ARANY JÁNOS KÖLTÉSZETE AZ ÖNKÉNYURALOM KORÁBAN

Arany János
1817-ben Nagyszalontán született, paraszti családban. Szobrász akart lenni, de vándorszínész lett. Pár hónapos bolyongás után ezzel a tervvel is feladott. Pályája elsõ szakaszában parasztközössége értelmiségi vezetõje, ügyintézõje lett. Segédtanító a szomszéd faluban. A forradalom alatt elsõ költõi sikerei s Petõfivel kötött barátsága nyomán egy néplap szerkesztõje, majd rövd ideig õ is részt vesz a szabadságharcban. A bukás után Nagykörösre hívják tanárnak, majd 1860-ban Pestre, a Kisfaludy-társaság igazgatójának. 1860 és 1865 között Pesten elõbb a Szépirodalmi Figyelõ címû politikai, majd a Koszorú címû szépirodalmi lapot szerkesztette. 1877-ben vált meg állásától, öt termékeny esztendõt töltve nyugalomban, 1882-ben, tüdõgyulladás miatt bekövetkezett haláláig.
Arany János mint lírikus
A forradalom és szabadságharc mellé egész szívvel állt, fegyvert is fogott érte, és annak bukása után világossá vált, hogy Arany számára valami elveszett. A forradalom utáni célja: nemzeti epikumnak lenni. Lírája e cél elérésének eszköze.
Gondolatvilága: - az egész széthullása, a teljes megismerés kétsége
- az egyetemes történelmi célok elvetése
- az ember elmagányosodása, teljes kiábrándultság.
( Kertben, Letészem a lantot, Visszatekintõ, stb.)
Balladáit a császári hatalommal szemben kialakult passzív ellenállás szolgálatában alkotta. Céljuk: a nemzeti egység fönntartása, a nemzet erkölcsi erejének fokozása. Lényegük: totális világkép, naiv életbizalom, tragikummal való vívódás. (Zách Klára, A walesi bárdok, Szondi két apródja, Ágnes asszony)
Arany János mint epikus
Arany szakadatlan meditálással formálta ki epikus szerepét. A költõ feladata: hogy az elveszett közös egységes nemzeti tudatot korszerû szinten kialakítsa. Erre az eposzias történelmi tárgy volt a legalkalmasabb.
Arany János tiltakozása az önkényuralom idején (1849-67)
Hangulatát a szabadságharc és Petõfi emléke jellemzi.
- Az önkényuralom ihletése : Nemzetõr-dal, Szabadságharcban.
- Petõfi emléke : Emlények, Letészem a lantot, A honvéd özvegye.
- A szabadságharc értékelése : Buda halála, Családi kör, Koldusének.
- Az önkényuralom ellen támad : Szondi két apródja, V.László.
A szabadságharc bukása után Arany bujdosásra kényszerül. Erdõkben töltötte napjait, hazatérése után latartóztatását várja. A szabadságharc bukása Arany költészetében is válságot idéz elõ. Az ügy, amelyért küzdött, elveszett, Petõfi, aki bátorította, meghalt. Ez magyarázza, hogy epikus alkata ellenére egy idõre a lírához fordul.
Letészem a lantot
1. versszak : A "lent" a költészetet jelképezi, a "tûz" az ifjúságot, a "reves fa" az öregséget, az elmúlást. "Letészem a lantot" =abbahagyja az írást, mert valami kiégett belõle, õ sem a régi, hiányzik belõle a lélek az íráshoz. Múlt (népek forradalma) - jelen.
2. versszak : A múltra való visszatekintés, gazdag természeti képek. Múlt =pozitív érték - jelen = negatív.
3. versszak : A részt Petõfi emléke ihlette. Ismét a múlt és a jelen szembeállítása. Múlt = dal,verseny - jelen = magányos dal.
4. versszak : "Zengettük a jövõ reményét" - szabadságban, függetlenségben, haladásban való bizalom. "Elsírtuk a múlt panaszát" - a fennálló rendszer elleni hangulat. "Friss zöld levél" - a jövõ reménye. "Koszorú" - dicsõség, 1847-49, jutalom az alkotónak a népért írt dalért.
5. versszak : A jövõ képe reménykeltõ volt (babér), átmegy a jelenbe: nép, haza.
6. versszak : Sok jó kihull az élõk sorából, a nemzet megbecsüli õket.
7. versszak : A keretes szerkezet második része. A bukás után van-e értelme költészetnek. Fa-élet, virág-dal, virágzó fa - költõ, fonnyadó virág - a válság hangulata ( =Arany hangulata ).
Koldusének
A szabadságharc bukása után Arany is töprengeni kezdett: mi okozta a nemzeti tragádiát ? Elég-e, ha csak a túlerõben keressük az okát ? A választ elõször a Koldusének címû versében próbálja megadni. A fes hõse szegény harcfi, aki végigküzdötte a nehés csatát, most koldulással kér egy-egy falatot. Arany itt Kossuth-ra céloz, aki holtig-tartást ígért a rokkantaknak. Jellemzõi : helyzetdal, a költõ a koldus helyébe képzeli magát, aki rokkant (kezét elvesztette a harcban).
1. vsz. Egy rokkant koldus könyörgése.
2. vsz. "Miért is maradtam meg ?" - sokat harcolt, táborozott, mégis béna lett.
3. vsz. Koldulni nekem nem szégyen.
4. vsz. "Drága erõ, nemes vér hiába volt sok, mégis szennyes oltáron omlott."
5. vsz. "Alamizsna fillért kapok, kocsmába térek...".
6. vsz. Az ital elfeledteti azt amit el akarok felejteni.
7. vsz. A seb mindig felszakad, nem tud beforrni.
8. vsz. szomorú kiábrándultság, a szabharc emlékének várható meghamisítása.
9. vsz. tíz holdnyi örökség helyett elég egy szûk sír is.
Arany Világos utáni legrangosabb állomását a nagykörösi balladák jelentik. Témáját részint a néphagyományok, részint a történelembõl meríti. Az ÁGNES ASSZONY nem csupán a bûn és a bûnhõdés drámája. A szerencsétlen asszony vétke a társadalomé is. Az V.LÁSZLó-ban Arany a bûn és a bûnhõdés motívumát a történelembe helyezi át. Itt a zsarnok király retteg lekiismerete rémeitõl. A SZONDI KÉT APRóDJÁ-ban az elbukott szabadságharc eszméit szegezi szembe az elnyomó hatalommal. Hiába ölik meg a várkapitányt, az ellenállás eszméje tovább él az apródok lelkében, s megküzd az erõszakkal. A WALESI BÁRDOKat Arany az 1857-ben tett császári látogatásra írta. A bûnhõdés itt a zsarnok tudatában következik be. Az elfojott eszme megbosszulja magát, a királyt a lelkiismeretfurdalás az õrületbe kergeti. RENDÜLETLENÜL címû versében az 1860-as vajúdó években kitartásra buzdít. MAGÁNYBAN címû versében is hasonló gondolatok szólalnak meg. A költeményben a kétely és a remény küzdelmébõl a remény kerül ki gyõztesen, hiszen nem lehet, hogy a véráldozat hiábavaló legyen.

Arany János balladái

Az irodalmi közvélemény Petőfi mellett az egyik legnagyobb magyar költőnek tartja Arany Jánost. "Minden szál hozzá vezetett, és minden szál tőle vezet, a magyar szellemi életnek ő a sugárzási központja" - írta róla Szerb Antal. Tehát összefoglalója mindannak, amit a magyar irodalom az ő koráig produkált. Németh G. Béla szerint a "magyar vers és nyelv legnagyobb mestere", aki a magyarságot és a műveltséget elválaszthatatlannak tartotta. Mint tudjuk, a Toldi elolvasásakor Petőfi a legnagyobb elismerés hangján köszöntötte az akkor még ismeretlen nagyszalontai jegyzőt. Petőfinek arra a kérdésére: "Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt | Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki" öntudatosan felelte válasz-episztolájában: "S mi vagyok én, kérded. Egy népi sarjadék, | Ki törzsömnek élek, érette, általa; | Sorsa az én sorsom, s ha dalra olvadék, | Otthon leli magát ajakimon dala.".

Arany közönség- és feladathiánytól válságkorszakba került az 1840-es évek vége felé. Nem nyugodt ebbe bele, kiutat akart keresni: kezdetben Byron modorában romantikus, epikus műveket alkotott, melyekben világutálatát fejezi ki (Bolond Istók 1850). Később népies jellegű idilleket vagy tanító költeményeket alkotott (Családi kör, Fülemüle, A bajusz).

Végleges megoldást jelentett a balladák írása. A műballada Európában a romantika korában lett népszerű, mikor megnőtt az érdeklődés a népi költészet iránt. A ballada ugyanis eredetileg ősi népköltészeti műfaj. A romantikus ballada epikus műfaj, de három műnem határán helyezkedik el. Greguss Ágost meghatározása szerint: "a ballada tragédia dalban elbeszélve". Cselekménye sűrített, a történet elbeszélésmódja szaggatott, bizonyos részeit a balladai homály borítja. Drámai jellegét a párbeszédes forma és rendszerint a tragikus téma adja, lírai jellegét a dalforma és az érzelmekről szóló tartalom szolgáltatja, s az elbeszélés kölcsönzi az epikai jelleget. De az események nagy része drámai párbeszédekből vagy lírai monológokból áll össze. A magyar műballadát Arany János emelte világirodalmi szintre. A skót, a kelta és a székely balladákat tekintette mintának. Ez a műfaj végleges megoldást jelentett neki válságkorszaka után, hiszen remekül el tudott rejtőzködni szereplői mögött.

1853-tól kezdte írni őket Nagykőrösön. Erre az időre kibontakozott a passzív ellenállás a császári hatalommal szemben. Az ellenállást irányító csoport magához vonta s nézeteiket az ellenállást illetően részben magáévá tette. Ennek szolgálatában alkotta sorra balladáit. Rendszerint a történelem nehéz korszakaiból merítette témáját, s ezzel is a nemzet ügyét kívánta szolgálni: a nemzeti öntudatot, a jövőbe vetett hitet szerette volna ébren tartani és fokozni, a nemzeti egységet erősíteni. Történelmi balladái ugyanis nagyrészt allegorikus jelentésűek.

Balladáit különböző szempontok szerint lehet csoportosítani:
1, Keletkezési hely szerint: - Nagykőrösi balladák (1850-es évek)
- öregkori, pesti balladák (1870-es évek)
2, Szerkezete szerint: - lineáris (Ágnes asszony)
- párhuzamos (Szondi két apródja)
3, Témája szerint:
- Történelmi balladák, tárgyukat főleg a XIV.-XV. századból, az Anjouk, a Hunyadiak korából s a török korból merítette (Mátyás anyja, Szondi két apródja)
- Népéleti (Ágnes asszony, Szőke Panni, Tengeri - hántás)
- Lélektani: lélekállapot - változásokat tükröz, gyakran tragikus végkicsengésűek (Tetemre hívás, Ágnes asszony)

Arany balladái az emberi lélek mélységeit járják be. Balladáinak szerkezete újszerű: találkozunk párhuzamos szerkesztéssel, idősíkok váltogatásával, filmszerű vágással, a képzettársítások összekapcsolásával.

Arany lélektani balladáiban nagy gondot fordít a lélektani hitelességre, a bűn és bűnhődés problémáját állítja középpontba. Ilyen lélektani ballada az Ágens asszony (1853). Megírásának közvetlen élménye az volt, hogy Arany gyakran látott egy szótlan parasztasszonyt, aki estig mosott a patakban. Kulcsmotívuma a már említett bűn és bűnhődés, mely az első négy strófában - a balladai homálynak megfelelően - még csak sejthető (véres lepedő, hajdú megjelenése enged erre következtetni). A mű elején és végén helyet foglaló patak-jelenet mintegy keretbe foglalja. Ebből következően nemcsak lineárisnak, hanem körkörös szerkezetűnek is tekinthető. A mű három szerkezeti egységre osztható a helyszínek szerint: 1-4. szakasz: patak partja; 5-19. szakasz: börtön, tárgyalóterem; 20-26. szakasz: patak partja. A ballada az asszony megőrüléséről szól. Barta János szerint Ágnes elmezavara megrázkódtatásszerűen következik be a vér láttára.

Már az 1. szerkezeti egységben lélektani ábrázolás figyelhető meg. Ágnes félre akarja vezetni a falubelieket férjét illetően. Az asszony bűne itt még csak sejthető. A refrén: "Oh, irgalom atyja ne hagyj el" többrétegű: mondhatja Ágnes belső zűrzavarában, mondhatja a költő csodálkozva a bűn fölött, s majd a 2. szerkezeti egységben mondhatják a bírák, szintén csodálkozásukban.

A következő szerkezeti egységben a színhely a börtön és a bíróság helyisége, az események azonban a lélekben peregnek. Arany finoman festi meg a megőrülés folyamatát, a kezdeti kényszerképzetektől a teljes tébolyig. A részletező elbeszélést hosszabb párbeszédek szakítják meg. Ágnes asszony bűne - szeretőjével együtt megölte férjét - csak ezekben a dialógusokban világosodik meg. Az asszonyt a bírák is szánalommal nézik. Ágnes a vádat fel sem fogja, csak annyi jut el a tudatáig, hogy nem mehet haza, nem moshatja ki a vérfoltot a lepedőből. Balladai homály fedi a bírák viselkedésének okát, hiszen nem tudni miért engedték haza, s miért ejtették el az életfogytiglani börtönbüntetést. Arany is mély részvétet érez iránta, de bűne alól feloldozni mégsem tudja: "eredj haza szegény asszony! | Mosd fehérre mocskos lepled".

A 3. szerkezeti egység visszatér a vers indításához, a patak-parti jelenthez. Ez a pár strófa hosszú évek történetét sűríti magába. Az idő megmásíthatatlan múlását néhány motívum jelzi: a ronggyá foszlott lepedő, a szöghaj, a finom arcon szanaszét megjelenő ráncok. Az itt felhangzó refrén a már megtébolyult asszony gépies, üres motyogása. A lélektani folyamat mellett a másik értelmezési lehetőség az erkölcsi: a földi bírák Ágnest hazaengedik, mert létezik-e az őrületnél nagy büntetés; A harmadik értelmezési lehetőség szerint Ágnes a bűnbe esett ember jelképe. Isten megmenti azzal, hogy őrületet bocsát rá, mert ezáltal még életében lehetősége nyílik a vezeklésre, elkerülve az örök kárhozatot. A mitikus olvasat még ennél is tragikusabb: a mű az örök, értelmetlen, hiábavaló munkát jeleníti meg. Ágnes szánandó és félelmetes alakja sikálja "régi rongyát", mintha évezredek óta mosná a véresnek látott lepedőt.

Arany János (1817-1882)

Arany János 1817. március 2-án született Nagyszalontán, elszegényedett köznemesi családban. Születésekor anyja, Megyei Sára és apja, Arany György már elég idõs. 14 évesen segédtanítói állása van. 16 éves korában beiratkozik a Debreceni Református Kollégiumba. Csak megszakításokkal tud itt tanulni. Késõbb vándorszínész lesz. Vándorszínész évei alatt ismerkedik meg Shakespeare mûveivel és a Bánk Bánnal. Hazatérve apját vakon találja, anyja is nagyon beteg. Letelepedik Nagyszalontán és feleségül veszi Ercsey Júliát. Másodjegyzõ lesz. 1842-ben Szalontára kerül Szilágyi István, akinek tanácsára Arany elkezdi a mûfordításokat (legjelentõsebb Shakespeare fordítása a Hamlet). 1845-ben választások ("tisztújítás") vannak. Ennek hatására kezdi írni Az elveszett alkotmányt, amivel megnyeri a Kisfaludy Társaság pályázatát. 1846-ban újabb pályázatot írnak ki, ahol a fõhõsnek népi hõsnek kell lennie, és a mûnek is népiesnek kell lennie. A Toldival ezt a pályázatot is megnyerte. 1848-ban megírja a Toldi estéjét. Világos után állását elveszti,1850-ben Geszten lesz házitanító.1853-1860-ig Nagykõrösön tanári állást kap. 1860 õszétõl Pesten él. A Elõször a Szépirodalmi Figyelõ, majd a Koszorú címû folyóiratot szerkeszti. A Kisfaludy Társaság igazgatója, az Akadémia titkára lesz. Kritikai, elméletírói tevékenységet folytat. A Magyarországi irodalomelmélet megtestesítõje lesz. Śjra belefog a Csaba-trilogiába. 1865-ben meghal Juliska lánya, rajta is elhatalmasodik a betegség. Teljesen összeömlott, tíz évig nem is írt verseket. 1876-ban lemond a fõtitkárságáról. Az 1877-es boldog nyarat a Margitszigeten töltötte. Ekkor írta, nem a nyilvánosság számára az žszikék verseit. 1879-ben befejezte a Toldi szerelmét. 1882. október 22-én halt meg Pesten.

Az epikus költõ:
Arany erõsen lírai alkatú költõ volt, mégis epikusként indult, és annak is hitte magát. A verses epikához való ragaszkodása korszerûtlen volt, mivel már Európa szerte regényben írták a történeteket.

Az elveszett alkotmány (1845):
Az elbeszélõ költészet útjára Az elveszett alkotmány címû, hét énekbõl álló, hexameteres vígeposszal lépett. A Kisfaludy Társaság pályázatát ugyan megnyerte vele, de Vörösmarty csak fenntartással nevezi az õ mûvét a legjobbnak. Aranyban élt a kétely, hogy az eposz korszrûsíthetõ-e. A történet vonalszerûsége értékét vesztette szemében. Ez teszi érthetõvé, hogy a mûben a történet és az elbeszélés síkját váltogatja. A költõ a konzervatívok és a liberálisok hazug, demagóg választási küzdelmét gúnyolja ki. Használja az irónia és az öngúny eszközét is.

Toldi (1846):
Ezzel a mûvel Arany már egyöntetû elismeréssel nyerte meg a pályázatot. Mûfaja nagyobb elbeszélõ költemény, de nevezhetjük eposz formájú idillnek is. Egységes világképû mû a Toldi. Arany - szavai szerint - Miklósban az a "pórsuhancot" ábrázolja, aki a viszonyok jármát lerázva fölfelé tör: rosszindulatú ármánykodáson, különbözõ akadályokon át eléri célját; a paraszti-jobbágyi sorból értékes tulajdonságai révén felküzdi magát a királyi vitézek közé. Miklós nemcsak eszményi népi hõs, a nemzeti jellem példája, hanem a nemzeti egység megtestesítõje: nemes is, jobbágy is, olyan földbirtokos arisztokrata, aki a királyi udvarban lebzselõ bátyja elnyomása következtében parasztként él és dolgozik. Ez a lenézett, kisemmizett fiú képes csak megmenteni az ország becsületét, õ tudja csak legyõzni a magyart gyalázó cseh bajnokot. A mûben fellelhetõ az irodalmi népiesség, akár Petõfinél. Petõfi és Arany hasonlósága:
- cél: a nép is olvassa mûveiket,
- hangnem: romantika, realizmus,
- nem az egész életmûvük népies.
A Toldi jellemzõi az Elveszett alkotmánnyal szemben:
- folyamatos történetmondás,
- politikai eszmék hirdetõi helyett, a szereplõk már jellemek,
- népiesség.

Toldi estéje (1848):
A haténekes Toldi estéjét alig pár hónap választja el a Tolditól, hangulata, életszemlélete mégis egészen más. Mûfaja: "eposz formájú elégia". Fõ kérdése: mi legyen a helyes nemzeti magatartás az új, a modern kultúrával, a haladással szemben? A Toldi estéje konfliktusok sorozata. A hõs panasza: a testi-lelki elkorcsosodást, az erkölcsök megromlását látja csupán a modern szellemben, az új kultúrában. A fõhõsök itt már nem idealizált alakok.

A rab gólya (1847):
A madár-szimbólum hagyományos költõi kép. Arany az allegóriát továbbfejleszti, többértelmû szimbólum lesz belõle.
A szimbólumrendszer jellemzõi:
- szabadságtól megfosztott,
- csonka madár,
- beletörõdés, lemondás.

Bár az 50-es években a líra veszi át az uralkodó szerepet költészetében, Arany továbbra is ragaszkodott a verses epikához. Jórészt csak töredékek kerültek ki tolla alól, mivel betegsége, kenyérkeresõ munkája és fõleg a szabadságharc bukása utáni meghasonlottsága miatt megcsappant munkakedve. Örökre befejezetlen maradt a Bolond Istók címû mûve, bár az elsõ (1850) és a második (1873) éneket megírta. Az epikus Arany régi álma volt egy hun eposz, hun trilógia megírása, melynek hõse, Attila, illetve Csaba lett volna. Többször nekikezdett a megírásának, de csak 1863-ban készült el a trilógia elsõ része, a Buda halála.

A nagyidai cigányok (1851):
A szabadságharc miatti önkínzó fájdalom, mely a kétségbeesés legmélyén csak nevetni tud sírás helyett, íratta meg vele ezt a "vígeposzt". A mese alapja egy 16. századi történelmi anekdota: a nagyidai vár csekély számú magyar õrsége a reménytelen helyzetben titokban elvonul a császáriak támadása elõl, s a cigányokra bízza vár védelmét. Ezt a történetet alkalmazza a költõ, szatirikus felháborodása és a szabadságharc hibáinak torzító tükörként való ábrázolására. A nagyidai cigányok fogadtatása rendkívül ellenséges volt: azzal vádolták Aranyt, hogy beszennyezte a szabadságharc dicsõ emlékét.

A lírikus költõ
Arany János lírai költészete a szabadságharc bukása utáni évtizedben bontakozott ki. Mûvészetében a líra vette át az uralkodó szerepet, pedig nem akart lírikus lenni. "Lírai sóhajainak" forrása a nemzeti katasztrófa, Petõfi elvesztése, egyéni sorsának teljes bizonytalansága, s mindezek miatt a kétségbeesés, a kilátástalanság. Fölöslegesnek érzi magát, hiábavalónak költészetét: ha a nemzet halott, nincs kinek énekelni.

Letészem a lantot (1850):
A vers abból az elhatározásból született - sajátos ellentmondásként - , hogy abbahagyja a versírást. A költemény alapélménye: a kiábrándulás, a múlt visszahozhatatlanságának felismerése, a nemzeti és személyes válság: a katasztrófaélmény. Két korszakot állít egymással szembe: a céltalan jelent és az éltetõ múltat. Az érzelmi kettõsségnek megfelelõen a hangnem is összetett: elégikus és ódai. Ez az ellentmondás a költõ belsõ küzdelmét tükrözi. A múlt állandóan szembesül a jelennel.

Kertben (1851):
Nagyszalontán írta 1851 elején, s valóság a kert is, mely a költõ házához tartozott. Az emberi otthontalanság, a fásult közöny és a részvétlenség lehangoló ábrázolása ez a vers. A vers hangütése csendes mélabút, elégikus hangulatot áraszt.

Visszatekintés (1852):
A személyes válság költeménye ez. Nagykõrösön írta 1852 októberében. Arany ekkor még csak 35 éves, mégis letargikusan számvetést készít. Olyan önironikus elégia ez a vers, melyben sorsát, egész életét kudarcként tünteti fel. Azt vizsgálja elsõsorban tudott-e élni a felkínált lehetõségekkel. A szövegben az értékbõséget és értékszegénységet jelölõ motívumokból álló ellentétpárok töltik be a formaszervezõ elv szerepét. A vers a tehetetlenség állapotát is kifejezi. A költõ végül csak az utolsó reményben, a szerelemben találhat megnyugvást.

A lejtõn (1852-57):
Ebbõl az elégiából hiányzik a vigasztaló befejezés: egységes hangnemû, szigorúan szerkesztett remekmû ez. A vershelyzet, az ihlet forrása: a múlton csendesen tûnõdõ, merengõ lelkiállapot. A vers kezdetén visszaszáll a múltba a az emlékezet. A jelenbõl visszatekintve a múlt derültnek látszik, bár ezek az évek is tele voltak panasszal. Mégis, a komor múlt hordozott olyan értékeket, melyek hiányoznak a jelenbõl.

Az örök zsidó (1860):
Elsõ nagy lírai korszakát, az 50-es éveket lezáró nagy mûve ez a költemény. A vers a lírai elégia és az epikus ballada ötvözete, balladás hangú drámai monológnak is szokták mondani. Az író egy költött személy álarca mögé bújva szólaltatja meg kétségeit, kínzó gondolatait: van-e értelme, célja az emberi létnek, az örökös rohanásnak, a folytonos újrakezdésnek.

Nagykõrösi balladák
A mûballada Európában a romantika korában lett népszerû, mikor megnõtt az érdeklõdés a népi költészet iránt. A ballada ugyanis eredetileg õsi népköltészeti mûfaj. A magyar mûballadát Arany János emelte világirodalmi szintre. Arany már 1847-ben kísérletezett balladával, de e mûfajon belüli verstípusait csak a nagykõrösi években emelte magas színvonalra. Ezeknek a mûveknek megkülönböztetõ jele a tudatos kompozíció és a gondos szerkesztés (kompozíció: az alkotó, céljainak megfelelõen, úgy rendezi a nyelvi elemeket és kifejezõeszközöket, hogy azok egyenlõ egésszé álljanak össze).

A románc és a ballada:
Alkatához közelebb állt a szûkebb értelemben vett ballada, melyet a skót és székely népköltészetbõl ismert meg, mint a románc, melyet a latin népek költészetébõl és a németektõl ismert. Arany írt románcokat is, de balladái sokkal nagyobb esztétikai értéket képviselnek
A románc jellemzõi:
- a történetet lassan, folyamatosan mondja el,
- gyakran kiegészíti leírásokkal.
A ballada jellemzõi:
- szaggatott elbeszélés,
- tragikusság,
- idõbeli-térbeli váltások,
- párbeszédek.

Arany balladatípusai:
1.) Egyszólamú, vonalszerûen elõrehaladó ballada (közel áll a románchoz),
Pl.: A varró leányok (1847) - nem nagykõrösi!
Az egri leány (1853)
Zács Klára (1855) - nagykõrösi balladák
Walesi bárdok (1856)
2.) Többszólamú, vonalszerûen elõrehaladó,
Pl.: V. László (1853)
Szondi két apródja (1856)
3.) Egyszólamú, körkörös szerkezetû, lélektani balladák (egyén sorsáról szólnak).
Pl.: Ágnes asszony (1853)

Arany történelmi balladái:
Arany történelmi balladái politikai célzatosságot rejtenek magukban. Az 1850-es években föl kellett rázni a nemzetet fásultságából, s Arany magára vállalta ezt a feladatot. Az V. László végszavaival ("De visszajõ a rab...!) osztrák börtönökben sínylõdõ hazafiak hozzátartozóiba próbált lelket verni, a Zács Klára Haynau bosszújának kegyetlenségét is fölidézte, a Szondi és A walesi bárdok arra emlékeztet, hogy magyar költõ nem dicsõítheti Ferencz Józsefet, aki felelõs a Világos utáni véres megtorlásért.

Elõrehaladó történetmondás térbeli váltásokkal. A történet kihagyásos, szaggatott. Az utolsó versszak epilógus a balladához, ez a XIV. századra vagy a költõ saját korára is tartalmaz utalást.

A walesi bárdok:
Aranyt felkérték a vers megírására, Ferencz József üdvözlésére. A szakaszos tördeltség benyomását erõsítõ ismétlések itt is uralkodó szerepet visznek, mind az elbeszélés, mind a párbeszéd szintjén, sõt a két szint között is. A tetõpontot, a feszültséget azonban nem az elhallgatás, majd a mondatszerkesztés síkján megvalósított fokozás idézi elõ, hanem a nyelv felemelése a betû szerinti szintrõl a szójátékok és igei metaforák szintjére.

V. László:
Különbözõ helyeken egyidõben játszódó eseményeket olvashatunk. Jellemzõ a balladai homály és a párbeszédek. A mû végén reménykedés: "visszajõ a rab...!".

Szondi két apródja:
Ebben a versben nem a bûn és bûnhõdés kérdéskörét boncolgatja a költõ, hanem a hõsi helytállás nagyszerûségét mutatja fel a fegyveres harcban (Szondi), s a bukásban a költõk (apródok) erkölcsi felelõségét, a hazához való rendületlen hûségét. Maga a versforma, mint a költemény egésze is, zaklatott menetû, nyugtalanítóan váltakozó ritmusú.

Ágnes asszony:
Körkörös szerkezet: a kezdõhelyzet a vers végén visszatér, megismétlõdik.
Szerkezeti egységek:
1.) 1-4vsz. : mosás, emberek kérdezõsködése - rövid idõ,
2.) 5-15 vsz. : börtön, tárgyalás - rövid tárgyalás, hosszú börtön,
3.) 16-22 vsz.: újra mosás - hosszú idõ.

Õszikék
Arany ezeket a verseit a nyilvánosságtól elhúzódva, a maga kedvére írta. Ezek a költemények mások, mint amilyeneket a kor szélesebb körû irodalmi közvéleménye várt tõle. Nem csatlakoztak ezek semmiféle irodalompolitikai programhoz, irányzathoz. Szerzõjük nem kívánja vállalni bennük a "nemzeti költõ" szerepét. Csupán az "ihlet percét" megragadva akarja formába önteni azt, amit egy-egy pillanatnyi benyomás kivált a lélekbõl. Mûfajai a régiek (balladák, életképek, dalok stb.), de az igazán új az elrejtõzés által lehetõvé tett õszinteség és szabadság.

Epilogus (1877):
Arany ugyan megírásakor "végszó"-nak szánta, mégsem az , gazdag termés következett még utána. Ennyi személyes, sõt titkolt érzés és mondanivaló ilyen közvetlenül még soha nem szólalt meg költészetében. A vers szerkezeti tagolódását egyértelmûen kijelöli a költõ:
1.) 1-5 vsz. : múlt - idilli képsor, elfojtott indulatok,
2.) 6-10 vsz. : a múlthoz kötött jelen - kétely,
3.) 11-15 vsz.: a múltban megálmodott, de meg nem valósult jövõ: kétségbeesett, remény nélküli lemondás, a költõ léthelyzete: "rab madár".

Mindvégig (1877):
Itt már a halál közelléte indokolja a számvetést. A beszélõ önmegszólításhoz folyamodik.Személyisége válságba jutott: ezt saját énjének megkettõzésével fejezi ki. A megszólított a nemzeti közösség nevében megnyilatkozó költõ feladatkörét vállalta magára, a megszólító kérdésessé teszi, hogy e megbízatás összhangban állt-e a költõ egyéni szándékaival. A vers nem ad választ a föltett kérdésre, a feszültség végig fönnáll a szerep és az egyén között: a beszélõ távlatból szemléli önmagát.

Az õszikék balladái:
Az õszikék balladáiból is hiányzik mindenfajta allegorikus indíték, történelmi-politikai áthallás. Költõjük - csak mûvészi célokat követve - fõleg régi és népi babonás hiedelmeket elevenít fel bennük, ugyanakkor folytatja a korábbi témáját is, a bûn és bûnhõdés kérdéskörét.

Vörös Rébék (1877):
A ballada falusi története is a reális valóságot keveri babonás elemekkel, naiv látomásokkal. A címszereplõ, Vörös Rébék démoni alakváltozásai, az epikus és párbeszédes részek sejtetõ elhallgatásai virtuóz bonyolultságot adnak a balladának. Fokozza ezt a bonyolult összetettséget a refrén, a sátánûzõ "Hess, madár!". A vers szimbolikája értelmében az ártó Gonosz halhatatlan, a védekezés ellene reménytelen.

Arany János(1817 - 1882) [irodalom]

Arany János(1817 - 1882)

Életútja

Népi sarjadék – nagyszalontai gyökerek

- szerény anyagi körülmények, családi tragédiák (testvérei közül csak egy marad életben)

- visszahúzódó természet, gyenge testalkat – korán vonzódni kezd az irodalomhoz

Mozgalmas diákkor, kicsapongásokkal

- 14 éves korától segédtanító; műveltsége egyre nő

- Nagyszalonta után Debrecenben tanul, közben egy évig Kisújszálláson művelődik

- 1835-ben színész Debrecenben, majd egy álom hatására kiábrándul az életformából

- hazagyalogol; otthon apja megvakult, anyja rövidesen meghal

- ifjúkori élményei és bűntudata többször megjelennek későbbi műveiben

Életmódváltás, eltávolodás az irodalomtól

- iskolaigazgató-helyettes Nagyszalontán, majd másodjegyző

- házasság Ercsey Juliannával, utána felhagy minden művészettel, a családjának él

- 1842-től Szilágyi István (iskolatárs) hatására görög klasszikusokat és Shakespeare-t fordít

Költői indulás – epikus alkotások

- Az elveszett alkotmány még nem hoz igazi sikert, noha első a Kisfaludy-t. pályázatán

- Toldi (1846) után széleskörű népszerűség, Petőfi barátsága; belekezd a Toldi estéjébe

1848 - összeomlás

- a Nép barátja lapot szerkeszti, majd nemzetőr, belügyminisztériumi fogalmazó

- Világos után elveszti állását, Geszten nevelő a Tisza családnál

Nagykőrösi tanár

- 1851-től 9 évig tanít – kimerítő munka, keveset ír, főképp balladákat

- vége felé komor kedély; lelki és testi bajok, sipoly (szolgát elküldik)

Tevékeny évek Pesten

- a Kisfaludy-társaság igazgatója, folyóiratokat indít, az Akadémia titkára

- megírja a Buda halálát (1863); további írói terveket sző

Alkotói válság, majd kései gyöngyszem: Őszikék

- lánya, Juliska 1865-ben bekövetkező halála után tíz évig nem ír

- 1877-ben a Margitszigeten megírja az Őszikéket és befejezi a Toldi szerelmét

- hosszú betegeskedés után Pesten éri a halál 1882-ben

Költői indulása - epikus művek

Az elveszett alkotmány (1845)

- első jelentős műve; hét énekből álló hexameteres vígeposz

- minta: Homérosz, Vergilius

- választási küzdelem szatirikus költői megfogalmazása

- a konzervatív és a haladó szellemiségű párt küzdelme

- beszédes, humoros nevek (Rák Bende, Hamarfy)

- Arany nem tud példaképet felmutatni

- sok elismerés mellett Vörösmarty kritikája: „mintha irodalmunk vaskorát élnők”

Toldi (1846)

- műfaj: eposszá növelt idill, forrás: Ilosvai Selymes Péter

- történeti tárgyú mű: népmonda-hős különféle próbatételek során válik hőssé

- Toldi Miklós eszményi hős, a nemzeti egység megtestesítője

- egységes, optimista világkép (Aranynál A rab gólya című versben változik meg)

- kompozíció: lírai előhang, majd 12 ének lineáris elbeszélő szerkezettel

- cselekményben népmesei motívumok találhatóak (pl. a kisebbik fiú győz)

- Toldi összetett jellem - túllép a népmesei hős szerepén

- nemesi büszkeség és jobbágyi megalázottság keveredése

- népies nyelvezet, több elemből alkotott sajátos stílus

Toldi estéje

- műfaj: eposszá növelt elégia

- metaforikus cím: Toldi utolsó életszakasza

- az indításban a napszak- mellett az évszakmetaforika is szerepet kap (ősz)

- két magatartás ütközése: Toldi Miklós (konzervatív) és Nagy Lajos (haladó)

- Toldi: nemzeti hagyományokra támaszkodó fejlődés, fellépés az idegen hatások ellen

- Lajos: alkalmazkodni kell a történelmi időhöz, emberiség eredményeit át kell venni

- Arany egyiküknek sem ad igazat - a két gondolkodásmód ötvözete lenne a helyes

- ironikus ábrázolásmód + meditatív jellegű elmélkedések

- cselekmény 6 jóformán akciómentes jelenetre oszlik

- 1. az öreg, megfáradt Toldi bemutatása; saját sírját ássa; királlyal összekülönbözött, mert túl fényűzőnek tartja az udvart (erkölcsi puhányság)

- 2. út Budára, epizód: a Gyulafi fivéreket megöli a kérkedő olasz vitéz

- 3. bevonulás Budára; ironikus ábrázolás, a nép csak Bencét meri gúnyolni; bajvívás, győzelem az olasz ellen

- 4. Toldi dicsősége; király meghívja; nem felhőtlen az öröme, mert magányos

- 5. Toldi a királyi udvarban hirtelen felindulásból megöl három őt gúnyoló apródot (gúnydalban szerelmi szál) - nem képes önmagát legyőzni

- 6. Toldi halála, végrendelete; erkölcsi magasság; vita a királlyal

Toldi szerelme

- hosszú keletkezéstörténet, végleges forma csak 1879-ben

- Arany „adóssága”, nem arat vele sikert

- túlbonyolított történet, epikus hitel hiánya

Buda halála (1863)

- Arany a nemzeti eposzt próbálja megteremteni

- trilógiát tervez, amelynek első része lenne a Buda halála

- források: hun-magyar mondakör, Nibelung-ének, Hildebrand-ének

- alapkérdés: meg lehet-e osztani a hatalmat

- Buda, hun király, megosztja testvérével, Etelével a hatalmat

- idegenek szerepe (Etele felesége, Krimhilda; ármánykodó Detre) éket ver a testvérek közé

- Buda ellopatja az „Isten kardját”, erre testvére párbajban megöli

- végén Gyöngyvér (Buda özvegye) megátkozza Krimhildát - nemzeti katasztrófa előképe

- idegenek fontos szerepet játszanak a tragédiában

- Detre: keleti gótok királya volt - kisebbség, sértettség

- Krimhilda első férje (Szigfrid) haláláért akar bosszút állni a hunok segítségével

- nyelvezet: ószerűen naiv forma, a krónikák egyszerű nyelve

Az 50-es évek lírai verstermése

A rab gólya (1847)

- az 50-es évek verseinek előfutára; az epikától való eltávolodást jeleníti meg

- allegorikus személyiségrajz, a művészi lét ábrázolása

- madár: a lélek, a magyar táj szimbóluma

- gólya: költöző madár - az elvágyódás jelképe

- Arany befelé forduló, introvertált költő

- nem tudja elviselni a ráerőltetett epikus költő szerepét

- nehezen tud váltani, a népszerűséget börtönnek érzi

- a rab gólya képe visszatér az Epilogus végén

Letészem a lantot (1850)

- ars poetica, költői lét ábrázolása

- forradalom utáni kiábrándultság - nem érdemes tovább írni

- műfaj: elégiko-óda: ünnepélyes téma, elégikus szomorúság

- belső küzdelem ábrázolása

- idő-értékszembesítő kompozíció, elégikus lezárás

- szimbólumok: lant (költészet), fa (toposz)

- zárt, keretes kompozíció

- felütés indoklása a múltba való visszatekintés által történik

- természetmetaforika: mozgalmas tavasz a reformkort jelképezi

- evokáció: Petőfi megidézése a 4-5. versszakokban

- idősíkok közötti ellentét: a jelen csupa hiány

- refrén az utolsó versszakban megváltozik - a múlt visszahozhatatlan

Ősszel (1850)

- az előző versre sok tekintetben hasonlít

- túllép a művészet tárgyalásán, az egész élet lehetetlenségéről szól

- műfaj: idő-értékszembesítő elégiko-óda

- két sík, két világ: Homérosz és Osszián világa

- az elmélkedést a vers születésének körülményei vezetik be

- két világ megjelenésének aránya csaknem szimmetrikus

- Homérosz a múlt, Osszián a jelen szimbólumává válik

- Osszián költészete James MacPherson skót költő hamisítványa - Arany korában még eredetinek hitték

- lehangoló lezárás: magyar és kelta nép tragikus sorsának párhuzamba állítása

- a nép halálával megszűnik az igény a költészet iránt

- zárt strófaszerkezet a középkori stanzára emlékeztet + trocheikus lejtés

- átgondolt kompozíció, versszakok közepén gyakran mondatfordulat

Kertben (1851)

- a személyes válság jellegzetes verse - keserű illúzióvesztés

- alapgondolat a vers végén: modern világ elidegenedése, közönyössége

- cím fogalmi és jelképes síkon is értelmezhető

- belső, zárt világ; védettség, harmónia

- vers végére a kép átértékelődik - védettség fenntartásának lehetetlensége

- indítás a lírai alanyt állítja az életkép középpontjába, innen lép tovább

- fák sebeiről asszociálhatunk az emberek sebeire

- meditatív helyzet, tűnődő részvét, elutasító irónia - pesszimista végkicsengés

- szerkezet - pictura és sententia keveredése

- konkrét helyzet után a helyszín és a gondolati ív is egyre tágul

- a kiinduló kép az 5. versszakban megváltozva tér vissza

- 6. versszakban szentenciózus mondat, káini emberkép (forrás: Vörösmarty)

- zárt strófaszerkezet, formailag az eddigiekhez hasonlít

A lejtőn (1857)

- elégikus dal

- műfaji és formai váltás: személyesebb líra

- Arany lehántja a jelenetezést, a szcenikát - a szimbolizmus előfutára

- múlt és jelen összehasonlítása, jelenből hiányoznak a múlt egyes értékei

- komor életérzés: halál felé vezető út (lejtő), bizonytalanság („mint ki éjjel vízbe gázol”)

- korszellemmel egybeeső dezillúzió

- egységes hangnem, hiányzik a vigasztaló, feloldó befejezés

Arany második jelentős lírai korszaka

Őszikék

- hosszú hallgatás előzi meg

- 1877-ben írja az Őszikéket a Margitszigeten „kapcsos könyvbe”

- ihletett versek, költői szándék nélkül

- régi műfajok felelevenítése, gyakori a visszatekintés, a befele fordulás

- megcsendesült, belenyugvó hangnem

Epilogus (1877)

- nagy, létösszegző, drámai vers

- cím jelentése: utószó – külső nézőpontot teremt térben és időben

- hármas felépítés, az egyes szerkezeti egységek 5 versszakból állnak

- a szakaszok elején visszacsatolás az első strófához

első egység

- életút, etika allegorikus megjelenítése

- szerény, visszafogott életforma, szegénység

- konfliktusok elutasítása („úri lócsiszár”)

- szerénység mögé bújtatott gőg, bölcsesség

- a múltról szól ironikus hangnemben

- költői kibontakozás nehézsége, nem is sikerült teljesen („gyalog jártam”)

második egység

- belső értékhiány és külső elismerés ellentéte

- nemzeti (mandátumos) költő szerep visszautasítása

- lírájában sem tud kiteljesedni

- töredékesség – a teljességet nem lehet versben megjeleníteni

harmadik egység

- teljesületlen vágyak, célok megjelenése

- intim, bensőséges hangulat

- megjelenik a kertészkedés, mint a művészlét, a nyugalom metaforája

- utolsó versszakban megbomlik az addigi bölcselkedő rezignáltság

- töredékes lezárás, A rab gólya felidézése

Balladák

A műballada műfaja

- ballare = táncolni

- Goethe fedezi fel: „őstojás” az irodalomban: líra + dráma + epika

- tragédia dalban elbeszélve

- gyökerei a népballadák – romantikus műfaj

- jellemző a töredékesség, az elliptikus (kihagyásra épülő) szerkesztés, a sűrítés

Arany balladái

- Arany népi közegben nő fel – sok népballadát ismer

- balladaköltészete Nagykőrösön bontakozik ki – cél: hatni a népre

- elsősorban történelmi forrásokból merít, de ír lélektani balladákat is

- pl. Ágnes asszony, A walesi bárdok, V. László

- Őszikék között zömmel lélektani balladák, népi témák, misztikum megjelenése

- pl. Tengeri-hántás, Vörös Rébék, Tetemre hívás

- csoportosítás téma szerint

- történelmi téma: V. László, A walesi bárdok, Mátyás anyja, Szondi két apródja

- népi téma: Ágnes asszony, Vörös Rébék, Tengeri hántás

- misztikum: Tetemre hívás, Híd-avatás

- szerkezet szerinti csoportosítás

- egyszólamú, lineáris szerkesztésű

- egyszólamú, körkörös szerkezetű

- kétszólamú, egyidejű cselekvések egybefonódása

V. László (1853)

- téma a Hunyadi-mondakörből

- V. László megígéri, hogy nem Hunyadi Lászlót nem vonja felelősségre Cillei Ulrik haláláért

- háromszólamú kompozíció, a három szál egymásba fonódik

- V. László vívódása és halála

- természeti képsor: hangulatteremtés, vihar, majd csend

- a rabok szökése: félelem, bizonytalanság

- lélektani ballada epikus alappal

Ágnes asszony (1853)

- lélektani ballada, a valós alap (geszti falu bolondja) kevésbé jelentős

- Arany a bűnhődés, a megőrülés folyamatát ábrázolja, a bűnre csak következtetni lehet

- körkörös balladaszerkezet

- a vers végén kettéválik a valós és a pszichikai idő

Szondi két apródja (1856)

- kétszólamú ballada, átgondolt szerkezet

- bevezetés természeti képpel – hangulatteremtés, erkölcsi hozzáállást sugall

- egyik szólam: török szolga és az apródok párbeszéde

- másik szólam: az apródok dala Szondi dicsőségéről

- Arany nyelvi eszközökkel is jellemzi a beszélőt

- török jövevényszavak használata

- a török szolga alacsonyabb rendű megnyilvánulásai kiemelik az apródok nagyságát

A walesi bárdok (1857)

- Aranyt eredetileg a hazánkba látogató brit uralkodópárt dicsőítő óda írására kérték fel

- egyszólamú ballada, amely a walesi dalnokok helytállását méltatja az elnyomással szemben

Tetemre hívás (1877)

- népi és misztikus alapra épülő ballada

- a néphit szerint a halott sebe gyilkosának jelenlétében újra vérezni kezd

- egyszólamú szerkesztés, drámai kompozíció

- hosszú feszültségkeltést követően jut el a nyomozás Bárczi Benő gyilkosáig

- tragikus értékvesztés (Benő fölöslegesen halt meg, igazi bűnös nincs)

- három szerkezeti egység

- a halál körülményei, következményei (félmúlt igeidő)

- a gyilkos keresése

- Abigél bűnhődése, a megőrülés – a ballada lélektani része

- bravúros szimultán forma

-a Margit-híd felavatásának alkalmából írta Arany

-modernizálódó társadalom ellentmondásosságát próbálja megragadni

-technikai, gazdasági újítások szembeállítása a tönkretett életekkel

-kétszólamú, kétsíkú ballada: konkrét eset + látomás

-párhuzamos szerkezetű versszakok, egyre gyorsuló cselekmény

-a Margit-híd felavatásának alkalmából írta Arany

-modernizálódó társadalom ellentmondásosságát próbálja megragadni

-technikai, gazdasági újítások szembeállítása a tönkretett életekkel

-kétszólamú, kétsíkú ballada: konkrét eset + látomás

-párhuzamos szerkezetű versszakok, egyre gyorsuló cselekmény

Írta: Somogyi Tamás