Széchenyi és a Jelenkor (1832–1848)
Széchenyi a 20-as évek végén egy új, korszerű újságot kívánt létrehozni, melynek szerkesztésére Kisfaludy Károlyt szemelte ki. A Jelenkor és Társalkodó című melléklapja 1832 elején jelenhetett meg Helmeczy Mihály szerkesztésében. Segédszerkesztője Csató Pál volt. 1836-ban az angol lapok mintájára nagyobb lett az újság formátuma, előfizetőinek száma meghaladta a négyezret.
Elődeinél érdekesebb, színvonalasabb lap volt, de a cenzúra miatt nem válhatott új típusú politikai lappá. Hírszolgálatával Széchenyi politikai törekvéseit igyekezett támogatni. A hazai híreket az első oldalon közölte, Magyarország és Erdély cím alatt. Ezen kívül személyi hírek, halálesetek, beiktatások és természeti csapások is olvashatóak voltak. Foglalkozott a helyi olvasótársaságokkal és új irodalmi kiadványokkal is. Legnagyobb figyelmet a Lánchíd ügyének, a Magyar Tudományos Társaságnak, a Vaskapunak és a Duna szabályozásának szentelt. A cenzúra nem kímélte a külföldi híreket sem, ennek ellenére sikerült a nyugati országok politikai intézményeinek életéből betekintést nyújtani.
A liberális eszméket főleg melléklapja, a Társalkodó által érte el, mivel ez ellentétben a korábbi irodalmi-művelődési jellegű melléklapokkal politikai témákkal is foglalkozott. Szerkesztését 1832-ben Bajza József, majd 8 évig Szenvey József látta el. A lap Kölcseyről többször is megemlékezett, számos cikk jelent meg az angol politikai viszonyokról, de Amerikáról is.
A kormány ellenzékinek tartotta a lapot, a lap nyomdája, a pesti Tratter-Károlyi cég 1839-től Magyarországon először gyorssajtót helyezett üzembe. 1837-1841 között Nagy Ignác lett a segédszerkesztője, 1839-től Garay János végezte a külföldi hírek szerkesztését. A politikum még ekkor is a melléklapba szorult, itt közölték Széchenyi cikkeit is.
Kossuth kéziratos lapjai
Kossuth volt az első jelentős magyar politikus, akinek tevékenysége szorosan kapcsolódott a sajtóhoz, aki maga is szerkesztett újságot. 1832-ben lépett fel azzal a tervvel, hogy Pozsonyból a cenzúra megkerülésével kéziratos ogy tudósításokat küld. December 16-ától kezdve folyamatosan jegyezte az ogy eseményeit, és egyszerű postai levélben továbbította az olvasóknak az Országgyűlési Tudósításoknak nevezett újság számait. 1833 elején körlevelet küldött az előfizetőknek, melyben bejelentette, hogy társult Orosz József pozsonyi újságíróval, és a jövőben rendszeresebben küldi tudósításait. Kossuth az általa vázlatosan lejegyzett beszédeket otthon megszerkesztette és mintegy 25-40 jurátussal lemásoltatta. Kossuth az Ogy Tudósításokban az 1832. december 16. és 1836. május 15. közötti eseményekről számolt be. A beszédeken kívül a szerkesztő saját megjegyzéseit és az aktuális politikai helyzettel kapcsolatos kommentárjait is közölte, ezek a vezércikk szerény futárai voltak. Olyan alaposak és pontosak, hogy az ogy történetének ma is legfontosabb forrását alkotják. Nem kizárólag hírközlő újság volt, hanem már határozott politikai irányt képviselt a reformellenzék oldalán. Ezért a kormány kezdettől fogva veszedelmes vállalkozásnak tekintette. A sokszorosító berendezés alkalmazását a kormány végképp nem tűrte. A kormány azonban megvásárolta Orosz Józsefet, Kossuth erre visszatért Pozsonyba, és újra átvette és 1836 májusáig továbbra is ellenzéki szellemben folytatta a Tudósítások szerkesztését. Az ogy végeztével azonban a Tudósításokat a megyegyűlésekről is folytatni kellett Törvényhatósági Tudósítások címmel. Kossuth ezúttal Pesten rendezte be lapjának központi szerkesztőségét. A Törvényhatósági Tudósításoknak több előfizetője volt, mint elődjének, az újság ellenzéki jellegét Kossuth politikai pártállása alapozta meg. Tudósításai főként az ellenzéki megyékből származtak, a kormánypárti megyék eseményeiről a helyi ellenzéki akciók kapcsán számolt csak be. Dicsért, pellengérre állított, gúnyolt, sőt élesen visszavágott az őt ért támadásokra. 1836 tavaszán Kossuth elhallgattatására készültek, felszólították lapjának beszüntetésére. Kossuthot a pesti ellenzék is támogatta, Deák, Kölcsey, s mintegy 30 megye is melléállt. Októberben megérkezett a második eltiltás, ismét óvás, a megyék ismét támogatták. Végül is az Ogy Tudósításait három és dél évig háborítatlanul folytatta Kossuth. 1836 októberében a helytartótanács megtiltotta a budai főpostahivatalnak a Törvényhatósági Tudósítások továbbítását. Kossuth a posta megkerülésével juttat el az előfizetőknek az újságot, ezért pert indítottak ellen, majd koncepciós perben 4 évi börtönre ítélték.
Kísérlet kormánypárti sajtó létrehozására
Kossuth bebörtönzése után, 1837. július 4-én Hírnök címmel, hivatalos engedéllyel jelent meg egy új magyar nyelvű politikai lap, szerkesztője Orosz József, segédszerkesztője Csató Pál lett. Orosz személye alkalmasnak bizonyult a fennálló rendszer támogatására. A Hírnök a Jelenkorhoz hasonló, korszerű, 3 hasábos, nagy ívrétű alakban hetenként 2x jelent meg. Elöl a hivatalos közlemények voltak, utánuk a hazai, majd a külföldi hírek. A lap végén a hirdetések, lapszemle, valamint művészeti és irodalmi közlemények kaptak helyet. A melléklap címe Századunk volt, ide kerültek az irodalmi és ismeretterjesztő cikkek. Hamarosan kiviláglott, hogy a lap a fennálló feudális rendhez ragaszkodott. A lap szócsövévé lett a Széchenyi elleni támadásoknak, s egyszersmind Metternichnek is.
Egyéb jelentéktelen vállalkozás ez időszakban:
1838-39 Erdélyi Híradó és annak melléklapja, a Mulattató.
Munkátsy János lapja, amelyet a korábbi Rajzolatok című divatlapból alakított át politikai lappá.
A Sürgöny címmel 1840-ben indított rövid kormánypárti lap.
Folyóirat-irodalom
A 30-as években a kedvezőtlen politikai viszonyok miatt a politikum inkább a folyóiratokban kapott teret. A korszak két legszínvonalasabb irodalmi és kritikai folyóirata: Kritikai Lapok és az Atheneum.
A Kritikai Lapok (1831-1836)
Toldy Ferenc 1831 elején indította meg, aki Bajza Józsefet bízta meg a szerkesztéssel. Nagy jelentőségű lap volt, mivel első ízben történt meg, hogy köréje állandó tábor szerveződött, amely fellépett a korszerűtlen irodalmi állapotok és az elavult társadalmi viszonyok ellen is. A tudományos és irodalmi kritikai társadalmi, sőt politikai tartalmú bírálattá is változik. A szerkesztő már a beköszöntőjében, a Vezérszóban élesen szembeállította a haladás és a konzervativizmus táborát. Kemény és igazságos kritikát sürget, az azonos törekvésű írók egyesítését és írói párt létrehozását szorgalmazta lapjával, ami egyet jelentett a szervezett ellenzékiséggel. Bajza irodalmi és társadalmi elveit a Kritikai Lapok 7 megjelent füzete tartalmazza (400-1400 példány). A folyóiratnak sikere volt az olvasók körében, nagy volt a sajtóvisszhangja is.
Bajzáék ellenfelei Sas néven rövidesen ellenlapot indítottak, szerkesztője Thaisz András volt. A Sas irodalmi rovatában változatlan a fordításokat helyezte előtérbe. A Kritikai Lapok ellenfelei közé tartozott a nacionalista illúziókat kergető Horvát István is, aki 1833-ban a Vörösmartytól átvett Tudományos Gyűjtemény szerkesztőjeként ezt a lapot is a maradiság orgánumává süllyesztette.
A Kritikai Lapok 1836-ban megszűnt, de Bajza fél évvel később még hatékonyabban folytatta a megkezdett harcot új folyóiratában, az Atheneumban.
Az Atheneum
1836 derekán Bajza lapengedélyért folyamodott, a lap programja a decemberi Jelenkor és a Hazai Tudósítások hasábjain olvasható. Bajza 1937. január 1-jén megjelenő Atheneum első számában is kitért a sajtó tudatformáló szerepére. A lap hetenként 2x jelent meg, így a színvonalas ismeretterjesztés mellett a politika aktuális kérdéseihez is közel kerülhetett. A lap munkatársaként megnyert Kölcsey Parainesisét küldte el, ezt 5 folytatásban adták közre. Kölcsey írásai mellett fontosak lettek a fiatal írók vezéralakjának, Vajda Péternek a Hegel hatását mutató filozófiai tárgyú cikkei is. Az Atheneumban közölt írások rendszeresen támadták az udvart és az abszolutizmust. A szerzők, gyakran történeti példákkal igyekeztek kritikájukat aktualizálni. Kölcsey veti fel először a reformkori sajtóban az Erdéllyel való unió követelését, Kazinczy Gábor pedig a Kárpát-medence népeinek egyenlőségen alapuló együttélését tűzte ki programjául.
Bajza folyóirata rajongással fordult a fejlettebb nyugati-európai és amerikai államok felé. A lapban válik általánossá a reformkori publicisztika sajátos műfaja, az útleírás, azzal a céllal, hogy a hazai olvasók minél nagyobb tömegeihez eljussanak a fejlettebb társadalmak életéről írt beszámolók. De nem hiányoznak a lapból azok a hazai valóságot feltáró, szociográfiai jellegű cikkek sem, amelyek felvetik az égető társadalmi és kulturális problémákat, és hírt adnak arról, hogy a reformmozgalom iránti érdeklődés a falvakban fokozódik. Az Atheneum a reformok híveinek fórumává vált, gyakran foglalkozott a kormányzás, a törvényhozás és az önigazgatás reformjával. Mintául ezúttal is Anglia és az Egyesült Államok kormányzásmódja szolgál. Sokat írnak a kapitalista viszonyokra való áttérésről, az ipar és a mezőgazdaság problémáiról. Szalay László és Szemere Bertalan cikkeiben megjelennek a szociális jellegű aggodalmak is. A lap szerzői nagy figyelmet szántak az elavult magyar oktatásügy megújítására is. Nem hanyagolták el a szépirodalmat sem: helyet adtak a legjelentősebb íróknak csakúgy, mint a pályakezdőknek. Itt jelent meg először nyomtatásban Gyulai Pál és Petőfi Sándor első verse.
1837-ben megnyílt a Nemzeti Színház, így rovatot hoztak létre színikritikák számára. Az Atheneum honosította meg a szerzők rendszeres honorálását, mindez hozzájárult a munkatársak számának növekedéséhez. Lassanként az előfizetők száma is megnövekedett.
A folyóiratnak számos ellensége is volt. A bécsi cenzúra, a titkosrendőrség feljelentései mellett szembetalálta magát az arisztokratikus és konzervatív irányzatok támadásaival is. A Hírnök 1837-es megindulása után fokozódtak ellene a támadások. Orosz József megvásárolta Csató Pált, aki korábban az Atheneum köréhez tartozott. Bajza Csatóról írva nem hallgatta el annak elvtelenségét, korruptságát és karrierizmusát. Az Atheneum tekintélynövekedéssel került ki e vitákból, s 300-zal emelkedett előfizetőinek száma (kb. 1000-ről). 1841-től azonban a hanyatlás jelei mutatkoznak, a Pesti Hírlappal már nem tudta felvenni a versenyt, 1843-ban megszűnik.
A Figyelmező
Az Atheneum kezdettől fogva, hetenkénti megjelenésű, kimondottan kritikai melléklapja. Céljául a hazai szellemi élet irányítását tűzte ki, a kritika eszközeivel. A Toldy Ferenc szerkesztésében megindult lap nemcsak a könyveket, hanem a folyóiratok friss számait is szemlézte. Nagy figyelmet szentel a publicisztikának, de szorgalmazza a filozófia, a neveléstudomány és a történelemtudomány megújulását is. Kritikusai írásaikat álnévvel, illetve számjegyekkel jegyezték. Az így jelentkező Szontagh Gusztáv regénybírálatai is hozzájárultak a kritika műfajának hazai továbbfejlesztéséhez.
A Figyelmező második évfolyamától kezdve törés állt be, ettől kezdve inkább csak regisztrálta és ismertette a megjelent műveket, egyedül a centralisták – Eötvös, Szalay és társaik – műveinek kritikai visszhangja emelkedik ki ekkor a lapból. Továbbra is érdeme viszont a pályakezdők – Eötvös, Vörösmarty és mások – munkáinak a figyelemmel kísérése. A lap önállóságának az vetett véget, hogy Bajza 1840 végén a Figyelmezőt beolvasztotta az Atheneumba.
Tudományos és ismeretterjesztő folyóiratok
1825-ben megalapítják a Magyar Tudományos Akadémiát, de folyóirat kiadására csak 1834-ben indulhatott meg Tudománytár címmel, Toldy Ferenc szerkesztésében. Az első két évfolyam gyengébb színvonala miatt Toldy a cenzúrát okolta; ettől kezdve azonban sokat javult a folyóirat, és szinte a modern társadalom- és természettudomány első magyar fórumává lett. Foglalkozott az ipari forradalom és az európai, valamint az amerikai kapitalista fejlődés kérdéseivel, az emberi szabadságjogokkal és általában a fejlettebb külföldi országok bemutatásával. Toldy több cikkben is foglalkozott a közép- és kelet-európai irodalmakkal, de az olvasók sokrétű tájékoztatást kaphattak az európai társadalmi, kulturális, irodalmi és politikai viszonyokról is. 1835-ben Csató Pál vette át a szerkesztést, aki ekkortájt már feladta ellenzékiségét, de elvtelen szerkesztői gyakorlata a lap színvonalának süllyesztését eredményezte. 1836-tól kezdve két részre osztották a lapot: az Értekezésekben (szerkesztője: Luczenbacher János) az önálló tudományokat, a Literatúra című kötetben (szerkesztője: Balogh Pál) a könyvkritikákat és recenziókat közölték. A Tudománytár értekezései között az államelméleti és a politikaelméleti írások továbbra is szép számmal voltak képviselve. A Literatúra ismertetései felölelték a nagyvilág irodalmi és kulturális életét, a tudomány és kultúra legkülönbözőbb ágait. Évente több száz művet mutattak be a hazai olvasóközönségnek. A folyóirat Kossuth Pesti Hírlapjának sikerével szűnt meg.
Ismeretterjesztő folyóiratok
A 30-as években új laptípus jelentkezik, a mintát az angol, francia és német filére lapok szolgáltatják. Hivatásuk, hogy a technikai forradalom idején az ipari munkások számára korszerű ismereteket terjesszenek. E nagy példányszámban, olcsón kiadott laptípus első hazai megfelelője Garasos Tár címmel 1834-ben Lipcsében indult, kiadója Otto Wigand, szerkesztője Vajda Péter volt. A vegyes tartalmú lap nem tudott megfelelni a nyugati mértékkel mérhető tömeglap követelményeinek, mindössze 500 példányban jelent meg, és kellő számú előfizető hiányában más a 12-dik számmal megszűnt. Érdekessége a lapnak, hogy visszatért a legrégibb illusztrációs eljáráshoz, a fametszethez.
1834-ben Pozsonyban is kiadtak egy hasonló lapot Fillértár címmel. Ennek kiadója és szerkesztője Schmidt Antal nyomdász volt, akitől később Orosz József vette át a szerkesztést. A lapban kőnyomatos úton sokszorosított képek jelentek meg. 1835-ben a lap megszűnt.
Nagyobb sikere volt a közhasznú ismereteket terjesztő harmadik hetilapnak, a kolozsvári Vasárnapi Újságnak, amely 1835-től egészen 1848 novemberéig életben tudott maradni. Szerkesztője Brassai Sámuel. Az újság az Erdélyi Híradó melléklapjaként jelent meg és politikai híreket is közölt. Ebben is voltak illusztrációk már.
A 40-es évek folyóiratai
1840 áprilisában Kossuth, Wesselényi és az ogy ifjak szabadulását követően a centralisták Budapesti Szemle címmel folyóiratot alapítottak. Szerkesztője Szalay László lett, ki elsőként képviselt sajtónkban egy egységes politikai csoportosulást: a centralistákat. A szerkesztő cikkei mellett Trefort Ágoston, Lukács Móric és Eötvös József politikai, gazdasági, pszichológiai, jogi és irodalmi témájú tanulmányai láttak itt napvilágot, olyan írások, melyek mind egy polgárosult Magyarország megteremtését szolgálták. A folyóirat csak 1841-ig élt, mert a kor igényeinek a Pesti Hírlap felelt meg jobban.
Az irodalmi divatlapok
A reformkor sajátos folyóiratai voltak az ún. irodalmi divatlapok. Irodalmi jellegű újságok ezek, melyeknek egyes számaihoz réz-vagy kőnyomatos úton készített divatképeket mellékeltek. A divatképek főleg a női olvasóközönség megnyerését kívánták szolgálni. Az első hazai divatlap, a pesti Der Spiegel még német nyelven indult 1828-ban. Az első magyar nyelvű divatlap a Regélő volt (1833-1841). A divatlapok iránti igényt a középréteg táplálta. E lapok olyan vegyes tartalmú kulturális és szórakoztató orgánumok voltak, amelyek egyszerre töltötték be a családi lap, a néplap és a szépirodalmi folyóirat szerepét. Népszerűségük lehetővé tette fenntartásukat. Kezdetben a szerkesztők még tiszteletdíjat sem fizettek az íróknak, a 40-es években ez változott. Új műfajok honosodtak meg, pl. a korabeli hazai életből vett témák leíró feldolgozását nyújtó, jellegzetes típusokat bemutató életkép. Nagy Ignác, Garay János, Munkácsy János és Frankenburg Adolf életképei többnyire a pesti élet tipikus figuráit elevenítették meg. Gyakori és divatos műfaj lett az úti levél és az útirajz.
A Regélő-Honművész (1833-1841)
Szerkesztője Mátray Gábor ügyvéd volt, 1833 áprilisában indult meg hetenként 2x. A kettős cím második tagja a főlappal egyenlő terjedelmű társlapra utalt. A gyakori megjelenés nehéz helyzet elé állította a szerkesztőt, mert az írókat gyors munkára késztette. A lapot az egyenetlenség jellemezte, irodalmi anyagai jellegtelenek, versei semmitmondóak voltak és novellái is többnyire a sablont követték. Melléklapját a Honművészt Garay János szerkesztette. Tevékenysége főként a magyar színjátszás érdekeit szolgálta, sokat tett az állandó pesti színház megteremtéséért. Itt jelentek meg az első rendszeres színkritikák.
Mátray 1841 végén átadta a lapengedélyt a Regélő Pesti Divatlap címmel indult új vállalkozásnak.
A Rajzolatok (1835-1840)
Munkácsy János Rajzolatok a Társasélet Divatvilágából címmel újabb divatlapot indított. Hetenként 2x jelent meg és divatképek, később arcképeket is közölt a hazai közélet, tudomány és művészeti élet kiemelkedő képviselőiről. Első segédszerkesztője Csató Pál volt, aki színvonalassá tette a lapot. Legszorgalmasabb munkatársa Vajda Péter volt. 1836-tól Nagy Ignác lett a segédszerkesztő, aki egy évvel később Garay Jánosnak adta át a helyét. 1838-tól Hazucha-Kelmenfy László került a posztra. A gyakori szerkesztőváltás és a Bajzáék ellen folytatott polémia nem használt a lapnak. Munkácsy 1839-ben politikai hetilappá alakította át, címét 1840-ben Sürgönyre változtatta. Ennek lapengedélyét vásárolta meg a kiadó, Landerer, és ezt felhasználva indította meg 1841-ben a Pesti Hírlapot.
Regélő Pesti Divatlap
A Regélő-Honművész folytatásaként 1842 januárjában Garay János szerkesztésében jelent meg. Garay esztétikai, etikai, pszichológiai és pedagógiai tárgyú írások közlésére vállalkozott. Petőfivel való kapcsolatai és Kossuth politikájának támogatása miatt is a kor egyik legjelentősebb orgánuma lett. A politizálási tilalommal engedélyezett divatlapokba 1848-ban már nyíltan bevonult a politika is. Elődjénél szebb kivitelben és korszerűbb formában jelent meg. Új sorozatok és rovatok jelentkeztek. A vezető műfajok a novella, az életkép és az úti levelek voltak. A cikkek a polgári műveltség terjesztését kívánták szolgálni, és nem hiányzott a hazai korszerűtlenségek bírálata sem. A lap fogadtatása a közönség és a Pesti Hírlap részéről kedvező volt, a folyóiratok azonban ellenségesen fogadták. 1844 elején Erdélyi János vette át a szabadalmat és a szerkesztést is; a segédszerkesztő Vahot Imre lett. Nagyobb hangsúlyt kapott az irodalmi profil. 1844 közepétől Vahot Imre, Erdélyi sógora folytatta a szerkesztést, a segédszerkesztő pedig Petőfi lett. A lap címe ettől kezdve Pesti Divatlap. A divatképeken általános lett a nemzeti viselet, a nemzeti irány gyakrabban külsőségekben és a külföld háttérbe szorításában nyilvánult meg. A lap igényes és színvonalas maradt. Petőfi itt közölhette egyedül verseit megállapodás alapján. Mégis Petőfi és a márciusi fiatalok táborának kiválását a rendi ellenzék keretéből valójában politikai okok motiválták. Pedig a Pesti Divatlapba is bevonult a politika: az első szám melléklete Kossuth képét közölte. Részletesen foglalkozott a lap az országgyűlés eseményeivel, beszámolt a március 15-ei forradalomról, itt jelent meg a Nemzeti dal. Kiadása 1848 júliusától Budapesti Divatlap címmel folytatódott, és a lap hetenként 2x Nemzetőr című mellékletet is tartalmazott. 1848 végén szűnt meg. Közönségének elsősorban a köznemességet és a nemesi származású értelmiséget tekintette, a 40-es évek egyik jelentős folyóirata volt és nagy szerepet játszott az irodalom népszerűsítésében.
Életképek (1843-1848)
Frankenburg Adolf 1843-ban Magyar Életképek címmel elbeszéléseket és verseket tartalmazó, nem periodikus munkának tűnő füzeteket kezdett megjelentetni. A következő évben az engedély birtokában előbb kéthetenként, majd hetenkénti megjelenéssel Életképek címmel hetilapként folytatta lapja kiadását. A legnagyobb írókat gyűjtötte a folyóirat köré, akiknek tisztességes honoráriumot fizetett. A közönségnek tetszett a lap, az előfizetők száma hamar elérte a 800-at, majd az 1400-at. Ez a lap is tartalmazott divatképeket és zenei mellékleteket, hasonló volt a a Pesti Divatlapéhoz, de nagyobb teret kapott benne a kritikai rovat. 1845-1846-ban Irodalmi Őr című, jól szerkesztett kritikai mellékletet is adott ki, amelyben a bírálók szépirodalmi és tudományos műveket kísérték figyelemmel. A lap kritikai irodalmunk jelentős orgánumává vált, a hazai városi polgárság ízlését igyekezett követni és a városias, polgári-kispolgári életformát népszerűsíteni. Súlyt helyezett a női olvasók megnyerésére és nevelésére is. Eleinte kevesebbet írt a politikai és társadalmi kérdésekről, mint a másik divatlap; jobban kedvelte a pesti kuriózumokat és pletykákat. 1845-től az Életképek közelebb került a politikához, a megjelent írások a polgári Magyarországért harcoltak. Jelentős esemény volt, hogy 1846-ban a Petőfi köré tömörült tíz fiatal író, a Tízek Társasága az Életképekhez csatlakozott. Ezt Bécsben nem vették jó néven, ezért Frankenburg a következő évben átadta szerkesztői helyét Jókai Mórnak. Jókai 1847 második felétől szerkesztette a folyóiratot, amelyet liberális irányzatú szépirodalmi lapnak nevezett. Szerkesztése idején a lap kiemelkedő közleményei Petőfi versei voltak, a munkatársak között szerepelt Vörösmarty és Garay is, valamint számos fiatal író. A lap a politikus irodalom és az irányzatos művek jogosultságát hirdette, a Nemzeti Színház hivatalos lapjaként jelent meg. Számos írása foglalkozott a színház helyzetével és a bemutatott darabokkal. 1848 januárjától Arany János is a lap állandó munkatársa lett. 1848. március 15-e után Jókai és Petőfi együtt szerkesztették a lapot, amelynek alcíme: „Nép szava” lett. Jókai 1848 decemberében búcsút mondott a szerkesztésnek, december 31-én a lap is megszűnt.
A Honderű (1843-1848)
A 40-es évek harmadik jellegzetes divatlapja. Szerkesztője Petrichevich Horváth Lázár azt a célt tűzte ki, hogy megnyerje a magyar arisztokrácia támogatását az irodalom pártolására. A Honderű 1843 januárjában hetilapként indult meg, gondos kiállításban, divatképekkel. Képei mind felülmúlták a többi hazai divatlap illusztrációját. Indulása sikeres volt, mert olcsó is volt. Sokat foglalkozott a magyar irodalom elmaradottságának okaival, az arisztokráciát támogatásra, a középrétegeket olvasásra és a népet művelődésre buzdította. Eltúlozta az arisztokrácia szerepét a magyar művelődésben, az új irodalmi irányzatokat, agy az irodalmi népiességet nem tudta megérteni. 1845-től kezdve Nádaskay Lajos lett a szerkesztő, ekkor indult meg Petőfi személye és költészete elleni hajsza. A lap ekkor már elvesztette jelentőségét az irodalmi életben, szépirodalmi anyaga is érdektelenné vált. Az 1848. április 2-ai számban aztán bejelentették megszűnését, utódja a Reform amely később beleolvadt a baloldal egyesített orgánumába, a Népelembe.
A Magyar Szépirodalmi Szemle (1847)
A Kisfaludy Társaságban már a 40-es évek kezdetétől többen javasoltak egy kritikai folyóirat indítását. 1847-ben megjelent a Magyar Szépirodalmi Szemle első száma. Élén 3 tagú szerkesztőbizottság: Erdélyi János a szerkesztő, Hanszlmann Imre és Toldy Ferenc. Azonban a remélt olvasói érdeklődés elmaradt, pedig kiváló kritikusai voltak. A kritikák mellett elméleti cikkek és külföld irodalmáról szóló írások is megjelentek. Nemcsak a közönség, az írói közvélemény sem volt elég érett a kritikára, 1847 végén meg is szűnt a lap.
A 40-es évek hírlapirodalma
Hosszú időn át az irodalmi folyóiratoknak kellett betölteniük a politikai sajtó funkcióját. A bécsi kormányzat kompromisszumok felé hajló politikája és ennek nyomán a cenzúra enyhülése lehetővé tette a változást. A kormányzat megkísérelte a sajtóban a politikumot a számára megfelelő keretek közé szorítani. A cenzúraszabályzat 1848-ig azt az általános elvet rögzítette, hogy a „veszedelmes” dolgok megjelenését meg kell gátolni. Kossuth Pesti Hírlapja 1841-ben indul, szintén ez évben jelenik meg Vajda Péter szerkesztésében a szintén liberális nézeteket képviselő Világ, amely 1841 derekén konzervatív kézbe kerül. A konzervatív sajtót képviselte még az 1845-ig élt orosz József-féle Hírnök és a Nemzeti Újság. Erdélyben 1842-től a nemesi liberális reformmozgalom támogatója volt az Erdélyi Hírmondó, szerkesztője Kemény Zsigmond, aki az erdélyi sajtóban meghonosította a vezércikket. A konzervatív, kormánypárti irányzat képviselője Erdélyben az 1841-ben indult, Szilágyi Ferenc által szerkesztette Múlt és Jelen című lap volt.
A Pesti Hírlap (1841-1849)
1841. január 2-án Landerer Lajos kiadásában indult meg, Kossuth Lajos lett a szerkesztője, aki ekkor szabadult politikai fogságából. A titkosrendőrség bizalmát élvező Landerer egy antiliberális lapot akart indítani és ezért megvásárolta Munkátsy Jánostól a sürgöny kiadási jogát. Kossuth azért kerülhetett a Pesti Hírlap élére, mert Metternich azt remélte, hogy ezáltal megnyerheti saját szolgálatára, vagy legalábbis a cenzúra által korlátok közé szoríthatja tevékenységét. A Pesti Hírlap eleinte hetente 2x jelent meg és külső formájában sem különbözött a Jelenkor által meghonosított újságformától. Cél, hogy minél több anyaggal tölthessék meg a rendelkezésre álló szűk helyet (8 oldalt). Újszerűnek számított a 3 hasábos szedés alkalmazása. Tartalmi téren és a tudatos szerkesztési módban újdonságok jelentkeztek: bizonyos egységes mondanivaló jelenjen meg és a különböző rovatok témai és tanulságai összhangba kerüljenek. A lap elvi egységét elsősorban a nemzeti reformok ügye biztosította. Kossuth bevezető cikkében egy olyan időszaki lap fontosságát hangsúlyozta, amely a nemzet életének hű tükre. Lapjával a nemzeti átalakulást kívánta támogatni. 1843 tavaszától a lap előterében az országgyűlési tudósítások álltak. Kossuth nemcsak szerkesztette az újságot, hanem a cikkek jelentős részét is maga írta. Meghonosította vezércikket, ő írta – 216 db – a legtöbbet a lapban. A vezércikket követte az újságban a „Fővárosi Újságok” rovat, amelynek cikkeit az első két évben Frankenburg Adolf írta. Frankenburgot később Vahot Imre, majd Pákh Albert követte. A vidéki, törvényhatósági tudósítások a „Megyei napló”, illetve a „Vidéki levéltárca” című rovatban kaptak helyet. Kossuth jelentősnek tartotta ezeket a rovatokat, vidéki levelezőit arra bíztatta, hogy a törvényhatóságok életéről, különösen a bíráskodás, a népnevelés, a magyarosítás, a házadó és az örökváltság ügyéről írjanak. 1843 májusában, az ogy megnyitása után a megyei rovat nagy része átadta a helyét az ogy tudósításoknak. Vahot Imrét ogy tudósítóként küldte Kossuth Pozsonyba, de maga is megjelent ott időnként. A tudósításokban a követek és megyéjük nevét nem volt szabad kiírni. A külföld híreit a „Külföldi napló” című rovatban közölték. Fő forrásként ezúttal is a külföldi lapok szolgáltak, de átfogalmazva és néha a forrást is megadva tették közre. Jelentős helyet kaptak a nyugati országok parlamenti vitáiról szóló tudósítások, a sajtószabadságért folyó küzdelmek és a külföldi sajtóviszonyokról szóló írások. A lap utolsó rovata az „Értekező” című tárcarovat volt. Ebben esett szó jeles szerzők tollából az örökváltság, a városi reformok, az ismeretterjesztés, a vámkérdés és a pénzügyek problémája. A szépirodalmat Kossuth tudatosan távol tartotta a tárcarovattól. A lap utolsó oldalait a hirdetések foglalták el: hivatalos közlemények, kereskedők és kiadók híradásai. Kossuth újságírói stílusa mögött a politikai lendületet és a francia romantika stílusának nyomait fedezhetjük fel. A kortársak cikkeinek élénkségét, színességét és világosságát hangsúlyozták, azt, hogy végre valaki a lényeges kérdésekről mert írni. A Pesti Hírlapnak a 40-es évek viszonylag kedvezőbb viszonyai között is szembe kellett néznie az előzetes cenzúrával. Az első cenzor Havas József jogász volt, 1842-től Czech János konzervatív jogász, majd 1843-tól Karácson Mihály konzervatív jogász következtek. Az akadályok ellenére is kitűnt, hogy az újság mennyire újat képviselt. Bécsben is mindenki Kossuth lapjáról beszélt, noha Ausztriából ki volt tiltva. 1841 nyarán 500 helybeli és 3670 vidéki előfizetője volt, 1844 elejére az előfizetők száma 5200-ra emelkedett, vagyis a korszak legnépszerűbb lapja lett. Kossuth a hírlapban a nemesi reformellenzék programját, a polgári nemzeti átalakulás ügyét képviselte a publicisztika eszközével. Témái a hazai élet sokrétűségét tükrözik a gazdaságtól a nemzetiségi kérdésig, a nemzeti színháztól az örökváltságig. A hazai feudális jogrendszer igazságtalanságai miatt éppen úgy elborzad, mint az iskolai viszonyok, a vidéki kiskirályok túlkapásai és erőszakoskodásai láttán. Kossuth érdeklődése, egy összefüggő program részeként – az olvasóban is felkelti a vágyat egy új polgári és emberibb társadalom iránt. A nagyszabású reformprogramnak szinte valamennyi lényeges kérdése helyet kapott a Pesti Hírlapban. Így állandó témája lett az örökváltság ügye, a nemesi adómentesség elleni harc, a közteherviselés és az érdekegyesítés problémája. A 40-es évek elején az ország függő helyzete sem maradhatott szó nélkül: Kossuth itt indította meg a harcot a magyar iparért és védvámért is, de itt folyt a harc a fiumei vasútért és a Kereskedelmi Társaságért is. Kossuth a nemzeti nyelvnek, a magyar államnyelv ügyének is lelkes harcosa volt.
Széchenyi és a Pesti Hírlap
Széchenyi megírta éles kritikáját Kossuth lapja ellen, amely 1841 júniusában Kelet népe s a Pesti Hírlap címmel könyv alakban jelent meg. Azzal vádolta Kossuthot, hogy anarchiába sodorja a nemzetet, s nem bölcs dolog oly sok idegen erőt magunk ellen zúdítani. A fő vádak: a Pesti Hírlap egyes eseteket bírál önkényesen és érzelmi színezettel; a politikai reformok kérdései nem újságba, hanem könyvbe valók; Kossuth nem számol a valósággal, és forradalomba viszi a nemzetet. Kossuth először röviden válaszolt a Pesti Hírlapban, majd bejelentette, hogy ő is könyvet ír. A kötet 1841. Szeptember 8-án jelent meg Felelet címmel. Kossuth tisztelettudóan, de finom gúnnyal utasította el Széchenyinek a Pesti Hírlap modorára vonatkozó megállapításait. Szerinte a sajtónak nemcsak joga, hanem kötelessége is megvitatni a törvényhozás elé tartozó ügyeket. A Pesti Hírlap Kossuth szerint nem tesz mást, mint hangot ad a kor követelményeinek. Vitájuk tovább gyűrűzött, sőt Széchenyi szerződést köt a Jelenkor szerkesztőjével, vitájuk így két politikai orgánum harcaként folytatódott. Hírlapi polémiák során bebizonyosodott, hogy Kossuth a hírlapírás terén otthonosabban mozog és ügyesebben harcol.
A Pesti Hírlap és a konzervatív sajtó
Széchenyi mellett a konzervatív pártok is sajtóval igyekeztek felvenni a harcot a Pesti Hírlap ellen. Orosz József szerkesztésében megjelent Hírnökkel már Széchenyi sem volt megelégedve, és a konzervatívok is korszerűbb lapot kívántak maguknak. 1841. január elején indított a Világ. A laptulajdonos Borsos Márton ügyvéd 4 hónapig Vajda Pétert foglalkoztatta szerkesztőként, és ezalatt ő az újságot szabadelvű orgánummá tette. Vajda mindenkinek ténylegesen egyenlő jogokat követelt. Bécsben ezt a lapot sem engedték terjeszteni az örökös tartományokban. A Világ mögött nem állt jelentős társadalmi erő: közönsége az értelmiségből és a szegényebb polgári rétegekből került ki. 1841 májusától Borsos, majd augusztustól Jablonczy Ignác lett a szerkesztő. Ettől kezdve a lap a konzervatívok orgánuma lett, fő célpontjává a Pesti Hírlap vált. Az újság valódi irányítója gróf Dessewffy Aurél, a főrendi „reform” konzervatív irányzat vezetője lett, aki politikai céljai érdekében használta fel a Világot. Dessewffy publicisztikája nem vehette fel a versenyt Kossuthéval, de világos és célratörő cikkei kiemelkedtek a korabeli lapok írásai közül. Halála után Jablanczy, majd 1842 közepétől Szenvey József folytatta a Kossuth elleni támadásokat. Szenvey újítása a novellákat is tartalmazó Tárca rovat bevezetése volt. A lap két éves hanyatlás után 1844 június végén megszűnt illetve funkcióját a Budapesti Hírmondó vette át.
A Világ mellett konzervatív irányt képviselt Orosz József pozsonyi Hírnöke és a Nemzeti Újság. A még a 30-as években indult Hírnök kormánypártiságát főként a törvényhatósági és megyei gyűlésekről írt tudósítások hangneme jelezte. Századunk címmel melléklapot is adott ki. Utolsó éveiben helyt adott a liberális szemléletű Horváth Mihály történeti írásainak, de Szeberényi Lajos Petőfi ellenes támadásainak is. 1845 nyarán szűnt meg.
Nemzeti Újság a Kultsár István által alapított Hazai és Külföldi Tudósítások című lap utóda. Olyan éles támadást intézett a Pesti Hírlap ellen, hogy azt még saját olvasói is sokallták. Ezért a szerkesztőnek Nagy Pálnak távoznia kellett. Helyére Kovacsóczy Mihály került. Ő korszerűsítette a lapot, színvonalát némileg emelte, de politikai irányát megőrizte. A lap irányítását 1844 júliusában Mailáth János vette át.
A Pesti Hírlap további sorsa
Mivel az ogy első szakasza az ellenzék kudarcával végződött, a kormány elérkezettnek látta az időt Kossuth eltávolítására. Landerer – hogy ne lehessen a kormányra gyanakodni – szándékosan megszegte a Kossuth-al kötött új szerződést, Kossuth felháborodott s lemondott. Új szerkesztő Szalay László lett. Kossuth ezután Budapesti Évlapok címmel új lapra kért engedélyt és egyúttal tárgyalásokat kezdett valamelyik régi újság átvételére, de kísérleteit meghiúsították. 1844. június 30-án jelent meg búcsúcikke, melyben felcsillantotta a reményt, hogy lesz még szüksége a levelezőire.
A centralista Pesti Hírlap
Az új szerkesztő, Szalay László is a liberális reformellenzék tagja volt, sé az újságot ebben a szellemben szerkesztette. A centralisták a felelős kormányzatot állították a kormányzás középpontjába. Közülük az újságban Eötvös József, Trefort. Á., Csengery Antal játszott vezető szerepet, Kemény Zsigmond később csatlakozott hozzájuk. A Pesti Hírlap ismét a legolvasottabb hazai politikai lap lett, bár korábbi népszerűségét már nem érte el. A centralisták elméletibb beállítottsága nehézkesebb, kevésbé közérthető cikkeket eredményezett. A szépirodalmat ők is kirekesztették a lapból. Szalay szatirikus hangú cikkeinek fő célpontja Dessewffy Emil Budapesti Hírlapja, a konzervatívok ekkor indult lapja volt. A szerkesztést 1845 közepén Csengery Antal vette át, de Szalay cikkei továbbra is megjelentek. Csengery élénkebbé tette az újságot a kisebb, érdekes cikkek számának növelésével. Ő is vitázott a Budapesti Híradóval, amely többek között azzal vádolta őket, hogy a külföldi példák után futnak. A centralista Pesti Hírlap legjelentősebb vezércikkírója 1844-45-ben Eötvös József volt, aki 2 év folyamán 47 fontos elvi cikket írt a lapba. Rendszeresen foglalkozott a polgári államelméletnek a hazai viszonyokra való alkalmazásával. A megyei rendszert a korszerű közigazgatás gátjának nevezte. A Pesti Hírlap 1846-tól az ellenzék közös lapja lett; ekkor felhagyott a centralista eszmék hirdetésével. Amint azonban az ellenzék megerősödött, újra megjelentek a Pesti hírlapban a centralista cikkek. Ebben az időszakban báró Kemény Zsigmond személyében új munkatárs került a laphoz. Az ő publicisztikája alapos jogi és történelmi felkészültséggel támogatta a centralisták programját. Eötvös cikkei is újra megjelentek, a Nyomor és óvszerei című cikksorozatában reális és sötét képet festett a hazai nyomorúságról, összegezte az ellenzék reformtörekvéseit, és ezekben határozott polgári álláspontot képviselt.
Kossuth és a Pesti Hírlap
Az újság nélkül maradt Kossuthnak a Hetilap folyóirata nyújtott lehetőséget. 1845. január 1-jén indult Vállas Antal szerkesztésében, gazdasági lapként. Hetenként 2x jelent meg, Kossuth cikkei is gazdasági jellegűek voltak. 1846-ban Warga István lett a szerkesztő, s a lap a politika felé fordult. Kossuth politikai cikkeire a cenzúra is felfigyelt, fő témái: a Védegylet eredményei, iparfejlesztés, vámrendszer, fiumei vasút, úrbér és adókérdés. Széchenyi Politikai programtöredékek címmel újra Kossuth ellen indított támadást, aki válaszát a Jelenkorban publikálta, s innen vette át a Hetilap. A Hetilap szerkesztését 1847. Júliusában Fényes Elek vette át. Kossuth a felélénkülő politikai élet miatt kevesebbet tudott írni, s ezeket is kihúzta a cenzúra, így írásai külföldön jelentek meg: Magyar Szózatok Hamburgban, Ellenőr Lipcsében. Később e tanulmányokat megkísérelte a Hetilapban is közölni. 1847 végén megkezdődött az ogy., üléseire a konzervatív sajtó nagy figyelmet fordított.
A FORRADALOM ÉS A SZABADSÁGHARC SAJTÓJA
A sajtószabadság kivívása – 1848. XVIII. törvénycikk – az újságok számának gyors szaporodását eredményezte.
A konzervatív lapok
A forradalom hatására a konzervatív lapok megpróbáltak liberálisabb színben politizálni. A Nemzeti Újság elsőnek számolt be március 16-án a forradalom eseményeiről, közölte a 12 pontot, a Nemzeti Dalt. Szerkesztője Illucz Oláh János volt, a lap azonban az év végén megszűnt. A Budapesti Híradó 1848. január 1-től Pozsonyban jelent meg s nem igyekezett színt váltani, továbbra is a Habsburg-hű konzervatív irányt folytatta. Vida Károly szerkesztette ekkor, s július 19-től Figyelmező címmel, szerényebb formában folytatódott, s már csak hetenként 3x jelent meg. Védte a monarchizmust, bírálta a kormányt és a radikálisokat, a szeptemberi fordulat után pedig nyíltan szembeszállt a szabadságharccal, ezért a Honvédelmi Bizottmány betiltotta. Később újraindult s Haynaunak behódolt. A Széchenyi által alapított Jelenkor ezekben az időkben egyre színtelenebbé vált, az újság június végén meg is szűnt.
A Pesti Hírlap
Nem változtatott beállítottságán, a centrum felé tolódott. A forradalom előtt ismét népszerű lett, előfizetőinek száma újra elérte az 5 ezret. Csengery Antal szerkesztette. A lap a kormányhoz közel állt, április 16-tól a rendeletek számár hivatalos rovatot nyitott. Kiállt a forradalom befejezése mellett. Május 27-től napilapként jelent meg, a szerkesztést Nyáry Pál közreműködésével Jókai veszi át. 1849. Július 8-án szűnt meg.
A Közlöny és a Nép Barátja
A Közlöny hivatalos lap volt, július 8-án indult meg Gyurmán Adolf vezetésével. A hivatalos közleményeken kívül aktuális híreket és politikai cikkeket is közölt. A sokféle irányt magába foglaló kormánylap fontos szerepet játszott az államigazgatás irányításában, de politikai iránya szükségszerűen semleges lett. Ezért sokan bírálták, a szabadságharc kibontakozásával jelentősége mégis növekedett. Decemberben a lap politikai irányítását Kossuth vette át. A lap a szabadságharc végéig fennmaradt.
A Nép Barátja hetilapként jelent meg 1848. Június 4-én, viszonylag nagy példányszámban. Német, szlovák, román és horvát nyelvű változatban is kiadták. Feladata, hogy a népet felvilágosítsa az új helyzetről, a jogokról és a kötelességekről, terve Ellenzéki Körökből indult ki. Itt jelentek meg Petőfi, Arany, Vajda versei, cikkeinek stílusa mégis vállveregető, kioktató és a falusi néppel szemben lekezelő volt. Ezért rengeteg támadás, bírálat, éles kritika érte, s a népnek is csak nagyon kis rétegéhez jutott el. 1849. júniusában szűnt meg.
A Kossuth Hírlapja
1848. július 1-én indult, szerkesztője Bajza József lett. A Pesti Hírlap beosztását követte, de élénkítették is. A vezércikkek nagy számát (49) Kossuth írta, de cikkei nem fedték a kormány álláspontját. A szeptemberi fordulat után a lap országos méretekben kezdte el a szabadságharc szervezését és felhívta a lakosságot honvédelmi egyesületek alakítására. 1848 végére ez lett a legnépszerűbb újság. Címlapján a vezércikken kívül Tárca rovat is helyet kapott, de tájékoztatást kínált a fontosabb rendeletekről, ogy. tudósításokat és Fővárosi Újdonságokat is közölt. Részletes és magas színvonalú tájékoztatást adott a külföldi hírekről és politikai eseményekről (főleg Franciaországból). Mintegy 50-60 belső munkatársa volt, vezércikkeket Hunfalvy Pál, Wesselényi Miklós is írt.
A radikális sajtó
Az első legjelentősebb és leghosszabb életű a Marczius Tizenötödike volt, 1848. március 19-én jelent meg. A korábban íróként, újságíróként más szerkesztőségekben tevékenykedő fiatal értelmiségiek indították. Politikai riportjaik, harctéri tudósításaik, ironikus glosszáik által politikai publicisztikánk gazdagodott. Délutáni lap volt, az első hazai újság, amelyet főként utcai árusok terjesztettek. Szerkesztője Pálffy Albert volt. Az újság radikálisai Pest forradalmi ifjúságát képviselték, a nemességen belüli változást sürgették. Élesen támadták a kormányt, a nemzetiségekkel való kibékülést és határozottabb honvédelmet követeltek. A kormány ezzel a lappal szemben alkalmazta elsőként az új ajtótörvény büntető rendelkezéseit. A lap radikálisai a paraszti és a munkások követeléseinek adtak hangot. Az újság fellépett Jókai békepárti cikkei ellen is. A lapot a kormány elleni támadásai miatt izgatás vádjával végleg betiltották. A valódi okot valószínűleg a lapnak a Kossuth által leváltott Görgey melletti állásfoglalása szolgáltatta.
A Reform 1848. április 6-án hetilapként indult, később napilappá vált, Szerkesztői Nádaskay Lajos és Zerffi Gusztáv. Jól szerkesztett lap volt, sokat foglalkozott az emancipáció és az asszimiláció kérdéseivel, a nemzetiségi problémákkal kapcsolatban a hagyományos nemesi nacionalizmust képviselte. Bírálta a kormánypárti sajtót, beszámolt az Egyenlőségi Társulat üléseiről, és támogatta a kaució eltörlésének követelését. Később beolvadt a Népelem című lapba.
A Népelem július 1-én indult, Madarász László és Madarász József szerkesztésében. Külsejében is az egyik legtekintélyesebb lap volt: nagylakú, 3 hasábos. Kiterjedt hírszolgálattal rendelkezett. Július 18-tól egyesült a Radical Lap című újsággal, a szerkesztők így közösen dolgoztak tovább. A radikális lapok rövid életét a nyári választások eredménye indokolta: akkor vált világossá, hogy a radikalizmusnak csekély társadalmi bázisa van. Csak a Marczius Tizenötödike maradt fenn. A Népelem nagy jelentőséget tulajdonított a nemzetgyűlés vitáinak, élesen támadta a konzervatív irányzat képviselőit, a nemzeti függetlenség védelmében pedig még a Kossuth Hírlapjánál is messzebb ment. Szeptember 28-án szűnt meg. A lap munkatársai új lapok alapításába kezdtek (Köztársasági Lapok, Jövő), de ezek kudarcba fulladtak.
A Munkások Újsága
Táncsics lapja, jelentős radikális újság. A baloldalt képviselte, amely számára a nemzeti és a közjogi radikalizmuson túl a társadalmi program is alapvető jelentőségű volt. 1848. április 2-án hetilapként indult, augusztustól hetenként 2x jelent meg. Szerény külsejét szép tipográfiai kiállítás és méginkább tartalma és kiemelkedő politikai jelentősége ellensúlyozta. Mint politikai néplap, új sajtóműfajt képviselt, amely lényegesen eltért a többi néphez szóló kiadványtól. Céljául nem a paraszti elégedetlenség fékezését, hanem éppen a parasztság és a kézművesek érdekeinek a védelmét tűzte ki. Nemcsak Habsburg ellenes volt, de a feudalizmus maradványainak felszámolását is követelte. Eleinte a törvények magyarázatának programjával indult, később azonban a paraszti elégedetlenség szócsöve lett, a nép széles rétegének orgánuma lett. Az első hazai bérharcban Táncsics fogalmazta meg a nyomdai munkások követelésit. Munkatársai, levelezői a szegényebb értelmiségből, tanítók, lelkészek, ügyvédek közül kerültek ki. Táncsics egyre több paraszt levelezőt mozgósított, lassan e rovat lett a legterjedelmesebb. Ez a gyakorlat újnak számított, ellenérzést váltott ki a nemességben is. Az újságot a magyar kormány szüntette meg.
Debrecen és a hadi lapok
A főváros elestével számos fővárosi újság és folyóirat végleg elhanyatlott. Néhány újság egy ideig két helyen is megjelent. Debrecenben az Alföldi Hírlap és a Debrecen–Nagyváradi Értesítő jelent meg. A kormány egyedül a Közlöny megjelenését tudta biztosítani, Kossuth javaslatára aktív politikai véleményformálásra is igyekeztek felhasználni, de később politikai viták támadtak körülötte. Megindult a Nép Barátja és a Marczius Tizenötödike is. Esti Lapok címmel a békepárt indított lapot Jókai szerkesztésében. Ennek ellensúlyozására Madarász László megindította a Debreceni Lapot, amely a radikális irányt képviselte. Pest felszabadulása után, április 24-én újraindult a Pesti Hírlap, június 17-én indult a Respublica. A Kossuth Hírlapjának folytatásaként meginduló Futár című lapnak Bajza lett a szerkesztője. A szabadságharc legtovább élő újságjai az ún. hadi lapok voltak, amelyeket a honvédek és a polgári olvasók tájékoztatására adtak ki a hadműveleti központokban, az erdélyi városokban (Brassó, Ccíkszereda, Kézdivásáhely) és Komáromban. Kolozsváron a Honvéd című lap, ez volt a hadműveletek központi orgánuma. A honvédsajtó legtovább Komáromban jelent meg. A Komáromi Értesítő majd Komáromi Lapok két héttel Világos előtt hallgatott el véglegesen.
A középkori város olyan erődített helyeken alakult ki, amelyek közel feküdtek a távolsági kereskedelem útvonalaihoz. A kereskedőknek – biztonságuk érdekében – szükségük volt a sánccal vagy fallal körülvett helyekre, ahol áruikkal együtt meghúzódhattak. Áruik vonzották a környék kézműveseit és jobbágyait.
A kereskedők a megerősített helyeket kezdetben csak átmeneti szálláshelyül használták. Tömegesen érkeztek viszont olyanok is, akik állandó lakhelyet és helybeni boldogulást kerestek a falak mögött. Ezek a föld nélküli emberek az éhínség vagy a háború sújtotta vidékekről menekültek. Általában nem csalódtak: mint a kereskedők alkalmazottai – elárusítók és raktárosok – tarthatták fenn magukat. Ez az életforma – amely kevesebb kötöttséggel járt, és a földművelésnél könnyebb munkát jelentett – hamarosan a jobbágyokat is megkísértette. Mind többen szöktek el telkeikről, hogy a kereskedelmi központokban éljenek. Magától értetődő, hogy a falvak kézművesei szintén az értékesítő helyre vándoroltak. Itt juthattak hozzá az iparűzéshez szükséges segédanyagokhoz, itt adhatták el fölösleges gyártmányaikat. Sokan közülük végleg a falak között maradtak. Velük egész iparágak – mint például a posztókészítés – költöztek be a kereskedelmi központokba.
A városlakók szinte folytonos tevékenysége volt a biztonságot jelentő városfalak erősítése. A falak építőanyagaira a malterkeverők, a falazók, az ácsok, a pallérok fizetésére elő kellett teremteni a pénzt, s a munkálatokat meg kellett szervezni. A városlakók, azaz a polgárok ezért tisztségviselőkből álló tanácsot választottak maguk közül, amely a falak építését irányította, s a városi közigazgatás egyéb feladatait ellátta. A városi tanács élén a polgármester állt.