(Marx filozófiai gondolatai a történelemről és társadalomról)
Tematika:
A materializmus történetéről: naív, mechanikus, dialektikus materializmus.
Materializmus és dialektika Marx gondolkodásában: az eltárgyiasodás, eldologiasodás fogalma.
A kapitalista termelés elemzése (A tőke).
Marx és Engels közös munkái – a filozófia és politika összefüggése munkásságukban.
A materialista dialektika XX. századi művelői.
Lukács György életművének sokoldalúsága: esztétikai, filozófiai, politikai gondolatai. A “komplexusok komplexusának” összefüggései Lukácsnál.
Herbert Marcuse. A lét és gondolkodás dimenziói Marcuse gondolkodásában.
A filozófiatörténet legnagyobb vitát kiváltó ideológiája Marx nevéhez kötődik. Reális értékeléséhez el kell tekinteni mindattól, ami a marxizmus nevében folytatott későbbi politika miatt hozzátapadt.
Karl Marx (1818—1883) rabbi család gyermeke, jogot, történelmet és filozófiát tanult német egyetemeken. Kapcsolatban állt a baloldali ifjúhegeliánusokkal. Radikális baloldali lapot szerkesztett (Rheinische Zeitung), melynek betiltása után Párizsba emigrált, ott ismerkedett meg Engelsszel. Az 1848-as forradalom idején fogalmazták meg a Kommunista Kiáltványt, és részt vettek a németországi forradalomban. A bukás után Angliában telepedtek le.
Munkássága kezdetén filozófiai tanulmányokat írt (pl. Gazdasági-filozófiai kéziratok, 1844; Német ideológia, 1845 – Engelsszel közösen; A filozófia nyomorúsága), később pedig a közgazdaságtan elméletével foglalkozott (pl. A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai, 1857—59). A tőke I. kötete még életében (1867), további két kötete Engels gondozásában halála után jelent meg.
Friedrich Engels (1820—1895)gazdag gyáros családban született, fiatal korában a baloldali hégeliánusok hatottak rá is, Marxszal együtt lépett be 1847-ben az Igazak Szövetségébe, mely felvette a Kommunisták Szövetsége nevet, és ennek megbízásából írták a Kommunista Kiáltványt. Jelentős fiatal kori szociológiai munkája, mely az angol munkásosztály helyzetét mutatta be. A 70-es 80-as években nemcsak A tőke sajtó alá rendezésével foglalkozott, hanem önálló filozófiai tanulmányokat is írt (A természet dialektikája, Anti Dühring, Ludwig Feuerbach és a klasszikus német filozófia vége).
A marxizmus a filozófiai, gazdasági, történelmi és politikai nézeteket átfogó rendszer megalkotásának igényével fellépő ideológia, mely az 1840-es években a kommunista és munkásmozgalmak talaján keletkezett. Forradalmi és állami ideológiává az 1917-es orosz forradalomhoz kapcsolódóan és azt követően, Lenin munkássága és államszervező tevékenysége nyomán vált.
A marxizmus három forrása (Lenin nyomán):
A marxizmus három alkotórésze: 1. filozófia (dialektikus és történelmi materializmus), 2. politikai gazdaságtan, 3. tudományos szocializmus.
Dialektikus materializmus
Ebben a filozófiai felfogásban két korábbi filozófiai út egyesül. Egyik a materializmus gondolata, a másik a dialektikus szemlélet.
A materializmus a filozófia ontológiai (lételméleti) alapkérdését tekintve abból indul ki, hogy az objektív valóság (a természeti és társadalmi lét valósága) az elsődleges, a tudat, a gondolkodás pedig másodlagos, és az objektív (a tudattól függetlenül létező) valóság által meghatározott (determinált). A tudat tartalma a valóság visszatükröződése, miáltal a valóság megismerhető.
Az ókori materialisták (pl. Lao-ce, Hérakleitosz, Epikurosz stb.) arra törekedtek, hogy megtalálják az ember tudatától függetlenül létező anyag őselvét (naiv materialisták). Mások kidolgozták az anyag atomi szerkezetének elméletét (pl. Démokritosz). A középkorban és a reneszánsz idején a materialista irányzat a nominalizmusban és a panteizmusban fejezte ki magát. A XVII-XVIII. sz. materializmusára a kor természettudományosságának megfelelően a mechanikus szemlélet volt a jellemző, a világot mint egy gépet szemlélték (Bacon, Galilei, Hobbes, Spinoza, Locke, Diderot, Helvetius, Holbach). Ettől az időtől kapcsolódott össze a materializmus az ateizmussal.
A dialektika az ókori görögöknél az érvelés, a dolgok többoldalú megismerésének művészetét jelentette, a középkorban a hét szabad művészet egyikeként a fogalmi gondolkodás tudományát. Átfogó világszemléletté a német idealizmus képviselői, mindenekelőtt Hegel fejlesztette. (Engels szerint a természeti folyamatok leírhatók a dialektika három törvényével: 1. az ellentétek egysége és harca (dialektikus ellentmondás),
A dialektikus materializmus materialista alapja azt jelenti, hogy a világon semmi más nem létezik, csak anyag a maga mozgásának és változásának törvényeivel. Dialektikus jellege pedig azt jelenti, hogy felismeri és alkalmazza az anyag mozgásának, változásának, az alacsonyabb rendü formákból a magasabb rendű formákba szerveződésének törvényszerűségeit.
A dialektikus materializmus, mivel összekapcsolja az objektív világot és ennek az emberi tudatban való tükröződését, egyben ismeretelmélet és logika is.
A dialektikus materializmusnak az emberiség fejlődésének (történelmének) megismerésére való alkalmazása a történelmi materializmus, mely mint szemlélet áthatotta Marx és Engels követőit (pl. Lenin).
A történelmi materializmus alapgondolata az, hogy a természet és a társadalom közötti kapcsolatot a természetet átalakító, a természetből javakat termelő munka teremti meg. Ezáltal a marxisták vizsgálódásának középpontjába a termelési viszonyok kerültek, és ezen az alapon négy megvalósult és egy tételezett formációt különböztettek meg: ősközösség, rabszolgatartó, feudális, tőkés, kommunista társadalom. Ezekre a termelési viszonyokra mint alapra épültek rá a társadalmak politikai, jogi, kulturális viszonyai (felépítmény). A felépítményben létező viszonyok azután visszahatva az alapra azt fokozatosan megváltoztatták, mígnem a mennyiségi változások minőségibe nem csaptak át (forradalom).
Marx felfogása szerint a munka az ember nembeli lényege, az önmegvalósítás és az önkifejezés formája. Azonban a munka a társadalmi fejlődés folyamán elidegenült az embertől, mert a munka eredménye áruvá vált, aminek a lényege a használati értéke helyett a csereértéke lett, aminek legelvontabb kifejezője a pénz, vagyis a tőke. Az emberek fölött ez az elidegenült munka vette át az uralmat, és ezt az elidegenedést csak egy új társadalmi forma, a kommunizmus szüntetheti meg., amiben a dolgozó osztály (munkásság) érdekeltsége fejeződik ki.
Marxéknak ez az elképzelése – bár az elidegenedés gondolata értékes elemeket tartalmaz - illuzórikusnak bizonyult, mindenekelőtt azon a módon, ahogy követői és a rá hivatkozók cselekedtek.
A marxista gondolkodók munkásságának az is irányt szabott, hogy Marx és Engels nem alkottak teljes filozófiai rendszert, hiányzott mindenekelőtt az etika, az ontológia és az ismeretelmélet. Ugyanezért - miután a marxizmus-leninizmus a 30-as évektől a sztálini Szovjetunióban és a kommunista pártokban hivatalos ideológiává vált - ezekhez a témákhoz szabadabban hozzá lehetett nyúlni, kevésbé váltak dogmává.
Karl Kautsky (1854—1938) Engels halála után a német szociáldemokrata mozgalom fő ideológusa volt. Etikáról szólóművében az emberi erkölcs gyökereit az állat társas ösztöneiben látta, melyek fokozatosan erkölcsi érzékké és lelkiismeretté alakultak át.
Vlagyimir Iljics Lenin (Uljanov) (1870—1924) a két orosz forradalom között az osztrákfilozófus, Mach empiriokriticista gondolatait bírálta, mert hatását károsnak tartotta a munkásmozgalomban. Ebben túlságosan leegyszerűsítetten mondja ki, hogy minden ismeretünk az objektív valóság tükröződése
Lukács György (1885—1971) a legnagyobb hatású magyar filozófus volt, és noha nagypolgári családban született Budapesten, érdeklődése mégis a marxizmus és a kommunista mozgalom felé fordult. 1919-ben a Tanácsköztársaság népbiztosa volt. A bukás után Bécsbe emigrált, ott írta meg német nyelven legnagyobb hatású, bár erősen vitatható munkáját Történelem és osztálytudat címmel. Eszerint az osztálytudat akkor fejtheti ki történelmi hatását, ha az egyén azonosul osztályával (miként Hegel abszolút szelleme esetében a szubjektum az objektummal), amiből levezethető akár az egyén teljes odaadása is a mozgalom számára.
A fasizmus elől Moszkvába emigrált, ott írta A fiatal Hegel c. könyvét. A háború után Budapesten tanított, de a kulturális és tudományos élet szélére szorították. Érdeklődése már a 30-as években az esztétika felé fordult, egyebek között a tartalom és a forma viszonyával foglalkozott (Tanulmánykötete: A realizmus problémái, 1948.). Az ész trónfosztása c. kötetben az irracionalista filozófia átfogó kritikáját írta meg.
1956-ban a Nagy Imre kormány minisztere volt, 1959-ig Romániában tartották fogva. Politikai-társadalmi elfogultsága a tapasztalatok ellenére sem változott, mondása szerint “a legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus.
A 60-as években egy nagyszabású társadalom-ontológia megírásán dolgozott, de műve torzóban maradt (A társadalmi lét ontológiájához, I-II. 1976.).
Herbert Marcuse (1898--1979) a frankfurti iskola idősebb nemzedékéhez tartozó filozófus volt.
(A frankfurtiak: Horkheimer (1895—1973), Eric Fromm (1900—1980), Theodor W. Adorno (1903—1969), Jürgen Habermas (1929-- ) stb.)
A frankfurtiak legfőbb filozófiai problémája a fasizmus és a sztálinizmus, ezen újkori barbárságok megtapasztalásából kiindulva a racionalizmus határainak kutatása volt. A racionális emberi cselekvés célja ugyanis a természet birtokbavétele (leigázása), ami öncéllá válva, elidegenedve az embertől felidézi az újkori barbárságba süllyedés veszélyét. Ezért a frankfurtiak kritikával illettek minden ésszerűséget, hiszen az a hatalom fegyverének bizonyult (kritikai elmélet).
Marcuse szerint a kritikai elmélet igazi tárgya a fennállónak mint adottságnak radikális tagadása kell legyen, de a kritikán túl előlegezni is kell a jövőt, a tudás célja az ember felszabadítása kell legyen.
Az egydimenziós ember című könyvében (1964) arról írt, hogy a modern ipari társadalom képes leküzdeni a megdöntésére szerveződő hagyományos erőket, mindenekelőtt azzal, hogy a munkásságot nem pusztán kizsákmányolja, hanem az életszínvonal emelésével integrálja is, vagyis nem csak láncaikat, hanem viszonylagos jólétüket is elveszíthetik. Ezáltal a munkások nemcsak munkavállalóként, hanem fogyasztóként is kizsákmányoltakká, szublimált rabszolgákká lesznek. Kivész belőlük a társadalomkritikai dimenzió, és egydimenziós fogyasztói lénnyé válnak. Ezáltal elvész az a képességük, hogy a fennálló társadalmi rend megváltoztatásáért tegyenek, integrálódnak a politikai rendszerbe, legfeljebb parlamenti ellenzékként működnek. A társadalom megváltoztatása ezért csak a parlamenten kívüli, nem integrálódott, radikális és forradalmi elittől várható, amelyet nem kötnek a modern társadalom megcsontosodott játékszabályai. Ez a gondolat, a modern anarchizmus programja tette alkalmassá Marcusét arra, hogy a 60-as évek vége értelmiségi fiatalságának radikális mozgalmai számára hivatkozási alapul szolgáljon.
Megjegyzés küldése