A sikeres kommunikáció nyelvi összetevői - Emelt szintű nyelvtan érettségi tételek kidolgozás

-          kommunikáció – közlésfolyamat: mindennapi életünk meghatározó momentuma

-          a siker érdekében: főbb jellemzők

-          kommunikáció – valamely jelrendszert (pl: nyelv) szándékosan és kölcsönösen felhasználunk az emberi érintkezésben – nyelvi eszközökkel történő gondolatcsere

-          beszélő és hallgató, feladó és címzett, adó és vevő – állandó kölcsönhatásban állnak

-          a kétoldalúság alapvető eleme a folyamatnak, időnkét helye és szerepcsere

-          szükségesek a beszélő értelmes, egész mondatai, ezek a csatornán, pl levegőn keresztül jutnak el a hallgatóhoz, aki ezeket dekódolja, és visszajelzést ad – kétoldalú folyamat!

-          Produktív mind a két fél részéről

-          A sikeres komm. Alapkívánalma a mindkét fél által ismert nyelv –gát lehet: eltérő nyelvváltozatok, dialektusok, argó, szleng, ifjúság által használt szavak ismeretének hiánya, stílusok különbözősége, tudományos kifejezések, barokkos körmondatok

-          A komm. Akkor sikeres, ha bíztosítva van az erre megfelelő közeg, a csatorna – levegő, telefon, internet stb., ha több csatornát használunk, csökkentjük a félreértés esélyét, illetve az egymás melletti elbeszélést – a személyes a legcélravezetőbb

-          Összetevő még: a beszédhelyzet, amely a felek között kialakult viszonyokat konkretizálja, konkrét közegbe helyezés

-          A beszédhelyzetnél nagyobb egység: a valóság, külső (minket körülvevő) és belső (az egonk) valóság – ha a valóság vagy annak egy szelete ismeretlen a hallgató számára, akkor nem érti meg a dolgokat

-          Kód: a közlés nyelve, gesztusok, jelbeszéd, normák stb

-          Az üzenet megértése a kommunikáció eredménye, ha bármely más összetevő hiányzik, ez meghiúsul – de átadható más úton is, pl. jelzés, mimika, testtartás

-          Sikeres kommunikáció – információ fogalma, információs viszony is egyben, a komm. Során egymást informálják a felek, de ez egyoldalú viszony

-          Van aki a műalkotásokat is közlésfolyamatnak tekinti – összetett rendszer, mert pl. azonos képek, más érzelmi hatás

-          A kommunikáció sikeréhez nem elegek ezek a nyelvi összetevők – kell még a nyelven túli, vagyis metakommunikáció

-kommunikáció fogalma: közlésfolyamat, jel / üzenet továbbítása, közlése, fogadása (& válasz)

-nyelv: a kommunikáció egyik formája, szóbeli & írott

-nyelv = jel + szabály + hagyomány

a nyelvi közlésfolyamat:

            -legfontosabb tényezők: beszélő, hallgató, üzenet, kód (nyelv), csatorna, beszédhelyzet

            à Jacobson-modell

            -beszélő (adó, jeladó, közlő): valamit közölni akar

-hallgató (vevő, jelvevő, befogadó, címzett): akinek az üzenetet szánják; észleli, felfogja, értelmezi a hallottakat

-a beszédtevékenység mindkét részről alkotó folyamat, a tudatosság mellett automatikus mozzanatok is vannak benne

-a beszélő & a hallgató megléte még nem elegendő a kommunikációhoz à a kommunikációnak szándékos jelhasználat esetén mindig vmilyen célja van, egy üzenetet akarunk közvetíteni

-az üzenetet a beszélő formába önti – kódolja, a hallgató megfejti – dekódolja

à kód: hagyományokon alapuló, közösségileg elfogadott szabályrendszer (a nyelv is egy kódrendszer, de vannak nem nyelvi kódok is)

-a nyelvi közlésfolyamatban közösen ismert nyelvre van szükség (lehet anyanyelv vagy mindkét fél által ismert idegen nyelv, de még az anyanyelv esetében is lehetnek problémák – különleges nyelvváltozat, ismeretlen szavak, szakszavak, stb)

-a beszélő és a hallgató között kommunikációs közeg, csatorna jön létre (levegő, média, stb)

-az eredményes közlésfolyamatnak az is feltétele, hogy közös ismereteink, előismereteink legyenek az adott tárgyról, amelyet valóságdarabnak, valóságnak nevezhetünk

A kommunikációs kompetencia összetevői: 

1. a megnyilatkozás nyelvtanilag helyes-e

2. a megnyilatkozás megvalósítható-e egy adott nyelvi produkció keretében

3. a megnyilatkozás releváns-e az adott kommunikációs helyzettel, kontextussal

4. a megnyilatkozás megfelel-e az elvárt nyelvi viselkedésnek, kulturális elvárásoknak

A társalgás (együttműködés, kooperáció) maximái:

„…legyen adalékod a társalgáshoz olyan, amilyet azon a helyen, ahol megjelenik, annak a beszélgetésnek elfogadott célja vagy iránya elvár, melyben épp részt veszel.” (Grice)

1. Mennyiség

legyen a kívánt mértékben informatív

ne legyen túl informatív (ez idővesztés)

2. Minőség

ne mondj olyat, amiről azt hiszed, hogy hamis

ne mondj olyat, amiről nincs megfelelő tudásod

3. Viszony/Kapcsolat  - relevancia

légy releváns (odaillő, a tárgyhoz kapcsolódó)

4. Mód/Modor – érthetőség

kerüld a homályos kifejezésmódot és a kétértelműséget

megnyilatkozásod legyen tömör és rendezett

A nyelv és a beszéd funkciói - Emelt szintű nyelvtan érettségi tételek kidolgozás

A beszéd mint cselekvés, a nyelv és a beszéd funkciói

• A beszéd, mint cselekvés egyedi alkotótevékenység, az egyén hozza létre az adott kommunikációs helyzetben. A nyelv és a beszéd nagyon szorosan összefügg. 
• A nyelv nem más, mint eszközkészlet, a beszéd ennek a működtetése, azaz a működésben lévő nyelv.
• A beszéd nyelvhasználat, alapja a nyelv, ami egy kollektív, közös társadalmi jelenség.
• A beszéd tevékenység, a nyelv alkalmazása, egyéni alkalmazás, felhasználás.
• A beszéd az emberi kommunikáció legkifejezőbb, leggyakoribb, legfontosabb eszköze.

Austin, beszédaktus elmélete szerint minden mondatban benne van a cselekvésnek valamilyen szándéka.

Cselekszünk, ha:

- informálunk másokat

- figyelmeztetünk valakit

- rendelünk, ösztönözzük, meggyőzzük, rábeszéljük…

Tehát a beszéd aktus, vagy más néven a beszédtett a kommunikáció és a szöveg egyik funkciója, amely során a beszélő valamilyen cselekvést hajt végre.

John Searle szerint a beszédnek, mint cselekvésnek 4 összetevője van.

- a megnyilatkozás kimondása vagy leírása (egy kérdés)

- az utalás vagy kijelentés végrehajtása (megnyilatkozással elvégzett cselekvés, a kérdés kimondása)

- a kijelentés értelmezésének a jelzése (a kérdéssel elérni kívánt cél)

- a beszédtevékenység által elérni kívánt hatás (a kérdésből következő elvárások)

A beszédben, mint olyanban a kifejező, ábrázoló és felhívó funkciók érvényesülnek, ami alapvetően szándékos, hiszen az emberi beszédben a cél dominál. Ez a cél pedig nem más, mint a társadalmi kapcsolatok megvalósításai.

A beszéd funkciói:

- információközlés

- gondolatközlés

- egy cselekvés tudomásul vétele

- érzelmi világ, akarat, lelkiállapot kifejezése

- visszajelzés, befolyásolás

- óhaj, felszólítás, parancs, felkiáltás, kérés

Pragmatica- másodlagos üzenetek szinte fontosabb – melegem van –nyissa ki valaki az ablakot.

Beszéd, mint cselekvés 
-a hangképzés is része

- metakommunikációs eszközök

Az emberi beszédet attól számítjuk, amikor még nem csak ösztönös felhívásként, vagy reakcióként jelent meg a hangkapcsolat, hanem amikor a valóságról közölni akart valamit.

---

A beszéd és a nyelv kapcsolata:

• a nyelvi jelekből a kommunikáció során a nyelv által előírt szabályok szerint mondatokat, szövegeket formálunk. A nyelvi jeleket a beszédben alkalmazzuk, tehát a beszéd valójában működésben levő nyelv.
• a nyelv egy eszközkészlet, a beszéd ennek működtetése.
• a nyelv és a beszéd szorosan összetartozó fogalmak, nem választhatók szét.
• a nyelv a nyelvi jeleknek és szerkesztési szabályoknak az összessége.
• a beszéd egyéni jelenség, az egyén alkotja az adott kommunikációs helyzetben.
• a nyelv közös (kollektív), társadalmi jelenség, amelyet az egyén a beszéd megalkotásakor használ.
• a szöveg nem nyelvi jelenség, hanem a nyelv használata, a beszéd része.

A nyelv és a kommunikáció:

• elválaszthatatlanok, nyelv nélkül nem lehet kommunikálni
• ezekhez szorosan kapcsolódnak a viselkedés, a nem nyelvi eszközök
• a nyelv állandó – mivel fennmarad -, de változó is – mert változik a szókészlete, új szavakkal gazdagodik, néhány elkopik/tűnik, más-más területen máshogy használják, tájszólás -.

A nyelv és a társadalom:

• nyelvhasználatunkat befolyásolják külső – lakóhely, foglalkozás, iskolázottság –, és belső – életkor, nem, öröklött tulajdonságok – tényezők is.
• ezek felismerhetőek a beszédben, magatartásformában.

A nyelv és a gondolkodás:

• két ellentétes vélemény létezik: van aki szerint a nyelv és a gondolkodás egy és ugyanaz, míg mások úgy gondolják, hogy nem ugyanaz.
• ma az az elfogadott tény, hogy a nyelv és a gondolkodás kölcsönösen feltételezi egymást, vagyis a nyelv a gondolkodáshoz nélkülözhetetlen, de a nyelv megértéséhez gondolkodni kell.

A névmások szerepe a szövegszerkesztésben

A névmások jelentése: a névmásoknak alapvetõ jellemvonásuk, hogy a többi szónál közvetlenebb kapcsolatban vannak a valósággal, teljes jelentéstartalmukat csak az élõ szövegben vagy egy adott beszédhelyzetben kapják meg. Minden fogalomszó helyettesíthetõ névmással, csak az ige nem. A névmások nemcsak szavakra utalhatnak, hanem a beszédhelyzetben jelenlevõ tárgyakra, személyekre is. A névmások kaphatnak jeleket és ragokat. Képzõ csak kivételesen járulhat névmáshoz. A szövegben, mondatban ismétlõdõ fõnevet nem mindig kell névmással helyettesítenünk (névmásítanunk).A másodszor elõforduló szót sokszor ki is hagyhatjuk (törölhetjük). A névmások rendkívül fontos tömörítõ szerepet töltenek be beszédünkben. Segítségükkel kerülhetjük el a jelentéssel nem bíró szóismétlést. A szöveg egységének és érthetõségének nélkülözhetetlen eszközei, mert sokféle jelentésárnyalattal teremtenek kapcsolatot a részek között, elõre és visszautalnak, nyomósítással kiemelik a lényeget, hosszabb szövegrészeket is képesek egyetlen szóban összefoglalni.

A névmás helyettesíthetí a mondat egy korábban elõfordult vagy késöbb említendõ szavát, szószerkezetét, de összefoglalhatja akár egy egész bekezdés tartalmát is. Kaphatnak jeleket, ragokat, így a névszókat, határozószókat mondatrészi szerepükben is helyettesítik. A névmásítással elkerülhetjük a szóismétlést, ugyanakkor hangsúlyossá tehetjük a személyre vagy tárgyra való utalást. A névmások tömörítõ szerepet töltenek be, a szöveg egységének, érthetõségének nélkülözhetetlen eszközei, a szövegkohézió fontos nyelvtani kapcsolóelemei.

Egyirányú névmások (csak fõnévre irányuló):

1. Személyes névmás: én, te, õ, mi, ti, õk

2.Visszaható névmás: magam, magad, maga, magunk, magatok, maguk fõnévre utal, de sajátos jelentéssel.

3. Kölcsönös névmás: egymás fõnévre utal, de sajátos jelentéssel.

4.Birtokos névmás: enyém, tiéd, övé, miénk, tiétek, övék. Nem egyetlen szóra, hanem két szó viszonyára utal: a birtokos és a birtok viszonyára

Több irányú névmások (fõnevet, melléknevet, számnevet és határozószót helyettesítõ):

5. Mutató névmás: - ez(k), az(t), emez, ugyanez

a) közelre(k) - ilyen(k), ugyanolyan(t)

b) távolra(t) ekkora(k)

- ennyi(k), ugyanennyi

- itt(k), ott(t), ekkor(k), akkor(t), így, úgy

Kifejezhet azonosítást, nyomósítást, helyettesítõ szerepében érintkezik a személyes névmással.

6. Kérdõ névmás: - ki, mi, melyik

- milyen, mekkora

- mennyi, hány

- hol, hová, meddig, mióta, hogyan

A kiegészítendõ kérdés legfõbb kifejezõeszköze egy a kérdezõtõl nem vagy nem jól ismert fogalomra utal. Mindig a mondat fõhangsúlyos része. Személyre, tárgyra, idõre, helyre stb.

7. Vonatkozó névmás: - aki, ami, amely, amelyik

- amilyen, amekkora

- amennyi, ahány

- ahonnan, ahogyan

Kötõszóként bevezeti a tagmondatot, és egyúttal teljes értékû mondatrészi szerepe is van benne.

8. Határozatlan (határozatlan, általános, tagadó) névmás:

- mindenki, bármi, semelyik, másik

- akármilyen, minden

- valamennyi

- néhol, sehogyan

Kifejezhet határozatlanságot, általánosítást és tagadást.

Az ige és az igenevek szerepe a mondatban

Igeidő

Az ige cselekvést, történést vagy állapotot jelölõ szófaj. Egy létigénk van: a van. Az igének kétféle ragozása lehet: alanyi és tárgyi. Tranzitív és intranzitív. Az ige alanyi személyragjai az alany számát és nyelvtani személyét jelölik meg. Az ige tárgyas személyragjai ezenkívül a tárgyra is utalnak. Az ige a mondatban különbözõ igemódokban szerepelhet:

- A kijelentõ módú igékkel azt közöljük - vagyis kijelentjük -, hogy valóban cselekszik valaki vagy történik valami.

Pl.: lobog.

- Feltételes módú igealakot akkor mondunk , ha a cselekvés vagy történés valamilyen feltételhez van kötve.

Pl.: lobogna.

- A felszólító módú igealakokkal a felszólítás különféle árnyalatait fejezzük ki : parancsot, utasítást, kívánságot, kérést, bíztatást stb.

Pl.: lobogj!

Az igeneveknek többféle formája van :

1. fõnévi igenevek

2. melléknévi igenevek

3. határozói igenév

I. Fõnévi igenév : igetõ + -ni képzõ

Jelentését és mondatbeli szerepét tekintve a fõnévi igenév a fõnévhez hasonlít.

II. Melléknévi igenév

Fajtái:

- folyamatos

Képzõje : -ó,-õ (-ható,-hetõ)

Pl.: termõ , adó ,(adható) stb.

- befejezett

A mondatban többnyire minõségjelzõként fordul elõ.

Képzõje : -t,-tt

Pl.: fedett , talált [tárgy] stb.

A strandon az egyik medence fedett.

- beálló

Képezhetjük tárgyas és tárgyatlan igékbõl. A mondatbanrendszerint jelzõként szerepel (Pl.: kelendõ árú), deállítmányként is elõfor¬dulhat ( ha az ige szinte márátalakul önálló melléknévvé, Pl.: állandó , halandó).

Képzõje : -andó,-endõ

Pl.: forgandó , követendõ stb.

A szerencse forgandó.

III. Határozói igenév :

A határozói igenév olyan -va,-ve (esetleg -ván,-vén) képzõs igei származék, amely valamely cselekvésfogalmat határozói körülményként nevez meg; rendszerint valamilyen cselekvésnek, történésnek, létezésnek, állapotnak a módját, vagy egy névszóval kifejezett mondatrésznek az állapotát jelöli meg. A ható igék kivételével mindenigébõl képezhetõ.

Pl.: Az ügy el van intézve.

Az igenév kétarcú szófaj: egyrészt fõnévi, melléknévi vagy határozói, másrészt igei természetû. Igei természete abban áll, hogy olyan bõvítményeket (tárgyat, határozót) vehet maga mellé, mint az ige.

Igeidõ: a cselekvés idejét a beszéd idõpontjához igazítja.Három igeidõt ismerünk:

- múltidõ: a múltban történt esemény leírásakor használjuk.

Jele: -t,-tt

Pl.: Tegnap esett az esõ.

- jelenidõ: jelenidejû cselekvés (történés) leírásakor használjuk.

Jele: -

Pl.: Esik az esõ.

- jövõidõ: jövõben történõ eseményre való utaláskor használjuk.

Jele: fõnévi igenév (-ni) + fog segédige

Pl.: Holnap esni fog.

A szóösszetételek keletkezésének jelentõsége. Az összetett szavak fajtái es ezek helyesírása

A szóösszetételek keletkezése és fajtái

Összetett szavak kétféleképpen keletkezhetnek: mondatbeli összefüggés alapján vagy pedig mondatbeli elõzmény nélkül. Az elsõ esetben a mondatban egymás mellett álló,egymással szorosan összetartozó szavak forrtak össze; így keletkezett például a nagy üzem, a hét vége, a szabad idõ jelzõs szerkezetekbõl a nagyüzem, hétvége, szabadidõ szóösszetétel. Az összetett szavak többsége azonban mondatbeli kapcsolat nélkül keletkezett olyan módon, hogy nyelvünk felhasználta a szóalkotásnak ezt a termékeny lehetõségét egy-egy új fogalom megjelõlésére; így született - sok egyéb között - a golyóstoll, mûanyag, hûtõszekrény, porszívó, mosógép,lemezjátszó is.

A szóösszetételek fajtáit - keletkezésükre való tekintet nélkül -az elõtag és az utótag viszonya alapján jellemezhetjük.

Vannak olyan üdülõk, amelyek télen is, nyáron is nyitva vannak: télen-nyáron fogadják a vendégeket.

A télen-nyáron szóösszetétel úgy keletkezett,hogy a mondat két idõhatározója összekapcsolódott. Ha azonos (egynemû) mondatrészek forranak össze, akkor mellérendelõ szóösszetétel keletkezik.

Az ötnapos munkarend bevezetésével a hétvége szabadidejében több lehetõség adódott az országjáró kirándulásokra.

Ezeknek az összetett szavaknak a szerkezete abban hasonlít egymáshoz, hogy az elõtag az utótagnak valamilyen bõvítménye.

Milyen bõvítmény az elõtag ?

ötnapos

hány napos ?

mennyiségjelzõ

munkarend

minek a rendje ?

birtokos jelzõ

hétvége

minek a vége ?

birtokos jelzõ

szabadidõ

milyen idõ ?

minõségjelzõ

országjárás

mit jár ?

tárgy

Azokat az összetett szavakat, amelyekben az elõtag az utótagnak valamilyen bõvítménye, alárendelõ szóösszetételnek nevezzük.

A következõ mondatban olyan alárendelõ szóösszetételek fordulnak elõ, amelyekben az elõtag nem mondatrészként bõvíti az utótagot.

A fejhallgató vagy fülhallgató hasznos tartozéka a zsebrádiónak és a táskarádiónak.

Ezekben az összetett szavakban az elõtag és az utótag kapcsolatát részletesebb kifejtéssel értelmezhetjük: a fejhallgató fémpánttal a fejre helyezhetõ, a fülhallgató pedig a fülbe illeszthetõ hallgatókészülék; a zsebrádió zsebben (is) hordható, a táskarádió pedig táskához hasonló méretû és alakú rádió. Az ilyenfajta összetett szavak egy-egy terjedelmesebb kifejezés jelentését sûrítik egy-egy szóba: jelentéssûrítõ szóösszetételek.

A m e l l é r e n d e l õ s z ó ö s s z e t é t e l e k

A mellérendelõ szóösszetételek ellentétes vagy hasonló jelentésû tagokból állnak: él-hal, jön-megy, adás-vevés, hegyes-völ¬gyes,összevissza, föl-le, sír-rí, lót-fut, rúgkapál, búbánat, szóbeszéd, csûrés-csavarás, híres-neves, egy-két, sülve-fõve.

A mellérendelõ szóösszetételek elõtagja és utótagja mindig azonos szófajú szó. Mellérendelõ szóösszetételt tehát alkothat két ige: sütfõz, két fõnév: járás-kelés, két melléknév: híres-neves,két számnév: öt-hat, két határozószó: itt-ott, két igenév: járókelõ.

Azokat a mellérendelõ szóösszetételeket, amelyek egy szónak a meg kettõzésébõl keletkeztek,szókettõzésnek nevezzük: várja-várja, meszsze-messze, alig-alig, lassan-lassan, egy-egy, néha-néha.

A hasonló hangzású tagok mellérendelõ összetételei az ikerszók: tipeg-topog, dirmeg-dörmög, izeg-mozog, irul-pirul, ken-fen, teszvesz, limlom, mendemonda, hercehurca, terefere,girbegörbe,ugribugri, ágas-bogas, icipici, tutyimutyi, hébe-hóba, dirr-durr.

Az összetétel tagjainak jelentése szempontjából az ikerszókat három csoportba szokták osztani:

a, Vannak olyan ikerszók, amelyeknek mindkét tagja önmagában is használatos, értelmes szó: ken-fen, tesz-vesz.

b, Gyakoribb ennél az az eset, hogy az ikerszónak csak az egyik tagja - vagy elõtag, vagy utótag - önálló szó, a másik tagnak pedig önmagában nincs jelentése: izeg-mozog, limlom,girbegörbe.

c, A harmadik csoportba azok az ikerszók tartoznak, amelyeknek egyik tagja sem értelmes önmagában, tehát sem az elõtag, sem az utótag nem használatos önálló szóként: hercehurca, terefere, tutyimutyi.

A l á r e n d e l õ s z ó ö s s z e t é t e l e k

A következõ példák azt mutatják, hányféle bõvítménye lehet az alárendelõ szóösszetétel elõtagja az utótagnak.

Az elõtag az utótagnak:

Ha mennydörög, úgy hallatszik, hogy a menny dörög.

A szavahihetõ embernek minden szava hihetõ. alanya

A favágó fát vág.

A bortermõ Badacsony jó bort termõ vidék. tárgya

A Lánchidat az újjáépítés során építették újjá.

A napraforgó a nap felé forog. határozója

A sárgaréz sárga szinû réz.

A háromszög olyan síkidom, amelynek három szöge van.

A szóösszetétel két szó összetétele. jelzõje

Megállapíthatjuk tehát, hogy az alárendelõ szóösszetétel elõtagja az utótagnak alanya, tárgya, határozója vagy jelzõje lehet.

Alanyos összetételek:

magvaváló (szilva), madárlátta (kenyér), végeláthtatlan (síkság).

Tárgyas összetételek:

egyetért, jótáll, szófogadó, mindentudó, vállvetve, szemlesütve.

Határozós összetételek:

helyreállít,fülbemászó,útonálló,égbekiáltó, karonfogva, százszorszép, együttérzés.

Jelzõs összetételek:

kislány, nagyapa, sötétkék; tízperc,sokoldalú, kevésszavú; fecskefészek, születésnap, városháza.

Jelölt és jelöletlen szóösszetétel

A felsorolt alárendelõ összetételekben azt is megfigyelhetjük,hogy az elõtag és az utótag kapcsolatát a legtöbb esetben nem jelöli rag. Rag nélküli, jelöletlen összetételek: szófogadó (szót fogadó), kárörvendõ (a kárnak örvendõ), munkaképes (munkára képes), selejtmentes (selejttõl mentes), fecskefészek (a fecskének a fészke).

Vannak azonban olyan tárgyas és határozós összetételek is, amelyeknek az elõtagján rag jelöli a tárgyas, illetõleg a határozós viszonyt.

Raggal ellátott, jelölt összetételek: egyetért, élenjáró, százszorszép stb. A birtokos jelzõs összetételeken az utótag birtokos személyjellel jelöli a birtokviszonyt: városháza, barátfüle.

Az alárendelõ szóösszetételek szófaja

------------------------------------------------

Az alárendelõ szóösszetételek elõtagja és utótagja sokszor különbözõ szófajú szó. Az összetett szó ahhoz a szófajhoz tartozik,amelyhez az utótag.

Igy tehát:

félrebeszél

ige

sárgadinnye

fõnév

aranysárga

melléknév

békeszeretõ

melléknévi igenév

Többszörös szóösszetételek

-----------------------------------

Ha az összetett szó elõtagja vagy utótagja, vagy esetleg mindkét

tagja összetett szó,akkor többszörös összetétel keletkezik:

híradástechnika = hír + adás + technika

tehergépkocsi = teher + gép + kocsi

úttörõvasút = út + törõ + vas + út

Helyesírási tudnivalók

-----------------------------

Irás közben nagyon gyakran vetõdik fel az a kérdés, hogy a mondat két egymás mellett álló szavát egybe kell-e írnunk,vagy pedig külön.

Erre a kérdésre legegyszerûbben így lehetne válaszolni: azokat a szókapcsolatokat, amelyek összetett szóvá forrtak össze, egybeírjuk; azokat a szókapcsolatokat pedig, amelyek nem váltak összetett szóvá, különírjuk. Ez a válasz azonban még nem oldja meg a problémánkat, hiszen legtöbbször éppen ezt nem tudjuk eldönteni, hogy a két szó összetétellé vált-e, vagy sem. Ezért tehát meg kell tanulnunk néhány olyan szabályt, amelyek az egybeírás és különírás kérdésében általános iránymutatást adnak.

A mellérendelõ szóöszetételek írása

------------------------------------------------

Általában az a szabály, hogy a szorosabban összeforott mellérendelõ összetételeket kell egybeírnunk. Az elõtag és az utótag szorosabb összeforrásának a jele, hogy a szóösszetételhez járuló toldalékok csak az utótaghoz kapcsolódnak: rúgkapált, búbánatos, szóbeszédet, kezeslábasban, járókelõk.

Ha azonban a mellérendelõ szóösszetétel tagjai között kevésbé szoros a kapcsolat, akkor az elõtaghoz és az utótaghoz egyaránt hozzájárul az azonos toldalék. Ebben az esetben az elõtagot és az utótagot kötõjellel kapcsoljuk egymáshoz:élnek-halnak, csûrést-csavarást, sütés-fõzés, jártában-keltében, öttel-hattal.

Az alárendelõ szóösszetételek írása

----------------------------------------------

Az alárendelõ szóösszetételek írásában általában nem alkalmazunk kötõjeles írásmódot, az alárendelõ szóösszetételeket egybeírjuk.

Hogy ennek a szabálynak a segítségével dönteni tudjunk az egybeírás és különírás kérdésében, vizsgáljuk meg, mikor tekinthetjük két szó kapcsolatát alárendelõ összetételnek !

a, A húsdaraló húst daráló gép.

A nyaklánc nyakra (való) lánc.

A hegycsúcs a hegy (nek a) csúcsa.

Azokat a szókapcsolatokat,amelyekben -az egyébként raggal jelölt- tárgyas, határozós, birtokos jelzõs viszonyt nem jelzi rag, minden esetben alárendelõ összetételt alkotnak. A jelöletlen szóösszetételeket tehát egybeírjuk.

b, Nem minden varró nõ varrónõ.

A márvány is drága kõ, mégsem drágakõ.

Ezer mester között talán akad egy ezermester.

A százlábú nem éppen száz lábú rovar.

Példáink azt mutatják, hogy a két szó egybeírt összetétele gyakran mást jelent, mint ugyanannak a két szónak a különírt kapcsolata. Ilyen esetekben aszerint döntünk az egybeírás és különírás kérdésében, hogy az eredeti jelentésû szókapcsolatot vagy a megváltozott jelentésû szóösszetételt kell-e leírnunk.

c, sárgadinnye, sárgaréz, sárgarigó de:

sárga ceruza, sárga vászon, sárga festék;

jóakarat, jókedv, jóízû, jószívû de:

jó barát, jó cselekedet, jó tanuló;

mentõkocsi, mentõöv, mentõszolgálat de:

mentõ gondolat, mentõ tanú.

Ezeken a példákon a minõségjelzõs kifejezések írásmódját általános elvét figyelhetjük meg: ha valamely jelzõt és jelzett szót gyakran használunk egymás mellett, akkor a két szó összetétellé válik, tehát egybe kell írnunk.

Ugyancsak összetétellé váltak azok a minõségjelzõs kapcsolatok, amelyeknek elõtagja valamilyen anyagot jelöl: üvegpohár, rézkilincs, vasajtó, ezüstkanál stb. Ha azonban az anyagnévi jelzõs kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó,az anyagnevet különírjuk jelzett szavától: mûbõr táska,ezüst nyaklánc,lenvászon asztalterítõ.

d, Fényérzékeny anyaggal készített kép: fenykép.

Gyermekek gyógyításának szakorvosa: gyermekorvos.

Villanyárammal mûködõ motor: villanymotor.

Csiga házához hasonló lépcsõ: csigalépcsõ.

Olyan fehér, mint a hó: hófehér

A fenyõfa levele olyan hegyes, mint a tû: tûlevelû fa.

A jelentéssûrítõ összetételeket, köztük azokat is, amelyekben az elõtag valamihez hasonlítja az utótagot, mindig egybeírjuk.

A többszörös összetételek írása

-------------------------------------------

gépkocsivezetõ, jármûforgalom, villanyrendõr, gyalogátkelõhely, díjtáblázat; de:

tehergépkocsi-vezetõ, élelmiszer-áruház, gyermekrajz-kiállítás, labdarúgó-bajnokság.

A többszörös összetételek írásának kétféle változatát figyelhettük meg. Az egybeírást vagy kötõjeles írást a szótagok megszám¬lálásával dönthetjük el: a többszörös összetételeket hat szótagig egybeírjuk,a hat szótagnál hosszabbakat pedig kötõjellel tagoljuk.

Azonos mássalhangzók találkozása az összetett szó tagjainak határán

---------------------------------------------------------------------------

a, jegygyûrû, díszszemle, fénynyaláb Ha összetett szó tagjainak határán azonos kétjegyû betûk kerülnek egymás mellé, mindkét kétjegyû betût külön-külön kiírjuk.

b, balett-táncos, sakk-kör, össz-szövetségi Ha az összetett szó elõtagjának végén hosszú mássalhangzót jelölõ, kettõzöttt betû van,az utótag pedig azonos betûvel kezdõdik, az összetétel két tagja közé kötõjelet teszünk.

Nyelvhelyességi tudnivalók

-----------------------------------

Az egymás mellett olvasható példák összehasonlításával megítélhetjük, mi a különbség a birtokos jelzõs szókapcsolat és a belõle alkotott sokszótagos összetétel között:

A szókapcsolat

Az összetétel:

az üzlethálózat fejlesztése

üzlethálózat-fejlesztés

a tervezõvállalat vezetõje

tervezõvállalat-vezetõ

faipari tanulók képzése

faiparitanuló-képzés

a nyersanyag behozatalának csökkentése

nyersanyagbehozatal-csökkentés

Az összehasonlításnak az a tanulsága, hogy a birtokos jelzõs szókapcsolat - élõszóban és írásban egyaránt - világos¬abb,érthetõbb, mint a sok elemet tömörítõ, túlságosan hosszú szóösszetétel.

Egyalakúság, többértelmûség és rokonértelmûség a nyelvben

A beszédben gyakran azt tapasztaljuk, hogy egy-egy szóelem hangalakjához nemcsak egy, hanem több jelentés is fûzõdik, de az sem ritka,hogy hasonló vagy rokon jelentést teljesen különbözõ hangalakú szavak idéznek fel. A jelentéstannak fontos vizsgálódási területe a szavaknak, szóelemeknek a hangalak és a jelentés viszonya szerinti osztályozása. Eszerint megkülönböztetünk egyjelentésû, azonos alakú és több jelentésû és rokon értelmû szavakat, szóelemeket.

Egyjelentésûnek tekintünk egy szóelemet akkor,ha az adott jel hangsora csak egy jelentést idézhet fel. Erre leginkább összetett szavaink körében és némely toldalék esetében találunk példát (ablakpárkány, -e birtokjel).

Az egy hangalakkal több jelentést felidézõ szóelemek két nagy csoportra oszlanak. Az egyik csoportba azokat soroljuk, amelyekben a két vagy több jelentés között nincs kapcsolat vagy az átlagos nyelvérzék nem érez összefüggést. Ilyenkor a különbözõ jelentésû jelek hangalakbeli azonossága általában véletlen (terem, vár, ég). Ezek a szavak azonos alakú szavak. Azonos alakúság azonban elõfordulhat egyes toldalékformák körében is (pl.: az -at, -et igeképzõ és fõnévképzõ, a -t tárgy¬rag és a múlt idõ jele).

Az egy alakhoz fûzõdõ több jelentés igen gyakran nem véletlen egybeesés, hanem egy szó vagy szóelem jelentésbõvülésének eredménye. A beszédben ugyanis a szóval az történt, hogy alkalmilag az alapjelentéstõl némileg eltérõ jelentésben használták. Ha az új jelentésben való használat gyakorivá vált, elterjedt, akkor az eredeti jelentésmellett kialakult egy másod- , sõt harmadlagos vagy ennél is több jelentés. Az olyan szavakat, amelyekben egy hangsornak több jelentése van, és e jelentések között kapcsolat van, többjelentésû szavaknak nevezzük. Az ilyen szavak kialakulása tehát a nyelv - ezen belül a szójelentés - történeti változásának eredménye. Ez a folyamat még napjainkban is zajlik.

A szavak, szóelemek,szókapcsolatok használata tudatos vagy ösztönös választás eredménye. A válogatást az teszi lehetõvé, hogy a nyelv gazdag sorát adja a különbözõ alakú, de rokon jelentésû szavaknak és szószerkezeteknek, más szóval sz¬inonimáknak.A rokonértelmûség kiterjedt a nyelv minden jelentéssel bíró elemére, te¬hát vannak jelentésû toldalékok, szavak, szintagmák, mondatok, sõt szövegek is.

Megkülönböztetünk szorosabb és tágabb értelemben vett rokon értelmû szavakat.A szorosabb értelemben vett rokon értelmû szavak a valóságnak ugyanarra a mozzanatára vonatkoznak (pl.: autó-gépkocsi, bicikli-kerékpár). Ha a szavak fogalmi jelentésének egy-egy elemében is van valamilyen árnyalatnyi különbség,vagy ha az egyik szó a másikhoz képest valamilyen érzelmi, szemléletbeli többletet fejez ki, tágabb értelemben vett rokonértelmûségrõl beszélünk. Például fokozati külön¬bség van a fut, szalad rokon igék között, szemléletbeli eltérés az énekel és a kornyikál között.

Vannak olyan hasonló alakú szavak, amelyek jelentésük miatt ugyan nem cserélhetõk fel egymással, mégis sokan elkövetnek ilyen hibát mind írásban, mind pedig beszéd közben.Ilyen szavak például a következõk: egyenlõre, egyelõre..

A h a n g a l a k és a j e l e n t é s v i s z o n y a

Rokonértelmûség ( szinonímia )

------------------------------------------------

A rokonértelmûség a szavak rokon értelmû volta.

H

/

J ( Egy jelentés különbözõ hangalak. )

\

H

Megkülönböztetünk szorosabb és tágabb értelemben vett rokon szójelentéseket.

A szorosabb értelemben vett rokon értelmû szavak a valóságnak ugyanarra a mozzanatára vonatkoznak (pl.: autó-gépkocsi, kutya-eb,

bicikli-kerékpár).

A tágabb értelemben vett rokon értelmû szavaknál az egyik szó a másikhoz képest valamilyen érzelmi, fokozati, szemléletbeli többletet fejez ki. Fokozati különbség van pl.: kocog, szalad, fut, rohan, lohol, vágtat, nyargal és sprintel szavaknál.

A rokonértelmû szavak mondatbeli, használati értékükben mindig van valamilyen különbség.

Pl.: " A tolvaj elrohant a tetthelyrõl. "

" A tolvaj elkocogott a tetthelyrõl. "

Rokonértelmûség elöfordul toldalékokban, mondatok között,szintagmákban és szövegek között is.

Azonosalakúság és többértelmûség ( homonímia )

------------------------------------------------------------------

Az egy hangalakkal több jelentést felidézõ szóelemek két nagy csoportra oszlanak.

Egyik az azonos alakú szavak csoportja, ahol véletlen egybeesés okozza, hogy egy hangsor több különbözõ jelentéssel bír.

J

/

H - J ( Egy hangalak több jelentés. )

\

J

Pl.: ír, fogoly, vár, ég, megint, tûz, elég, ár, fûz.

Azonosalakúság elõfordulhat egyes toldalékformában is, mint pl.: at, -et igeképzõ és fõnévképzõ is, a -t a tárgyrag és a múltidõ jele is. Toldalékolással is keletkeznek azonos alakú szavak.

Pl.: háló, várunk.

Hasonló hangzású szavak ( paronémiák )

--------------------------------------------------------

pl.: helység - helyiség egyenlõre - egyelõre fáradság - fáradtság

Az egy alakhoz fõzõdõ több jelentés igen gyakran nem véletlen egybe esés, hanem egy szó, szóelem jelentés bõvülésének eredménye.

A szavak a használatuk során az alapjelentéstõl eltérõ jelentést ( alkalmi ) kapnak. Ezek az alkalmi jelentések lesznek a szavak másodlagos vagy akár többszörös jelentéstöbbletei. Tehát az olyan szavakat, amelyek jelentése között kapcsolat van, többjelentésû szavaknak nevezzük.

J

/

H ( Hasonló hangalak, eltérõ jelentés )

\

J

pl.: tanács, toll, levél, zebra, csiga ... stb.

Hangutanzó szavak pl: susog, puff, kakukk.

Hangulatfestõ szavak pl: szöszmötöl, tutyimutyi, kelekótya.

A szóelemek kapcsolódásának hangtani jelenségei: A mgh-illeszkedés, a msh-k részleges és teljes hasonulása, az összeolvadás. A msh-k kapcsolatának helyes ejtése.

A hangok találkozásának és elõfordulásának szabályszerûségei

A beszéd egyik legfõbb jellemzõje, hogy a hangokat nem elszigetelten, hanem összefüggõ folyamat részeként mondjuk és halljuk. A folyamatos beszédben a hang¬képzõ szervek állandó mozgásban vannak, és már az elõzõ hangok formálása közben felkészülnek a következõre. Ez kisebbnagyobb mértékben módosítja az egymás mellé kerülõ hangok fiziológiai tulajdonságait. Ezt a jelenséget alkalmazkodásnak nevezzük. Többféle formája található meg a magyar nyelvben.

A legfontosabbak a mássalhangzók találkozásakor: hasonulás, összeolvadás, rövidülés; a magánhangzók kapcsolatában pedig: hangrend és illeszkedés. A köz¬vetlenül egymás mellé kerülõ mássalhangzók hasonulása lehet részleges és teljes:

-a részleges hasonulás egy megkülönböztetõ jegy tekintetében változtatja meg az egymás mellé kerülõ mássalhangzók egyikét.

Két esete :

-zöngésség szerinti részleges hasonulás: a második hang zöngésíti vagy zöngétleníti az elõtte álló mássalhangzó, hogy ebben a képzésmozzanatban egynemûvé váljanak (pl.: vasban-vazsban, tûzhet-tûszhet); - képzés helye szerinti részleges hasonulás: itt egyetlen hang, az n képzésének helye változik meg, ha utána ajakhangú más¬salhangzó következik.

(pl.: színpad-szímpad, különben-külömben);

-a teljes hasonulás akkor következik be, ha két különbözõ képzésû más salhangzó teljesen egynemüvé válik az egyik hang egy vagy több képzésmozzanatra kiter¬jedõ változásával (pl.: egészség-egésség, egész sereg-egéssereg; vassal, vízzé, mossa, mosson, anyja-annya.

Az összeolvadás két különbözõ mássalhangzónak egy harmadik hosszú hanggá való átalakulása a két mássalhangzó kölcsönös átalakulása révén. Pl.: építsz-épícc, szabadság-szabaccság, kabátja-kabáttya, tanítjuk-taníttyuk.

A rövidülés hangtani feltételektõl függõ változás, akkor következik be, ha hosszú és rövid mássalhangzó kerül közvetlenül egymás mellé, ilyenkor a hosszú mássalhangzó megrövidül a kiejtésben. Pl.: monddmond, szálldos-száldos.

A magyar nyelv hangzási sajátságainak egyik legjellemzõbb vonása a han¬grend és az illeszkedés. A hangrend törvénye azt jelenti,hogy az egyszerû magyar szavakban a magán hangzók elõfordulása szabályhoz van kötve. Ezek szerint megkülönböztetünk:

-mély hangrendû szavakat: csak mély magánhangzók vannak a szóban

(pl.: boldog, kapu);

- magas hangrendû szavakat: csak magas mássalhangzóval

(pl.: idõ, üzen);

- vegyes hangrendû szavakat: mély magánhangzó + (i,í,e,é) hangok együttesébõl alakult szavak

(pl.: csillag,fazék).

Az összetett szavakban és kisebb mértékben az újabban átvett jövevény

és idegen szavakban kötöttség nélkül fordulhatnak elõ magas és mély

magánhangzók. Pl.: összeolvas, szárazföld, ideális, operatõr.

Az illeszkedés ennek az állapotnak fenntartását biztosító nyelvi mû-

ködés: olyan hangalakú toldalékot fûzünk a szóhoz, amellyel fenntart-

ható az eredeti hangrendûség. Pl.: fésülködik, gondolkodik.

A vegyes hangrendû szavakhoz a toldalékok illeszkedése többféle, egyes szavakban ingadozó is lehet:

a, mély toldalékot fûzünk a vegyes hangrendû szavakhoz, ha az utolsó magánhangzó mély: virággal, sziromban; általában mély a toldalék -az utolsó magánhangzótól függetlenül- akkor is, ha a szóban mély magánhangzó plusz (i,í,é) hang fordul elõ: kávéja,hamisság;

b, magas a toldalék, ha az utolsó szótagban (ö,ü) van: soförnek, kosztümben;

c, ingadozik a nyelvhasználat a mély magánhangzó + e hangot tartalmazó szavak¬ban: Ágnesnak-Ágnesnek, fotelban-fotelben,de mágnesez. Az összetett szavak toldalékát az utótag hangalakja szabja meg: várkertbõl, kertajtóban, gépkocsival.

Az illeszkedést az teszi lehetõvé, hogy a magyar nyelvben a toldalékok nagy részének többféle hangalakja is van. Pl.: -ban,-ben,-ba,-be, -ból,-bõl, amelyek a szótõ hangrendjének megfelelõ alakban valósulnak meg. A toldalékok nagy részének csak egy alakja van. Egyalakú minden olyan toldalék, amelyben csak mássalhangzó van, vagy (i,í,é) mássalhangzó (önmagával vagy mássalhangzóval együtt).

Pl.: ajtók, hegyek, hazai, erdei, alakít, épít.

A toldalékok nagy része két változatú: -ra,-re,-ó,-õ,-juk,-jük.

Egyes toldalékoknak három alakjuk is van, egy mély és két magas változat:

-szor,-szer,-ször.

A magas változat egyikében a magánhangzó ajakkerekítéses, a másikban ajakkerekítés nélküli. A szótõ utolsó magánhangzója dönti el, hogy a két magas toldalék közül melyiket használjuk: ötször, ötvenszer; gondolkodik, ügyeskedik, erõlködik.

A legnagyobb hatókörû magyar hangtörvények (az illeszkedés,a hasonulás, az összeolvadás) mind az alkalmazkodás esetei. Mindegyiknek az a lényege, hogy az egymás mellé kerülõ hangok különbözõ módon befolyásolják egymást. A hangváltozások alapja a hangképzõ szervek akadálytalan mûködésének biztosítása, az egyes képzésmoz¬zanatok közötti átmenetek simább, folyamatosabb lebonyolítása. De a hangtani jelenségek egy része nyelvtani szerephez is jutott, pl. a kijelentõ mód tárgyas ragozású alakjainak és a felszólító módú alakoknak a megkülönböztetésében:

halasztjuk-halasszuk, tanítja-tanítsa.

A szóalak szerkezete (A morfémák - a szóelemek fajtái, szerepük a szóalak elépítésében, a szószerkezetek alkotásában)

Morfémák fajtái, szóalak szerkezet

I.

Morféma /szóelem/ néven foglaljuk össze a nyelv legkisebb jelentéssel bíró egységeit: a szavakat és a különféle toldalékokat. A mindennapi szóhasználatban két egymástól különbözõ jelentésben beszélünk a szóról.

Egyfelõl a szókészlet egy tagját értjük rajta,ez a szótári szó, másfelõl a mon¬dat egyik építõelemét, ez a szóalak. A szó a közlésfolyamatban mindig tartalmaz nyelvtani szerepére utaló egy vagy több jelentés mozzanatokat. Ezért az élõ mondatban szereplõ szóalak renszerint nem egyetlen morfémából áll, hanem ezek kapcsolatából. A szótári szó tehát a nyelv, a szóalak pedig a beszéd egysége.

Morfémák csoportosítása alaki önállóságuk szerint:

1. szabad morfémák:

A morféma kapcsolatok elsõ helyén rendszerint a szótani szó áll,melyet a teljes szóalak kiindulópontjaként szótõnek nevezünk. A szótövek nagy többsége önállóan, más szóelemktõl függetlenül is elõfordulnak, éppen ezért szabad mor¬fémának nevezzük õket.

2. félszabad morfémák:

Vannak olyan szavak, amelyek önállóan nem fordulnak elõ, csak más szó együtt. Bár velük nem olvadnának össze egyetlen szóvá,jelenté mégsem teljesen önnálló, hanem viszonyító,járulékos jellegû. Ilyenek

pl. a névutók,a névelõk és - részben - az igekötõk.

Ezeket alaki viselkedésük szerint félszabad morfémáknak, másként inkább szerepükre figyelve: álszóknak /viszonyítóknak/ nevezzük.

3. kötött morfémák:

A morfémák 3. csoportját a toldalékok alkotják, ezek csak szótövekhez kapcsolódva fordulnak elõ, ezért nevezzük õket kötött morfémáknak. Ál¬talában a szótõ után járulnak.

II.

A toldalékokat sorrendi helyük, kapcsolódási képességük és szerepük szerint 3 nagy csoportba oszthajuk:

1. képzõk:

A toldalékok elsõ helyén közvetlenül a szótõ után a képzõk állnak, gyakran a szó szótári alakjának részeként. A képzõknek fontos jellemzõjük a morféma kapcsolatokban, hogy csaknem mindíg társulnak hozzájuk újabb képzõk. Sorrendi helyzetük meghatározott abban is, hogy elöttük jelek és ragok nem állhatnak, utánuk azonban igen.

Pl: levegõ-zött, levegõz-nek.

2. jelek:

A jelek a rag elõtt helyezkednek el, egynél több is járulhat a tõhöz, de utánuk csak ragok következhetnek. Nem hozhatnak létre új szótári szót, nem változtatják meg a mondatbeli szerepét sem, de egy-egy nyelvtani jelentés mozzanattal gazdagítják a szóban kifejezett jelentés tartalmat.

3. ragok:

A ragok a szóalak záró morfémái, ebbõl következik az a jellemzõ tula¬jdonság, hogy nem követeheti õket más morféma, és egy ragnál többet nem tartalmazhat egyetlen szóalak sem. A ragok egyértelmûen meghatározzák a szóalak mondatbeli szerepét.

Pl: város, város-ban, város-t, a város-nak.

A szótövek és a toldalékok között egyes alakokban egy rövid magánhangzó (-a,-e,-o,-ö) jelenik meg. Ezeket leíró szempontból a toldalék részének tekithetjük, mint elõhangzókat.

III.

A szavak alakrendszere:

Az egyes szófajokra jellemzõ, hogy morféma kapcsolatokban fordulhatnak elõ szótövekként. Az egy szótõbõl létrehozható szóalakok száma és az alakok egymáshoz való viszonya rendszert alkot. Ezt nevezzük a szavak alakrendszerének /paradigmájának/.

1. az ige alakrendszere:

A magyar mondatban az igealak a fõ jelentésén túl még kötelezõen 5 jelentés mozzanatot tartalmaz: a cselekvés módjának,idejének,a cselekvõ személyének,számának,a tárgy határozottságának jelölését.

2. a fõnevek alakrendszere:

A magyar fõnevek az igékhez hasonlóan 3 féle toldalékot vehetnek fel: képzõt, jelet, ragot. Kötelezõ a fõnevek szóalakjában a számra és az esetre való utalás.

3. a melléknevek és a számnevek alakrendszere:

A melléknevek és velük együtt a számnevek alakrendszere szegényesebb a fõnevekénél. Ennek az az oka, hogy leggyakoribb feladatkörükben, a jel¬zõiben szótári alakjukban szerepelnek.

A melléknevek határozó ragjai: -n, -lag, -leg, -ul, -ül

A számnevek határozó ragjai : -an, -en, -szor, -ször

4. a névmások alakrendszere:

A névmások alakrendszere nagyrészt megegyezik a névszók jelezésével, ragozásával. Ez alól kivétel a személyes névmás ragozása, amelyben szótõként általában a megfelelõ rag vagy névutó szerepel,a számra pedig az ún igenévi-névmási személyrag utal: tõl-em, ról-ad, vel-e, után-unk, mellé-tek, nál-uk. Ugyanezeket a ragokat használjuk a fõnévi igenév ragozására is: látn-om, látni-uk, v. látni-ok