A család fogalma, életciklusai és funkciói

A család a társadalmi kiscsoportok egyike. Csoportnak nevezzük az egyéneknek olyan együtteseit, amelyeket bizonyos közös ismérvek jellemeznek, kötnek össze. Kiscsoportnak nevezzük azokat a csoportokat, amelyeknek tagjai olyan kis létszámúak, hogy egymást személyesen ismerik és egymással többé- kevésbé szoros kapcsolatban vannak. Ilyenek tehát a munkahelyi és lakóhelyi közösségek, iskolai osztályok, kis egyesületek, körök, klubok, baráti közösségek, a rokonság és a család.
Meg szokás különbözteti formális és informális csoportokat. Formális csoportnak nevezzük azokat a csoportokat, amelyeket a szervezeti szabályok definiálnak. Informális csoportnak nevezzük azokat a csoportokat, amelyeket nem formális szabályok definiálnak, hanem személyes kapcsolatok, szimpátiák, közös érdekek és azok képviselete tart össze.
Családnak nevezzük a szociológiában az olyan együtt élő kiscsoportot, amelynek tagjait vagy házassági kapcsolat, vagy leszármazás, más szóval vérségi (kivételes esetben örökbefogadási) kapcsolat köti össze. A statisztika családdefiníciója ennél valamivel szűkebb: csak a szülőket (vagy egyedülálló szülőt) és velük együtt élő nem házas gyermekeiket számítja a családhoz. Ennek alapján 3 családtípust különböztet meg: a házaspárt, a házaspárt gyermekkel, továbbá egy szülőt gyermekkel.
Ezt szokás családmagnak, vagy nukleáris családnak is nevezni. A családtól meg kell különböztetni a háztartás fogalmát. Ez az együtt lakó és a megélhetési költségeket megosztó, együtt fogyasztó (étkező, tartós javakat közösen használó) emberek csoportja, akik általában, de nem szükségképpen rokonok.
Különféle háztartástípusokat különböztethetünk meg:
- nukleáris családi háztartások
- kiterjesztett családi háztartások
- több családmagból álló háztartások
- olyan háztartások, amelyeknek tagjai közül senki sem tartozik ugyanazon családmaghoz
- egyszemélyes háztartás

Házasságtípusok:
Házasságkötésnek mondjuk a szociológiában azt a cselekményt, amellyel felnőttek házastársi-családi kapcsolatot létesítenek egymás között. A magyar és más fejlett országok társadalomstatisztikájában házasságnak nevezik azt a jogi eseményt, amelynek során egy férfi és egy nő a jogszabályoknak megfelelően házastársi kapcsolatot létesít.
A házasságnak igen sok fajtáját lehet az emberiség történelme folyamán és a mai társadalmakban megkülönböztetni:
- poligám házasság: amikor egy férfinek, vagy egy nőnek több házastársa van
- azonos nemű felnőttek házasságszerű együttélése
- endogámia: a csoporton (törzsön, klánon, falun) belüli házasságkötés
- exogámia: csoporton kívüli házasságkötés
- homogámia: az adott társadalmi osztályon, rétegen, felekezeten, etnikumon belüli házasságkötés
- heterogámia: amikor a vőlegény és a menyasszony más-más osztály tagja
- válás: a házasság felbontása

A statisztikában négyféle családi állapotot különböztetnek meg:
- nőtlen, hajadon
- házas
- elvált
- özvegy

A családszociológia a szociológia tudományának egyik legfejlettebb ága. Kutatási területe is a legtágabbak közé tartozik, a történeti családkutatásoktól a házastársi konfliktusok kutatásáig terjed. A házasságkötések és válások adatait évente gyűjti és közli a népmozgalmi statisztika. A családi állapotra, a családok és a háztartások összetételére vonatkozó másik fontos adatforrás a népszámlálás.

Elméletek
A családszociológiában sokféle és sokszor egymásnak ellentmondó elméleteket találhatunk:
- a családfejlődés evolucionista elmélete: Bachofen (1861) és Morgan (1871) nevéhez fűződik. Szerintük az emberiség történetének kezdetén, a fejlődés első szakaszaiban a szexualitás a törzsön belül teljesen szabályozatlan volt, tehát csoportházasság létezett. Később fokozatosan korlátokat vezettek be a lehetséges nemi partnereket illetően. Ezt követően a többnejűség vált általánossá, majd a monogámia. Az azóta végzett kulturális antropológia vizsgálatok az evolucionista elméletet megcáfolták.
- G. Murdock (1957) összegyűjtötte 575 különböző társadalomra vonatkozó vizsgálatok eredményeit, ennek alapján azt állapította meg, hogy a monogámia a leggyakoribb házasságtípus az emberiség történetében.
Azt lehet tehát mondani, hogy a család valamilyen formája minden emberi társadalomban létezett, de ezek a formák nagyon változatosak voltak.

A házasságok történeti változásainak elméletei:
- Le Play (1871): a háztartás a többcsaládos és törzscsaládos típus uralma felől a nukleáris háztartástípus túlsúlya irányába változik a fejlett társadalmakban.
- Parsons (1955): a modern gazdaság és társadalom követelményeinek a családmag tagjaira korlátozódó háztartás felel meg, mert ennek a háztartásnak tagjai mozgékonyabbak, könnyebben változtatnak lakóhelyet, munkahelyet. Ennek az elméletnek egy újabb változata szerint görbe vonalú fejlődés érvényesült: a gyűjtögető és vadásztársadalmakban a nukleáris családtípus volt az uralkodó, mert nagy mozgékonyságra volt szükség, az agrártársadalmakban a többcsaládos együttélés, a modern ipari társadalmakban újra a nuklearizálódási tendencia érvényesült.
- P. Lastett (1972): XVII. Századtól a nukleáris családi háztartás volt számszerűen túlsúlyban.

A család funkciói
A családnak öt fontos funkciója van: termelési funkció, fogyasztás funkció, reprodukciós funkció, felnőttek pszichés védelme, a gyermekek szocializációja.
A családok termelési és fogyasztási funkcióinak csökkenése azzal jár, hogy megerősödött a családtagok egymás közötti érzelmeinek a fontossága. A korábbi évszázadokban a házasságkötésnél döntő szerepet játszottak a gazdasági szempontok, ma viszont a házastársak egymás iránti érzelmei játszanak szerepet a párválasztásnál. Viszont az érzelmek könnyebben változnak, így gyakrabban gyengülhet meg a házasságot összetartó leglényegesebb tényező.
Shorter (1975): A hagyományos társadalomban az érzelmek teljesen alárendelt szerepet játszottak a párkapcsolatban, az 1700-as évek második felében indult meg Nyugat- Európában az első „szexuális forradalom”. Ennek során az érzelmek egyre nagyobb szerephez jutottak a párválasztásban. Az 1960-as években újabb „szexuális forradalom” ment végbe, ennek során a fiatalok már teljesen függetlenítették magukat a szexuális kapcsolatokat korlátozó korábbi társadalmi előírásoktól.
A családszociológiai tudományos szakirodalom mellett az elmúlt évtizedekben kialakult egy heves vita a családról és annak jövőjéről. Három tábor különböztethető meg a vitában:
1. A kritikus tábor szerint: a család a nők elnyomásának és a gyermekek személyiségfejlődése eltorzításának intézménye. A nemek közötti kapcsolatok lényege a harc, a heteroszexuális kapcsolat egyértelmű az erőszakkal, az anyaság egyértelmű a rabszolgasággal. A lelki betegségek, pszichiátriai problémák legfőbb okai a családban találhatók meg. Ezért kívánatos lenne a család teljes eltűnése az emberi társadalomból.
2. A neotradicionalista tábor: ellenzi a szülők felbomlását, a két szülő és gyermek típusú családtípustól eltérő formák elterjedését, a homoszexualitás tolerálását. Mindezen elveiknél sokkal közismertebb a művi abortusz engedélyezése elleni igen harcos fellépésük.
3. A szakmai tábor: olyan szakemberekből áll,, akik munkája a problematikus helyzetű családok segítéséből áll. A családok segítését, a problémák megoldását tartják fontosnak.

A gyermekek, idősek helyzete a családban
Egészen a reneszánsz korszakig a szülők nem sok szeretetet éreztek gyermekeik, különösen a csecsemők és egészen fiatal gyermekeik iránt. Ezt azért sem tehették, mert a csecsemők, kisgyermekek közel fele meghalt. A XIV. században láthatóak az első jelei annak, hogy a kisgyermek a család számára értékké válik. A gyermekek értékének, az irántuk érzett szeretetnek megnövekedésével párhozamosan kialakult a gyermekkor fogalma. A modern korban egyrészt a gyermek igen nagy értékké vált a családban, másrészt a gyermekkor fokozatosan meghosszabbodott. Mindez paradox módon azzal járt, hogy a családok kevesebb gyermeket vállalnak, mert egyrészt a gyermekeiknek minél kedvezőbb anyagi feltételeket akarnak teremteni, másrészt a kedvező anyagi feltételek biztosítása egyre költségesebbé vált.
A családszociológia figyelme újabban fordult a felnőttek és az idős szüleik közötti kapcsolatokra. A felnőtt gyermekek és a külön háztartásban, tehát külön nukleáris családban élő szüleik közötti kapcsolatok meggyengülnek. Hasonlóképpen elhalványulni látták a testvérekkel és távolabbi rokonokkal fenntartott kapcsolatokat is.

Nemzetközi tendenciák
A következőket tudjuk biztosan elmondani a fejlett országokban megfigyelhető tendenciákról:
1. Az első házasságkötés átlagos életkora Északnyugat- Európában a XIX. Században lényegesen magasabb (a nőknél 25 év körül) volt, mint Kelet- Európában (20 év körül vagy alatt). A nyugat- európai részeken magasabb volt az életük végéig hajadon, illetve nőtlen ember.
2. Az átlagos első házasságkötési életkor: a II. vh utáni időszakban a nyugat-európai és észak-amerikai országokban fiatalodott, az 1960-as évek közepe táján azonban megfordult ez a fiatalodási tendencia.
3. Megnőtt a házasságon kívül együttélők aránya.
4. Az 1960-as évek közepének fordulatával megnőtt a házasságon kívül születések aránya. Két típusát lehet megkülönböztetni: fiatal, egyedülálló nők szülnek gyereket, mert nem törődnek vele, hogy a megtermékenyülést elkerüljék, továbbá a házasságszerűen együttélő párok tudatosan tervezett gyermekei.
5. Egyidejűleg emelkedett a válási arányszám.
6. Megnőtt az egy szülő, aki gyermekével él. Az ilyen háztartások körében gyakoribb a szegénység.
7. Megnőtt az egyszemélyes háztartásban élők aránya. Ennek egyik oka, hogy az idős házaspárok özveggyé válnak, másik oka, hogy az elváltak nem házasodnak újra, illetve a fiatal felnőttek még nem házasodnak meg, de megengedhetik maguknak, hogy önálló háztartásban éljenek.
8. Csökken a családok gyermekszáma.

Magyarországi helyzet
A nyers házasságkötési arányszám (az összes népességszámmal osztják ezeknek a számát, és ezer főre adják meg a házasságok számát) a II. vh. utáni első tíz évben általában 10 fölött volt, azóta lassan csökkent, 1995-ben már csak 5,2 volt. Elsősorban az elvált nők házasságkötésének gyakorisága csökkent. A nők első házasságkötésének átlagos életkora ma is meglehetősen alacsony (1995-ben 22,2 év). Az első házasságot kötő férfiak átlagos életkora 25 év, a férjek és feleségek közötti átlagos korkülönbség 2,8 év. A nyugat-európai tendenciáktól eltérően Magyarországon elsősorban elvált és özvegy nők élnek élettárssal.
A nyers válási arányszám, vagyis az ezer lakosra jutó válások száma 1945-ben emelkedett fel, 1950-től újra emelkedett, az utóbbi években csökkent. A válások száma azonban nem mutatja pontosan a ténylegesen felbomló házasságok számát, hiszen feltehetően elég nagy számban vannak az olyan házaspárok, amelyek ténylegesen külön élnek, de jogilag nem váltak el.
A házasságon kívüli születések aránya az összes élveszülések között 1945 után először lecsökkent a két vh. közötti időszakhoz képest, majd lassan növekedni kezdett. Az utóbbi években erősen nő, de még mindig sokkal alacsonyabb, mint egyes észak-európai országokban. A magyar társadalomban elsősorban az alacsony iskolai végzettségű nők körében fordul elő a házasságon kívüli szülés.
Alapvető változások történtek a családok életében. Ezek közül legkézenfekvőbb a családi életciklus változása a demográfiai változások következtében. Meghosszabbodott ugyanis a várható élettartam. Ma egy házasság 40-50 évig eltarthat, régen csak 20-30 évig tartott.
Ma a gazdasági szerepek és általában az anyagi-vagyoni szempontok kisebb szerepet játszanak a házastárs kiválasztásánál, mint 1945 előtt. Ebben lényeges szerepet játszik az a tény, hogy régebben a családok jelentős része különálló gazdasági egységek voltak. Mivel az érzelmek a gazdasági adottságoknál lényegesen változékonyabbak, a 40-50 évig tartó házasság folyamán a korábbinál gyakrabban állhat elő olyan helyzet, amikor az érzelmek már nem képesek a házastársakat együtt tartani, ezért különélésre vagy válásra kerül sor.
Az 1990-es években két adatfelvétel volt Magyarországon, amely a családdal kapcsolatos értékeket kutatta. 1993-ban a szülőképes korú női népesség és hasonló korú férfiak mintájától kérdezték meg, hogy nyolc állítás közül melyikkel ért egyet. A két állítás közül az egyik a XX. Század elején elterjedt normákat fejezte ki, a másik az utolsó évtizedekben a fejlett országokban elterjedő („posztmodern”) normát. Többnyire a hagyományos értéket és normát tükröző állítást helyeslők voltak többségben. A gyermekvállalással kapcsolatban: a legpozitívabb értékelést kapta a házastárssal és gyermekkel élni családforma.
A magyar társadalomban az utolsó évtizedekben számos olyan változás ment végbe, amely megnehezíti a családok számára azt, hogy a családi funkciókat megfelelően ellássák. A fiatal házaspárok számára a lakáshoz jutás igen nehéz feladat, a családok életszínvonalát erősen differenciálja az eltartott gyermekek száma. Éppen ezért fontos olyan intézmények létrehozása, amelyek a családoknak mindenféle problémahelyzetben segítséget tudnak nyújtani.

Népesség, népesedés, egészségügyi ellátás

Alapfogalmak
Demográfia: a népességszámmal, és a népesedési folyamatokkal egy külön tudomány, a demográfia foglalkozik. A demográfia közel 200 évvel a szociológia előtt alakult különálló, saját kutatási területtel, és módszerekkel rendelkező tudománnyá. Születését John Graunt 1662-ben megjelent könyvétől számítjuk, amelyben a londoni halálozási statisztikai adatok alapján a halandóság törvényszerűségeit és más népesedési folyamatokat vizsgált.
A demográfia tudományának hatalmas lendületet adott a második világháború után a világ népességének nagymértékben meggyorsult növekedése. Számos demográfiai intézet és tudós foglalkozik szerte a világon a népesség növekedésének, a népesedési folyamatoknak a mérésével, változásuk okainak kutatásával és a várható tendenciák becslésével. Rendszeresen kerül sor tudományos világkonferenciákra és az ENSZ által szervezett népesedési világkongresszusokra. Ezeken a demográfusok nemcsak a helyzet felmérésével, hanem politikai ajánlások kidolgozásával is foglalkoznak. Ennél kisebb figyelmet fordítanak a világ demográfusai a mai fejlett országok alacsony gyermekszámára, amelynek következtében –ha ez a gyerekszám fennmarad- a fejlett országok mindegyikének népessége (erős bevándorlás hiányában) csökkenni fog. Hazánkban sem elég a születések száma ahhoz, hogy a népesség száma változatlan maradjon. 1982 óta Magyarországon sokkal többen haltak meg, mint ahányan születnek, így a népesség folyamatosan csökken.
A halálozásokkal szorosan összefüggő egészségi állapot, az egészséget befolyásoló társadalmi tényezők vizsgálatával a szociológiának egy külön ágazata, az egészség szociológiája foglalkozik. Ettől megkülönböztetjük az orvosi szociológiát, amely az orvos-beteg kapcsolatokra és az egészségügyi ellátás működésére összpontosítja figyelmét. A mentális betegségek okai és megelőzésük-gyógyításuk számos különleges problémát vet fel, ezek vizsgálatára a szociológiának egy külön ágazata, a pszichiátriai szociológia szakosodott.
Termékenység, halandóság, reprodukció, morbiditás
A születések és a halálozások fogalma magától értetődő. A születések vizsgálatánál használjuk a termékenység fogalmát. Ezen a szülőképes korban lévő női népességre vagy annak egyes részeire jutó születések számát értjük.
A halálozások vizsgálatakor szokás a halandóság fogalmát használni. Ezen nem a halálozások számát, hanem valamilyen finomabb mutatóját, például korcsoportonkénti valószínűségét vagy még inkább a halandósági tábla mutatóit, elsősorban a születéskor várható átlagos élettartamot értjük.
A reprodukció a népesség „újratermelődését” jelenti, vagyis azt, hogy a halandóság és a termékenység együttes hatása alatt a népesség száma és összetétele hosszútávon hogyan alakul.
Morbiditásnak nevezzük a betegségek előfordulásának gyakoriságát. A morbiditásnak kétféle mutatója van: az incidenciamutatók azt fejezik ki, hogy hányan betegednek meg, a pervalanciamutatók pedig azt, hányan vannak beteg állapotban. Például incidenciamutató az adott évben tízezer lakosra jutó új tbc-s betegek száma, pervalenciamutató a nyilvántartott tbc-s betegek száma. Alapvető kérdés az egészség definíciója. A Világ Egészségügyi Szervezet (WHO) alapokmánya szerint „az egészség a testi, szellemi és társadalmi jólét teljes állapota, és nemcsak a betegség és a rokkantság hiánya”. Ezt az igen nagyigényű egészségdefiníciót mozgósító jellege miatt fogadták el, hiszen eszerint minden társadalomban igen sok embert kell betegnek tekinteni. Így kell érteni a WHO 1977-ben meghirdetett „egészséget mindenkinek 2000-re programját is. Szociológiai értelemben egészségesnek azt az embert tekinthetjük, akinek életműködései az adott környezetben kiegyensúlyozottak, lelki élete harmonikus, és a társadalom vele szemben támasztott elvárásainak képes megfelelni. E definíció szerint beteg nem csak a tbc-ben szenvedő hanem, az alkoholista, és a neurózisa miatt a társadalmi elvárásoknak megfelelni képtelen személy is.
Módszerek:
A demográfiai adatoknak három forrása van: a népszámlálások; az éves ún. népmozgalmi statisztikák ( az adott évi születések, halálozások stb. adati); végül újabban egyre inkább alkalmazzák a szociológiában szokásos reprezentatív mintás, kérdőíves módszert. Magyarországon 1784-1787-ben volt az első népszámlálás, azt követően hosszú ideig nem került sor népszámlálásra, lényegében a népesség ellenállása miatt. 1851-ben, majd 1857-ben a centralizált abszolutista kormányzat végrehajtott népszámlálásokat ezek adatait azonban a pontosságukkal kapcsolatos fenntartások miatt nem szokták használni. 1870 óta két kivétellel (1941 és 1949) 10 évenként, a 0-ra végződő évszámú években került sor népszámlálásra.
Magyarországon 1876 óta közlik az évi születések, halálozások, házasságkötések adatait, egyre finomabb részletezésben. Az ezt megelőző időszakot lehet az egyházi anyakönyvek alapján vizsgálni, ahol minden egyes házasságkötést, születést, halálesetet bejegyeztek.
Ezeknek –és a reprezentatív mintás adatfelvételeknek – alapján sokféle, és részben igen finom születési mutatót számítanak ki.
Nemzetközi tendenciák – népességszám
A népesedési tendenciák közül ma világszerte a világ népességének igen gyors növekedése kelt figyelmet. Gyakran elhangzott, és elhangzik, hogy a világ népességszáma a közeljövőben eléri azt a határt, amelyet a föld még eltartani, élelmiszerrel ellátni képes, vagy hogy a nagy és növekvő népességszám a természeti környezet lerontásához, sőt teljes pusztításához fog vezetni, továbbá, hogy a gyors népességnövekedés igen súlyos nemzetközi konfliktusokat eredményez a közeljövőben.
Vitathatatlan, hogy az utolsó évtizedekben, elsősorban a második világháború óta a világ népességének növekedése erősen felgyorsult. Nem tudjuk pontosan, mikor jelent meg a modern ember a Földön. Általában 100 ezer évvel ezelőttre teszik az időpontot. Feltételezik, hogy a népességszám első jelentősebb megnövekedése a körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt, a mezőgazdasági forradalom után következett be. Ma sem ismerjük pontosan a Föld népességszámát, mert vannak olyan országok, amelyekből nem állnak rendelkezésre megbízható népszámlálási adatok. 1944-ben 5,6 milliárd lehetett ez a népességszám. Ezekből a számokból láthatjuk, hogy míg korábban évszázadok alatt kétszereződött meg a népességszám, 1950 után kevesebb mint 40 év alatt nőtt kétszeresére a népesség.
Nem szükséges különösebb képzelőerő ahhoz, hogy belássuk, hogy ha a népességszám a jövőben is ilyen gyors ütemben nőne, akkor a nem is nagyon távoli jövőben elérkeznénk oda, hogy a Föld minden lakosára egy négyzetméter szárazföldi terület jutna. Tehát valamilyen módon a népességnövekedés szükségképpen le fog lassulni. Nem mindegy persze, hogy a népességszám 8 vagy 10 vagy 13 milliárdnál stabilizálódik. A népességnövekedés gyorsulásának oka, hogy a halálozási arányszám csökkenését csak erős késéssel követte a születésszám csökkenése. Jelenleg úgy látszik, hogy majdnem minden országban elindult az élveszületési arányszám csökkenése, ezért a Föld népességének növekedési üteme az 1970 körüli 2,2 százalékról az 1980-as években 1,7 százalékra csökkent.
Halandóság
Az emberiség történetének a földművelésre való áttérést megelőző szakaszát igen rossz halandósági viszonyok, a népességcsoportok kihalásának állandóan jelen lévő veszélye jellemezte. Egyes népességcsoportok minden bizonnyal ki is haltak, mások csak lassan nőttek. Ennek oka a születések számát majdnem elérő, sőt rossz időszakban lényegesen meghaladó halálozások száma volt. Ezt valószínűleg az élelem hiánya okozta. A földművelésre való áttérés és letelepedés lehetővé tette a népességszám lényeges növekedését, mert ugyanakkora terület több embert tudott élelmiszerrel ellátni. Ekkor azonban egy másik tényező lépett fel, amely a halandóságot növelte: a sűrűbb népességben gyorsabban terjedtek a járványos betegségek. Az ismertek közül az 1347-től 1352-ig tartó európai pestisjárvány, a „fekete halál” volt a legnagyobb. Nyugat-Európában valamikor a XVIII. Században megindult a halandóság lassú, de folyamatos javulása. A járványos betegségek egymás után visszaszorultak, lassan csökkent a nem járványos fertőző betegségek (pl. tbc) okozta halandóság is. A születéskor várható átlagos élettartam hosszabbodott, ma az egészségi állapot tekintetében legfejlettebb országokban –pl. Svédországban – a férfiaké elér a 75, a nőké a 81 évet. Nem tudjuk pontosan, hogy az európai halandóságot befolyásoló tényezők közt e kétszáz év alatt melyik játszotta fő szerepet: a táplálkozás javulása, az egészségesebb lakásviszonyok, a gyakoribb tisztálkodás, az egészséges ivóvízellátás, a szennyvizek elvezetése, bizonyos közegészségügyi intézkedések (pl. járványos betegek elkülönítése) stb. A demográfusok általában feltételezik, hogy egészen az utolsó évtizedekig (az antibiotikumok felfedezéséig) az orvostudomány fejlődésének viszonylag kicsi lehetett a szerepe.
A XX. Század közepétől kezdve a fejlődő országokban is csökkent a halandóság. Sokkal gyorsabb volt a csökkenés, mint Európában 150-200 év alatt. Ez okozta a „demográfiai robbanásnak” nevezett jelenséget, vagyis azt, hogy a világ népessége eddig soha nem tapasztalt ütemben nőtt, kevesebb mint 40 év alatt megkétszereződött.
A halandóság alakulását befolyásoló tényezők közül a legtöbb társadalmi természetű, tehát erősen függött és függ a szociológiai jellegű tényezőktől.
Termékenység
Közhelynek számít, hogy a modern gazdasági és társadalmi fejlődés megindulása előtti évszázadokban a családok gyermekszáma igen nagy volt, mára viszont a fejlett országokban erősen csökkent, továbbá, hogy ez a csökkenés a modernizációval függ össze. Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy sem az európai népek történetében, sem a mai fejlődő országokban nem közelíti meg az átlagos gyerekszám a 12-t, amelyet egy jó egészségi állapotban lévő, teljes termékeny időszakában (15 éves kortól 50. születésnapjáig) házasságban élő nő szülni képes lenne. Ennek egyik oka, hogy a 15-49 éves nők kisebb-nagyobb része nem házas, vagy később házasodik meg, vagy élete végéig hajadon marad.
Országos méretekben először Franciaországban terjedt el a születéskorlátozás, és kezdett a termékenység csökkenni, a nagy francia forradalmat megelőző évtizedben.
Hazánkban 1890 körül, tehát Angliával nagyjából egy időben indult meg az élveszületési arány csökkenése, minden tekintetben jóval alacsonyabb gazdasági és társadalmi fejlettségi szinten, sokkal magasabb halálozási arányszám és csecsemőhalandóság mellett. A kelet-európai szocialista országokban némileg eltérően alakult a termékenység szintje. Magyarországon, Romániában, Csehszlovákiában, Bulgáriában már az 1960-as években, NDK-ban az 1970-es években a szükségesnél kisebbre csökkent a gyerekszám. Ma Írország és Izland az egyedüli két fejlett ország a világon, ahol a gyerekszám lényegesebben meghaladja a népesség egyszerű reprodukciójához szükséges szintet. A jelenlegi alacsony termékenység fennmaradása esetén mindenütt máshol a népesség fogyására lehet számítani a közelebbi vagy távolabbi jövőben. Nem elfogadható az a magyarázat, miszerint a modern fogamzásgátló módszerek, és művi abortusz legalizálása miatt csökkent volna a termékenység, mivel a csökkenés, már előbb jelentkezett. Közrejátszik még, a házasságkötések alacsony száma is. Az alacsony gyermekszámhoz vezető normák azzal függnek össze, hogy a nők emancipálódnak, megnőttek a foglalkozási karrierambíciók, a fiatal házaspárok fogyasztási igényei emelkedtek.
Magyarországi helyzet
Népességszám: Csak az első magyar népszámlálás, azaz 1870 óta vannak pontos adataink hazánk népességszámáról. Azóta tízévenként került sor népszámlálásra egészen 1990-ig. A magyarság a Kárpát-medencében viszonylag kedvező életkörülmények közé került, mert a népesség meglehetősen gyorsan nőtt: 900 körül 600 ezerre becsülhető a népességszám, 1200 körül már kétmillióra, majd – a tatárjárás és a XIV. század közepi pestisjárvány ellenére – 1500-ban 3,5-4 millió lehetett. Az 1715-ben és 1720-ban végzett háztartás-összeírások alapján korábban 2,5 millióra, újabban 4 millióra tesszük a népességszámot. Tehát, a népesség 200 év alatt nem nőtt. Ez jelzi a demográfiai katasztrófa súlyosságát. Később a népesség újra nőni kezdett, bár nem tudni, hogy ebben mekkora szerepet játszott a bevándorlás. Az első népszámlálásra II. József alatt 1784-1787-ben került sor Magyarországon. Az akkori ország területének népességszáma kb.8,1-8,2 millió volt. Ebből a mai ország területének népessége 2,7 millió. A kiegyezés után 1870-ben indult meg a tízévenkénti népszámlálások sora. Ebben a korban több, súlyos emberveszteséget szenvedett az ország (I-II. Vh.) Becslések szerint az akkori ország területén elpusztultak száma 1 millió körül lehetett (zsidó holocaust, hadifogság stb.). A II. világháború óta a népességszám növekedése erősen lelassult, 1980-ban 10,7 millió volt a népességszám, majd 1981-től a halálozások száma nagyobb a születésszámnál. Ezért az ország népessége folyamatosan csökken.
Halandóság:
Évszázados távon Mo-n is javult a halandóság. A folyamatos javulás valószínűleg az 1873. évi nagy kolerajárvány után indult meg. Körülbelül 1960-ig gyorsan javult a halandóság, az 1966. évi csúcsérték elérése után azonban a férfiak születéskor várható élettartama lényegesen visszaesett. A nőknél is lelassult a javulás az 1970-es évek végén. Még látványosabb romlást mutat a férfiak 30 éves korban várható élettartama, mert 1993-ban az 1960-as évek közepéhez képest 4 évvel romlott, és ma az 1920-as évek közepének szintjén áll. A romlás sokkal inkább a férfiak körében jelentkezett, és elsősorban felnőtt életük derekán járó korcsoportban volt nagy. A férfiak estében a romlásnak körülbelül a fele magyarázható a szívkoszorúér betegségeinek (infarktus stb.) és az agyérbetegségeknek (agyvérzés stb.) a romló halandóságával, a fennmaradó részt a májzsugorodás, a tüdőrák, az öngyilkosság és baleset okozta halálozás növekedése idézte elő. A legdrámaibb növekedést a májzsugorodás (ötszörös) és a tüdőrák (kétszeres) növekedése okozta. A nők esetében az egyes halálokok hozzájárulása a romláshoz ettől kissé eltér: a szívkoszorúér-betegségek itt is a legnagyobb szerepet játszották, az agyérbetegségek okozta növekedés viszont jelentéktelen volt. A sorrendben a májzsugorodás, az emlő-vastagbélrák, és az öngyilkosság gyakoriságának növekedése rontotta leginkább a halandóságot.
A rossz egészségin állapot és a korábbi halál elsősorban a fizikai foglalkozásúakat, azok között is a hátrányosabb helyzetűeket jellemzi. Igen nagy halandósági különbségek vannak a területi egységek között is, elsősorban a lakosságuk társadalmi összetételével összefüggésében. Az májzsugorodás mögött az alkoholfogyasztás, a tüdőrák mögött pedig a dohányzás állhat.
Ezekhez hozzájáruló társadalmi tényezők:
- nem megfelelő táplálkozás
- munkahelyi egészségi ártalmak
- lakókörnyezeti ártalmak
- hosszú munkával töltött idő, hajszolt munkavégzés
- kevés szabadidő
- üdülés hiánya
- problematikus lelki egészségi állapot
Végül, de nem utolsó sorban nagy szerepe van, az egészségügyi ellátás rossz működésének. Ennek okai:
- az egészségügyre fordított kiadások aránya a nemzeti jövedelmen belül Mo-n igen alacsony
- Az egészségügyi intézmények nem érdekeltek abban, hogy a kapott pénzforrásokkal hatékonyan gazdálkodjanak.
- A körzeti orvosok hajlamosak arra, hogy túlterheltségük és a szükséges műszerek hiánya miatt, a szakrendelőkbe irányítják a betegeket
- Az orvosi fizetések alacsonyak-> hálapénz
- Szintén az alacsony fizetés miatt hiány van az eü. dolgozókban
- Mindezek következtében mindenki kiszolgáltatottnak érzi magát
Termékenység:
Az első világháború után gyorscsökkenés állt be. A II. vh-t követően sem került sor hosszú és magas fellendülésre Az 1954-es művi abortusz-tilalom egy évre emelte ugyan valamelyest az arányszámot, de a következő évben a csökkenés újra elindult. 1962-ben 12,9 ezrelékkel a világ akkori legalacsonyabb élveszületési arányszáma hazánkban volt.. Ma, viszont minden társadalmi rétegben átlagosan 2 gyermeket terveznek a házaspárok, mert tisztában vannak vele, hogy ennél nagyobb gyerekszám esetén lényegesen nehezebbé válik a lakáshelyzet javítása, tartós eszközök vásárlása, iskoláztatás stb. Ezek az életszínvonalcélok elterjedtek a magyar társadalomban, így nem csoda, ha a kívánt gyermekszám is egységesé vált. A kétgyermekes családnagyság nem elég a reprodukcióhoz, hiszen nem minden nő házasodik meg, és a megszületett gyermekek egy része meghal a felnőtté válás előtt. Mindent figyelembe véve azt lehet mondani, hogy a családok átlagos gyerekszámának 10-15 %-os növekedésére lenne szükség ahhoz, hogy a népesség egyszerű reprodukciója biztosítva legyen. Viszont a családi pótlék emelése, a gyermekgondozási segély bevezetése, a többi anyagi jellegű intézkedéssel együtt legalább megállította a csökkenési tendenciát..
Társadalompolitika
Mind a halálozás, mind pedig a születések területén rendkívül kedvezőtlen a jelenlegi Magyarországi helyzet. Ezért mindenképpen kívánatos lenne, hogy ezek a tendenciák megváltozzanak, és –ha erre lehetőség van – társadalompolitikai eszközökkel kellene elősegíteni a romlás megállítását, a javulás megindulást. Javítani viszont csak egy komplex program segítségével lehet:
- Csökkenteni kell az alkoholfogyasztást, kábítószer-fogyasztást, dohányzást, elő kellene segíteni az egészségesebb táplálkozást.
- A magyar társadalom tagjainak szemében az egészség fontos érték legyen
- Gondot kellene fordítani a környezetre, és a munkahelyi higiénére
- Növelni kéne az egészségügyre fordított kiadásokat
- Racionális egészségügyi ellátás
- A lakossági szükségletekhez igazított eü. ellátás

A művi abortusz szabadságát adminisztratív intézkedésekkel ne korlátozzuk, de kívánatos lenne, ha minél kevesebb abortuszra lenne szükség, mert növeli a koraszülés esélyét és ezzel párhuzamosan a csecsemőhalandóságot. A családi pótlék és más pénzbeli és közvetett támogatások növelése, amelyek a gyermekes családok anyagi helyzetét könnyítik, elősegítenék a termékenység emelését.

A taneszköz fogalma

A taneszköz, információhordozó, médium, oktatási eszköz, oktatási médium, oktatási segédeszköz, szemléltetőeszköz, tanítási eszköz, tanszer, tanulási forrás: az oktatás folyamatában felhasználható, az oktatás céljainak elérését segítő tárgy.

A taneszk. értelmezhetjük hardver és szoftveroldalról , ezek együttetesen jelennek meg a fogalomban. A hardveroldhoz tartoznak azok a tárgyak, eszközök, szerkezetek, gépek – oktatástechnikai eszközök – amelyek segítségével rögziteni, közvetíteni , ellenőrizni tudjuk az információkat.
A szoftver oldalhoz tartoznak az információhordozók, amelyek az oktatástech-i gépek segítségével jelenítünk meg, közvetítünk a tanulóknak, az átadandó ismereteket.
A taneszk. az iskola infrastrukturájának részei, amelybe beletartoznak a tanítás tartalmát, tárgyát megjelenítő info hordozók.

A taneszk. története

A taneszk. története egyidős az oktatás történetével. Kezdetben az igények szerint a valóság tárgyai, eszközei, esetenként ezek célirányosan kicsinyített változatai segítették a gyermekeket a valóság megismerésében, a szükséges – elsősorban gyakorlati – tevékenységek elsajátításásban.
Mindmáig az egyik legelterjedtebb taneszk. a könyv. Az első hazánkban Szt. I. uralkodása idejéből , az általa alapított pécsi püspökség káptalan iskolájában. A könyveket ekkor kézzel írták, másolták a kolostorok mellett működő könyvmásoló műhelyek. A tanári mintapéldakönyvekből a diákok lemásolták maguknak az egyes részeket. Így készültek és terjedtek abban az időben a tankönyvek.
A tech. Fejlődésének egyik állomása, a könyvnyomtatás feltalálása 15. Sz. Gyors és olcsó rögzítési és sokszorozási lehetőséget adott az emberiségnek.
16-17. sz –ra a természettudományos oktatás fellendülése jellemző. Igen jól felszereltek voltak az iskolák fizikai, kémiai, stb. szertárai, számos szemléltető és kísérleti eszközzel ellátva. A szemléltetés taneszk-i ekkor születtek és azóta gyarapodtak, fejlődtek mind a mai napig.
A máig is szinte nélkülözhetetlen oktatási eszk.a fekete írótábla 1835-ben jelent meg először.
A vetítőgép ősét a laterna magicát 1600 körül találták fel és a 18.sz. óta alkalmazták az iskolákban.
A mozgófilmet – 19.sz végén – nagyon hamar felhasználták az oktatásban. 1926-tól kötelezően előírták az oktatófilmek vetítését az iskolákban.
Az írásvetítő őse 1930-ban jelent meg, amellyel cellofánra írt szöveget, ábrát próbáltak kivetíteni.
A 20.sz. szerepet kaptak az iskolákban az auditív eszközök, elsősorban a fonográf. 1930-ban hozták létre az első nyelvi laboratoriumot.
Az első oktatógépek a 20.sz. elején jelentek meg. De a programozott oktatás tetőpontja a 70-es évekre tehető.
A számítógépek iskolai felhasználásaval 1990-es évek egyre több oktatóprogram segíti az iskolai és az önálló tanulást.
A programozott oktatás hatására, a taneszközök funkciója megváltozott, eddig a szemléltetés, ezután a tanulás irányítása valósítható meg segítségükkel.



A taneszk. lehetséges csoportosítása

A taneszk. különféle rendszerbe foglalása, csoportosítása ismert. A legismertebb a technikatörténeti alapon történő felosztás:

1.) nemzedék: azok a tárgyak tartoznak ide, amelyek bemutatása nem igényel semmi segédeszk., gépet, berendezést: képek, térképek, tárgyak, makettek… Ezek a legkorábbi idő óta vannak jelen az iskolákban.

2.)nemzedék: az idetartozó taneszk. előállítása, sokszorosítrása már gépekkel történt, de a rajtuk megjelenő infok közvetítéséhez egyéb eszközre nincs szükség, önmaguk közvetítik azt: könyvek, tankönyvek, nyomdai termékek.

3.)nemzedék: a vetítés a hang és a híradástechn fejlődésének eredményei, az audivizuális eszk.és infohordozók tartoznak ide, az infohordozók előállításához leggyakrabban, közvetítéséhez mindig gépi berendezésre van szükség.

4.)nemzedék: azokat a taneszk. soroljuk ide, amelyek már a tanulás irányítását is képesek ellátni, itt ember és gép között jön létre kapcsolat, a tanuló önállóan tud tanulni segítségükkel: oktatógépek, programozott tankönyvek, nyelvi laboratoriumok.

5.)nemzedék: napjaink legmodernebb eszközei tartoznak ide.

További csoportosítások.

Információközvetítés érzékszervi csatornája szerint lehet:

-auditív ( hangfelvétel)
-vizuális (dia)
-audiovizuális (film)
-taktilis (tapintásos)
-komlex (szimulátor)

Taneszközök felhasználója szerint:

…megkülönböztetünk tanárok, tanulók, illetve mindkettőjük számára készült taneszk-ket.

Taneszk. a tanítási-tanulási folyamatban

A taneszközök optimális kiválasztását a kutatók, a gyakorló ped. különböző szempontcsoportokkal próbálják segíteni. A taneszk. kiválasztásakor a döntéshozatal általános szempontjai:
- taneszközök, taneszközcsoportok immanens, bennük rejlő lehetőségei. Pl. egy természetfilm bemutatása
- didaktikai feladat és a tartalom: a két tényező együtt befolyásolja a taneszközök kiválasztását, hiszen megszabja, hogy milyen tartalomhoz, melyik tanítási-tanulási feladat megvalósításához milyen taneszk. a legmegfelelőbb.
- Szervezeti formák és a módszerek
- A tanulók különböző csoportjainak jellemzői.
- A ped. személyi lehetőségei

A taneszk. a tanítási-tanulási folyamatban változatos funkciókat láthatnak el: motíválás, ismeretnyújtás, szemléltetés…
A taneszk. a tanulót aktivizálják, motiválják, tevékenységét segítik.

Taneszközök a tanítási órán

A tanítási- tanulási folyamatban többnyire a tanítási órákon jelennek meg. Napjainkig a legelterjedtebb taneszk. a könyv. A hagyományos taneszk. tartalmát át lehet tenni modern közvetítőkre. De a gyerekek még jó ideig tankönyvekből fognak tanulni, hagyományos térképet fognak használni.
Ma már a harmadik nemzedékbe tartozó audiovizuális eszközök megtalálhatók a legtöbb iskolában.
-auditív eszk.: rádió, magnó. A rajtuk rögzített vagy a hozzájuk készült infohordozók, nagyon jól használhatók mind a tanórán, mind azon kívül.
-vizuális eszk.: diavetítők, filmvetítők. Elsősorban a szemléltetéshez használt eszk. , amelyek alkalmasak megjeleníteni, felnagyítani a szövegeket, ábrákat.
-audiovizuális: televízió… felhasználása a két taneszk.csoport lehetőségeit egyesíti.

A számgéppel segített oktatás a szám.gép oktatástechnikai eszköz, többféle tanítási- tanulási feladat megoldásában ad segítséget.























13. tétel

A frontális munka jellemzése

A frontális munka olyan szervezési mód, amelyben az együtt tanuló/tanított gyerekek tevékenysége párhuzamosan, egy időben, gyakran azonos ütemben folyik a közös oktatási célok érdekében.

A frontális munka legtöbbször osztálykeretben zajlik, de frontális munka folyik akkor is, ha több osztály számára szervezünk együttes oktatást. A frontális munkát leggyakrabban a tanítási órán alkalmazzák, de gyakorlatilag az oktatás bármely, a tanítási órát kiváltó, vagy tanítási órán kívüli szervezeti formájában helye lehet.
A frontális munka a maga eredményeivel, eredménytelenségeivel mégis az oktatás leggyakrabban alkalmazott szervezési módja. Ez a következő, különböző okok miatt alakult így:
-ez a szervezési mód teszi lehetővé a leggyorsabb tanítást
-a tömegoktatás a frontális munkával a legolcsóbb
-nagy osztálylétszám esetében nem is lehet mást csinálni

A ped. számára a frontális munka hatalmas erőfeszítés, hiszen egyszerre kíván figyelemkoncentrációt és nagyfokú figyelemmegosztást különféle tevékenységterületen, s ráadásul nemegyszer harcba, kisebb-nagyobb fegyelmezésbe keveredik az együtt haladni nem akaró gyerekekkel.

Az egyéni munka

Az egyéni munka során az egyes gyerekek önállóan megoldandó egyéni feladatokat kapnak. Az egyéni munka célja lehet új ismeret megszerzése, a korábban tanultak alkalmazása…

Az egyéni munka az elsajátítást, a tanulást szolgálja. Természetes, hogy vannak elakadások, éppen ezért rendkívül fontos a menet közbeni segítségnyújtás. A ped. számára az egyéni munka szintén fontos tanulási alkalom, a dominánsan közvetett irányítás fontos gyakorlási lehetősége. Tanulják a tanulók különböző sajátosságait, tapasztalatokat szerezhetnek a feladatmeghat. tekintetében.

A párban folyó tanulás

A párban folyó tanulás lényege, hogy két tanuló működik együtt valamely tanulmányi feladat megoldása érdekében.

A párban folyó tanulásnak két alapváltozata van. Az egyik változat az, amelyben hasonló szinten levő tanulók közösen, gondolatcserében oldanak meg valamely kapott feladatot. Ezt a megoldást páros munkának hívják.
A másik változat az, amelyben különböző szinten levő tanulók közötti tanulmányi kapcsolat jön létre azzal a kifejezett szándékkal, hogy a jobb szinten lévő gyerek segítsen társának. Ezt a megoldást tanulópárnak nevezik.

A páros munka folyhat a zárt oktatás körülményei között is, amikor mind a párok összetételének mérlegelése, mind a feladat meghatározása a tanár hatásköre.

A tanulópárok összetételében a spontán választások mellett élhetünk olykor tanári javaslattal is. Ha a közös tanulás lassan egymás elfogadásához vezet.

A páros munka fontos lépcsőfok a gyerekek számára ahhoz, hogy az együttműködésben tapasztalatokat szerezzenek. A ped. a páros munkában új oldalukról ismerheti meg tanítványait.

A tanulópárok jelentősége a mindkét tanuló által szerezhető szociális és tanulási tapasztalatok miatt alig becsülhető túl, bár ezek a tapasztalatok különböző jellegűek.

A csoportmunka

A csoportmunkában 3-6 fő közös munkában old meg kapott vagy vállalt feladatot. A csoportmunka során a tagok között kölcsönös függési, felelősségi és ellenőrzési viszonyok jönnek létre.

A csoportmunka alkalmazható új anyag feldolgozása, az alkalmazás, a rögzítés, a rendszerezés és ritkábban az értékelés érdekében. Alkalmazása azoknak a gyerekeknek a körében eredményes, akik tudnak és akarnak az együttműködés normáihoz igazodni.

A csoportok kialakítása az egyik alapkérdés. Csoportokat létrehozhat a tanár, alakíthat a gyerek. A csoportmunka megtervezésekor alapdöntés, hogy alkalmazásának milyen funkciót szánnak.
A csoportmunka alkalmazásának fő lépései:
-a csoportmunka tartalmi és hangulati elpkészítése frontálisan
-a csoportfeladatok kiosztása vagy a választás lehetővé tétele vagy a csoport által önállóan meghatározott feladat rögzítése
-az együttes munkára rendelkezésre álló idő meghatározása
-a csoportmunka befejezése
-a csoportok frontális munkaformában történő beszámolói

A jól szervezett csoportmunka mind az egyes tanulókra, mind az az osztályra pozitív hatással van. A gyereke megtanulnak figyelni, hallgatni egymásra. Gyakorlatot szereznek a munkamegosztásban.

A szervezési módok alkalmazása

A szervezési módok melletti döntést az alkalmanként elérenő nevelési-oktatási ismereteink, a rendelkezésre álló idő, az oktatás körülményei, stb.állapota befolyásolja.
Az iskolai gyakorlatban nem célszerű úgy gondolkodni, hogy egy-egy alkalommal csak az egyik vagy csak a másik szervezési módot érdemes alkalmazni. Sok esetben a szervezési módok párhuzamos alkalmazása lehet a leginkább célravezető.









14.tétel

Az értékelés fogalmának alakulása

Hagyományosan a pedagógiában az értékelés a tanítási tevékenységhez kapcsolódott. Döntően a tanulóra irányuló tanári tevékenységként jelent meg, és következményei alapvetően a tanulókat érintette

Funkciói közül a minősítés kapott hangsúlyos szerepet a tanárok, a szülők, a tanuló és az oktatásirányítók gondolkodásában.
Az értékelés járulékos funkciójaként a pályaválasztási orientálást is számon tartjuk.
A nevelés szempontjából az értékelés a nevelési módszerek közé tartozik és külső szabályozó szerepet tölt be a személyiségfejlődésben.
Az oktatás során részben oktatási módszerként, részben elvégzendő didaktikai feladatként értelmezték.

A legnagyobb hatást Tyler értékelési modellje gyakorolta. Tyler a tantervek fejlesztésével, az oktatás tervezésével foglalkozva úgy vélte, hogy a nevelés-oktatásban 3 alapvető elemmel kell számolni:
a) a célokkal, amelyeket a tanulóknak a nevelési-oktatási programon keresztül kell elérniük
b) a tanulóknak tanulási tapasztalataival, amelyek egyéni vagy csoportos tanulási tevékenységből származhatnak.
c) Az értékeléssel, amelynek során megállapítják, hogy a tanulók elérték-e a kitűzött célt.







Az értékelés infot ad arról, hogy mely célokat, milyen szinten sikerült elérni. Az infók birtokában a programkészítő el tudja dönteni, hogy a célok reálisak voltak-e, szükség van-e módosításra, esetleg egyes célok elvetésére.
A tyleri modell szerint az értékelésben azt vizsgáljuk, hogy teljesültek-e a célok, ugyanakkor arról is infókat nyerünk, vajon a célok a folyamat hatására valósultak-e meg.

Az értékelés funkciói

A visszacsatolás vagy visszajelentés pedagógiai alkalmazásásval a minden ped. kategóriára és jelenségre kiterjedő, metodikailag változatos értékelést nevezzük újabb szóösszetétellel pedagógiai értékelésnek.
Az értékelés tárgya a fenti értelmezés alapján nemcsak a tnauló lehet, hanem a tanulókon túl az iskolai személyzet, maga az iskola…
Az intézményes nevelés rendszerébe épített visszejelentő mechanizmusok segítségével a nevelés minden szintjén lehetőség nyílik a tények, illetve az eredményesség alapján történő oktatásirányításra. A nevelés-oktatás központi rendszabályozó eleme országos, helyi, iskolai szinten, valamint az osztály, tanulócsopoer és az egyének szintjén is.



A diagnosztikus, a formatív és a szummatív értékelés


A diagnosztikus értékelés célja: a különböző paedagógiai döntések, beavatkozások, fejlesztések előtt a döntéshozók részletes infokat szereznek arról, hogy a tanulók milyen feltételekkel kezdik a nevelés- oktatás adott szakaszát, megfelelnek e az elvárásoknak, melyek azok a területek, ahol lemaradtak a tanulók-.

A formatív értékelés alapvetően a folyamat közbeni irányítást, segítést tűzi ki célul. Nem minősitést, ítélkezést jelent ez az értékelés, hanem egyrészt a tanulási sikerek megerősítését, másrészt a tanulásil hibák és nehézségek feltárását.

A szummatív értékelés egy-egy nevelési-oktatási szakasz záróaktusa, célja az összegzés, a záró minősítése. Ebben az értékelési formában a tanulót teljesítménye alapján kategóriádba soroljuk .A szummatív értékelés gyakori formája a a vizsga, amely többféle funkciót tölthet be: igazolja a végzettséget, a megfelelő képzettséget…

Az értékelés folyamata


Bármely típusú , szintű értékelésről van szó, az értékelés a következő fázisokból áll:

1. Az értékelési probléma megértése, az értékelés megtervezése:
a) a célok megfogalmazása
b) az info illetve adatgyűjtés módszereinek, eszközeinek kiválasztása, ha szükséges, akkor kifejlesztése
2. Információgyűjtés
3. Az infok elemzése, értelmezése
4. A megfelelő minősítések, illetve döntések megfogalmazása

Megítélés, becslés, mérés


A minőségi és a mennyiségi értékelés közötti átmenetet képviseli a megítélés. Ebben az esetben a személyiségjegyeket, a viselkedéseket, teljesítményeket két csoportba soroljuk: elfogadhatónak, vagy elfogadhatatlannak.


Ha az értékelendő személyiségjegyet, viselkedést, teljesítrményt egy skálán próbáljuk elhelyezni, a skála fokaival fejezzük ki a meglévő személyiségjegyek, a viselkedés, a teljesítmény színvonalát, akkor közeledünk a mennyiségi értelmezéshez, vagyis becslést végzünk.

Mérés esetén sokkal pontosabb az értékelés. A mértést úgy végezzük, hogy a mérőeszközökön rögzített skálát hozzámérjük egy megvizsgálandó tulajdonsághoz.

Mérésmetodológiai követelmények

A pedagógiai mérésekkel szemben alapvetően 3 mérémetodológiai követelmény támasztható:
Objektivitás, érvényesség, és megbízhatóság.
Az objektivitás lényege:
Tárgyilagos, szubjektívitástól mentes értékelés.

Az érvényesség rendkívül összetett, bonyolult problémaja a mérésnek. Alapvetően azt jelenti, hogy azt mérjük- e az értékelés során, amit mérni akartunk.

A mérésnek fontos alapfeltétele a megbízhatóság., vagyis az a tény, hogy egy tulajdonságnak az ismételt mérése ugyanazt az eredményt adja.

Külső és belső értékelés

Az értékelés céljai szerint akkor beszélünk belső értékelésről, ha a rendszer saját céljai szerint végezzük el az értékelést. Például a tanulók tudását a tanár által megfogalmazott célokhoz és a tényleges tanítási- tanulási folyamathoz viszonyítva értékeljük.

Külső értékelés esetén az adott pedagógiai rendszernél magasabb, felsőbb rendszer elvárásai szerint oldják meg az értékelést. Például egy iskola hatékonyságát külső célok, elvárások teljesülése alapján ítélik meg.
































10.tétel

Az oktatás stratégiái

A.) Célközpontú stratégiák

1. Információ tanítása bemutatás segítségével
2. Fogalomtanítás magyarázat és megbeszélés segítségvel
3. Készségtanítás direkt oktatás segítségével
4. Szociális és tanulási készségek tanítása kooperatív tanulás segítségével
5. Gondolkodás fejlesztése felfedezéses tanulás segítségével


Információ tanítása bemutatás segítségével

Ez az egyszerűbb és összetettebb infok megszerzésére és tárolására, felidézésére irányuló tanítási strat. rendelkezik a legnagyobb hagyománnyal, ez a legelterjedtebb is.

Fogalomtanítás magyarázat és megbeszélés segítségvel

A fogalmak a dolgokat lényeges ismertetőjegyek segítségével írják le. A fogalomtanulás során a dolgokat ezen ismertetőjegyek alapján osztályokba soroljuk, majd megvizsgáljuk, hogy az egyes jelenségek rendelkeznek-e a fogalom megkülönböztető jegyeivel, azaz az adott fogalomhoz tartoznak vagy sem.

Készségtanítás direkt oktatás segítségével

Ezt a tanítási stratégiát főként az alapvető készségek és az elemi ismeretek elsajátítására alkalmazzák.


B.) Szabályozáselméleti stratégiák

1. Nyílt oktatás
2. Programozott oktatás
3. Adaptív oktatás
4. Optimális elsajátiítási stratégiák

Az oktatási módszer fogalma

Az oktatási módszerek az oktatási folyamatnak állandó, ismétlődő összetevői, a tanár és tanuló tevékenységének részei, amelyek különböző célok érdekében eltérő stratégiákba szerveződve kerülnek alkalmazásba.








Módszerek csoportosítása, osztályozása

1. Az infok forrása szerint:

a.) verbális
b.) szemléletes
c.) gyakorlati módszereket különböztetnek meg egymástól



2. A tanulók által végzett megismerő tevékenység szerint beszélhetünk:

a.) receptív
b.) reproduktív
c.) részben felfedező
d.) kutató jellegű módszerek

3. Az oktatás logikai iránya szerint:

a.) induktív
b.) deduktív

4. A tanulási munka irányításának szempontja alapján:

a.) tanári dominancia
b.) közös tanári-tanulói
c.) tanulói dominanciájú

5. Az oktatási folyamatban betöltött szerepük szerint

a.) az új ismeretek tanításának-tanulásának
b.) a képességek tanításának- tanulásáanak
c.) az alkalmazásnak
d.) a rendszerezésnek és rögzítésnek a módszerei szerint

6. A szóbeli közlő módszereken belül meg szokták különböztetni:

a.) a monologikus
b.) a dialógikus módszereket

A módszerek kiválasztása

Az eredményes tanításnak előfeltétele a módszerek széles skálájának ismerete, gyakorlati alkalmazásuk elsajátítása, de legalább ennyire fontos az, hogy az adott helyzetben a legmegfelelőbbet válasszuk:
A módszerek optimális kiválasztásához szükséges:

- az egyes módszerek lehetőségeinek alapos ismerete
- a módszerek kiválasztását meghatározó szempontok ismerete
- a szempontok és a módszerek közötti összefüggések megfogalmazásához elméleti ismeretek megléte
- jártasság a pedagógiai döntések meghozatalában

KORSTÍLUSOK

RENESZÁNSZ
XIV-XVI.sz. Újjászületés, stílusirány az antik kultúra hagyományainak újjáélesztése. Tudatosan gyűjtötték az ókor tárgyi és szellemi emlékeit. Felfedezték a természeti és testi szépségeket is.
Társadalmi háttere: A polgárság megszületése Itáliában különösen a városállamokban. Meggazdagodás öntudatosodás. A reneszánsz polgárság és művészek világnézete: humanizmus ember központúság, sokoldalúság, földi élet örömeinek elfogadása.
A képzőművészet újdonságai: A perspektíva felfedezése, Emberi test élethű ábrázolása, építészetben vízszintes tagoltság, harmónia megteremtése.
Az irodalmi jellemzői: - zárt kötött forma
- szonett
- antik példára felújított vígjáték és tragédia
- polgári novella
A humanizmus a reneszánsz kor világnézete: - emberközpontúság
- földi lét fontossága
- természet felfedezése
- egyéniség (individuum) megjelenése
- művészi hírnévre törekvés
- klasszikusok tisztelete
- nemzeti nyelv és öntudat fontossága
Képviselői: PETRARCA - Daloskönyv
BOCCACCIO - Dekameron
JANUS PANNONIUS - Búcsú váradtól
- Pannónia dicsérete
- Midőn beteg volt a táborban
BALASSI BÁLINT - XLII zsoltár
- Hogy Júliára talála ...
- Egy katonaének
- Adj már csendességet
SHAKESPEARE - Rómeó és Júlia
- Hamlet
ZRINYI MIKLÓS - Szigeti veszedelem


BAROKK
XVII-XVIII. sz. első fele.
A képzelet felszabadítása a szertelenségek kedvelése a barokk. A szó eredete a súlyosságból, túltelítettségből jön.
A stílus jellemzői: - túldíszítettség, pompa
- mozgalmasság
- Túlfeszített szóképek
- nyers naturalizmus
- irreális témák
- alakokban szenvedélyes mozgás és végletes érzelmek vannak.
- meghökkentés
- újszerű költi képek
- virtuóz rímtechnika
Kedvelt műfajai: eposz, dráma, pásztorjáték, komédia, óda, himnusz.


Stílus legnagyobb alakjai: PÁZMÁNY PÉTER
FALUDI FERENC
GYÖNGYÖSI ISTVÁN
ZRINYI MIKLÓS
KLASSZICIZMUS
A szabályok a minták a zárt formák tisztelete jellemzi. XVII sz-i művészi irányzat neve. Elveti a barokk túlfűtöttséget, harcol a művészet népi jellege ellen. Kiegyensúlyozottságot harmóniát keres. Az antik művészetekhez kötődik.
Francia országból származik. Nagy századának vezető műfaja a DRÁMA.
A klasszikus dráma alapelvei: - illendőség
- mértéktartás
- valószerűség
- a tér és idő cselekmény egysége.
A színházban is újjítottak: - a női szerepeket nők játsszák
- fedett helyen
- színpad és nézőtér között függöny van.
A klasszicizmus jellemzői: - kiegyensúlyozottság, arány
- ráció
- tiszta formák
- ókori felé való érdeklődés
- zárt önmagában teljes
" A tökéletesség művészete".

Egyéniségei: Corneille
Racine
Moliere - A fösvény, Képzelt beteg, A tudós nők, Tartuffe.

MANIERIZMUS:
A késői reneszánszból a barokkba átvezető szakasz. XVI sz. második fele. Semmit sem mondanak el egyszerűen, keresik a meglepő ellentéteket, szeretik a szójátékokat, és szellemes körülírásokat. Mozgásellentétek színhatások alkalmazása.

FELVILÁGOSODÁS:
Európa szerte elterjedt szellemi irányzat. 1600-1800-as évekre tehető. Angliában a forradalom után lendül életre. Társadalmi jellemzői: antifeudális rendszer, egyházellenesség.
Gondolati filozofikus áramlatai: - racionalizmus ész, értelem, ismerete.
- empirizmus a megismerés a tapasztalatból indul ki.
- deizmus Isten létezik megteremtette a világot majd magára
hagyta.
- az emberi szervezet és a társadalom úgy működik mint egy
gépezet.
- ateizmus (Franciao.).
Jellemző műfajai: - eposz, tragédia, epigramma, óda, tanmese, szatíra, episztola.
Francia képviselői: VOLTAIRE
DIDEROT
MONTESQUIEU
ROUSSEAU
Német képviselői: J. W. GOETHE
F. SCHILLER
F. HÖLDERLIN
Angol képviselői: DANIEL DEFOE
JONATHAN SWIFT
WILLIAM BLAKE





Magyar felvilágosodás kiemelkedő alakjai: BESSENYEI GYÖRGY
BATSÁNYI JÁNOS
KAZINCZY FERENC
CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY
BERZSENYI DÁNIEL
Irodalmi viták: - helyesírási viták
- nyelvújítási harc
- újságok, folyóiratok

ROMANTIKA
XVIII utolsó éveitől - a XIXsz utolsó harmadáig tartó korszak.
Az európai romantika főbb jellemzői: - szabálytalan formák fenségessége
- érzelmek végletekbe csapnak
- műfajok hangnemek vegyítése
- érdeklődés az egzotikum és a történelem iránt
- középkor érdekli
- távolságba néző keresés jellemzi
- vágy és nosztalgia ihleti
- töredékszerűség
- vonzódás a fantasztikumhoz , hőskultusz
"A végtelenség művészete".
Diszharmóniában él környezetével. Vágyai szárnyalóak lehetőségei korlátozottak. Egy ideig párhuzamosan fejlődött a klasszicizmussal.
Német romantikusok: - E. T. A. HOFFMANN -AZ ARANY VIRÁGCSERÉP
- HEINRICH HEINE -LORELEY
Angol romantikusok: -( WILLIAM BLAKE)
-( WALTER SCOTT)
- BYRON
- JOHN KEATS
- P.B. SHELLEY
Francia romantikusok: - VICTOR HUGO - NYOMORULTAK, A PÁRIZSI N.-D.
Kelet-európai romantika: - A. SZ. PUSKIN - ANYEGIN,

REALIZMUS
A művészi visszatükrözés legmagasabb színvonalú módszere. A romantika írókkal ellentétben a realista írók szembefordulnak saját korukkal. A valóságot minden eszményítéstől mentesíteni akarják. Minél hitelesebb ábrázolásra törekednek. Az emberi mindennapok társadalmi viszonyok összetettsége bonyolultsága a realista regényben az ábrázolás középpontjába kerül. A művészek a társadalom életének lényeges összefüggéseit az erények és az egyes emberek legjellemzőbb tipikus vonásait akarják föltárni. A realista író elsősorban nem a képzeletére hanem a valóság pontos megfigyelésére támaszkodik.

IZMUSOK
A huszadik században szinte alig született olyan számottevő költői, prózai vagy drámai alkotás, amely ne viselné magán a szimbolizmus és a modernizmus bélyegét. Az első világháború alatt és a második világháború között jelent meg az avantgardizmus. Ez magában foglalta a futurizmust, expresszionizmust, szürrealizmust, impresszionizmust, realizmust, naturalizmust, szecessziót, kubizmust. A huszadik századi művészek elvetik a 19. század irányzatait és valami újat keresnek. Ambivalens látásmód jellemzi őket.
A futurizmus az első világháború idején terjedt el a művészeti életben. Elvetette magától a múlt egész örökségét. A művészetben a jövőre való felkészülés címén az ember teljes átnevelését hirdette. Olaszországból indult ki. Az első futurista kiáltványt Marinetti szerkesztette 1909-ben. Nagy érdeklődést keltett mozgalma, mert nemcsak a jövő művészetének megszületését hirdette, hanem az egész élet újjáalakítását ígérte. A futuristák a technikai civilizáció művészei voltak. Szerintük az élet lényege a dinamika. A művész feladata ennek a dinamizmusnak a kifejezése. Legfőbb eszményük a gép. Olaszországon kívül egyedül Oroszországban bontakozott ki még a futurista mozgalom.
Az expresszionizmus a 20. század elején fellépő modern, realizmusellenes művészeti irányzat, amely az impresszionizmus ellenhatásaként bontakozott ki. Főként az I. vh. alatt és után terjedt el, lemond a valóság reális ábrázolásáról. Az expresszionizmus 1905-1920 között bontakozott ki Németországban. Az első csoport Drezdában alakult és neve Die Brücke volt. A művészek a széthulló világban magára maradó emberért emelték fel szavukat. Úgy látták, hogy csak a világ, a társadalom rossz, az ember jó. Az expresszionizmus két válfaját különböztethetjük meg: a mindig tragikus egyedre, s a folyton harcban álló társadalmi emberre koncentrálót. Az expresszionizmus a belső érzések kifejezésére törekszik. A festők a természetes formák eltorzításával lélekállapotokat ábrázolnak, a tárgyi színeket kifejezési színekkel helyettesítik. A zenei expresszionizmus a nagy dinamikai ellentétek és a hangszínek gyors változtatásával fejezi ki a belső tartalmat. Az expresszionista versekben nagy szerepet kapnak az indulatszók.
Az impresszionizmus a fő céljának a pillanatnyi benyomások kifejezését és a művész szubjektív érzéseinek visszaadását tekinti.
A szürrealizmus 1924-ben Párizsban alakult, mint tiltakozás a nyugati társadalom racionalizmusa és materializmusa ellen. A szürrealista művész rögzíteni akarja a tudat alatti mélységben kavargó ösztönélet mozzanatait. Vezető egyéniségei Breton, Aragon és Éluard voltak. Ez az irányzat is az embert akarta felszabadítani a társadalmi korlátozások alól, de kereste azokat a lehetőségeket is, melynek segítségével az ember újra megtalálhatja a szabadságot. Úgy vélték, hogy az ember igazi énjét a tudatalatti világában találhatják meg. A szürrealizmus különösen kedvelte a fekete humort, az iszonyatos és a nevetséges különös szorongást előidéző groteszk együttesét. Sajátos alkotómódszerük az önműködő írás volt. Ennek a lényege, hogy a művész a tudatalattiból felmerülő gondolatokat minden értelmi ellenőrzés nélkül lejegyzi.
A kubizmus az impresszionizmus visszahatásaként keletkezett modern művészeti irányzat. Leegyszerűsített tömör formákkal ábrázolták a tárgyakat.
A szecesszió szakítani akart a historizáló, eklektikus stílusutánzatokkal és megpróbált az építészet, a képző- és iparművészet minden ágára érvényes stílust teremteni.
A dadaizmus Svájcban született. Céljuk a társadalom minden hagyományos értékének lerombolása volt. Kifejezési eszközük a meghökkentés, a botrány. Verseiket véletlenszerűen kiválasztott, gyakran értelmetlen szavakból rakják össze.

DRÁMA
Cselekménye a színpadi szereplők szavaiból és cselekedeteiből bontakozik ki. Dialógus közege miatt olvasásra és színpadra állításra is alkalmas. Meghatározott konfliktusra épül, sűrített és feszültség keltő. Alakjai olyan személyek akik helyzete leginkább alkalmas egy adott kor társadalmának jellegzetességeinek a bemutatására.
- bonyodalom
- válság
- sorsfordulat
- megoldás
Két klasszikus műfaja a tragédia és a vígjáték. Több átmenete is van pl: tragikomédia, mesejáték, bohózat.
TRAGÉDIA Alapja a tragikus konfliktus ami a főhős bukását okozza. Félelem, részvét, megtisztulás. (Bánk Bán).
KOMÉDIA Alapja a komikum. Lényege egy ellentmondás leleplezése. Célja a bírálat. Eszközei: szatíra, irónia, humor, gúny.
LÍRA
Tárgya a külvilág érzelmi gondolati, visszhangja a költöben. A múlttól a jelenhez, a külső eseményektől a belső lelki történések felé fordul. A legszubjektívabb műfaj, mivel a költő személyes érzelmeit fejezi ki.
Műfajai: - dal
- elégia
- epigramma
- óda
ÓDA: Magasztos érzelmi vagy gondolati tartalmú lelkületű líra. Témái: a haza, nemzet, emberiség, lét, erkölcs, szerelem.
EPIGRAMMA: Tömör bölcs gondolatokat, gúnyt megfogalmazó, többnyire csattanóval végződő rövid vers. Ógörög sírversekből alakult ki. Versformája disztichon.
ELÉGIA: Több fajtája is van: szerelmi elégia, bölcselő elégia, harci elégia. Melankolikus hangulatú emlékező jellegű lírai költemény. Pl: Berzsenyi.
DAL: Kis terjedelmű erősen ritmusos zárt szerkezetű költeményt nevezzük dalnak.
A viszonylag egyszerű érzelmet közvetlenül fejezi ki.
EPIKA:
A harmadik alapvető műnem. A szerzője rövidebb vagy hosszabb eseménysorozatot mesél el rendszerint hőseinek jellemfejlődését is ábrázolva.
KISEPIKAI MŰVEK: - mese
- monda
- novella
NAGYEPIKAI MŰVEK: - eposz
- elbeszélő költemény
- regény
NOVELLA: Rövid elbeszélés prózában. Mondanivalója egy eseménysor köré csoportosul. Nem alkalmas a valóság egészének rendszerbe foglalására az egységes világkép alapján.
EPOSZ: Hősköltemény az egész nép sorsára kiható nagy jelentőségű eseményt rendszerint harcot ábrázol. Hőse emberfeletti hős gyakran félisten. A földi és a túlvilági lét összekapcsolódik.
- PROPOSITIO tárgy megjelölése.
- INVOCATIO Szűz Mária segítségül hívása
- EXPOSITIO cselekmény megindítása
- ENUMERATIO szemben álló seregek leírása
- EXODOSZ végkifejlet, befejezés
- túlvilági erők döntése.
- PROLOGOSZ főhős monológja
(Szigeti veszedelem, Zalán futása, Buda halála). Zrínyi, Vörösmarty, Arany.
ELBESZÉLŐ KÖLTEMÉNY: Hosszabb rövidebb verses epikai mű. Valószerű eseményeket ábrázol néha meseszerű elemekkel. Petőfi, Arany, Illyés.
REGÉNY: Prózai szerkezetű a tudományos megismerésre törekvő racionálisan gondolkodó ember világképét tükröző epikus műfaj. Keverednek benne a lírai és drámai elemek. A legkötetlenebb irodalmi műforma. A társadalmi regényben az író saját korát mutatja be. A történelmi regényben történelmi eseményekkel akar hatni saját társadalmára korára a költő. A polgárságot az izgalmas utazások érdekelték ebből alakult ki a kalandregény. A szentamentalizmus kihasználta a polgár érzelmi szabadságát és a cselekmény helyébe lélekrajzot állított. Család regény (Thomas Mann - Bruddenbrook ház).
HIMNUSZ: Istent, hőst, szenteket, vagy eszmét dicsőítő óda. A romantika idején fejlődött ki a nemzeti műfaja amely egy nép reprezentatív ünnepi dala. A magyar himnusz dallamát Erkel Ferenc szerezte Kölcsey Ferenc versére.
Verslábak: - jambus - spondeus
- trocheus - pirricchius
Hexameter = 5-ik daktilus, az utolsó spondeus
Pentameter + Hexameter = Disztichon.

Óramegfigyelési szempontok

Az iskolai tanórát több szempont szerint kell megfigyelni. Egyrészt pedagógiai szempontokat kell figyelembe venni, amelyeken belül az alábbi kérdések lényegesek: milyen típusú órát látunk (túl a tantárgyon,milyen didakitikai módszerrel dolgozik a tanár, milyen feladatokat ad fel a gyerekekenek, az alábbi rendszerben (például):

1. az óra célja és tartalma:
Kérdések: elérte-e az óra a célját; megfelelt-e a kitűzött oktatási nevelési cél a tanulók tudásszintjének; hogyan illeszkedett a tanítási anyag a tematikus egységbe; milyen oktatási nevelési lehetőségek adódtak az órán; ezeket hogyan használta ki a tanár; hogyan épít a tanulók előzetes tudására?

2. az óra felépítése:
Kérdések: hogyan szakaszolódott az óra; milyen sorrendben és logikában követték egymást ezek a részek; mennyire jellemezte az óra felépítését a tudatosság és a változatosság?

3. az óra szervezése:
Kérdések: milyen módszereket és munkaformákat alkalmazott a nevelő, ezek mennyire feleltek meg a tanítási egységnek és a tanulók tudásszintjének; érthetőek voltak-e a feladatok a diákok számára; mennyire voltak pontosan megfogalmazottak a kérdések; hogyan készítette elő a tanár a házi feladatot;
Ezeken belül: új ismeretek feldolgozásáról volt-e szó az órán; ha igen, azt hogyan készítette elő, milyen módszert alkalmazott (induktív vagy deduktív), a táblai munka segítette-e az ismeretekmegértését, milyen vázlatot írtak a tanulók, ebben segítette-e őket a tanár? Ha nem új ismereteket közölt, hanem azok megszilárdításásról szólt az óra, ahhoz milyen módszereket használt, mennyire felelt meg a munkamódszer az ismeretanyagnak, milyen szintre jutottak el a tanulók az ismeretek alkalmazásában, milyen típusú feladatok voltak (egyéni, csoportos, azon belül homogén vagy heterogén csoportok)?

4. tanár-diák viszony, együttműködés
Kérdések: milyen volt az óra légköre, a tanulók hangulata; hogyan motiválta és aktivizálta a tanár a tanulókat; hogyan teremtette meg és tartotta fenn a figyelmet a tanár; hogyan értékelte a tanár a tanulók munkáját; milyen arányban volt az órán a dícséret, az elmarasztalás; milyen volt a tanár hangneme, a tanulókhoz való viszonya;

A didaktikai megfigyelésen kívül ki kell térni a tanár személyiségének, illetve a gyerekek viselkedésének megfigyelésére is, az alábbiakat figyelembe véve:
1. verbalitás szintjén
Milyen hangnemben beszél a tanár a diákokkal, mi jellemzi a mentalitását (dícsérő, bátorító, érdeklődik-e vagy sem, szigorú-e, tanulók közti párbeszédet lehetővé teszi és megkívánja-e, elfogadó-e vagy közömbös? Stb.)?
2. nonverbalitás szintjén
A verbalitással megegyezik-e a nonverbalitás? Mit sugároz a tanár, melegséget, elfogadást vagy elutasítást? Milyen metakommunikációs eszközöket „használ” – pl. mimikája elég tiszta-e, gesztikulál-e, hogyan mutogat a táblán, hogyan szólítja fel a jelentkezőket? Mászkál-e a teremben vagy egy helyben áll, hirtelenek-e a mozdulatai vagy nem? Milyen ruhát hord, ápolt-e stb.?

3. gyerekek megfigyelése
Figyelnek-e? Ha nem, miért nem figyelnek vajon? Hogyan ülnek? Hogyan jegyzetelnek? Milyen eszközeik vannak? Milyen lehet a közösség? Milyen az ülésrend, főleg az első padban ülők jelentkeznek-e vagy sem? Vannak-e véleményvezérek? Felelésél jellemző-e a súgás? Ha csoportos munka van, hogyan szerveződnek csoportokba? Milyenek a „közmegegyezések” a tanárral (pl. ha csoportos munka van szól-e a tanár, hogy szétülhetnek, vagy maguktól átrendezik a padokat) Ha a saját osztálytermükben vagyunk – mi jellemzi a tantermet, milyen díszítések, hogyan vannak elrendezve a padsorok stb.

A nevelés-oktatás stratégiái, módszerei és eszközei

PEDAGÓGIA
tantárgyból

A nevelés folyamatában és a személyiség kialakulásában döntő szerepet játszanak azok a nevelési módszerek és eszközök, melyeket a pedagógus, illetve a nevelni szándékozó ember célja elérése érsekében fölhasznál. Nagyon fontos tudatosan közelíteni, nem csak a ’mit?’ – neveléssel megvalósítandó cél – hanem a ’hogyan?’ – neveléshez felhasználható módszerek és eszközök – kérdéséhez is. Hiszen aki mindenféle tudatosságot mellőzve alkalmaz bizonyos módszereket – csak az ösztöneire hagyatkozva – az akár maradandó személyiségkárosodásokat is okozhat egy gyermeknek. A továbbiakban ezeket a nevelési módszereket és eszközöket fogom egyfajta – többek által vitatott, de lényegében általánosan elfogadott – rendszerbe szedni, hatásukat és hathatóságukat közelebbről megvizsgálni.
Először is a személyiséggé válás – a nevelődés – folyamatában helyezzük el ezeket a módszereket és eszközöket mikor játszanak nagyobb szerepet a személyiségalakulásban? Mi is a személyiségalakulás?
„Az individuáció nem csupán a társadalmi beilleszkedés folyamata, hanem olyan individuális tartalmak kibontakozását is jelenti, mint például az ítélőképesség, az önkontroll, a felelősség tudat. Az individualizáció során alakul ki az egyénben a kritikai képesség nagyon fontos tulajdonsága, amelynek segítségével egy adott korban kínálkozó sokféle életforma-lehetőség, társadalmi-kulturális értékszempont, társadalmi igény és elvárás közül, azokat értékelve, megkülönböztetve bizonyos tartalmakat visszautasít, míg másokat elfogad és a sajátjaként integrálja. Ezen értékválasztási folyamat során nyerheti el az ember a személyes, csak rá jellemző egyediségét, individualitását.”

Enkulturáció – kulturális alapképességek elsajátítása

Szocializáció – társadalmivá válás

Nevelés – társadalmivá tétel

Oktatás – ennek tervszerű tanítás-tanulás
keretében zajló részfolyamatai

Individualizáció – egyedi lénnyé, önmagunkká válás

A pedagógiai tudatosság leginkább a nevelésben és az oktatásban kerül előtérbe, itt fejti ki hatását a személyiség alakulására, az önálló emberré válás
folyamatában. Démokritosz egyszerűen így fogalmazza meg ezt a jelenséget: „A természet és a nevelés hasonló. A nevelés ugyanis átalakítja az embert, de ezen átalakítás által természetet teremt.”
Most pedig lássuk a módszereket mik is valójában a módszerek? A nevelési módszer a kitűzött nevelési cél elérésének érdekében alkalmazott eljárás. Az eljárás a módszer konkretizációját jelenti. Az eszközök pedig olyan tárgyak, jelenségek, tevékenységi formák, melyek önmagukban objektíve léteznek, és a valóság megismerését akkor segítik, ha használjuk őket. A nevelési eszközt a köznyelv gyakran azonosítja a módszer fogalmával. Összességében tehát, a nevelés módszerének nevezzük azokat az eljárásokat, amelyek elősegítik az eredményes nevelői tevékenységet. E. E. Geiler 1982-ben így fogalmaz: „A nevelési módszerek alatt azokat az eszközöket és helyzeteket értjük, amelyek segítségével a nevelő a növendékre hatást gyakorol, azzal a szándékkal, hogy annak magatartását, beállítottságát, vagy cselekvéshez szükséges indítékát kialakítsa, megszilárdítsa, vagy megváltoztassa.”
A módszerek rendszerezésére több féle teória született az egyik ilyen általánosan elfogadott nézet Horst Domke által felállított rendszer, mely a nevelési módszereket támogató (útmutató) és ellenkező hatást kiváltó (leállító) módszerek csoportjára osztotta. Támogatónak itt olyan szándékos eszközöket és helyzeteket nevezünk, amelyek a tanuláspszichológia értelmében pozitív irányban megerősítőleg hatnak, ellenkező hatást kiváltónak viszont azokat a módszereket nevezzük, amelyek által egy viselkedésmód korlátozható, illetve leépíthető, vagy egy kellemetlen helyzet megoldható, illetve elkerülhető lehet.
Támogató hatású módszerek:
A dicséret és a jutalmazás a nevelő által olyan tudatosan alkalmazott ingerek, amelyek hatása pozitív, és amelyekkel azt kívánja elérni, hogy a nevelendő személyek gyakrabban viselkedjenek az elvárt helyes módon, és ez által sajátítsák el ezt a viselkedést. A dicséret szociális megerősítés, míg a jutalom általában anyagi illetve fizikai megerősítés. A dicséret illetve a jutalom „egy olyan alapvetően személyes szükséglet kielégítése, amelyet külsőleg bármilyen magatartáshoz köthetünk, hogy ezzel a nevelendő személyt e magatartás adott helyzetben való megismétlésére ösztönözzük. Ilyen értelemben ez a tetszés és a hatalommal rendelkezők kegyének jelét is jelentheti.” (Wolfgang Metzger 1974)
A siker alatt olyan következményt értünk, amely közvetlenül adódik egy bizonyos magatartásformából, cselekvésből vagy egy adott dologból.
„A gyermeknevelésben a legfontosabb a bátorítás. Olyannyira fontos, hogy hiánya a kialakult hibás magatartásformák fő okának tekinthető. A neveletlen gyermek az akit sohasem bátorítottak, akit megfélemlítettek.” (R. Dreikurs / V. Stolz 1976) „Aki bátorít, növendékét megszabadítja nehézségeitől, reményt nyújtva ahhoz, hogy az legyőzze problémáit.” (Hermann Hobmair 1979)
Ellenző hatású módszerek:
Az emlékeztetés az emlékezetbe idézés egyszerű, semleges formája. A figyelmeztetés egyértelműen megerősített, nem értékmentes emlékeztetés a követendő norma felejtését szemrehányással illeti.
A szidás a nevelendő személy viselkedéséről alkotott negatív kijelentés, amely azzal a céllal hangzik el, hogy ez a viselkedés változzon meg, illetve többé ne jelentkezzen.
A fenyegetések a gyermek fejlődését gátolják, mert a gyermekből ez által félénk, megfélemlített, közönyös vagy agresszív ember válik.
A büntetés, mint nevelési eszköz értéktelennek tekinthető, mert a helytelen viselkedést nem építi le, vagy nem akadályozza meg tartósan, csupán elnyomja azt. A büntetés ezen felül is negatívnak tekinthető, mert szinte csak negatív hatást fejt ki. Nem belátásra ösztönöz, hanem a félelem, a megrettentés eszközével éri el, hogy a helytelen viselkedés többé ne jelentkezzen.
A büntetés két megkülönböztetett formája: a szeretet megvonása és a verés.
„Mivel a szeretet megvonása messzemenő károkat okozhat a személyiségfejlődésben, mert a gyerek bizalmát szétrombolja, méltóságát semmibe veszi, minden esetben kerülendő.” (Georg Zeissner) A verés ellenagressziót, elutasítást vált ki, sőt utánzásra ösztönöz, és nem éri el a kívánt hatást, vagyis a rossz viselkedés nem szűnik meg.
Léteznek ezen kívül semleges hatású módszerek is – összesen kettő – ezek pedig a következők:
A jóvátétel-elve azt jelenti: egy igazságtalan dolog érvénytelenítése, kiegyenlítése, illetve a jó kapcsolat visszaállítása. (Például bocsánatkérés) Az objektív következmények-elve alatt azon következmények értendők, amelyek egy adott viselkedésből érthető módon, közvetlenül adódnak, – a nevelő közbeavatkozása nélkül – amelyek azonban kellemetlen utóhatással járnak, így a viselkedés megváltoztatását szorgalmazzák. (Például a gyermek elkésik az ebédről, és mire odaér neki már nem jut más csak a maradék, vagy semmi.)
Mivel ezek a nevelési módszerek többféle módon csoportosíthatók, nem csak a fent említett rendszert kell vizsgálnunk. A magyar nyelvű szakirodalomban a legteljesebbnek tekinthető, Bábosik István által kidolgozott funkcionális felosztás a nevelési módszerek alábbi főbb csoportjait különíti el:
Közvetlen (direkt) módszerek:
A, beidegzés közvetlen módszereként: követelés, gyakoroltatás, segítségnyújtás,
ellenőrzés, ösztönzés
B, magatartási-tevékenységi modellek közvetítésének módszerként: elbeszélés,
bemutatás, személyes példaadás
C, meggyőzésformálás módszereként: előadás, magyarázat, beszélgetés, a
tanulók önálló elemző munkája
Közvetett (indirekt) módszerek:
A, beidegzés közvetett módszereként: közösségfejlesztő és önfejlesztő
tevékenység megszervezése, perspektívák
megszervezése, hagyományok kialakítása
B, magatartási-tevékenységi modellek közvetítésének módszerként:
személyes nevelői részvétel a közös munkában,
pozitív egyéni és közösségi minták kiemelése
C, meggyőzésformálás módszereként: közvetett felvilágosítás, vita
Természetesen nem csak a nevelésben alkalmazunk úgynevezett módszereket, hanem a tanítás-tanulás folyamatában is. A jó pedagógus pályája során nem elkülönítve, hanem egymást kiegészítve használja, munkája során felváltva alkalmazza ezeket az eljárásokat. A tanítás-tanulás módszerének nevezzük részint a nevelő tanítást irányító munkáját, részint pedig a tanulók önálló munkáján alapuló pedagógiai eljárásokat, amelyeknek alkalmazásával a tanulók ismereteket szereznek, jártasságot és készségeket alakítanak ki, továbbá képességeket fejlesztik. Ezeket az eljárásokat a nevelő tudatosan és tervszerűen választja meg a tanítási-tanulási folyamatban egy-egy didaktikai feladat megoldására. A módszereket három nagyobb csoportba sorolhatjuk aszerint elkülönítve, hogy melyik fél – a tanuló, vagy a pedagógus – ’aktiválja’ a helyzetet:
Nevelő munkáján alapuló módszerek: - szóbeli ismeretközlés
- szemléltetés
Nevelő és a tanuló közös munkáján alapuló módszerek: - megbeszélés
- gyakorlás
- ismétlés
- ellenőrzés
- értékelés
Tanulók önálló munkáján alapuló módszerek: - megfigyelés
- kísérlet
- gyakorlati munka
- szövegek tanulmányozása
- tanuló munkája a
programokkal,
feladatlapokkal,
munkafüzetekkel,
oktatógépekkel
Mind a nevelési, mind pedig a tanítási-tanulási folyamatban megválasztható módszereknél és eljárásoknál fontos figyelembe venni a választás kritériumait, vagyis a módszerek megválasztásának szempontjait:
1. nevelés, oktatás célja
2. nevelés, oktatás tartalma
3. a gyermek életkori sajátosságai, képességei
4. nevelő személyisége, pedagógiai és módszertani kultúrája
5. a neveléshez adott tárgyi feltételek figyelembevétele
A nevelőmunka sikeressége nagyrészt attól függ, hogy a pedagógus mennyire tud magatartási normákat érékként elfogadtatni, és azokat belsővé, személyessé tenni. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk a legelemibb, úgynevezett szociális technikákról sem, amelyek a mindennapi életünk során is előfordulnak. Ilyenek például a metakommunikáció – ezen belül a testhelyzet, a külső megjelenés, a mozdulatok, az arckifejezés – és a verbális kommunikáció – szóhasználatunk változatossága, nyelvünk sokszínűsége, egyéb fonetikai ’kellékek’ (hangsúly, hangszín) – sajátos eszközei.
Egészében elmondható az egyes pedagógiai módszerekről, hogy sohasem egymagukban vannak jelen a nevelés folyamatában, hanem kapcsolatban vannak-, kiegészítik-, átfedik egymást. Mint ahogyan a nevelésről és az oktatásról is elmondhatjuk azt, hogy az emberi léptéket megőrizve sohasem jelennek meg egymás nélkül életünk színpadán, hanem karöltve, egymást kiegészítve, egymásra épülve és építve találkozhatunk velük. Véleményem szerint csak a tudományos pedagógia palettáján, és tankönyveiben szerepelnek elkülönítve egymástól.






Felhasznált irodalom: Németh András – Nevelés, gyermek, iskola
/Eötvös József kiadó 1997./
Bevezetés a pedagógiába
/Eötvös József kiadó 1996./
Dr. Szántó Károly – Pedagógia
/Tankönyv Kiadó 1985./
Kozma Béla – Pedagógia
/Managerpress 1993./

A JELEN A MÚLTBÓL ÉPÍTKEZIK

GYERMEKKÉP A NEVELÉSTÖRTÉNET KERESZTMETSZETÉBEN

Művelődésszervező szak, I. évfolyam, I. félév, 1. dolgozat


PEDAGÓGIA
tantárgyból


"Gyermek sohasem fogom megérteni, hogy ezt a címet a felnőttek számára nem olyan kivételesen adják, mint az aranygyapjas rendet. Petőfire hiába keresik az összes nagyszótárú nyelvekben több és nagyobb jelzőt: gyermek. Viszont nincs is e joggal megbírálható teremtésnek, világnak, életnek különb, istenibb produktuma, mint a gyermek. A gyermek az elevenség, az öröm, a jövőbe ható ígéret, a bilincsbe nem vert ember, az igazán igaz Isten."

/Ady Endre: Petőfi nem alkuszik - Renaissance, 1910./



Az emberi létezés folyamatában az előre mutató - fejlődési - irány ideákban, követendő példákban, ember ideálokban jutott kifejezésre, a társadalom keletkezésétől fogva. Mivel a nevelés a társadalmi lét szükségszerű velejárója, - hiszen a legkezdetlegesebb társadalmakban is szükség volt a tapasztalatok átszármaztatására, a létfenntartást biztosító ismeretek elsajátítására - ezért minden kor emberének szüksége volt az ideális ember követendő példájának képére. Viszont a történelemben senki sem kezd mindent teljesen elölről. Minden nemzedék születésekor már készen találja létezésének bizonyos kiindulási feltételeit, a természeti, társadalmi és kulturális környezet adott fejlettségű állapotát. Természetesen ez a folyamat visszafelé is elgondolható vagyis a kor emberideáljából következtetni lehet az adott kor kulturális fejlettségi fokára, természeti környezetének adottságaira. Ilyen módon megközelítve a kérdést fontos motívum a vizsgált kor emberének hozzáállása a felnövekvő nemzedékhez, a gyermekekhez. Hiszen a "tökéletes ember" megközelítéséhez az élet első színtere a gyermekkor. Mit gondolunk a gyermekekről, hová helyezzük őket társadalmunkban, hogyan viszonyulunk hozzájuk, és miért éppen úgy gondolkodunk róluk ahogy? Tulajdonképpen erről szeretne ez a dolgozat rövid áttekintést adni a különböző korok tükrében ezért nem kifejezetten neveléstörténeti dolgozat ez, de nem is kultúrtörténeti, inkább a kettő ötvözete.
Az emberiség őstörténetében folyó nevelésről, és az ősközösségi társadalmakról nincsenek írásos feljegyzéseink. Ezért olyan népcsoportokat vizsgálva következtethetünk csak ezekre, melyek még a XX. század elején is érintetlenül megőrizték a legprimitívebb ősközösségi életformát. A gyermeknevelés korai szakaszában az ösztönöké volt az uralkodó szerep, hasonlóan az állatokhoz játékaikkal készültek a felnőttkorra az egyedek. Az ember a munkavégzés által kiemelkedett az állatvilágból, így életfeladatai között megjelent az utódok nevelésének szükségessége. Ebben az időszakban a nevelés a gyermek felnőttekkel való együttléte során utánzással ment végbe. Elsősorban jó vadászt, jó harcost kívántak nevelni fontos volt, hogy megállják a helyüket a közös munkában, a természettel vívott küzdelemben, és meg tudják védeni a közösséget. Kezdetben a törzs tagjai, munkamegosztás nélkül egyenértékűen nevelték a csoport fiatal tagjait. Később ez a társadalmi fejlődéssel szervezettebbé vált, és a nevelés levált a törzs mindennapi életéről. Ebben az időszakban alakulhatott ki a primitív népek életében az a szertartás, mellyel a gyermekkort elhagyó fiatalok tanújelét adhatták érettségüknek. A gyermekkorból a felnőttkorba való átmenet választóvonala az iniciáció (avatás, beavatás). A törzsi szervezet keretei között a beavatásra való előkészítés általában elkülönítetten folyt. Az ősközösségi társadalom felbomlása során, az emberiség gazdasági, társadalmi, fejlődésének és az ebből következő osztálytagozódásnak és kultúrfoknak megfelelően, differenciálódott a nevelés. (Például a törzsfőnők kísérete kiemeltebb nevelésben részesülhetett.)
Az ókori civilizációk neveléséről, már filozófiai, vallási, irodalmi művekben fellelhetők írásos emlékek. Az osztálytársadalmak megjelenésével a nevelés is osztályjellegű lett. Az uralmon levő osztály mindenkor felhasználta a nevelést, hogy a céljainak leginkább megfelelő embertípust 'kitermelje'. Ennek az embertípusnak jellemző tulajdonságai mindig az adott társadalom előtt álló, megvalósítandó céloktól függtek, ezeket pedig minden esetben az uralmon levő osztály határozta meg. A papság is ezen célok elérését segítette a vallás eszközeivel. A kézművesség, mezőgazdaság, kereskedelem fejlődése, az ismeretek felhalmozódása ösztönözte a különböző tudományok fejlődését. Az írásbeliség megjelenésével pedig új lehetőségeket nyert a tudásanyag átörökítése.
Az egyiptomi társadalom, így a nevelés is szigorú kasztrendszer alapján épül fel. A műveltség előjoga csak a szabadokat illette meg gyermekeit minden kaszt a maga mesterségére, társadalmi funkciójára nevelte. A kor gyermeke szigorú fegyelemben, mértékletes, takarékos életmódban nőtt fel. "Ne töltsd napjaidat henyélve, mert különben kikapsz! A gyermek füle a hátán van, és mindjárt hall, mihelyst ütés éri!" A műveltség megszerzése e korban a felemelkedés lehetőségét kínálta az alsóbb néprétegek számára. A tanulás lehetőségének függvénye a tanuló anyagi helyzete volt. Ha meg tudta fizetni a tandíjat, a tanulás révén magasabb kasztba léphetett. A szakképzésre nagy hangsúlyt fektettek. Az államapparátus működésében az írnokoké volt a legfontosabb szerep. Az egyiptomiak a gyermekkort a tökéletlenség időszakának tekintették, úgy gondolták a gyermekeknek minél hamarabb felnőtté kell válniuk. Ennek magyarázatát talán az egyiptomiakra annyira jellemző életfelfogásban kell keresni, mely nem ismeri a változást, fejlődést a világot változatlannak, megváltoztathatatlannak hitték.
Egy másik nagy civilizáció, melynek vallásrendszere magában foglalja a nevelés tartalmát is: a kínai. A nevelés lényegét Conficiusz gyűjtötte össze és foglalta rendszerbe elgondolása szerint csak a tanulás vezethet tudáshoz: "Megtettem, hogy egész nap nem ettem, egész éjjel nem aludtam, és csak gondolkodtam. Semmi hasznom nem volt belőle. Tanulni a legokosabb." Az ifjakat az uralkodó, a szülők, a tanítók iránti feltétlen tiszteletre, engedelmességre, az államilag ellenőrzött szigorú társadalmi szokások és viselkedési formák pontos betartására kellett nevelni. A nevelés kisgyermekkortól a császárság iránti feltétlen hűségnek és engedelmességnek jegyében zajlott.
A mai ember által ismert, és aránylagos teljességgel rekonstruálható ókori nevelési rendszer a görögöknél, majd a rómaiaknál alakult ki. Kultúrájuk sok szállal kapcsolódott az egyiptomi, babiloni, perzsa és zsidó civilizációhoz. Minden értéket asszimiláltak, és így rövid idő alatt megteremtették az európai tudományok és művészetek alapjait. Ennek a kornak két jelentős életmódbeli, nevelési és kulturális irányzatát muszáj megemlíteni az egyik a spártai, a másik pedig az athéni életszemlélet.
A spártai állam alapvetően a hódításokra, elnyomásra építette fennmaradását, és ezt az igény csak kemény katonai nevelésben részesülő polgárok voltak képesek megvalósítani. A nevelés minden szabad spártai állampolgárt egyformán illetett meg. Lükurgosz elrendelte, hogy az uralkodóoszály tagjai csak azonos nagyságú földet birtokolhatnak, étkezésük mindig közösen történjék kerülve a fényűzést, gyermekeiket pedig egységes polisz-nevelésben kell részesíteni. A gyermekeket születésük után egy bizottság elé vitték, mely szigorú vizsgálatokkal döntött a gyermek életéről. "Ezért fürdették meg az asszonyok az újszülöttet borban. Ha ugyanis epilepsziás vagy gyenge, beteges szervezetű volt a gyermek görcsöt kapott az erős bortól és elpusztult..." A gyenge, beteges, vagy egyéb fogyatékossággal rendelkező gyermekeket kitették a Taigetosz hegy melletti barlangba, hogy elpusztuljanak. "A dajkák nagy gondot fordítottak a gyermekekre, pólyát nem használtak, hogy minden tagjuk és testrészük szabadon fejlődjék. Hozzászoktatták őket, hogy minden ételt jóízűen fogyasszanak el és ne legyenek válogatósak ne féljenek a sötétben, ha egyedül maradnak ne viselkedjenek illetlenül, és soha ne sírjanak." "...senki nem nevelhette fiát saját tetszése szerint, hanem a fiúgyermekeket hétéves korukban csoportokba osztották, ahol közös nevelésben részesültek." "Neveltetésük legfőbb célja az volt, hogy feljebbvalóiknak engedelmeskedjenek, jól elviseljék a testi fájdalmakat és a harcban győzzenek." "...Az ifjakat arra tanították, hogy beszédükben a metsző gúnyt kellemes kifejezésekkel vegyítsék, és mondanivalójukat lehetőleg minél kevesebb szóba sűrítsék." A spártai gyermek képe az életképes, erős, masszív gyermek, mely megállja helyét a későbbi harcokban.
Az athéni élet, így a nevelés is jóval humánusabb volt lényege a harmonikus testi-lelki szépség megvalósítása. Hétéves kortól a fiúk iskolába jártak, ahol gimnasztikai (testi) és múzsai (értelmi, esztétikai) oktatásban részesültek. A nevelés és oktatás együttes célja volt, hogy a gyermek felnőttként jó polisz-polgárrá váljék. Vagyis jó közéleti ember tud közügyeket intézni felszólal a népgyűlésen részt vesz a bíróság munkájában van elképzelése a polisz vezetéséről, fejlesztéséről, jövőjéről. Az athéni nevelés célja tehát, nemcsak a közvetlenül hasznosítható praktikus ismeretek átadása volt, hanem az esztétikum, melyen keresztül el lehet jutni az etikumig. A kor egyik nagy gondolkodója, Platón szerint, alapvetően a helyes neveléssel válik tökéletessé a társadalom rendje. Ez a társadalom viszont leginkább a gazdagabb, szabad néprétegeknek kedvezett mivel a tanulás vagyonfüggő volt. Ebben az időben a lakosság 4/5-e szabad polgár, és 1/5-e pedig rabszolga. A régi földbirtokos arisztokrácia mellett kialakult a gazdag kereskedő polgárság, mely mindinkább átvette a vezető szerepet. Az athéni gyermek, a jövő letéteményeseként szinte bármire képes volt, ha pénze és adottságai lehetővé tették.
Később a római nevelés egyesítette a kétféle görög modellt. Az 'új' kultúra, és annak embere nagy hangsúlyt fektetett a gyakorlatiasságra. Fontossá vált a harcban való jártasság, de elengedhetetlen volt az ész, és a tudás által nyújtott hatalom. "A római nevelés nem a szép, hanem a hasznos művészetekre irányult... nem a test és a lélek összehangzó kialakítása, hanem a számító értelem tárgyai, az állam és a polgár szükségei, az örök Róma hatalma, s dicsősége megörökítése, a gyakorlati és hazafiúi tevékenység volt a cél." A nevelés arra törekedett, hogy a cselekvő embert alakítsa ki, aki "igazsággal ügyesen és lelkesen teljesítette tisztét a köz- és magánéletben, háborúban, békében egyaránt." A családi nevelésben az apa döntött a gyermek sorsáról, a cél pedig a római erények kialakítása a birodalom érdekében. Fontos előrelépés volt az intézményes nevelés terén, hogy a provinciákban élő szabadoknak többé-kevésbé egységes képzésben volt részük, vagyoni helyzetüktől teljesen függetlenül. Szükség is volt erre, hiszen a hatalmas állam működtetéséhez fontos volt a köztisztviselők kitanítása. A képzés végére jártasságot szereztek a hét szabad tudományban, a birodalom érdekeit védő szilárd erkölcsi felfogásra tettek szert, és legalább két nyelven beszéltek (latin, görög).
Láthatjuk, hogy az emberiség története során az egyes elképzelések mindig az előző kor szelleméből építkeztek. Ezért lényeges pár szót ejteni azoknak a népcsoportoknak fő nevelési elveiről is, melyek kultúránkba szervesen beépültek nevezetesen a zsidó és az arab felfogásról. Különböző népcsoportok, mégis együtt említem őket, mivel nagyon hasonló elveket vallottak. Mindkét kultúrát, így nevelését is áthatja a mély és elkötelezett vallásosság, és az ezekből származó tradíciók és szokások. Az életet, annak lényegét és rítusait Istenükhöz és azok prófétáihoz kötik. Öltözködésükben, házépítésükben, napi étkezéseik során és egész életükben azt teszik ami 'meg van írva'. Természetesen ettől a gyermeknevelés sem térhet el: "Fiacskám! Végezd el az istentiszteletet és parancsold ami helyénvaló, és tiltsd meg, ami elvetendő! És viseld türelmesen, ami ér. Így határozott (Ő) szilárdan a dolgokról." Jellemző ezekre a kultúrákra, hogy a leánygyermeket szinte nem is vették emberszámba ha valamely háznál csak lányok születtek, ezt teljes istencsapásként élték meg. Ebből egyenesen következik, hogy csak a fiúgyermekek 'voltak méltóak' az isteni tudás megszerzésére. Állandó tankönyvük a Talmud és a Korán ami ebben nem szerepelt, az az ő életükben sem kapott helyet. Mégis talán ennek a szigorú elkötelezettségnek köszönhetik, hogy a történelem viharaiban is képesek voltak megmaradni napjainkig, szinte eredeti állapotukban.
A görög városállamok kialakulásától az ókor alkonyáig hatalmas léptekkel haladt előre az emberiség története, és Jézus Krisztus színrelépésével új fordulatot vett az európai ember gondolkodása is. Az antikvitás embere a teljességre törekedve élni akar, és retteg a haláltól. A keresztény életszemlélet ezzel szemben a túlvilág felé fordítja figyelmét. Nem képességeinek fejlesztésére törekszik, hanem arra, hogy halhatatlan lelkét megtisztítsa a világi élet bűneitől. A szív egyszerűsége, a lélek tisztasága a legfontosabb az erkölcs forrása pedig nem a tudás, hanem a hit és a szeretet. A kor jellemnevelésében az ágostoni elv uralkodott az egész középkoron át, az eredeti bűn tanából vonva le gyakorlati pedagógiai következtetéseket. Ez az elv Szent Ágoston lippói püspök nagy tekintélye alapján vált a legszélesebb körökben is elfogadottá. A tanítás szerint az emberiség - létének kezdetén, boldog állapotban, saját nagyszerűségét látva - fellázadt teremtője ellen. Ezt a bűnt és az ezt megtorló büntetést azóta minden ember örökli. A kisgyermek eredeti bűnnel terhelten születik: természetesen eleve romlott, akarata eleve rosszrahajló. A nevelés tehát nem más, mint küzdelem a gyermek rosszrahajló természetével. Fejlődése, nevelődése csak úgy következhet be, ha ellenkezés nélkül megteszi, amit a felnőttek parancsolnak, nem nyilvánít önálló véleményt semmiben sem, ha gondolkodás nélkül kerüli mindazt amit a parancsok, szabályok tiltanak. E cél elérésének egyik leggyakrabban alkalmazott eszköze, éppen a 'rosszra való hajlandóság' leghatásosabb ellenszere, a szigorú büntetés, a testi fenyítés. Tagadhatatlan, hogy az ágostoni nevelési felfogásban a császárkori Róma iskoláinak gyermeknevelési elvei nyertek új ideológiai indoklást. Viszont az oktatás gyakorlati megvalósítására vonatkozó elképzelései miatt, sokan őt tekinthetik a skolasztika előfutárának.
Az egyház ebben az időben szorosan összefonódott a feudális társadalommal: a vallás tanaival 'hitelesítette' az új társadalmi rendet, ugyanakkor 'szakembereivel' közreműködött a feudális állami szervezetek létrehozásában. Ezért a középkor egyik legfontosabb pedagógiai feladata a klerikus-képzés volt. Ebben az időben szinte minden oktatással, neveléssel foglalkozó tevékenységet klerikusok végeztek. Az uralkodó elsőrendű érdeke volt, hogy az egyház tanait, erkölcsi felfogását, minél szélesebb körben terjessze és meggyökereztesse, ezáltal a feudális rend zavartalanságát íly módon is biztosítsa.
A feudalizmus virágzásának új korszaka és új nevelési eszménye a világi nemesúr előtt: a lovagi ideál. Ebben ismét értékké vált a testi erő, a harckészség, a fizikai erőnlét. A lovagi nevelés gyökereiben más, mint a klerikus-képzés. Fő célja, hogy érdemekben, erényekben gazdag, bátor, hős, istenfélő, urához hű és a nemes hölgyeket tisztelő-védő férfiakká váljanak. A lovagi nevelés iskolái a főúri udvarok voltak, ahol "világi történetek, földi életről szóló dalok, versek, tánc és zene, lovagi torna és vadászat töltötte ki a harcok és fegyvergyakorlatok rövid közeit."
A középkor nem sokra becsülte a gyermekkort. A gyermekeket tökéletlen felnőtteknek tartották, melyeknek minél hamarabb ki kell kerülni ebből az állapotból. Ezért a nevelésben szigorú módszereket alkalmaztak leginkább büntettek és vertek.
A XIII. századtól kialakuló, és egyre inkább feltörekvő polgárság szembenállása az uralkodó rendekkel és az egyházzal, elsősorban ideológiai és tudományos téren jutott kifejezésre. Új világnézetet alakított ki: a reneszánszt, mely egy teljesen más újfajta életszemlélettel gazdagította az európai kultúrtörténetet. Az antikvitás újrafelfedezése vált a reneszánsz kultúrájának meghatározó tényezőjévé, így érthető, hogy a kor pedagógiai felfogásában is a görög embereszmény jut kifejezésre. A nevelés feladatát az ember egyéniségében rejlő sokoldalú lehetőségek kifejlesztésében látta, s ez szükségessé tette a nevelés egész folyamatának átalakítását.
Ezt a törekvést erősítette a humanizmus az a szellemi áramlat, melyen egy teljesen emberközpontú kultúrát, emberértékű pedagógiát értünk. A nevelés célja a klasszikus humán műveltség megszerzése, melynek gyakorlati hasznán túl hittek nevelő, személyiséggazdagító hatásában is. "Az Udvari Embertől azt kívánom, hogy a tudományokban a középszerűnél képzettebb legyen, legalábbis azokban, melyeket humanisztikusoknak nevezünk és ne csak a latin nyelvet ismerje, de a görögöt is..." "Otthonos legyen a költők írásaiban, nem kevésbé a szónokok és történetírók műveiben, gyakorlott legyen a versek és próza írásában." A középkori világképet a reneszánsz átértelmezte, az ember eddigi alárendelt szerepéből a középpontba került. A műveltségben szerepet kap a realitás, és a természettudományok felé is újult érdeklődéssel fordulnak. A XV. század végére ez a reneszánsz szemlélet átalakítja a városi plébániai iskolák tananyagának tartalmát is. Új oktatási módszerek kerülnek előtérbe, mint például a szemléltetés, a beszélgetés, az ismétlés, a kirándulás, vagy az utazás. Ebben az időben egy teljesen új gyermekszemlélet születik, melyet a szeretet, a bizalom és a közvetlenség jellemez. Ez a gyermekfelfogás azonban még korántsem azonos a XX. századi gyermekképpel, és kifejezésre is csak a jómódú gyermekek életében jutnak. A reneszánsz, bár felfedezte a gyermekkort, nem tekintette az élet sajátos értékekkel rendelkező periódusának.
A XVI. század pedagógiájára ható másik eszmeáramlat a reformáció, mely támadás az egyház, és az egyházközpontú műveltség egyeduralma ellen. Egyénileg átélt vallásosságot és ilyen alapozású pedagógiát hirdetett. Később a reformáció segítette elő a humanizmus kiszélesedését, az emberközpontú világnézet és kultúra polgárivá válását. Hatására a nevelés célja az őszintén átélt bensőséges vallásosság kialakítása lett, s ennek vált eszközévé a humanisztikus műveltség elsajátítása.
A reformáció terjedése azonban komoly kihívást jelentett a katolikus egyház számára. A válasz nem késett sokáig: a megújhodott katolicizmus, az ellenreformáció a közoktatás és a pedagógia terén máig is érvényes értékeket teremtett. A katolicizmus legfőbb segítőjévé az 1540-ben alapított Jézus társasága, vagy rövidebben a jezsuita rend lett. Megalapítója Loyolai Ignác spanyol nemes. Elképzelésük szerint az emberi élet értelme Isten dicsérete, célja Isten szolgálata, minden más eszköz a szent cél eléréséhez. "A skolasztikusok törekedjenek mindenekelőtt lelkük tisztaságát megőrizni és tanulmányaikat tiszta szándékkal végezni, hogy egyre tökéletesebbek legyenek. A tanulásban csak Isten dicsőségét és a lelkek javát keressék. Imáikban pedig gyakran kérjék a kegyelmet, hogy Isten dicsőségére és a lelkek javára jól haladjanak a tudományokban." A világi értékekbe belekóstolt embereket újból meg kellett győzni a vallás bizonyosságáról. Iskoláikat is e cél szolgálatába állították egységes nemzetközi iskolarendszert akartak kiépíteni. Olyan központi tantervet, tananyagot, oktatási módszereket dolgoztak ki, melyeket bárhol a világon, bármely jezsuita iskolában alkalmazhattak. Ezzel egységes és jólszervezett iskolatípust hoztak létre, a kollégiumi típusú iskolát, mely a XIX. század közepéig jelentős szerepet játszott a különböző társadalmi rétegek művelődésében.
Az embernevelés története során eljutottunk odáig, ahonnan új fordulatot vesz a neveléstörténet, és lassan-lassan új értelmet nyer gyermekszemléletünk is, ez a pedagógia tudománnyá fejlődésének kora, mely a XVII. századtól napjainkig tart. Innentől kezdve egymásra építkezve, néha pedig különválva alakulnak a pedagógiai irányzatok, nevelési felfogások. Igyekszem - a teljesség igénye nélkül - felsorolni néhány jeles gondolkodót és meghatározó irányzatot.
A polgári társadalom kialakulásának kezdetén korszerű és előremutató pedagógiai koncepciót dolgozott ki Jan Amos Komensky-Comenius. Neveléssel-oktatással kapcsolatos gondolatai évszázadokon át hatottak a pedagógia elméletére és gyakorlatára. Pedagógia rendszere az első harmonikus szintézis a művelődés történetében, óriási hatással volt a pedagógia fejlődésére. Comenius az első gondolkodó, aki mélységesen hisz az ember alakíthatóságában, a nevelhetőségben, s ezért a gyermek számára szükségesnek tartja a nevelést. "Minden élőlénynek az a tulajdonsága, hogy zsenge korukban könnyen hajlíthatók és alakíthatók..." "Isten az ifjúságot rendelte arra, hogy emberré váljék az ember - mert akkor még nem alkalmas egyéb dolgokra, csak arra, hogy kifejlődjék." Világszemlélete középpontjában a keresztény hit áll, de felfedezhető a reneszánsz ember harmóniára törekvése, és a felvilágosodásra jellemző gondolat, hogy neveléssel a társadalmi bajok is orvosolhatók. "Az emberi romlottság megjavítására az égvilágon semmi hatásosabb út nincs az ifjúság helyes nevelésénél."
A reneszánsz forrongását a XVII. század lehiggadása követte. Előtérbe került a természettudományos egzaktságra való törekvés. Az európai művelődéstörténetnek az a nagy korszaka, melyet felvilágosodásnak nevezünk, három filozófiai irányzatot fejlesztett tovább. Bacon empirizmusát, Descartes racionalizmusát, és Pascal szentimentalizmusát.
Az angol felvilágosodás legnagyobb korai képviselője John Locke pedagógiai elgondolásaiban az angol nagypolgárság szükségleteit fogalmazta meg. A nevelés célja a 'gentleman', mellyel szemben támasztott követelmények a következők: megnyerő fellépés, jómodor, a mozdulatok összhangja, finomsága, a dolgokhoz való alkalmazkodás képessége, egészséges erős test, erényes vallásos lélek. Nevelési elképzeléseinek vezérgondolata a 'tabula rasa' (tiszta lap). Minden ember lelke olyan születésekor, mint egy tiszta lap, s csupán a környezeti hatások, a nevelés ír rá eltérő tulajdonságokat. "A nevelő nagy feladata abban áll, hogy növendékeiben a jó szokásokat s az erény és bölcsesség elveit meggyökereztesse hogy lassan-lassan betekintést adjon neki az emberi életbe, hogy megszerettesse és utánoztassa vele mindazt, ami kiváló és dícséretre méltó..." Haladó pedagógiai nézeteit a francia felvilágosodás képviselői fejlesztették tovább.
A francia felvilágosodás képviselői is mélyen hittek abban, hogy az ifjúság új szellemű, racionális nevelése egy szebb jövő kulcsa így Jean Jacques Rousseau is. A természetes nevelés új elvét fejti ki, melynek lényege a gyermeki természet megismerése. Az első ember aki belátta, hogy a gyermek nem kicsinyített felnőtt, hanem minőségileg más a tökéletességét a gyermekkor boldogságának árán érhetjük el. Szükséges a gyermek személyiségének, szabadságának tisztelete, spontaneitásának, aktivitásának belülről való kibontakoztatása. Ebből következik, hogy a Rousseau féle nevelésben a természet mindenhatósága az elsődleges, vagyis a gyermek természetes szükségleteinek kielégítése. Ő az első, aki az életkorokat, az azokra jellemző fejlődést vázolni igyekszik. Sok értékes gondolata és merőben új gyermekszemlélete a XX. századi reformtörekvések kiindulópontjává válik.
Az új század egy jelentős pedagógia-pszichológiai irányzata a gyermektanulmány, mely tulajdonképpen a gyermek testi-lelki tulajdonságaira vonatkozó összes ismeret rendszerbe foglalása. Ennek egyik kiváló képviselője a svájci orvos és pszichológus Eduard Claparéde felfogása szerint a nevelés alapvető tényezője a gyermek. "Elemi igazságnak látszik, hogy a pedagógiának a gyermek ismeretén kell alapulnia épp úgy, mint ahogy a kertészet a növények ismeretén alapszik." Megfogalmazta a funkcionális nevelés gondolatát, mely szerint minden lelki jelenség bizonyos funkciót tölt be az ember életében. Ezért meg kell vizsgálni, milyen célja, milyen értelme van az adott jelenségnek az egyén életében. Így fogalmazódik meg az a lényeges kérdés, mi a gyermekkor funkciója? Claparéde szerint, hogy felkészüljön a sajátos gyermeki tevékenységformák segítségével a felnőtt életre. Ezért olyan nevelésre van szükség, mely alkalmazkodik a gyermek egyéni sajátosságaihoz. A nevelés óvja a gyermekkort, ne csupán az emlékezetet terhelje, méltányolja a gyermek adottságait és bontakoztassa ki egyéni képességeit. Az Ő elvei szerint működő gyermek és cselekvés központú új iskolákat a századforduló utáni reformpedagógiai irányzatok iskolakoncepciói teremtik meg. Ezek az iskolák nevelésben, sőt oktatásban hoznak létre jelentős újításokat, így tulajdonképpen ehhez a dolgozathoz szükségtelen megemlítenem őket, hiszen a gyermekkép alakulásában eljutottunk napjainkig.
Milyen is a mai kor gyermekszemlélete? Azt kellene mondanom, hogy jó hiszen tudomásul vettük a gyermekekről, hogy nem törpe felnőttek, elismertük, hogy jogaik vannak és nevelésükkel törekszünk kiteljesíteni későbbi felnőtt életüket, ezáltal saját világunkat is. Mégis úgy gondolom, hogy nincs minden rendben. Sikerorientált világban élünk, ettől gyermekeink nevelése sem térhet (és tér) el igazán. A tudományos felfedezések közepette, a 2000. év felé elfelejtjük, hogy mit is kellene jelentenie a gyermekkornak. Gondolok itt például arra, hogy 3-4 éves gyermekeknek - akik még a saját anyanyelvüket sem ismerik - már angol nyelvű foglalkozásokat tartanak az óvodában. Véleményem szerint ez a fajta teljesítmény központúság bosszulja meg magát olyan kultúrbetegségekben, mint a hipermotilitás, a dyslexia, disgráfia, vagy más figyelemzavarok. A gyermekek túl korán kerülnek bele a 'versenybe' és aki nem játszhat gyermekkorában, annak felnőttként lehet, hogy komoly viselkedészavarokkal kell megküzdenie. Bízom abban, hogy ezt nem csak én látom így, és egyszer talán megtaláljuk az egészséges középutat.


Felhasznált irodalom: Jóború - Neveléstörténet
/Tankönyvkiadó, 1986./

Dr Kéri Katalin - A tudás kapui
/Tárogató Kiadó/

Comenius Oktatásszervező BT. - Neveléstörténet
/Pécs, 1994./