William Faulkner az amerikai dél legnagyobb írója (fókner; 1897-1962), életműve a 20. századi elbeszélô próza kiemelkedô teljesítménye. Példaképe Dosztojevszkij volt:
Faulkner az amerikai Délben olyan feudális maradványokkal megterhelt társadalmat látott meg, amely tragikus lehetôségeiben a 19.
századi Oroszországéhoz hasonlítható. Ezen a társadalmi talajon az erkölcsi normák is értelmüket vesztik, s az emberi kapcsolatok is eltorzulnak. Az ostoba elôítéletek, a faji gyűlölködés, a brutalitás légkörében mindenki áldozat.
Faulkner történeteinek színhelye legtöbbször a képzeletbeli Yoknapatawpha, középpontjában Jefferson városkával.
Ugyanaz a szereplô több regényben is elôfordul (vö.: Balzac:
Emberi szinjáték), több szereplô viseli ugyanazt a nevet, akiket az író egymás hasonmásának tekint. Faulkner számos alakjában mániává fajuló erôk és vágyak lobognak, életük mozgatója az erôszak, vagy sorsuk a szenvedés. Regényeiben a nyers valóság bemutatása fokozatosan vízióvá szélesedik. A jelent beárnyékolja a múlt, az idôrend egységének helyébe az atmoszféra egysége lép.
Faulkner legtöbbször szereplôi nézôpontjából láttatja a világot, a belsô monológok áradásában maradéktalanul érvényesül az író elementáris elbeszélô ereje, hangulatteremtô képessége és nyelvi virtuozitása.
A hang és a téboly c. regényében (1929) - a cím Macbeth egyik monológjából származik - azt a folyamatot ábrázolja, melynek során a déli birtokosok elvesztik földjüket, s kôzülük csak a morálisan legalacsonyabb rendűek képesek a felszínen maradni. A Compson család hanyatlását a családtagok szemszögébôl ismerjük meg. A négy fejezet mindegyike ugyanazt az eseménysort beszéli el, az idióta Benjy, a testvérszerelem elôl öngyilkosságba menekülô Quentin, a minden erkölcsi gátlástól mentesen, csak az egyéni hasznot kergetô Jason és egy személytelen elbeszélô nézôpontjából. A négyféle nyelv (a végletes töredékesség, a költészet határát súroló elvontság, a hétköznapi célirányosság és a személytelen hűvösség) a művet különösen gazdaggá teszi.
A Mig fekszem kiteritve ( 1930) a nézôponttechnika másik lehetôségét aknázza ki. A haldokló Addie Bundrent hozzátartozói a családi telekre viszik, hogy ott temessék el. Elôrehaladásukat egyöntetű stílusú rövid belsô monológokból ismerjük meg. A már-már széthúzó családtagok a közös erôfeszítés idejére kénytelen-kelletlen együtt tartanak, s a belsô monológ ezta közösséget hivatott kifejezni.
Megjegyzés küldése