Történelem érettségi feladatsor 2010 - középszintű

Középszintű írásbeli vizsga - 2010. 2010. május 5. - 8.00

Történelem érettségi feladatsor 2010

• Történelem középszintű érettségi feladatsor 2010
  
• Történelem középszintű érettségi feladatsor 2010,angol
  
• Történelem középszintű érettségi feladatsor 2010, francia
  
• Történelem érettségi feladatsor 2010, német
  

Történelem érettségi feladatsor megoldása 2010

• Történelem középszintű érettségi feladatsor megoldás 2010
  
• Történelem középszintű érettségi feladatsor megoldás 2010, angol
  
• Történelem középszintű érettségi feladatsor megoldás 2010, francia
  
• Történelem középszintű érettségi feladatsor megoldás 2010, német

Történelem érettségi feladatsor 2010 - emelt szintű

Emelt szintű írásbeli vizsga - 2010. május 5. - 8.00

Történelem érettségi feladatsor 2010

• Történelem Emelt szintű érettségi feladatsor 2010
  
• Történelem Emelt szintű érettségi feladatsor 2010,angol
  
• Történelem Emelt szintű érettségi feladatsor 2010, francia
  
• Történelem érettségi feladatsor 2010, német
  

Történelem érettségi feladatsor megoldása 2010

• Történelem Emelt szintű érettségi feladatsor megoldás 2010
  
• Történelem Emelt szintű érettségi feladatsor megoldás 2010, angol
  
• Történelem Emelt szintű érettségi feladatsor megoldás 2010, francia
  
• Történelem Emelt szintű érettségi feladatsor megoldás 2010, német

Történelem- és létértelmezés Madách Imre Az ember tragédiája című alkotásában

1.     Madách Imre élete:

 1823-ban született Alsósztregován, ma Szlovákia területén található. Édesanyja Majthényi Anna, gazdag lányként került be a családba. Miután édesapja meghalt 1834-ben, anyja irányította hatalmas birtokukat. Magántanulóként végezte középiskoláit, majd 1837-ben beiratkozott a pesti egyetemre filozófia, majd jogi karra. Pesten megismerkedett Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Bajza József és Eötvös József műveivel, ezen kívül William Shakespeare és Victor Hugo alkotásaival. 1840-ben megjelent egyetlen verseskötete „Lantvirágok" címmel, ennek lírai darabjait a Lónyay Etelka iránti ifjúkori szerelem ihlette. Egészsége romlani kezd, ezért gyógyfürdőzéssel igyekezte javítani azt. 1842-ben szerzett jogi képesítést, Balassagyarmaton joggyakornok lett, de 1843-ban le kellett mondani erről a posztról, mivel egészsége tovább romlott. Nagyon fiatalon már hat drámát és egy szatirikus vígjátékot írt, de eggyel sem ért el kiemelkedő sikert.1844-ben megismerkedik Fráter Erzsébettel, akivel, a szülők tiltakozása ellenére 1845-ben házasságot köt Csécsén. Első házassági évei boldogan teltek, három gyermekük született, Aladár, Jolán és Borbála. Nem vett részt az 1848-1849-es szabadságharcban, de a Madách család sorsa tragikus volt. Több rokona és ismerőse meghalt, és maga is bajba került, mivel csesztvéni birtokukon bujtatta a halálra ítélt Rákóczi Ferencet és letartóztatták. Először Pozsonyban, majd Pesten raboskodott, de 1853-ban bizonyítékok hiányában szabad lábra helyezték. Emellett felesége elidegenedett tőle, 1854-ben elváltak. 1859-ben írta meg „A civilizátor" című művét, majd 1859-1860-ban fő művét, „Az ember tragédiája" című drámát, végül 1861-ben jelent meg utolsó drámája, a „Mózes". 1864-ben halt bele betegségébe Alsósztregován.

 

2.     „Az ember tragédiája" keletkezése:        

1859 februárja és 1860 márciusa között keletkezett. A művet először Madách a barátjának, Szontagh Pálnak olvasta fel. Arnay Jánoshoz került a kézirat, de Arany kezdetben nem értékelte, csak hónapok múlva olvasta el az egész művet, és akkor már igen jeles műnek tartotta. A Tragédia egy kiábrándult időszak végén és egy újra reménykedő korszak elején született, kiábrándultság és hinni akarás, pesszimista eseménysorozat és optimista befejezés jellemzi a művet. Madách lelki-világnézeti válsága tükröződik a drámai költeményben. Ennek okai a nemzetet ért tragédia és az egyéni tragédiák és csalódások. 

 

3.     Műfaj:

A műfaja drámai költemény, emberiség- vagy könyvdráma. Ez a műfaj az emberiség örök kérdéseire keres válaszokat, a líra és a dráma műnemeinek sajátosságait vegyítve. A drámai formát ugyan megőrzi, de színpadra nehezen alkalmazható. Előzményeként olyan művek említhetők, mint Dante Alighieri „Isteni színjáték" című műve, John Milton „Az elveszett Paradicsom" című műve, Johann Wolfgang von Goethe „Faust" című alkotása, George Gordon Byron „Kain" és „Manfred" című alkotásai, illetve Percy Bysshe Shelleytől „A megszabadított Prométheusz".

 

4.     Deizmus és viszonyok:

Az első színben, a Mennyben Lucifer a négy angyal egyikeként kétségbe vonja a teremtés értelmét ahelyett, hogy az urat dicsérné. Isten száműzi, de a rendelkezésére bocsátott két fa elegendő Lucifernek az ember megkísértésére. Lucifer az örök tagadás alakja, aki a végig arra tör, hogy Ádámot kiszakítsa ideáljaiból, és ráébressze a világ rideg realizmusára. Ádám a harmadik színben arra kéri Lucifert, hogy mutassa meg a jövőt, tudni akarja, hogy érdemes-e küzdenie. Ezzel adja a fegyvert Lucifer kezébe, aki álmot bocsátva Ádámra végigvezeti őt és Évát a történelem fő állomásain. Luciferrel szemben az Úr a keretszíneket leszámítva nem szerepel a műben. Ennek oka, hogy Madách a műben deista filozófiát képvisel. Isten megteremtette a világot, majd hagyja a maga útján haladni. Ezt fejezi ki "A gép forog, az alkotó pihen" mondat. Lucifer, Ádám és Éva együtt testesíti meg az emberi teljességet. Ádám idealista optimizmusa áll szemben Luciferrel, a józan ész pesszimista hirdetőjével mint a szellemi és a materialista világ kettőssége. Ezt egészíti ki Éva, az otthonteremtő ösztön, aki minden színben más arcát mutatja. Ádám és Éva mint szellem és életösztön kettőssége jelenik meg. Ádám fellelkesül és összeomlik minden színben, minden eszme hatására, Éva az ősi ösztön, aki a természet erejével olyan dolgokra is képes ráérezni, amelyek Ádám előtt rejtve maradnak. Éva a bűnbeesés okozója, és Ádám végső döntését is ő akadályozza meg a magában hordott új élettel, ami szintén az élni akarása, az életösztön kifejeződése. Erre utal többek közt a teremtő-jelenet is a londoni színben, amikor is Éva nem hull alá a sírgödörbe, hanem megdicsőülten felemelkedik. 

 

5.     Létértelmezés:

Madách létértelmezése a mű egészéből bontható ki. Ádáma történelem csomópontjain végighaladva folyamatosan azzal szembesül, hogy az eszme, amelyért lelkesedik, amint megvalósul, szükségszerűen mindig meg is bukik az emberi természet, a társadalom törvényszerűségei miatt. A teremtés teljesen értelmetlennek tűnik, nincsen követhető eszme, az emberi lét nem tart sehova. A teljes kiábrándulás határán azonban ráébred a lét lényegére, „az ember célja a küzdés maga". Ez a gondolat a tizenötödik színnel válik teljessé, amely a harmadik szín pálmafás vidékét eleveníti fel. Ádám csalódások sora, a történelem nagy eszméinek elbukása után kiábrándultan jelenik meg. Az Úrhoz fordul, aki végül csak hitet, reményt ad neki, azt mondja, hogy „mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!". Ez a remény azonban szemben áll mindazzal, amit Ádám eddig képviselt, nem a szellem, az értelem útján segít Ádámnak, nem ad választ a történelem céltalanságára, pusztán érzelmi biztonságot teremt.

 

6.     Történelemelemzés:

Madách saját korának eszméit vizsgálja a műben. Legfontosabb filozófiai eszméi a hegeli filozófia, ebből a tézis-antitézis-szintézis elve. Az ellentétből új eszme születik, de a szintézis Madáchnál hiányzik. Másik filozófiai hatása Kant lételméleteiből származnak. Ezenkívül természettudományi tanok is hatottak rá. Ilyen a frenológia, vagyis a koponya alkata határozza meg az ember jellemét és képességeit, illetve az antrópia-elmélet, vagyis a Nap kíhülése következtében a Föld pusztulásáról szóló tan. Harmadik eszmei iránya a szocialista tanok, ebből a legjelentősebb Fourier utópikus szocialista tanai a jövő társadalmáról. Az eszmék alakulása és változása a történeti színekben megy végbe, vagyis a 4-14. színekben. Hegel történelemfilozófiája szerint minden történeti korszakot egy-egy vezéreszme határoz meg. Egy eszme megjelenik, kibontakozik, de a megvalósulása során eltorzul, a visszájára fordul, és ebből az ellentétből egy új eszme születik. Az eszmék az emberiség múltjában, Madách jelenében és az elképzelt jövőben fejtik ki hatásukat. A történeti színek alapkonfliktusa az Ádám által képviselt nagy, szent eszme és az eszméket eltorzító gyakorlat közti összeütközés. Ádám hisz a nagyszerű eszmékben, küzd is értük, de mindig csalódni kényszerül bennük. A szabadság-eszme az egyiptomi színben születik meg. Ádám fáraóként a dicsőség és a hatalom csúcsán áll, de belül űrt érez, és nem boldog, hiszen nem küzdött meg semmiért. Éva hatására felszabadítja a rabszolgákat, így létrejön a szabadság-eszme. Az ókori Athénban a szabadság-eszme torz megvalósulása juttatja el Ádámot a csalódásig, a kiábrándulásig. Ádám győztes hadvezér Miltiadész személyében, de a nép jogilag szabad ugyan, nem bizonyul méltónak a szabadságra, ki van szolgáltatva a jellemtelen demagógoknak, és halálra ítéli szabadsága védelmezőjét. Az ókori Rómában nincs nagy, eltérő eszme, amiért lelkesedni és küzdeni lehetne. A közösség széthullott, lezüllött, az élet élvezése az egyetlen cél. Ádám és Éva megcsömörlik ettől az életmódtól, elutasítják az eszmények  nélküli, sivár világot. A szín végére megszületik az új eszme, a szeretet és a testvériség. A középkort bemutató színekben, Konstantinápolyban és Prágában a testvériség-eszme torzulása jut kifejezésre. Ádám Tankréd lovagként harcol a keresztény hitért, őszintén hisz a szeretet és testvériség eszméjében, de újból csalódik. A keresztény eszme embertelen fanatizmusba torkollik, Évától pedig az apácazárda fala választja el a szerelmes Ádámot, ezért passzivitásba, tudós szemlélődésbe akar menekülni. A prágai szín újból egy eszmék nélküli világot ábrázol, Ádámból passzív, szemlélődő hős lesz, nem lelkesedik, nem harcol semmiért, a tudományba menekül. Életprogramja az elzárkózás a tudomány elefántcsonttornyába. Nem találja meg a nyugalmat, a bor mámorában egy szebb jövőről álmodik. A párizsi színben, az álom az álomban színében a külön-külön megszületett eszmék együttesen jelennek meg, a szabadság, egyenlőség, testvériség. Ádám újra cselekvő hős lesz, Danton alakjában lelkesen küzd a hármas eszméért, de sorsa itt is a bukás, a forradalom menete elsodorja Ádámot, de mégsem csalódik, hanem bizakodik. Az álomból ébredve Kepler értékeli a látottakat, hittel tekint a jövőbe, és hű marad a forradalom eszméihez. A londoni szín Madách jelenét mutatja be, a szabadversenyes kapitalizmus korát. Ádám újból szemlélője az eszményinek hitt társadalomnak, a szabad versenyből a megélhetésért folyó kíméletlen küzdelem lett, amelyben a szellemi értékek mind elvesztek, és minden áruvá vált. A hármas eszme elbukott, és csődbe jutnak az egyéni sorsok is, ez a világ pusztulásra van ítélve. A szín a haláltánc-jelenettel zárul, minden szereplő beleugrik egy sírgödörbe, csak a szerelem, költészet és ifjúság értékeit továbbvivő Éva nem pusztul el. Ez a szín egy kemény bírálat a kapitalizmusról. Az elképzelt jövő társadalmában a célszerűség és a hasznosság elve uralkodik, ami azonban megöli az egyéniséget, kiírtja az emberi kapcsolatokat, megszünteti a családot, a nemzetet, a művészetet. Az érzelmeket száműzi, rideg, embertelen világ ez, ez az ellenutópia, ezért Ádám újra csalódik. Az űr-jelenetben a Tragédia fontos kérdéseire ad feleletet. A küzdelem az emberi lét értelme, és a nagy eszmékért vívott küzdelem értéke akkor is jelentős, ha a történelem során nem hozza meg az eredményt. Az eszkimó-színben bebizonyosodik, hogy az ember a tudomány segítségével sem tudta elkerülni a természeti végzetet, az ember elkorcsosult fizikailag és erkölcsileg.

Történelem érettségi vizsga tétel 2010 - Szent István király(Vajk)

I. (Szent) István király (eredetileg Vajk, 969, Esztergom – 1038. augusztus 15., Székesfehérvár vagy Esztergom-Szentkirály) az első keresztény magyar király, aki a Kárpát-medence magyar törzseit vagy fegyverrel, vagy békés úton hajtotta uralma alá, a lázadásokat pedig leverte. Uralkodása alatt a magyar törzsek szövetségéből létrehozta az egész Kárpát-medencére kiterjedő keresztény magyar államot, és az ezer éves magyar törvénytár az általa alkotott törvényekkel kezdődik. Ő szervezte meg a magyar keresztény egyházat, nevéhez fűződik a tudományosság magyarországi kezdete is. Magyarországon minden év augusztus 20-án I. István király szentté avatásának napját ünnepeljük.

Élete

Származása, ifjúsága 

Apja Géza fejedelem, anyja pedig az erdélyi Gyula vezér Sarolta (Sarolt) nevű, Konstantinápolyban keleti rítus szerint megkeresztelkedett leánya volt. Anyai nagybátyja Prokuj erdélyi vajda volt, aki István születése környékén költözött át a tiszántúli területeiről Erdélybe. István a 970 és 980 közötti időszakban születhetett. Születésekor a török eredetű pogány Vajk nevet kapta, mivel a mainzi érsek által a magyarok számára küldött térítő (Brúnó) püspök ekkortájt már nem tartózkodott a Kárpát-medencében. Ennek következtében a magyar fejedelmi trón örököse rövid ideig pogány maradt.

Adalbert prágai püspök gondoskodott a fiú keresztény szellemű taníttatásáról és ő volt az is, aki megkeresztelte Istvánt (feltehetően 994 és 996 között), akinek a névadója az első keresztény vértanú, István volt, vagy éppen Géza keresztségben kapott nevét örökölte (Sztephanosz, magyarul István). Vannak olyan feltevések is, miszerint Vajkot apjával, Gézával együtt 972-ben keresztelte meg Sankt Gallen-i Brúnó. Ennek az elméletnek két tény is ellentmond. Az egyik az, hogy egyes források 975-re teszik Vajk születését, a másik pedig az, hogy ha ilyen korán áttért volna a keresztény hitre, nem ismerték volna nyugaton sokáig csak Vajkként. Emellett több forrás, kútfők, a legkorábbi István-legenda, illetve egy 14. századi krónika is említi Vajk keresztelőjének nevét, Adalbertet.

László Gyula történész szerint török nyelvű volt Vajk, a név feltehetően a török hős, vezér jelentésű szóból származik.

Adalbertnek amellett, hogy megkeresztelte Istvánt, feltehetően szerepe volt házasságának létrejöttében is. István 996-ban vette feleségül II. Henrik bajor herceg leányát, a későbbi II. Szent Henrik német császár testvérét, Gizellát. Bajor hagyomány szerint az esküvő Scheyern bencés apátságban köttetett. Német krónikások feljegyezték, hogy a bajorok a házasságtól a kereszténység gyors terjedését várták, és ennek érdekében minden segítséget igyekeztek István számára biztosítani. Gizellával együtt jelentős számban érkeztek bajor papok és lovagok is az országba.

Fejedelemként 

István atyja életében a nyitrai dukátus (lásd. Nyitrai Fejedelemség és Hercegség) ura volt, majd 997-ben, Géza fejedelem halála után követte őt a fejedelmi székben. Géza azért, hogy fia számára biztosítsa a trónt halála után, megeskette a főurakat, hogy fiát támogatják.

Azonban mikor Géza meghalt, Koppány bejelentette igényét a fejedelmi trónra. Koppány az apja, Tar Szerénd és Géza által kötött szerződés értelmében a Balatontól délre eső területek ura volt. Igényét a trónra a szeniorátus és a levirátus (özvegy édesanyját, Saroltot feleségül kívánta venni) jogára való hivatkozással indokolta. Koppány mellé sorakoztak fel a régi rend és a törzsi szabadság hívei, akikben az ellenállást az is fokozhatta, hogy István körül nagy számban csoportosultak idegen nemzetiségűek, főleg németek.

István hadait is német hadvezérek (Hont (Hunt), Paznan (Pazman), Vecelin, Orci) irányították és az sem kizárt, hogy III. Ottó német-római császár is küldött seregeket István segítésére. A döntő ütközetre Veszprém közelében került sor, ahol István megverte a pogány seregeket; a csatában Koppány is életét vesztette, Vecelin ölte meg. István Koppány testét felnégyeltette és testrészeit hónapokig kifüggesztve tartották az ország négy legfontosabb várának kapuja felett – Győrben, Veszprémben, Esztergomban és Gyulafehérváron – jelezve, hogy mi vár a királynak nem engedelmeskedőkre.

Ezzel István ősi emberi és magyar törvényt szegett meg, amely szerint a halottakat el kell temetni. Tette elrettentésre szolgált, kegyetlen bánásmóddal fenyegetve azokat, akik nem engedelmeskednek neki és idegen papjainak. István és Koppány harcában nemcsak az forgott kockán, hogy ki lesz a magyar nép uralkodója, hanem a keleti és nyugati orientáció kérdése. Koppánnyal – aki egyes források szerint bizánci rítus szerint megkeresztelkedett – a bizánci politikai befolyás erősödött volna, míg István győzelmével a német irányvonal erősödött. Közkeletű téves magyarázat szerint az állam léte, vagy a magyarság léte forgott kockán ezen, azonban ez a kérdés a történelmi mi lett volna, ha... kategóriája. Koppány esetleges győzelmével éppolyan státuszú és helyzetű magyar fejedelemség alakult volna ki, vélhetően bizánci irányvonallal, mint az erdőelvei fejedelemség, jövendő sorsa azonban nem determinált. A Koppány által vezetett magyar fejedelemség éppúgy az ő további személyes bel- és külpolitikájának sikerétől függött volna, ahogyan azt az István vezette állam esetében is látjuk.

Királyként 

Ezután István el akarta magát ismertetni az ország határain túl is, mint Isten kegyelméből uralkodó királyt, aki nem csak a turulmadár jóslata következtében gyakorolja a hatalmat népe felett, ami csak a pogány uralmi megerősítést adhatta István számára. Ennek érdekében követet küldött II. Szilveszter pápához,^[13] akitől koronát és apostoli áldást nyert, és Magyarország belépett az európai keresztény nemzetek sorába, ezen belül is a nyugati kereszténység felé orientálódott. Mindezek mellett megtartotta függetlenségét, és nem lett a császár hűbérese. Ezzel megalakult a keresztény, független Magyar Királyság. A koronát, amely azonban nem azonos a ma Szent Korona néven ismert uralkodói jelvénnyel, István a kereszténység terjesztésében betöltött szerepéért kapta. Ekkor már állt a veszprémi püspökség és a győrinek is megvetették az alapjait. A koronázásra 1000 karácsonyán, (más értelmezések szerint 1001. január 1-jén vagy 1001. augusztus 24-én), Esztergomban került sor.

Belső hatalmának megerősítése

A koronázás után István Magyarország uralkodója lett, ám tényleges hatalmának megszilárdításáért még tennie kellett, le kellett győznie törzsi ellenfeleit. A harcokat elsőként 1003-ban indította meg Erdély ellen, ahol saját nagybátyja, Gyula ellen küzdött. Fegyverrel küzdötte le Prokujt (vagy Gyula)  és családjával együtt fogságba ejtette (később Gyulát engedte Lengyelországba menekülni), országát beolvasztotta sajátjába és ott is megkezdte a keresztény hittérítést. Észak-Erdély elfoglalása után megalapította az erdélyi püspökséget, továbbá létrehozta Doboka (Doboka Csanád apja, valószínű, hogy ő vezette István hadait az 1003-as hadműveletek során) vármegyét és várispánságot. Az erdélyi püspökség jelentősége az volt, hogy négyre emelkedett Magyarország egyházmegyéinek száma, és a kánonjog szerint ennyi kell egy önálló egyháztartomány létrehozásához.

A 11. század során István még két törzsi állammal számolt le. Nem tudni pontosan a feltehetően bolgár Keán elleni hadjárat idejét, de vélhetően nem sokkal az erdélyi után történt. Keán dél-erdélyi nagyúr volt, aki a 10. század vége óta magyar törzsfőként viselkedett, és már Gézával is szembeszállt. Keánt alattvalói vajdának hívták, miután István legyőzte és megölte, helyére ispánt ((Gyula-) fehérvári) helyezett. Az új ispánt a nép továbbra is vajdának hívta, ebből alakult ki az erdélyi vajdaság intézménye.

István 1008-ban a "fekete magyarok" ellen viselt hadat. A fekete magyarok feltehetően a Délkelet-Dunántúlon élő idegen etnikumú katonai segédnépekkel, a kavarokkal/kabarokkal azonosak. Az ő területükön alapította meg 1009-ben a pécsi püspökséget, és talán a kalocsai érsekség is ennek a győztes háborúnak köszönheti megalakulását. A fekete magyarok területén alakította ki Baranya és Tolna, valamint Bodrog és Bács megyéket.

De nem csak fegyverrel teremtett rendet országában. Mivel lánytestvéreinek kiházasítása is rámaradt, ebben is igyekezett politikai célokat szem előtt tartani. Egyik testvérét a Felvidéken élő kavar törzsrész vezetőjéhez, Aba Sámuelhez adta feleségül. Ezzel sikerült elérni azt, hogy a sógorával nem kellett fegyveresen szembeszállnia. Országrésze szintén beolvad Istvánéba, cserébe István a német mintára (palotagróf) alapított palotaispáni címmel ruházta fel. Mindennek a feltétele az volt, hogy Aba Sámuel térjen át a keresztény hitre. A házasság révén István országa 1010-re kiterjedt a Mátra vidékére, ahol megalapította az egri püspökséget, illetve létrehozta Újvár megyét.

Másik testvérét 1009-ben adta feleségül a velencei dózséhoz, Orseolo Ottóhoz. Ezzel a házassággal István elérte, hogy rendeződött a régóta rossz magyar–bizánci viszony, hiszen Velence a Bizánci Birodalom hűbérese volt, a kapcsolat a következő évtizedben már szövetségi szintre jutott. Szintén békés úton egyezett ki a Körös-vidék törzsfőjével, Vatával, aki felvette a kereszténységet.

Ajtony vezér a Maros vidéken építette ki erős törzsi államát, Ő Istvántól függetlenül vette fel a görög rítus szerinti kereszténységet, de nem igazán élt a hit szabályai szerint; egyszerre hét felesége volt. A király 1028-ban lépett fel Ajtony ellen. A hadak élére Csanádot, Doboka fiát állította, aki győzelmet aratott a marosvári nagyúr felett, és ő maga vetett véget a törzsfő életének és államának. A területen újabb püspökség (Marosvári (csanádi)) létesült, valamint megalapították a hadvezérről elnevezett Csanád megyét. Ezzel a győzelemmel lezárult az uralkodása alatti belháborúk kora, és István ténylegesen is az egész Kárpát-medencére kiterjedő ország ura lett.

Családja, utódlása 

István és Gizella házasságából feltehetően több gyermek született, egyes elméletek szerint két fiú és három lány. A két fiút név szerint is ismerjük. Egyikük Ottó, másikuk a Henrik nevet viselte. Ottó még nyilván III. Ottó császár életében, tehát 1002 előtt született, míg Henrik talán 1007-ben, akkor, mikor már Gizella testvére ült a trónon. E Henriket nevezték később Imrének. Ottó bizonyára fiatalon meghalt, így utódlás szempontjából Henrik maradt az uralkodópár egyetlen reménysége. Így neveltetésére is nagy gondot fordítottak, a velencei Gellért is foglalkozott a trónörökös tanításával, István pedig az Intelmekben foglalta össze fia számára a jó király teendőit. Szülei ki is házasították, ám mikor 1031-ben vadászat közben egy vadkan halálra sebezte, minden remény elveszett arra, hogy István egyenes ágon adja tovább királyi címét. E szörnyű csapás beteggé tette a királyt, és az csak tetézte fájdalmát, hogy közvetlen rokonai között senkit nem látott alkalmasnak, hogy örökébe lépjen és keresztény hitben megtartsa az országot. Apja testvérének fiai, Vazul és Szár László jöhettek számításba, azonban László még mindig pogány hiten volt, Vazul pedig bizánci rítusú keresztény volt. Választása végül lánytestvérének fiára, Orseolo Péterre esett, aki már az 1020-as évektől kezdve a magyar királyi udvarban élt, mert az Orseolo-család ellen fellázadtak a velenceiek, így Péter anyjával és húgával együtt István udvarába menekült. István döntése Vazulból elégedetlenséget váltott ki és kevéssel 1031 előtt merényletet követett el István ellen. István nem ítélte halálra a lázadó Vazult, de uralkodásra alkalmatlanná tette azzal, hogy megvakíttatta és fülébe forró ólmot öntetett. Vazul fiait, Leventét, Andrást és Bélát pedig száműzte az országból.

Utolsó évei 

Gizella és a trónra jelölt Péter között feszült viszony alakult ki, aminek feltehetően az volt az oka, hogy Gizella anyai fájdalma féltékenységbe csapott át fia elvesztése felett. István a kettejük között kialakult viszonyt szomorúan szemlélte és mindent megtett, hogy összebékítse őket, de ezek a próbálkozások nem jártak sikerrel.

Élete vége felé még egy merényletet kíséreltek meg ellene. A forrás arról számol be, hogy a palota négy főembere látván a meggyengült királyt megpróbálták megölni Istvánt, ám mikor az alvó király mellé lopakodtak, a kard a földre hullott és a király felébredt. Büntetésül a király megvakíttatta őket és "bűnös karjukat" levágatta. Élete végén még egyszer megmutatta, hogy képes erős kézzel irányítani az országot: a békés szándékkal Magyarországra érkező besenyők ellen erőszakkal fellépő határvédőkre szabott ki példás büntetést, kettesével köttette fel őket szerte az országban.

István 1038. augusztus 15-én halt meg, holttestét az általa emeltetett székesfehérvári bazilikában helyezték örök nyugalomra.

Külpolitikája 

István egész uralkodását a Kárpát-medence egységének a megteremtése, illetve a kereszténység elterjesztése jellemezte. Ebből kifolyólag külpolitikájában alapvetően békére törekedett a szomszédaival, Gizellával kötött házassága is ezt a célt szolgálta és II. (Szent) Henrik uralkodása alatt ez a dinasztikus kapcsolat biztosította is a békét a Német-római Birodalommal. A korszak másik nagyhatalmával, a Bizánci Birodalommal is békés kapcsolatokra törekedett, ezt támasztja alá, hogy bizánci szövetségben részt vett egy 1018-as bolgárok elleni hadjáratban. Lengyel-német-besenyő szövetségben egy kisebb létszámú magyar sereg részt vett a lengyel-orosz háborúban Kijev ostrománál.

Uralkodása során két fő ellenséggel kellett szembenéznie: a besenyőkkel és a németekkel. A nomád besenyők Erdélybe zúdultak be, de a (gyula)fehérvári ispán csapatai elűzték őket. A másik sokkal nagyobb veszélyt jelentő ellenség a németek voltak. István sógorával, II. Henrikkel a bajor uralkodócsalád fiágon kihalt (1024), ezután a Német-Római Birodalommal ideiglenesen megromlott a viszony, 1029 környékén német és főleg bajor csapatok többször fosztogatták a Fischa és a Lajta közét, amire válaszul a magyar csapatok is a bajor területekre való betörésekkel reagáltak. Erre való hivatkozással II. Konrád német-római császár 1030-ban megtámadta Magyarországot, azonban István a felperzselt föld taktikáját alkalmazva kiéheztette az ellenséget, majd Bécsnél be is kerítette a visszavonuló német sereget. A győzelemnek külön jelentősége az volt, hogy István országa bizonyította: képes megvédeni magát a külső ellenségekkel szemben is.

A következő évben, jóllehet II. Konrád először még újabb támadást tervezett, bajor közvetítéssel békét kötöttek egymással, sőt feltehetőleg II. Konrád kisebb területi engedményeket is tett a Fischa és a Lajta közén. Ebben valószínűleg szerepe volt Imre herceg 1031-es halálának, hiszen ezzel nőágon is kihalt a Konrádot megelőző bajor uralkodóház, és Istvánnak már nem lehetett jogcíme a német trónra.

Egyházpolitikája 

István Géza és Sarolt egyházpolitikájának folytatásaként püspökséget szervezett, falvaiban templomokat építtetett. A feltehetően istváni alapítású egyházmegyék a következők: az esztergomi, a veszprémi, a győri, az erdélyi, a pécsi, a kalocsai, az egri, a csanádi, a váci és a bihari. Melyek közül kettő érseki rangra emelkedett, az esztergomi és a kalocsai.

Koppány legyőzése után korábban tett fogadalmának megfelelően folytatta és befejezte a pannonhalmi bencés apátság építését. Ezenkívül megalapította a veszprémvölgyi apácakolostort, a bakonybéli apátságot és a pécsváradi monostort, felépítette az esztergomi és a székesfehérvári székesegyházat és az óbudai Szent Péter és Pál-templomot. Az apátságok, kolostorok keretén belül megindult a latin írásbeliség, iskolák működtek, és azok váltak a művelődés szellemi központjaivá. A szerzetesek ezekben az iskolákban az európai keresztény kultúrát tanították, diákjaikból pedig nemcsak a hittérítők kerültek ki, hanem a művelt, írástudó réteg, a király és a vármegyék fő emberei is. A papok és szerzetesek a vallásos szövegeken kívül, a jogi és politikai okmányokat is megfogalmazták.

A Kárpát-medencén áthaladó és a Szentföldre tartó zarándokokat fogadta a királyi udvarban, bőségesen ellátta őket és biztosította számukra az országon való biztonságos áthaladást. A Szentföldre ill. Rómába igyekvő magyar zarándokok számára pedig vendégházakat építtetett Konstantinápolyban, Jeruzsálemben, Ravennában, Rómában.

Gellért velencei szerzetes, a későbbi püspök, aki szintén zarándokként érkezett az országba, a pécsváradi monostorban tartotta első igehirdetését. Ezt követően mutatták be a királynak, aki itt marasztalta, és őt választotta fia nevelőjéül is. Gellért az egyházi reformmozgalom híveként Deliberatio című művében elítélte az erőszakos birtokszerzést és az ágyasságot épp úgy, mint a papi házasságot.

István bőkezűen adakozott az egyházaknak, gyakran látogatta őket. Kálti Márk Képes krónikája (a magyar történelem egyik fontos dokumentuma, amely 1358–1370 között íródott) szerint ezüst dínárokkal teli erszényt hordott az övén, és mikor szegényt látott, saját maga gondoskodott róla.

Törvényei

Istvánnak közvetlenül trónra kerülése után is meg kellett küzdeni ellenfeleivel, ám hogy a megszerzett területeket egybe tudja tartani és megfelelően tudja azokat működtetni, törvényeket kellett hoznia. Két törvénykönyvét ismerjük. Az Intelmeket sokáig a törvények kategóriába sorolták be, de valójában királytükör. Ezt feltehetően még életében írásba foglalták.

Az első törvénykönyv I. István idejében keletkezett vagy nem sokkal a halála után foglalták írásba, míg a második törvénykönyvet feltehetően I. András idejében szerkeszthették egybe. Legrégibb, bár nem teljes szövegét Wattenbach Vilmos német tudós fedezte fel 1846-ban a stájerországi admonti kolostor könyvtárában egy XII. századi kódexben. A törvények megalkotása német mintára történt, de a cikkelyekben a sajátos magyarországi viszonyokat is figyelembe vette. A kereszténység megerősítésére, az egyházi tulajdon védelmére törekedett, az egyik törvénycikk (a Corpus Juris Hungarici szóhasználata szerint fejezet) például arról rendelkezik, hogy minden 10 falunak egy templomot kell építenie és papját eltartani. De kötelezővé tette a misére járást is vasárnaponként. István törvényei a tulajdonviszonyok átalakítása érdekében megváltoztatták az öröklésre vonatkozó addigi magyar szokásokat is, védve ezáltal a magántulajdont, illetve megszüntetve a levirátust.

Megszervezte az udvar adminisztratív szervezetét, megalapította az új királyi székhelyet, Székesfehérvárt. Megkezdte a pénzverést és kivetette az első adókat. Míg az államalapításig külföldi pénzeket, de leginkább állatpénzt (tinót) használtak, most a fő forgalmi pénz az ezüstdénár lett. Megszüntette a vérségi alapon felépült társadalmi rendet és területi alapra helyezte az igazgatást. Ezzel elérte a nomád népek letelepedését és földművelő tevékenységből való megélését, tehát nemcsak politikai változás következett be, hanem jelentős életmódváltozáson is keresztülment a magyar nép. A földek nagy része királyi birtok lett, amelyekből adományokat és ezen felül tisztségeket (ispánságokat) juttatott híveinek. Ezzel magához tudta kapcsolni őket, mert a tisztségeket épp ilyen könnyen el is lehetett veszíteni, így kialakult egy modernebb, területi alapon megszervezett rendszer.

Az I. törvénykönyv 35 cikkelye 

• Az egyház és a papság helyzetére vonatkozó általános rendelkezések.
• Az új birtokrend biztosítása.
• A keresztény vallásgyakorlás biztosítása.
• Erőszakos cselekedetek megakadályozása.
• Esküszegés büntetése.
• A földesúri jogok biztosítása.
• Özvegyek és árvák jogainak védelme.
• Boszorkányok és varázslók büntetése.

A II. törvénykönyv 21 cikkelye 

• A templomépítésről rendelkezik.
• Az öröklést szabályozza.
• A tulajdon megsértése.
• Az erőszakos cselekményeket bünteti.
• A törvény előtti rendről ír.
• Az összeesküvés szankcionálása.
• A dézsmafizetés.
• A cselszövések büntetése.

Emlékezete 

VII. Gergely pápa (1073-1085) és Szent László király több alkalommal érintkeztek egymással, amit hiteles vatikáni források bizonyítanak. Sajnos az a levél azonban nem maradt fenn, amiben Szent László a pápai engedélyt kérelmezte a szentté avatáshoz, de Szent Gellért írása megőrizte VII. Gergely pápa engedélyét: "emeljék fel azok testét, akik Pannóniában a hit magvát elvetették, és az országot a hit hirdetésével öntözték, hogy őket a legnagyobb tiszteletben tartsák és méltó tisztelettel illessék."

I. László magyar király 1083. augusztus 20-án VII. Gergely pápai engedélyével, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében I. István király ezüstládába zárt ereklyéit a székesfehérvári Bazilikában oltárra emelte, ami I. István király szentté avatását jelentette. Ezután "a felszentelés ünnepségének befejeztével a szent testet az egyház közepén (in medio domus) fehér márvány szarkofágban helyezték el".  Ezzel ő lett az első magyar katolikus szent és egyben szent király.

Koronázása millenniumán a 2000. évben Bartholomeosz konstantinápolyi ortodox pátriárka is szentté nyilvánította, így a nagy egyházszakadás - szkizma (1054) óta ő az első, akit mind a katolikus, mind az ortodox hívők szentként tisztelnek.

A katolikus magyarság néphimnusza volt a Szent István királyhoz című, Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének.

1983 augusztusában a budapesti Városligetben, a szánkózódombon (melyet utána neveztek át Királydombnak) mutatták be Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperáját.

Nevét több falu, például Királyszentistván és Szentistván és számos templom is őrzi; a legnagyobb az Ybl Miklós tervei alapján épült, budapesti Szent István-bazilika. Lovasszobra, Stróbl Alajos alkotása a budai Várban áll. A koronázás ezredéves évfordulója alkalmából 2001. augusztus 20-án avatták fel Budapest XVI. kerületében (Sashalmon) az önkormányzat előtti parkban R. Törley Mária szobrászművész^[18] Szent István-emlékművét. Utolsó szobrát 2006. augusztus 20-án avatták fel Kiskunfélegyházán a róla elnevezett templom mellett. A Bükki Nemzeti Parkban cseppkőbarlangot neveztek el róla (István-barlang).

1998 óta a tízezer forintos bankjegyen Szent István arcképe látható. 2000. augusztus 20-án egy olyan kétezer forintos is forgalomba került, amely egyik oldalán a Szent Korona, másik oldalán pedig Benczúr Gyula, Vajk megkeresztelése című festménye látható.

Történelem érettségi vizsga tétel 2010 - A középkori város

Hol és miért alakultak ki a középkori városok?

A középkori város olyan erődített helyeken alakult ki, amelyek közel feküdtek a távolsági kereskedelem útvonalaihoz. A kereskedőknek – biztonságuk érdekében – szükségük volt a sánccal vagy fallal körülvett helyekre, ahol áruikkal együtt meghúzódhattak. Áruik vonzották a környék kézműveseit és jobbágyait.

A megerősített helyek közé tartoztak a püspöki székhelyek. A püspökségek az egyházmegye közigazgatási központjai voltak, s minden székesegyház rendelkezett ereklyével, amely vonzotta a zarándokokat, s velük együtt a kereskedőket.

A biztonságra vágyó kereskedők a világi uradalmak várait szintén keresték. Amikor a régi falak közötti terület már szűknek bizonyult, a kereskedők a falakon kívülre költöztek, s létrehozták a szintén fallal körülvett külvárost.

Megtörtént, hogy a kereskedők nem találtak a közelben püspöki székhelyet vagy más várat. Ilyenkor gyakran építettek kereskedőtelepet, útvonalak kereszteződésénél, kikötőkben, eltérő földrajzi tájegységek találkozásánál, folyók mentén. Vagyis azokon a helyeken, ahol az átmenő forgalom különösen élénk volt.

A városok kialakulásának oka elsősorban az árutermelés és a pénzgazdálkodás kialakulásának következménye.

A középkori város és lakói

A kereskedők a megerősített helyeket kezdetben csak átmeneti szálláshelyül használták. Tömegesen érkeztek viszont olyanok is, akik állandó lakhelyet és helybeni boldogulást kerestek a falak mögött. Ezek a föld nélküli emberek az éhínség vagy a háború sújtotta vidékekről menekültek. Általában nem csalódtak: mint a kereskedők alkalmazottai – elárusítók és raktárosok – tarthatták fenn magukat. Ez az életforma – amely kevesebb kötöttséggel járt, és a földművelésnél könnyebb munkát jelentett – hamarosan a jobbágyokat is megkísértette. Mind többen szöktek el telkeikről, hogy a kereskedelmi központokban éljenek. Magától értetődő, hogy a falvak kézművesei szintén az értékesítő helyre vándoroltak. Itt juthattak hozzá az iparűzéshez szükséges segédanyagokhoz, itt adhatták el fölösleges gyártmányaikat. Sokan közülük végleg a falak között maradtak. Velük egész iparágak – mint például a posztókészítés – költöztek be a kereskedelmi központokba.

A benépesülő vár és a vásárhelynek otthont adó külváros ekkorra már teljesen összeolvadt.

A kommuna mozgalom

A kora középkori kereskedelmi és ipari központok egy-egy földesúr birtokán feküdtek. Az egy helyre összegyűlt kereskedők és iparosok közösséget, azaz kommunát alkottak. (A kommuna a latin communitas szóból ered, melynek jelentése: közösség.) Szerették volna kivonni magukat az urak hatalma alól, hogy saját maguk kezébe vegyék a sorsuk irányítását.

A kereskedők hagyományos szabadságára, önigazgatására hivatkozva kezdték meg harcukat.

A városlakók szinte folytonos tevékenysége volt a biztonságot jelentő városfalak erősítése. A falak építőanyagaira a malterkeverők, a falazók, az ácsok, a pallérok fizetésére elő kellett teremteni a pénzt, s a munkálatokat meg kellett szervezni. A városlakók, azaz a polgárok ezért tisztségviselőkből álló tanácsot választottak maguk közül, amely a falak építését irányította, s a városi közigazgatás egyéb feladatait ellátta. A városi tanács élén a polgármester állt.

A városfalak és a közcélú városi épületek (városházák, templomok, raktárak, vásárcsarnokok) költségeit adóból térítették, amit minden polgárra kivetettek, s amelynek összegét a vagyon arányában állapították meg. A városi adó közcélú rendeltetése a földesúri adóhoz képest új jelenség.

A városi tanácsokat nemegyszer heves küzdelem után ismerték el a püspökök és a világi urak. A felkelések hulláma Itáliából indult s átterjedt a Rajna völgyébe, majd Franciaországba. A sikerek után a városi tanácsok megalkották a városok alkotmányát, a városi jogok gyűjteményét. Ezekben a város szabadságot biztosított polgárainak a földesúrral szemben, a törvényekkel szabályozta a város lakóinak életét. A szabad polgárság viszont vagyonilag rétegződött. A város így kiváltságolt területté vált, s ezért merőben különbözött a vidéktől. A városfal is ezt az elkülönülést hangsúlyozta (a védelmi funkció mellett).

A városok típusai

A nyugati városfejlődés során a városoknak három típusa alakult ki. Az agrárváros lakói többnyire mezőgazdasággal foglalkoztak. E városok zöme a földesúr fennhatósága alatt maradt, s csak a bíráskodási önkormányzatot sikerült elnyerniük.

Az ipari és kereskedővárosok (pl. bányavárosok, kikötővárosok) termékeiket a város környékén – az úgynevezett piackörzetben – értékesítették. Ezek a városok általában kivívták a teljes önkormányzatot, s csak az uralkodónak fizettek adót.

A legnagyobb városok a távolsági kereskedelemre berendezkedett városok voltak, amelyek szintén az uralkodók fennhatósága alá tartoztak.

Az utóbbi két várostípusban a beáramló jelentős jövedelmek nagy társadalmi különbségeket alakítottak ki.

A céhek

Az új keletű középkori városokban hamar kialakult az a gyakorlat, hogy a város kézművesei a várost környező vidék parasztságának adták el termékeiket, akik ennek fejében élelmiszereket szolgáltattak a polgároknak. A városi ipar tehát kezdetben csupán a város piackörzetének termelt: azaz a kézműves áruk megjelenési helye inkább a hetipiac, mint az országos vásár volt. Egy-egy iparág kézművesei a XII. századtól kezdve megkísérelték monopolizálni a városok zárt piackörzeteit. Az idegen árukkal szemben és a minőség védelmében éppen ezért érdekvédelmi szervezetekbe, céhekbe tömörültek. A céhek kiváltságait a városi tanács is elismerte. A céhek elérték, hogy a városi piacon csak a városi céhekbe tartozók értékesíthessék termékeiket, s lehetetlenné tették a céhen kívüli kézművesek – a kontárok – működését.

A magyarországi városok fejlődésének kezdetei

A vásártartás rendjében I. Béla uralkodása idején következett be döntő változás: ekkor alakult ki a szombat napi vásárok szokása. A piacokon általában állat, gabona és állati eredetű termék került értékesítésre.

Azt, hogy a megerősített helyre összegyűlt kereskedők a jövőben fontos jogokat vívhatnak ki maguknak, Fehérvár mutatta fel. III. Istvántól Fehérvár túlnyomórészt idegen – főként vallon – telepesei fontos kiváltságokat nyertek (szabad bíró- és esküdtválasztás, vámmentesség).

A tatárjárás utáni várospolitika

Elsősorban a védelmi cél vezérelte IV. Bélát a városfejlesztésben. A városi kiváltságok megadásánál fő követelménynek szabta a városfalak felhúzását, megerősítését. A városokat is páncélos nehézlovasok felszerelésére kötelezte.

Egy-egy új város általában a Fehérvárott alkalmazott jogokat kapta meg. IV. Béla várospolitikájának legjelentősebb eredménye az 1247-ben alapított Buda városa volt. A budai Várhegyre föltelepített pesti német polgárok az ott élő magyarokkal annak a városnak az alapját vetették meg, amely az ország székhelye lett. 

Városfejlődés Károly Róbert idején

A városok általában az eltérő földrajzi tájegységek találkozási pontjain vagy egyéb forgalmas vásártartó helyeken jöttek létre, ahol sokféle – különböző – jellegű és minőségű áru találkozhatott. A magyarországi városokat az átmenő forgalom éltette, s fejlődésüket a távolsági kereskedelem szabta meg.

A szabad királyi városok csak a királynak fizettek adót, önkormányzattal rendelkeztek, s a királyi előírásoknak megfelelően fallal vették körül magukat. A kiváltságaik közül a legfontosabb a bíró-, a tanács- és a plébánosválasztás, a vámmentesség, a vásártartás és az árumegállítás joga volt. (Ez utóbbi azt jelentette, hogy a városba érkező kereskedők kötelesek voltak áruikat eladásra kínálni a város piacán.)

Az ásványkincsekben gazdag vidékeken bányavárosok létesültek. Lakóik, a királyi bányászok többnyire német telepesek voltak. A bányavárosok a szabad királyi városokhoz hasonló jogokat élveztek. Ebben az időben Magyarország gazdag volt ásványi kincsekben. Körmöcbánya az arany-, Selmecbánya az ezüst-, Besztercebánya pedig a rézbányászat központja volt. Sóbányáink Erdélyben voltak.

A városok másik csoportját a mezővárosok alkották. A mezővárosok az egyházi és világi birtokosok falvaiból fejlődtek ki, a kereskedelmi útvonalak mentén. Az önkormányzatnak csak csekély fokát érték el. Lakóik földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak, s járandóságukat a földesuraknak általában évente, egy összegben fizették.

Szabo Magda Kialts Varos

Holtig haza, Debrecen

A debreceniség bemutatása

Szabó Magda: Kiálts város! című műve és az írónő emlékei alapján

Zavaczki István

XI. B.

Dicsőséges múltú szülővárosom, Debrecen számos irodalmi kiválóságot nevelt fel a történelem viharos évszázadaiban. Ebben a csodálatos városban töltötte gyermekkorát a XX. század egyik legnagyobb magyar írónője, Szabó Magda is .

Szinte teljes egészében Debrecené az az életmű, amelyért három város is verseng, ám Budapest és Hódmezővásárhely csak tisztesség okából versenghet ezért a rangért. Az írónő sorsának alakulását, változatos műfajú életművének emberi világát, eszmerendszerét csak egyetlen városba lehet visszavezetni: Debrecenbe, ahol az Ágyai Szabó Elek és Jablonczay Lenke házasságából 1917-ben megszületett Szabó Magda.

Szabó Magda számára is sokkal többet jelent Debrecen egy földrajzi helynél, egy városnál.

Talán a "Város" kifejezéssel lehetne legélethűbben érzékeltetni, hogy Debrecen az írónő gondolatvilágában, műveiben már-már személlyé formálódott, melyet szenvedélyes szerelemmel szeret, istenít. Rajongása mítoszt szőtt Debrecen köré, pontosabban felnagyítva újrafogalmazta azt az évszázados mitikus látványt, melyben a magyar történelem és irodalom egyik főszereplője, sőt nem is főszereplője, az egyetlen igazi karaktere, "akit" sokan, gyakran félreismernek ugyan, de mégis napjainkig sugárzó erő maradt és alakító példa.

Ennek a városnak a történelmi múltjáról írta Szabó Magda "A kiálts város!" című drámáját Csokonai Vitéz Mihály születésének 200. évfordulójára. Arról a városról írva, amely felnevelte, elűzte, majd újra befogadta poétáját, ám drámájában ennek semmi jelét sem tükrözi.

Œgy szól Csokonairól a költőnő, hogy a városról beszél, a megtartó erőről, a "debreceniségről", ahogyan Debrecen kőfalak nélkül, furfanggal, pénzzel, polgárainak szigorú hitével védte önmagát és népét három hatalom és két vallás ütközőpontján. Kálvin puritanizmusa, Méliusz Juhász Péter hitvédőigyekezetén rideg dogmává merevedett, de mégis ebben gyökerezett a város megtartó hite.Ez tette Debrecent a "maradandóság városává".

A reformáció és Debrecent a katolikus központtól elszigetelő török uralom kezdete egybeesik. Debrecen szigethelyzetbe kerül: három ország: a királyi, az erdélyi fejedelemség és a török hódoltsági Magyarország határán. Minden oldalról ostromlott szigetté válik, ahová azonban menekülni lehet. Történelmi helyzete a városnak eleve meghatározza az emberek sorsát. Hatalmas erkölcsi problémája ám Debrecen városának, hogy az értékes embereket veszni hagyja vagy elűzi. Erre a fontos gondolatra hívja fel olvasóinak a figyelmét az írónő, hiszen drámájában Borzán Gáspár sorsa rokon Csokonaiéval. Ezért írta Szabó Magda nagy poétánk születésének 200. évfordulójára drámáját.

Csokonai Vitéz Mihály

(Debrecen, 1773. nov. 17.-Debrecen, 1805. jan. 28. )

A magyar felvilágosodás legnagyobb lírikusa és egyben városunk máig legsokoldalúbb költői egyénisége. A Hatvan u. 23. sz. alatti, úgynevezett Diószegi házban született, majd a Darabos u. 19. sz. alatt élt és ott is halt meg.

A költő nevét viseli ma a Csokonai Színház, és a Csokonai Gimnázium. Az Izsó Miklós által készített, az ország egyik legszebb köztéri szobra a Kálvin téren található, a református Kollégium épületével néz szembe, amelynek diákja volt. Csokonai síremléke a Hatvan utcai temetőben, a - Dorottya utcában - található, vas obeliszk, melyet 1836-ban öntöttek Ungváron Beregszászi Pál tervei szerint. Csokonai neve már 1850-ben Debrecen térképen megtalálható utcanév.

Ennek a dicső múltú városnak a történelmébe, pontosabban 1604 végére, Bocskai István korába kalauzolja Szabó Magda a közönségét "A Kiálts város" - című művében azokba a napokba, amikor a hajdúk fejedelme győzelmet aratott Álmosdnál. Kettős ok amiért az írónő ezt a kort választotta. Az egyik, hogy rekonstruálniakarja Debrecen történelmét, a másik ám közel sem utolsó indok, hogy felhívja a ma élők figyelmét vajon honnan erednek a furcsa debreceni utcanevek: Kandia, Burgundia, s legfőképp honnan a Borzán Gáspár utcanév?

Amint említettem már a reformáció volt nálunk az első olyan társadalmi és szellemi áramlat, amely Debrecen nevével fonódott öszze. Itt honosodott meg, itt vált magyar vallássá a reformáció puritánabb ágazata, a kálvinizmus, s maga a város Méliusz Péter alatt "Erdély s Magyarország világosító lámpásává". Ezért próbálja Szabó Magda a kálvinizmus kettős arculatát kifejteni olvasói számára, azt a kálvinizmust, amely egyik oldalról a nemzeti nyelvű tudomány és irodalom nevelőatyja, s a haladó európai szellem megtestesítője, amely Debrecent a kálvinizmus védelmezőjévé tette, az üldözöttek támaszává, ahol minden polgár a reformált egyház tagja, de amely alig hetven évvel a kálvinizmus megszületése után erőszakosan ragaszkodva az új dogmákhoz életformájában, magatartásában rideggé, könyörtelenné vált. A vallási tolerancia elvét csak hírdette, de maga is türelmetlen volt.

A város, amelynek főbírája, tanács és minden polgára egyenként alá van rendelve az egyháznak, s itt szereplő képviselőjének, a tántoríthatatlan, csak szabályokban és hitelvekben gondolkodó Hodászi Lukács papnak, mint világi hatalom, mint polgárainak oltalmazója és összetartó ereje. A puritanizmus a festett kép, a cifraság elvetésével, minden hívság üldözésével művészetellenes és embertelen tan lett, melynek kihangsúlyozásának elkerülését a drámában talán a különleges alkalom tette vagy talán az írónő feltétlen rajongása okozta, hogy hőseiben csak a pozitívumot hangsúlyozta, s Debrecent is olyannak látta aminek bűvköréből nem lehet szabadulni.

Egyedűl a görög kalmár mondja ki , hogy e város ortodoxiája éppen olyan kegyetlen, mint katolikus ellenfeleié.

Szabó Magda a drámájában Borzán Gáspárnak, az ismeretlen katonának emel emlékművet, akiről a nevénél alig tudunk meg többet. Csak, mint áldozat jelenik meg a műben. Egyike azoknak a millióknak, akik elestek a harcban, és akik közül néhánynak a földi maradványai fölé emlékművet emeltek szimbólum gyanánt.

1604 őszén is, mint Debrecen történelme során olly sokszor megint pénzzel kell megváltani a város nyugalmát a vesztett álmosdi csatából elvonuló császári csapatoktól, mivel a hajdúk, akik egy időre a császár oldalára álltak, most visszapártolnak Bocskai mellé, s megverik Belgijoso gróf zsoldosseregeit. Fenyegető közellétük nyugtalanító, mivel az éhes, fáradt zsoldosok fosztogatásait, gyújtogatásait már nem tudná elviselni az agyonra adóztatott, sanyargatott polgárság. A fáradt, meggyötört főbíró, Gál Nagy István kétségbeesése, kimerültsége elővigyázatlanságba sodorja. Az ellenséges császári csapatok követe pedig kihasználja az információt. Ez okozza Gál Nagy István vesztét. Gál Nagy István a kálvinizmus bástyáján, Debrecenben maga is bástya.

Meggondolt, keménykezű, élete minden percét hitének s városának áldozó ember. Mindenekelőtt főbíró, akit Debrecen polgárainak védelmére, vezetésére jelöltek ki. Kötelességet, mint jobb papok a hivatásukat alázattal és önfeláldozóan teljesíti. A város oltalma szent előtte, és előbbre való, mint családja, lánya.

Hasonló találkozás zajlik le Szabó Magda "Kiálts város" című drámájában, mint Bernard Shaw a Szent Johanna utójátékában, ahol az író irónikus összejövetelt rendez élők és holtak között. Ám ebben a műben az egyetlen napirendi kérdés: a bűnösség és egyetlen tanulság az, hogy a rehabilitált áldozatot újra el kell itélni.

Szabó Magda drámája is egyetlen kérdésre alapszik: Ki ölte meg Borzán Gáspárt? Ezzel a kérdéssel indul a darab, ahol a török szultán, II. Fülöp spanyol és Rudolf magyar király, Kálvin János, Bocskai István jövendő erdélyi fejedelem és Belgiojoso császári hadvezér bűnösségüket tisztázandó gyűltek össze a drámaíró intésére egy 1604-ben, Debrecenben esett gyilkosság ügyében.

A Shaw-i szituáció nem csupán annyiban fordul meg, hogy utólagos társadalombölcseleti tanulságból egy történelmi krimi előzménye lesz. Ám Borzán gyilkossági perújrafelvételében koronás fők, hadvezérek és vallásreformátorok a gyanusítottak.

Aztán pedig: Johanna népvezér, akinek emléke túléli gyilkosaiét. És drámai hős.

Szabó Magda művében már az előjátékban kiderül, noha sem Ahmed szultán, sem Kálvin, sem Bocskai, sem Belgijoso nem ismerte soha Borzán Gáspárt, mindnyájan részesei halálának.

Az írónő kétféleképpen vési fel ugyanazt a történetet Borzán Gáspár emlékére: Az egyiken városának, Debrecennek áldozata Borzán Gáspár. Annak a városnak, amely késlekedett hadisarcot fizetni, hogy kiváltsa őt, saját szenátorát, Belgijoso császári hadvezér fogságából. Nem puszta közömbösségből, hanem azért, mert a váltságdíj fejében meg kellett volna szegnie egyik törvényét, amely szerint nem bocsát teljes jogú polgárként falai közé idegent addig, amíg az országszerte folyó protestánsüldözések idején a Kálvin hitét vallók utolsó menedékének modhatja magát. Az üldözöttek jogos védekező reflexéből válik itt önpusztító megátalkodottság.

A debreceni mentalitás csak egyik oldala a tragédiának. Az események úgy is elbeszélhetők, hogy a várost a kor történelmi mozgásainak gyújtópontjában látjuk. A török portyák, a császári és Bocskai hajdúinak összecsapásai, az állandó hadszintérlét Debrecent is politikai lavírozásra kényszeríti.

A dráma megírásakor, 1971-ben rövid időn belül Darvas és Hubay után Szabó Magda a harmadik, aki a három részre szakadt Magyarország társadalmi szituációját fogalmazza meg.

Ezek szerint Borzán Gáspár a város és a történelem áldozata. Igaz, hogy Borzán Gáspár a dráma egyik legnagyobb áldozata, ám közel sem válik Szabó Magda drámájának főszereplőjévé, még halálával sem, hiszen sohasem jelenik meg és egyáltalán nem is választja, csak elszenvedi sorsát. A dráma valóságos hőse Gál Nagy István , akihez a mű teljes egészében kötődik. Borzán Gáspár pedig Gál Nagy Eszternek, Gál Nagy István jegyző lányának, a jegyese. Esküvőjüket már többször, (ötször) el kellett halasztani a várost érintő egy-egy tragikus veszedelem (dúlás, tűzvész, pestis, fosztogatás) miatt. Ezért Eszterben az egybekelés iránt már-már valószínütlen méretű vágyakozás él, másra sem tud gondolni, mint Borzánra, és az esküvő legújabb, az események kezdetének másnapjára kitűzött időpontjára. Alakjának drámaiságot kölcsönöz elvágyódását ellenpontozó szorongása egy ismét bekövetkezhető szerencsétlen fordulat miatt. Eszter az első és a második felvonásban lázad ugyan a sors ellen, de lázadása nem több lázongásnál, passzív türelmetlenkedésnél, a hagyományok s annak képviselői: a város és nagyanyja elleni berzenkedésnél. Eszter azt hiszi, hogy nem szereti az apja, s sohasem törődik vele, és nem érti meg a folytonosan elfojtott szerelmi vágy beteljesületlenségének fájdalmát sem.

A főbíró ekkor még az anyjával, a legtulzóbb, legszélsőségesebb puritánnal egyetértésben van és sziklaszilárd abban a hitben, hogy Debrecennek állnia kell, mert ez a város sziget az iszonytatban.

A második felvonás engesztelődést, nyugalmat áhitó kezdő fohásza a remény halvány kis sugarát lopja a nézőkbe, olvasókba , ám ez a halvány reménysugár is elszáll , amikor megszólal a lármahang, amely ellenség közeledtét jelzi.

Nagyon kegyetlenül hat az olvasókra a nagymama Eszter megnyugtatására, leintésére mondott szavai, amelyeknél megindul a lavina, az emberfölötti küzdelem, valamint amikor az ifjú Portörő elárulja, hogy a fogvatartott túsz Borzán Gáspár, a vőlegény.

A második felvonás viszonylagos békéjében, amikor csak a természetes ellenséggel kell megvívnia Gál Nagynak, s lányának kitörései mindössze magánemberi létét karcolják meg, ha mélyen is, most, a harmadik felvonásban, az egyre nyomasztóbb és kilátástalan helyzetben odáig kell eljutnia, hogy mind hitében, mind hivatalában, mind emberségében keresztút elé álljon, válasszon és döntsön, miként folytathatja életét, hiszen Debrecen ezt az összeget csak akkor tudná kifizetni, ha elfogadná egy görög kereskedő ajánlatát, aki magára vállalná a váltságdíj kifizetését, ha cserébe a város polgára lehetne. Gál Nagy István hiába próbálja eltéríteni kérésétől (a legszebb áruk, a templomi kelyhek felkínálásával) nem sikerül, hiszen Jorjosz Sztavriasz, a görög kereskedő eddig hosszú évek során önérzetében megsértett ember volt. Most végre neki is lehetnének feltételei. Ám Gál Nagy István először elutasítja a javaslatot, de amikor kiderül, hogy a császáriak által túszul ejtett Borzán Gáspár élete forog kockán (aki a városi tanács tagja is) megmásítja a döntését, és inkább vállalja az eklézsiából való kizárását, hogy meg kell válnia hivatalától az első adandó pillanatban, hogy el kell szakadnia anyjától, aki aligha bocsátja meg engedékenységét, valamin lányának háláját is , aki azt hiszi szegény, hogy érte tette, szeretetből tette, mintsem hogy egy debreceni polgárt veszni hagyjon. Áldozatvállalása azonban értelmetlennek bizonyul, mert időközben megérkezik Bocskai levele, melyben felégetéssel fenyegeti meg a várost, ha az ellenséget bérmiben segíti. Így Borzán Gáspárnak meg kell halnia, mivel a debreceni főbíró hite és meggyőződése szerint élt és aszerint választott, hiszen 12000 ember több, mint egy.

Szabó Magda a főbíróban, Gál Nagy Istvánban azt az eszmét mutatja be, mint mire az írónőt tanították Debrecenben szülei, iskolája, s maga Debrecen: az életet minden pillanatában vállalnunuk kell, akármilyen megpróbáltatással néz szembe az ember: Nem szabad meghátrálnunk! Nagyobb emléket sohasem állíthatott volna szeretett szülőföldjének, Debrecennek a kiváló írónő a "Kiálts város" című művénél.

- A. (ntal) G. (ábor)

Magyar Nemzet, 1973. okt. 7.

- Balázs Ádám: Táguló világ: Beszélgetés Szabó Magdával a szülőföldről

- Banyai Gábor:

Népszabadság, 1973. okt. 12.

- Berkes Erzsébet: Jegyzetek új magyar drámákról

Kortárs, 1974. 2. sz.

- Hajdufy Miklós: Protestáns

Élet és irodalom, 1979. 35. sz.

- Juhász Béla: Kötés és szárnyalás

- Koltai Tamás: Ismeretlen katona

XVII. századból

Élet és irodalom, 1973. 41. sz.

- Kovács Kálmán: Még egyszer:Kiálts, város !

Alföld, 1974. 2. sz.

- Lukácsi András:

Magyar Hírlap, 1973. okt. 6.

- Magyar Vilmos:

Alföld, 1973. 12. sz.

- Papp Lajos: Napjaink 1974. 1. sz.

- Sima Zoltán: Egy város bűvöletében

Alföld, 1977. 10. sz.

Simon Zoltán:

Kritika, 1973. 11. sz.

Sík Csaba: A költő Szabó Magda

Kortárs, 1975. 11. sz.

- Szabó Magda: A holtig haza: Debrecen

- Szabó Magda: Debrecen három arca

- Szabó Magda: Levél a kritikusnak

Élet és irodalom, 1979. 35. sz.

- Szemánn Béla:

Népszava, 1973. okt. 4.

- Székelyhidi Ágoston: Szabó Magda Debrecene

Alföld, 1987. 10. sz.

A 2010-es tavaszi érettségi számokban - érettségi 2010

Ma kezdődnek a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli vizsgákkal megkezdődik a 2009/2010. tanév tavaszi érettségi vizsgaidőszaka. Ez a 12. vizsgaidőszak a 2005-ben bevezetett új, kétszintű vizsgarendszerben.

Május 3. és június 25. között 139 453-an érettségiznek a középiskolákban 1166 vizsgahelyszínen. A mintegy 140 ezer diákból 93 ezer diák a végzős középiskolás. A diákok együttesen, ténylegesen 485 099 vizsgát tesznek le, s ebből 27 038 vizsga emelt szintű, 458 061 pedig középszintű vizsga. A vizsgák mintegy 3 700 érettségi vizsgabizottság közreműködésével zajlanak majd.

Az érettségi vizsgára jelentkezők száma tavalyhoz képest mintegy 2 ezer fővel nőtt. (A növekedés leginkább az előrehozott és az ismétlő vizsgát tevők számából adódik.)

A kétszintű érettségi vizsga 2005 óta - a művészet és a művészetközvetítés képzési terület kivételével - kiváltja az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgákat is. • A vizsgaidőszak kezdete május 3. (első vizsganap), a vége június 25. (középszintű szóbelik utolsó vizsganapja). • Az írásbeli vizsgák május 3-tól május 25-ig tartanak. • Az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdete június 3., vége június 9., a középszintű szóbeli vizsgák időszaka június 14-25.

A 485 099 vizsgából 27 038 vizsga emelt szintű, 458 061 pedig középszintű vizsga.
Az emelt szintű vizsgák száma (27 038), a tavalyhoz képest 10 százalékkal nőtt (biológia 13 százalék, kémia 16 százalék, fizika 9 százalék, angol 14 százalék, német 9 százalék, történelem 12 százalék növekedés).

A diákok választásai alapján ebben a vizsgaidőszakban - az idegen nyelven letett vizsgatárgyakat (pl. történelem, matematika, biológia, földrajz, fizika stb. valamely idegen nyelven) külön számolva - 196 tárgyból lesz középszintű és 89 tárgyból emelt szintű érettségi vizsga.

Érettségi vizsgák száma vizsgatípusonként (2005-2010)
	2005*	2006	2007	2008	2009	2010
rendes	436.725	434.172	434.039	406.469	442.413	425.462
előrehozott	26.047	25.448	35.330	33.632	36.048	39.138
szintemelő	8829	9610	5065	4213	4678	6102
kiegészítő	5385	3968	2989	3303	3724	4027
ismétlő	3346	4775	5374	5882	5395	7696
pótló	152	216	254	224	270	276
javító	1567	940	1527	1834	2062	2398
összesen	482.051	479.129	484.578	455.557	494.590	485.099

* A 2005. évi előrehozott vizsgák számát jelentősen növelte a nyelvvizsgák akkori elismertethetősége!

A 2010. május-júniusi a vizsgaidőszakban is élhetnek a jelentkezők a 7 vizsgafajta mindegyikével, a megfelelő feltételek megléte esetén a rendes, az előrehozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségi letételével.

A vizsgafajták közül egyre többen jelentkeznek egyes vizsgatárgyakból előrehozott érettségire. A középiskolák alacsonyabb évfolyamaira járó diákok több mint 39 ezer ilyen vizsgát tesznek le idén tavasszal. A már érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők mintegy 12 ezer kiegészítő vagy ismétlő érettségit tesznek le, és több mint 6 ezren élnek a szintemelő vizsga lehetőségével is.

A korábban érettségizettek aktivitása nőtt: a kiegészítő és ismétlő vizsgák száma összességében csaknem 30 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest. Szintén 30 százalékkal nőtt a szintemelők száma is.

Forrás: OKM

KÖLCSEY: HIMNUSZ, VÖRÖSMARTY: SZÓZAT ÖSSZEHASONLîTÓVERSELEMZÉS

Kölcsey Ferenc (1790-1838) :
észak-dunántúli református birtokos nemes család korán árvaságra jutott gyermeke. Vézna, beteges, fél szemét himlő következtében elvesztette. A társaságban visszahúzódó. Életét nagyrészt falusi magányban töltötte. A debreceni református kollégiumban tanult. Jogi tanulmányokat folytatott. Bírálja Csokonait. résztvesz a nyelvújítási mozgalomban. 1832-pozsonyi országgyűlési követ. 1832-ben írta a Hymnus-t, amelyet Erkel Ferenc zenésített meg.
Vörösmarty Mihály (1800-1855) :
Kápolnanyéken született, elszegényedett katolikus nemesi családból származott. Apja gazdatiszt, korán meghalt. Tanulmányai: Sékesfehérvár, Pest. Tolna megyében házitanító Perczeléknél, P. Etelkához fűződik reménytelen szerelme. Pesten tanít jogot és filozófiát. 1825-ben a Zalán futása c. eposzával országos hírnévre tesz szert. A Pesti színháznak ír darabokat. 1832: MTA tagja. 1836-ban írja a Szózat-ot. 1843:Csajághy Laurát feleségül veszi. Képviselő. 1855-ben hal meg.
1) A HIMNUSZ (1823)
- Himnusz = vallásos óda, fohász.
- Műfaja óda. Keretes szerkezetű mű. ( első-utolsó versszak a mondanivalót közrefogja, kihangsúlyozza.)
- 1. versszak: Fohász áldásért
- 2-3. versszak: Dicső múlt - honfoglalás, gazdag természeti adottságok, Mátyás király hadi sikerei, fekete sereg.
- 4-6. versszak: Szomorú múlt - váltás. A fájdalmat, a vereségeket több versszakon keresztül taglalja, mint a dicső múltat. Tatárok, törökök, belső viszályok, árulás, habsburgok, Bocskai, Bethlen, Rákóczi kudarca.
- 7. versszak: A múlt és a jelen képeinek felmutatása, "Vár állott.."= múlt, "kőhalom"=jelen.
- 8. versszak: A keret 2. fele, könyörgés szánalomért.
A 2-7. versszak a nemzeti történelem mérlege. E mérleg nyelve a balsors felé billen el. A jelen is kietlen: "Szabadság nem virul a holtk véréből". A különös dialektika (=ellentét) teszi mégis bíztatóvá a költeményt: többet szenvedett e nép, mint amire bűneivel rászolgált. "Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt."
2) A SZóZAT (1836)
- Műfaja : óda.
- Verselése : időmértékes.
- Szónoki KIĆLTVĆNY a magyar nemzethez.
- 1-2,13-14. versszak : szónoki keret, a mondanivaló művészi kifejezése. Felszólítás a rendületlen hazaszeretetre, a végén ennek megismétlése, szózat a jelenhez.
- 3-4-5. versszak : dicső , harcos múlt , ami helytállásra kötelez a jelenben is.
- 7-7. versszak : a költő bátor öntudattal fordul sokat szenvedett nemzete nevében az emberiséghez. Helyünk van a népek családjában.
- 8-9-10. versszak : a múlt és a jelen nagy erőfeszítéseinek meg kell hozniuk a szebb jövőt.
- 11-12. versszak : a szabadságért vívott harcban " a nagyszerű halál " kockázatát is vállalnunk kell.
3) HIMNUSZ-SZóZAT ÖSSZEHASONLíTó ELEMZÉS
Keletkezési körülmények:
Himnusz: 1823 sötét éveiben csak istenben bízhat a költő. Szózat : 1836 terror, börtön.
Téma:
Himnusz: a magyar nép története, múltja-jelene-jövője. Szózat : csak a dicső múltat említi.
Cím és alcím:
Himnusz: a műfajt jelenti, a cenzúra megtévesztésére. Szózat : a néphez szóló üzenet, felhívás.
A megszólítás, a megszemélyesítés iránya:
Himnusz: ima, dicsőítő ének - "felfelé". Szózat : minden magyarhoz szól. lelkesítő, buzdító egyenrangúság - "vízszintes".
Szerkezet:
Himnusz és Szózat : keretes.
Műfaj:
Himnusz és Szózat : óda.
Stílusuk:
Himnusz és Szózat : patetikus, romantikus. A romantika jellemzői: múltidézés,az isten megszemélyesítése, régies szavak és ragozás.
Verselés:
Himnusz és Szózat : időmértékes.
Hangulat:
Himnusz: ereszkedő. Szózat : emelkedő.
Megzenésítés:
Himnusz: Erkel Ferenc,1844 (ima, fohász, templomi ének). Szózat : Egressy Béni (magyar verbunkos toborzó stílus).
Mondanivaló:
Himnusz: A nemzeti történelem mérlege a balsors felé billen el. Nem lát kiutat a jelenlegi helyzetből - Istenhez szól. Szózat : Szónoki kiáltvány a magyar nemzethez.A múltat idézve keresi a jelen küzdelmeinek értelmét. Mindkét költőnél a múlt bemutatása történik, de a tartalom különböző. Vörösmarty visszaidézi azt, amire a jelennek a legnagyobb szüksége van (történelmi tudat nélkül nem létezik nemzeti tudat), saját kora elé a régi magyarokat állítja. Vörösmarty a magyar nemzettől várja a haza felvirágzását, míg Kölcsey a nemesi nemzetre számít.

Kölcsey Ferenc : Himnusz, Zrínyi dala, Zrínyi második éneke

1823. jan. 22-én írta.Hymnus a Magyar nép zivataros századaiból, ez olvasható az író saját kéziratán.Az alcím a vers eredeti címének szerves tartozéka.Kölcsey visszahelyezi a költeményt a múltba, a török hódoltság orába, 16-17 századba , s beleéli magát az akkori protestáns prédikátor-költő helyzetébe.A vers követi a 16. Századi jeremiádok, vagyis siralmak, siralmas énekek történelem szemléletét, amely szerint az emberi történelem isten, neki köszönhető a jólét és a büntetések is, ennek megfelelően erős bűntudat hatja át a verset.

Műfaja: óda, hymnus.Fennséges tárgyat, magasztos eszmét, ünnepélyes hangon énekel meg.Istenhez szól.Szerkezete könyörgés-indoklás-könyörgés.
Szerkezete:
1 versszakban könyörgés az áldásért, kétszer.Ez a versszak keresztversszak.
2-3 strófában Isten múltbeli áldását sorolja fel időrendben.A dicsőséges múlt felidézése, értékgazdagságot tükröző költői képekben.A búza, a bor, a békesség motívuma a teljességet idézi fel.A múlt sikereinek áttekintése, honfoglalás, Magyarország felvirágzása, sikeres harcok a török ellen.
Az érzelmi tetőpont, amelyet alliteráció is hangsúlyoz, Mátyás ostroma Bécs ellen."S nyögte Mátyás bús hadát/Bécsnek büszke vára"

4-6 versszak a balsors évszázadainak ijesztő, nagyerejű romantikus képeit halmozza egymásra.A hajh fájdalmas felszólítást, hangulatváltást jelöl.Bűneink miatt jogos az Isten haragja, megérdemelt a büntetés, bár a sorcsapások, nemzeti tragédiák mértéke meghaladja az elkövetett bűnök nagyságát.5-6 versszak a vers érzelmi, hangulati tetőpontja.Komor indulatokat, feszültséggel teli, izgalmi lelkiállapotot sejtet.

7 versszak szinte észrevétlenül vált át a múltból a jelenbe, a jelen reménytelenségébe.A tehetetlen kétségbeesés, a kilátástalan pesszimizmus lesz úrrá a versben.Három ellentétpár áll tragikusan szembe a múlt nagyságával.Vár-kőhalom.Kedv s öröm-halálhörgés, siralom.Szabadság-kínzó rabság.Az utolsó szakaszban már csak Isten szánalmáért rimánkodik a bujdosó költő.A strófa, mely az imaformulával keretbe zárja a költeményt, nem egyszerű megismétlése az elsőnek, képei komorabbak, sötétebb színezetűek..Rímelése meglehetősen igénytelen, dísztelen, s ebben is követni kívánja a 16-17. Századi költemények kezdetleges rímtechnikájáz..

Zrínyi dala a hazafiúi keserűség és indulatos vád egyik leghatásosabb költeménye.Lírai dialógus ez, de a valóságos párbeszéd helyére belső dialógus lép.1830. júliusában írta, eredeti címe:Szobránci dal.A Vándor kérdései és Zrínyivel egybeolvadó énjének válaszai egyaránt az ő lekéből fakadnak ki.A páratlan strófákban kérdések, a párosokban az elutasító, tagadó válaszok hangzanak el. A Vándor egy messzi földről idevetődött idegen, aki a magyarságot csak régi nagyságának, dicső hőstetteinek híréből ismeri, s most szeretné azonosítani lelkében az elképzelteket a valósággal.A Vándor keresi a régiek legendás honszerelmét, a szép házat, az önfeláldozó hősök harcainak színterét.A válaszok kiábrándítóak, elutasítóak, leverőek.Az utolsó versszak összegzése megborzontató, a dicső nép halott.E strófa mondatainak grammatikai tartalmán túl a nemzethalál víziójának döbbenetét sugallja a görög sírfeliratokból ismert megszólítás is : "Vándor, állj meg!"

Utolsó nagy köteménye Zrínyi második éneke, 1838-ból, halála évéből való.A legpesszimistább műve a költőnek. A Cím utal a Zrínyi dalára, ez is lírai dialógus: Zrínyi és a Sors vitája.Zrínyi és a Sors szerepébe a költő egyaránt belevetíti saját tépelődéseit, ellentéteit.A Himnusz kérő, esdeklő hangján fordul ugyan Kölcsey-Zrínyi a Sorshoz, itt mégsem az irgalmas, vezekléssel kiengesztelhető , megbocsátó Isten a megszólított, hanem a görög-római mitológiából ismert végzet.Döntései megfellebezhetetlenek.A könyörgésben mégis ott bujkál a remény, hiszen az első strófa fohásszal indul és végzódik.Ebbe a keretbe helyezi a költő a szenvedő haza megszemélyesített képét, mely továbbiakban az anya képévé nemesül.A végveszélyt, mellyel szemben a haza védtelen, a halmozott metaforák egyenlőre nem konkretizálják, csak a szenvedés mértéktelen kínját érzékeltetik.Mégis az a benyomása az olvasónak, hogy valamilyen külső veszély fenyeget.

A második szakasz, a sors válasza, megerősíti a külső veszély, az idegen támadás képzetét.Mintha a végső ítéletet kimondó Sors együtt aggódna a könyörgővel.A harmadik versszakban a vád erősödik fel.Az eddig külsőnek érzékeltetett veszély váratlanul az ellenkezőjére fordul.Kiderül, hogy a haza fiai azért képtelenek a haza védelmére, mert ők a haza ellenségei.Az emiatti mélységes felháborodás érteti meg a bibliai átkozódást, a bűnös és gyáva nemzedék elpusztításásnak követelését.A strófát záró két sorban ott remeg a jövőre vonatkozó halvány képe "hüv anya" talán életben maradhat, ha "jobb fiak" születhetnének.A negyedik versszakban a törvény beteljesedik, a bűnökért bűnhődni kell, a büntetés megérdemelt. A Sors végső döntése könyörtelen, a hazának meg kell halnia.Mégis a záró szakasz gyengéd szeretet, szépséget sugároz, a vers befejezése valóságos lírai rekviemmé válik.A kegyetlen és égető fájdalom, mely a befejezésben lüktet, ezen a földön az öröm és boldogság lehetősége csak a magyarság eltűntével teremtődik meg.Az egyes versszakokat záró 2-2 sor minden esetben szentenciaszerű tömör kérést vagy ítéletet tartalmaz