi vonatkozásainak kifejtésében van: "Ahol az ősi hagyomány vagy éppen nincsen, vagy igen keskeny határokban áll, ott nemzeti poesis nem származhatik; az ott születendő énekes vagy saját lángjában sűlyed el, vagy külföldi poesis világánál fog fáklyát gyújtani; s hangjai örökké idegenek lesznek hazájában."

A Nemzeti hagyományok szerzője a fejlődésnek két válfaját különbözteti meg. Görög típusúnak mondja azt a szerves, belső kezdeményezésből kiinduló fejlődést, amely a fa növekedésére emlékeztet. Ezzel a lényegében romantikus gondolattal olyan fejlődésnek az eszméjét állítja szembe, melynek külső ösztönzés az értelmi szerzője. Idegen példa követését látja a római, a középkori keresztény és a humanista reneszánsz kultúrákban. Mivel a görög-latin ókort példaként tisztelő klasszicizmus a fejlődésnek csak ezt a második típusát ismerte, Kölcsey okfejtése egyértelmű szakítás a művelődésnek klasszicista eszményével.

Kölcsey volt az első azoknak a magyar íróknak a sorában, akik a magyarság múltjának elfogulatlan mérlegelésében a nemzeti önismeret elengedhetetlen feltételét láttak. Szerinte a magyar kultúrának, a költészetnek, belső kezdeményezésből kiinduló fejlődésre lett volna szüksége. Ez nem tudott létrejönni, s így a magyarság mindig külső ösztönzésnek van kiszolgáltatva. E borúlátó végkifejlet előtt akad egy megjegyzés a Nemzeti hagyományokban, amely később hatással volt Erdélyi János, Petőfi és Arany által képviselt népiességre. Ez az utalás pórdalainkra vonatkozik, amelyekben Kölcsey nemzeti kultúránk kibontakozásának lehetséges ösztönzőjét látta.

Kölcsey a nemzet visszamaradottságáért saját rétegét, a magyar uralkodó osztályt okolta, s ebben a vonatkozásban az 1848-as polgári forradalom előkészítője volt. "Ez a nép atyáinak bűneiért szenved" - írta egy 1834-es levelében.

Történetfelfogására döntően hatott bekapcsolódása a politikai életbe. Túljutott az elvont nemzetjelleg fogalmán, s történetibb szemléletet alakított ki. Országgyűlési Naplójának 1833-ban írt részei s ugyanekkor keltezett levelei tanúsítják, hogy felismerte: egységes nemzetről mindaddig nem lehet beszélni, "míg a népérdek név alatt legalább három különböző érdek él, miket egymással megegyeztetni (...) nem tudunk, meg nem is akarunk: a nemesség, a polgárság és a parasztság érdeke"; sőt még a nemesség sem egységes. A sajátságos történeti adottságok alapján így fogalmazta meg a korszellemet: "Hétszázezer nemes, és - tízmillió nemtelen ! (...) még adhatunk, várván köszönetet: de megtörténhetik, hogy adni fogunk kénytelen, köszönet nélkül."

Kölcsey kortársaival egyidőben távolodott el a rendi-nemesi szemlélettől, s vált a szabadelvű polgári felfogás hívévé. Wesselényi Miklós hatott rá közvetlenül, ki Balítéletekről c., 1831-ben befejezett könyvében a nemességnek és a parasztságnak az érdekegyesítéséről, valamint a jobbágyi sors megszüntetését célzó örökváltságról úgy írt, mint a forradalom nélküli szerves fejlődés egyetlen lehetséges módjáról. Amikor Kölcsey azt látta, hogy a magyar nemesség többsége nem hajlandó a Wesselényi által kijelölt úton járni, visszavonult a közélettől, és utolsó éveit cselekvő rezignációban töltötte.

KÖLTÉSZETE

A versek Kölcsey életművének mennyiségileg nem számottevő és minőségileg kevésbé jelentős részét alkotják.

Elfojtódás (1814)

Kölcsey a felépítés tudatos kísérletezőjének bizonyult, a költői mondattan megújítására törekedett. Első jelentős versében, az Elfojtódásban az állítmányt sokáig késleltetve, bizonytalanságban hagyta olvasóját afelől, hogy az egymás után következő sorok milyen szerepet fognak betölteni a mondat egészében:

"Ó sírni, sírni, sírni,
Mint sem sírt senki még
Az elsűlyedt boldogság után;
Mint nem sírt senki még
Legfelsőbb pontján fájdalmának,
Ki tud? ki tud?"

A várhatóságnak ennyire alacsony mértéke, az olvasó figyelmének ilyen erős felcsigázása a romantika fő újságai közé tartozott. 1814-ben Kölcsey még csak belefogott a kísérletezésbe, és csak félsikerig jutott el: az Elfojtódás a felütéstől lényegében különböző, de esztétikai hatásában vele egyenrangú középrész után szokványos és a vers eddigi részétől elütő retorikus kérdéssel fejeződik be, amelyet Berzsenyi joggal marasztalt el.

A vers Kölcsey egyéniségének tükre, s így önértelmező tartalmú. Esztétikai hibája, hogy belső egysége nem teljes. Az utolsó három sor, bár a vers lezárását, kiteljesedését biztosítja, kilóg a versből.
A vers kiáltás, amit a boldogság elvesztése vált ki. Lelkiállapota is megnyilvánul, de érzelmi egyhangúság van jelen. A vers ellentétekre (vágy - valóság, teljesség- teljesíthetetlenség) és az ismétléssel ill. késleltetéssel előidézett feszültségre épül.

Kölcsey az ellentétek pólusai között helyezkedik el. Ezzel magyarázható romantikussága.
A mű befejezése késleltetés: "Ki tud? ki tud?". Ez formailag kérdés, de tartalmilag felkiáltás és megállapítás, ill. válasz: senki nem tud sírni. A harmadik részben elfojtja a sírást, s mintegy "agyoncsapja" a verset ezzel a három sorral.

Himnusz (1823)

A műfajt a cím is jelzi. A könyörgés tárgyát már az első versszak megfogalmazza. A reformáció korának jeremiádjai a nemzeti történelem tragikus fordulatait azzal magyarázták, hogy Isten bűnei miatt ostorozza a magyarságot. S ez a bűnhődés az indok is egyben: "Megbünhödte már e nép a / a múltat s jövendőt!". Az első versszak egyben a keret része is, s így a vers végén kis változtatással megismétlődik.

A kereten belül a II. és III. versszakban a múlt pozitív történelmi képeinek leírása történik. Ezek: a honfoglalás, az Árpád-ház felvirágzása, magyarországi természeti képek, a Hunyadiak győzelmei a török ellen, Mátyás uralkodás és Bécs elfoglalása. Ezt a boldog múltat Kölcsey a versben Isten adományaként értelmezi, s így ez Isten dicséretévé válik egyben.

A IV. és V. versszakban a történelmi negatívumok és ezek oka jelenik meg. A történelmi negatívumok (tatárjárás, törökök, belső viszályok, a nemzeti egység hiánya) bűnhődésként jelennek meg, melynek oka a magyarság bűnössége.

A VI. versszak képe elsősorban Rákóczit jelenti, de bárkit, akit üldöztek a magyarság melletti kiállása, s tettei miatt. Ez a negatív múlt: bujdosás, elnyomás.
A VII. versszakban a múlt és jelen ellentétpárokkal történő szembeállítása következik (jelen - értékhiányos; múlt - értékesebb ,jobb). A történelem folyamán a magyar nép, a nemzet a szabadságot vesztette el. A kérését a bűnhődés részletes leírásával indokolja.

A VIII. versszakban már csak szánalmat kér Istentől. A szenvedést (bűnhődést) hangsúlyozza ki. Már a múltat megbűnhődtük korábban a történelemben, ezért a jövőt most, a jelenben bűnhődjük.
A vers hiányolja a nemzetből a nemzettudatot, ugyanakkor a himnuszból hiányzik az önbizalom, hiszen Kölcsey pesszimista, s ezt a pesszimizmust a vers trocheikus (H - R) lejtése fejezi ki, ami pesszimistább, mint a jambikus (R - H).

A Himnuszban is megfigyelhető Kölcsey szándéka költői nyelv megújítására. A mondat felépítésének bonyolítására irányuló törekvés megnyilvánul például az első versszakban:
"Isten, álld meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Balsors a kit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
a múltat s jövendőt!"

Az ötödik sor az első sor tárgyát értelmezi, miközben állandó határozói tagmondatként a hatodik sorhoz kapcsolódik. A mondattani kidolgozottságnak ilyen fokát a klasszicizmus nem engedte meg.

ÚJ VERSTÍPUSOK

A húszas évek elejétől Kölcsey rendhagyó szerkesztésű mondatait már szerves versegészbe tudta építeni, s néhány művével a magyar romantikus líra verstípusait teremtette meg: a Zrínyi dalával a párbeszédbe kivetített monológot, a Vanitatum vanitasban a vele rokon önmegszólító verset, Csolnakon (1822) c. költeményével s egy-két más szövegével pedig az 1770-es évek német irodalmi mozgalma, a Sturm und Drang által kialakított dal (Lied) magyar változatát. Ezekben a magyar nyelven új verstípusokban teljes művészi hatású költeményeket írt, amelyek döntően hatottak a késői magyar költészetre - dalainak elégikus hangneme alap volt a lírikus Arany számára.

Vanitatum vanitas (1823)

A cím jelentése hiúságok hiúsága. Az írás, amelyre a versindítás hivatkozik: a Prédikátor könyve az Ószövetségből. A mulandóságról szóló tanítás a rezignált bölcsességet dicséri, visszatérő sora: minden hiábavaló.

Az elmélkedés innen indul, a tételt a történelemre alkalmazza: a hódítók, az erény és önfeláldozás példái, a filozófia és a művészet nagyjai minden tettükkel és alkotásukkal a hiábavalóság példáivá törpülnek. A tudomány, a történelem és a filozófia hiábavalóságával az emberiség értelmét tagadja. Az ellentétekben mozgó szerkesztés, a paradoxonok és oximoronok (értelmileg látszólag egymást kizáró ellentéteknek stilisztikai, rendszerint humoros összekapcsolása a beszéd során) sor a vívódó keserűség hangnemét teszi uralkodóvá. A gyors mulandóság képei az egyéni élet szintjén sem a biblikus belenyugváshoz, hanem a teljes tagadáshoz vezetnek az önmegszólítás zárlatában. Az ember végső célja a boldogság, de a halállal ez is hiábavaló lesz. Jó tanácsa az életre vonatkozik, mely szerint: érzelem, életcél nélkül közömbösen kell élnünk. A műből hiányzik a megoldás, a feloldás.

Kölcsey prózája és versei között szoros a kapcsolat. Élete végén, politikai reményeinek szertefoszlása után unokaöccse számára Parainesis Kölcsey Kálmánhoz (1837) címmel összefoglalta intelmeit. A kiábrándultság az intelmekben is megnyilvánul. E műben azonban az erényes életet önértéknek tekinti a szerző, s a sztoikus magatartás mellett foglal állást. A természet és az emberiség sors szabta fejlődésének a gondolatát fejti ki. Ez összefügg kálvinista neveltetésével, az isteni eleve elrendelés hitével. A végzetszerűség elfogadása ellenére önismeretre, önnevelésre, haza és emberiség tevékeny szeretetére szólítja olvasóját.

Zrinyi dala (1830), Zrinyi második éneke (1838)

Kölcsey értekező prózájában lesújtó véleményt alkotott a magyar nemességről. Ez az ítélete késztette arra, hogy nemzethalál gondolatát fejezze ki prófétáló verseiben, a Zrinyi dalában és a Zrinyi második énekében.
A Zrinyi dala eredeti címe "Szobránci dal" volt, a cenzúra miatt változott. A második költeményben az elsőhöz hasonlóan párbeszédes formában vetíti ki sötét látomását. De míg a Zrinyi dalában a belső vívódást egyenrangú felek, a költő és a vándor kérdés-felelet sorában fejezi ki, itt a megszólított a könyörtelenül ítélő Sors. A Zrínyivel azonosult beszélő könyörgése és a végzet elutasító szava váltakozik, s az utóbbi zárja a verset.

Zrinyi dala

A mű kérdés-felet formában írt párbeszéd. A kérdező a vándor, a válaszoló a költő (esetleg Zrínyi). A vándor visszatér, s keres valamit, amit nem talál meg. Keresésének tárgyai: a hon - a magyar haza azonban megváltozott, negatív lett, nem hordozza már a dicső múlt értékeit; a bérc, ami a hősi hazát mentő török elleni harcok jelképe - ez azonban a válaszban nincs meg, az utókor (Kölcsey jelene) elfordult a múlttól; a nép, a magyarság - a magyarság itt van még, de ez már elvesztette mindazt, amiért magyarnak nevezhető: "Névben él csak, többé nincs jelen.".

A mű ostorozó vers. Az értékes nemzet = a múlt és az értéktelen jelen ellentétére épül. A magyar romantika visszatérő gondolata fogalmazódik meg: a nemzethalál, ami itt nem konkrét képben jelenik meg.
A vers formailag párbeszéd, tartalmilag azonban a költő monológja; párbeszédbe kivetített monológ.

Zrinyi második éneke

A mű a Sors és a költő "párbeszéde". A költő könyörög, hiszen a Sors magasabb rendű. Köztük alárendeltségi viszony van.
A vers kérés-felelet (elutasítás) formában íródott. Az I. versszak vészhelyzetet tár fel, melyek belső problémák is lehetnek, s a nemzet pusztulását okozhatják. Ezért a költő a Sors segítségét kéri. A Himnuszhoz hasonló kérések is megtalálhatók a műben.
A II. versszakban a Sors válasza következik: egy "épkézláb" nemzetnek egyedül kell harcát vívnia. A Sors indokai, amiért szembefordul a magyarokkal: a magyarok gyávasága, a Sors korábbi segítségeinek elpazarlása. Ez már elutasítást sejtet.

A III. versszakban a kérés intenzitása fokozódik. Kölcsey kéri a Sorsot, hogy a hazát (Magyarországot) őrizze, de a magyarságot pusztíts el bűnei miatt, hátha a jövőben megszületik egy új magyarság, mely jobb lesz.
A IV. versszak a Sors ítéletét hozza, amely kegyetlen és kategorikus: "Törvényem él". Ez nem enged további kérést, így nem folytatódhat a vers sem. Az ítélet szerint eltűnik a magyarság, s helyét új nép vesz át, mely kihasználja lehetőségeit (amiket a magyar nép elmulasztott). Kölcsey nemzethalálában a magyar hon a magyarok bűnei miatt szűnik meg.
A vers hasonló a Himnuszhoz (kérés), de itt megvan a válasz is. Erősebb az önostorozás és a nemzeti bűnök felsorolása általános (belső egység hiánya, külső segítség várása).

Rebellis vers

Rebellis = lázadó. Történelmi példákat hoz fel, olyan személyeket, akik a magyarság szabadságáért harcoltak. Az utókor azonban nem követte őket. Akkor még lehetőség volt a szabadságunk kivívására, de később nem éltünk vele. Ezért a költő a rabság átkát mondja ki. Itt nem tényként jelenik meg a nemzethalál, nem a sors hozza, hanem a költőnek kell megtennie a nemzet elátkozását. Ez a verse is nemzetostorozó (átok, romantikus jellemzők), amellyel a nemzetet próbálja meg felrázni.

A vers egy fordított imához hasonlít, melynek végkifejlete az, hogy a magyarság csak akkor él, ha szenved.

Huszt

Kölcsey egyik optimista verse. A nemzet számára van tanácsa, ezt az utolsó sor írja le. A vers agitatív, cselekvésre szólító mű, mely szerint: az alapvető érték a jelen; cselekedni kell, s el kell vetni a múltat.
Versformája epigramma (disztichonokból álló verses költemény). Az első verssor hexameter, a második verssor pentameter. A versforma klasszicizálódó. A műben a hexameter ötödik és hatodik verslába kötelezően daktilus (H - R - R) és spondeus (H - H).

Végkövetkeztetésünk: Kölcsey munkáiban a felvilágosult klasszicizmus és a romantika kettős hatása érvényesült. A legmaradandóbb írásaiban az ember s a nemzetsors végső céljáról értekezik. A Vanitatum vanitas és nagy prózai vallomásai belső vívódást fejeznek ki. Első volt a magyar értekezők sorában, akit következetesen elméleti igény vezérelt.

KÖLCSEY: HIMNUSZ, VÖRÖSMARTY: SZÓZAT ÖSSZEHASONLîTÓVERSELEMZÉS

Kölcsey Ferenc (1790-1838) :
észak-dunántúli református birtokos nemes család korán árvaságra jutott gyermeke. Vézna, beteges, fél szemét himlő következtében elvesztette. A társaságban visszahúzódó. Életét nagyrészt falusi magányban töltötte. A debreceni református kollégiumban tanult. Jogi tanulmányokat folytatott. Bírálja Csokonait. résztvesz a nyelvújítási mozgalomban. 1832-pozsonyi országgyűlési követ. 1832-ben írta a Hymnus-t, amelyet Erkel Ferenc zenésített meg.
Vörösmarty Mihály (1800-1855) :
Kápolnanyéken született, elszegényedett katolikus nemesi családból származott. Apja gazdatiszt, korán meghalt. Tanulmányai: Sékesfehérvár, Pest. Tolna megyében házitanító Perczeléknél, P. Etelkához fűződik reménytelen szerelme. Pesten tanít jogot és filozófiát. 1825-ben a Zalán futása c. eposzával országos hírnévre tesz szert. A Pesti színháznak ír darabokat. 1832: MTA tagja. 1836-ban írja a Szózat-ot. 1843:Csajághy Laurát feleségül veszi. Képviselő. 1855-ben hal meg.
1) A HIMNUSZ (1823)
- Himnusz = vallásos óda, fohász.
- Műfaja óda. Keretes szerkezetű mű. ( első-utolsó versszak a mondanivalót közrefogja, kihangsúlyozza.)
- 1. versszak: Fohász áldásért
- 2-3. versszak: Dicső múlt - honfoglalás, gazdag természeti adottságok, Mátyás király hadi sikerei, fekete sereg.
- 4-6. versszak: Szomorú múlt - váltás. A fájdalmat, a vereségeket több versszakon keresztül taglalja, mint a dicső múltat. Tatárok, törökök, belső viszályok, árulás, habsburgok, Bocskai, Bethlen, Rákóczi kudarca.
- 7. versszak: A múlt és a jelen képeinek felmutatása, "Vár állott.."= múlt, "kőhalom"=jelen.
- 8. versszak: A keret 2. fele, könyörgés szánalomért.
A 2-7. versszak a nemzeti történelem mérlege. E mérleg nyelve a balsors felé billen el. A jelen is kietlen: "Szabadság nem virul a holtk véréből". A különös dialektika (=ellentét) teszi mégis bíztatóvá a költeményt: többet szenvedett e nép, mint amire bűneivel rászolgált. "Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt."
2) A SZóZAT (1836)
- Műfaja : óda.
- Verselése : időmértékes.
- Szónoki KIĆLTVĆNY a magyar nemzethez.
- 1-2,13-14. versszak : szónoki keret, a mondanivaló művészi kifejezése. Felszólítás a rendületlen hazaszeretetre, a végén ennek megismétlése, szózat a jelenhez.
- 3-4-5. versszak : dicső , harcos múlt , ami helytállásra kötelez a jelenben is.
- 7-7. versszak : a költő bátor öntudattal fordul sokat szenvedett nemzete nevében az emberiséghez. Helyünk van a népek családjában.
- 8-9-10. versszak : a múlt és a jelen nagy erőfeszítéseinek meg kell hozniuk a szebb jövőt.
- 11-12. versszak : a szabadságért vívott harcban " a nagyszerű halál " kockázatát is vállalnunk kell.
3) HIMNUSZ-SZóZAT ÖSSZEHASONLíTó ELEMZÉS
Keletkezési körülmények:
Himnusz: 1823 sötét éveiben csak istenben bízhat a költő. Szózat : 1836 terror, börtön.
Téma:
Himnusz: a magyar nép története, múltja-jelene-jövője. Szózat : csak a dicső múltat említi.
Cím és alcím:
Himnusz: a műfajt jelenti, a cenzúra megtévesztésére. Szózat : a néphez szóló üzenet, felhívás.
A megszólítás, a megszemélyesítés iránya:
Himnusz: ima, dicsőítő ének - "felfelé". Szózat : minden magyarhoz szól. lelkesítő, buzdító egyenrangúság - "vízszintes".
Szerkezet:
Himnusz és Szózat : keretes.
Műfaj:
Himnusz és Szózat : óda.
Stílusuk:
Himnusz és Szózat : patetikus, romantikus. A romantika jellemzői: múltidézés,az isten megszemélyesítése, régies szavak és ragozás.
Verselés:
Himnusz és Szózat : időmértékes.
Hangulat:
Himnusz: ereszkedő. Szózat : emelkedő.
Megzenésítés:
Himnusz: Erkel Ferenc,1844 (ima, fohász, templomi ének). Szózat : Egressy Béni (magyar verbunkos toborzó stílus).
Mondanivaló:
Himnusz: A nemzeti történelem mérlege a balsors felé billen el. Nem lát kiutat a jelenlegi helyzetből - Istenhez szól. Szózat : Szónoki kiáltvány a magyar nemzethez.A múltat idézve keresi a jelen küzdelmeinek értelmét. Mindkét költőnél a múlt bemutatása történik, de a tartalom különböző. Vörösmarty visszaidézi azt, amire a jelennek a legnagyobb szüksége van (történelmi tudat nélkül nem létezik nemzeti tudat), saját kora elé a régi magyarokat állítja. Vörösmarty a magyar nemzettől várja a haza felvirágzását, míg Kölcsey a nemesi nemzetre számít.