József Attila szerelmi költészete [irodalom]

József Attila szerelmi költészete

A magyar reneszánsz irodalom legjobb eredményei Balassi Bálint költészetében ötvöződtek tökéletes egységgé. A 24 éves ifjú Lengyelországból hazatérve ismerkedik meg a nála több évvel idősebb, többgyermekes Losonczy Annával, aki szenvedélyes szerelemmel viszonozza a fiatal költő közeledését. Szerelmük ihlette Balassi első versciklusát, az Anna-verseket. Dobó Krisztinával való házassága érvénytelenítése után ismét Losonczy Annát ostromolja szerelmével. Ebből az időből származnak a Júlia-versek. Dembnó várában (Lengyelország) ismerkedik meg Szárkándi Annával, akihez a Célia-verseket írja. Balassi szerelmi költészete támpontul szolgál a későbbi korok magyar lírájához.

Csokonai Vitéz Mihály Vajda Júliához fűződő szerelmének beteljesülése a Lilla-ciklusban ölt testet. E kapcsolat megszakadása fölött érzett csalódása fogalmazódik meg a rokokói irodalom egyik legszebb gyöngyszemében, a Reményhez című költeményében.

,,Bájoló lágy trillák,

Tarka képzetek,

Kedv, remények, Lillák,

Isten véletek!”

Petőfi ifjúkori szerelmeihez írt költeményei (Alku; Fa leszek, ha… ; Négyökrös szekér) a népdalok egyszerűségét, báját idézik. Az imádott nő iránt érzett rajongása, s az elvesztése feletti aggodalma foglamazódik meg a világirodalom egyik legszebb szerelmes versében, a Szeptember végénben.

Juhász Gyula Anna örök című versében a szerelem örökkévalóságába vetett hitét vallja. Költészetében az emlékezés attitüdje (lelki beállítódás) szerelmi lírájában is tetten érhető: Milyen volt…

Ady szerelmi költészetét két nőalak uralja: Léda (Brüll Adél) és Csinszka (Boncza Berta).

A férfi és nő viszonyának többnyire feloldatlan anagonizmusa (ellentéte) fogalmazódik meg a Lédával a bálban és a Héjanász az avaron című verseiben. Az idős, beteg költő „elbocsájtó szép üzenete” igazából a Csinszkához írt Örizem a szemed című művében fogalmazódik meg igazán.

József Attila zsengéi között is találkozunk szerelmes versekkel.

Első említésre méltó műve Makón született, ahol beleszeretett az internátus igazgatójának lányába, Gebe Mártába. A reménytelen szerelemből fakadó versek egyik figyelemre méltó gyöngyszeme a Csókkérés tavasszal című vers. A viszonzatlan szerelem következtében gyógyszeres öngyilkosságot kísérelt meg.

1923-ban Espersit Mária, Espersit János makói ügyvéd lánya ihleti meg rövid időre. A Lányszépség című versében Balassira emlékeztetően hódol a lány és annak szépsége előtt:

„..Szépség, bárhová lépsz

Neked lobog fel mindenütt a lángész…

…………………………………….

...Csak lelkem tép még egy utolsó rózsát

S mint bánatkertész kis örömvizét,

Szirmát elődbe halkan hinti szét.”

A 20-as évek derekán írt az ifjú költő néhány népdalszerű verset Wallesz Lucához: Tószunnyadó; Pöttyös; Tedd a kezed.

1925-ben íródott Mikor az uccán átment a kedves bájos képei és csacsogó zeneisége ellenére is tartalmaz egy komor gondolatot; a szerelem két ikergyermeke: a boldogság és a féltékenység.

1928 tavaszán ismerkedik meg a költő első igazi szerelmével, Vágó Mártával. Kapcsolatukban kezdettől ott feszeng az odaadó szerelem és az elhidegüléstől való félelem.

„Ha kerülsz, ne kerülj el messze

köténykéd lennék, ne tépj össze,

dalocskád lennék, ne hallgass el,

kenyérkéd leszek, ne taposs el!”

/Sok gondom között/

A Tudtam én és a Gyermeksírásban című verseiben is a magányos „én” válik megindítóvá. A Klárisok című költeményének második versszaka talán a költő tragikus sorsát vetíti előre.

„Rózsa a holdudvaron,

aranyöv derekadon.

Kenderkötél,

Kenderkötél nyakamon.”

A szakítás elkerülhetetlen. Nemcsak a földrajzi, hanem az osztálykülönbség okozta távolság is közrejátszott elválásukban. A Mióta elmentél, a boldogsággal kecsegtető szerelem hattyúdala, a Végül-ben a kapcsolat halálát énekli meg a költő:

„Egy jómódú lányt szerettem

osztálya elragadta tőlem.”

1930 őszén ismerkedik meg Szántó Judittal, aki hat esztendőn át élettársa lesz. Kapcsolatuk nem felhőtlen, az Ady-Léda viszonyra emlékeztet. Kettőjük kapcsolatában inkább Judit a domináns. A költőnek a munkásmozgalomban való aktív részvételét nagyban befolyásolja ez a viszony. Ekkortájt született művei között sok az agitatív hangvételű, pártpolitikai indíttatású vers. A Judittal történő végleges szakítás után (1936) keletkeznek azok az átkozódó-vágyakozó költemények, melyek a Szép szóban látnak napvilágot. (Judit; Elmaradt ölelés) Miközben a költő tudja, hogy a szerelmi kapcsolat immár végképp lehetetlen, káromló-szerelmeskedő versekben kiáltja világgá fájdalmait.

1933-ban egy lillafüredi írói rendezvény véletlen félbeszakadásának köszönhető a világirodalom talán legmonumentálisabb szerelmi költeményének a megszületése. Ihletője Szöllősi Henrikné Marton Márta volt. Márta különleges szépsége, környezetében mindenkit magával ragadott, József Attilát is megbabonázta (Német Andor így írja le a lányt: karcsú, barnahajú, fekete-éj szemű lány). A szerelemről, a férfi és a nő kapcsolatáról egyedi módon szól a költő. Művészeti eszközei avatják ezt a verset a legeredetibb és legmerészebb szerelmi költeménnyé a világirodalomban. Ez a tiszavirág-életű szerelem csak ürügyül szolgált annak kifejezésére, hogyan éli át a költő a szerelmet.

Hat részlet-vers mozaikból alakul ki a vers.

Az első részlet egy jellegzetes József Attila-i verskezdés, mely környezetrajz. Impresszionista tájkép, melyben ott a szemlélődő költő. A lírai én szoktatja szívét a csendhez, a benne uralkodó érzésekhez. A szerelemmel teli férfi magányában a természet szépségeibe is a szeretett nő vonásait látja bele.

„Itt ülök csillámló sziklafalon.

Az ifju nyár

könnyû szellôje, mint egy kedves

vacsora melege, száll.”

A strófa végén megjelenik a kedves, mely mozgalmasságot hoz az eddigi meditáló mozdulatlanságba s ezzel egyszerre a képzelet síkjába lép át.

„ím újra látom, hogy fakad

a kerek fehér köveken,

fogaidon a tündér nevetés.”

A második részlet mérhetetlen mélységeket átfogó miniatűr, mely tele van ellentétekkel:

„míg én, életem csúcsai közt, a távol

közelében, zengem, sikoltom,

verôdve földön és égbolton,

hogy szeretlek, te édes mostoha!”

A költő magányát ez a szerelem oldotta fel, s most, hogy a kedves elment, túláradva, sikoltva buggyan ki belőle a vallomás: „Szeretlek te édes mostoha!”

József Attila egész életét beárnyékolja az édesanyja korai elvesztése. A harmadik rész elején az anya-gyermek kapcsolat áll, mellyel az összetartozás fontosságát próbálja kiemelni. Ennek az érzésnek a még erősebb kifejtését szolgálják a további hasonlatok. A szeretett lény egésze savként maródik be imádója lényébe.

Szeretlek, mint anyját a gyermek,

mint mélyüket a hallgatag vermek,

szeretlek, mint a fényt a termek,

mint lángot a lélek, test a nyugalmat!

A negyedik részlet a legmerészebb szerelmi leírás, amellyel eddig találkozhattunk. Úgyszólván egy ünnepélyes hangulatú biológiai vízió. A szerelem eksztázisa túllép a szeretett nő milliószor magasztalt külső szépségén; a röntgen-szemmel „alászáll rejtelmeibe” és állhatatos himnuszt zeng kedvesének belső világáról. Ebben a részben fellelhetjük Thomas Mann hatását is, aki a Varázshegy című művében a szeretett hölgy röntgenképét tartja a pénztárcájában.

„Gyomrod érzékeny talaját

a sok gyökerecske át meg át

hímezi, finom fonalát”

„s lombos tüdôd szép cserjéi saját

dicsôségüket susogják!”

Az ötödik rész naturalisztikus hasonlata („Mint alvadt vérrögök, úgy hullanak eléd ezek a szavak.”) arra utal, hogy szerelmének tudatos átérzéséről csak dadogó szavakkal tud vallani a költő. A metaforisztikus jelzői szerkezetek („lágy bölcső”; „erős sír”; „eleven ágy”) az eggyéolvadás vágyát zengik annak árán is, hogy a szeretett lényben imádója feloldódjék a szerelem végtelenségében. A halál ellen csupán ez az egyetlen támaszpont a számára, melyet kétségbeesetten követel. Egy szerkezeti csúcspont és egy hangulati mélypont ötvöződik ebben a strófában. Ez a szakasz egyfajta zárlatként is hat, mely egy visszatérés a valóságba.

A Mellékdal olyan szerepet játszik az ódában, mint egy örvénylő szimfonikus költemény végén elnyugvó, finom, halk dallam.

„talán kihûl e lángoló arc,

talán csendesen meg is szólalsz:”

Nagyon bizonytalan hatást kelt a „nagyon” szó háromszori előfordulásával. Ebben a részben a mindennapok apró örömeit sorolja fel tiszta egyszerűséggel, mely sorokból kivehető egy közvetlen emberi kapcsolat vágya.

„Csobog a langyos víz, fürödj meg!

Ime a kendô, törülközz meg!

Sül a hús, enyhítse étvágyad!

Ahol én fekszem, az az ágyad.)”

A vers kompozíciója összetett: A rajongó, szerelmi izzás után szinte természetszerűen ereszkedik le a költő a csöndes szerelmi boldogság vágyának révébe.

A Mellékdal szabályos, tiszta dallama is a megnyugvás a reményteljes beteljesülését sugallja a korábbi fejezetek zaklatottságával szemben.

A változatos elhelyezkedésű rímek (páros-, ölelkező-, kereszt-, csoportrímek) a költő mesterségbeli viruózitását hirdetik.

Az Óda alapvetően jambikus lejtésű költemény.

József Attila életében még két nő játszott jelentős szerepet.

Gyömrői Edit pszihoanalitikus iránti fellobanó szerelme ihlette a Nagyon fáj kötet néhány megrendítő versét. (Ne bántsd; Magány). A gyógyító kapcsolatból egyenlőtlen szerelem alakult ki. A költő érzelmi pokolba kerül. A címadó versben búcsúzik el Edittől.

1937. február 20.-án ismerkedik meg utolsó szerelmével, Kozmutza Flórával. A pszihológusnő szépsége, intelligenciája rabul ejti a költőt. A Flóra-szerelem mégegyszer megajándékozza a boldog reménykedés érzésével (Megméressél). E költeményben újra felcsendül a Balassi-féle életigenlés. A Flórához szóló költeményekben a sokat szenvedett ember utolsó életmámora zeng föl.(Én, ki emberként)

Flóra nem tudja, nem meri vállalni a költőt. E sorscsapás súlya alatt ismét összeomlik József Attila.

Egy újabb lökés Szárszóhoz.

Kosztolányi Dezső: Édes Anna [irodalom]

Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Kosztolányi Dezső a Nyugat első nagy nemzedékének kiemelkedő alakja. Prózában és lírában egyaránt nagyot alkotott. Kiváló költő, novellista, regényíró és virtuóz műfordító. Példaképe Arany János volt, ugyanolyan nyelvi tökéletességre, teljességre törekedett. 1885-ben született Szabadkán, művelt polgárcsaládban. Nevelését nagyapja irányította, aki Bem seregének századosa volt. A gimnáziumot Szabadkán végezte el, jeles eredménnyel. Tanulmányait Budapesten, magyar-német szakos egyetemi hallgatóként folytatta. Filozófiát is hallgatott Bécsben, de végül egyetemi tanulmányait nem fejezte be. Különböző újságoknak írt cikkeket és verseket. Nagy előnyt jelentett számára, hogy több nyelven folyékonyan beszélt. Feleségül vette Harmos Ilona színésznőt, kitől gyermeke született, Ádám. Nem vett részt a világháborúban, amiért kezdetben lelkesedett, de később lesújtotta, rettegéssel töltötte el. Trianon érzékenyen érintette. Pesti Hírlap munkatársaként dolgozott. 1933-ban fény derült állkapcsának rákos daganatára, több műtétet hajtottak végre rajta. Életének utolsó éveire rányomta bélyegét ez a betegség. 1936-ban Budapesten halt meg.

A lírikus Kosztolányi életművét három kötet határozta meg: A szegény kisgyermek panaszai, A bús férfi panaszai és a Számadás.

Kisepikai művei közül az Esti Kornél novellák a legismertebbek. Ezek az írásai önéletrajzi jellegűek, a címszereplő modellje maga az író.

Regényírói munkássága a húszas évek közepén teljesedett ki. 1924-ben írta a Pacsirtát, 1925-ben az Aranysárkány, majd 1926-ban az Édes Annát. Ez a mű Kosztolányi világszemléletének tükre, művészi és emberi értékrendjének foglalata, emberszeretetének és szolidaritásának egyik legszebb példája. A Nyugatban jelent meg folytatásokban. Kosztolányi a Pacsirta című regényét szerette a legjobban, de az Édes Anna a legsikeresebb. Szász Károly így írt róla: „Ennél különbet ebben a nemben alig termett irodalmunk”.„Édes Anna csoda, csoda feketében.” – mondja Kiss Ferenc. „Bravúros mű, de nem külsőségében, hanem lényegében az”

A mű témája kettős gyilkosság, amit a cseléd követ el a gazdái ellen. A valóságban is megtörtént ez a bűntett, Kosztolányit érdekelte ez a téma, készült rá.

A cím „Én az Anna nevet régóta szerettem. Mindig a mamát hozta eszembe. Jólesett mondogatnom, leírnom.”

A mű szerkezete:

1-6. fejezet: bemutatja a helyszínt.

6. fejezet: Anna késleltetve jelenik meg

7-10. fejezet: Anna beilleszkedik a környezetbe

11-14. fejezet: Anna és Jancsi viszonya

15-18. fejezet: menekülési lehetőség meghiúsulása

19-20. fejezet: ítélethozatal, befejezés

A cselekmény a kommün bukásával (1919. július 31) veszi kezdetét. A szerző nem engedi művét leleplező korrajzzá terebélyesedni. Az első fejezetnek a cselekmény szempontjából nincs is jelentősége, azt hivatott szemléltetni, hogy az írótól távol áll a politika. Kosztolányi nem társadalmi kérdésekkel kíván foglalkozni, hanem általános emberi kérdéseket vet fel: a kiszolgáltatottság, az egymás iránti közömbösség, a szánalom és részvét hiányának nagy problémáit. Az úr-szolga viszony ábrázolását csak eszközként használja fel ehhez.

Az első fejezetek főszereplője a Vizy házaspár, de már ekkor minden párbeszéd, gondolat, Édes Anna körül forog. Vizynét ugyanis egyetlen dolog foglalkoztatja, az, hogy minél tökéletesebb cselédre tegyen szert. Beteges szenvedélye vakká teszi, húsz éves házasságának minden emléke a házában megfordult cselédekhez kötődik. Valamennyit gyűlöli, de legjobban az éppen nála levőt. Kóros állapotának személyes természetű okai vannak: egyetlen gyermekét betegség miatt vesztette el, férje rendszeresen megcsalja. Beszűkült és boldogtalan életében a cseléd az egyetlen partnere, minden gondolatának legfőbb oka és célja. Ficsor a házmester felajánlja neki, hogy új lányt szerez, olyat, aki tökéletes mintacseléd. Sokat és jól dolgozik, keveset eszik, nem lop, nincsenek szeretői. Így kerül Édes Anna Vizyékhez. Valójában Ficsor a tizenkilenc éves vidéki lányt akarata ellenére kényszeríti ide. Ez az ember, aki a szolgalelkűség megtestesítője közeli rokona Annának. A kommün ideje alatt hiába kérték, nem javítja meg a tanácsosék csengőjét, de a proletárdiktatúra bukásának hírére azonnal megjelenik és alázatosan elvégzi a munkát. A kis cselédlányt, aki jól érezte magát az előző munkahelyén, azért kényszeríti ide, hogy visszaszerezze Vizyék jóindulatát. Az első találkozáskor lezajló párbeszéd, a cselédkönyv szenvtelen adatai (termete, fogai, különös ismertetőjele) a rabszolgavásárra emlékeztetnek. Vizyné magatartása kemény, vallatásszerű, megleckéztető. Megmotozza a cselédet, megsérti a poloska behozatalának vádjával, elzárja az élelmiszert. Később csalétket helyez ki, máskor cselből kínálja. Vizyné Annánál olyan dolgot tapasztal, mit eddig még senkinél nem látott. Minden munkát szó nélkül tökéletesen elvégez, keze nyomán rend és tisztaság marad, nem szájal az asszonnyal. Anna engedelmes, végtelenül türelmes, halk és dolgos, ellenállás nélkül tűri, hogy asszonya a cselédgyötrés minden módozatát kipróbálja rajta. Király István így vall róla: „Anna értékember.” „Ugyanis a humánum ösztönösen benne van.” Ő lesz a mintacseléd, akit Vizyék mint valami érdekes és különös tárgyat mutogatnak a vendégeknek. A környéken is elterjed, hogy milyen tökéletes lányt talált. Kosztolányi tudatos írói módszerére vall, hogy főhősét alig beszélteti. Együgyűségéből, iskolázatlanságából következik, hogy nyelvi kifejezőképesség híján Anna elsősorban érzékszerveire hagyatkozik, különös hangsúlyt kap a szaglás. Vizyékhez belépve émelyítő szagot érez (a molyok ellen kámfort tartottak a zongorában) rosszullét fogja el, s napról-napra jobban irtózik egy számára felfoghatatlan dologtól. Nem menekülhet el sehová, irdatlan magány veszi körül. Vizyéknél eltöltött nyolc hónap csak szenvedést hoz Annának. Az, hogy mintacseléd lehessen csak személyiségének megnyomorítása, feladása árán valósulhat meg. Gazdái a maguk módján szeretik, csak éppen nem embernek, hanem hibátlanul működő gépnek tekintik. Az asszony beleszól a magánéletébe, elveszi az önállóságát, önbecsülését. Azonban nem csak Anna kiszolgáltatottja a méltóságos úréknak, a függés kölcsönös. Vizyné állandóan attól retteg, hogy elveszti Annát. „Az tagadhatatlan, hogy most inkább rab volt, mint bármelyik cselédje mellett”. A függésben elvesztik szabadságukat, s ez mindkettőjük személyiségét eltorzítja. Megaláztatásához hozzájárul Vizyné unokaöccse, Patikárius Jancsi, aki visszaélve a lányban rejlő szeretetigénnyel elcsábítja és teherbe ejti. Jancsi a korszak jellemző típusa. Ellenszenves külsejű, kicsiny koponya, peremtelen fülek. Élettelen arc. Rideg, érzelem nélküli ember, „kicsit Noszty Feri”. Gátlástalan bohém, érdekember. A tiszta lány várja, igényli a szerelem folytatását, de a férfi csak játékszert, használati tárgyat lát benne, és megvetően elfordul tőle. A szégyenétől végül megszabaduló lányt a kezébe nyomott pénzzel még jobban megalázza.

Menekülési lehetőséget kínál kilátástalan helyzetéből Édes Anna számára Báthory úr, a kéményseprő, aki megkéri a lány kezét. Anna akaratát azonban ekkora már teljesen megvétózta a Vizyné részéről ránehezedő lelki terror, melynek eredménye képen úrnőjének szavára hallgatva a cselédlány eláll a házasságtól.

A regény cselekményének tetőpontját az estély jelenti, amelyen Vizy Kornél államtitkári kinevezését ünneplik. Vizy Kornél érdekember, csak a karrier érdekli, a protekció bolondja. Anna felszolgálás közben megpillantja Jancsit, amint megcsókolja az öreg Moviszter doktor fiatal feleségét. A sok sérelmet, a sok csalódást ez a jelentéktelennek tűnő szerelmi csalódás tetézi be. Még aznap éjjel Édes Anna egy konyhakéssel leszúrja alvó gazdáit, Vizy Kornélt és feleségét, összekuszálva az ok és okozat közvetlen szálait. Másnap felfedezik a gyilkosságot és letartoztatják a gyilkost. Anna mindent bevall, csak arra a kérdésre nem tud felelni, hogy miért tette. A bírósági tárgyaláson mindenki ellene vall, még édesapja is. Egyedül a mélyen és igaz módon vallásos Moviszter doktor érez vele együtt, s ő az, aki rámutat a gyilkosság valódi okára. „Nem úgy bántak vele, mit egy emberrel, hanem mint egy géppel. Gépet csináltak belőle. Embertelenül bántak vele. Cudarul bántak vele”. Moviszter doktor tudatosan képviseli a humánumot. Szeretet és megértés jellemzi, de cselekvésképtelen. Édes Annát végül bűnösnek találják és 15 évi fegyházra ítélik.

A záró fejezet a nyitó fejezethez hasonlóan nem tartozik szorosan a cselekményhez. Az utolsó fejezet igazából nem Édes Anna történetének az utójátéka, hanem a házé, a környezeté, az íróé, az ellentmondásos magyar világé.

A regény tanulsága, hogy egy megoldás lehetséges csupán: az irgalom, a szeretet.. A könyörület, a keresztény szeretet, az irgalom legfőbb érték az Édes Annában. Ezt jelzi az is, hogy Kosztolányi latin nyelvű halotti szöveget illesztett a regény elé mottóként. Az egyetemes nyelven megfogalmazott ima, könyörgés a cselédlányért, az áldozatokért, a szereplőkért, valamennyiünkért.

Értelmezése: Az úr-cseléd viszony, mely mindkét fél számára elembertelenítő, történelmi sorsfordulók nyomán változhat. Ez esetben az emberek jellemüknek megfelelően viselkednek akkor is, ha közben szerepet cserélnek. A megalázó alárendeltség-fölérendeltség viszony egyetlen módon elviselhető: keresztényi szeretettel, irgalommal. Ha ez hiányzik, a felgyülemlett megaláztatás, az elfojtott sérelem egyszer csak felszínre tör, akár a legszélsőségesebb formában (gyilkosság ) is.

A sokat elemzett, értelmezett mű, megrendítő tanúságtétel mindarról, ami bármikor, bárhol megtörténhetett a század elejének magyar társadalmában.

Ady Endre szerelmi költészete [irodalom]

Ady Endre szerelmi költészete

Ady Endre a 19. század végi és a 20. század eleji magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja és reformere. Az 1908-ban induló Nyugat egyik vezéregyénisége. Verseit a szimbolizmus jegyében írta. Bár előfordul szecessziós költeménye is. Jelentős újításokat hozott a verseiben, témájuk szempontjából. De az új témák mellett a régiek is teljesen új színben tűnnek fel. Új motívum Ady költészetében az elidegenedés érzése, az Én központba állítása, az ország erős bírálata, de különösen újszerűen jelenik meg verseiben a szerelem is, ami már korántsem olyan idillikus, csodálatos és elérhetetlen, mint más költőknél.

Ady szerelmi költészetének ihletője sokáig Diósiné Brüll Adél volt. 1903-ban ismerkedett meg vele Nagyváradon. Verseiben Lédának nevezte. Léda művelt, okos, intelligens nő volt. Férjes asszony. Viszonyukat nyíltan fölvállalták, ezért sokan támadták őket. Szellemileg is kiegészítették egymást. Kapcsolatuk szenvedélyes szakítások, és újbóli egymásra találások sorozata volt. Lédához írt művei főleg az Új versek (1906) kötetében jelentek meg, Léda asszony zsoltárai cím alatt. Jelentése: Léda=mitológiai alak, Zeusz hattyú képében csábította el. Asszony=D.B.A. férjnél volt. Zsoltárai=D.B.A. zsidó származású család tagja.

E versek jellegzetessége a szenvedélyes hangnem, szinte imádság formájában szól a szeretett hölgyről, ugyanakkor már megjelenik e vonzalom kettőssége is. Néhány művében a szerelem szinte már harccá fajul, mint például a Héja-nász az avaron című versében is, így ez egy kicsit a létharc versek hangulatát idézi. Kettejük kapcsolatát a magasban viaskodó héjapárhoz hasonlítja. E vers tartalma éles ellentétben áll a jól megszokott idillikus szerelmes versek hangulatával. Borongós hangulatú ez a mű, tele negatív jelzőkkel: „lankadt, sírva, vijjogva, fölborzolt” stb. Ez már a címben jól megfigyelhető: a szerelmespárt itt nem galamb, hanem héjapár jelképezi. Ez az álidill a versben tovább folytatódik: a romantikus tavaszi képek helyett a versben ősz van, ami az elmúlás évszaka. A vers ritmusa egyre gyorsul, majd végül megáll: útra kelünk, szállunk, űzve szállunk, és lehullunk az őszi avaron. Ez a kép szintén az elmúlásra utal, ez az „utolsó nászuk” a szerelmeseknek.

Ezt a gondolatot fogalmazza meg, a Lédával a bálban című vers is. Ennek a címe még kellemes, idillikus hangulatot áraszt, itt azonban nem egy átlagos bálozó párról beszél a költő. Ők a fekete pár. A kezdeti várakozások ellenére az első sor máris melankolikus hangulatot áraszt: „sikolt a zene, omlik”. Ellentét feszül a boldog bálozó mátkapárok, és a „fekete pár˝ között. A bálteremben , ahová Lédával érkezik a költő, minden fiatal mátkapár boldogan mulat. Ezt a meghitt hangulatot törik meg a belépők „halál-arcukkal” , és az azt fedő sötét fátyollal. A fiatalok és Adyék közötti ellentétet fejezik ki a jelzők: piros-fekete, forró-téli szél, boldog-rettenve. A fekete párt azonban nem zavarja az őket övező rémület, a sírva, dideregve szétrebbenő mátkapárok ellenére táncba kezdenek.

Ady többször megpróbált szakítani Lédával, ezek azonban egyelőre nem bizonyultak véglegesnek. Az egyik ilyen elválásnak az emlékét őrzi
A föltámadás szomorúsága és az Áldásadás a vonaton. Ez utóbbiban a költő megáldja szerelmét, miközben felidézi az együtt töltött idők szép emlékét. Annak ellenére, hogy Ady e versek írásakor végleg el készült hagyni Lédát, szerelemmel beszél a kapcsolatukról, és boldogan emlékezik vissza.

Ugyanez már nem mondható el az Elbocsátó, szép üzenet című költeményről, ami a címe ellenére nem a legszebb szavakkal búcsúzik Lédától. Nagyon kemény hangvételű szavakkal („rég-hervadt virág”) fejezi ki, hirtelen jött közönyösségét az egykor imádott hölgy iránt, és bár megköszön minden csókot, amit tőle kapott, de gúnyosan hozzáteszi, hogy Léda nevét csupán az ő verseinek köszönhetően ismerheti az ország-világ:

„Általam vagy, mert meg én láttalak

S régen nem vagy, mert már régen nem látlak”

Ebben a versben különösen a középpontban áll a költői Én. Ady minden sikert csak a saját érdemének tart („Én csodás, verses rádfogásaimból”) .

Nem kapták meg egymástól, amit vártak. Ez a hangulat a versekben is érezhető. Ezek után a valóban kemény szavak után véglegesen végetért ez a sokszor botrányos kapcsolat. E szakítás után sok hölgy igyekezett elnyerni Ady kegyeit, aki végül több kisebb fellángolás után Boncza Berta mellett találta meg a nyugalmat (1914) és a szerelmet. Berta: Boncza Miklós erdélyi földbirtokos ügyvéd leánya. Csucsán élt, majd egy svájci nevelőintézetben nevelkedett. Levelek útján megismerkedett Ady Endrével, akinek 1915-ben felesége lett. Tőle kapta a Csinszka becéző nevet, amelyet később írói nevéül is használt. A sokat betegeskedő költő igazi élettársra talált benne, ezt mutatják a hozzá írt versei.

A Boncza Bertához-Csinszkához írt verseknek már teljesen más a stílusuk és formailag különböznek a korábbiaktól. Hiányzik belőlük a Léda versek szenvedélyes vadsága. Ezekben már inkább csak a béke, a nyugalom utáni vágy jelenik meg, sokkal dísztelenebbek, egyszerűbbek, képekben szegényebbek ezek a versek. Ide tartozik, például az Őrizem a szemedet. A költő már idősnek érzi ,,Már vénülő kezemmel” , és egy űzött vaddal azonosítja magát.

,,Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád ”

Békét, nyugalmat és biztonságot találta meg Csinszkánál. Hasonló gondolatokat fejez ki a Nézz, Drágám, kincseimre című vers is. Ebben néhány gondolatban összefoglalja a költő az eddigi költészetét: mindig büszke volt magyarságára, írásaiért mégis sokszor került „bajra”. Megemlíti szerelmes verseit, mégsem volt tőlük boldog, amíg Csinszka meg nem érkezett.

A szerelmes költő 1919-ben hunyta le a szemét Budapesten.

A prófétaszerep vállalása Babits Mihály költészetében [irodalom]

A prófétaszerep vállalása Babits Mihály költészetében

A 20. század első felében megjelenő modern irodalmi irányzatnak a lírában Ady mellett kiemelkedő képviselője volt Babits Mihály is. A magyar költészetbe viszont másképp hozott újat, mint kortársa. Kezdetben kedvtelésből írogatott, tehetségére barátai hívták csak fel a figyelmét. Élete második felében az egyre nagyobb nyilvánosság egyre inkább nyomasztotta. Elkedvetlenítették a személyét és költészetét ért kisebb-nagyobb irodalmi harcok és botrányok, de ami a legjobban nyomasztotta, az a tehetségében való állandó kételkedése volt. Távol állt tőle a prófétaszerep.

Idegenkedett attól, hogy a társadalom elé kiálljon és vállalja a közszereplést. Babits tudós költő, „poeta doctus” szeretett volna lenni, aki olyan témákkal foglalkozik, amelyekkel szerinte egy művésznek foglalkoznia kell. Ezekben a versekben szembeszállt a tömegízléssel, az értő olvasóhoz kívánt szólni. A soha meg nem elégedést, a mindenség megismerését tűzte ki célul. A l’art pour l’art irányzat, a szubjektív nézőpont költészete első időszakára volt jellemző. Ez a gondolkodásmód legerősebben A lírikus epilógja című versében tűnik fel. Ebben a vallomásszerű, énközpontú, filozofikus témát boncolgató szonettben felfedezi, hogy önmagába van zárva, és nem tud saját korlátai közül kitörni.

„Vak dióként dióban zárva lenni

s törésre várni beh megundorodtam.”

Az egyetlen kitörési kísérlet a vágyakozás, de ennek csalfasága és hamissága megakadályozza a lírai ént célja elérésében. Saját maga kíván versének középpontjában állni, mintha a megismerő és megismerendő ugyanaz lenne:

„mert én vagyok az alany és a tárgy,

jaj én vagyok az ómega s az alfa.”

Az első világháború kitörésének híre viszont kikényszerítette a politikai küzdelmek színterére. Tiltakozott az értelmetlen vérontás ellen. A Játszottam a kezével című vers gondolatáért, miszerint egy nő kisujjáért többre lenne képes, mint több királyért, hazafiatlansággal vádolták meg. A Húsvét előtt, majd a Fortissimo című versei is nyílt háborúellenes gondolatokat tartalmaztak. A költő viszont a folyamatos zaklatások, a perbe fogása, nyugdíjától való megfosztása és az írótársaságokból való kiközösítése után kénytelen volt megfutamodni. Visszavonult a „kultúra őrtornyába”. Az elzárkózás, elszigetelődés fogalomköre még erősebb lett költészetében. A sziget motívum alapját A gazda bekeríti házát című költeménye mutatja be.

Babits irodalmi szempontból volt inkább aktív. A világháború utáni forradalmak alatt vitatható a politikai aktivitása. Nem remélt a forradalmaktól javulást, inkább a szellem erejében hitt. Trianon után a nemzeti tragédia és az újabb világkatasztrófa látomása elkomorította hangulatát. Ekkortól kezdett rájönni, hogy a költő nem vonhatja ki magát az eseményekből. A 20-as évektől írásaiban fokozatosan előtérbe került a prófétaszerep, mely a betegsége miatti halálélményhez is szorosan köthető. A Cigány a siralomházban című versben már megjelenik a közösség, a „mi” fogalma. Az első három versszak számot ad eddigi életéről. A távoli múlt a klasszicista, könnyed hangvételű műveit jelenti. A közeli múlt, pedig a háborúellenes impresszionista és expresszionista verseket. Ezeket párhuzam köti össze, mivel ekkor még fenségesnek találta a költészetet. A jelen mindennek ellentéte, a kezdeti könnyedség, harsányság eltűnt verseiből, komor hangulatot áraszt. A gondolatok a következő részben a közösség fogalmára terelődnek, már nem önmagáról ír.

„Nem magamért sírok én: testvérem van millió”

A szegény, kisemmizett emberek számára már az öngyilkosság is megoldásként kerül elő. A műfaj ars poetica. Ebben a szomorú világban elutasítja a könnyed költészetet. A költő a cigány alakjával azonosul, a versei épp oly riadtan muzsikálnak, mint a cigány a siralomházban.

Babitsnak a Jónás könyve volt az a műve, melyet kifejezetten a prófétaszerep vállalása miatt írt 1937 és 1938 között. Politikai hátterét az Anschluss adja, vagyis Ausztria lerohanása. A magyar politika is közeledett az egyre agresszívvá váló Németország felé. Mindezen események és gégeműtéte sarkallták arra, hogy elszánja magát a mű megírására. Műfaját többféle szempont alapján meghatározhatjuk. Lehet ars poetica, elbeszélő költemény, szellemi önéletrajz, példázat, vagy parafrázis is, hiszen egy bibliai történet sajátos átdolgozása. Jónás feladata azonos a költői feladattal, így mintha saját életét is végigtekintené. A költemény négy részből áll. Az elsőben Jónás elmenekül a feladata elől, mellyel az Úr bízta meg, és hajóra száll. A második rész a cethal gyomrában töltött három napról szól. Jónás szemrehányást tesz az Úrnak, de végül belenyugszik a feladatába. A harmadik egységben elmegy Ninivébe prédikálni, de csak kinevetik és kicsúfolják. Megátkozza a várost. Az utolsó rész a tökfa alatt zajlik, Jónás a város pusztulására vár 40 napig, de nem történik semmi, ezért elárulva érzi magát. Isten és Jónás közötti dialógus magyarázza el, hogy mégis voltak, akik hallgattak a vátesz beszédére, és Isten ezért kegyelmezett meg a város népének. Az Úr érvelése szerint Ninive városának pusztulása Istent is legalább annyira lesújtaná, akárcsak Jónást a tök elszáradása, melyért nem munkálkodott és mégis oly kedves volt neki.

Sok eltérés található az Ószövetségben leírtakhoz képest. Például a Bibliában Jónás maga kéri, hogy vessék a tengerbe, Ninive népe, pedig megtér, itt viszont kinevetik. Babits sokkal részletesebben mesél el bizonyos eseményeket, mint a Biblia (vihar, bálna). Jónás története példázat, hogy a bibliai történetek a XX. századi olvasókhoz szóló erkölcsi tanúságot is hordozhatnak. Babits önkritikáját is megfogalmazza, mely egyben új ars poeticája is: a prófétaszerepet vállalni kell, a költő nem hallgathat, ki kell mondania az igazságot:

„mert vétkesek közt cinkos aki néma

Atyjafiáért számot ad a testvér:”

Fontos tanulság, hogy lehet jogos az erkölcsi felháborodás a világ romlottsága miatt, de jogtalan a világ pusztulását követelni. A költő kötelessége a tiltakozás, de nincs joga ítélkezni:

„A szó tiéd, a fegyver az enyém.

Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem.”

Babitsnak nehéz volt szembenéznie gyengeségeivel, félelmével és hiányosságával. Ezért művét iróniával és groteszk humorral írta meg, melyek nélkül csak nehezen tudott volna azonosulni Jónás alakjával. Jónás bemutatását a szóhasználat teszi ironikussá, különböző nyelvi rétegekből való szavak találhatók egy mondaton belül is, régies, ünnepélyes, szép és durva köznyelvi kifejezések. (Ilyenek: rühellé a prófétaságot; a fene vizen át; kiálts a keserves istenedhez; fogjátok és vigyétek ezt a zsidót; sós hús lett belőlem; szeme vérbeforgott; olyat bődült bozontos szája stb.)

1939-ben írta függelékként költeményéhez a Jónás imáját, mely közvetlen líraiságában talán megrendítőbb, mint maga az egész epikus remekmű. Költészetének megújulásáért, újjászületéséért könyörög ez az ima, a Gazdához, Istenhez intézett fohász. Két nagy mondatból áll a vers. Az első, hatsoros egységben a beteg költő még a régi szavak hűtlenségéről panaszkodik. A következő, egy lélegzetvételnyi hatalmas versmondat, mégis bizakodik. Bátran és nem bujkálva kíván megszólalni újra. A közeli halál tudata is sürgeti. Most már nem rest, hanem fáradhatatlan szolgaként követi az Isten parancsait, sugalmazását, egészen addig, amíg teheti.

„vagy míg az égi és ninivei hatalmak

engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.”

Babits alkatánál és egyéniségénél fogva is idegenkedett attól, hogy a társadalom elé kiálljon, és olyan költő legyen, aki a közösségért ír. Kissé gyáva, hiú ember volt, de mindezek ellenére mégis jeles egyéniség, hiszen gyengeségeit félre tudta tenni, és vállalni tudata a költő igazi feladatát, a próféta szerepét.

Petőfi Sándor forradalmi és látomás költészete [irodalom]

Petőfi Sándor forradalmi és látomás költészete

1847. márc. 15-én megjelent Összes költemények című kötete. Ennek mottója volt a „Szabadság, szerelem”, mely azon kívül, hogy megjelöli ekkori költészetének két legfontosabb témakörét, a költő igen jellemző értékrendjét is megszabja: az életnél becsesebb a szerelem, de a szerelemnél is értékesebb a szabadság. Petőfinél összefonódik egymással és elválaszthatatlan egymástól az egyén sorsa – nemzet sorsa – emberiség sorsa. Úgy érzi az ő feladat a nép vezetése, hogy felszabaduljanak az elnyomás alól. A népvezér, Messiás szerep felvállalását tekinti ars poeticájának → forradalmi költészet → látomásköltészet.

Petőfi Sándor, a '48-as márciusi forradalom egyik vezetője, a szabadságharc költő-katonája, hőse és vértanúja, az idők során a forradalom szimbólumává vált, sokan a "szabadságharc költője"-ként emlegetik. Politikai ódák, harci dalok és egyéb aktuális versek széles skálája alkotja 1848-49 költői termését.

Petőfi ars poeticája Arany Jánoshoz írt egyik levelében is megjelent:

költészeti forradalom forradalmi költészet

↓ ↓

"Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék"

"Égbe a népet, pokolba az arisztokráciát!"

Petőfi nem külső szemlélője, nem egyszerű költője volt a forradalomnak. A szabadság kivívásáért és a nép felemelkedéséért élt, és ezt nem csak ars poeticájáról és egyéni sorsának elképzeléséről szóló műveivel, hanem tetteivel is alátámasztotta. Előtérbe helyezi a közéleti költőt, önzetlen harcra szólít fel a haza és a nép felemelkedéséért, és megátkoz mindenkit, aki nem ezért a célért tevékenykedik. Harcolni akar, nem akar tettek és eredmények nélkül meghalni, sokkal inkább harc közben a csatatéren akar elesni. '46-tól a világforradalom lázában égett, felerősödik a politikai líra költészetében, majd egyre inkább egyeduralkodóvá válik művészetében.

Jövőképe a forradalom előtt: 1848. elejére nagyon megváltozik, itt még biztos egy jobb kor eljövetelében, míg '49. júliusában reményvesztetten ír a magára maradt magyar nemzet szomorú jövőjéről. Az emberiség egyenletesen halad a végső célja, az általános boldogság felé, a cél elérésének eszköze pedig a szabadság. Ezt a szabadságot egy utolsó, kegyetlen véres háború fogja megszülni, melyben a rab népek leszámolnak zsarnokaikkal, s ezután „a menny fog a földre leszállni”. A közeli jövőtől várja a világot megtisztító vérözönt.

Látomásversei közül az egyik legjelentősebb, mely a nagy romantikus-szimbolista víziókkal vetekszik, az Egy gondolat bánt engemet. A bántó, az elviselhetetlen gondolat a lassú, észrevétlen elmúlás, melynek visszataszítóan hosszadalmas folyamatát a két hasonlat (hervadó virág, elfogyó gyertyaszál) részletező kibontása érzékelteti. Az előbbi képek után jelenik meg a cselekvőhalál gondolata egy nagyszabású látomásban. Ez a látomás-szakasz egyetlen hatalmas versmondat. Látási és hallási képzetek ismétlődése erősíti a nagy ütközet izgatott elképzelését: a lelkesedés piros színe az arcokon és a zászlókon s az elharsogják igének a földkerekségen kelettől nyugatig végighömpölygő mennydörgése. A „Világszabadság!” önálló verssorba kiemelése erőteljes hangsúlyt ad az utolsó harc nagyszerű célkitűzésének. A költő erkölcsi elszántsága, a föllelkesült akarat ebben az utolsó ütközetben tudja csak elképzelni a megnyugtató halált, az önfeláldozás, az életáldozat misztériumát. Elesni ebben a nagycsatában már nem passzív megsemmisülés, mert maga a hősi halál ténye is szolgálat. A vers lecsendesedik, történése lelassul, s megrendült ünnepélyességgel engedi át magát a nagy temetési nap végső látomásának. A rapszódia a legfőbb gondolat, a szent világszabadság jelszavának végső zengésével fejeződik be.

Szerkezet: A vers két kulcsszava: a világszabadság és a halál: a világszabadságért folyó küzdelmen a költő a hősi harcot és a halált is vállalja. 3 részből áll.

1-12. sor: Témája: a halál. Kétféle halál lehetőségét állítja szembe egymással:

1-8. sor: lassú, hétköznapi: a féreg rágta lassan pusztuló virág, üres szobában álló lassan elégő gyertyaszál; ezeket elutasítja: negatív töltésű szavak.

9-12. sor: az előző statikus képekkel szemben álló halál víziója; dinamikus, gyors, erőszakos halálfajtákat mutat be: villám sújtotta fa, vihar kicsavarta fa, mennydörgés ledöntötte szikla. Az igenlő felszólítások nyomatékosítják vágyait (Legyek...,Legyek...)

13-30. sor Ennek a szerkezeti résznek a 18 sora egyetlen hömpölygő feltételes összetett mondat. Témája: a világ népeinek ütközete a szabadságért, melyben a költő az életét adja.

Az első 13 sor a feltételeket bontja ki: mikor szeretne ő meghalni. A hegyi táj eltűnik, egy óriási síkság látomása jelenik meg; mely egy harcmező, ahol a világ minden szolga népe elfér; ezek felsorakozva indulnak a világszabadságot kivívni.

A szerkezeti rész 2. fele a főmondat. Alapgondolata annak a vágynak a megfogalmazása, hogy ő is a csatamezőn szeretne lenni (ott..., ott...,), sőt sokkal tovább megy, mert életét szeretné áldozni ebben a csatában. Ez a 10 sor a vers érzelmi csúcspontja: itt teljesül be az életáldozat.

A 3. szerkezeti részben (31-36. sor) hangnemváltással folytatódik: a csatazajt felváltja az ünnepélyes, lassú gyászzene, a vörös színt a fekete, a verszene is megváltozik: a jambusokat spondeusok lassítják. A harcmezőn elesettek temetésének látomása zárja a verset. A rapszódiát a vers legfőbb gondolatával (világszabadság) jelszavával fejezi be. Ez a verszárlat, mely szerint az utókor kegyelettel ápolja az elesett hősök emlékeit, jellegzetesen petőfis (Nemzeti dal, A XIX.sz. költői)

Az ítélet A forradalmi látomásversek közé tartozik. Prófécia és látomás az egyetemes jövőről. Ekkor még összekapcsolódott Petőfinél a nemzeti és az egyetemes emberi szabadság. Tökéletes meggyőződés hatja át. Az emberi boldogság eszköze a szabadság, amelyért azonban meg kell szenvedni: "Rettenetes napokat látok közeledni"

A szabadságot megelőzi egy utolsó, nagy, véres, kegyetlen, vértengerrel járó háború

"A jók és gonoszok között", de

"Győzni fog itt a jó", eljön az örök boldogság,

"a menny fog a földre leszállni"

A vers közlő, magyarázó jellegű, és a költő saját történelemszemléletét fejti ki benne. A múlt tanulmányozásából következtetéseket von le: az emberiség története örökös harcok folyamata. Majd a jelenre vetett pillantás után a nem is távolinak vélt jövőbe veti tekintetét, s megjósolja az elkövetkező rettenetes napokat, az utolsó véres háborút, mely megold mindentársadalmi problémát, s utána megvalósulhat a földi menny. A versen végigvonuló kép egy nagyon kifejező metafora: az emberiség története vérfolyam, s ez csak a vértengerbe torkollva fog megpihenni. A jók diadalma a gonoszok felett vértengerbe kerül ugyan, de ez után kezdődik az élet, az örök üdvösség, s a menny fog a földre leszállni.

A XIX. század költői (1847) című verse szerint a költő Isten küldötte, lángoszlop, mely valaha a zsidókat vezette az egyiptomi bujdosás során, a költészet pedig politikai tett. A költők kötelessége a népet elvezetni a Kánaánba, az ígéretföldjére. Ezt az eszményt, ezt a szent és nagy küldetést állítja követelményként századának költői elé. Meghatározza a népvezér-költők szerepét, rendeltetését, felháborodottan átkozza meg a gyáva és a hamis, hazug próféták magatartását. Feltárja a jövendőt: költői képekkel írja körül az elérendő cél, a Kánaán legfőbb jellemzőit. A vagyoni, a jogi és a kulturális egyenlőség utópisztikus elképzelése túlmutat már a közeli jövőn. A cél elérése nem kétséges, a prófécia beteljesülése bizonyos, de az időpont bizonytalan. A költő itt már láttatja önmagát az elkövetkező időben, nem szól személyes részvételről, sőt a talán tétovasága azt jelzi, hogy munkájának eredményét nem fogja megérni. A költemény mégis megnyugvással, a feladat teljesítésének boldogító tudatával zárul. Hátralevő néhány évben ez a küldetéstudat hatja át Petőfi költészetét.

Szerkezet:

Az 1-4. vsz.-ban kétféle költői magatartást állít szembe egymással: az igazi költőkét és a hamis prófétákét. Tiltással emeli ki (Ne fogjon...) a feladat rendkívüliségét; a költő feladat nem egyszerű: mert nem saját magukról kell dalolniuk (húr, lant, pengetés); és mert feladata roppant nagy és felelősségteljes. Biblikus párhuzammal fejti ki: mint hajdan Mózes a zsidókat a Kánaán felé - úgy most a költők a népet minden körülmény között a jobb jövő felé; (tűzön-vízen át) ezekkel állítja ellentétbe az álpróféták magatartását - hangja átkozódó, felháborodott: művészetük öncélú, magatartásuk: gyáva, rest, megalkuvó, nem ismerik fel a nép igazi érdekeit.

Az utópikus és feltételes jövőkép látomása után megváltozik a hang a vers zárlatában:

az eddigi kérlelhetetlenség szentimentalizmussá alakul: az Egy gondolathoz hasonlóan egy temetési jelenetet látunk, ahol az utókor lerója háláját a feladatát teljesített költő-vezérnek.

Nemzeti dalt 1848. márc. 13. írta, majd 15.-én Pesten több helyen elszavalta, a szabad sajtó 1. terméke. Szózatszerű költői kiáltvány, lelkesítő felhívás, a nemzethez. Buzdít annak bizonyosságában, hogy a nép győzni fog. Az első versszak kicsit eltér a többitől. A lényegre rövidített mondataival válaszút elé állítja a népet, és egyszersmind meg is adja az egyetlen ésszerű döntést. A további versszakok a döntés egyértelműségét, a lehetőség kizárólagosságát magyarázzák. A saját élet értékének és a haza becsületének összehasonlítása. Harcra szólít fel mindenkit a gyalázat lemosásához, nem miattunk, hanem az utódok miatt, önzetlenül.

"Kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete"

A többes szám első személy a szónok és a nép egybeforrt akaratát fejezi ki. A refrén nyomatékosít és kapcsolatot teremt a hallgatósággal. A "magyar Marseillaise". Kossuth alkotmányos úton, a forradalom vértelenségét megőrizve akarta a további fejlődést elérni. A liberális nemesség szerette volna a forradalmat lezártnak tekinteni.

Feltámadott a tenger Elterjedt március végén az a hír, hogy a király vissza akarja vonni a független nemzeti kormányra vonatkozó ígéretét, erre a nép újra forrongani kezdett. Célja: buzdítás, lelkesítés, és a nép mindent elsöprő, gigászi erejének érzékeltetése. Eszköze: nagyméretű, grandiózus képek alkalmazása, erőt sugalló szavak sora (ijesztve, szilaj, rémítő, reng, üvölt, tombol, bőszült, stb.) Petőfi forradalmi lírájának egyik legerőteljesebb alkotása. Nem jellemzi érzelmi hullámzás ugyanis az egész vers az érzelmi felfokozottságtól izzik. Allegória, egész művön átvonuló metafora. Egy alapszimbólumra (tenger-nép) épül, de úgy, hogy ahhoz több másik szimbólum kapcsolódik, pl. (gálya, víz-nép, arisztokrácia).

Az apostol: Petőfi túlságosan radikálissá vált 1848 nyarára szembe került Kossuth mérsékeltebb politikájával, köztársaságot akart. Támadta a Batthyányi kormányt, mert kevesellte az eddig elért eredményeket. Így szembe került a politikai vezetőkkel, emiatt elvesztette korábbi népszerűségét. Ezért az 1848 nyarán rendezett szabadszállási képviselő választáson nem jut be a nemzetgyűlésbe. A választási kudarc nem múlt el nyomtalanul Petőfi lelkében. Csalódásai változásokat indítanak meg politikai világszemléletében. A néphez való viszonyát tükrözi Az apostol című romantikus elbeszélő költeménye. Életszemléletének eddigi derűje megingott, lelkiállapota a világgyűlöletet súrolja. A z apostolban a világ fekete, a nyomor és az erény testvérek, a férj, feleség, gyermekek éhezése megdöbbentő leírásban tárul elénk.

Romantikus túlzások találhatók a gyermek Szilveszter sorsának igen részletező leírásában. Gyermekkora lopásból, koldulásból és mások szolgálásából állt, de a részeges tolvaj, a pökhendi úrfi és az elhízott koldusasszony rajza kitűnő jellemkép.

Szilveszter romantikusan statikus hős: egyszerre egy világmegváltó apostol áll előttünk. Az eposzi hagyományokat követő in medias res kezdés a padlásszoba nyomorában jeleníti meg. Lelke ledobta a gondokat, Istennel társalog, az emberiség felszabadításához, boldogításához kér tőle erőt.

Ezt a túlzott eszményítést beárnyékolja az a körülmény, hogy míg világboldogító terveit szövögeti, addig a saját családja nyomorával szemben tehetetlen: néhány hónapos gyermekét hagyja éhen halni. Szilveszter életébe a költő néha beleszövi a saját sorsának egy-egy fordulatát (a szilveszteri születésnap, a kastély kisasszonya szüleit megtagadva felesége lesz), eszméivel, pedig teljesen azonosul. Az ifjú hősnek is az iskolában a legkedvesebb stúdiuma a világtörténet tanulmányozása volt. Petőfi következtetései szerint az emberiség története a közeljövőben fog véget érni. Szilveszter azonban a szőlőszem-hasonlat alapján más következtetéseket von le. E szerint az általános boldogság korát nem az elnyomott néptömegek világméretű összecsapásától várja, hanem a „nagy lelkek” önfeláldozó harcától. A számneves túlzások a végső cél elérését a beláthatatlan jövő utópisztikus messzeségébe helyezik. Ha a szőlőszemet, a kicsiny gyümölcsöt sokszor 100 ezer és millió napsugár érleli, a föld, a nagy gyümölcs megérése talán évezredekbe vagy évmilliókba is kerülhet. Ezek a földet érő sugarak a „nagy lelkek”, de ilyenek ritkán teremnek, és egy sugár élete csupán egyetlen napig tart. Szilveszter életének az a tudat ad célt, hogy ő is egy ilyen sugár lehet.

Megváltozik korábbi gondolkodása, átértékelődött a korábbi népvezér-, lángoszlopszerep: a költőapostolnak nem e népet kell vezetnie, hanem a nép helyett kell cselekednie.

Szilveszter elvont nép-fogalma 3 alkalommal kerül szembe a kiábrándító valósággal. Mint falusi jegyzőt a nép egyik napról a másikra űzi el, pedig előtte lelkesedtek érte. Ez mélyen kiábrándítja. Hasonló csalódásban van része a titkos nyomdában megjelent könyve fogadtatásakor is. Eszméit mohón nyelte el a szomjas világ, de a hatalom egyetlen szavára megrémült a nép és megtagadta a könyvet, szerzőjétől elfordult, sőt még büntetését is követelte.

Szilveszter büntetése rémes volt: feleségétől és életben maradt gyermekétől nem búcsúzhatott el, az utcán tartóztatják le és 10 évnyi börtönre ítélik. Mikor szabadul, első kérdése, hogy szabad-e a haza. Ennek az ellenkezőjét tapasztalja: a világ visszafejlődött. Céljának megfelelően vállalja a forradalmi tettet: a nép éljenzése közepette rálő a királyra.

A befejezés azzal zárja le a költeményt, hogy a késő századok megemlékeznek azokról a nagyokról, akik a szolgaságban is szabadok voltak.

A lírai elemek válnak uralkodóvá a költeményben, főleg a belső monológoknak köszönhetően. A lírai jelleget erősíti a cselekmény fő vonalának eseménytelensége. A történet magva ugyanis a titkos nyomdában kiadott könyv megírása, az író elítélése és merénylete a király ellen. Versformáját jambikus lejtésű, rímek nélküli, szabad szótagszámú sorok alkotják. 2921 sorból áll, nem ütemhangsúlyos, időmértékes verselésű, nincsenek versszakok, szabad szótagszámú, 1851-ben a cenzor nem engedi meg, hogy kiadják, 1874-ben jelenik meg először az Athéneumban.

Szilveszter – Petőfi párhuzam

1. születés ideje
2. jó tanulási készségek
3. másolással keresnek pénzt
4. házasságuk, szerelmük története
5. gondok az összeköltözés után
6. lobbanékony természetűek, nem félnek senkitől
7. a másokért való tenni akarás vezérli őket
8. választások végkimenetele

Petőfi igazi politikus és életrajzi költő volt, életének minden fontos eseménye megjelent valamelyik művében, ez jellemezte a forradalom időszakában is. Költészete nem volt egysíkú, nem koncentrálódott egy dologra, témára, hanem folyamatosan reagált a politikai, társadalmi helyzet, hangulat változásaira. Ez persze nem jelentette korábbi elveinek megtagadását. Végig lehet követni az eseményeket. Ha kell, buzdít, ha kell, ostoroz, ha kell, gúnyverset, csatadalt, kiáltványt ír, és ha kell, megpróbálja újra és újra harcba szólítani a magyarokat.

Arany János balladái [irodalom]

Arany János balladái

A ballada ősi, népköltészeti – később műköltészeti – műfaj.Az eseményeket, előzményket, okokat nagyrészt drámai párbeszédekből és lírai monológokból ismerjük meg. Cselekménye sűrített, a lényeget emeli ki, gyakran egyetlen jelenetre összpontosít, másrészt mindent elhagy, ami a lényeg szempontjából nem nélkülözhetetlen. Tehát előadásmódja szaggatott; az időbeli kihagyások, a térbeli váltások egyaránt jellemzik. Lényeges vonás, hogy az embereket kiélezett lelkiállapotokban, lélektani szituációkban ábrázolja, gyakran a megzavart emberi lélek magatartását mutatja be. Legjellemzőbb témái rendre a hűség és hűtlenség, féltékenység, házasságtörés, általában a szerelem problémái. A drámai építkezés leggyakrabban tragikus jellegű, nem kivételes azonban a komikus sem. A népballada kései műfaj, a középkor végén jelent meg, a legrégibb feljegyzések a 15. századból valók. Csak énekes formában élt, gyakori külső jegye a sor- és versszakismétlés. Európa közös népköltési műfaja. Az ún. régi stílusú balladák a 19. század előtt keletkeztek, s megőrizték a műfaj klasszikus jellemzőit.

Arany János emelte a szépirodalmunkba a balladai műfajt. Megtartotta a jellemző népies stílust, ám ezek a művek már műballadának számítottak, hisz’ az ő tollából származtak. Mindazonáltal volt mire építenie, s volt honnan merítenie. Fordításai során rengeteg ír és skót népballadát is megismert, s a népeink sorsának hasonlósága, a hasonló mondanivaló, gondolati szálak miatt előszeretettel merített belőlük is.

I. A balladák típusai, jellemzőik:

-lírai: dalszerű, verses formájú. Szabályos ritmus jellemzi, erős zenei jelleg. Egyértelműen igyekszik kifejezni ezzel is az érzelmi túltöltöttségét. Olykor szinte csak hajszál választja el ezt a fajtát a románcnak nevezett műfajtól, mely jóval líraibb hangvételű, elégikus alkotás.

-epikus: elbeszél egy történetet. Számos szereplője is lehet. Ezek közül néhány fontosabb, azaz főszereplő, főbb szereplő körül zajlanak a szemlélt események. A történet verses alakba öntött elbeszélés valamilyen rejtett, vagy nyíltan kimondott tanulsággal, példázattal lezárva.

-drámai: a műben a feszültségteremtés kap kiemelkedő szerepet. A kellően nyomasztó, izgatott, baljós hangulat eléréséhez előszeretettel alkalmaznak sűrítést, kihagyást, ugrálást. Ezek hozák létre együttesen az úgynevezett balladai homályt. A végkifejlet rendre tragikus, gyakran halállal járó. Ezutóbbi főleg a romantika korában lett divatos.

Greguss Ágost meghatérozása szerint: „A ballada tragédia dalban elbeszélve”

II. Megkülönböztethetjük a balladákat történetvezetésük szerint is:

Vannak egyszálú, illetve többszálú balladák. Ezek jelentése magától értetődő. Az egyszálú ballada lineárisan egyetlen szemszögből tárja szemünk elé a történetet, míg a többszálú akár több, térben vagy/és időben egymástól távol lévő nézőpontból mutatja be a cselekményt.

Téma szerint megkülönböztethetünk népi balladákat, illetve történelmi balladákat. Az előbbiek valamely néphiedelemre, babonára, népi bölcsességre, megfigyelésre, tanulságos esetre fókuszálnak úgy, hogy a szereplők kiléte igazán nem is fontos. Hétköznapi emberek, valamilyen érdekes – többnyire – lelki problémával, mellyel meg kell küzdenie. A küzdelem kimenetele általában valamilyen értékvesztéssel jár, mindamellett példázatként is szolgál.

A történelmi balladákkal más a helyzet. Itt jelentős történelmi esemény, illetve személy/személyek kerülnek középpontba. A történet nem feltétlenül felel meg a valóságnak, ám a kitalációknak a köztudott részletek szabnak határt. Tehát a költő, illetve az elbeszélő, csupán azokat a részeket színezi ki jobbára, melyek még beleillenek a történelmi eseménybe anélkül, hogy magát a hallgatóság által ismert esetet megváltoztatná. Itt is valamiféle tanulság, vagy balladai igazságszolgáltatás zárja a történetet.

Arany Jánosnak két „korszakát” különböztetjük meg balladaírás terén. Ezek:

-1853-tól: Nagykőrösi balladák

-1860-tól: Őszikék balladák

Nagykőrösi balladák:

Népi és történelmi balladákat is ír egyaránt. A fő témájuk a bűn és bűnhődés.

Ágnes asszony

„In medias res” kezdéssel rögtön az események kavalkádjába kerülünk, mint szemlélők. Még nem tudjuk, mi történt pontosan, csak azt, hogy baj van; Ágnes asszony valami bűnt követett el, hiszen véres leplet mos a patakban, a férje nincs sehol, s nem akarja, hogy bárki is zavarja urát a házban.

„Odagyűl az utcagyermek:
Ágnes asszony, mit mos kelmed?
„Csitt te, csitt te! csibém vére
Keveré el a gyolcs leplet.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.”

A nézelődő gyermekeket is elzavarja, hogy leplezze titkát. Nemsokára mégis megjelenik a hajdú, s fogdába zárja. Az események már most pörögnek, szinte nem is érünk rá alaposabban szemlélődni; sodródunk mi is.

„Jön a hajdu: Ágnes asszony,
A tömlöcbe gyere mostan
,,Jaj, galambom, hogy’ mehetnék,
Míg e foltot ki nem mostam!”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.”

Sor kerül a tárgyalásra. Ágnes asszony azzal vádolják, hogy férje meggyilkolására bujtotta fel szeretőjét, akit másnap ki is végeznek. A szerető bevallott mindent. Ágnes ellen tanúskodott. Érezhető a drámai nyomás, ami Ágnes asszony lelkére nehezedik. Közeledik az összeroppanáshoz.

„Szöghaját is megsimítja
Nehogy azt higgyék: megbomlott.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.”

Holott nem gyilkos ő, meggondolatlanul cselekedett, s most szörnyen bűnhődik érte. Már a fogdában is az őrület környékezte: rémeket látott, s egyetlen dolog ami hajszál híján megmentette ép elméjét, egy vékony fénysugár volt.

„Szegény Ágnes naphosszanta
Néz e kis világgal szembe,
Néz merően, - a sugárka
Mind belefér egy fél szembe.”

Életfogytig tartó börtönre ítélik először, de Ágnes kéri, hadd menjen haza, hisz ki kell mosnia a véres foltot a lepedőjéből. A lepedő Ágnes lelkiismeretét jelképezi. Messze felértékelődik a szerepe. Itt jön képbe ismét a balladai igazságszolgáltatás, hiszen a bírák a normális helyzettől eltérően elengedik Ágnes asszonyt, aki eztán megállás nélkül a patakban mossa lepedőjét. Misztikus kép tárul elénk a balladák homályosságával, hátborzongató érzést keltve. Ágnes asszony egyik napról a másikra, majd egyik hónapról a másikra, végül pedig egyik évről a másikra csak mos, mos, és mos. A folt már rég eltűnt, ő mégis látja. A történet lassan a végtelenbe, időtlenségbe nyúlik. A balladai igazságszolgáltatás utolérte. Ennek értelmében pedig bűnhődnie kell az őrületben. (10-es szöveggyűjtemény, 209.oldal)

V. László

Eme ballada szép példája a több – ez esetben két – szálon futó balladáknak. Történelmi ballada. V. László király Buda várában tartózkodik. Éjszaka van, vihar tombol. Föl-föl riad, képeket lát, miszerint Hunyadi fiai megszöknek a fogságukból. Szolgája nyugtatgatja. Folyamatosan átvált a nézőpontunk a kis csapatra, szinte egy-egy villámlás erejéig, merthogy tényleg szöknek Mátyás emberei. László újra és újra felriad, riadóztatna, hallucinál. Hiszen „megérdemli az őrületet”, amiért megölette Hunyadi Lászlót, Mátyást pedig fogságba ejtette. Arany mesterien fokozza a feszültséget, ami a királyt körüllengheti. Észrevehető a bűn-bűnhődés motívum. Az uralkodót egyre inkább uralmába keríti a rettegés, s már kezdi bánni gyalázatos tettét.
Nem bír tovább Budán maradni, elindul haza. Az utolsó közeli részlet, rövid epizód, ami még felvillan a királlyal és ismeretlen szolgájával kapcsolatban, a jelenet, mikor a király hűsítőt kér „hű csehétől”, aki érdekesen, baljósan válaszol:

„Itt a kehely, igyál,
Uram, László király,
Enyhít... mikép a sír!”

V. László Csehországba érve rövidesen meghal. Hogy valóban mi történt, az nem derül ki pontosan. Lehet, hogy a szolga mérgezte meg, vagy más okból halt meg. Választ nem kapunk, elvész a balladai homályban. Az igazságszolgáltatás azonban itt is teljesült.

Szondi két apródja

Történelmi ballada, s itt is megfigyelhetjük a két történeti szálat. Gyors helyzetrögzítéssel indít.

„Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt velenyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja.”

Drégely várának eleste után Szondi, a várkapitány emlékét őrizvén a két apród róla énekel dalokat. Hangulatuk természetesen szomorú. Velük szöges ellentétben van a völgyben felállított ünneplő török tábor.

„Két ifiu térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali győzelem-ünnepet űlet.”

A szultán korábban megígérte, hogy vigyáz az apródokra, s maga mellé veszi őket, ha Szondi elesik. Most emberét, Márton papot küldi a két ifjúért, hogy jöjjenek le hozzá a dombról, hol Szondi teste nyugszik, ám ők kitartanak fent, s siratják őt, emlékeznek, s dicsőítik nevét, akármennyire is próbálkozik az áruló lecsábítani őket. Hol az apródok éneke, hol Márton kommentárjai, csalogatása váltogatja egymást.

„Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma,
Jó illatu fűszer, és drága kenőcs…
Ali győzelem-ünnepe van ma!

Hadd zúgjon álgyu, pogány Ali mond,
Ás pattog a bomba, és röpked a gránát;
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
Töri Drégel sziklai várát.”

Valójában elbeszélnek egymás mellett. Nem alakul ki valódi párbeszéd köztük. Az apródok elszántságával egyre dühösebben, erőszakosabban igyekszik meggyőzni őket a pap, ezáltal is növelve a feszültséget a mű végéig. Az apródok átkával ér véget, a bonyodalom megoldása homályba vész, csak sejteni lehet.

„Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már
Dícséretiből az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! vesszeje vár
És börtöne kész Ali úrnak.

Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
Ki miatt lőn ily kora veszte!”

Elsődleges jelentéseként Szondi történetének kis részletébe kapunk betekintést a versen át, ám mögöttes tartalma, akár A walesi bárdok című műben, az elnyomásról szól. A vesztes harc után az apródok töretlenül emlékeznek és dicsőítik az elesett hőst. Ugyanez lenne a feladata a költőknek is. A levert szabadságharc után a költők dolga emlékezni rendületlenül és feleleveníteni a magyarok hősies harcát, holott egyszerűbb és kényelmesebb lenne behódolni az győztes félnek.

Őszikék balladák:

Arany öregkori balladái. Egyre komorabban látja a világot, amit művei is tükröznek. Magába fordul, balladáit komor hangulat hatja át.
A nagy történelmi témákat mellőzi, ellenben sok a népballadája. Népi magyar mitológia, misztikumok felé fordul. Sokkal inkább szól embertípusokról, mint bizonyos emberekről. Tipikus falusi – népies – helyzeteket mutat be.

Híd-avatás

Ahogy a cím mutatja, egy hídavatásról beszél nekünk Arany János ezen művében, mégpedig vélhetően a Margit híd avatásáról, melyet ekkortájt adtak át, s mely a következő időszakban kedvelt helyszíne lett az öngyilkosságra vállalkozó embereknek. Csakhogy kicsit más szemszögből. Itt is a misztériumok világába kalauzol el bennünket. Mintha egy érdekes, rejtett világba kapnánk bepillantás, ami mindig is itt zajlott köröttünk, csak soha nem vettük, vehettük észre. Áll az új híd – a Margit híd – s sorra emberek érkeznek hozzá. Éjszaka van, csend. Egyszerre azonban tömeg gyűlik a hídhoz – mindenféle társadalmi osztályból, fiatalok, öregek, nők férfiak, gyerekek, s mind mintegy önmagukból kikelve, bűvölet alatt avatásként a mélybe vetik magukat a hídról. Felbukkani látszik az a régi, középkori babona is – legalábbis hasonló hozzá -, mely szerint az elmúlás előtt a halál egy utolsó táncra viszi a haldoklót. Az egész abszurd helyzet a tánc könnyedségével pereg le.

„„Jerünk!... ki kezdje? a galamb-pár!”
Fehérben ifju és leány
Ölelkezik s a hídon van már:
,,Egymásé a halál után!”
S buknak, - mint egykor igazán.”

Az értelmetlen halál, a tény, hogy nem fogják fel, hogy mit tesznek, vagy az, hogy mi nem tudjuk megérteni miért teszik a szereplők, amit tesznek, okozza azt a kényelmetlen, nyomasztó érzést, ami kialakulhat bennünk a művet olvasva. Jóvoltából újra érezhetjük, milyen is hinni egy babonában.

Felhasznált anyag: http://enciklopedia.fazekas.hu/

NYELVTAN TÉTELEK és IRODALOM TÉTELEK

NYELVTAN TÉTELEK

Témakör – Ember és nyelv

A nyelv mint jelrendszer

A nyelv diakrón és szinkrón változásainak jellemzése példákkal

Témakör – Kommunikáció

A kommunikációs folyamat tényezői és funkciói, ezek összefüggései a kifejezésmóddal

Az emberi kommunikáció nem nyelvi formái ( pl. gesztusok, mimika, térközszabályozás, tekintet, külső megjelenés, csend )

Témakör – A magyar nyelv története

A magyar nyelvrokonság főbb bizonyítékai néhány példával

A nyelvújítás mibenléte, történelmi, művelődéstörténeti háttere, hatása – példák alapján

A mai magyar nyelvművelés néhány alapkérdése

Témakör – Nyelv és társadalom

A társadalmi és területi nyelvváltozatok és a norma

A határon túli magyar nyelvhasználat főbb adatai, tendenciái

Témakör – Nyelvi szintek

A magyar helyesírás alapelveinek alkalmazása és magyarázata példákkal

Az egyszerű mondat részei; felépítése

A szóalkotás lehetőségei: a szóképzés jelentésmódosító szerepe; a szóösszetétel jelentősége, fajtái, a mozaikszók

Témakör – A szöveg

A szövegösszetartó erő: jelentésbeli és grammatikai kapcsolóelemek

A továbbtanuláshoz, ill. a munka világában szükséges szövegtípusok (pl. kérvény, önéletrajz, hivatalos levél stb. )

Témakör – A retorika alapjai

A beszéd felépítése, a szövegszerkesztés lépései az anyaggyűjtéstől a megszólalásig

Az írásbeli meggyőzés eljárásai, az érvelés műfajai: a bizonyítás, a cáfolat, néhány érvtípus

Témakör – Stílus és jelentés

17. A nyelvi jelek csoportjai a hangalak és a jelentés viszonya alapján

18. Az állandósult szókapcsolatok, szokványos kifejezésmódok stílusértéke ( szólás, szóláshasonlat, közmondás, szállóige, közhelyek, nyelvi panelek, sztereotípiák )

19. A képszerűség stíluseszközei és hatása: képek, képrendszerek felismerése, értelmezése

20. A tudományos és a szakmai stílus sajátosságai

IRODALOM TÉTELEK

Témakör – Életművek

1. Arany János balladáinak világa

2. Petőfi Sándor forradalmi költészete

3. Ady Endre szerelmi költészete

4. Babits Mihály : Jónás könyve

5. Kosztolányi Dezső: Édes Anna

6. József Attila szerelmi költészete

Témakör – Portrék

Balassi Bálint szerelmi költészete

Mikszáth Kálmán parasztábrázolása

Idill és halál Radnóti Miklós költészetében

Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály hazafias költészete

Témakör – Látásmódok

11. Jókai Mór és a romantika

12. Örkény István és a groteszk

13. Zrínyi és a barokk

Témakör – A kortárs irodalomból

14. Varró Dániel Bögre azúr című verseskötete

Témakör – Világirodalom

15. Thomas Mann: Mario és a varázsló

16. Franz Kafka: Az átváltozás

Témakör – Színház és drámatörténet

Szophoklész Antigonéja és a görög színház

Madách Imre: Az ember tragédiája

Témakör – Az irodalom határterületei

Irodalom filmen – Kertész Imre: Sorstalanság (rendezte: Koltai Lajos)

Témakör – Regionális irodalom

20. Villányi László költészete és a Műhely című folyóirat