HORMONRENDSZER [biológia]

A hormonrendszer szerepe:

- a többi szervrendszer működésének szabályozása,

- a hormonrendszer szabályozza folyamatosan, lassan a

• belső környezet állandóságát;

• növekedést;

• szaporodást.

A hormonrendszer működése:

- valamilyen inger hatására a belső elválasztású mirigy hormont ürít,

- a hormonmolekulát a megfelelő felszíni fehérjével rendelkező sejtek megkötik,

- ezeknek a sejteknek a működése megváltozik.

A hormon termelését szabályozza:

- a belső környezet egyik tényezője:

• a vér nagy cukortartalma a hasnyálmirigy inzulintermelését fokozza,

• hibás szabályozás: cukorbetegség

- egy másik hormon közvetítésével az idegrendszer:

• a tartós hideg az idegrendszeren és az agyalapi mirigy

hormontermelésén át fokozza a pajzsmirigy tiroxintermelését, és így a

sejtek lebontó anyagcseréjét fokozza,

• hibás szabályozás: strúma;

- közvetlenül az idegrendszer:

• veszélyhelyzet hatására az idegrendszer a mellékveséből adrenalint

ürít, amely szimpatikus hatást vált ki,

• hibás szabályozás: stressz.

A hormonok általában nem fajspecifikus anyagok. A hormonokat nem mindig belső elválasztású mirigyek (endokrin) termelik és nem mindig a vér szállítja. A hormonrendszer működését befolyásolja az idegrendszer, egyes szabályozó anyagot maga az idegrendszer termel. Így a hormonrendszert nemcsak endokrin, hanem neuroendokrin rendszernek is szoktuk nevezni.

A hormonok többsége a sejthártya receptorain kötődik meg. A sejthártyába kívülről beépült receptorfehérjék kapcsolatosak a sejthártya belső felszínéhez kötődő enzimfehérjékkel. Amikor a receptorfehérjék megkötik a hormonmolekulát, térszerkezetük megváltozik – a velük érintkező belső enzimfehérje térszerkezetét is megváltoztatják. Az enzimfehérje így képessé válik a rá jellemző enzimaktivitás kifejtésére. A belső fehérje sok hormonreceptor esetében egy olyan enzim, amely ATP-ből ciklikus AMP-t hoz létre. A cAMP (ciklikus adenozin monofoszfát) megváltoztatja a sejt anyagcseréjét a sejt információtartalma alapján, MÁSODIK HÍRVIVŐNEK nevezzük, a kalciumionnal együtt. Vannak olyan hormonok, amelyek átjutnak a sejthártyán, és a sejtmag belsejében a DNS-en kötődnek meg.

A hormonrendszer hatással van a növekedésre és a fejlődésre (tesztoszteron STH, szomatomedinek, TSH, tiroxin, kalcitonin), a nemi működésekre (FSH, LH, PRL, tesztoszteron, ösztrogén, progeszteron, szexuálszteroidok, oxitocin, hCG, GnRF), a viselkedésre (tiroxin, adrenalin, szexuálszteroidok, ösztrogén, tesztoszteron, PRL) és a belső környezet állandóságára. A belső környezet állandóságának a tényezői közül hormonális úton is szabályozható a vértérfogat állandósága (ADH), a vér nátriumion-tartalma és pH-ja (mineralokortikoszteroidok), kalciumion-tartalma (kacitonin, PTH), a vér glükóztartalma , a vér zsírsavtartalama (STH, szomatomedinek, adrenalin, glükokortikoszteroidok). A testhőmérséklet szabályozása: tiroxin és progeszteron.

Az agyalapi mirigy (hipofízis) a hipotalamuszhoz nyéllel kapcsolódó belső elválasztású mirigy a koponyában. Hormonjai kivétel nélkül peptidek. A hipofízis két részre, a hátsó és az elülső lebenyre osztható.

A hátsó lebeny hormontároló szerv. A hipotalamusz nagyméretű neuroszekréciós sejtjeiben képződő hormonok, az oxitocin és a vazopresszin az idegsejtek axonjain jutnak ide, itt raktározódnak. Mindkét hormon innen kerül a vérbe. Az oxitocin egyes simaizomelemek összehúzódását idézi elő. A vazopresszin legfontosabb hatása, hogy a vesében a nefronok elvezető csatornáiban és a gyűjtőcsatornákban fokozza a víz visszaszívását. A hipotalamusz sejtjei érzékelik a vér ozmotikus koncentrációját. Ennek növekedése serkenti a vazopresszin termelődését, így több víz szívódik vissza a szűrletből a vérbe. Az elülső lebenyben számos hormon képződik, termelésüket a hipotalamusz szabályozza. A növekedési hormon hatására a csontok növekedési üteme gyorsul, a fehérjék szintézise fokozódik. A növekedési hormon sejtanyagcserét szabályozó hatása a serdülőkor után is megmarad: a májban a glikogén glükózzá, a zsírszövetben pedig a neutrális zsírok zsírsavvá és glicerinné bomlását fokozza. A tejelválasztást serkentő hormon az emlőmirigyek működését fokozza a szülés után. Az agyalapi mirigy elülső lebenyének további hormonjai más belső elválasztású mirigyek működését szabályozzák visszacsatolással. A hipofízishormon növeli egy meghatározott hormon termelését. Az utóbbi magasabb koncentrációban pedig visszahat az agyalapi mirigyre, és sejtjeiben csökkenti a serkentő hormon képződését. Így a hormonok szintje nagyjából állandó értékre állhat be. A szervezet külső és belső környezetéből érkező ingereket az idegrendszer dolgozza fel, majd ezek alapján szabályozza a hipofízis, és azon keresztül az egész hormonális rendszer működését. Az idegrendszer és a hormonális rendszer működési egységet alkot, ezért neuroendokrin rendszernek nevezzük.

A pajzsmirigyserkentő hormon fokozza a pajzsmirigy tüszőinek működését.

A mellékvesekéreg-serkentő hormon főképpen a mellékvesekéreg szénhidrát-anyagcserét befolyásoló hormonjainak termelésére hat.

A sárgatestserkentő hormon nőkben a sárgatest kialakulását és hormontermelését szabályozza, férfiakban a here hormontermelésére hat.

A tüszőserkentő hormon nőkben a petefészek tüszőjének érését, férfiakban a hím ivarsejtek képződését serkenti.

A pajzsmirigy a gége mellett helyezkedik el. Hormontároló tüszők találhatóak benne. A tüszők falát alkotó mirigyhám termeli a tiroxint és a trijód-tironint, amelyek jódtartalmú aminosavszármazékok. Ezek a szervezet minden sejtjére ható hormonok. Fokozzák a mitokondriumok működését, így a szervezet energiatermelését és oxigénfogyasztását. Serkentik a sejtekben egyes fehérjék szintézisét. Nélkülözhetetlenek az idegrendszer kialakításához.

A két hormon képződését a hipofízis pajzsmirigyserkentő hormonja visszacsatolással szabályozza, emellett a hipotalamusz hormontermelése is befolyásolja. A pajzsmirigy tiroxintermelésének csökkenése a hipofízis felé irányuló visszacsatolás miatt a pajzsmirigyserkentő hormon képződésének növekedésével jár. Ha jód hiányában a tiroxintermelés nem fokozódhat, a pajzsmirigyserkentő hormon hatására gyarapodik a pajzsmirigy állománya. Ez a golyva, strúma.

A pajzsmirigy tüszői között levő sejtek peptidhormont, kalcitonint termelnek, ez csökkenti a vérplazma Ca²⁺ koncentrációját.

A mellékpajzsmirigy a pajzsmirigytől független négy, rizsszemnyi mirigy a pajzsmirigy állományában.

A pajzsmirigy állományába beágyazódó apró sejtcsoportok parathormont termelnek. Ez a kalcitoninnal ellentétben növeli a vérplazma Ca²⁺ koncentrációját.

A máj is termel hormonokat. Az agyalapi mirigy növekedést serkentő hormonja, a szomatotrop hormon hatására valószínűleg a szervezet több helyén, így a májban is növekedési hormonok termelődnek. Porcok, csontok növekedése, zsírbontás fokozása, glükózfelhasználás gátolása, vér cukortartalmának növelése, fehérjebeépítés elősegítése.

A hasnyálmirigy külső elválasztású mirigyrésze termeli az emésztőenzimeket tartalmazó hasnyálat, a belső elválasztású mirigyrészei két fehérje természetű hormont ürítenek, az inzulint és a glükagont. Az inzulin csökkenti a vércukorszintet, fokozza a sejtek glükózfelvételét és –felhasználását, segíti az izom és a máj glikogénraktárainak feltöltődését, fokozza a fehérje- és a zsír felépítését. Az inzulin termelődésének ingere a vér nagy cukortartalma, nagy aminosavtartalma.

A glükagon az inzulinnal ellentétes hatású hormon, fokozza a máj glikogénbontását és a zsírsejtek zsírbontását, ezzel növeli a vér glükóz- és zsírsavtartalmát. Termelésének ingere a vér összetételének megváltozása.

A mellékvese a vese csúcsán sapkaként elhelyezkedő kis mirigy. Hámeredetű kéregállományból áll, belsejében pedig idegrendszeri eredetű velőállomány van. A kéregállomány szteroid típusú hormoncsoportokat termel (kortikoszteroidok), a velőállományból pedig egy aminosavszármazék, az adrenalin szabadul fel.

Mineralokortikoszteroidok: só- és vízháztartásra ható hormonok, a vese nátriumion visszaszívásának fokozása.

Glükokortikoszteroidok: fehérjékből és a zsírokból cukrot állítanak elő. A sejtek cukorfelvételét és cukoroxidációját gátolják. Kortizon. Az immunrendszer működését gátolják, csökkentik a fehérvérsejtek és a vérben keringő immunglobulinok mennyiségét, enyhítik a gyulladást és az allergiás reakciókat.

Androgén kortikoszteroidok: férfias nemi jelleget alakítanak ki. Nőkben a tüszőhormonok ellensúlyozzák, klimax után szőrnövekedés. Anabolikus szteroidok szedésével nő a sportteljesítmény.

A mellékvese velőállománya egy aminosavból származó hormont termel, az adrenalint, szerepe a szimpatikus reakció fenntartása. A máj glikogénraktárából glükóz kerül a keringésbe, nő a vér glükóztartalma, a sejtek több energiát termelnek.

A here hormonja a tesztoszteron. Serdülőkorban újra meginduló tesztoszterontermelés váltja ki a nemi szervek növekedését, a szőrzet férfias eloszlását, stb.

A tesztoszteron szteránvázas hormon. Kis mennyiségben termelődik női nemi hormon is, az ösztrogén, a tesztoszteron lebontásával is keletkezik.

A petefészek termeli a tüszőhormont (ösztrogén) és a sárgatesthormont (progeszteron). Az ösztrogén a női nemi jellegek kialakításában játszik szerepet. A progeszteron gátolja az oxitocin méhre gyakorolt hatását

SZAPORODÁS [biológia]

A szaporodás szervrendszerének szerepe: az élőlény a saját információtartalmát, tulajdonságait utódainak továbbadja, és így fenntartsa az élet folytonosságát. Az ivaros szaporodáshoz hím és női ivarsejtek kellenek, ezeket ivarszervek termelik. Váltivarú, ivari kétalakúság. Férfiakra a hímivarsejteket termelő herék, a nőkre a petesejteket termelő petefészkek jellemzők. A belső megtermékenyítéshez párzószervek kellenek, hímvessző hüvely. Anyaméh, emlő.

A szaporodás szervrendszere általában ivarmirigyből, kivezetőcsőből, járulékos mirigyekből, valamint a párzószervből épül fel.

A férfiak szaporító szervrendszerében az ivarmirigy a here (testis). A herében folyó hímivarsejt-termeléshez alacsony hőmérséklet kell, ezért a here a hasüregen kívül, a herezacskóban van. Galambtojás nagyságú páros szerv. Itt termelődik a TESZTOSZTERON nevű nemi hormon is. A herében termelődött hímivarsejtek a here fölött és mögött elhelyezkedő csatornarendszerben, a mellékherében (epidydimis) tárolódnak. A páros mellékheréből indulnak és a húgycsőig vezetnek az ondóvezetők. Hosszú, izmos falú csövek, hímivarsejtek perisztaltikus mozgással történő továbbítása. Páros ondóhólyag (vesicula seminalis) az egyik járulékos mirigy. Cukortartalmú váladékot ürít a kifelé nyomódó hímivarsejtekhez. Ez a cukor az energiaforrása az aktívan mozgó hímivarsejteknek.

A két ondóvezető közvetlenül a húgyhólyag alatt torkollik bele a húgycsőbe. Az ondóvezetők és a húgycső találkozását fogja körül a páratlan dülmirigy, azaz a prosztata. Váladéka adja az ondó (sperma) kb. kétharmadát. Egyik anyaga aktiváló, hímivarsejtek (spermiumok) mozgását megindítja, másik anyaga a levegővel érintkezve kocsonyás anyaggá alakul, megakadályozza az ondó kifolyását a női ivarutakból. Legnagyobb része lúgos kémhatású. A hüvely savas kémhatású a kórokozók ellen, de ettől a hímivarsejtek is elpusztulnak.

A húgycső a hímvesszőben (penis) halad. A hímvessző speciális érellátású szövetrészei – barlangos testek – kötőszövetes tokban helyezkednek el. Paraszimpatikus hatásra a hímvesszőbe menő artériák fokozottan megnyílnak, a vérrel telődő barlangos testek nekifeszülnek a kötőszövetes toknak. A hímvessző megkeményedik és megnagyobbodik. Ez a merevedés (erekció). Ilyenkor a hímvessző bőrkettőzete, a fityma hátrahúzódik és láthatóvá válik a hímvessző vége, a makk. A húgycső és a makk közösülés előtti nedvesítését két húgycsőbe nyíló kis mirigy (a két Cowper-mirigy) végzi. Közösülés (koitusz). A hímvessző ritmusos mozgatását az ondókilövellés (magömlés, ejakuláció) követi.

A nők ivarmirigye a petefészek (ovarium), amely a medencében elhelyezkedő, szilva nagyságú, páros szerv. A nőkben ciklusosan termelődnek az ivarsejtek. Négy hét. Az első két hétben fokozatosan borsószemnyire duzzadó hólyag nő a petefészek falán, a tüsző.

Ebben érik a petesejt. A második hét végén a tüsző felreped (tüszőrepedés, ovuláció), kiömlik a tüszőben felgyülemlett folyadék, kisodorja a tüszőből az érett petesejtet. A felrepedt tüsző helyén egy heg marad, ez a sárgatest, mely a harmadik héten még nő is, a petesejt megtermékenyülésének híján azonban a negyedik héten elsorvad. A petefészek hormontermelő szerv is. A tüsző fala tüszőhormont (ösztrogént) termel. Ez a hormon alakítja ki és tartja fenn a nők másodlagos nem jellegeit, valamint a menstruáció után regenerálja a méh nyálkahártyáját. A sárgatest egy másik hormont termel, a sárgatesthormont (progeszteront). Ez a hormon segít előkészíteni a szervezetet a terhességre (méhnyálkahártya vastagítása, emlők növelése).

Az ivarmirigy után következő kivezetőcső nőkben a petevezető. Ez a méh üregével összeköttetésben lévő, rövid, izmos falú, vékony cső, amelynek a petefészek felőli vége nyitott, és tölcsérszerűen kiszélesedik. A hímivarsejtek aktív mozgással a hüvelyen, a méhen és a petevezetőn át egészen a hasüregig felhatolhatnak. A tüszőrepedés során a petefészek felszínére kerülő petesejt azonnal megtermékenyülhet. A petevezető az érett petesejtet vagy a megtermékenyített petesejtből fejlődésnek induló sejtcsomót tölcséres végén beszívja, és perisztaltikus mozgással, valamint a belső hámon lévő csillók csapkodásával a méh felé továbbítja.

A méh (uterus) a húgyhólyag fölött és mögött elhelyezkedő, körte alakú és nagyságú szerv. Vastag, izmos fala a terhesség során jelentősen gyarapszik. Belsejét erekkel dúsan átszőtt nyálkahártya borítja, embrió, méhlepény. Megtermékenyítés nincs, akkor a méh nyálkahártyájának belső része a ciklus első hetében leválik, a második és harmadik héten a nyálkahártya újra vastagszik. A megtermékenyített petesejt beágyazódik a méh nyálkahártyájába és olyan hormont termel, ami megakadályozza a sárgatest elsorvadását. Ha nem ágyazódik be a sejtcsomó, akkor a sárgatest elsorvad, egyre kevesebb hormont termel, emiatt pedig a méh nyálkahártyája elöregszik, laza lesz és lelökődik. A méh elkeskenyedő alsó része a méhnyak (cervix). A méhnyakon a hüvely felől látható nyílás a méhszáj.

A nők párzószerve a hüvely (vagina). Ennek falát két mirigy, a Bartholin-mirigyek váladéka nedvesíti izgalom hatására. Szűz lányoknak nyálkahártyaredő van a hüvelybemenet felett. Kívülről a hüvelybemenetet a kisajkak határolják. Ezek elülső találkozásánál, a bőrredők között van a hímvesszőnek megfelelő, merevedésre képes szerv, a csikló (clitoris). A hüvelyben élő tejsavtermelő baktériumok által létrehozott savas kémhatás megakadályozza a baktériumok és gombák elszaporodását.

A hímivarsejt feji, nyaki és farki részből áll.

A fej tartalmazza az örökítő anyagot, a DNS-t. X és Y kromoszóma. A hímivarsejt fején van egy sisak, ez a Golgi-készülék maradványa és bontóenzimeket tartalmaz. A petesejt közelében az odaérkező hímivarsejtek sisakjai felnyílnak, és a sok hímivarsejt bontóenzime lassan leoldja a petesejtet körülvevő fehérjeburkot, megtermékenyítés.

A hímivarsejt nyaki része a sejtközpontot tartalmazza, ennek a mozgásszervek és a sejten belüli fonalhálózat kialakításában van szerepe. A nyak a hímivarsejt motorja, a sejtközpontot spirálisan rendeződött mitokondriumok veszik körül. A farok egy ostor, nagy része sejthártyával borított csőrendszer. Az ostor csapkodásával halad. Hímivarsejtek teljes érésének ideje 6 hét.

A petesejt: az újszülött leánycsecsemő petefészkében több százezer őspetesejt van. Befagyott állapotban várnak a nemi érés idejéig, tüszőnövekedésig. A tüsző növekedése során az osztódás továbbhalad, de ha nem termékenyül meg a petesejt, befejezi az osztódást. Az őspetesejt osztódása során keletkező négy utódsejt közül csak ez lesz normális. A másik három picike, szerepük csak az információtartalom (DNS-állomány) felezésében van. Az ovuláció során a petesejt kocsonyás fehérjeburokkal és hámsejtekkel körülvéve szabadul ki.

Egyedfejlődés: a petesejt a petevezető petefészekhez közeli szakaszán termékenyül meg, majd kb. egy hétig sodródik a petevezetőben. Ezalatt osztódik. A fejlődés első szakasza a barázdálódás. A zigóta tovább osztódik, kialakul a szedercsíra (morula). Elhalnak a belső sejtek oxigénhiány miatt, kialakul az üreges hólyagcsíra (blasztula). A magzatburok nélküli egyedek hólyagcsírája bélcsíra (gasztrula) lesz. A magzatburokkal rendelkező egyedek hólyagcsírájának belsejében egy kis sejtcsomó, az embriócsomó jön létre. Következő szakasz a csíralemezek kialakulása. Az embriócsomó belsejében két üreg képződik: az amnionüreg és a szikhólyag. A két üreg közötti fal az embriópajzs. Amnionüreg: külső csíralemez, szikhólyag: belső csíralemez, a kettő közt középső csíralemez. Ezután kezdődik a szervtelepek és a szervek kialakulása. Középső csíralemezben létrejön a gerinchúr. Megvastagszik a külső csíralemez, velőlemez képződik. A külső csíralemez középső csíkja velőbarázdává alakul, majd velőcsővé zárul. Végül az egész embriópajzs a belső csíralemez felé egy csővé zárul, a cső egyik nyílása a szájnyílás, a másik a végbélnyílás lesz. A belső csíralemezből alakul ki a bélcső, a táplálkozás szervrendszerének összes mirigye, valamint a tüdő. A középső csíralemez hozza létre a mozgás szervrendszerét, vagyis csontokat és izmokat, a keringési rendszert, a kiválasztás és a szaporodás szervrendszerét. Külső csíralemez eredetű a kültakaró és az idegrendszer.

A hólyagcsíra falának és a méhnyálkahártyának az érintkező részéből a harmadik hónap végére alakul ki a méhlepény, ebben az anya és a magzat hajszálerei sűrűn egymás mellett futnak. A magzatot a méhlepénnyel a köldökzsinór köti össze. A hólyagcsíra fala képezi a külső magzatburkot, az amnionüreg fala pedig a belső magzatburkot. Ez a fejlődés során összeér és egységes magzatburkot hoz létre. Az emlősök szikhólyagja rövid ideig vérképző szervként működik, majd elcsökevényesedik.

Terhesség, szülés, szoptatás: az ember kb. 280 napig, 40 hétig terhes. Nő az anya vérének és sejtközötti folyadékának mennyisége. A terhes méh egyre jobban eltolja a beleket, a rekeszizomig nő. A méh nyomja a hasi vénákat is, így növeli a vénákban a nyomást. A szülés hormonális hatásra indul meg. Megreped a burok, elfolyik a magzatvíz. Tágulási szakasz, azaz a vajúdás ideje. Majd jönnek a fájások, a méh simaizomzatának összehúzódásai. A vajúdás során kitágul a méhnyak. A szülés második szakasza a kitolási szak. A törzsizmok munkája segít. A megerősödött gátizomzat nehezítheti a kitolást, gátmetszés. A szülés lepényi szakasza során távozik a magzatburok és a méhlepény. Gyermekágy időszaka, megindul a tejelválasztás. Előtej, speckó összetételű. Az emlőbimbó ingerlése reflexesen kiváltja a tej ürülését, de gondolatra is elindulhat a tejcsorgás. A szoptatás elősegíti egy agyban termelődő hormon, az oxitocin felszabadulását, ez nemcsak a tejmirigy simaizmát húzza össze, de a méh simaizmára is összehúzó hatással van, tehát segíti a megnagyobbodott méh visszafejlődését.

KIVÁLASZTÁS [biológia]

A kiválasztás szervrendszerének feladata a belső környezetből a bomlástermékek, valamint a felesleges mennyiségű víz és só eltávolítása. A sejtek által termelt bomlástermékek a szövetek sejtközötti folyadékából a vérbe kerülnek és a keringés szervrendszere szállítja a bomlástermékeket a kiválasztás helyére, ahol a bomlástermékek és sók tömény oldata, vizelet képződik.

A vérből a vizeletet a vese állítja elő:

- első válogatás szűréssel: vérnyomás és többletnyomás, féligáteresztő hártya;

- második válogatás visszaszívással: hosszú csőrendszer,

- egyes anyagok visszajuttatása a csőbe,

- a vízvisszaszívás nehézségei.

A kiválasztás szervrendszerének részei:

- kiválasztás –vese,

- elvezetés – páros húgyvezető,

- tárolás – húgyhólyag, reflexes, de felülszabályozható az ürítés,

- kivezetés – húgycső.

A vese a hasüregben, a derékvonal felett, a gerincoszlop két oldalán, a hashártyán kívül helyezkedik el. Bab alakú, kb. 15 cm nagyságú, páros szerv. Bemélyedő rész a vesekapu, itt lép be a veseartéria, és itt lép ki a véna, valamint a húgyvezető. Hosszmetszete: külső kéreg, kéregállomány és velőállomány. Velőállomány hosszanti csíkozatot mutató vesepiramisokból és a közöttük lévő oszlopokból áll. A vesepiramisok csúcsa a veseszemölcs, ez a vesekehelybe nyílik. A vizelet a veseszemölcsön át csöpög a vesemedencébe. A NEFRON a vese kéregállományában egy hajszálerekből álló érgomollyal kezdődik, amelybe egy vastagabb ér vezet be, vékonyabb ki. Az érgomolyból kipréselődő szűrlet a BOWMAN-tokba kerül, ez a kanyarulatos csatornában folytatódik. Az érgomoly és a Bowman-tok együttes neve MALPIGHI-test. Kezdeti szakasz, még a kéregállományban van; hajtű alakú rész, ez a HENLE-kacs, a velőállomány piramisait alkotja. A kanyarulatos csatorna távolabbi szakasza a gyűjtőcsatornába torkollik, amely a vesepiramisokon áthaladva a veseszemölcsön nyílik.

A Malpighi-test feladata a szűrés (filtráció). Az érgomoly hajszálereinek laphámján át képződik a szűrlet. A kanyarulatos csatorna kezdeti szakasza minden hasznosítható anyagot igyekszik visszaszívni (reabszorpció). A cukor és a sók (hidratált ionok) aktív transzporttal mozognak, a víz passzív transzporttal követi őket.

A Henle-kacsnak a sejtek közötti folyadék koncentrációgradiensének kialakításában van szerepe. A vese velőállományának vesepiramisaiban a sejközötti folyadék koncentrációja a kéregtől a vesemedence felé folyamatosan nő.

A tömény vizelet létrehozásának elengedhetetlen feltétele a koncentrációgradiens megléte. A vesepiramis vesemedencéhez közeli részén tehát a sejtközötti folyadéknak a vizeletnél is sokkal töményebbnek kell lennie. A Henle-kacs két hajtűszerűen egymás mellett futó ága az ellenáram elvén működik, így viszonylag kis energiabefektetéssel nagy koncentrációkülönbséget tud létrehozni.

A kanyarulatos csatorna távolabbi szakaszán fakultatív visszaszívás folyik: azok az ionok szívódnak vissza, amelyekből a vérben kevés van. A vizelet kémhatása itt is szabályozható.

A gyűjtőcsatorna fala a végső vízvisszaszívás helye, itt szabályozható a vizelet töménysége. Ahogy a gyűjtőcsatorna áthalad a vesepiramison, az őt körülvevő egyre töményebb sejtközötti folyadék fokozatosan kiszívja a vizet a csatornából, így a gyűjtőcsatornában maradó vizelet egyre töményebbé válik, ennek következtében tömény vizelet ürül. DIURÉZIS: vizeletelválasztás.

A Henle-kacs és a mellette futó ér együttes működése döntő a tömény vizelet kialakításához feltétlenül szükséges koncentrációgradiens létrehozásában. A Henle-kaccsal párhuzamosan egy hajszálér fut, ez szállítja el a Henle-kacsból kilépő vizet, sókat és bomlástermékeket. A Henle-kacs leszálló szára vízáteresztő falú. A hajszálérbe be- és az onnan kiáramló vér koncentrációviszonyai is megegyeznek – egymással is és a Henle-kaccsal is -, csak több vér folyik ki, mint be, hiszen a Henle-kacsból felvett anyagokat ez az ér szállítja el.

A Henle-kacs működésének a lényege a vesemedence felé növekvő koncentráció, azaz a koncentrációgradiens kialakítása.

A húgyhólyag citrom alakú, a medence alsó részében, a szeméremcsont mögött található, telten a szeméremcsont felett tapintható. Nők hólyagjára felülről és hátulról kissé ráhajlik a méh, a férfiak húgyhólyagja alatt közvetlenül a dülmirigy, azaz a prosztata található, amelyet a húgycső is átfúr.

A húgyhólyag fala az üreges szervekre jellemző felépítésű: hám – kötőszövet – izom – kötőszövet - nyálkahártya. A hólyag belső hámrétege egy speciális hámtípus, az UROTHELIUM, amelynek szorosan záródó sejtjei hol széthúzódnak esernyő alakban, hol vastag hengerhámhoz hasonló képet mutatnak.

A húgyhólyagból a vizeletet a húgycső vezeti a külvilágba.

A kiválasztás szervrendszerének irányítása a hormonrendszer alá tartozik. Vízvisszaszívás: agyban képződő ANTIDIURETIKUS hormon serkenti.

Sóvisszaszívás: mellékvesekéreg só- és vízháztartásra ható hormonja fokozza.

A vese működésére erőteljes hatással van a vérnyomás, a vesében is működik egy vérnyomásemelő hormont termelő rendszer.

A vizeletben található szerves bomlástermékek: aminosavak, nukleinsavak PRIMIDINBÁZISAINAK (citozin, timin, uracil) lebontásából AMMÓNIA keletkezik, aemly a vérben szénsavhoz kapcsolódva karbamid formájában szállítódik, ürül. A nukleinsavak PURINBÁZISAIBÓL (adenin, guanin) húgysav lesz, mely vagy távozik, vagy karbamidra bomlik. Nagyobb izomműködés után tejsav is megjelenhet, növényi táplálékokból pedig OXÁLSAV kerülhet a vizeletbe. A KREATININ főleg az izomfehérjék bomlásterméke. Főleg az ARGININ nevű aminosavból keletkezik.

IMMUNRENDSZER [biológia]

IMMUNRENDSZER

Az immunrendszer mentesíti a szervezetet az idegen anyagoktól és a kórokozóktól. Feladata az idegen anyagok megtalálása, felismerése és megsemmisítése. Olyan szervnek vagy szervrendszernek is felfogható, amelynek sejtjei a szervezetben elszórtan helyezkednek el.

Az immunrendszer jellemző sejtjei a fehérvérsejtek. Két csoportjuk van: a falósejtek és a nyiroksejtek. A nyiroksejtek két típusa a B- és a T-limfociták.

A kórokozó vírusok és baktériumok általában a felszínekre, a nyálkahártyákra kerülnek, onnan a szövetek sejtközötti folyadékában, majd esetleg a vérbe. Az idegen anyagot a fehérvérsejtek ismerik fel – állandó körjárat. A hajszálerek laphám falán át, a hámsejtek közötti kapcsolat megnyitásával amőboid mozgással lépnek ki a hajszálerekből, majd a sejtek között is amőboid mozgás segítségével változtatják a helyüket. Innen a nyirokba lépnek vissza úgy, hogy a nyirokhajszálerek hámrétegét alkotó sejtek között amőboid mozgással benyomulnak a nyirokerek belsejébe, ott legömbölyödve a nyirok áramlásával sodródnak tovább. A szív közelében beömlik a vénába, majd a vérrel újra a hajszálerekbe kerül.

Az idegen anyag felismeréséhez speciális sejtfelszíni molekulák kellenek. A B-limfociták felszíni felismerő molekulája, receptorfehérjéje az immunglobulin.

Ez négy fehérjeláncból áll: két egyforma, hosszabb, úgynevezett nehézláncból, és két egyforma, rövidebb, úgynevezett könnyűláncból. A láncokat diszulfihidak tartják össze. Az immunrendszer azt ismeri fel sajátjának, amivel a magzati fejlődés során találkozott.

Az érett B-limfociták osztódnak, egy fajtából kb. 100 példány keletkezik. Az utódsejtek csak pontosan ugyanazt az immunglobulint tudják termelni. Az érett B-limfociták nemcsak a sejt felszínére tesznek kis a rájuk jellemző immunglobulinból, hanem exocitózissal szabad immunglobulinmolekulát ürítenek a vérbe. A vérben szabadon keringő immunglobulin-molekulák a vérplazma globuláris fehérjéi közé tartoznak, és ellenanyagoknak vagy antitesteknek nevezzük őket.

A T-limfociták a csecsemőmirigyben érnek, megismerik a szervezet saját fehérjéit, mielőtt bekerülnek a keringésbe.

Az idegen anyag felismerésére alkalmas fehérjemolekulák tehát részben a fehérvérsejtek felszínén vannak, részben pedig a B-limfociták által termelt immunglobulinok formájában a vérben szabadon keringenek. Saját molekuláinkkal nem tudnak kapcsolódni.

Az idegen anyag megsemmisítése

A B-limfociták a felszíni immunglobulinjaikhoz kapcsolódó idegen anyag hatására aktiválódnak és a nyiroktüszőkben vagy a nyirokcsomókban szaporodásnak indulnak. Plazmasejtek jönnek létre. Intenzív immunglobulin termelés. A vérplazmában lévő immunglobulinok hozzákapcsolódnak az idegen anyaghoz, és ezzel megjelölik azt. Az idegen sejtek felszínére és az idegen fehérjére is odakapcsolódhatnak.

A falósejtek képesek önállóan is felismerni az idegen sejteket, de ha jelölve van, akkor gyorsabban felismerik, bekebelezik és lebontják. A falósejtek is termelnek limfokineket. Az idegen fehérjéket az immunglobulinok csapadékként összecsapják. A csapadéktól a szervezet két úton szabadulhat meg: a falósejtek bekebelezik és lebontják, vagy a szérumban lévő komplement (kiegészítő) rendszer bontja le az idegen anyagot.

A szérum komplement rendszert az idegen anyaghoz kapcsolt imm.g. molekulák aktiválják. A szérum komplement rendszer fehérjéinek gyulladáskeltő hatása is van.

Vannak B-limfociták, amelyek plazmasejtté alakulás után többszörösen osztódnak és vannak, amik csak néhány osztódáson mennek át, ezek a B-memóriasejtek. Egész életükben őrzik a szervezet számára az idegen anyaggal való találkozás emlékét, így ha újra bekerül a szervezetbe az az anyag, akkor sokkal gyorsabban tud nőni a vérben ennek az immunglobulinnak a mennyisége.

A T-limfociták sejt-sejt elleni harcban küzdenek az idegen anyag ellen. Saját megváltozott sejtet az általuk a sejt felszínére kitett vírus-fehérje alapján ismerik fel. Fertőzés esetén aktivált T-limfociták többféle speciális sejtből állhatnak.

Van a KILLER, amely hozzákapcsolódik az idegen sejthez és perforin vagy porin nevű fehérjét ürít az idegen sejtre. Ez beépül a másik sejt membránjába, nagy lyuk alakul ki, és a sejt plazmája kifolyik, az idegen sejt elpusztul, a falósejtek bekebelezik.

Vannak a LIMFOKINEK – pl. hisztamin, interferon, interleukin -, ezek hozzák létre a gyulladás tüneteit. A limfokinek vérbőséget hoznak létre, könnyítik a fehérvérsejtek érből való kilépését, így az érfal átjárhatóbb, ezért a sejtközötti folyadék felszaporodása miatt duzzanat jöhet létre. Hőmérsékletnövelő hatásuk is van, mivel a fehérvérsejtek aktivitását növeli a magas hőmérséklet.

Az aktivált T-sejtek egy része kevesebb osztódás után hosszú életű sejtekké alakul, ezek a T-memóriasejtek.

Az immunrendszer működését szabályozza a HELPER (segítő), a SZUPPRESSZOR (elnyomó) = immunrendszer sejtjeinek szaporodása. A hormon- és idegrendszer is gyakorol hatást az immunrendszerre. Idegbaj → GLÜKOKORTIKOIDOK termelése nő → gátolja az imm.rendsz. működését.

KERINGÉS [biológia]

A keringés szervrendszerének szerepe a vér mozgatása. A vér a táplálkozás szervrendszeréből veszi fel a tápanyagokat, a légzés szervrendszeréből a légzési gázokat, eljuttatja a sejtekhez és az ott felvett bomlástermékeket a kiválasztás szervrendszeréhez viszi. A keringés ezenkívül részt vesz a hőszabályozásban és a hormonok szállításában is.

Az anyagfelvételhez és –leadáshoz hajszálvékony, vékony falú kis erek sűrű hálózatára van szükség. Nagy nyomás kell » szív. A nyomás növeléséhez viszont kevés vastag érre van szükség. A szívből egy nagy ér vezet ki, amely több kisebb ágra, verőerekre vagy artériákra oszlik, az artériák pedig még tovább szétágazva vékony falú hajszálereket vagy kapillárisokat képeznek. A szív által létrehozott nyomás keringeti a vért az egész rendszerben.

Anyagok cseréjére négy helyen van szükség: az összes szövet sejtjeinél, a tápcsatorna felszívófelületén, a tüdő léghólyagocskáiban, valamint a vesében.

Mivel a légzési gázok nagyon fontosak a szervezet működése szempontjából, a gázcsere szolgálatában egy teljes, külön keringési kör áll.

Az ember vérkeringése két vérkörből áll:

Nagyvérkör: szív → szövetek (táplálkozás és kiválasztás is) → szív

Kisvérkör: szív → tüdő → szív

A két körben ugyanaz a vér folyik, nyolcas alakban kapcsolódnak egymáshoz.

A vénás keringési rendszernek van egy mellékpályája, a nyirokkeringés. A nyirokerek a szövetek sejtközötti folyadékától indulnak és a szív felé tartanak. A legvastagabb nyirokér – a mellvezeték – a szív előtt ömlik be a testből jövő vénába. A nyirokerekben a folyadékot a belégzéskor a mellüregben kialakuló szívó hatás és a vénában a szív felé áramló vér szívó hatása mozgatja. Az áramlást billentyűk segítik. A kis nyomású vénákban kevesebb vér folyik visszafelé, mint a nagy nyomású artériákban.

A nyirokerekben áramló folyadék a nyirok. Összetétele = a szövetek sejtközötti folyadékával. A nyirok a nyirokerek mentén elhelyezkedő nyirokcsomókon átszűrődik, nagy szerepe van a szervezet idegen anyagok elleni védekezésében.

Keringésátrendeződés: ha valamelyik szervnek, szervrendszernek igényei növekednek, akkor máshonnan vonja el a vért a szervezet. Szimpatikus hatás: ha a szervezet erőit a menekülés érdekében mozgósítani kell.

Ilyenkor a mozgásszervek, az érzékszervek, az idegrendszer kap több vért, a kültakaró, a táplálkozás, a szaporodási szervrendszer kevesebbet. Paraszimpatikus hatás: fordítva.

Minden szövet hajszálereinek egy része az artériás szakaszon simaizommal elzárható, majd kinyitható máshol.

A szív a mellüregben, a tüdők között, a középvonaltól kissé balra, a mellhártyák által határolt gátorüregben helyezkedik el. Jobb oldalán fekszik, csúcsa balra mutat.

Kívülről a szívburok (PERICARDIUM) borítja. Külső felszínén látható a pitvarok és a kamrák határa és a szíve tápláló koszorúerek érhálózata. Négy üreg: jobb pitvar és kamra, bal pitvar és kamra. Pitvar fala vékonyabb, a kamráké vastagabb. Legvastagabb a bal kamra. Belülről a szívet a szívbelhártya borítja.

A pitvarok és kamrák között vitorlás billentyűk vannak. Ezek a szívbelhártya kettőzetei, ezeket rugalmatlan ínhúrok rögzítik a kamra falához. A pitvar összehúzódásakor a nagyobb nyomású vér a vitorlás billentyűket a kamra felé megnyitva beáramlik a kamrába. Ha a kamra húzódik össze, akkor a vér a vitorlás billentyűt a pitvar irányába nyomja, de az ínhúrok csak addig engedik a billentyűket, amíg a két oldal éppen találkozik, és elzárja a vér útját. Billentyűk, ínhúrok = passzív részvétel. Ahol az ínhúrok a kamra falához kapcsolódnak, ott a kamrafal izomzata kissé kihúzódik, ezt szemölcsizomnak nevezzük. A kamrából a vér az artérián keresztül távozik. A kamra és az artéria találkozásánál zsebes vagy félhold alakú billentyűket találunk. A zsebek felfelé nyitottak és amikor a vér kezdene a kamra felé visszaáramlani, akkor a zsebek megtelnek vérrel, és elzárják az eret. Három zsebes billentyű alkot egy zárókészüléket az érben. A szív falának mikroszkópi képén hám – kötőszövet – szívizom – kötőszövet – hám tagozódást látunk.

A szív működésének lényege az összehúzódás, amellyel nyomáskülönbséget állít elő a szívbe belépő vénák és a kilépő artériák között. Az összehúzódás ingerét a szív önálló ingerkeltő és ingerületvezető rendszere biztosítja. A jobb pitvar falában találjuk a szinuszcsomót. Ez egy módosult izomcsomó, amelyen szabályos időközönként akciós potenciál alakul ki, és ezzel a szomszédos sejteket is ingerli, így rajtuk is akciós potenciált, majd összehúzódást vált ki. Az összehúzódási hullám a pitvar falában sejtről sejtre terjed, és így viszonylag lassú összehúzódást hoz létre. Amikor az összehúzódási hullám eléri a pitvarkamrai csomót, akkor az ingerület idegsejtekre tevődik át és (a His-kötegen, a Tawara-szárakon és a Purkinje-rostokon keresztül) nagyon gyorsan, szinte egyszerre éri el a kamra összes izomsejtjét.

Percenkénti összehúzódások száma a PULZUSSZÁM.

A vér a szív bal kamrájából a legnagyobb verőéren, az aortán keresztül a testbe áramlik, onnan a jobb pitvarba jut vissza, ahonnan a jobb kamrán keresztül a tüdőartérián át a tüdőbe megy. A tüdőből a négy tüdővénán át a bal pitvarba kerül a vér. A szív bal felében oxigéndús vér áramlik, jobb felében pedig szén-dioxidban dús. Az aortán, vagyis a testbe menő artérián át oxigéndús vér folyik, a tüdőartérián, vagyis a tüdőbe menő artérián keresztül pedig szén-dioxidban dús vér. A testből jövő vénán szén-dioxid-dús vér érkezik a szívbe, a tüdővénákon át oxigéndús vér.

Az erek felépítése nagyon hasonlít a bélcsatorna felépítéséhez. A külső hámborítás alatt kötőszövet van, alatta simaizom, alatta újból kötőszövet, majd egy belső hámbélés.

Az artériák kötőszövete rugalmas rostokból felépülő tömött rostos kötőszövet, és körkörös izomrétegük is vastag.

A vénák vékonyabbak és kevésbé rugalmas falúak, viszont a bennük lévő zsebes billentyűk segítik a vér áramlását.

Az artériáktól a hajszálerek felé haladva az érfal egyre vékonyodik. A hajszálerek – capillaris – belső, egyrétegű laphámból állnak, máshol vannak szórványos kötőszöveti sejtek és izomsejtek is a laphámrétegen.

A szív nem a rajta átáramló vérből veszi fel a tápanyagokat és a légzési gázokat, hanem külön keringési rendszere van: ezek a koszorúserek. A test vérkörének részei, de a bal kamrából kilépő artéria, az aorta zsebes billentyűinek mélyedéséből indulnak.

A vérkeringés szabályozása a szívműködés, a vérnyomás, a kül. szervek vérellátottságának és a vér összetevőinek a szabályozását jelenti.

A szívműködést idegi és hormonális hatások befolyásolják. Az agy hipotalamuszának parancsára a szimpatikus hatást kiváltó idegek növelik a perctérfogatot, a paraszimpatikus hatást kiváltó idegek pedig csökkentik. A mellékvese adrenalin nevű hormonja is fokozza a szívműködést.

A nyirokerek, a nyirokcsomók és a lép

A nyirokerek a szövetek közül hajszálvékony, zárt végű csövekkel indulnak. A vakon végződő nyirokhajszálerek laphámsejtjei nem érintkeznek pontosan, hanem befelé kicsit egymásra csúsznak, a hámsejtek is billentyűként működnek. A nyirokhajszálerek egyre nagyobb nyirokerekbe szedődnek össze. A nyirokerek fala aktív összehúzódásra is képes. Vázizmok is segítik a nyirokáramlást. A nyiroktüszők a legkisebb nyirokszervek, kötőszöveti tokkal nem rendelkeznek.

A nyirokcsomók a nyirokvezetékekbe beiktatott, kicsit nagyobb szűrőkészülékek, bennük megtapadnak és osztódnak az idegen anyaggal kapcsolatba lépett fehérvérsejtek. Itt indul meg az immunreakció. Nyirokcsomók száma 600-700, méretük néhány mm, de fertőzés hatására 1-2 cm is lehet. Nyaki, hónalji és lágyéki nyirokcsomók vannak, befelé több nyirokér fut, kifelé csak egy.

A csecsemőmirigy fontos nyirokszervünk. A szegycsont alatt, a mellüregben helyezkedik el. Benne érnek a T-limfociták, itt válnak képessé a saját és az idegen anyag megkülönböztetésére. A csm a születéstől kamaszkor végéig nő, majd sorvad.

A lép a legnagyobb nyirokszerv. A hasüregben, a gyomor mögött, bal oldalon helyezkedik el. Sötétvörös, nyelv alakú, 15 cm hosszú. Állománya vörös és fehér színű részekre oszlik. A vörös rész vérraktározó, itt bomlanak szét az elöregedett vörösvérsejtek. A fehér állománynak a fehérvérsejtek termelésében van szerepe. A lépben az erekből kifolyó vér a sejtek között szabadon áramlik – mint a májban ill. a nyirokcsomókban.

A nyirok olyan fehérjementes vérplazma, amelyben fehérvérsejtek vannak

LÉGZÉS [biológia]

A sejtek légzése, az úgynevezett sejtlégzés a tápanyagok lebontásához, vagyis az energiatermeléshez szükséges oxigén felvételét és az égés során keletkezett szén-dioxid leadását jelenti. A gázok a sejthártyán diffúzióval mozognak.

Az emberben a légzési gázokat a tüdőtől a sejtekig viszonylag nagy távolságokra kell eljuttatni. Ehhez a diffúzió túl lassú lenne, a vér azonban megfelelő gyorsasággal szállítja a légzési gázokat. Ugyanakkor a tüdő és a vér, valamint a vér és a sejtek között továbbra is diffúzióval jutnak át a légzési gázok. A légzési gázoknak a tüdő és a sejtek között végbemenő áramlását gázcserének nevezzük.

A mellüreg aktív mozgása a tüdőt passzívan mozgatja. Belégzéskor a rekeszizom a hasüreg felé mozdul el és a bordák megemelkednek, így megnő a mellüreg térfogata. Nő a tüdő térfogata is, így a gáz nyomása csökken, és a külső, nagyobb nyomású levegő beáramlik a tüdőbe. Kilégzéskor a mellüreg térfogatát változtató izmok elernyednek, a mellüreg és a tüdő térfogata csökken, a tüdőben a nyomás nő, és a gáz a tüdőből a légkörbe jut.

A tüdőbe a levegő a légutakon áramlik be. A légzőhám vékony, sérülékeny, könnyen kiszárad, tehát a légutak szerepe a merevítés, a levegő szűrése, pormentesítése, párásítása, melegítése. Az orrüreg szőrein fennakadnak a nagyobb szennyeződések. Az orr belsejének nyálkahártyája mirigyekben, erekben gazdag. Az áthaladó levegőt a mirigyek váladéka párásítja, az erekben folyó vér felmelegíti. A légcső a garatot köti össze a tüdővel. Az orrüreg és a légcső belső hámrétege csillós. Az állandó csapkodás hajtja kifelé az apró porszemcséket. Mind a légcső, mind a tüdő hörgői porcokkal merevített csövek, melyek a légutaknak tartást adnak.

Az orr és melléküregei

Az orr csontos és porcos részből áll. Az orrcimpák mozgathatók. Az orrüreget a szájüregtől a kemény és a lágy szájpad, a koponyaüregtől a rostacsont választja el. Az orrüreg és a garat között két nagy ovális nyílás van, ezek a hortyogók. Az orrsövény az orrot két orrjáratra osztja. Az orrjáratok belsejének széli részén három pár felületnövelő orrkagylót találunk. Az orr három melléküreggel van kapcsolatban: a homloküreggel, az arcüreggel és az ékcsonti üreggel. Az orrüreg felső részébe nyílnak a könnycsatornák. Az orrüreg nyálkahártyája csillós hengerhámmal borított, mirigyekben gazdag, kötőszövete dús érellátású. Az orrüreg felső részében találjuk a szaglóhámot.

A gége a légcső felső része, több kisebb porc és izom együttese. Elöl borítja a pajzsporc. Ez alatt helyezkedik el a gyűrűporc. A gyűrűporc kiszélesedő részén áll hátul a két kis kannaporc. A kannaporc és a pajzsporc széle, valamint a két kannaporc között harántcsíkolt izom van. A két hangszalag a pajzsporc csúcsi részének belsejétől fut az egyik és a másik kannaporcig. A gége belső részét nyálkahártya béleli. A hangszalag a nyálkahártya alatt van, így a gége belső falától a hangszalagig és vissza egy nyálkahártya-kettőzet halad, ez a hangredő. A hangszalagoktól kifelé, a pajzsporc széle felé tehát a gége hengeres ürege zárt, a két hangszalag közt viszont nyitott. A nyitott részt hangrésnek nevezzük. Hangadáskor a kannaporcokat mozgató izmok segítségével mozgatjuk a hangszálakat, és ezzel a hangredőt, így a tüdőből kiáramló levegő útját hol elzárjuk, hol szabadon hagyjuk. A levegő a hangredő mögött hol feltorlódik, hol szabadon áramlik. A hangrezgés longitudinális hullám. Fontos még a száj- és orrüreg rezonanciája, valamint a nyelv, az ajkak és a fogak alakja, helyzete is. A gégefedő porc el tudja zárni a gége felső nyílását. Ez nem csak nyelésnél fontos. Amikor erőlködünk, a mellkas szilárdsága a ráfeszített izomtól függ. Ilyenkor a gégefedő becsukásával tartjuk bent a levegőt.

A gége lefelé a légcsőben folytatódik. A légcsövet merevítő porcok C alakúak, hátrafelé nyitottak. A nyelőcső vele párhuzamosan, mögötte halad.

A tüdő a mellüregben helyezkedik el. A mellkast hátulról a gerincoszlop, oldalról a bordák, elölről a szegycsont határolja. A mellüreget belülről savós hártya béleli, ez a mellhártya fali lemeze; a tüdőt kívülről is savós hártya borítja, ez a mellhártya zsigeri lemeze. A két hártya között savós folyadék van. A tüdő a rekeszizom felé lapos, kissé a hasüreg felé boltozatos, felfelé csúcsos szerv. Jobb oldali része három lebenyből áll, bal oldali része kettőből, mert a szív a középtől kissé balra tolódva jelentős helyet foglal el. A légcső a tüdőbe érve a két tüdőfélnek megfelelően két főhörgőre ágazik el, azok pedig a lebenyeknek megfelelően hörgőkre. A hörgők falát gyűrű alakú porcok merevítik. A hörgők hörgőcskékre ágaznak tovább, azok végén pedig szőlőfürtszerűen léghólyagocskákat találunk. A léghólyagocskák felülete kb. 150 m². A hörgőcskék fala kötőszövetből és simaizomból áll, a léghólyagocskák fala pedig váltakozva egyrétegű lap- és köbhámból, amelyet hajszálerek hálózata fon körül. A léghólyagocskák és a hajszálerek hámján keresztül megy végbe a gázcsere. A léghólyagocskák belseje egy a tüdő által termelt felületaktív anyaggal van bevonva, amely megakadályozza, hogy kilégzéskor a léghólyagocskák fala összetapadjon.

A légzés vegetatív működés, a légzés szaporaságát és mélységét tudjuk szabályozni. A belégzés ingere a vér csökkenő oxigéntartalma vagy növekvő szén-dioxid tartalma. A legegyszerűbb légzőközpont az agy legalsó részén, a nyúltvelőben helyezkedik el. Ezt a hídban elhelyezkedő más szervrendszerek működésével hangolja össze a központ. A hipotalamuszban olyan központ van, amely a szervezet általános állapotának megfelelően szabályozza a légzést. A limbikus rendszer az érzelmeknek a légzésre gyakorolt hatását szabályozza. Legvégül az agykéreg tudatos működése képes az összes alsóbb központ működését felülről befolyásolni.

TÁPLÁLKOZÁS [biológia]

A táplálkozás szervrendszerének feladata:

- energiaszükséglet fedezése:

o alapanyagcsere,

o munkavégzés (hízás vagy fogyás);

- anyagszükséglet fedezése:

o a szükséges arányok kialakítása - anyagcsoportok átépítése egymásba,

o a szükséges információtartalom kialakítása – az alapegységek más sorrendű átépítése.

A táplálkozás szervrendszerének működési módja:

- anyagfelvétel, fizikai aprítás, tárolás – előbél;

- anyaglebontás, felszívás – emésztőmirigyek, középbél;

- vízvisszaszívás, salakanyagok ürítése – utóbél;

- folyamatos működés: egyirányú áramlás perisztaltikus mozgással.

A táplálkozás szervrendszerébe tartozó szervek elhelyezkedése.

A szájüreg szerepe a táplálék megragadása, megízlelése, mechanikai felaprítása, síkossá és nedvessé tétele, a falatképzés, valamint a falat továbbítása, a nyelés.

A nedvesítéshez kb. napi másfél liter nyál termelődik. Három pár nyálmirigy termeli: a fültőmirigy, a nyelv alatti mirigy és az állkapocs alatti mirigy. Egyik szervez anyaga a MUCIN, ez a falatot összeragasztja, bevonja, könnyítve a nyelést. Emésztőenzimet is találunk a nyálban, a keményítőt glükózra bontó AMILÁZT.

Ízérzés receptorai az ízlelőbimbók, a nyelven, a lágy szájpadon és a garatíven találhatóak. A táplálékot nyállal keveri, majd falatot képez. Hátratolja a szájüreg hátsó, felső részéről benyúló nyelvcsapig. A nyelvcsap megérintésétől kezdve a nyelés reflexes folyamat. A szájüreg hátul a garattal közlekedik.

A garat felfelé, az orrüreg felé nyitott, de a lágy szájpad felemelkedve le tudja zárni. A garat oldalsó, felső részén a fülkürtök két pici nyílása található. Ezek a középfülbe vezetnek, nyomáskülönbség kiegyenlítése.

Lefelé a garat a nyelőcsőben és a légcsőben folytatódik. A légcső elöl van, a nyelőcső hátrább, így a falatnak nyeléskor el kell haladnia a légcső nyílása felett. Ezt a gégefedő segíti, amely a légcső felső nyílásának tetején elöl rögzítve, hátul szabadon, ferdén felfelé áll. A falat mozgási irányából következően maga előtt rácsukja a gégefedőt a légcső nyílására.

A falatot a garat falának perisztaltikus mozgása nyomja a nyelőcsőbe.

A száj nyálkahártya hámja többrétegű, el nem szarusodó laphám. A hám alatt kötőszövet, az alatt izom található. A szájüreg baktériumokkal erősen szennyezett.

A nyál tartalmaz baktériumölő anyagokat, másrészt a torokmandulák védik a szervezetet a szájon át bekerülő fertőzésektől. A szájüreg és a garatüreg közötti szűkület a torok. Két íves képződmény, a két garatív között találjuk a torokmandulákat, amelyek nyirokszervek.

Fogak

Az ember fogai gyökeresek. Tejfog: 6 hónaposan, összesen 20 db van. Maradandó fog: 6 évesen, 32 db van. A fogazatot fognegyedekre szokták osztani – jobb alsó, felső, bal alsó, felső – középről számozzák. Negyedenként első kettő metszőfog, hármas a szemfog, négyes-ötös 2-2 kisőrlő, hátsó három pedig nagyőrlő. Az utolsót bölcsességfognak nevezzük. A zápfogak felülete gumós.

A fogak a csont mélyedésében, a fogmederben ülnek. A metsző- és a szemfogak egygyökerűek, az őrlőfogak két-, illetve háromgyökerűek. Rögzítésükről a gyökérhártya és a fogíny, valamint több gyökér esetén a kissé egymás felé hajló foggyökér gondoskodik.

A fog íny feletti része a korona, az íny felső széle és a fogmeder közötti rész a fognyak, a fogmederben található rész a gyökér. A koronát zománcréteg borítja. Ez alatt helyezkedik el a DENTIN. A dentinállomány belsejében van a fogüreg, amelyben erek és idegek futnak, ezek alkotják a fogbelet. A fog gyökerét cement borítja.

A nyelőcső a garat és a gyomor között helyezkedik el, áthalad a mellüregen és átfúrja a rekeszizmot. A falatot perisztaltikus mozgással továbbítja. A nyelőcső fala hosszában redőzött, tágulékony. Belülről nyálkahártya béleli. A belső hámborítástól kifelé saját, önálló, a nyálkahártyához tartozó kötőszövete és izomrétege van. Ennél kijjebb kötőszövetet találunk, majd izomszövet következik. A simaizomréteg belső, vastag rétege körkörös, külső rétege hosszanti lefutású. Az izomrétegen kívül újabb kötőszöveti réteg van, és végül a nyelőcsövet kívülről savós hártya borítja.

A gyomor a tápcsatorna tárolásra kialakult tágulata, amely a rekeszizom alatt, bal oldalon helyezkedik el. Felső nyílása a gyomorszáj, jobb oldali, kevésbé tágult része a kisgörbület, bal oldali, tágultabb része a nagygörbület, kivezetőnyílása a gyomorkapu. Nyálkahártyája redőzött, tágulékony. A gyomor fontos feladata az élő táplálék elpusztítása, illetve a baktériummentesítés is. A gyomor nyálkahártyájának fedősejtjei sósavat termelnek. A gyomorban emésztés is folyik.

A nyálamiláz a gyomorba jutott falat belsejében mindaddig tovább emészti a keményítőt, ameddig a kémhatás belül is savassá nem válik. A gyomor úgynevezett fősejtjei pepszin nevű fehérjebontó enzimet termelnek. A gyomrot belülről mucintartalmú nyálka fedi, ez védi a gyomorfalat a megemésztődéstől.

A gyomorban a táplálék összekeveredik a sósavval és a pepszinnel. A keverő mozgást a gyomor hosszanti, körkörös és ferde simaizomzatával végzi, majd végül perisztaltikus mozgással kis adagokban továbbítja a gyomor tartalmát a vékonybélbe. A gyomor felszívó működést is végez, a víz, a sók és az alkohol egy része már innen felszívódik, a gyógyszerek is.

A vékonybél három szakaszból áll: patkóbél, éhbél, csípőbél. A patkóbél a gyomor után következő, a jobb oldalon meghajló, patkó alakú szakasz. Az éhbél perisztaltikája egy ideig halál után is működik, így boncoláskor mindig üresen találják. A csípőbél a hasüreg alsó részéig terjed.

A vékonybél feladata az emésztés és a felszívás. Az ember vékonybele 6-7 m hosszú, átmérője 3-5 cm. Az emésztőnedveket a máj, a hasnyálmirigy és a vékonybél fala termeli. Az emésztőnedvek és a béltartalom elkeveredését a bél keverő mozgása, továbbhaladását a bél perisztaltikus mozgása teszi lehetővé. A bél körkörös simaizmai egy kis szakaszon összehúzódnak, így a béltartalmat két részre különítik, majd egy másik helyen húzódnak össze és akkor egy másik helyen keverik bele az emésztőnedvet a béltartalomba.

A máj emésztőnedve az epe, ez enzimet nem tartalmaz, csak emulgeálóanyagot, mely a zsírcseppeket nem engedi újra nagyobb cseppekké összeállni.

A hasnyálmirigy által termelt napi mintegy másfél liter hasnyál tartalmazza mind a négy szervesanyag-típus bontóenzimét: lipid, szénhidrát, fehérje, nukleinsav. A lipáz a zsírokat bontja, lesz egy monoglicerid és két zsírsav. A hasnyál amiláza a nyálamilázzal azonos működésű. A hasnyál fehérjebontó enzime a tripszin. A nukleinsavbontó enzim a nukleáz, amely nukleotidokra, majd pentózra, foszforsavra és nitrogéntartalmú szerves bázisra bont. Az epe és a hasnyál a vékonybél kezdeti szakaszába, a patkóbélbe ürül.

A vékonybél falának egysejtű mirigyei naponta kb. egy liter bélnedvet termelnek.

A felszívás a vékonybél nyálkahártyájának részein, a bélbolyhokon keresztül folyik. Felszínét nagy felületű mikrobolyhos hengerhám borítja. A hám alatt helyezkednek el az erek. Nyirokerek is, nemcsak vérerek. A bélbolyhok állandó mozgásban vannak, kinyúlnak majd összehúzódnak. Belsejükben ideg és izom is található.

A vékonybélből a víz ún. passzív transzporttal szívódik fel a vérbe. A glükóz, az aminosavak, a nukleinsavak alkotórészei és az ionok aktív transzporttal szívódnak fel a bélbolyhokon keresztül a vérbe, így jutnak el a májon át az őket felhasználó sejtekhez.

A máj nem elsősorban emésztőmirigy, inkább anyagátalakítás, epeképzés. A hasüreg felső részén, jobb oldalon találjuk. Két lebenyből áll, elölről a hashártya kettőzete, a CSEPLESZ takarja.

A máj alsó felületén helyezkedik el az epehólyag, ez tárolja a máj által termelt epét, töményíti és a zsíros béltartalomhoz hozzáüríti. Az epe bomlástermékeket is tartalmaz. Epefesték adja a színét, ez a hemoglobin bontásakor, vastartalmának kivonásakor keletkezik. A vékonybélbe ürülők epefesték barna színű anyaggá alakul. A vizelet színét is meghatározza. A hemoglobinból kivont vasat a máj raktározza.

A homeosztázis fenntartásában fontos szerepe van, mivel szabályozni tudja a vér kis szerves molekuláinak megfelelő arányát. Méregteleníti a szervezetet oly módon, hogy a mérgező anyagokat feldarabolja, vízoldhatóvá teszi, így a vese ki tudja választani. A máj a véralvadáshoz is nélkülözhetetlen, mivel a vérplazma fehérjéinek legnagyobb része itt képződik. Ezt úgy végzi a máj, hogy a saját, tápláló erén kívül egy kapuér is befolyik a májba. A kapuér vérének glükóz- és aminosav tartalmát állítja be a máj, ezt a vért méregteleníti.

A máj működési egysége a májlebenyke. A májlebenyke szélén folyik be a sorban álló sejtekből kialakuló májsejtgerendák közé mind a sejteket tápláló verőerek vére, mind a kapuér vére. Amíg a vér a májsejtgerendák között végighalad, addig a májsejtek elvégzik a megfelelő beállítást, és a központi gyűjtőérből kifolyó vér már szabályozottabb összetételű, kevesebb méreganyagot tartalmaz. A vérrel ellentétes irányban áramlik a májlebenykében a termelődő epe, mely ezután az epehólyagba jut.

A hasnyálmirigy a másik nagy emésztőmirigyünk. A hasüregben, a patkóbél kanyarulatában, nagyjából középen, a gyomor mögött helyezkedik el. Legnagyobb részét a külső elválasztású mirigyek teszik ki, ezek termelik a hasnyálat. A külső elválasztású mirigyben elszórtan, szigetszerűen helyezkednek el a belső elválasztású mirigyek, amelyek az inzulint termelik.

A vékonybél az utóbél oldalába nyúlik, ez a szakasz a vakbél. A hasüreg jobb alsó részén található, csökevényes bélszakasz. Rajta helyezkedik el a kb. 6mm vastag és 6 cm hosszú féregnyúlvány. A középbél a gyomor baktériumölő hatására steril, de az utóbélben számos rothasztó baktérium él. A steril és a baktériummal teli szakasz határán nyirokszervek helyezkednek el. Ezt a szerepet tölti be a középbél és az utóbél határán a féregnyúlvány.

A vastagbél (utóbél) három szakaszból áll: vakbél, remesebél és végbél. A legnagyobb részt a remesebél teszi ki. A hasüregben keretezi a vékonybeleket. Falát három hosszanti szalag erősíti, közöttük kiöblösödések vannak.

Itt történik az emésztőnedvek által a tápcsatornába juttatott víz és ionok visszaszívása, rothasztó baktériumok közreműködésével a széklet kialakítása, valamint nyáktermelés. Perisztaltikája ritka, naponta 2-3 perisztaltikus hullám halad keresztül rajta.

A vastagbélben élő baktériumok legnagyobb része a béltartalomban le nem bomlott szerves anyagokból táplálkozik, részt vesz a bélsár kialakításában. Egyes baktériumok anyagcseretermékei az ember számára vitaminok.

Az utóbél utolsó szakasza a végbél. Székelési inger, akaratlagos ürítés, hasprés segítségével.

A végbélből összeszedődő vér nem halad át a májon, így a máj méregtelenítő szerepe nem érvényesül. Ezért hatékonyabb a kúppal történő gyógyítás.

Emésztőnedvek és emésztőenzimek

A tápcsatorna lipidbontó enzimjei a lipázok. Két helyen termelődnek, a hasnyálmirigyben és a vékonybél falában. A zsírokat monogliceridre és zsírsavakra bontják, vagyis a zsírmolekula két szélső zsírsavát vágják le, a glicerin a középső zsírsavval észteresítve marad.

A szénhidrátbontó enzimek első tagja a nyálamiláz, amely a keményítőt glükózig tudná bontani, de csak a dextrinig jut el idő hiányában. A hasnyálamiláz megegyezik a nyálamilázzal, de a hatás itt már a dextrintől folytatódik, és gyakorlatilag csak kb. a maltózig jut. A vékonybélnedv maltáza fejezi be a folyamatot.

A fehérjebontást három enzim végzi: a gyomor pepszinje, a hasnyál tripszinje, és a vékonybélnedv erepszinje. Bizonyos meghatározott oldalláncú aminosavak után bontja a peptidkötést. A három enzim végül minden aminosavat lefed, így a fehérje oligopeptid, esetleg dipeptid köztestermékeken át végül aminosavakig bomlik. A nukleinsavak a hasnyál és a vékonybélnedv nukleázának emésztő hatására bomlanak ribózra vagy dezoxiribózra, foszforsavra és nitrogéntartalmú szerves bázisra.