A településszerkezeti változások következtében városok, falvak pusztultak el, az Alföldről sokan a városokba mentek megélhetést találni a háborúk idején, mivel az Alföld aprófalvai teljesen elpusztultak.
Demográfiai, etnikai változások történtek: a háború, az éhínség, a járványok, a kivándorlások (sokan elmenekültek) miatt egész területek váltak lakatlanná, aránytalanságok jelentek meg a népsűrűségben. Magyarország lakosságszáma stagnált: a 15. századi 3,5-4 millió fős lakosság száma a 18. században sem lépte túl a 4 millió főt, míg a nyugati népek lélekszáma növekedett. A stagnáló lélekszámban ráadásul már a bevándorlók száma is benne van: a Délvidékre (Határőrvidékre) szerbek, Erdélybe románok, Szlavóniába horvátok, Bánátba, Tolna - Baranya vidékére németek, Északkelet-Magyarországon lengyelek, ruszinok vándoroltak be, ezáltal etnikai eltolódások is bekövetkeztek. A demográfiai mélypont 1711-re tehető, utána gyors gyarapodás, népességnövekedés figyelhető meg az újjáépítés, a gazdasági helyzet javulása, a bevándorlás, a belső vándorlás (migráció) és a betelepítések következtében.
Magyarország népessége a XVII. században
Zrínyi Miklós a magyar romlás századának nevezte korát. Ebben sok igazság volt. A tizenöt éves háború jóvátehetetlen károkat okozott Magyarország egész területén. A középkori településhálózat nem egy országrészben teljesen megsemmisült. Az elpusztult falvak, mezővárosok sok helyütt sohasem éledtek újjá.
A török dúlások következményeit elsősorban az ország közepén élő magyar lakosság viselte. Az üresen maradt - pusztásodott - vidékre bevándorlók érkeztek. A Maros vonala alatti alföldi részeken ekkor telepedtek meg tömegesen a szerbek, az északi peremvidékekre a szlovákok, a keleti, délkeleti területekre a románok újabb hulláma érkezett. Mivel az új lakosság szinte egyöntetűen paraszti állapotú volt, s az itt talált jobbágyi társadalomba tagolódott, Magyarország társadalomszerkezete egészében változatlan maradt.
Magyarország benépesítése a XVIII. században
Az ország népessége a már három évtizede tartó lassú emelkedés ellenére 1720 körül alig érte el a Mátyás korabelit. De míg akkor hazánk fiai legkevesebb 80%-a magyarul beszélt, a 18. század elejére a magyarok száma felére, kb. 2 millióra csökkent.
A lakatlan tájak benépesítése a török kiűzésével azonnal megindult, hogy - a Rákóczi-szabadságharc alatti megtorpanás után - hatalmas méreteket öltsön. A bozótosok és vadvizek visszahódításában a sűrűn lakott megyék ideáramló jobbágynépe járt az élen.
A belső vándorlásban a magyar és a szlovák jobbágyok vettek részt. A Felvidék egyes megyéinek magyar falvai teljesen kiürültek, helyükbe északnyugatról szlovák parasztok költöztek. De ekkor keletkeztek az Alföld és a Temesköz szlovák szigetei is.
A belső vándorlás mellett fontos szerepet játszottak a bécsi kormányzat és a nagybirtokosok szervezett telepítései. Legnagyobb számban román parasztok és pásztorok jöttek.
A 18. század folyamán Magyarország benépesült, de a magyarság, amelynek nem voltak határon túli tartalékai, saját országában kisebbségbe szorult. Horvátország lakosságát itt nem számítva (nem volt a magyar királyság szerves része) alig-alig közelíti meg számaránya az 50%-ot.
Megjegyzés küldése