Az emberi közösségek, kialakulásával, az emberi társadalmi együttélés megjelenésével egyidős a jogi gondolkodás azon ága, mely arra keresi a választ, hogy milyen alapja van azoknak a magatartási normáknak, melyek a szervezett közösségeket, az emberi kapcsolatokat szabályozzák.
Az állam, mint főhatalom, legfőbb jogalkotó, a rend őre, a magatartási szabályok megteremtője valamilyen ráruházott hatalomnál fogva gyakorolja e jogosítványait, alkotja meg a társadalom valamennyi tagjára kötelező jogszabályait. Egyesek a nép és az állam közötti szerződéses viszonyként fogták fel, melynek lényege, hogy a hatalom legfőbb letéteményese, a nép saját belátásából döntött úgy, hogy a rend és a békés együttélés biztosítása érdekében hatalmának egy jelentős szeletét az államra ruházza megfelelő korlátok és garanciák beiktatásával (társadalmi szerződés elmélete). Mások az emberi felismerés racionalizmusával és a szükségszerűség örök törvényével magyarázzák az államokban tradicionálisan kialakult jogkörök eredetét. A szervezett állami rend létrejöttén és az állam rendőri szerepén túlmenően azonban a jogbölcselet képviselőit leginkább foglalkoztató kérdés az állam által alkotott pozitív jog érvényességének és igazságosságának kérdése. Meddig terjed az állam hatalma? Létezik-e olyan örök értékrend, ami korlátozza az államot a magatartási szabályok megalkotása során? A természetjogi elméletek megalkotói egy magasabb rendű normának való megfelelésben látják a jog érvényességének és ezáltal a jogbiztonságnak a kulcsát. Nem elegendő a jogszabályok megalkotásának folyamatához kapcsolódó formai kritériumokat teljesíteni, a megfelelő szerv által a megfelelő eljárási rendben megalkotni és kihirdetni a normákat, hanem olyan tartalmi követelményeknek is meg kell felelnie a létrehozott normának, amely követelmények valamely, a jognál magasabb rendű, a társadalom egészét átható és minden ember által feltétel nélkül elfogadott és vallott morális szabályokkal azonosak.
A totalitárius államok formálisan legális jogi köntösbe bújtatott embertelen világa megmutatta annak szükségességét, hogy a jogszabályok keletkezése köré olyan burok kerüljön, melyet a világ valamennyi államában egyformán elfogadott erkölcsi, morális magatartási szabályok, az emberi együttélés legalapvetőbb követelményeit magában foglaló elvek alkotnak. A társadalmi együttélés alapjai a valamennyi ember viselkedésében születésétől fogva benne rejlő morális gátlások és veleszületett jó és rossz érzékek. Amennyiben az állam által alkotott jogszabályok ellenkeznek ezekkel a társadalom széles köre által elfogadott, belső erkölcsi normákkal, úgy azzal a helyzettel találja magát szembe a jogalkotó, hogy formálisan ugyan érvényes szabályát a társadalom tagjai nem fogadják el, az kiüresedett írott joggá válik. A kérdést leegyszerűsítve az amerikai esküdtszéki rendszer számos példával szolgál a jogszabályok társadalmi elfogadtatásához kapcsolódóan. Több esetben derült ki a bírósági eljárások során, hogy a nyilvánvalóan pozitív jogba ütköző és a jogalkotó által elítélni rendelt magatartások az esküdtszék – mint a jogkövető állampolgárok mintatestülete – nézőpontjából megengedett és erkölcsileg védhető cselekvéseket rejtenek.
Az emberi jogok és a személyiségi jogok tartalma és elismertsége napjainkban szinte valamennyi államban azonos a jogvédelem módjában, a személyében megsértett ember számára rendelkezésre álló jogi eszköztár milyenségében találhatóak csak eltérések. A személyiségi jogok az ember veleszületett jogai, melyek függetlenek az aktuális hatalom akaratától. Egyetlen állam sem teheti meg, hogy ezeket az ember természetében kezdettől fogva benne rejlő jogokat korlátozza, ne ismerje el vagy aktuális akaratához igazodó tartalommal töltse meg.
Az állam, mint főhatalom, legfőbb jogalkotó, a rend őre, a magatartási szabályok megteremtője valamilyen ráruházott hatalomnál fogva gyakorolja e jogosítványait, alkotja meg a társadalom valamennyi tagjára kötelező jogszabályait. Egyesek a nép és az állam közötti szerződéses viszonyként fogták fel, melynek lényege, hogy a hatalom legfőbb letéteményese, a nép saját belátásából döntött úgy, hogy a rend és a békés együttélés biztosítása érdekében hatalmának egy jelentős szeletét az államra ruházza megfelelő korlátok és garanciák beiktatásával (társadalmi szerződés elmélete). Mások az emberi felismerés racionalizmusával és a szükségszerűség örök törvényével magyarázzák az államokban tradicionálisan kialakult jogkörök eredetét. A szervezett állami rend létrejöttén és az állam rendőri szerepén túlmenően azonban a jogbölcselet képviselőit leginkább foglalkoztató kérdés az állam által alkotott pozitív jog érvényességének és igazságosságának kérdése. Meddig terjed az állam hatalma? Létezik-e olyan örök értékrend, ami korlátozza az államot a magatartási szabályok megalkotása során? A természetjogi elméletek megalkotói egy magasabb rendű normának való megfelelésben látják a jog érvényességének és ezáltal a jogbiztonságnak a kulcsát. Nem elegendő a jogszabályok megalkotásának folyamatához kapcsolódó formai kritériumokat teljesíteni, a megfelelő szerv által a megfelelő eljárási rendben megalkotni és kihirdetni a normákat, hanem olyan tartalmi követelményeknek is meg kell felelnie a létrehozott normának, amely követelmények valamely, a jognál magasabb rendű, a társadalom egészét átható és minden ember által feltétel nélkül elfogadott és vallott morális szabályokkal azonosak.
A totalitárius államok formálisan legális jogi köntösbe bújtatott embertelen világa megmutatta annak szükségességét, hogy a jogszabályok keletkezése köré olyan burok kerüljön, melyet a világ valamennyi államában egyformán elfogadott erkölcsi, morális magatartási szabályok, az emberi együttélés legalapvetőbb követelményeit magában foglaló elvek alkotnak. A társadalmi együttélés alapjai a valamennyi ember viselkedésében születésétől fogva benne rejlő morális gátlások és veleszületett jó és rossz érzékek. Amennyiben az állam által alkotott jogszabályok ellenkeznek ezekkel a társadalom széles köre által elfogadott, belső erkölcsi normákkal, úgy azzal a helyzettel találja magát szembe a jogalkotó, hogy formálisan ugyan érvényes szabályát a társadalom tagjai nem fogadják el, az kiüresedett írott joggá válik. A kérdést leegyszerűsítve az amerikai esküdtszéki rendszer számos példával szolgál a jogszabályok társadalmi elfogadtatásához kapcsolódóan. Több esetben derült ki a bírósági eljárások során, hogy a nyilvánvalóan pozitív jogba ütköző és a jogalkotó által elítélni rendelt magatartások az esküdtszék – mint a jogkövető állampolgárok mintatestülete – nézőpontjából megengedett és erkölcsileg védhető cselekvéseket rejtenek.
Az emberi jogok és a személyiségi jogok tartalma és elismertsége napjainkban szinte valamennyi államban azonos a jogvédelem módjában, a személyében megsértett ember számára rendelkezésre álló jogi eszköztár milyenségében találhatóak csak eltérések. A személyiségi jogok az ember veleszületett jogai, melyek függetlenek az aktuális hatalom akaratától. Egyetlen állam sem teheti meg, hogy ezeket az ember természetében kezdettől fogva benne rejlő jogokat korlátozza, ne ismerje el vagy aktuális akaratához igazodó tartalommal töltse meg.
Megjegyzés küldése