Azon gondolati rendszerek között, amelyek a társadalomnak normákat ajánlanak és a normákat alátámasztó értékeket kínálnak, a vallások a legfontosabbak. A vallásoknak az emberi társadalmakban meglévő fontossága fejeződik ki abban is, hogy a szociológiának meglehetősen elkülönült és intézményesült ága a vallásszociológia.
Alapfogalmak
Vallás: olyan hit és gyakorlatrendszer, amelynek segítségével valamely embercsoport az emberi élet végső kérdéseivel foglalkozik. Ilyen végső kérdések, amelyekre a vallások válaszokat adnak: Mi az ember életének értelme? Miért van szenvedés? Mi történik az emberrel halála után? Van-e az emberi életnek valamilyen nagyobb célja?
A vallásosságnak több dimenziója van. Ezek:
- hit bizonyos vallási tételekben,
- bizonyos rituálék gyakorlása, bennük való részvétel,
- vallási ismeretek (pl a Biblia ismerte),
- vallási élmények,
- a vallás által előírt erkölcsi normák megtartása.
Az egyház: nagyobb létszámú társadalmi szervezet, a tagság nagyrészt beleszületik, elkülönült és képzett papsága van, továbbá az egyház a tanítást, az intellektuális elemeket hangsúlyozza.
A szekta: kisebb létszámú, a tagsághoz egyszeri felnőttkori csatlakozás, megtérés szükséges, többnyire nincs specializált papsága.
A felekezet: félúton van az egyház és a szekta között. A felekezet olyan egyház, amely elfogadja, hogy többvallású társadalomban él, toleráns a többi felekezettel szemben.
A kultusz: olyan formátlan vallási vagy nem vallási csoportosulást jelent, amely valamely hit vagy rituálé körül alakul ki. Ilyen például a satanizmus és a boszorkányhit.
Új vallási mozgalmaknak nevezik a közelmúltban megjelent szekta és kultusz jellegű mozgalmakat.
Civil vallás: minden kultúrának vannak olyan elemei, amelyek vallási tartalmúak, mindenki által elfogadottak, de nem kapcsolódnak egy meghatározott egyházhoz.
Fundamentalizmus: fundamentalistának nevezik azokat a vallási mozgalmakat, csoportokat, közösségeket, amelyek erősen ragaszkodnak néhány hittételhez, és ezeket a tételeket hajlamosak ráerőszakolni a tágabb társadalmi környezetükre, a tételektől való eltérést a hitetlenség megnyilvánulásának, eretnekségnek tekintik.
Módszerek
A magyar népszámlálások 1949-ig kérdezték a felekezeti hovatartozást. A vallásszociológiai vizsgálatokban nem találhatunk általánosan elfogadott módszereket a vallásosság mérésére. Ennek az a fő oka, hogy a vallásosság fogalmának definíciói maguk is nagyon változatosak, illetve többdimenziósak. A legegyszerűbb módszer annak a kérdésnek a felvetése, hogy „vallásosnak mondja-e magát” a megkérdezett személy. A vallásszociológiában szokás használni a megfigyelés módszerét is egy-egy vallási közösség, például szekta vagy gyülekezet vizsgálatára.
Elméletek
A vallás funkciója a társadalomban:
A vallásszociológia legalapvetőbb kérdése, hogy mi a vallás szerepe a társadalomban. Párhuzamosan azzal, hogy a vallások segítenek az egyes embereknek, hogy el tudjanak tájékozódni a világban, a vallások az egész társadalom számára fontos funkciót látnak el úgy, hogy a társadalom tagjai számára valamilyen közös értelmezési keretet nyújtanak az élet értelméről, az értékekről és a normákról. Elősegíti a társadalmi integrációt, az összetartozás érzését, közösségeket teremtenek, továbbá legitimálják a fennálló társadalmi intézményeket.
A gazdaság és a vallás összefüggései:
Nemcsak a vallásszociológiának, hanem az egész szociológiának egyik legérdekesebb és legfontosabb kérdése, hogy a gazdasági és a tudati viszonyok változása, ezen belül a vallás változása milyen kapcsolatban vannak egymással, melyik az ok és melyik az okozat. Közismert Marx tétele, hogy a gazdasági alap határozza meg a felépítményt, amelyhez tudati elemeket, ezen belül a vallást is sorolta, bár nem zárta ki a visszahatás lehetőségét. Marx állítja, hogy a vallás a nép ópiuma, azt a meggyőződést fejezi ki, hogy a vallás és az egyház mindig a fennálló viszonyok megmaradásában érdekelt erők oldalán áll, azokat szolgálja.
Max Weber munkásságának jelentős részét alkotják vallásszociológiai művei, amelyekben a nagy vallások hatását vizsgálta a gazdaságra és társadalomra. Ezekben azt mutatta ki, hogy ezek nagyon lényegesen befolyásolták, hogy az adott társadalomban milyen gazdasági rendszer alakult ki, némely vallások hátráltatták, mások elősegítették a modern gazdaság felé irányuló fejlődést.
A szekularizáció elmélete:
A vallásszociológia másik központi elméleti kérdése a szekularizáció. Az első szekularizációs elméletek szerint a gazdasági és társadalmi fejlődéssel, a racionális gondolkodás elterjedésével párhozamosan a vallás fokozatosan elveszíti fontosságát. Újabban a szekularizáción nem annyira a vallás és az egyház eltűnését, mint inkább változását értik. Ilyen folyamatok a következők:
1. A racionális gondolkodás elterjedése.
2. A nem sajátosan vallási feladatok (államigazgatás, oktatás, betegápolás, szegénygondozás, stb.) elvégzésének függetlenülése az egyházaktól.
3. Átalakul az egyházak szervezete, gyengül a hierarchia, erősödik a kis spontán vallási csoportok önállósága.
Nemzetközi tendenciák
Az utolsó évtizedek vallásszociológiai vizsgálatai a keresztény kultúrájú országokban változatos képet mutatnak. A rendszeres templomlátogatók aránya mindenütt jóval kisebb, mint az Istenben hívők aránya. A vizsgált országok közül Svédországban és Franciaországban látszik a legkisebbnek, Írországban a legnagyobbnak vallásosak aránya. A szocialista országok közül az 1980-as években Lengyelországban volt messze a legmagasabb a magukat vallásosnak mondók és a rendszeres templomlátogatók aránya.
A fejlett országokban mindenütt, de leginkább Amerikában figyelmet keltett a közelmúltban a fundamentalizmus erősödése. Még tovább mennek az úgynevezett „új vallási mozgalmak” elsősorban Amerikában, de kisebb mértékben a világ más keresztény kultúrájú társadalmaiban is. Ide szokás olyan vallási mozgalmakat sorolni, mint a Hare Krisna mozgalmat, a szcientológiát.
A mohamedanizmus világmértékben való terjedése és különösen a fundamentalista mohamedanizmus politikai hatalomra jutása egyes országokban (Irán) vagy a hatalom átvételére való törekvése (Algéria) áll nemcsak a vallásszociológusok, hanem a politika-tudósok érdeklődésének középpontjában is. Ezen a nagyon változatos tendenciák arra engednek következtetni, hogy a szekularizáció korábban széles körben elfogadott elmélete a mai társadalmak egészében semmiképpen sem felel meg a valóságnak.
Az új vallási mozgalmak látványos tevékenysége, térítései és néhány drámai végkifejlet miatt az új vallási mozgalmak egész kérdésköre a vallásszociológia érdeklődésének középpontjában áll.
Magyarországi helyzet
Különböző típusú adataink vannak a magyarországi vallásosságról. Az 1949. évi népszámlálás volt az utolsó, amikor a felekezeti hovatartozást kérdezték. 1930-tól 1949-ig a leglényegesebb változás az izraeliták számának nagyfokú csökkenése a II. vh. alatti holocaust és a kivándorlás miatt. Az evangélikusok számának csökkenése azzal függhet össze, hogy mind a német anyanyelvűek kitelepítése, mind a szlovákok egy részének áttelepülése Szlovákiába az evangélikusokat erősebben érintette, mint a többi felekezetet. 1949-től 1992-ig a leglényegesebb változás a felekezeteken kívüliek számának növekedése. Leginkább a magas iskolai végzettségűek között találunk felekezeten kívülieket.
A Tömegkommunikációs Kutatóközpont 1972 óta rendszeresen feltette azt a kérdést, hogy „Vallásos ember-e Ön?”, és két válaszalternatívát adott: „igen” és „nem”. Az erre a kérdésre adott válaszok tehát a vallásosság nagyon egyszerű önbesorolásos definíción alapuló mutatóját adják. Ezen adatok szerint a magukat vallásosként definiálok aránya 1972-ben meglepően magas volt (46%), a következő években folyamatosan csökkent, 1978-ban érte el a mélypontot (36%), utána azonban lassan emelkedni kezdett, és 1990-ben már 51 %-ot ért el. 1978 után éppen a fiatalok, nagyvárosi lakosok és magas iskolai végzettségűek között kezdett a vallásosság erőteljesebben növekedni. A magas iskolai végzettségű fiatalok körében a régi passzív-befogadó-fogyasztó típusú vallásossággal szemben terjed el az aktív-kereső-alkotó típusú. Ez összefügg a papok számának csökkenésével és a papság öregedésével. A magyar társadalom felnőtt tagjainak egy viszonylag kicsi, de növekvő része vallásos abban a szigorú értelemben, hogy az egyház tanírásait követi és rendszeresen jár templomba. Az 1980. és 1990. évi adatok összehasonlítása raa enged következtetni, hogy lassú eltolódás megy végbe a vallásosság irányába.
Igen nagy veszélyekkel jár az, ha az állam politikai eszközökkel próbálja az értékek, közöttük a vallási értékek elfogadását vagy elutasítását befolyásolni. Az államnak és az egyházaknak, a vallásnak egymástól világosan eltérő funkciója, feladata van a társadalomban, ezért mind az állam, mind a vallás számára hátrányos, ha az állam bele kíván avatkozni a vallásosság alakulásába.
A szocialista korszak tapasztalatai pedig világosan bebizonyították, mennyire káros az, ha az állam próbálja a vallásosságot visszaszorítani, az ateista ideológiát terjeszteni.
A szélsőséges fundamentalizmus közelmúltbeli megnyilvánulásai külföldön és az új vallási mozgalmak megjelenése külföldön és hazánkban is igen bonyolult problémákat állít a vallási szempontból türelmes állam elé is, amikor el kell döntenie, hogy mely mozgalmak sérthetik az alapvelő emberi jogokat.
Alapfogalmak
Vallás: olyan hit és gyakorlatrendszer, amelynek segítségével valamely embercsoport az emberi élet végső kérdéseivel foglalkozik. Ilyen végső kérdések, amelyekre a vallások válaszokat adnak: Mi az ember életének értelme? Miért van szenvedés? Mi történik az emberrel halála után? Van-e az emberi életnek valamilyen nagyobb célja?
A vallásosságnak több dimenziója van. Ezek:
- hit bizonyos vallási tételekben,
- bizonyos rituálék gyakorlása, bennük való részvétel,
- vallási ismeretek (pl a Biblia ismerte),
- vallási élmények,
- a vallás által előírt erkölcsi normák megtartása.
Az egyház: nagyobb létszámú társadalmi szervezet, a tagság nagyrészt beleszületik, elkülönült és képzett papsága van, továbbá az egyház a tanítást, az intellektuális elemeket hangsúlyozza.
A szekta: kisebb létszámú, a tagsághoz egyszeri felnőttkori csatlakozás, megtérés szükséges, többnyire nincs specializált papsága.
A felekezet: félúton van az egyház és a szekta között. A felekezet olyan egyház, amely elfogadja, hogy többvallású társadalomban él, toleráns a többi felekezettel szemben.
A kultusz: olyan formátlan vallási vagy nem vallási csoportosulást jelent, amely valamely hit vagy rituálé körül alakul ki. Ilyen például a satanizmus és a boszorkányhit.
Új vallási mozgalmaknak nevezik a közelmúltban megjelent szekta és kultusz jellegű mozgalmakat.
Civil vallás: minden kultúrának vannak olyan elemei, amelyek vallási tartalmúak, mindenki által elfogadottak, de nem kapcsolódnak egy meghatározott egyházhoz.
Fundamentalizmus: fundamentalistának nevezik azokat a vallási mozgalmakat, csoportokat, közösségeket, amelyek erősen ragaszkodnak néhány hittételhez, és ezeket a tételeket hajlamosak ráerőszakolni a tágabb társadalmi környezetükre, a tételektől való eltérést a hitetlenség megnyilvánulásának, eretnekségnek tekintik.
Módszerek
A magyar népszámlálások 1949-ig kérdezték a felekezeti hovatartozást. A vallásszociológiai vizsgálatokban nem találhatunk általánosan elfogadott módszereket a vallásosság mérésére. Ennek az a fő oka, hogy a vallásosság fogalmának definíciói maguk is nagyon változatosak, illetve többdimenziósak. A legegyszerűbb módszer annak a kérdésnek a felvetése, hogy „vallásosnak mondja-e magát” a megkérdezett személy. A vallásszociológiában szokás használni a megfigyelés módszerét is egy-egy vallási közösség, például szekta vagy gyülekezet vizsgálatára.
Elméletek
A vallás funkciója a társadalomban:
A vallásszociológia legalapvetőbb kérdése, hogy mi a vallás szerepe a társadalomban. Párhuzamosan azzal, hogy a vallások segítenek az egyes embereknek, hogy el tudjanak tájékozódni a világban, a vallások az egész társadalom számára fontos funkciót látnak el úgy, hogy a társadalom tagjai számára valamilyen közös értelmezési keretet nyújtanak az élet értelméről, az értékekről és a normákról. Elősegíti a társadalmi integrációt, az összetartozás érzését, közösségeket teremtenek, továbbá legitimálják a fennálló társadalmi intézményeket.
A gazdaság és a vallás összefüggései:
Nemcsak a vallásszociológiának, hanem az egész szociológiának egyik legérdekesebb és legfontosabb kérdése, hogy a gazdasági és a tudati viszonyok változása, ezen belül a vallás változása milyen kapcsolatban vannak egymással, melyik az ok és melyik az okozat. Közismert Marx tétele, hogy a gazdasági alap határozza meg a felépítményt, amelyhez tudati elemeket, ezen belül a vallást is sorolta, bár nem zárta ki a visszahatás lehetőségét. Marx állítja, hogy a vallás a nép ópiuma, azt a meggyőződést fejezi ki, hogy a vallás és az egyház mindig a fennálló viszonyok megmaradásában érdekelt erők oldalán áll, azokat szolgálja.
Max Weber munkásságának jelentős részét alkotják vallásszociológiai művei, amelyekben a nagy vallások hatását vizsgálta a gazdaságra és társadalomra. Ezekben azt mutatta ki, hogy ezek nagyon lényegesen befolyásolták, hogy az adott társadalomban milyen gazdasági rendszer alakult ki, némely vallások hátráltatták, mások elősegítették a modern gazdaság felé irányuló fejlődést.
A szekularizáció elmélete:
A vallásszociológia másik központi elméleti kérdése a szekularizáció. Az első szekularizációs elméletek szerint a gazdasági és társadalmi fejlődéssel, a racionális gondolkodás elterjedésével párhozamosan a vallás fokozatosan elveszíti fontosságát. Újabban a szekularizáción nem annyira a vallás és az egyház eltűnését, mint inkább változását értik. Ilyen folyamatok a következők:
1. A racionális gondolkodás elterjedése.
2. A nem sajátosan vallási feladatok (államigazgatás, oktatás, betegápolás, szegénygondozás, stb.) elvégzésének függetlenülése az egyházaktól.
3. Átalakul az egyházak szervezete, gyengül a hierarchia, erősödik a kis spontán vallási csoportok önállósága.
Nemzetközi tendenciák
Az utolsó évtizedek vallásszociológiai vizsgálatai a keresztény kultúrájú országokban változatos képet mutatnak. A rendszeres templomlátogatók aránya mindenütt jóval kisebb, mint az Istenben hívők aránya. A vizsgált országok közül Svédországban és Franciaországban látszik a legkisebbnek, Írországban a legnagyobbnak vallásosak aránya. A szocialista országok közül az 1980-as években Lengyelországban volt messze a legmagasabb a magukat vallásosnak mondók és a rendszeres templomlátogatók aránya.
A fejlett országokban mindenütt, de leginkább Amerikában figyelmet keltett a közelmúltban a fundamentalizmus erősödése. Még tovább mennek az úgynevezett „új vallási mozgalmak” elsősorban Amerikában, de kisebb mértékben a világ más keresztény kultúrájú társadalmaiban is. Ide szokás olyan vallási mozgalmakat sorolni, mint a Hare Krisna mozgalmat, a szcientológiát.
A mohamedanizmus világmértékben való terjedése és különösen a fundamentalista mohamedanizmus politikai hatalomra jutása egyes országokban (Irán) vagy a hatalom átvételére való törekvése (Algéria) áll nemcsak a vallásszociológusok, hanem a politika-tudósok érdeklődésének középpontjában is. Ezen a nagyon változatos tendenciák arra engednek következtetni, hogy a szekularizáció korábban széles körben elfogadott elmélete a mai társadalmak egészében semmiképpen sem felel meg a valóságnak.
Az új vallási mozgalmak látványos tevékenysége, térítései és néhány drámai végkifejlet miatt az új vallási mozgalmak egész kérdésköre a vallásszociológia érdeklődésének középpontjában áll.
Magyarországi helyzet
Különböző típusú adataink vannak a magyarországi vallásosságról. Az 1949. évi népszámlálás volt az utolsó, amikor a felekezeti hovatartozást kérdezték. 1930-tól 1949-ig a leglényegesebb változás az izraeliták számának nagyfokú csökkenése a II. vh. alatti holocaust és a kivándorlás miatt. Az evangélikusok számának csökkenése azzal függhet össze, hogy mind a német anyanyelvűek kitelepítése, mind a szlovákok egy részének áttelepülése Szlovákiába az evangélikusokat erősebben érintette, mint a többi felekezetet. 1949-től 1992-ig a leglényegesebb változás a felekezeteken kívüliek számának növekedése. Leginkább a magas iskolai végzettségűek között találunk felekezeten kívülieket.
A Tömegkommunikációs Kutatóközpont 1972 óta rendszeresen feltette azt a kérdést, hogy „Vallásos ember-e Ön?”, és két válaszalternatívát adott: „igen” és „nem”. Az erre a kérdésre adott válaszok tehát a vallásosság nagyon egyszerű önbesorolásos definíción alapuló mutatóját adják. Ezen adatok szerint a magukat vallásosként definiálok aránya 1972-ben meglepően magas volt (46%), a következő években folyamatosan csökkent, 1978-ban érte el a mélypontot (36%), utána azonban lassan emelkedni kezdett, és 1990-ben már 51 %-ot ért el. 1978 után éppen a fiatalok, nagyvárosi lakosok és magas iskolai végzettségűek között kezdett a vallásosság erőteljesebben növekedni. A magas iskolai végzettségű fiatalok körében a régi passzív-befogadó-fogyasztó típusú vallásossággal szemben terjed el az aktív-kereső-alkotó típusú. Ez összefügg a papok számának csökkenésével és a papság öregedésével. A magyar társadalom felnőtt tagjainak egy viszonylag kicsi, de növekvő része vallásos abban a szigorú értelemben, hogy az egyház tanírásait követi és rendszeresen jár templomba. Az 1980. és 1990. évi adatok összehasonlítása raa enged következtetni, hogy lassú eltolódás megy végbe a vallásosság irányába.
Igen nagy veszélyekkel jár az, ha az állam politikai eszközökkel próbálja az értékek, közöttük a vallási értékek elfogadását vagy elutasítását befolyásolni. Az államnak és az egyházaknak, a vallásnak egymástól világosan eltérő funkciója, feladata van a társadalomban, ezért mind az állam, mind a vallás számára hátrányos, ha az állam bele kíván avatkozni a vallásosság alakulásába.
A szocialista korszak tapasztalatai pedig világosan bebizonyították, mennyire káros az, ha az állam próbálja a vallásosságot visszaszorítani, az ateista ideológiát terjeszteni.
A szélsőséges fundamentalizmus közelmúltbeli megnyilvánulásai külföldön és az új vallási mozgalmak megjelenése külföldön és hazánkban is igen bonyolult problémákat állít a vallási szempontból türelmes állam elé is, amikor el kell döntenie, hogy mely mozgalmak sérthetik az alapvelő emberi jogokat.
