PEDAGÓGIA
tantárgyból
A nevelés folyamatában és a személyiség kialakulásában döntő szerepet játszanak azok a nevelési módszerek és eszközök, melyeket a pedagógus, illetve a nevelni szándékozó ember célja elérése érsekében fölhasznál. Nagyon fontos tudatosan közelíteni, nem csak a ’mit?’ – neveléssel megvalósítandó cél – hanem a ’hogyan?’ – neveléshez felhasználható módszerek és eszközök – kérdéséhez is. Hiszen aki mindenféle tudatosságot mellőzve alkalmaz bizonyos módszereket – csak az ösztöneire hagyatkozva – az akár maradandó személyiségkárosodásokat is okozhat egy gyermeknek. A továbbiakban ezeket a nevelési módszereket és eszközöket fogom egyfajta – többek által vitatott, de lényegében általánosan elfogadott – rendszerbe szedni, hatásukat és hathatóságukat közelebbről megvizsgálni.
Először is a személyiséggé válás – a nevelődés – folyamatában helyezzük el ezeket a módszereket és eszközöket mikor játszanak nagyobb szerepet a személyiségalakulásban? Mi is a személyiségalakulás?
„Az individuáció nem csupán a társadalmi beilleszkedés folyamata, hanem olyan individuális tartalmak kibontakozását is jelenti, mint például az ítélőképesség, az önkontroll, a felelősség tudat. Az individualizáció során alakul ki az egyénben a kritikai képesség nagyon fontos tulajdonsága, amelynek segítségével egy adott korban kínálkozó sokféle életforma-lehetőség, társadalmi-kulturális értékszempont, társadalmi igény és elvárás közül, azokat értékelve, megkülönböztetve bizonyos tartalmakat visszautasít, míg másokat elfogad és a sajátjaként integrálja. Ezen értékválasztási folyamat során nyerheti el az ember a személyes, csak rá jellemző egyediségét, individualitását.”
Enkulturáció – kulturális alapképességek elsajátítása
Szocializáció – társadalmivá válás
Nevelés – társadalmivá tétel
Oktatás – ennek tervszerű tanítás-tanulás
keretében zajló részfolyamatai
Individualizáció – egyedi lénnyé, önmagunkká válás
A pedagógiai tudatosság leginkább a nevelésben és az oktatásban kerül előtérbe, itt fejti ki hatását a személyiség alakulására, az önálló emberré válás
folyamatában. Démokritosz egyszerűen így fogalmazza meg ezt a jelenséget: „A természet és a nevelés hasonló. A nevelés ugyanis átalakítja az embert, de ezen átalakítás által természetet teremt.”
Most pedig lássuk a módszereket mik is valójában a módszerek? A nevelési módszer a kitűzött nevelési cél elérésének érdekében alkalmazott eljárás. Az eljárás a módszer konkretizációját jelenti. Az eszközök pedig olyan tárgyak, jelenségek, tevékenységi formák, melyek önmagukban objektíve léteznek, és a valóság megismerését akkor segítik, ha használjuk őket. A nevelési eszközt a köznyelv gyakran azonosítja a módszer fogalmával. Összességében tehát, a nevelés módszerének nevezzük azokat az eljárásokat, amelyek elősegítik az eredményes nevelői tevékenységet. E. E. Geiler 1982-ben így fogalmaz: „A nevelési módszerek alatt azokat az eszközöket és helyzeteket értjük, amelyek segítségével a nevelő a növendékre hatást gyakorol, azzal a szándékkal, hogy annak magatartását, beállítottságát, vagy cselekvéshez szükséges indítékát kialakítsa, megszilárdítsa, vagy megváltoztassa.”
A módszerek rendszerezésére több féle teória született az egyik ilyen általánosan elfogadott nézet Horst Domke által felállított rendszer, mely a nevelési módszereket támogató (útmutató) és ellenkező hatást kiváltó (leállító) módszerek csoportjára osztotta. Támogatónak itt olyan szándékos eszközöket és helyzeteket nevezünk, amelyek a tanuláspszichológia értelmében pozitív irányban megerősítőleg hatnak, ellenkező hatást kiváltónak viszont azokat a módszereket nevezzük, amelyek által egy viselkedésmód korlátozható, illetve leépíthető, vagy egy kellemetlen helyzet megoldható, illetve elkerülhető lehet.
Támogató hatású módszerek:
A dicséret és a jutalmazás a nevelő által olyan tudatosan alkalmazott ingerek, amelyek hatása pozitív, és amelyekkel azt kívánja elérni, hogy a nevelendő személyek gyakrabban viselkedjenek az elvárt helyes módon, és ez által sajátítsák el ezt a viselkedést. A dicséret szociális megerősítés, míg a jutalom általában anyagi illetve fizikai megerősítés. A dicséret illetve a jutalom „egy olyan alapvetően személyes szükséglet kielégítése, amelyet külsőleg bármilyen magatartáshoz köthetünk, hogy ezzel a nevelendő személyt e magatartás adott helyzetben való megismétlésére ösztönözzük. Ilyen értelemben ez a tetszés és a hatalommal rendelkezők kegyének jelét is jelentheti.” (Wolfgang Metzger 1974)
A siker alatt olyan következményt értünk, amely közvetlenül adódik egy bizonyos magatartásformából, cselekvésből vagy egy adott dologból.
„A gyermeknevelésben a legfontosabb a bátorítás. Olyannyira fontos, hogy hiánya a kialakult hibás magatartásformák fő okának tekinthető. A neveletlen gyermek az akit sohasem bátorítottak, akit megfélemlítettek.” (R. Dreikurs / V. Stolz 1976) „Aki bátorít, növendékét megszabadítja nehézségeitől, reményt nyújtva ahhoz, hogy az legyőzze problémáit.” (Hermann Hobmair 1979)
Ellenző hatású módszerek:
Az emlékeztetés az emlékezetbe idézés egyszerű, semleges formája. A figyelmeztetés egyértelműen megerősített, nem értékmentes emlékeztetés a követendő norma felejtését szemrehányással illeti.
A szidás a nevelendő személy viselkedéséről alkotott negatív kijelentés, amely azzal a céllal hangzik el, hogy ez a viselkedés változzon meg, illetve többé ne jelentkezzen.
A fenyegetések a gyermek fejlődését gátolják, mert a gyermekből ez által félénk, megfélemlített, közönyös vagy agresszív ember válik.
A büntetés, mint nevelési eszköz értéktelennek tekinthető, mert a helytelen viselkedést nem építi le, vagy nem akadályozza meg tartósan, csupán elnyomja azt. A büntetés ezen felül is negatívnak tekinthető, mert szinte csak negatív hatást fejt ki. Nem belátásra ösztönöz, hanem a félelem, a megrettentés eszközével éri el, hogy a helytelen viselkedés többé ne jelentkezzen.
A büntetés két megkülönböztetett formája: a szeretet megvonása és a verés.
„Mivel a szeretet megvonása messzemenő károkat okozhat a személyiségfejlődésben, mert a gyerek bizalmát szétrombolja, méltóságát semmibe veszi, minden esetben kerülendő.” (Georg Zeissner) A verés ellenagressziót, elutasítást vált ki, sőt utánzásra ösztönöz, és nem éri el a kívánt hatást, vagyis a rossz viselkedés nem szűnik meg.
Léteznek ezen kívül semleges hatású módszerek is – összesen kettő – ezek pedig a következők:
A jóvátétel-elve azt jelenti: egy igazságtalan dolog érvénytelenítése, kiegyenlítése, illetve a jó kapcsolat visszaállítása. (Például bocsánatkérés) Az objektív következmények-elve alatt azon következmények értendők, amelyek egy adott viselkedésből érthető módon, közvetlenül adódnak, – a nevelő közbeavatkozása nélkül – amelyek azonban kellemetlen utóhatással járnak, így a viselkedés megváltoztatását szorgalmazzák. (Például a gyermek elkésik az ebédről, és mire odaér neki már nem jut más csak a maradék, vagy semmi.)
Mivel ezek a nevelési módszerek többféle módon csoportosíthatók, nem csak a fent említett rendszert kell vizsgálnunk. A magyar nyelvű szakirodalomban a legteljesebbnek tekinthető, Bábosik István által kidolgozott funkcionális felosztás a nevelési módszerek alábbi főbb csoportjait különíti el:
Közvetlen (direkt) módszerek:
A, beidegzés közvetlen módszereként: követelés, gyakoroltatás, segítségnyújtás,
ellenőrzés, ösztönzés
B, magatartási-tevékenységi modellek közvetítésének módszerként: elbeszélés,
bemutatás, személyes példaadás
C, meggyőzésformálás módszereként: előadás, magyarázat, beszélgetés, a
tanulók önálló elemző munkája
Közvetett (indirekt) módszerek:
A, beidegzés közvetett módszereként: közösségfejlesztő és önfejlesztő
tevékenység megszervezése, perspektívák
megszervezése, hagyományok kialakítása
B, magatartási-tevékenységi modellek közvetítésének módszerként:
személyes nevelői részvétel a közös munkában,
pozitív egyéni és közösségi minták kiemelése
C, meggyőzésformálás módszereként: közvetett felvilágosítás, vita
Természetesen nem csak a nevelésben alkalmazunk úgynevezett módszereket, hanem a tanítás-tanulás folyamatában is. A jó pedagógus pályája során nem elkülönítve, hanem egymást kiegészítve használja, munkája során felváltva alkalmazza ezeket az eljárásokat. A tanítás-tanulás módszerének nevezzük részint a nevelő tanítást irányító munkáját, részint pedig a tanulók önálló munkáján alapuló pedagógiai eljárásokat, amelyeknek alkalmazásával a tanulók ismereteket szereznek, jártasságot és készségeket alakítanak ki, továbbá képességeket fejlesztik. Ezeket az eljárásokat a nevelő tudatosan és tervszerűen választja meg a tanítási-tanulási folyamatban egy-egy didaktikai feladat megoldására. A módszereket három nagyobb csoportba sorolhatjuk aszerint elkülönítve, hogy melyik fél – a tanuló, vagy a pedagógus – ’aktiválja’ a helyzetet:
Nevelő munkáján alapuló módszerek: - szóbeli ismeretközlés
- szemléltetés
Nevelő és a tanuló közös munkáján alapuló módszerek: - megbeszélés
- gyakorlás
- ismétlés
- ellenőrzés
- értékelés
Tanulók önálló munkáján alapuló módszerek: - megfigyelés
- kísérlet
- gyakorlati munka
- szövegek tanulmányozása
- tanuló munkája a
programokkal,
feladatlapokkal,
munkafüzetekkel,
oktatógépekkel
Mind a nevelési, mind pedig a tanítási-tanulási folyamatban megválasztható módszereknél és eljárásoknál fontos figyelembe venni a választás kritériumait, vagyis a módszerek megválasztásának szempontjait:
1. nevelés, oktatás célja
2. nevelés, oktatás tartalma
3. a gyermek életkori sajátosságai, képességei
4. nevelő személyisége, pedagógiai és módszertani kultúrája
5. a neveléshez adott tárgyi feltételek figyelembevétele
A nevelőmunka sikeressége nagyrészt attól függ, hogy a pedagógus mennyire tud magatartási normákat érékként elfogadtatni, és azokat belsővé, személyessé tenni. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk a legelemibb, úgynevezett szociális technikákról sem, amelyek a mindennapi életünk során is előfordulnak. Ilyenek például a metakommunikáció – ezen belül a testhelyzet, a külső megjelenés, a mozdulatok, az arckifejezés – és a verbális kommunikáció – szóhasználatunk változatossága, nyelvünk sokszínűsége, egyéb fonetikai ’kellékek’ (hangsúly, hangszín) – sajátos eszközei.
Egészében elmondható az egyes pedagógiai módszerekről, hogy sohasem egymagukban vannak jelen a nevelés folyamatában, hanem kapcsolatban vannak-, kiegészítik-, átfedik egymást. Mint ahogyan a nevelésről és az oktatásról is elmondhatjuk azt, hogy az emberi léptéket megőrizve sohasem jelennek meg egymás nélkül életünk színpadán, hanem karöltve, egymást kiegészítve, egymásra épülve és építve találkozhatunk velük. Véleményem szerint csak a tudományos pedagógia palettáján, és tankönyveiben szerepelnek elkülönítve egymástól.
Felhasznált irodalom: Németh András – Nevelés, gyermek, iskola
/Eötvös József kiadó 1997./
Bevezetés a pedagógiába
/Eötvös József kiadó 1996./
Dr. Szántó Károly – Pedagógia
/Tankönyv Kiadó 1985./
Kozma Béla – Pedagógia
/Managerpress 1993./
tantárgyból
A nevelés folyamatában és a személyiség kialakulásában döntő szerepet játszanak azok a nevelési módszerek és eszközök, melyeket a pedagógus, illetve a nevelni szándékozó ember célja elérése érsekében fölhasznál. Nagyon fontos tudatosan közelíteni, nem csak a ’mit?’ – neveléssel megvalósítandó cél – hanem a ’hogyan?’ – neveléshez felhasználható módszerek és eszközök – kérdéséhez is. Hiszen aki mindenféle tudatosságot mellőzve alkalmaz bizonyos módszereket – csak az ösztöneire hagyatkozva – az akár maradandó személyiségkárosodásokat is okozhat egy gyermeknek. A továbbiakban ezeket a nevelési módszereket és eszközöket fogom egyfajta – többek által vitatott, de lényegében általánosan elfogadott – rendszerbe szedni, hatásukat és hathatóságukat közelebbről megvizsgálni.
Először is a személyiséggé válás – a nevelődés – folyamatában helyezzük el ezeket a módszereket és eszközöket mikor játszanak nagyobb szerepet a személyiségalakulásban? Mi is a személyiségalakulás?
„Az individuáció nem csupán a társadalmi beilleszkedés folyamata, hanem olyan individuális tartalmak kibontakozását is jelenti, mint például az ítélőképesség, az önkontroll, a felelősség tudat. Az individualizáció során alakul ki az egyénben a kritikai képesség nagyon fontos tulajdonsága, amelynek segítségével egy adott korban kínálkozó sokféle életforma-lehetőség, társadalmi-kulturális értékszempont, társadalmi igény és elvárás közül, azokat értékelve, megkülönböztetve bizonyos tartalmakat visszautasít, míg másokat elfogad és a sajátjaként integrálja. Ezen értékválasztási folyamat során nyerheti el az ember a személyes, csak rá jellemző egyediségét, individualitását.”
Enkulturáció – kulturális alapképességek elsajátítása
Szocializáció – társadalmivá válás
Nevelés – társadalmivá tétel
Oktatás – ennek tervszerű tanítás-tanulás
keretében zajló részfolyamatai
Individualizáció – egyedi lénnyé, önmagunkká válás
A pedagógiai tudatosság leginkább a nevelésben és az oktatásban kerül előtérbe, itt fejti ki hatását a személyiség alakulására, az önálló emberré válás
folyamatában. Démokritosz egyszerűen így fogalmazza meg ezt a jelenséget: „A természet és a nevelés hasonló. A nevelés ugyanis átalakítja az embert, de ezen átalakítás által természetet teremt.”
Most pedig lássuk a módszereket mik is valójában a módszerek? A nevelési módszer a kitűzött nevelési cél elérésének érdekében alkalmazott eljárás. Az eljárás a módszer konkretizációját jelenti. Az eszközök pedig olyan tárgyak, jelenségek, tevékenységi formák, melyek önmagukban objektíve léteznek, és a valóság megismerését akkor segítik, ha használjuk őket. A nevelési eszközt a köznyelv gyakran azonosítja a módszer fogalmával. Összességében tehát, a nevelés módszerének nevezzük azokat az eljárásokat, amelyek elősegítik az eredményes nevelői tevékenységet. E. E. Geiler 1982-ben így fogalmaz: „A nevelési módszerek alatt azokat az eszközöket és helyzeteket értjük, amelyek segítségével a nevelő a növendékre hatást gyakorol, azzal a szándékkal, hogy annak magatartását, beállítottságát, vagy cselekvéshez szükséges indítékát kialakítsa, megszilárdítsa, vagy megváltoztassa.”
A módszerek rendszerezésére több féle teória született az egyik ilyen általánosan elfogadott nézet Horst Domke által felállított rendszer, mely a nevelési módszereket támogató (útmutató) és ellenkező hatást kiváltó (leállító) módszerek csoportjára osztotta. Támogatónak itt olyan szándékos eszközöket és helyzeteket nevezünk, amelyek a tanuláspszichológia értelmében pozitív irányban megerősítőleg hatnak, ellenkező hatást kiváltónak viszont azokat a módszereket nevezzük, amelyek által egy viselkedésmód korlátozható, illetve leépíthető, vagy egy kellemetlen helyzet megoldható, illetve elkerülhető lehet.
Támogató hatású módszerek:
A dicséret és a jutalmazás a nevelő által olyan tudatosan alkalmazott ingerek, amelyek hatása pozitív, és amelyekkel azt kívánja elérni, hogy a nevelendő személyek gyakrabban viselkedjenek az elvárt helyes módon, és ez által sajátítsák el ezt a viselkedést. A dicséret szociális megerősítés, míg a jutalom általában anyagi illetve fizikai megerősítés. A dicséret illetve a jutalom „egy olyan alapvetően személyes szükséglet kielégítése, amelyet külsőleg bármilyen magatartáshoz köthetünk, hogy ezzel a nevelendő személyt e magatartás adott helyzetben való megismétlésére ösztönözzük. Ilyen értelemben ez a tetszés és a hatalommal rendelkezők kegyének jelét is jelentheti.” (Wolfgang Metzger 1974)
A siker alatt olyan következményt értünk, amely közvetlenül adódik egy bizonyos magatartásformából, cselekvésből vagy egy adott dologból.
„A gyermeknevelésben a legfontosabb a bátorítás. Olyannyira fontos, hogy hiánya a kialakult hibás magatartásformák fő okának tekinthető. A neveletlen gyermek az akit sohasem bátorítottak, akit megfélemlítettek.” (R. Dreikurs / V. Stolz 1976) „Aki bátorít, növendékét megszabadítja nehézségeitől, reményt nyújtva ahhoz, hogy az legyőzze problémáit.” (Hermann Hobmair 1979)
Ellenző hatású módszerek:
Az emlékeztetés az emlékezetbe idézés egyszerű, semleges formája. A figyelmeztetés egyértelműen megerősített, nem értékmentes emlékeztetés a követendő norma felejtését szemrehányással illeti.
A szidás a nevelendő személy viselkedéséről alkotott negatív kijelentés, amely azzal a céllal hangzik el, hogy ez a viselkedés változzon meg, illetve többé ne jelentkezzen.
A fenyegetések a gyermek fejlődését gátolják, mert a gyermekből ez által félénk, megfélemlített, közönyös vagy agresszív ember válik.
A büntetés, mint nevelési eszköz értéktelennek tekinthető, mert a helytelen viselkedést nem építi le, vagy nem akadályozza meg tartósan, csupán elnyomja azt. A büntetés ezen felül is negatívnak tekinthető, mert szinte csak negatív hatást fejt ki. Nem belátásra ösztönöz, hanem a félelem, a megrettentés eszközével éri el, hogy a helytelen viselkedés többé ne jelentkezzen.
A büntetés két megkülönböztetett formája: a szeretet megvonása és a verés.
„Mivel a szeretet megvonása messzemenő károkat okozhat a személyiségfejlődésben, mert a gyerek bizalmát szétrombolja, méltóságát semmibe veszi, minden esetben kerülendő.” (Georg Zeissner) A verés ellenagressziót, elutasítást vált ki, sőt utánzásra ösztönöz, és nem éri el a kívánt hatást, vagyis a rossz viselkedés nem szűnik meg.
Léteznek ezen kívül semleges hatású módszerek is – összesen kettő – ezek pedig a következők:
A jóvátétel-elve azt jelenti: egy igazságtalan dolog érvénytelenítése, kiegyenlítése, illetve a jó kapcsolat visszaállítása. (Például bocsánatkérés) Az objektív következmények-elve alatt azon következmények értendők, amelyek egy adott viselkedésből érthető módon, közvetlenül adódnak, – a nevelő közbeavatkozása nélkül – amelyek azonban kellemetlen utóhatással járnak, így a viselkedés megváltoztatását szorgalmazzák. (Például a gyermek elkésik az ebédről, és mire odaér neki már nem jut más csak a maradék, vagy semmi.)
Mivel ezek a nevelési módszerek többféle módon csoportosíthatók, nem csak a fent említett rendszert kell vizsgálnunk. A magyar nyelvű szakirodalomban a legteljesebbnek tekinthető, Bábosik István által kidolgozott funkcionális felosztás a nevelési módszerek alábbi főbb csoportjait különíti el:
Közvetlen (direkt) módszerek:
A, beidegzés közvetlen módszereként: követelés, gyakoroltatás, segítségnyújtás,
ellenőrzés, ösztönzés
B, magatartási-tevékenységi modellek közvetítésének módszerként: elbeszélés,
bemutatás, személyes példaadás
C, meggyőzésformálás módszereként: előadás, magyarázat, beszélgetés, a
tanulók önálló elemző munkája
Közvetett (indirekt) módszerek:
A, beidegzés közvetett módszereként: közösségfejlesztő és önfejlesztő
tevékenység megszervezése, perspektívák
megszervezése, hagyományok kialakítása
B, magatartási-tevékenységi modellek közvetítésének módszerként:
személyes nevelői részvétel a közös munkában,
pozitív egyéni és közösségi minták kiemelése
C, meggyőzésformálás módszereként: közvetett felvilágosítás, vita
Természetesen nem csak a nevelésben alkalmazunk úgynevezett módszereket, hanem a tanítás-tanulás folyamatában is. A jó pedagógus pályája során nem elkülönítve, hanem egymást kiegészítve használja, munkája során felváltva alkalmazza ezeket az eljárásokat. A tanítás-tanulás módszerének nevezzük részint a nevelő tanítást irányító munkáját, részint pedig a tanulók önálló munkáján alapuló pedagógiai eljárásokat, amelyeknek alkalmazásával a tanulók ismereteket szereznek, jártasságot és készségeket alakítanak ki, továbbá képességeket fejlesztik. Ezeket az eljárásokat a nevelő tudatosan és tervszerűen választja meg a tanítási-tanulási folyamatban egy-egy didaktikai feladat megoldására. A módszereket három nagyobb csoportba sorolhatjuk aszerint elkülönítve, hogy melyik fél – a tanuló, vagy a pedagógus – ’aktiválja’ a helyzetet:
Nevelő munkáján alapuló módszerek: - szóbeli ismeretközlés
- szemléltetés
Nevelő és a tanuló közös munkáján alapuló módszerek: - megbeszélés
- gyakorlás
- ismétlés
- ellenőrzés
- értékelés
Tanulók önálló munkáján alapuló módszerek: - megfigyelés
- kísérlet
- gyakorlati munka
- szövegek tanulmányozása
- tanuló munkája a
programokkal,
feladatlapokkal,
munkafüzetekkel,
oktatógépekkel
Mind a nevelési, mind pedig a tanítási-tanulási folyamatban megválasztható módszereknél és eljárásoknál fontos figyelembe venni a választás kritériumait, vagyis a módszerek megválasztásának szempontjait:
1. nevelés, oktatás célja
2. nevelés, oktatás tartalma
3. a gyermek életkori sajátosságai, képességei
4. nevelő személyisége, pedagógiai és módszertani kultúrája
5. a neveléshez adott tárgyi feltételek figyelembevétele
A nevelőmunka sikeressége nagyrészt attól függ, hogy a pedagógus mennyire tud magatartási normákat érékként elfogadtatni, és azokat belsővé, személyessé tenni. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk a legelemibb, úgynevezett szociális technikákról sem, amelyek a mindennapi életünk során is előfordulnak. Ilyenek például a metakommunikáció – ezen belül a testhelyzet, a külső megjelenés, a mozdulatok, az arckifejezés – és a verbális kommunikáció – szóhasználatunk változatossága, nyelvünk sokszínűsége, egyéb fonetikai ’kellékek’ (hangsúly, hangszín) – sajátos eszközei.
Egészében elmondható az egyes pedagógiai módszerekről, hogy sohasem egymagukban vannak jelen a nevelés folyamatában, hanem kapcsolatban vannak-, kiegészítik-, átfedik egymást. Mint ahogyan a nevelésről és az oktatásról is elmondhatjuk azt, hogy az emberi léptéket megőrizve sohasem jelennek meg egymás nélkül életünk színpadán, hanem karöltve, egymást kiegészítve, egymásra épülve és építve találkozhatunk velük. Véleményem szerint csak a tudományos pedagógia palettáján, és tankönyveiben szerepelnek elkülönítve egymástól.
Felhasznált irodalom: Németh András – Nevelés, gyermek, iskola
/Eötvös József kiadó 1997./
Bevezetés a pedagógiába
/Eötvös József kiadó 1996./
Dr. Szántó Károly – Pedagógia
/Tankönyv Kiadó 1985./
Kozma Béla – Pedagógia
/Managerpress 1993./
Megjegyzés küldése