A szóelemek

A szó kettős szerepe: szótári szó és szóalak
- mint a szókészlet egy tagja, szótári szó – ez a nyelv alapegysége
- mint a mondat egyik építőeleme, szóalak – ez a beszéd alapegysége
- közlésfolyamatban tartalmaz nyelvtani szerepére utaló jelentésmozzanato(ka)t
- lehet egyszerű szó (alszik, asztal, kályha), vagy összetett (székláb, szemüveg)
A morfémák csoportosítása alaki önállóságuk szerint
- morféma: nyelv legkisebb, önálló jelentéssel bíró egysége; szavak és toldalékok
- morfémakapcsolatok első helyén rendszerint a szótári szó áll; ebben a vonatkozásban ez a szótő
- szabad morfémák: általában önállóan előforduló szótövek
- félszabad morfémák (álszók):
- csak más szótövekkel együtt előforduló szótövek
- jelentésük járulékos, kiegészítő jellegű, pl. névutók, névelők
- kötött morfémák:
- toldalékok, ezek csak szótövekhez kapcsolva fordulnak elő
- szótövek egy része, amik csak bizonyos toldalékok előtt fordulnak elő
- pl. bokr, tav, hav
A toldalékok csoportosítása
Képző
- a toldalékok első helyén áll, közvetlenül a szótő után
- gyakran a szó szótári alakjának része, pl. forgat
- megváltoztathatja az eredeti szó szófaját, mondatbeli szerepét és új szót hoz létre
- pl. fésül – fésülködik
- a képző után általában újabb képző is állhat
- előtte sem jel, sem rag nem állhat, utána viszont igen
- csoportosítás:
- névszóból névszót képez, pl. -ász, -ész, -s, -ság, -ség, -ú, -ű, -i
- névszóból igét képez, pl. -ez, -oz, -ít, -dít, -sít,
- igéből névszót képez, pl. -tyú, -tyű, -ttyú, -ttyű,
- igéből igét képez, pl. -at, -et, -tat, -tet, -ködik, -kodik, -kedik, -hat, -het
Jel
- a toldalékok második helyén áll
- nem hoz létre új szótári szót, csak újabb mozzanattal bővíti a szótő jelentését
- egynél több is járulhat a tőhöz
- utána csak rag állhat
Igemódok jele:
- feltételes mód: na, ne, ná, né
- felszólító mód: j, sziszegők kettőzve
Névszókhoz járuló jelek:
- többes szám jele: k
- melléknév fokozásának jele: bb, leg
Rag
- a szóalak zárómorfémája, nem követi semmilyen más toldalék
- mindig csak egy szerepelhet egy szóalakban
- mondatbeli szerep egyértelmű meghatározására szolgál
- pl. -ban, -ben, -on, -en, -ön
Előhangzó
- szótövek és toldalékok kapcsolódásakor jelenhet meg
- toldalék részének tekintjük
- szerepe a kiejtés könnyítésében van

A SZÓÖSSZETÉTEL

A szóösszetétel: a képzés után a leggyakoribb szóalkotási mód. Két meglévő szót úgy illesztünk össze, hogy egy új jelentéssel bíró szó legyen. Az új szó jelentése nem azonos a két szó jelentésének összeadásával.
Az összetett szó két értelmes részre bontható: előtag + utótag.
A többszörösen összetett szavak a több szóból keletkezett szavak. Pl.: vasútállomás = vasút + állomás = vas + út + állomás.
A szóösszetételnek két típusa van (az elő és utótag közötti viszony alapján):
Alárendelő összetétel: alanyos, tárgyas, határozós, jelzős
Mellérendelő összetétel: kettőzések, ikerítések, valódi összetétel
A szóösszetétel a szóképzés mellett a szóalkotás legtermékenyebb módja. Az összetett szó úgy keletkezik, hogy két szót egyetlen szóvá illesztünk össze. A szóösszetétel eredménye egy új szó, melynek jelentéstartalma más, mint tagjainak külön-külön. Az összetett szó tagjai maguk is lehetnek összetett szavak (rendőr + kapitány), ilyenkor többszörösen összetett szóról beszélünk.
Összetett szó létrejöhet
- mondatban: szerkezeti okból (ajtókilincs) egymás mellett szereplők szórendi kapcsolatában. (mennydörög, jólesik)
- mondaton kívül: tudatos összekapcsolással (szerelőcsarnok, főosztály)
Mai nyelvünkben mondaton kívül keletkeznek az összetett szavak. Az elő- és utótag kapcsolatát a mondatban keletkezett szavak analógiájára állapítjuk meg. Ezzel az összetételi móddal korlátlan számban hozhatunk létre új szavakat.
Az összetett szavak fajtái: az előtag és utótag viszonya alapján vizsgáljuk, osztályozzuk.
1., mellérendelő: tagjai egyenrangúak, azonos szófajúak. A mondatban külön-külön ugyanolyan mondatrészek szerepelnek.
- kettőztetés (egy-egy, olykor-olykor, már-már)
- ikerszó (icike-picike, izeg-mozog, gizgaz)
- valódi összetétel (jön-megy, süt-főz, híresneves)
2., alárendelő: Tagjai nem egyenrangúak. Az előtag az utótagnak valamilyen mondatrésze, tehát az előtag alá van rendelve az utótagnak.
- alanyos összetétel (porlepte, madárlátta)
- tárgyas összetétel (földművelő, villanyszerelő)
- határozós összetétel (bérbeadás, idevaló)
- jelzős összetétel (hidegvérű, főhős)
- minőség (jószívű)
- mennyiség (háromszög)
- birtokos (faág)
Jelentéstömörítő összetételnek nevezzük az olyan alárendelő összetett szavakat, amelyeknek elő- és utótagja között valamilyen bonyolultabb összefüggés van. Értelmezése több irányból is megközelíthető. (vámvizsgálat, lépcsőház, éjfekete)
Legtöbbjük hasonlatot tömörít: vérvörös, kénsárga, kőkemény. Ezek összevont hasonlatok, a szépirodalmi stílusban metaforák.
Összetett szavak helyesírása
A különírás és az egybeírás szabálya vonatkozik írásukra. Sok összetett szó szókapcsolással keletkezett, a szándékos összekapcsolással keletkezetekkel pedig fellazították szókapcsolatokra (mennydörög, ápolónő).
A szókapcsolatokat külön írjuk, az összetett szavakat egybe, egyes esetekben kötőjellel. Ha a két tag jelentését figyeljük, megállapíthatjuk, hogy szószerkezettel vagy összetett szóval van dolgunk.
Pl.: betegápolónő = beteget ápoló személy
négyszög = mértani fogalom, síkidom
négy szög = négy darab szög
Ha mindkét taghoz járul toldalék, akkor kötőjellel írjuk.
Pl.:jött-ment, jövő-menő
Ha csak az utótag toldalékolható, akkor egybe írjuk.
Pl.: irkafirka, búbánatra

A SZÓFAJOK

A szófajok a nyelvhasználatban jobbára egyformán viselkedő, azonos szerepet betöltő és azonos célra szolgáló szavak osztályai, csoportjai. A szófaj a legáltalánosabb nyelvi kategória, amelyet a szavak jelentése, mondatbeli szerepe, bővíthetősége és alaki viselkedése határoz meg. Jelentésen a szavak használati értékét, lehetséges beszédbeli szerepét értjük. A mondatbeli szerep azt jelenti, hogy melyik szófaj milyen funkciót tölt be a mondatban. A bővíthetőség szempontja azt vizsgálja, hogy melyik szófajnak mi a tipikus bővítménye a mondatban. Vannak olyan szófajok, melyek nem bővíthetők (névelő, kötőszó).

A mai magyar nyelv szófajainak egyik lehetséges rendszere:
I. Igék: él, történik, olvas, eszik
II. Névszók:
1. főnév: madár, ház
2. melléknév: jó, kellemes
3. számnév: sok, hatod, második
4. névmás: ő, magam, olyan
III. Igenevek:
1. főnévi: írni, állni
2. melléknévi: síró, fizetendő, megbízott
3. határozói: sietve, befejezvén
IV. Határozók: itt, tegnap
V. Viszonyszók:
1. névelő: a, az, egy
2. névutó: mögött, alá
3. kötőszó: és, s, meg
4. igekötő: be, ki, le
5. segédige: fog, volna
6. módosítószó: nem, talán, bizony
IV. Mondatszók:
1. indulatszó: jaj, nesze
2. felelőszó: persze, igen, nem
Szavaink között sok olyan is van, amely a szófaji csoportok közül többe is beleillik, vagy alkalmi használata miatt hol az egyik, hol a másik kategóriába sorolható.
- Ha egy szócsoport két szófaj tulajdonságait úgy hordozza, hogy külön-külön egyik kategóriába sem sorolható be, átmeneti szófajnak nevezzük. Ilyenek az igenevek. Ezek igéből képzett származékszavak, ezért őrzik az ige alapjelentését.
- Kereszteződő szófajúságról akkor beszélünk, ha egy szócsoport elemeiben több szófaj tulajdonsága mutatkozik meg egyszerre, de bármelyik szófajba külön-külön is besorolhatók. Ilyenek a vonatkozó névmási határozók, amelyek a névmási határozószók és a kötőszók csoportjába is beletartoznak: ahol, amikor, ameddig, ahogy.
- Ha egy szócsoport tagjai alaki viselkedésük és mondatbeli szerepük alapján két vagy több szófajba is besorolhatók, de a mondatban mindig eldönthető, hogy melyik szófaji értékükben szerepelnek, kettős (hármas) szófajú szavakról beszélünk. Gyakoriak a főnevek és a melléknevek között (szín-, nép-, anyag-, mértéknevek: zöld, olasz, vas, kiló), főnevek és határozószók között (tegnap, este, délután).
Az egyes szófajok részletesebben:
I. Az ige:
Cselekvést, történést, létezést, vagy állapotot kifejező szófaj. A cselekvést jelentő ige olyan tevékenységet nevez meg, amely az alany akaratától függ: dolgozik, tanul. A történést kifejező ige olyan változás, folyamat megnevezésére szolgál, amely független az alany akaratától: elromlik, esik, ragyog. A létezést jelentő ige az alany létét vagy nemlétét fejezi ki: van, nincs, lesz. Az állapotot jelentő igével megnevezett cselekvés is független az alany szándékától: bízik, fáj. A cselekvés irányulása alapján tárgyas és tárgyatlan igéket különböztetünk meg. A tárgyas ige cselekvése az alanytól kiindulva valami másra irányul. Ha a mondatban határozott tárgyuk van, ragozásuk tárgyas. Pl.: nézi a filmet, olvassa az újságot. Ha határozatlan tárgy a bővítményük, ragozásuk alanyi: néz valamit, olvas egy könyvet. A tárgyatlan ige cselekvése az alanyon kívül másra nem irányul. A mondatban tárggyal nem bővíthetők, ezért csak alanyi ragozásuak lehetnek: mosakodik, kerestetik, zúg, megy. Az ige a mondatban mindig állítmány.
II: Névszók:
1. Főnév:
A főnév a valóságban is létező, vagy ilyennek képzelt élőlények, élettelen tárgyak vagy gondolati dolgok nevét jelöli. A főnevek jelölhetnek valóságos vagy ilyennek gondolt fogalmakat: ezek a konkrét főnevek. Megnevezhetnek elvont fogalmakat, jelenségeket is, ezeket elvont főneveknek nevezzük. A konkrét főneveknek jelentésük alapján két csoportja van: a köznevek és a tulajdonnevek. A köznév több egyforma dolog közös megnevezése. A tulajdonnév valakinek vagy valaminek saját, megkülönböztető neve.
A köznevek fajtái: Jelentésük: Példák:
egyedi név hasonló egyedek közös neve kutya, király, fiú
gyűjtőnév több egyedből álló csoport neve lakosság, nyáj, hegység
anyagnév a legkisebb rész is azonos az egésszel arany, vas, juh
A tulajdonnevek fajtái Példák
személynév Petőfi Sándor, Kati, Jóska
földrajzi név Dunántúl, Szeged, Svájc
intézménynév Nemzeti Múzeum
címek Nők Lapja
márkanevek Suzuki, Pepsi Cola, Colgate
A főnév a mondatban ragok segítségével bármely mondatrész szerepét betöltheti.

2. Melléknév:
A melléknév személyek, tárgyak, dolgok tulajdonságait kifejező szó. A mondatban leggyakrabban jelző. Lehet állítmány vagy határozó is. A melléknevet fokozhatjuk: alsó-, középső-, felsőfok. Pl.: jó, jobb, legjobb.
3. Számnév:
A számnév személyek, dolgok, tárgyak mennyiségét, vagy sorban elfoglalt helyét kifejező szó. Két faja a határozott és a határozatlan számnév. A határozott számnév pontosan megnevezi a számot vagy a sorrendi helyet. Lehet tőszámnév (kettő), törtszámnév (ketted), és sorszámnév (második). A mondatban lehet jelző, állítmány, számhatározó és számállapot-határozó.
4. Névmás:
A névmás valódi névszókat (fő-, mellék- vagy számneveket) helyettesítő szófaj. A névmásoknak önmagukban nincs határozott jelentéstartalmuk, a beszédben válnak tartalmas szókká. Attól függően, hogy milyen szófajt helyettesítnek, megkülönböztetünk csak főnevet ún. egyirányú, és a fő-, mellék- vagy számnevet is helyettesítő ún. többirányú névmásokat.
Egyirányú névmások:
a: személyes: én, te, ő, engem, bennem
b: birtokos: enyém, tied, övé, enyéim, tieid, övéi
c: visszaható: magam, magad, maga, magunk, magatok
d: kölcsönös: egymás
Többirányú névmások:
a: mutató: ez, olyan, akkora, annyi
b: kérdő: ki, mi, milyen, mekkora, mennyi
c: vonatkozó: aki, ami, amilyen, ahány, amennyi
d: határozatlan: valami, valamilyen, némelyik, néhány
e: általános: bárki, mindegyik, semmilyen, akárhol
A névmásnak csak ritkán lehet határozója.
III. Igenevek:
Az igenév igéből képzet olyan főnév, melléknév vagy határozószó amelynek igei tulajdonságai is vannak. Tipikusan átmeneti szófaj.
1. A főnévi igenév igéből -ni képzővel létrehozott származékszó, amely elvontan fejez ki cselekvést, történést, létezést, állapotot: sétálni. A mondatban főleg alany, tárgy és határozó szerepét tölti be, de a kell, lehet, szabad... állítmányok mellet alany is lehet.
2 Melléknévi igenév olyan -ó/-ő (egyidejűséget kifejező), -t/-tt (előidejűséget kifejező), -andó/-endő (utóidejűséget kifejező) képzős származékszó, amely az igei alapjelentést tulajdonságként nevezi meg. Mondatban leggyakrabban jelző, de határozó, állítmány lehet. Tárgya és határozója lehet.
3. A határozói igenév olyan -va/-ve, -ván/-vén képzős származékszó, amely a cselekvésfogalmat határozói körülmények közt nevezi meg. A mondatban rendszerint mód- vagy állapothatározó. Tárgya és határozója lehet.
IV. Határozószók:
A cselekvés, történés, létezés helyét, idejét, módját vagy a cselekvő állapotát kifejező szók: kint, most, rögtön, együtt. A határozószó a mondatban mindig határozói szerepet tölt be. Csak határozója lehet.
V. Viszonyszók:
A viszonyszók (viszonyítószók) nem önálló szófajok, mert a körükbe tartozó szavak csupán alakilag önállóak, de nincs önálló jelentésük. Önmagukban nem fordulnak elő, csak más szabad morfémákkal töltenek be mondatrészi szerepet. Ezért álszóknak, segédszóknak is nevezi őket a szakirodalom. Nem bővíthetők.
1. A névelő az utána álló főnév határozottságát (a, az) vagy éppen határozatlanságát (egy) fejezi ki.
2. A névutó az előtte álló ragos vagy ragtalan névszót határozóvá teszi. Alakilag önálló, de funkciója a viszonyragokra emlékeztet. Napjainkban már terjednek névszó előtti változataik, de ezeket inkább csak nyomatékosítás céljából használjuk.
3. A kötőszó mondatrészek vagy mondatok összekapcsolására, a közöttük levő nyelvtani vagy logikai viszony kifejezésére szolgál.
4. Az igekötő igéhez, igenévhez vagy más, igéből képzett származékszóhoz kapcsolódó, annak jelentését a határozószókra emlékeztetően módosító szó: meg-, be-, ki-, fel-. Csupán alakilag önálló, de önmagában jelentése nincs.
5. A segédige olyan igei jellegű szófaj, amely a mód-, idő-, szám- és személyviszonyok kifejezésére alkalmas úgy, hogy nem önálló mondatrész, hanem másokhoz kapcsolódik. Jelentésük önállótlanodott, alakjuk azonban maradt, ezért az állexémák közé soroljuk őket. Közös jellemzőjük - a tud kivételével -, hogy hiányos ragozásuak.
6. A módosítószó úgy módosítja az egyes mondatrésznek vagy az egész mondatnak a tartalmát, hogy a beszélő állásfoglalását is kifejezi. Önmagában sosem mondatrész.
VI. A mondatszók:
Önmagukban tagolatlan mondatként vagy tagmondatként álló szavak. Indulatszónak is nevezik ezeket a lexémákat. Az indulatszó a beszélő érzelmeit, akaratát fejezi ki tagolatlan formában.
Megkülönböztetünk érzelmet nyilvánító (Hajh! Jaj! Teringettét! Fúj!), akaratnyilvánító (Pszt! Csitt! Nana! Hajrá!) és az akaratnyilvánítón belül állathívogató, -terelő (cicic, pipi, gyí, hess) szavakat is. A felelőszók tagolatlan mondatok. Vagy megválaszolják a kérdést: Igen, persze, vagy kérdeznek: Nos?

Magánhangzó törvények

A beszédben a hangokat nem elszigetelten, hanem összefüggően, egy folyamat részeként ejtjük és halljuk. A szomszédos hangok hatnak egymásra, többé-kevésbé megváltoztatják egymás tulajdonságait. Ezt a jelenséget nevezzük alkalmazkodásnak.
Nyelvünknek azt az ősi sajátságát, hogy a szavakban szabályosan rendeződnek, hangrendnek nevezzük. Vannak magas, mély és vegyes hangrendű szavaink. A magánhangzók kapcsolódási törvényszerűségei más jellegűek, mint a mássalhangzóké. A hangok egymásra hatása ugyanis nem a közvetlenül egymás mellett előforduló hangokban érvényesül.

Az illeszkedés a hangrend törvényének kiterjesztése a toldalékokra.
• Ha az utolsó szótagban mély magánhangzó van, akkor mély magánhangzót tartalmazó toldalék járul hozzá.
• Nem kizárólagos érvényű, hogy ha az utolsó szótagban é, i van a toldalék magánhangzója általában mély.
• Ha az utolsó szótagban ö, ő, ü, ű van akkor a toldalék magánhangzója magas.
• Ha az utolsó szótagban e van, ingadozik a toldalékolás. Ha a mély magánhangzó után csak egy e-t tartalmazó szótag van, akkor egyformán jó a magas és mélyhangú toldalékolás. Ha azonban az e után még egy magas hangrendű szótag követi a mély magánhangzót, akkor a toldalékolás általában magas.
• Az összetett szavak toldalékolását az utótag határozza meg.

Az illeszkedés törvényét az teszi lehetővé, hogy nyelvünk toldalékainak jelentős része többalakú.
• Egyalakú toldalékok: A szó hangrendjétől független Pl.: -ig, -ért, -ni, -ít, -kor
• Kétalakú toldalék: A toldalékok többsége kétalakú, van egy magas és egy mély alakja. Magas hangrendű szóhoz magas, a mély hangrendű szóhoz mély toldalék kapcsolódik.
Pl.: -ban/-ben; -nak/-nek; -ról/-ről; -nál/-nél; -ság/-ség
• Háromalakú toldalékok: A magas magánhangzós alaknak van egy ajakkerekítéses és egy ajakkerekítés nélküli változata is. Ha a magas hangrendű szó utolsó magánhangzója ajakkerekítéses, akkor magas, ajakkerekítéses magánhangzót tartalmazó toldalék járul hozzá, és fordítva. Ezt a törvényt nevezzük ajakműködés szerinti illeszkedésnek
Pl.: -dos/-des/dös; -hoz/-hez/-höz; -kod/-ked/-köd;

A magánhangzók rendszere

Nyevlállás Mély Magas
Felső U, Ú Ü, Ű, I, Í
Középső O, Ó Ö, Ő, É
Alsó Á, A E

A mássalhangzó törvények

- összeolvadás: két szomszédos mássalhangzó helyett egy harmadikat ejtünk
pl.: barátság => „ccs”
- írásban nem jelöljük

- hasonulás: - teljes: ha két egymás melletti mássalhangzó közül az egyik
teljesen hasonul a másikhoz
- írásban jelölt: - karddal
- azzal, ettől (az, ez)
- eddze (s, dz)
- felszólító mód jele: j : mossa
- írásban nem jelölt: - anyja („nny”), bátyja

- részleges: két szomszédos mássalhangzó közül az egyik részben
hasonul a másikhoz
- írásban jelöletlen
- két fajtája: - zöngésség szerint: -zöngésedés: vasgolyó
=> „zs”
-zöngétlenedés: dobtam
=> „p”
- képzés helye szerint: színpad, azonban
„m”- orrhang - „m”
- rövidülés: ha egy hosszú és egy rövid mássalhangzó kerül egymás mellé,
akkor a hosszút röviden ejtjük.
- hallgat => „lg”
- szebbnél => „bn”
- jobbra => „br”