Paul Éluard (pól élüár; (1895-1952) költôi pályája a dadaisták és szürrealisták társaságában indul. A dada-korszak kísérletezô évei után a szürrealizmus hozza meg számára az elsô jelentôs eredményeket. E korszakának legfontosabb kötete A fájdalom fôvárosa (1926), mely nagyrészt szerelmes verseket tartalmaz. Lírájának kezdettôl fogva jellemzôje az egyszerű, tiszta érzelmek iránti vonzódása, de a szerelem mint legfôbb érték ekkor lesz költészetének meghatározó "témájává". Érzelmeit és gondolatait gazdagon áradó képekben mondja el, a szabad asszociációk révén létrejövô szöveg a keresetlen, spontán lírai beszéd hatását kelti.
A 30-as években költôi módszere átalakul: az asszociáció szerepét a fogalmi kapcsolatteremtés veszi át, a centrális kompozíciót egyre gyakrabban lineáris típusú szerkezet váltja fel, Olyan nyelvet használ, amely a köznyelv egyszerűségét, közvetlenségét követi, de úgy, hogy megôrzi a szürrealizmus eredményeit is. Egyéni hangjának jellemzôje a konkrétnak és elvontnak, a fénynek és homálynak, a költôinek és prózainak sajátos ötvözete.
Megjegyzés küldése