Nagy Lajos (1883-1954) könyörtelenül józan megfigyelô volt, írói magatartását az igazsághoz való kérlelhetetlen ragaszkodás jellemezte. Szakított a magyar elbeszélô irodalomban hagyományos anekdotizmussal, érzelmességgel, és az elbeszélés változatos formáit munkálta ki.
Elsô írói korszakának két nagy témája a tisztaságát, szépségét elvesztô, áruvá lett szerelem, a kielégítetlen, megalázott testi vágy és az igazságtalan társadalmi rend. Az írót a keserű tehetetlenség érzése tölti el, látszólagos tárgyilagossága mögött lefojtott indulatok rejtôznek. A novellákat erôs szálak fűzik a naturalizmushoz, az ösztönélet elemzése különösen nagy szerepet kap bennük.
A húszas évek közepétôl novelláinak három típusát érleli ki:
a) Munkásságában tovább él a hagyományos realista novella, kerek történettel és drámai összeütközéssel (1979 május, 1932).
b) Kísérletezik az indulatok lírai áradását szabadjára engedô expresszionista hangvételű novellatípussal is (Jeremiáda, 1927).
c) Szimultanista novelláiban montázstechnikával az egy idôben és különbözô helyeken lejátszódó eseményeket, az élet ellentétes mozzanatait állítja egymás mellé (Napirend, 1927; Január, 1929; Bérház, 1931).
A harmincas évek elején az író Három magyar város (1933) és Kiskunhalom (1934) c. munkáival az irodalmi szociográfia, az ún. falukutató mozgalom elôfutára lett. Ezekre a műveire hatással volt a Neue Sachlichkeit (naje zahlihkájt), az új tárgyiasság néven ismert stílusirányzat, amely Németországban lépett fel a 20-as és 30-as években az expresszionizmus ellenhatásaként. Az irányzatot kiábrándult, szkeptikus szemléletmód jellemzi, az írók megvetik a túláradó érzéseket, csak a puszta tények tárgyilagos leírására szorítkoznak, jellegzetes műfajuk a riport- és dokumentumregény.
A Kiskunhalommal Nagy Lajos írói pályájának tetôpontjára ért el. Ebben a szociográfiai regényben egy alföldi falu életének egyetlen napját rajzolja szimultán módszerrel montázstechnikával. A falu társadalmának keresztmetszetét dokumentatív tényközléssel és történetek elbeszélésével adja, a regényben szociografikus elemeket és eljárásokat alkalmaz.
Az elbeszélô nem fűz kommentárt az ábrázoltakhoz, de az elôadás hol ironikus, maróan gúnyos, hol pedig tárgyilagos,visszafogottan Iírai hangneme jól érzékelteti az író szemléletét. Śgy idézi meg a poros falu képét, a kicsinyes, szürke emberi sorsokat, hogy közben érezhetôvé válik a dermedtség, a mozdulatlanság mögött munkáló erôknek a könyörtelensége, az élet reménytelen egyhangúsága és sivársága.
Elsô írói korszakának két nagy témája a tisztaságát, szépségét elvesztô, áruvá lett szerelem, a kielégítetlen, megalázott testi vágy és az igazságtalan társadalmi rend. Az írót a keserű tehetetlenség érzése tölti el, látszólagos tárgyilagossága mögött lefojtott indulatok rejtôznek. A novellákat erôs szálak fűzik a naturalizmushoz, az ösztönélet elemzése különösen nagy szerepet kap bennük.
A húszas évek közepétôl novelláinak három típusát érleli ki:
a) Munkásságában tovább él a hagyományos realista novella, kerek történettel és drámai összeütközéssel (1979 május, 1932).
b) Kísérletezik az indulatok lírai áradását szabadjára engedô expresszionista hangvételű novellatípussal is (Jeremiáda, 1927).
c) Szimultanista novelláiban montázstechnikával az egy idôben és különbözô helyeken lejátszódó eseményeket, az élet ellentétes mozzanatait állítja egymás mellé (Napirend, 1927; Január, 1929; Bérház, 1931).
A harmincas évek elején az író Három magyar város (1933) és Kiskunhalom (1934) c. munkáival az irodalmi szociográfia, az ún. falukutató mozgalom elôfutára lett. Ezekre a műveire hatással volt a Neue Sachlichkeit (naje zahlihkájt), az új tárgyiasság néven ismert stílusirányzat, amely Németországban lépett fel a 20-as és 30-as években az expresszionizmus ellenhatásaként. Az irányzatot kiábrándult, szkeptikus szemléletmód jellemzi, az írók megvetik a túláradó érzéseket, csak a puszta tények tárgyilagos leírására szorítkoznak, jellegzetes műfajuk a riport- és dokumentumregény.
A Kiskunhalommal Nagy Lajos írói pályájának tetôpontjára ért el. Ebben a szociográfiai regényben egy alföldi falu életének egyetlen napját rajzolja szimultán módszerrel montázstechnikával. A falu társadalmának keresztmetszetét dokumentatív tényközléssel és történetek elbeszélésével adja, a regényben szociografikus elemeket és eljárásokat alkalmaz.
Az elbeszélô nem fűz kommentárt az ábrázoltakhoz, de az elôadás hol ironikus, maróan gúnyos, hol pedig tárgyilagos,visszafogottan Iírai hangneme jól érzékelteti az író szemléletét. Śgy idézi meg a poros falu képét, a kicsinyes, szürke emberi sorsokat, hogy közben érezhetôvé válik a dermedtség, a mozdulatlanság mögött munkáló erôknek a könyörtelensége, az élet reménytelen egyhangúsága és sivársága.
Megjegyzés küldése