József Attila szerelmi költészete
A magyar reneszánsz irodalom legjobb eredményei Balassi Bálint költészetében ötvöződtek tökéletes egységgé. A 24 éves ifjú Lengyelországból hazatérve ismerkedik meg a nála több évvel idősebb, többgyermekes Losonczy Annával, aki szenvedélyes szerelemmel viszonozza a fiatal költő közeledését. Szerelmük ihlette Balassi első versciklusát, az Anna-verseket. Dobó Krisztinával való házassága érvénytelenítése után ismét Losonczy Annát ostromolja szerelmével. Ebből az időből származnak a Júlia-versek. Dembnó várában (Lengyelország) ismerkedik meg Szárkándi Annával, akihez a Célia-verseket írja. Balassi szerelmi költészete támpontul szolgál a későbbi korok magyar lírájához.
Csokonai Vitéz Mihály Vajda Júliához fűződő szerelmének beteljesülése a Lilla-ciklusban ölt testet. E kapcsolat megszakadása fölött érzett csalódása fogalmazódik meg a rokokói irodalom egyik legszebb gyöngyszemében, a Reményhez című költeményében.
,,Bájoló lágy trillák,
Tarka képzetek,
Kedv, remények, Lillák,
Isten véletek!”
Petőfi ifjúkori szerelmeihez írt költeményei (Alku; Fa leszek, ha… ; Négyökrös szekér) a népdalok egyszerűségét, báját idézik. Az imádott nő iránt érzett rajongása, s az elvesztése feletti aggodalma foglamazódik meg a világirodalom egyik legszebb szerelmes versében, a Szeptember végénben.
Juhász Gyula Anna örök című versében a szerelem örökkévalóságába vetett hitét vallja. Költészetében az emlékezés attitüdje (lelki beállítódás) szerelmi lírájában is tetten érhető: Milyen volt…
Ady szerelmi költészetét két nőalak uralja: Léda (Brüll Adél) és Csinszka (Boncza Berta).
A férfi és nő viszonyának többnyire feloldatlan anagonizmusa (ellentéte) fogalmazódik meg a Lédával a bálban és a Héjanász az avaron című verseiben. Az idős, beteg költő „elbocsájtó szép üzenete” igazából a Csinszkához írt Örizem a szemed című művében fogalmazódik meg igazán.
József Attila zsengéi között is találkozunk szerelmes versekkel.
Első említésre méltó műve Makón született, ahol beleszeretett az internátus igazgatójának lányába, Gebe Mártába. A reménytelen szerelemből fakadó versek egyik figyelemre méltó gyöngyszeme a Csókkérés tavasszal című vers. A viszonzatlan szerelem következtében gyógyszeres öngyilkosságot kísérelt meg.
1923-ban Espersit Mária, Espersit János makói ügyvéd lánya ihleti meg rövid időre. A Lányszépség című versében Balassira emlékeztetően hódol a lány és annak szépsége előtt:
„..Szépség, bárhová lépsz
Neked lobog fel mindenütt a lángész…
…………………………………….
...Csak lelkem tép még egy utolsó rózsát
S mint bánatkertész kis örömvizét,
Szirmát elődbe halkan hinti szét.”
A 20-as évek derekán írt az ifjú költő néhány népdalszerű verset Wallesz Lucához: Tószunnyadó; Pöttyös; Tedd a kezed.
1925-ben íródott Mikor az uccán átment a kedves bájos képei és csacsogó zeneisége ellenére is tartalmaz egy komor gondolatot; a szerelem két ikergyermeke: a boldogság és a féltékenység.
1928 tavaszán ismerkedik meg a költő első igazi szerelmével, Vágó Mártával. Kapcsolatukban kezdettől ott feszeng az odaadó szerelem és az elhidegüléstől való félelem.
„Ha kerülsz, ne kerülj el messze
köténykéd lennék, ne tépj össze,
dalocskád lennék, ne hallgass el,
kenyérkéd leszek, ne taposs el!”
/Sok gondom között/
A Tudtam én és a Gyermeksírásban című verseiben is a magányos „én” válik megindítóvá. A Klárisok című költeményének második versszaka talán a költő tragikus sorsát vetíti előre.
„Rózsa a holdudvaron,
aranyöv derekadon.
Kenderkötél,
Kenderkötél nyakamon.”
A szakítás elkerülhetetlen. Nemcsak a földrajzi, hanem az osztálykülönbség okozta távolság is közrejátszott elválásukban. A Mióta elmentél, a boldogsággal kecsegtető szerelem hattyúdala, a Végül-ben a kapcsolat halálát énekli meg a költő:
„Egy jómódú lányt szerettem
osztálya elragadta tőlem.”
1930 őszén ismerkedik meg Szántó Judittal, aki hat esztendőn át élettársa lesz. Kapcsolatuk nem felhőtlen, az Ady-Léda viszonyra emlékeztet. Kettőjük kapcsolatában inkább Judit a domináns. A költőnek a munkásmozgalomban való aktív részvételét nagyban befolyásolja ez a viszony. Ekkortájt született művei között sok az agitatív hangvételű, pártpolitikai indíttatású vers. A Judittal történő végleges szakítás után (1936) keletkeznek azok az átkozódó-vágyakozó költemények, melyek a Szép szóban látnak napvilágot. (Judit; Elmaradt ölelés) Miközben a költő tudja, hogy a szerelmi kapcsolat immár végképp lehetetlen, káromló-szerelmeskedő versekben kiáltja világgá fájdalmait.
1933-ban egy lillafüredi írói rendezvény véletlen félbeszakadásának köszönhető a világirodalom talán legmonumentálisabb szerelmi költeményének a megszületése. Ihletője Szöllősi Henrikné Marton Márta volt. Márta különleges szépsége, környezetében mindenkit magával ragadott, József Attilát is megbabonázta (Német Andor így írja le a lányt: karcsú, barnahajú, fekete-éj szemű lány). A szerelemről, a férfi és a nő kapcsolatáról egyedi módon szól a költő. Művészeti eszközei avatják ezt a verset a legeredetibb és legmerészebb szerelmi költeménnyé a világirodalomban. Ez a tiszavirág-életű szerelem csak ürügyül szolgált annak kifejezésére, hogyan éli át a költő a szerelmet.
Hat részlet-vers mozaikból alakul ki a vers.
Az első részlet egy jellegzetes József Attila-i verskezdés, mely környezetrajz. Impresszionista tájkép, melyben ott a szemlélődő költő. A lírai én szoktatja szívét a csendhez, a benne uralkodó érzésekhez. A szerelemmel teli férfi magányában a természet szépségeibe is a szeretett nő vonásait látja bele.
„Itt ülök csillámló sziklafalon.Az ifju nyárkönnyû szellôje, mint egy kedvesvacsora melege, száll.”A strófa végén megjelenik a kedves, mely mozgalmasságot hoz az eddigi meditáló mozdulatlanságba s ezzel egyszerre a képzelet síkjába lép át.„ím újra látom, hogy fakada kerek fehér köveken,fogaidon a tündér nevetés.”A második részlet mérhetetlen mélységeket átfogó miniatűr, mely tele van ellentétekkel:
„míg én, életem csúcsai közt, a távolközelében, zengem, sikoltom,verôdve földön és égbolton,hogy szeretlek, te édes mostoha!”A költő magányát ez a szerelem oldotta fel, s most, hogy a kedves elment, túláradva, sikoltva buggyan ki belőle a vallomás: „Szeretlek te édes mostoha!”
József Attila egész életét beárnyékolja az édesanyja korai elvesztése. A harmadik rész elején az anya-gyermek kapcsolat áll, mellyel az összetartozás fontosságát próbálja kiemelni. Ennek az érzésnek a még erősebb kifejtését szolgálják a további hasonlatok. A szeretett lény egésze savként maródik be imádója lényébe.
Szeretlek, mint anyját a gyermek,mint mélyüket a hallgatag vermek,szeretlek, mint a fényt a termek,mint lángot a lélek, test a nyugalmat!A negyedik részlet a legmerészebb szerelmi leírás, amellyel eddig találkozhattunk. Úgyszólván egy ünnepélyes hangulatú biológiai vízió. A szerelem eksztázisa túllép a szeretett nő milliószor magasztalt külső szépségén; a röntgen-szemmel „alászáll rejtelmeibe” és állhatatos himnuszt zeng kedvesének belső világáról. Ebben a részben fellelhetjük Thomas Mann hatását is, aki a Varázshegy című művében a szeretett hölgy röntgenképét tartja a pénztárcájában.
„Gyomrod érzékeny talajáta sok gyökerecske át meg áthímezi, finom fonalát” „s lombos tüdôd szép cserjéi sajátdicsôségüket susogják!”Az ötödik rész naturalisztikus hasonlata („Mint alvadt vérrögök, úgy hullanak eléd ezek a szavak.”) arra utal, hogy szerelmének tudatos átérzéséről csak dadogó szavakkal tud vallani a költő. A metaforisztikus jelzői szerkezetek („lágy bölcső”; „erős sír”; „eleven ágy”) az eggyéolvadás vágyát zengik annak árán is, hogy a szeretett lényben imádója feloldódjék a szerelem végtelenségében. A halál ellen csupán ez az egyetlen támaszpont a számára, melyet kétségbeesetten követel. Egy szerkezeti csúcspont és egy hangulati mélypont ötvöződik ebben a strófában. Ez a szakasz egyfajta zárlatként is hat, mely egy visszatérés a valóságba.
A Mellékdal olyan szerepet játszik az ódában, mint egy örvénylő szimfonikus költemény végén elnyugvó, finom, halk dallam.
„talán kihûl e lángoló arc,talán csendesen meg is szólalsz:”Nagyon bizonytalan hatást kelt a „nagyon” szó háromszori előfordulásával. Ebben a részben a mindennapok apró örömeit sorolja fel tiszta egyszerűséggel, mely sorokból kivehető egy közvetlen emberi kapcsolat vágya.„Csobog a langyos víz, fürödj meg!Ime a kendô, törülközz meg!Sül a hús, enyhítse étvágyad!Ahol én fekszem, az az ágyad.)” A vers kompozíciója összetett: A rajongó, szerelmi izzás után szinte természetszerűen ereszkedik le a költő a csöndes szerelmi boldogság vágyának révébe.
A Mellékdal szabályos, tiszta dallama is a megnyugvás a reményteljes beteljesülését sugallja a korábbi fejezetek zaklatottságával szemben.
A változatos elhelyezkedésű rímek (páros-, ölelkező-, kereszt-, csoportrímek) a költő mesterségbeli viruózitását hirdetik.
Az Óda alapvetően jambikus lejtésű költemény.
József Attila életében még két nő játszott jelentős szerepet.
Gyömrői Edit pszihoanalitikus iránti fellobanó szerelme ihlette a Nagyon fáj kötet néhány megrendítő versét. (Ne bántsd; Magány). A gyógyító kapcsolatból egyenlőtlen szerelem alakult ki. A költő érzelmi pokolba kerül. A címadó versben búcsúzik el Edittől.
1937. február 20.-án ismerkedik meg utolsó szerelmével, Kozmutza Flórával. A pszihológusnő szépsége, intelligenciája rabul ejti a költőt. A Flóra-szerelem mégegyszer megajándékozza a boldog reménykedés érzésével (Megméressél). E költeményben újra felcsendül a Balassi-féle életigenlés. A Flórához szóló költeményekben a sokat szenvedett ember utolsó életmámora zeng föl.(Én, ki emberként)
Flóra nem tudja, nem meri vállalni a költőt. E sorscsapás súlya alatt ismét összeomlik József Attila.
Egy újabb lökés Szárszóhoz.
Megjegyzés küldése