A századfordulótól az első világháborúig, népességnövekedés, társadalmi átalakulás
Európa népessége – az ipari forradalom térnyerésével párhuzamosan gyorsan növekedett. A növekvő népesség a városokba és a tengerentúlra vándorolt. A gazdasági fejlődés átalakította a társadalmat. Rohamosan csökkent a mezőgazdasági népesség aránya, ugyanakkor felduzzadt a városlakók száma. Gyors iramban nőtt a munkásság létszáma, s megfigyelhető a középosztály, az alkalmazotti réteg számbeli gyarapodása is. Az átalakulás egész Európában megindult, viszont korántsem egyformán zajlott le.
A fejlett Nyugaton az imént ismertetett folyamatok érvényesültek, míg Kelet-Európában az átalakulás éppen csak megkezdődött. Ennek következtében Oroszországban egymás mellett éltek a régi, földbirtokosokból és parasztokból álló, és az új, polgárokból és munkásokból álló társadalmi rétegek. Együttélésük, eltérő szokásaik, értékrendjük számos társadalmi feszültséghez vezetett. Az ilyen, egymásba kapcsolódó, átmeneti szerkezetű társadalmat nevezik torlódó társadalomnak. Közép-Európa társadalmi szerkezetében átmenetet képezett. A két világ együttélése itt is megfigyelhető, ám összeolvadásuk sokkal zökkenőmentesebb volt, mint keleten.
A nagyváros
A korszak sajátos és egyre jellegzetesebb képződménye a nagyváros. Itt jelentek meg átütő erővel a századforduló új vonásai: a városi tömeg, a tömegközlekedés, a sport, a sajtó. A XIX. Század első felében valójában csak két nagyváros létezett Európában: London és Párizs. A rendkívül gyors fejlődés következtében az ipari forradalom korába lépő régiókban gomba módra szaporodtak a nagyvárosok. Ezek voltak az új életforma és a gazdasági fejlődés kiindulópontjai.
Lakás, ruházkodás, élelmezés
Egy korszak embereinek életmódja országonként és társadalmi rétegenként alapvetően eltér egymástól, az új jelenségek bemutatása mégis átfogó képet adhat a kérdéses időszakról.
A nagyvárosok jellemző lakhelye a bérház lett. Az ilyen típusú, 5-6 emeletes házak már a XIX. század első felében megjelentek, most azonban tömegessé váltak. A komfortfokozatnak megfelelően a lakbérek az első emelettől felfelé csökkentek. Így egy házon belül is elváltak egymástól a különböző keresetű csoportok, bár ez a folyamat a századfordulóra inkább az elkülönülő lakónegyedek létrejöttében nyilvánult meg (szegregáció). A különbséget az mutatta, hogy volt-e vezetékes víz- és gázszolgáltatás a lakásokban, mekkora volt a belmagassága, hány szoba volt benne stb. A vagyonosabb polgárok és a középosztály tagjainak lakásiban megjelent a fürdőszoba, a vízöblítéses WC, a központi fűtés. A szobák világosabbakká váltak, könnyebben lehetett tisztálkodni, mosni. A szegényebbek lakásaiban mindez a komfort később és csak részlegesen valósult meg. A szakmunkások jövedelmei megközelítették a kispolgárokét, s ahogy az egyes szolgáltatások a tömegtermelés révén egyre olcsóbbá váltak, úgy a XIX. Század első felének nyomornegyedei Nyugat-Európában visszaszorulóban voltak.
A táplálkozásban a lakásviszonyokhoz hasonló különbség figyelhető meg, de a tendencia itt is a viszonyok javulása volt. A századfordulón a tömegek nyomora mást jelentett, mint korábban, megszűnt az éhezés.
A tömegtermelés olcsóbbá tette a ruházkodást. Az egyszerű emberek is gyakrabban cserélhették öltözetüket. A divat változásának követését korábban csak a középosztály engedhette meg magának – ez már általánossá vált. A nagyvárosi élet, a tömegtermelés egyik következménye, hogy a hagyományos helyi viseletek visszaszorultak vagy eltűntek.
Sport és művészet
A XIX. Században jelentősen kiszélesedett a középosztály, amely követte az arisztokrácia számos kedvtelését. Időt tudtak szakítani a testmozgásra is: létrejött a modern sportélet. A testedzés elválaszthatatlan volt a versenytől. A sport iránti növekvő igény fokozatosan gyarapította a sportágak számát (rögbi, labdarúgás, tenisz, evezés, torna, kerékpár – és autóversenyek). Számos esetben azonban már nem a testedzésen volt a hangsúly, hanem a szórakoztatáson (boksz, lóverseny). Az életszínvonal emelkedésével a szabadidő, az aktív pihenés tért hódított a középosztály, az alkalmazottak és a szakmunkások körében is. A XIX. Század végén sorra alakultak az egyes sportágak nemzeti, majd nemzetközi szövetségei, például FIFA – labdarúgás 1904. Ez tette lehetővé, hogy megvalósuljon a francia Coubertin báró elképzelése, az ókori olimpiák felélesztése. Az első olimpiára 1896-ban Athénban került sor, majd a háborúig négyévenként megtartották a játékokat.
A művészetekben ekkor jelennek meg azok az irányzatok, amelyek már nem a tömegigény kielégítésére törekszenek. A művész és a közönség között szakadék keletkezik, az alkotók elszigetelődnek. Legfontosabb stílusirányzatok: impresszionizmus, szecesszió, szimbolizmus, avantgárd.
Harc a női egyenjogúságért
A nők családon belüli alárendeltsége és távolmaradása a közszerepléstől évszázadokon át alapvetően nem változott. A „modern idők” jelentős változásokat hoztak.
Az életmód átalakulása növelte a szabadidőt, s a gyermeknevelés mellett más tevékenységre is jutott idő. Ebbe az irányba hatott a születésszabályozással csökkenő gyermeklétszám is, a századfordulóra az átlagos brit gyermeklétszám a családokban 2-3 főre csökkent.
Az ipari forradalom idején már nagy számban alkalmaztak női munkaerőt, ami szintén oldotta a nemi szerepek megrögződött korlátait. Az oktatás tömegessé válása révén a nők is hozzájutottak a korábban „elzárt” műveltséghez, egyre több nő szerzett diplomát. A nők iskolázottsága kitágította érdeklődésüket, ugyanakkor alkalmassá tette őket számos, korábban nők számára elképzelhetetlen munkakör betöltésére (tanár, orvos, kutató).
A XIX. Század végén Angliában indult el a női egyenjogúságért folytatott harc, melynek központi követelése a nők családon belüli jogi alárendeltségének megszüntetése és a nőkre kiterjedő szavazati jog (franciául: suffrage) megszerzése volt. A szüfrazsett-mozgalomnem koronázta siker. legismertebb harcosai: Mrs. Pankhurst és lányai, Emily Davison. Harcukat az első világháború előtt
A két világháború közötti időszak
A „tömegek lázadása”
Az európai kortársak többsége úgy érezte, hogy az első világháború igazi határkő a történelemben, olyan hatású esemény, amely után semmi sem marad ugyanaz, mint korábban: államok születtek és tűntek el, megváltoztak a társadalmi viszonyok, a mindennapi élet, maguk az emberek is.
Ha meg akarták ragadni, hogy miben állnak koruk legfontosabb változásai, gyakran emlegetett divatos kifejezéseket használtak, mint például az „amerikanizáció”, a „generációs ellentétek” vagy a „tömegek lázadása”. A változások üteme az Egyesült Államokban volt a leggyorsabb, s a modern tömegkommunikáció segítségével világszerte terjedtek az onnan származó új szokások, divatok. A háborút követően kiéleződtek a generációs problémák: a nagy traumán, a lövészárkok poklán keresztülment generáció képviselői voltak a lázadás, az újítások legeltökéltebb képviselői. A „megfontolt” „boldog békeidőkkel” szemben még a politikai mozgalmak is „fiatalságukat” hangsúlyozták.
Gyorsuló idő
A korábban elkezdődött változások gyorsultak fel, s váltak tömegessé.
A fejlett és a közepesen fejlett országokban tovább csökkent a mezőgazdaságból élők aránya, s nőtt az iparban és a szolgáltatásokban dolgozóké, nőtt a városokban élők száma, emelkedett az iskolázottság szintje, javult az egészségügyügyi ellátás. A világ össznépessége, amely a XIX. Század első évtizedeiben érte el az egymilliárdot, a húszas évek közepén átlépte a kétmilliárdot. A két világháború között folytatódott a születések számának csökkenése. Mivel azonban ez együtt járt a halálozások számának csökkenésével, nőtt az össznépesség száma szinte valamennyi európai országban. A világon minden negyedik ember európai volt.
A változások időnként ellentmondtak egymásnak: miközben például a közlekedés és a hírközlés fejlődésének hatására a „Föld összezsugorodott”, egyre gyorsabban jutottak el a hírek a világ szinte minden pontjára, s nem maradt érintetlen egyetlen hely sem, az államok többsége megpróbálta korlátozni, ellenőrzése alá vonni az emberek, áruk és eszmék szabad áramlását.
Tudomány és technika
A változásokat számos tudományos és technikai újdonság, felfedezés segítette. A két világháború közötti időszak nagy technikai vívmányai korábbi korszak találmányainak tökéletesítésével születtek meg (repülőgép, autó).
A világháború előtti években korszakalkotó tudományos elméletek születtek. Albert EinsteinErnest Rutherford radioaktív bomlásra vonatkozó kísérleti eredményei Niels Bohr atom-modellje új lendületet adtak a húszas-harmincas évek kutatásainak. A két világháború között született meg az új tudományág, a kvantummechanika, amelynek tudományos jelentőségén túl fontos világnézeti hatásai is voltak. A korábbi mechanikus világkép alapján nem volt ugyanis megmagyarázható számos új kísérleti eredmény. Az atomfizika elméleti eredményeinek gyakorlati következményei is lettek. Az első kísérleti atomreaktort 1942-ben a Chicagói Egyetemen helyezték üzembe, az atombombát a második világháború végére sikerült előállítani. relativitáselmélete,
A technikai fejlődés a két világháború közötti korszakban tömegek számára tette lehetővé a korábban csak kevesek által használt újdonságokat. Ekkor jelentek meg a kényelmes, könnyen kezelhető fényképezőgépek, amelyekkel a harmincas évek közepétől már színes képeket is lehetett készíteni. Az elektromosságot a háztartásokban már nem csak világításra, hanem háztartási gépek működtetésére is használták. A műanyag hasznosítása ekkor vált tömegessé, a plexi, a PVC a mindennapi tárgyak sokaságában jelent meg.
Az orvostudományban is jelentős felfedezések születtek. A vitaminok felfedezésének hatására számos, korábban elterjedt betegség tűnt el a fejlett országokban, mint a skorbut, az angolkór és a vészes vérszegénység. Az Alexander Fleming által felfedezett penicillin a baktériumok elleni küzdelmet tette sikeressé. Fontos védőoltások jelentek meg, amelyek a sárgaláz, a tetanusz, a tuberkulózis, a diftéria megelőzésére szolgáltak. Az inzulin felfedezése a cukorbetegek életesélyeit javította nagymértékben. Számos korábbi felfedezés ( röntgensugárzás, a vércsoportok elkülönítése) eredményeként új eljárások jelentek meg a diagnosztikában és a műtéti eljárásokban.
Tömegkultúra és tömegsport
A századfordulón megjelent avantgárd folytatásaként újabb és újabb irányzatok bukkantak fel a művészetekben a két világháború között, mint a dadaizmus, a kubizmus, a szürrealizmus, a futurizmus, a konstruktivizmus és az expresszionizmus. Az avantgárd művészei radikálisan szakítottak a hagyományos művészi szemlélettel, igen gyakran tudatosan használták a megbotránkoztatást a hatáskeltés eszközeként, s képviselőik gyakran politikailag radikális irányzatokhoz csatlakoztak. Ezek az irányzatok azonban nem csak indulatokat váltottak ki a közönségből, hanem értetlenséget is. Az ún. magas kultúra és a tömegkultúra szétválása ezekben az évtizedekben vált véglegessé.
Az életkörülmények változásaival – urbanizáció, fizetett szabadidő, javuló kereseti lehetőségek – azonban egyre többen váltak a tömegek szórakoztatására kiépülő új iparágak termékeinek fogyasztóivá.
Megkezdődött a kereskedelmi, a közszolgálati és a szórakoztató rádiózás, s a harmincas évek már ennek első virágkorát hozta. A mozikban a némafilmet kiszorította a húszas évek végén megjelenő hangosfilm, s a korszak végén már színes filmek is készültek (Rudolf Valentino, Charlie Chaplin, Greta Garbó). A filmgyártás üzleti vállalkozás lett. A képregények és a rajzfilmek „sztárjai” (Tarzan, Miki egér, Superman) ekkor születtek vagy váltak igazán ismertté.
A zenében világszerte hódított az amerikai eredetű dzsessz, s az olyan táncok, mint a shimmy, a charleston és a tangó. A korszak kedvelt szórakozóhelye a kabaré lett.
Hasonló folyamatok zajlottak a sport területén is. A sportolás egyre több ember szabadidős tevékenységévé vált, s ezzel párhuzamosan professzionalizálódott is, üzletté vált, a versenyeket egyre nagyobb fizetőképes tömeg figyelte. A XIX. Század végén feltámasztott olimpia a két világháború között vált „nagyüzemmé”, s ekkor rendeztek külön téli olimpiákatnők is. Ekkor vált szokássá, hogy a versenyzők esküt tesznek, hogy felvonják az ötkarikás lobogót és meggyújtják az olimpiai lángot. A politika nem maradt távol a játékoktól: 1920-ban nem indulhattak vesztes országok. is, ekkor versenyezhettek először
„Birodalmi építészet”, „birodalmi” művészet
A harmincas évek diktatórikus rendszerei a művészetet és a sportot is kisajátították, eszközül használták céljaik megvalósításához. Korlátozták a művészi kifejezés szabadságát, miközben a művészek legnagyobb megrendelőivé is váltak (monumentális, a birodalom nagyságát hirdető épületek, heroikus pózba meredő alakok). A művészi kifejezést illetően elvetettek minden avantgárd jellegű újítást – ugyanakkor célratörően használták az új médiákat: a rádiót és a mozit.
A nők helyzete
A nők tömeges munkába állását sokan átmeneti szükségmegoldásnak hitték a világháború alatt. A változás azonban tartósnak bizonyult: a két világháború között a városi nők jelentős része munkát vállalt. A nők nagyobb aktivitása eldöntötte a századfordulón kezdődő vitákat a nők politikai jogairól: a legtöbb európai országban választójogot kaptak. A politikai jogok még nem jelentettek teljes egyenjogúságot: a nők általában alacsonyabb bért kaptak, mint a velük azonos munkakörben dolgozó férfiak, s nagyon ritkán jelentek meg gazdasági és politikai vezető posztokon.
A változások látványos kifejeződést kaptak a hölgyek öltözködésében: lazább, rövidebb ruhák terjedtek el, és olyan „férfias” ruhadarabok, amelyek az első világháborút megelőző időszakban még botrányt keltettek volna. A hajviseletben a rövid „bubifrizura” vált a legdivatosabbá, s egyre több nő dohányzott nyilvános helyen.
Változó világ
A magyar társadalom jelentősen átalakult, ennek fő jellemzője a polgárosodás volt. A korszak másik fontos összetevője a technikai fejlődés által diktált életmódbeli változás volt, amelynek hatásai alól senki sem vonhatta ki magát. A korszak sajátossága, hogy a korábban kevesek számára elérhető tárgyak, kedvtelések tömegessé váltak.
Hírközlés és közlekedés
A ma már mindennapi életünk részét képező eszközök –telefon, villamos, autó- az újdonság erejével hatottak, s alapvetően átalakították az emberek mindennapjait. A telefon és a tömegközlekedési eszközök megjelenésével a távolságok lerövidültek. A postai szolgáltatások olcsóbbá, így tömegessé váltak, a levelezés, a képeslapok küldése széles körben vált divattá.
Higénia, táplálkozás, lakásviszonyok
A közművesítés óriási változásokat eredményezett. A század elején még a kastélyokban is a cselédek által behozott mosdótál jelentette a tisztálkodás lehetőségét. A gyakori mosakodás így elképzelhetetlen volt. A vezetékes ivóvíz kiépítése forradalmasította a kérdést: a módosabb rétegek lakásaiban megjelentek a fürdőszobák.
A csatornázás lehetővé tette az „angol” vízöblítéses WC elterjedését. Higiéniai szempontból ez óriási előrelépést jelentett. De mindennek két oldala van: a higiénia segített a járványok visszaszorításában, ugyanakkor megkezdődött az ivóvízkészlet szennyezése.
A lakásviszonyokról sem lehet egységes képet adni, hiszen rétegenként óriási volt az eltérés, a tendencia mégis az egy főre jutó szobaszám emelkedése volt. Ez a 4-5 szobás polgári otthonok, és a szoba-konyhás bérlakásokban zsúfolódó négy-öt munkáscsalád átlagából eredt.
A táplálkozásban is jelentős változások zajlottak le. Az éhínségek megszűntek, ami természetesen nem azt jelenti, hogy mindenki jóllakhatott.
Szabadidő, szórakozás
A középosztály és az alkalmazotti réteg létszámának növekedése, a munkásság munkaidejének csökkenése következtében beköszöntött a tömeges szabadidőtöltés korszaka. A fizetőképes kereslet elsőként a fejlődés élén járó Budapesten teremtette meg az új szórakozási lehetőségeket. A XX.század elején megjelent a mozi. A mozijegyeket a kisfizetésű munkások is meg tudták vásárolni, s így pillanatok alatt a tömegek kedvenc időtöltésévé vált.
A szabadidő megjelenésével általánossá vált a testedzés is. Úgy is, mint az egészséges élet része és úgy is, mint a szórakoztatás új módja. Tornaklubok alakultak, ahol az ifjúság sportolhatott. Terjedésüket elősegítette a testnevelés szerepének növekedése az oktatásban. A testedzéssel együtt megjelent a sportnak a szórakoztatóiparral rokon, üzleti vonulata is: futballklubok alakultak, melyek városrészekhez, társadalmi csoportokhoz kötődtek.
A korszak szórakozási lehetőségeiből nagyipar nőtt ki. A vevők igényeit figyelembe véve igyekeztek az emberek minden vágyát kielégíteni a legkülönbözőbb szinteken, a cirkusztól a nyilvánosházig.
A turizmus
Az üdülés nem volt új jelenség, az arisztokrácia már a XVI.században fürdőkbe járt kúrákra, pihenni. A reformkorban Balatonfüredet a nemesség szélesebb rétege látogatta. A közlekedés fejlődése, a szabadidő megjelenése és a jövedelmek növekedése révén a középosztály, a kispolgárság és a szakmunkások is bekapcsolódtak a turizmusba.
A középosztály tagjai a nyár egy részét az Adriánál (Abbáziában), a telet a hegyekben – az Alpokban vagy a Tátrában – tölthették pihenéssel, sportolással. A kispolgárok és a munkások turista egyesületei vasárnaponként kirándulásokat szerveztek a városok közelében fekvő hegyekbe.
Irodalmi élet
A magyar kultúra a korábbi évszázadokban sem el Európa szellemi áramlataitól, a századfordulón már együtt élt vele. A divattá és életérzéssé váló felzárkózási vágy a tehetséges fiatalokat Párizsba vonzotta, s Budapest szellemi élete igyekezett követni a nyugati világvárost.
A századforduló irodalmi élete sokszínű volt: ekkor alkotott a múlttal összekötő Mikszáth Kálmán, a modern városi élet reprezentánsa, Molnár Ferenc és a korszak szülöttei, a Nyugat írói-költői: Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Juhász Gyula, Tóth Árpád. A korszakban a középosztály terebélyesedésével jelentős mértékben megnőtt az irodalom iránt érdeklődő közönség. Az érdeklődő olvasóközönség a nagy példányszámú sajtó és a bővülő könyvkiadás révén megélhetést biztosított az irodalmi élet szereplői számára.
A polgárosodással új csoportok váltak az irodalom fogyasztóivá. Magyarországon a századelőn következett be a szakadás a kultúra tömeges fogyasztói és a magas művészet követői között.
A társasági élet nyilvános színhelye, a kávéház volt, Pesten kávéházak százai épültek. Itt írtak, beszélgettek és szórakoztak a művészek, és ide járt a középosztály is. Az utcákon kávéházakban több ember fordult meg, mint ma, a középosztály tagjainak volt szabadideje, ugyanakkor nem volt televízió, rádió, s a mozi is csak a korszak végén jelent meg.
Az oktatás általánossá válásával megjelent az ifjúsági irodalom. Olyan remekművek születtek, mint Gárdonyi: Egri csillagok vagy Molnár Ferenc: Pál utcai fiúk című regényei. Nagy példányszámban jelentek meg, s egyre szélesebb körhöz jutottak el a mesekönyvek is (Benedek Elek). Az olvasási kedv növekedése természetszerűleg a kevésbé színvonalas ponyvától (indiánregények, bűnügyi történetek) a rémregényekig tágította a kínálatot. A bővülő piac a legmodernebb gépekkel felszerelt nyomdaipar kifejlődéséhez vezetett Budapesten.
Irodalmunk kitört nyelvi bezártságából. Például Molnár Ferenc művei Amerikában is kedveltek voltak.
Virágzó zenei élet
Az arisztokrácia és a középosztály zenei műveltsége igen magas volt. Sokan maguk is játszottak hangszeren, hiszen a társasági élet része volt a zene, ami a korszakban még csak élőzenét jelentett.
A századfordulón virágkorát élte az operett. Álomvilága megfelelt a dzsentri ideált követő társadalomnak. A műfaj az Osztrák-Magyar Monarchiában alakult ki, innen terjedt szét a világba, amit a világszerte ismert alkotók nevei fémjeleztek: Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Kálmán Imre.
Rendkívüli népszerűségnek örvendett szinte minden társadalmi réteg körében a „magyar nóta” műfaja. A századfordulón a népi kultúra felfedezésével párhuzamosan indult népzenei gyűjtő utakra a magyar zenei élet két óriása: Bartók Béla és Kodály Zoltán.
Magyarország a két világháború között, Modernizáció és társadalmi egyenlőtlenségek
A Horthy-korszak magyar társadalma a dualizmus korabeli társadalom örököse volt: nőtt az iparban dolgozók száma és a városi népesség aránya, emelkedett az iskolázottság szintje, csökkent a halandóság, terjedtek a modern civilizációs vívmányok. Különbség a fejlődés megkésettségében és ütemében volt tapasztalható: mindezen folyamatok Magyarországtól nyugatra korábban kezdődtek és gyorsabban terjedtek, keletre és délkeletre pedig később és lassabban hatották át a társadalmat.
A magyar társadalmat látványos ellentétek is jellemezték a Horthy-korszakban. Az országos átlagot jelző mutatók mögött rendkívül nagy különbségek húzódtak a jövedelmekben, a vagyoni helyzetben, a társadalmi presztízsben, vallásban, életmódban. A nagybirtokos arisztokrácia elkülönült a hasonlóan vagyonos nagytőkéstől, a kistisztviselő „úri középosztálybeli” öntudattal elhatárolta magát – az esetenként ugyanannyit vagy még többet kereső – szakmunkástól vagy középbirtokos paraszttól.
A vallási különbségek szerepe csökkent a társadalmi életben, noha a katolikus és protestáns egyházak között jelentkeztek bizonyos ellentétek. Az ún. „zsidókérdés” viszont nem vallási, de nem is etnikai, hanem politikai kérdésként merült fel.
A magyarországi zsidóság túlnyomó többsége magyar anyanyelvű volt, többségük az izraelita felekezethez tartozott, az antiszemiták egy része azonban a keresztény hitre tért izraelitákat, sőt, azok gyermekeit is „zsidónak” tartotta.
Az antiszemitizmusnak társadalmi vetülete is volt: a többségi társadalomnál, a polgárosultabb számarányánál (1930-ban a népesség 5,1%-a) nagyobb dolgozott bizonyos értelmiségi és üzleti pályákon. Az ún. „keresztény középosztály” egy része „őrségváltást”, vagyis nagyobb teret követelt magának ezeken a területeken is – miközben az állami hivatalokban és a hivatásos tisztikarban egészen minimális volt a zsidók aránya.
„Úri életforma”
Az „úriemberek” világágba való bekerülés, s ezzel a középosztályba jutás a társadalom tekintélyes részének vágya volt, miközben a népesség 90%-át hatalmas szakadék választotta el az úri világtól.
Az „úri középosztály” már a dualizmus korában is nehezen meghatározható fogalom volt: a dzsentrik, a középbirtokosok, az üzlettulajdonosok, a vezető tisztségviselők, a művészvilág színe java éppúgy idetartozott, mint az állami-és magánalkalmazottak vagy az értelmiség bizonyos rétegei. Az életkörülményekben, végzettségben bizonyos elvárások érvénysültek. Az úri középosztályhoz tartozás mércéjének a származás mellett az érettségi, sőt, egyre inkább a diploma számított. Ezenkívül a lakás mérete, helye, felszereltsége (fürdőszoba, központi fűtés), a cselédtartás vagy az étkezési szokások is fontos mutatókká váltak.
„Igazi úri miliőt” például a három plusz cselédszobás lakás, a napi ötszöri étkezés teremtett, de a két világháború között a középosztálybeliek többsége már nem tudta ezt az életszínvonalat biztosítani. Jövedelem szempontjából bűvös határnak számított a korszak végére az egy főre eső havi 200 pengő.
A szabadidő eltöltése és mennyisége is jelentősen megváltozott, s egyre szélesebb rétegek számára vált elérhetővé a túrázás, a nyaralás a Balaton mellett vagy a Mátra, illetve a Bükk ekkor épülő üdülőhelyein. Viszont kifejezetten úri sportnak tartották a lovaglást, a vívást, a vitorlázást, teniszezést vagy a műkorcsolyázást.
A mozi ebben a korszakban vált népszerűvé. Szinte minden városban, nagyobb községben működött mozi, de alkalmi filmvetítéseket falvakban, sőt, tanyaközpontokban is tartottak. A mozijegy ára mindenki számára elérhető volt. 1931-ben kezdődött a hangosfilmgyártás, s 1944 tavaszáig 352 egész estét betöltő magyar film készült, s emellett mintegy kétezer külföldi filmet is vetítettek.
A két világháború között fellendült az idegenforgalom is.
A földkérdés
Mivel a lakosság több mint fele a földből élt, a magyar társadalom egyik kulcsfontosságú kérdésének számított a földkérdés. 5 hold földből egy átlagos parasztcsaládot nem lehetett eltartani – márpedig a paraszti népesség 72%-a ennél kevesebb földdel rendelkezett, vagy éppen teljesen földtelen volt. Ez a hatalmas csoport a megművelt földterület alig több mint tizedét birtokolta, míg a 100 holdasnál nagyobb birtokosok – a mezőgazdaságból élők 0,8%-a – kezében volt a föld csaknem fele.
A mezőgazdasági népesség korábbi „menekülési lehetősége” – a tömeges amerikai kivándorlás – megszűnt, s az iparosodó nagyvárosok sem tudták a munka nélkül maradó mezőgazdasági népesség egészét felszívni. Ez az agrárnépesség rendkívüli szegénységben élt: rájuk gondoltak a korabeli közírók, amikor a kilencmilliós Magyarországot a „hárommillió koldus országának” nevezték.
Regionális különbségek
Falvakban élt a magyar népesség közel kétharmada, de a falvak élete másként folyt a polgárosultabb nyugati megyékben, az alföldi mezővárosokban, a tanyavilág vagy az árutermelésből kimaradó kisfalvakban. A legjelentősebb regionális különbségek azonban Budapest és „a vidék” között állt fenn. A népesség nagy hányada összpontosult a fővárosban, ahol az életmód gyorsabban változott.
1930-ban Budapesten a házak 0,7%-át építették vályogból – vidéken 47%-át. A villannyal ellátott háztartások aránya Budapesten 83%, vidéken 52% volt, a vezetékes vízzel ellátottaké 85%, illetve 25%, a gázzal rendelkezőké pedig 50%, illetve 1%. 1938-ban Budapesten minden hetedik, vidéken minden harmincadik lakos fizetett elő rádióra. Budapesten a lakások 32%-ban volt fürdőszoba, míg az országos arány 6% volt.
Életkörülmények, szociális viszonyok
A korszakban javult az orvosi ellátottság, az ezer lakosra jutó 117 orvos az európai élmezőny átlagának felelt meg. Bár a népbetegségnek számító tuberkulózist (tüdőbaj) nem sikerült felszámolni, sikeres egészségügyi kampányok zajlottak, s ennek következtében folyamatosan javultak a halandósági mutatók is. A születéskor várható élettartam 40 évről 57 évre emelkedett 1920 és 1941 között. Éppen ezért, bár a születések száma csökkent, az országnépessége mégis növekedett: az 1920-as 7,9 millióról 1941-re 9,3 millióra emelkedett.
Tovább bővült a szociális ellátásban részesülők (beteg-, baleset- és nyugdíjbiztosítás) részesülők köre, a harmincas évek végére már a városi lakosság többségére, az összlakosság 31%-ára terjedt ki. Az ipari munkások számára ugyanis kötelezővé, a köztisztviselők számára önkéntessé vált a társadalombiztosítás. A szociálpolitikai rendszer nagy hiányossága maradt, hogy nem terjedt ki a mezőgazdasági népesség nagyobbik részére, illetve, hogy egyáltalán nem létezett munkanélküli-ellátás.
Az 1930-as évek végére a városi munkásság heti munkaidejét heti 48 órában szabták meg, és ekkor határozták meg először a fizetett szabadságot minimum évi 6 napban. Az erre jogosultak 65 éves korukban vonulhattak nyugdíjba. A mezőgazdasági népesség munkaidejét továbbra is a mezőgazdasági munkák rendje szabta meg.
Megjegyzés küldése