Mikes Kelemen régi irodalmunk egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Törökországi levelek című művét nem Magyarországon, hanem Rodostóban, Rákóczi inasaként írta a fejedelem ösztünzésére. A műnek eredetileg nem "Törökországi levelek" volt a címe. A jelenlegit Kulcsár István találta ki, amikor 1794-ben megjelentette.
A Leveleskönyvnek nincs tervszerűen elrendezett szerkezete, mivel a különálló levelek mindegyike egy-egy önálló egységet alkot ("Leveleket írok, nem könyvet"). Mikes Kelemen mûve nem hatalmas, monumentális alkotás és a vallásra vonatkozó részek sincsenek túlsúlyban. Bár a barokk korban élt, az elõbb említett okok miatt alkotását inkább a rokokóhoz sorolhatjuk. Témájuknál fogva a leveleket harom nagy csoportra tudjuk osztani: 1. A lelkesedés, a közeli hazatérés vágyát, 2. az érzelmi hullámzást, 3. a teljes reménytelenséget megfogalmazó levelek. Ezekben az író a törökországi taopasztalatairól, élményeirõl, személyes gongolatairól ír (Például: a bújdosók egyhangú élete, a rodostói udvar rendtartása, törököknél tett látogatások, árvizek, földindulások stb).
A 37. levél az elsõ csoportba tartozik, annak egyik kiemelkedõ alkotása. Személyes élmények sokasága vezeti az elõre eltervezett felépítésû verset. Távolról közeledika házakig, bemutatva a tájat, a török gazdaságát, a város elhelyezkedését ("Lóháton innét Konstantinápolyban könnyen el lehet menni"). Aztán az utcát írja le, odaköltözésük körülményeit, kapcsolatukat a szomszédokkal. Lassan ér el a tulajdonképpeni témához: bemutatni életük egyhangúságát.
A 112. levél a harmadik csoportba tartozik. Ez egy rendkívüli fontosságú alkotás, hiszen Rákóczi halálát írja le benne. Először csak közli a tényt, majd részletekre kitérve mondja el miként is távozott történelmünk eme nagy alakja az élők sorából. A műben sokkal több az érzelmi kitörés mint például a 37. versben, de ez érthető, mivel szellemi vezére elvesztése hatalas belső űrt és fájdamat hagyhatott maga után.
A levelek fiktívek (képzeltek): nem egy létező, hanem egy kitalált személyhez - egy Konstantináplyban élő öreg erdélyi hölgyhöz - írta őket. Ezekben a klasszikus francia levelezés és a rokokó jellemvonásai is megfigyelhetők: a titkon nyilvánosságot remélő félmagán jelleg, a társalkodó hangnem ("De tréfa nélkül édes néném"), az egyik tárgyról a másikba térő gondolatszövés, korlátok nélkül szól bármiről, ami csak eszébe jut (a 37. levélben szinte teljesen leírja életkörülményeit, környezetét, a gazdaság másságáról is beszámol stb...). Ugyanakkor a könnyedség és irónia képei is megtalálhatók ("úgy szeretem Rodostót, hogy el nem felejthetem Záhogyt"). A levelek további fontos jellemzője, hogy valódi keltezésűek.
A levelek megfogalmazási, leírási módja rendkívül pontos, szinte tökéletesen ábrázolja a természetet és az érzelmi életet. A levelekben nagyon sok vonást lehet felfedezni: majdnem mindent, amit Törökországban megismert, üsszehasonlítja hazai megfelelőjével (pl.: bortermelés). Ezzel a nagyon erős honvágyat fejezi ki - ami persze keveredik a szokásos iróniával. Stíluseszközei intenzív használatával teszi Mikes Kelemen tarkábbá ezt a művét. Az általa tapasztalt érdekes esetek anekdotaként jelennek meg a levélforma társalgó lőadásában. Gyakran használ erős érzelmi töltésű jelzőket (Pl.: Rodostó "kedve elunt városa", "édes keserű laktunk helye"). A hagyományos levélzáró részt jelzőhalmozással teszi játékossá: "... ezzel maradok kend köteles, láncos, madzagos, spárgás és zsinóros szolgája". Kedveli az alliterációs formát (Pl.: "holnap az a holnap hat holnapra halad"), a szójátékokat, a megszemélyesítést, a haszonlatokat ("úgy halt meg, mint egy gyermek"). Az író az erdélyi nyelvet használta fel az íráshoz (mivel ott született) és ezzel a levelek olyan hatást váltanak ki, mintha egy székely mesélő tollából származnának.
Mikes Kelemen ezt az alkotását kevésbé értékelte annyira, mint a Mulatságos napok című műfordítását. Az utókor számára azonbn történelmi mondanivalója miatt sokkal értékesebb alkotás a Törökországi levelek.
A Leveleskönyvnek nincs tervszerűen elrendezett szerkezete, mivel a különálló levelek mindegyike egy-egy önálló egységet alkot ("Leveleket írok, nem könyvet"). Mikes Kelemen mûve nem hatalmas, monumentális alkotás és a vallásra vonatkozó részek sincsenek túlsúlyban. Bár a barokk korban élt, az elõbb említett okok miatt alkotását inkább a rokokóhoz sorolhatjuk. Témájuknál fogva a leveleket harom nagy csoportra tudjuk osztani: 1. A lelkesedés, a közeli hazatérés vágyát, 2. az érzelmi hullámzást, 3. a teljes reménytelenséget megfogalmazó levelek. Ezekben az író a törökországi taopasztalatairól, élményeirõl, személyes gongolatairól ír (Például: a bújdosók egyhangú élete, a rodostói udvar rendtartása, törököknél tett látogatások, árvizek, földindulások stb).
A 37. levél az elsõ csoportba tartozik, annak egyik kiemelkedõ alkotása. Személyes élmények sokasága vezeti az elõre eltervezett felépítésû verset. Távolról közeledika házakig, bemutatva a tájat, a török gazdaságát, a város elhelyezkedését ("Lóháton innét Konstantinápolyban könnyen el lehet menni"). Aztán az utcát írja le, odaköltözésük körülményeit, kapcsolatukat a szomszédokkal. Lassan ér el a tulajdonképpeni témához: bemutatni életük egyhangúságát.
A 112. levél a harmadik csoportba tartozik. Ez egy rendkívüli fontosságú alkotás, hiszen Rákóczi halálát írja le benne. Először csak közli a tényt, majd részletekre kitérve mondja el miként is távozott történelmünk eme nagy alakja az élők sorából. A műben sokkal több az érzelmi kitörés mint például a 37. versben, de ez érthető, mivel szellemi vezére elvesztése hatalas belső űrt és fájdamat hagyhatott maga után.
A levelek fiktívek (képzeltek): nem egy létező, hanem egy kitalált személyhez - egy Konstantináplyban élő öreg erdélyi hölgyhöz - írta őket. Ezekben a klasszikus francia levelezés és a rokokó jellemvonásai is megfigyelhetők: a titkon nyilvánosságot remélő félmagán jelleg, a társalkodó hangnem ("De tréfa nélkül édes néném"), az egyik tárgyról a másikba térő gondolatszövés, korlátok nélkül szól bármiről, ami csak eszébe jut (a 37. levélben szinte teljesen leírja életkörülményeit, környezetét, a gazdaság másságáról is beszámol stb...). Ugyanakkor a könnyedség és irónia képei is megtalálhatók ("úgy szeretem Rodostót, hogy el nem felejthetem Záhogyt"). A levelek további fontos jellemzője, hogy valódi keltezésűek.
A levelek megfogalmazási, leírási módja rendkívül pontos, szinte tökéletesen ábrázolja a természetet és az érzelmi életet. A levelekben nagyon sok vonást lehet felfedezni: majdnem mindent, amit Törökországban megismert, üsszehasonlítja hazai megfelelőjével (pl.: bortermelés). Ezzel a nagyon erős honvágyat fejezi ki - ami persze keveredik a szokásos iróniával. Stíluseszközei intenzív használatával teszi Mikes Kelemen tarkábbá ezt a művét. Az általa tapasztalt érdekes esetek anekdotaként jelennek meg a levélforma társalgó lőadásában. Gyakran használ erős érzelmi töltésű jelzőket (Pl.: Rodostó "kedve elunt városa", "édes keserű laktunk helye"). A hagyományos levélzáró részt jelzőhalmozással teszi játékossá: "... ezzel maradok kend köteles, láncos, madzagos, spárgás és zsinóros szolgája". Kedveli az alliterációs formát (Pl.: "holnap az a holnap hat holnapra halad"), a szójátékokat, a megszemélyesítést, a haszonlatokat ("úgy halt meg, mint egy gyermek"). Az író az erdélyi nyelvet használta fel az íráshoz (mivel ott született) és ezzel a levelek olyan hatást váltanak ki, mintha egy székely mesélő tollából származnának.
Mikes Kelemen ezt az alkotását kevésbé értékelte annyira, mint a Mulatságos napok című műfordítását. Az utókor számára azonbn történelmi mondanivalója miatt sokkal értékesebb alkotás a Törökországi levelek.
Megjegyzés küldése