Az evolúciós elmélet és Darwin Charle Robert élete

Készítette Balla Kolos

Darwin Charle Robert
(1809-1882)
Az angol természetbúvár a modern biológia kiemelkedő alakja, a korszerű származási elmélet megalkotója. Miután befejezte az egyetemet világ körüli útra indult 22 éves korában, az utat egy hadihajón tette meg. Útja során sok biológiai és őslénytani szempontból érdekes helyre jutott el. Jelentős növényi, állati és őslénytani anyagot gyűjtött össze. Útján szerzett tapasztalatai és az angliai állattenyésztés több százéves múltja alapján megírta leghíresebb könyvét A fajok eredete a természetes kiválogatódás útján, vagy a létrán való küzdelemben előnyhöz jutott fajok fennmaradása (1859). Ez a jelentős munka világhírűvé tette és kihatott a biológia minden ágára. Műve elkészülte után Dawin főleg azzal foglakozott, hogy a fajképződési elméletét kibővítse, és bizonyítékokkal bizonyítsa azok igazát. Még nagyon sok dologgal foglakozott a fajképződésen kívül, de ezek nem voltak annyira jelentősek.
Az egyház és a reakciós politikusok főműve miatt támadták, mert az ellent mondott az egyház tanításának. De ezzel szemben a marxisták elismerték művét és a történelmi osztályharc természettudományos alátámasztásának nevezték. Műveinek többsége magyarul is megjelent.
Darwinizmus
A Ch. R. Darwinról elnevezett tudományos elmélet az élővilág kialakulását és a fajok fejlődését magyarázza. Mind elméleti, mind gyakorlati szemp¬ontból megalapozott helytálló megállapításokkal helyettesíti a korábbi tudománytalan és misztikus nézeteket.
A Darwin-féle elmélet értelmében az élővilág fejlődése a természet szakadatlan változásának, átalakulásának természetes következménye. A különböző fajok és a fajokon belül megnyilvánuló változatok létrejötte az illető csoport és az őt körülvevő élő és élettelen környezet kölcsönhatásával magyarázható. Ez nem más, mint az evolúció. Darwin abból a megfigyelésből indult ki, hogy a termesztett növények és a háziállatok körében rendkívül nagy változékonyság és alakgazdagság figyelhető meg. A változatosság alapja az, hogy az ember célszerű munkával a mesterséges kiválasztás útján a céljának leginkább megfelelő alakokat tenyésztette tovább. Máskor meg éppen fordítva, különböző fajokat keresztezett és így egyesítette egyes fajok tulajdonságait. A természetben ennek a céltudatos emberi munkának a megfelelője a természetes kiválogatódás, azok az élőlények, amelyek kevésbé képesek alkalmazkodni az adott körülményekhez, kihalnak. A természetes kiválogatódást nagyon sok tényező befolyásolja. Ezért az élővilágban állandóan folyik a harc a fennmaradásért. Ez bizonyos egyensúlyt teremt, mert nem engedi, hogy egy faj a többiek kárára nagyon elterjedhessen.
Darwin szerint az élővilág végső láncszeme az ember. 1871-ben megjelent művében (Az ember származása és az ivari kiválogatódás) bebizonyította, hogy az ember is az élővilág egyetemes fejlődése során alacsonyabb rendű szervezetekből fokozatosan alakult ki.
Művei nem csak tudományos, de politikai, filozófiai és társadalmi szempontból is az érdeklődés középpontjába kerültek, főleg az ember kialakulásának elmélete miatt. Ez az elmélet a tudósokat két táborra osztotta a darwinistákra és az undarwinistákra. A darwinisták támogatták Darwin elméletét. Az undarwinistáknak két csoportja volt, az egyik csoport teljesen elvetette az elméletet, Darwin minden más evolúcióra vonatkozó tanításával együtt. Ezt főleg az emberi méltóságra való hivatkozással tették. A másik csoport oly módon kívánta kijavítani az elmélet hibáit, hogy minden számukra nem tetsző részt kihúztak. Ők voltak a neodarwinisták.
Manapság már a legtöbb tudós elismeri a természetes kiválogatódás helyességét, de sokan még másból indulnak ki, mint Darwin. Magyarországon elsőként Rónay János Jácint és Margó Tivadar volt, aki elsőként terjesztette a darwinizmust.

Vitaminok: Az egészség alapkövei

A szervezet nem tudja maga előállítani a vitaminokat, ezért azok nem hiányozhatnak az étrendből. Minden vitaminnak több fontos szerepe is van, s hiányuk súlyos betegséget okozhat.

A vitaminokat, melyek felfedezése a 20. Századi táplálkozástudományi kutatások egyik legnagyobb eredménye volt, az utóbbi évtizedekben a táplálékkiegészítéstől a kozmetikai szerek készítéséig igen sokféle célra

felhasználják.
Annak ellenére, hogy a vitaminok hatását már több mint 200 éve ismerik – a ciromot például régóta használták hajóutakon a skorbut megelőzésére -, az első vitamint a Jáva szigetén dolgozó Christiaan Eikman holland tisztiorvos csak 1896-ban azonosította. Felfedezése forradalmasította a táplálkozástudományt, amely eddig az egészséges táplálkozásban egyedül a fehérjéknek tulajdonított kiemelkedő szerepet.

A vitaminok felfedezésével nyilvánvalóvá vált, hogy ezeket a tápanyagokat a szervezet – a zsírokkal, szénhidrátokkal és fehérjékkel ellentétben – nem bontja le energianyerés vagy saját építőanyagainak előállítása céljából, és felépíteni sem képes őket. Az is kiderült, hogy a vitaminokból csak igen kevésre van szükség, s hogy mindegyiknek speciális feladatai vannak.

Az egészségügyi szervek világszervezete irányelveket dolgoztak ki arra vonatkozóan, hogy a különböző tápanyagokból naponta mennyire van szükségük az egészséges gyerekeknek és felnőtteknek. Ezeknek az ún. RNI- (tápanyag-szükségleti) értékeknek az adott ország lakosságának túlnyomó többsége számára nagy ráhagyással megfelelőknek kell lenniük.

Az egyéni szükséglet természetesen kisebb-nagyobb eltéréseket mutat. Egyes tápanyagokból a férfiak, másokból a nők igényelnek többet; a terhes és szoptató anyák szükségletei eltérnek a többi nőétől; a csecsemőknek, kisgyermekeknek és serdülőknek is speciális táplálkozási igényei vannak; az időseknek, illetve betegeknek is szokatlanul nagy mennyiségre lehet szükségük egyes tápanyagokból.

A táplálkozási szakemberek két fő vitamincsoportot különböztetnek meg: a vízben és a zsírban oldódókat. Zsírban oldódik az A-, D-, E-, és K-vitamin – ezek lerakódnak a zsírszövetben, és sokáig a szervezetben maradnak, túladagolásukkor tehát káros hatásaik sokáig jelentkeznek. A nyolc B-vitamin és a C-vitamin vízben oldódó; mivel a szervezet ezeket – a B_12- vitamin kivételével – nem képes elraktározni, napi pótlásukra van szükség.

A-vitamin (retinol)

Az A-vitaminnak sok fontos funkciója van. Szükség van rá a sejtosztódáshoz és sejtnövekedéshez, részt vesz a légző- és emésztőrendszer, valamint a hugyutak nyálkahártyáinak és a bőr épségének megőrzésében, nélkülözhetetlen a látáshoz, mivel kulcsszerepe van a fény elektromos jelekké történő átalakításában, s fontos az egészséges magzati fejlődéshez is. Hiánya a nyálkahártyák és a bőr kiszáradásával, a fertőzésekre való fokozott hajlammal jár, és romlik a gyenge fényben való látás képessége – ez a farkasvakság. Az A-vitamin tartós hiánya következtében a látás gyengül, és a beteg meg is vakulhat. Noha a fejlett országokban ma már ritka az A-vitamin hiánya, világátlagban még mindig ez a megelőzhető vakság egyik fő oka.

Felnőttek számára naponta mintegy 700 műgramm A-vitamin bevitelét javasolják – ezt a szervezet 5 dkg nyers sárgarépa béta-karotinjából tudja előállítani. A terhes és szoptató anyáknak valamivel többre, a kisgyermekeknek kevesebbre van szükségük.

Mivel az A-vitamin speciális szerepet tölt be a szem ideghártyájában, a retinában, retinolnak is nevezzük. A retinol sok állati eredetű élelmiszerben is jelen van, például a fölözetlen tejből készült tejtermékekben, tojásban és májban. Az A-vitaminhoz növényi táplálékból is hozzá lehet jutni, számos növényben jelen van ugyanis a termések sárga, narancssárga színét adó béta-karotin nevű festékanyag, az A-vitamin előanyaga.

A retinol zsirban olajban jól oldódó, halványsárga, kristályos anyag. Mesterségesen is előállítható, az így készült vitaminnal margarinokat dúsítanak. Az összes élelmiszer közül a májban a legtöbb A-vitamin: 3g, azaz egy diónyi borjúmáj már fedezi egy felnőtt teljes napi szükségletét. Mivel a vitamin zsíroldékony, és csak lassan bomlik le, túlzott bevitele mérgező lehet, a terhesség alatt pedig magzati károsodást is okozhat. Ezért nem tanácsolják sem a terhes, sem a gyermekvállalásra készülő nőknek a máj fogyasztását.

A retinollal ellentétben a karotionidok nem jelentenek veszélyt, mivel ezekből a szervezet saját igényeinek megfelelően állítja elő az A-vitamint. Nagy mennyiségű béta-karotin tartós fogyasztása esetén legfeljebb úgynevezett karotinémia alakulhat ki: a bőr és a nyálkahártyák sárgásra színeződnek, különösen a tenyéren és a talpon. A jelenség teljesen ártalmatlan, és a béta-karotin bevitelének csökkentése után a bőr fokról-fokra visszanyeri rendes színét.

Egységnyi mennyiségű A-vitamint a szervezet hatszor annyi béta-karotinból állít elő. A civilizált országokban az A-vitamin-szükséglet 80%-át a táplálékkal felvett retinol fedezi.

A vegánusok azonban, akik nemcsak halat és húst, hanem tejet és tojást sem esznek, A-vitamin-szükségletünket szinte kizárólag béta-karotinból fedezik. Ez a tápanyag bőséges mennyiségben van jelen a sárgarépában, piros húsú paprikában, mangóban és sárgadinnyében, valamint a zöldlevélzöldségekben, például a spenótban. Általában minél erőteljesebb egy zöldség vagy gyümölcs színe, annál több béta-karotint tartalmaz.

A béta-karotin nemcsak az A-vitamin előanyagaként, hanem ANTIOXIDÁNS- ként is fontos a szervezet számára. A sok béta-karotint tartalmazó étrend összefüggést mutat bizonyos rákbetegségek kisebb előfordulási arányával. Ez a védelem azonban, úgy tűnik, csak az élelmiszerekből származó béta-karotin esetében érvényesül - a

Mit rejt a név?

A vitaminok felfedezése nem egyetlen személy nevéhez fűződik – a velük kapcsolatos mai ismeretek több ország számos tudósának munkáját dicsérik.

A Londonban dolgozó lengyel biokémikus, dr. Casimir Funk 1912-ben alkotta meg a ,, vitamin ” kifejezést azokra a fontos anyagokra, amelyeket ő és előtte mások az élelmiszerekben fedeztek fel. A név alapjául az elképzelés szolgált, hogy e vegyületek nélkülözhetetlenek az élethez (latinul: vita), és hogy hasonlók a nitrogéntartalmú aminokhoz. Ez a vélt kémiai hasonlóság nem bizonyult valóságosnak, a név azonban megragadt a köztudatban.

C-vitamin (aszkorbinsav)

A C-vitamint a legtöbben talán a nátha – vitatott hatású – ellenszereként ismerik. Az viszont bizonyított tény, hogy nélkülözhetetlen a kollagén képzéshez, amely a bőr, a porcok, a csontozat, a fogak és az íny egészségéhez szükséges, s szerepet játszik a sebek és égések gyógyulásában is. A C-vitamin két idegi ingerületátvivő anyag, a noradrenalin és a szerotonin termeléséhez is elengedhetetlen – az előbbi a véráramlást szabályozza, az utóbbi az alvást segíti elő.

A C-vitamin hiánya kimerültséget, étvágytalanságot okoz, és növeli a fertőzésekkel szembeni fogékonyságot. Súlyosabb esetekben skorbutot idéz elő: ez a betegség évszázadokon át a hajósok réme volt, mivel hosszú útjaik során nem jutottak friss gyümölcshöz, zöldséghez. A skorbutban szenvedők fogai ínysorvadás miatt kihullanak, sebeik rosszul gyógyulnak, csontjaik meggyengülnek, és gondolkodásuk is zavarttá válhat. A C-vitamint még nem ismerték, amikor a Brit Haditengerészetnél már rájöttek arra, hogy megakadályozhatják a skorbutot, ha a tengerészeknek citromot adnak szopogatni.

Az állatok többségével ellentétben az ember szervezete nem képes a glükózból aszkorbinsavat előállítani, ezért azt a táplálékból kell felvennie. A C-vitamin egyik legkevésbé stabil vitamin – oxidáció, hő és fény hatására könnyen elbomlik. Legjobb forrásai ezért a friss, nyers gyümölcsök és zöldségek. Különösen sok C-vitamint tartalmaz egyes paprikafajták, a kivi, citrusfélék, fekete ribiszke, eper, guajáva.

A felnőtteknek naponta 60-65 mg C-vitaminra van szükségük – ez a mennyiség már egyetlen narancsban, nagyobb őszibarackban vagy kiviben is benne van. A dohányosoknak legalább napi 100 mg C-vitaminhoz kell jutniuk. Egy nagyobb méretű burgonyában megtalálható egy nem dohányzó felnőtt napi C-vitamin szükségletének negyede. Jóllehet a burgonya viszonylag keveset tartalmaz ebből a vitaminból, jelentős szerepe lehet a C-vitaminnal való ellátásban ott, ahol az alapvető élelmiszerek, közé tartozik.

A C-vitamin a vegetáriánusok, illetve a kevés húst fogyasztóknak szervezetében elősegíti a vas felszívódását – ők ugyanis elsősorban növényi eredetű vashoz jutnak, amely könnyebben szívódik fel akkor, ha vele együtt C-vitamin tartalmú élelmiszereket vagy gyümölcsleveket is fogyasztanak.

Összefüggést találtak egyes rákos megbetegedések, illetve a koszorú-érbetegségek kisebb előfordulási aránya és a zöldségekben, gyümölcsökben gazdag étrend között, de azt még nem tudni, hogy ebben mekkora szerepe van a C-vitaminnak.

Nem sikerült igazolni, hogy napi 1000 mg vagy annál is több C-vitamin elfogyasztása védelmet nyújtana a nátha ellen vagy gyógyítaná azt. A vitamin készítmények szedése enyhíthet a tüneteket és siettetheti a gyógyulást, de nem képes megakadályozni a betegség kialakulását. Rendkívül sok C-vitamin tartós fogyasztása elősegítheti a veseképződést, továbbá fejfájást, alvászavarokat és gyomorpanaszokat okozhat.

B-vitaminok

Noha a táplálkozásban betöltött szerepük hasonlósága miatt eredetileg úgy vélték, hogy egyetlen B-vitamin létezik, azóta kiderült: a B-vitamin-komplex nyolc különböző vegyületből áll. A B₁₂ –vitamin és a folsav kivételével a táplálékból történő energia-felszabadítás folyamatában vesznek részt. A B₁₂ –vitamin kivételével vízben jól oldódnak, ezért a szervezet nem képes raktározni e vegyületeket, feleslegük a vizelettel általában rövid idő alatt kiürül.

Tiamin (B₁ –vitamin)

A tiaminnak a szénhidrátok, zsírok és alkoholok lebontása és átalakításában van igen fontos szerepe. Ezen kívül segít megakadályozni azoknak a mérgező anyagcsereterméknek a felhalmozódását, amelyek máskülönben károsíthatnák a szívet és az idegrendszert.

Jó forrása e vitaminnak a burgonya, sertéshús, máj, vese, dió, különféle magvak, bab, barna rizs. Sok gabonapehely-készítményt dúsítanak vele, és egyes országokban a fehér kenyér sütéséhez használt liszthez is adnak tiamint. A felnőttek napi szükséglete 1 mg alatt van, amit az átlagos étrend bőven tartalmaz. A vitamin fő forrásai a burgonya és különféle húsok. Külön figyelmet igényel az idősebbek tiamin felszívódása romlik.

Mivel a tiamin vízoldékony, főzéskor zöldségben lévő B₁ –vitaminnak nagyjából a fele elvész. Szerencsére a burgonya a tiaminnak csak kisebb hányadát veszíti el főzéskor, mint a többi zöldség – héjában főzve a tiamin 90%-át, hámozás után főzve a 75%-át őrzi meg.

Négy átlagos adag barna rizs is fedezi a felnőttek napi tiaminszükségletét. A fényezett fehér rizsben viszont szinte egyáltalán nincs tiamin, és azokban az országokban, ahol a fehér rizs a fő táplálék, éppen ezért oly gyakori a B₁ –vitamin okozta hiánybetegség, a beri-beri. A fejlett ipari országokban ma már jóformán ismeretlen a tiaminhiány; legfeljebb olyan alkoholistáknál fordul elő, akik az alkoholon kívül mást nem is nagyon fogyasztanak. A B₁ –vitamin hiányának tünetei: étvágytalanság, zavarodottság, a végtagok duzzadása, zsibbadtság, izomgyengeség.

Ugyanilyen hiánytüneteket okozhatnak a tiaminázoknak nevezett enzimek is. E vegyületek egyes nyers élelmiszerekben (pl.: fekete áfonyában, vörös káposztában, bételdióban és bizonyos halakban) fordulnak elő, és csökkenti a tiamin hatását. Az enzimek a főzés során hatástalanná válnak, de azoknak, akik a felsorolt ételekből rendszeresen fogyasztanak nagyobb mennyiséget nyersen, az átlagosnál nagyobb tiaminbevitelre lehet szükségük.

Riboflavin (B₂ –vitamin)

A riboflavin nélkülözhetetlen a táplálékból történő energia-felszabadításhoz, valamint a B₆ –vitamin és a niacin működéséhez. Mivel a szervezet csak korlátozott mennyiségű riboflavint képes tárolni, a megfelelő napi bevitelről gondoskodni kell. A ribflavin-szükséglet attól is függ, milyen ütemű az energia felhasználás. Egy felnőtt férfinak naponta mintegy 1,3 mg B₂ –vitaminra van szüksége; ennél többet igényelnek a terhes és szoptató anyák s a gyermekek és serdülők az intenzív növekedés időszakában.

A tej nagyszerű riboflavinforrás – a felnőttek napi szükséglete már 0,75 dl tej elfogyasztásával kielégíthető. Ha azonban a tejet napfény éri, a vitamin gyorsan lebomlik – egy bögre tej riboflavin tartalmának ¾-étis elveszíthet, ha 3,5 órát a napon áll.

A riboflavin tejtermékekben, tojásban, húsban, szárnyasokban, élesztőkivonatokban és vitaminnal dúsított gabonapelyhekben is jelen van. Még sörben is van riboflavin, bár nagyon kevés.

A riboflavin hiány tünetei – az ajkak felrepedezése, véreres szem, börgyulladás és vérszegénység – a fejlődő országokban gyakoriak, Európában azonban legfeljebb időseknél és betegeknél fordulnak elő.

Niacin

A niacin (nikotinsav) két olyan enzim szintéziséhez kell, amely a sejtek energiatermelő folyamataiban vesz részt. Szükség van rá egyes ingerületátvivő anyagok előállításához, de segíti a bőr és az emésztőrendszer egészségének megőrzését is. Nagyon sok élelmiszerben jelen van; legjobb forrásai: máj, soványhús, szárnyas hüvelyesek, kemény héjú gyümölcsök, vitaminnal dúsított gabonapelyhek. A niacint mesterséges úton is elő lehet állítani.

A szervezet niacinigényének egy részét a tripofán nevű aminósavból fedezi. A niacint nikotinsavnak is hívják. A niacin hiány kimerültséget, levertséget és bőrkiütéseket okozhat. A hasmenéssel, bőrgyulladással és szellemi leépüléssel járó pellagra oka a niacinhiány. A férfiak napi niacin szükséglete17 mg, a nőké 13mg. A felnőttek többségének napi niacinigényét bőven fedezi például 3 szelet sovány marhasült, 150 g sült csirke vagy 30 dkg sajt.

A niacint – erősen túladagolva, napi 1-2 g-os adagban – néha a magas kolesztrerinszint csökkentésére is felhasználják

Pantoténsav

A pantoténsav minden állati és növényi eredetű táplálékban megtalálható. Legjobb forrásai a teljes kiőrlésű kenyerek, kemény héjú gyümölcsök, valamint az aszalt gyümölcsök. A pantoténsav egy olyan koenzim egyik összetevője, amely szükséges ahhoz, hogy a sejtek a táplálékból energiát nyerjenek. Hiánya a lábujjak zsibbadását okozza, de csak rendkívüli alultápláltság esetén.

A pantoténsav annyira gyakori összetevője ételeinknek, hogy a szükségletet nem is határozták meg pontosan – szakértők az egészség megőrzéséhez minimálisan napi 3-7 mg-ot tartanak kívánatosnak. Csak mesterségesen táplált betegeknek adagolják külön is. Túladagolása jelenlegi ismereteink szerint nem okoz problémát.

B₆ – vitamin (piridoxin)

E név mögött valójában három, egymással helyettesíthető, rokon szerkezetű vegyület: a piridoxin, a piridoxál és a piridoxamin rejlik. A fehérjék lebontásához és a belőlük való energiafelszabadításhoz szükségesek, de fontos szerepet játszanak az ideg- és immunrendszer működésében is.

A B₆ - vitamin sok élelemben jelen van, különösen a fehérjedús állati eredetű élelmiszerekben. Fontos forrásai a zöldségek is, elsősorban a burgonya, a barna rizs, kemény héjú gyümölcsök, szója és teljes kiőrlésű kenyerek.

Minél több fehérjét fogyaszt valaki, annál több B₆ – vitaminra van szüksége, bár ebben egyedi eltérések mutatkoznak. A férfiaknak valamivel többre van szükségük, mint a nőknek. Mivel a bélben természetes körülmények között jelen lévő baktériumok is termelnek B₆ – vitamint, egyes szakértők szerint a szükségesnél többet fogyasztunk belőle.

Az orvosok gyakran írnak fel B₆ – vitamint a menstruáció előtti tünetegyüttes – hangulatingadozások, haspuffadás -, továbbá a fogamzásgátló tabletták egyes mellékhatásai ellen. Az ajánlott mennyiséget ilyenkor sem szabad túllépni, mert az erősen túl adagolt (1 g-nál több) B₆ –vitamin idegkárosodást okozhat, amit végtaggyengeség vagy –zsibbadás jelez.

A B₆ - vitamin hiánya igen ritka. Felnőtteknél hosszú ideig tartó gyógyszeres kezelés hatására léphet fel, és levertséget, zavarodottságot, vérszegénységet okozhat. Tünetei közé tartozik a hámlással járó bőrgyulladás és a sima, vörös nyelv is.

Biotin

A biotin (vagy H-vitamin) kis mennyiségben minden állati és növényi táplálékban megtalálható. A zsírsavak képzéséhez és – igen kis mennyiségben – az energiának a táplálékból való felszabadításhoz szükséges.

A máj és a vese különösen sok biotint tartalmaz, de a sajtokban, teljes kiőrlésű kenyerekben, joghurtban, tojássárgájában is jelen van ez az anyag. Hiánya nagyon ritka. A biotin hiánya hajhullást, hámlással járó bőrgyulladást, étvágytalanságot, émelygést és izomfájdalmakat okozhat.

Folsav

A folsavra és származékaira a sejtosztódás mellett a sejtek örökítő anyagát alkotó DNS, a DNS által kódolt információkat a sejten belül szállító RNS, vmint a fehérjék szintéziséhez is szükség van. A folsav emellett nélkülözhetetlen a vörösvérsejtek oxigénszállító fehérjéjének, a hemoglobinnak a képzéshez és újratermeléshez. A folsav ajánlott napi adagja 0,2 mg. Egyes táplálkozási szakértők a férfiak kétszeresét, napi 0,4 mg folsav fogyasztását javasolják minden olyan nőnek, aki rendszeres nemi éltet él, és esetleg – akár véletlenül- teherbe eshet. A folsav a legtöbb élelmiszerben megtalálható, de különösen jó forrásai a máj, az élesztő, a zöld levélzöldségek, továbbá a kemény héjú gyümölcsök és a hüvelyesek. A szervezet a sok táplálékból a folsavtartalomnak csupán a felét veszi fel.

B₁₂ –vitamin

Az állati eredetű élelmiszerekben, vitaminnal dúsított termékekben és vitaminkészítményekben megtalálható B₁₂ – vitaminra a sejtek növekedéséhez és osztódásához, valamint a vörösvérsejtek képzéséhez van szükség, de nélkülözhetetlen a DNS, az RNS, valamint a vörösvérsejtek képzéséhez van szükség, de nélkülözhetetlen a DNS, az RNS, valamint az idegrostokat burkoló és védő mielin képzéséhez is. A vészes vérszegénységet rendszerint az intrinsic faktor termelésnek zavara és az ebből eredő vitaminhiány, ritkábban az elégtelen B₁₂ – vitamin – bevitel okozza. A betegség fő tünete a kóros vörösvérsejtképzés, amely kezelés nélkül halálos lehet. A kezelés vitamin injekcióból áll. A B₁₂ – vitamin – hiány ideg- és elmegyógyászati tüneteket okoz.

Gyakorlatilag minden állati, fehérjét is tartalmazó étrend biztosítja a kellő mennyiségű B₁₂ – vitamint. Nagyon kis bevitel esetén a szervezet arra is képes, hogy az epéből szívjon vissza B₁₂ – vitamint.

A vitaminhiány kezdetben kimerültséget okoz, de a vegánusoknál később vérszegénység is kialakulhat, és idegrendszeri tüneteket léphetnek fel.

D – vitamin

A D-vitamint néha napfényvitaminnak is hívják, mert a szervezet a bőrt érő ibolyántúli napsugarak hatására maga is képes előállítani. D – vitaminra a kalcium és foszfor felszívásához van szükség, ezért nélkülözhetetlen a csontok és a fogak egészségéhez.

Bár a D – vitamin zsírban oldódik, a szervezet viszonylag keveset tárol belőle. A hiánybetegség veszélye azoknál a legnagyobb, akik kénytelenek a lakásban tartózkodni, illetve azoknál a nőknél, akik az egész testüket elfedő ruhát hordanak.

Sok D- vitamint tartalmaznak a tengeri halak és tojás is. A D –vitamin a vesében nyeri el aktív formáját. Az itt kialakuló, kalcitiolnak is nevezett vegyület hormonként működve a kalciumnak a bélrendszerből való felszívódását, a vér a kalcium- és foszforszintjét, a csontok kalcium- és foszforfelvételét, illetve leadását, valamint a vese foszforürítését szabályozza.

Mivel D-vitamin a bőrben is képződik ajánlott napi adagját nem határozták meg. A D – vitamin hiánya gyermekeknél angolkórt, felnőtteknél CSONTLÁGYULÁS - t okoz. A D – vitamin túladagolása étvágytalanságot, a zsigerekben kalcium lerakódást, vesekárosodást okozhat.

E – vitamin

Ez a megjelölés valóban biológiailag aktív ANTIOXIDÁNS vegyületek egész csoportját takarja, melyek megakadályozzák, hogy az oxidáció hatására a sejthártyák többszörösen telítetlen zsírsavai károsodjanak. Ennek megfelelően azoknak, akik többszörösen telítetlen zsírsavban gazdag étrenden kívánnak élni, nagy mennyiségű E – vitamint kell fogyasztaniuk.

A vitamin jó forrásai a növényi olajok, egyes margarinok, kemény héjú gyümölcsök, olajos magvak és a búzacsíra.

Egyes vizsgálatok azt mutatják, hogy összefüggés lehet a szükségesnél jóval nagyobb mennyiségű E – vitamin bevitele és a SZABAD GYÖKÖK károsító hatásával összefüggő betegségek kisebb előfordulási aránya között. Mivel a kiegyensúlyozott étrend nem tartalmaz ennyi E – vitamint, a védelemhez szükséges mennyiség csak vitamin készítmények szedésével biztosítható. Ugyanakkor egy másik nagy, széles körben végzett vizsgálatnak nem sikerült kimutatnia, hogy a nagy dózisú E – vitamin csökkentené a dohányosok szívbetegség okozta halálozásának kockázatát. Az E – vitamin érelmeszesedés elleni védőhatását a szakemberek egy része elképzelhetőnek tartja, bár a lakosság körében végzett vizsgálatokkal még ezt nem sikerült igazolni.

Az E – vitamin hiánya ritka. A hiánybetegség a vörösvérsejtek gyorsabb tönkremenetele révén vérszegénységet és idegrendszeri károsodást okoz. Az E – vitamin túladagolása nem mérgező, de a K – vitaminhiányt okozhat.

K - vitamin

Az e vegyületcsoportba tartozó anyagok növényi eredetűek (fillokinonok), bélben élő, nem kórokozó baktériumok termékei (menakinonok), illetve mesterséges vegyületek (menadionok) lehetnek. Közös jellemzőjük, hogy nélkülözhetetlenek a véralvadáshoz szükséges gliproteinek képzéséhez. A K – vitaminra a csontokban és más szövetekben található egyéb fehérjék termeléséhez is szükség van.

A K – vitamin hiánya csak akkor fordul elő, ha a szervezet nem tudja megfelelően felszívni a zsírokat, vagy ha valaki hosszabb ideig nagyon sok E – vitamint fogyaszt. Szélsőséges esetekben a K – vitamin – hiány véralvadási zavart okozhat. A levélzöldségekben van ( pl.: spenót, káposzta ) K – vitamin.

Felhasznált irodalom:

- Gyógyító ételek Ártalmas ételek

- Gyógyítsunk másképpen!

ÉRZÉKELÉS [biológia]

Az ingerek felvételére speciális sejtek, a receptorsejtek szolgálnak. Azt az ingert, amire egy receptor a legérzékenyebb, adekvát ingernek nevezzük. A szemünkben levő receptorsejteknek pl. a fény az adekvát ingere. Csak azok az ingerek keltenek itt ingerületet, amelyek erőssége eléri vagy meghaladja az ingerküszöböt. A receptorsejtekben keletkezett ingerület érzőidegeken és pályákon keresztül az agykéregbe kerül, ahol kialakul az érzet, vagyis a receptorműködés tudatosul. A receptorsejtek érzékszervekbe tömörülnek.

A látás érzékszerve a szem, ez a koponyacsontok védelmében a szemgödörben helyezkedik el. A szemgolyó fala háromrétegű. A legkülső réteg a kötőszövetes ínhártya, ennek külső felszínén tapadnak a szemmozgató izmok. Az ínhártya elülső folytatása az átlátszó, domború szaruhártya. A középső réteg a szem vérellátását szolgáló érhártya. Ennek gyűrűszerű megvastagodása a szaruhártya szélénél a sugártest. Belőle ered a szem színét adó szivárványhártya, amelynek középső, kerek nyílása a pupilla, melynek szűkítésével szabályozható a szembe jutó fény mennyisége. A szemgolyó legbelső rétege az ideghártya, más néven retina. Ez tartalmazza a fényingert felvevő receptorsejteket. A szemgolyó belsejét kitöltő átlátszó, kocsonyás anyag az üvegtest. A pupillán bejutó fénysugár útjába illeszkedik a szemlencse, amelyet a lencsefüggesztő rostok körben a sugártesthez rögzítenek. A szaruhártya és a szemlencse mint gyűjtőlencsék, fordított állású, kicsinyített képet vetítenek az ideghártyára, ahol a képnek megfelelő mintázatban a receptorsejtek ingerületet keltenek. Közeli tárgyra nézünk, akkor a gyűrű alakú sugártest izomzata összehúzódik, a lencsefüggesztő rostok ellazulnak, és a szemlencse saját rugalmassága folytán domborúbbá válik, így erősebben töri a fényt, a közelebbi tárgyról érkező fénysugarakat gyűjti össze az ideghártyán, ezért élesen látjuk.

A sugártest izmainak elernyedésekor a lencse kifeszül, domborúsága csökken, ezért a távolabbi tárgyakat látjuk élesen.

Ha a szembe jutó fénysugarak a szaruhártyán, a szemlencsén áthaladva már a retina előtt alkotják az éles képet, akkor az ideghártyára nem éles kép vetül = rövidlátás.

Ha a szem optikai berendezései a szükségesnél kisebb mértékben törik meg a beérkező fénysugarakat, akkor az éles kép az ideghártya mögött keletkezik, tehát a retinára vetülő fénysugarak életlen képet alkotnak = távollátás.

Az ideghártyában kétféle receptorsejt, a pálcikák és a csapok találhatók. A pálcikák igen kis fényerősségre ingerületet keltenek, félhomályban ezek segítségével látunk. A csapok csak nagyobb fényintenzitásra érzékenyek, ingerküszöbük magasabb. A színlátás a csapok eltérő ingerlékenységének tulajdonítható. A pálcikák szinaptikus kapcsolatrendszereik miatt nem képesek éles látást biztosítani.

Az ideghártyán, a szemgolyó pupillával szemközti belső oldalán található a sárgafolt, az éleslátás helye, amelyben csak csapok vannak. A szemmozgató izmok a két szemgolyót úgy állítják be, hogy mindkét szemünkben a látni kívánt tárgy képe vetüljön a sárgafoltra. A receptorsejtek még a retinában szinapszist alkotnak más idegsejtekkel, így az ingerület további neuronok axonján át távozik a szemből. Ezek az idegrostkötegek alkotják a látóideget, a II. agyideget. A látóideg szemgolyóból való kilépési helyén, a vakfoltban, nincsenek receptorsejtek. A látóidegek rostjai a talamuszban más idegsejteknek adják tovább az ingerületet. Ezek axonjai a látópályában haladnak a nagyagy nyakszirti lebenyébe, amelynek kérgében keletkezik a látásérzet.

A szem segédberendezései a könnymirigyek és a szemhéjak. A folyamatosan termelődő könny nedvesen tartja a szemgolyó felületét, megakadályozza kiszáradását, ezáltal biztosítja az optikai sajátságok, a törőképesség fenntartását. A könny elpusztítja az ide kerülő baktériumokat is. A könnyet a szemhéjak terítik szét a szaruhártya és az ínhártya felszínén.

A HALLÁS

A hallás a hangnak, vagyis a levegő rezgéseinek érzékelése. Fülünk három részre tagolódik. A külső fül a porcos fülkagylóból és a külső hallójáratból áll. Ezek a levegő rezgéseit terelik a középfül felé. A középfül a dobhártyával kezdődik. Ez a vékony, rugalmas lemez választja el a külső hallójáratot a levegővel telt dobüregtől. A dobüreget a garattal vékony járat, a fülkürt köti össze. A dobüregben három, ízülettel összekapcsolódó hallócsontocska található: a dobhártyához rögzülő kalapács, majd az üllő, és végül a kengyel. A kengyel talpa a belső fülbe vezető nyílást, az ovális ablakot fedi be. A külső fülön bejutó hanghullámok megrezegtetik a dobhártyát, majd a rezgések végighaladnak a hallócsontocskákon, és fel is erősödnek. A rezgés végül a belső fület kitöltő folyadékot hozza hullámzásba.

A belső fülben csigaházszerűen föltekeredő cső, a csiga található. Itt vannak az érzékszőrökkel rendelkező receptorsejtek, a szőrsejtek. Az érzékszőrök fölé vékony fedőhártya nyúlik. A hang beérkezésekor a csiga folyadéka mozgásba jön, ennek hatására az alaphártya kileng, az érzékszőrök a fedőhártyának ütköznek. Ennek a mechanikai ingernek a hatására alakul ki az ingerület. A csiga alapjánál a magas, a csiga csúcsa közelében pedig a mély hangok keltenek ingerületet. Az ingerület az agyidegek közé tartozó hallóideg, majd a hallópálya idegrostjain a talamuszba jut, onnan pedig tovább a halántéklebenyben található hallóközpontba.

Az egyensúly érzékelése

Speciális receptoraink vannak az egyensúly érzékelésére a belső fül labirintusszervében. Az érzékszerv egyik része, a tömlőcske és a zsákocska fejünk térbeli helyzetéről szolgáltat információt. Érzékszőrökkel rendelkező receptorsejtjei fölött kocsonyás rétegbe ágyazódva apró mészszemcsék helyezkednek el. Ezek a kristályok súlyuknál fogva nyomják az alattuk levő érzékszőröket. Ha a fej térbeli helyzete megváltozik, a szemcsék más irányban, más sejteket ingerelnek, így más idegrostokon fut az ingerület. Fejünk elfordulását, forgó mozgását a három félkörös ívjárat segítségével érzékeljük. Belsejüket folyadék tölti ki. Ha a fej elmozdul, a mozgás síkjában eső ívjáratban a folyadék, tehetetlensége miatt ellenkező irányban áramlik, és sodrása meggörbíti az ívjárat végénél levő receptorsejtek érzékszőreit. Ez kelti az ingerületet.

A labirintusszerv receptoraiból az ingerület a VIII. agyideg egyensúlyérző rostjain halad a talamusz felé, ahonnan átkapcsolás után a mozgásszabályozás központjaiba és a fali lebenyben található érzőmezőbe jut.

Kémiai érzékelés

A szaglás receptorsejtjei az orrüreg felső részének nyálkahártyájában, a szaglóhámban találhatók. A receptorsejtekben az orrnyálkahártyát borító folyadékrétegben oldódó anyagok keltenek ingerületet. Az ingerület a szaglóidegen keresztül a talamuszt megkerülve, közvetlenül a homloklebeny kérgi részébe, a szaglóközpontba jut, ott keletkezik a szagérzet.

Az ízérzékelés receptorai nyelvünkön találhatók. A nyelv nyálkahártyájának kiemelkedései, a szemölcsök némelyike mikroszkopikus méretű ízlelőbimbókat tartalmaz. Az ízlelőbimbókban receptorsejtek vannak. Innen az ingerület agyidegek rostjain jut a talamuszba, majd átkapcsolás után a fali lebenybe.

ELEMI IDEGI JELENSÉGEK [biológia]

Az ingerület az inger hatására létrejövő anyagcsere-változás. A sejthártyában sokféle fehérjemolekula található, amelyek az ionok átjutását befolyásolják. A

kálium-nátrium-pumpa aktív transzporttal nátrium-ionokat juttat ki a sejtből és kálium-ionokat pumpál be. Nyugalmi állapotban a kálium-nátrium-pumpa és a káliumcsatornák működése miatt a membrán belső oldalán az anionok vannak túlsúlyban a kationokhoz képest. Nyugalmi potenciál: a sejthártya polarizált, külső és belső felszíne között potenciálkülönbség mérhető, ált. –70 mV körüli érték. Ha az idegsejtet inger éri, az ingerlés helyén akciós potenciálhullám alakul ki. Az akciós potenciálhullám lefutása az adott sejtre jellemző, a csúcspotenciál értéke nem függ az inger erősségétől. Amennyiben az inger erőssége nem ér el egy minimális értéket (küszöbértéket), akkor nem alakul ki akciós potenciál. Az ingerület továbbhalad az axonon (sejthártyán). Az ingerület átadásának helye a szinapszis. A két sejthártya nem érintkezik, közöttük vékony szinaptikus rés húzódik. A végbunkóban apró szinaptikus hólyagok vannak, ezek ingerületátvivő anyagokat tartalmaznak. Az axon ingerületének hatására az átvivőanyag exocitózissal a szinaptikus résbe ürül, majd megkötődik a fogadó sejt membránján. A serkentő szinapszisokban az ingerületátvivő anyag kötődésének hatására depolarizálódik a membrán és tovaterjedő akciós potenciál alakul ki. A gátló szinapszisokban az átvivőanyag a következő sejtmembrán polarizált állapotát fokozza, vagyis hiperpolarizációt idéz elő.

A neuronoknak három fő típusuk van: az érző idegsejtek, melyek inger felvételére specializálódtak (a szervezetet kívülről érő, vagy belső állapotát jelző hatásokra kerülnek ingerületbe, ingerületük az axon útján a központi idegrendszerbe jut), a köztes idegsejtek vagy interneuronok más neuronok között közvetítik az ingerületet, a végrehajtó idegsejtek vagy mozgató neuronokat ingerületet a végrehajtó szervhez továbbítják.

A reflex amikor valamilyen inger hatására az idegsejtek közreműködésével meghatározott válaszreakció alakul ki. A reflex létrejöttében szerepet játszó idegrendszeri kapcsolat a reflexív, amely érző-, köztes- és mozgatóneuronokból áll.

Az ember idegrendszere

Az ember idegrendszere a velőcsőből alakul ki. A velőcső hosszú, hátsó részéből fejlődik a gerincvelő, elülső megvastagodó része pedig az idegvelőt hozza létre. A gerincvelő és az agy együttesen a központi idegrendszert alkotják. Az idegrendszer többi része, az idegek és a dúcok a környéki idegrendszerbe tartoznak. Az idegrendszer kezdeményéből az embrionális fejlődés során nagyszámú sejt vándorol ki a szervezet többi részébe, e sejtek csoportjai dúcokat hoznak létre. A neuronok axonokat és dendriteket növesztenek egymás és más sejtek felé, így jönnek létre a szinapszisok.

Egyes axonok a központi idegrendszerből, ill. a dúcokból kinyúlnak, együttesen kötegeket alkotnak, ezek az idegek. A gerincvelői idegek a gerincvelővel, az agyidegek az aggyal állnak kapcsolatban. A központi idegrendszeren belüli axonkötegeket pályáknak nevezzük.

A szürkeállomány sok idegsejttestet tartalmaz, a fehérállomány pedig velőshüvelyes idegrostokból áll.

Az idegrendszer felosztható működése szerint is. A szomatikus idegrendszer a vázizmokhoz kapcsolódó, jórészt akaratlagos működéseket szabályozza. A vegetatív idegrendszer a belső szervek, zsigerek működését hangolja össze. Az egész központi idegrendszert három kötőszövetes burok, az agyhártyák veszik körül. Agy-gerincvelői folyadék védelmet biztosít.

A gerincvelő a gerinccsatornában helyezkedik el. Fölfelé az öreglyukon belépve a nyúltagyban folytatódik. Nyaki, mellkasi, ágyéki és keresztcsonti szakaszokra tagolható. A fehérállományba ágyazódik be a szürkeállomány.

Hasi irányban a mellső, háti irányban a hátsó szavak helyezkednek el. A szürkeállomány szarvai a fehérállományt elülső, hátsó és oldalsó kötegekre tagolják. A hátsó kötegekben felszálló pályák (agy felé), a mellső kötegben leszálló pályák futnak. Az oldalsó köteg fel- s leszálló idegrostokat is tartalmaz. A szürkeállomány hátsó szarvában interneuronok, a mellsőben pedig szomatikus mozgató idegsejtek sejttestei vannak. A gerincvelő két oldalán, a csigolyák közötti résekben elhelyezkedő dúcokban érző neuronok sejttestei találhatók. Az érzőneuronok rostjai a hátsó gyökeret alkotják, a végrehajtó idegsejtek kilépő rostjai pedig a mellső gyökeret hozzák létre. A mellső és hátsó gyökerek közös kötegeket alkotnak, ezek a gerincvelői idegek.

A gerincvelő számos szomatikus és vegetatív reflex központja. A csigolyaközti dúcokban található érzőneuronok kétnyúlványúak: csigolyaközti dúc felé és a gerincvelő hátsó gyökerén keresztül a szürkeállomány hátsó szarva felé. A szomatikus reflexívekben az érzőneuronok ingerülete általában interneuronra adódik tovább, majd ennek axonja a mellső szarvban levő mozgatóneuronhoz kapcsolódik. Ez a végrehajtó idegsejt, amelynek axonja a mellső szarvon kilépve a gerincvelői ideghez csatlakozik, és a megfelelő vázizomhoz fut, annak összehúzódását idézi elő.

A gerincvelő vegetatív része: szerepe van a bélcsatorna mozgásainak szabályozásában. A béltartalom nyomja a bélfalban levő érző idegvégződéseket, így azokban ingerület keletkezik. Az ingerület az érző idegroston keresztül eljut a gerincvelő oldalsó szarvába, ahol áttevődik ez ún. központi vegetatív sejtre. Ennek idegrostja a mellső gyökéren át hagyja el a gerincvelőt, és a bélcsatorna falában levő vegetatív dúchoz fut. Innen indul ki a végrehajtó neuron, ez készteti összehúzódásra a bélfal simaizomzatát.

A szomatikus reflexben a mozgatóneuron a gerincvelő mellső szarvában található, míg a vegetatív reflexben a környéki idegrendszerben, egy vegetatív dúcban.

Az agyvelő szürkeállománya kétféle módon rendeződik. Az agy felszínét pár mm vastagon borító réteg az agykéreg, a mélyebben elhelyezkedő, fehérállományba ágyazódó részek a magok. Az agytörzset alkotják: a nyúltagy, a híd és a középagy. A híd háti oldalánál található a kisagy, a középagyat fölfelé a köztiagy követi, ennek folytatása az erősen barázdált felületű nagyagy. Az ingerületek két fő úton haladnak: a gerincvelő felszálló és leszálló pályarendszerein, és az agy saját idegein keresztül. Az agyidegek szimmetrikusan, párosával lépnek ki- illetve be. 12 pár agyidegünk van.

Az agytörzs felépítésében a szürke- és a fehérállomány nem különül el olyan élesen, mint más agyterületeken: agytörzsi hálózatos állomány. A hálózatos állomány neuronjai a gerincvelői fel- és leszálló pályákkal, a kisagy és a nagyagy pályáival egyaránt kapcsolatban állnak. Szerepük van az agykéreg ébrenléti állapotának fenntartásában, az izomtónus szabályozásában.

A köztiagynak két nagyobb része van: a talamusz és az alatta helyet foglaló hipotalamusz. A talamusz az érzékszervekből eredő felszállópályák fontos átkapcsoló állomása. A hipotalamusz a vegetatív működések szabályozásának központja.

A nagyagy két hatalmas féltekéjének felületét és ezzel az agykéreg mennyiségét a barázdák és a tekervények nagymértékben megnövelik. A kéreg alatt, a nagyagy fehérállományába számos mag ágyazódik. Féltekék: homloklebeny, fali lebeny, halántéklebeny, nyakszirti lebeny. Minden akaratlagos működést eredményező ingerület az agykéregből indul ki.

A kisagy tarkótájékon található: mozgások összerendezése, koordinálása.

A vegetatív idegrendszer a zsigeri működéseket szabályozza. Az idetartozó neuronok szerepük és idegrostjaik lefutása szerint kétfélék. A szimpatikus idegrendszer sejtjeinek axonjai a mellkasi és ágyéki gerincvelői idegekben lépnek ki, majd több irányban elágaznak. Általános hatású, egyszerre a szervezet nagy részének működését befolyásolja.

A paraszimpatikus idegrendszer rostjai egyes agyidegekben és a keresztcsonti gerincvelőből kilépő idegekben haladnak. E rostok egyenesen valamely szerv felé futnak és annak közelében kapcsolódnak át. Itt nem általános az ingerület, hanem egy-egy szervre hat, többnyire a szimpatikus hatással ellentétes módon.

A vegetatív működések fontos szabályozó központja a hipotalamusz. Éhségérzet, jóllakottság, szomjúságközpont. Hőszabályozás.

A mozgatóműködések szabályozása

A vázizmok mozgásának szabályozása a szomatikus idegrendszer feladata. Az izommal szinapszist alkotó mozgató idegsejt axonján ingerület halad végig: izom-összehúzódás.

A tudatosan befolyásolható mozgások szabályozásánál az ingerület az agykéregből indul, főként a homloklebeny hátsó részéből.

A piramispálya az összpontosítást igénylő, nem begyakorolt mozgásokat szabályozza. A pályarendszert alkotó rostok az agykéregből kiindulva átkereszteződnek a másik oldalra, és ott alkotnak szinapszist a megfelelő izom agytörzsi vagy gerincvelői mozgató idegsejtjével. Bal oldal a jobb, jobb oldal a bal oldalt irányítja.

Az extrapiramidális pályarendszer is az agykéregből ered és a szomatikus mozgatóneuronokon végződik. Közben sok szinapszison átkapcsolódik a nagyagy és az agytörzs magvaiban. Rostjai a piramispályához hasonlóan átkereszteződnek. Járás, tánc, mimika. Amíg egy mozgássor az egyén számára új, addig minden mozdulatra ügyelve az agykéreg közvetlenül, a piramispálya útján szabályozza a mozgást. A begyakorlás során a szabályozás fokozatosan az extrapiramidális pályára tevődik át, így a már megtanult mozgások végrehajtása közben a figyelem, az agykérgi összpontosítás más tevékenységre fordítható.

HORMONRENDSZER [biológia]

A hormonrendszer szerepe:

- a többi szervrendszer működésének szabályozása,

- a hormonrendszer szabályozza folyamatosan, lassan a

• belső környezet állandóságát;

• növekedést;

• szaporodást.

A hormonrendszer működése:

- valamilyen inger hatására a belső elválasztású mirigy hormont ürít,

- a hormonmolekulát a megfelelő felszíni fehérjével rendelkező sejtek megkötik,

- ezeknek a sejteknek a működése megváltozik.

A hormon termelését szabályozza:

- a belső környezet egyik tényezője:

• a vér nagy cukortartalma a hasnyálmirigy inzulintermelését fokozza,

• hibás szabályozás: cukorbetegség

- egy másik hormon közvetítésével az idegrendszer:

• a tartós hideg az idegrendszeren és az agyalapi mirigy

hormontermelésén át fokozza a pajzsmirigy tiroxintermelését, és így a

sejtek lebontó anyagcseréjét fokozza,

• hibás szabályozás: strúma;

- közvetlenül az idegrendszer:

• veszélyhelyzet hatására az idegrendszer a mellékveséből adrenalint

ürít, amely szimpatikus hatást vált ki,

• hibás szabályozás: stressz.

A hormonok általában nem fajspecifikus anyagok. A hormonokat nem mindig belső elválasztású mirigyek (endokrin) termelik és nem mindig a vér szállítja. A hormonrendszer működését befolyásolja az idegrendszer, egyes szabályozó anyagot maga az idegrendszer termel. Így a hormonrendszert nemcsak endokrin, hanem neuroendokrin rendszernek is szoktuk nevezni.

A hormonok többsége a sejthártya receptorain kötődik meg. A sejthártyába kívülről beépült receptorfehérjék kapcsolatosak a sejthártya belső felszínéhez kötődő enzimfehérjékkel. Amikor a receptorfehérjék megkötik a hormonmolekulát, térszerkezetük megváltozik – a velük érintkező belső enzimfehérje térszerkezetét is megváltoztatják. Az enzimfehérje így képessé válik a rá jellemző enzimaktivitás kifejtésére. A belső fehérje sok hormonreceptor esetében egy olyan enzim, amely ATP-ből ciklikus AMP-t hoz létre. A cAMP (ciklikus adenozin monofoszfát) megváltoztatja a sejt anyagcseréjét a sejt információtartalma alapján, MÁSODIK HÍRVIVŐNEK nevezzük, a kalciumionnal együtt. Vannak olyan hormonok, amelyek átjutnak a sejthártyán, és a sejtmag belsejében a DNS-en kötődnek meg.

A hormonrendszer hatással van a növekedésre és a fejlődésre (tesztoszteron STH, szomatomedinek, TSH, tiroxin, kalcitonin), a nemi működésekre (FSH, LH, PRL, tesztoszteron, ösztrogén, progeszteron, szexuálszteroidok, oxitocin, hCG, GnRF), a viselkedésre (tiroxin, adrenalin, szexuálszteroidok, ösztrogén, tesztoszteron, PRL) és a belső környezet állandóságára. A belső környezet állandóságának a tényezői közül hormonális úton is szabályozható a vértérfogat állandósága (ADH), a vér nátriumion-tartalma és pH-ja (mineralokortikoszteroidok), kalciumion-tartalma (kacitonin, PTH), a vér glükóztartalma , a vér zsírsavtartalama (STH, szomatomedinek, adrenalin, glükokortikoszteroidok). A testhőmérséklet szabályozása: tiroxin és progeszteron.

Az agyalapi mirigy (hipofízis) a hipotalamuszhoz nyéllel kapcsolódó belső elválasztású mirigy a koponyában. Hormonjai kivétel nélkül peptidek. A hipofízis két részre, a hátsó és az elülső lebenyre osztható.

A hátsó lebeny hormontároló szerv. A hipotalamusz nagyméretű neuroszekréciós sejtjeiben képződő hormonok, az oxitocin és a vazopresszin az idegsejtek axonjain jutnak ide, itt raktározódnak. Mindkét hormon innen kerül a vérbe. Az oxitocin egyes simaizomelemek összehúzódását idézi elő. A vazopresszin legfontosabb hatása, hogy a vesében a nefronok elvezető csatornáiban és a gyűjtőcsatornákban fokozza a víz visszaszívását. A hipotalamusz sejtjei érzékelik a vér ozmotikus koncentrációját. Ennek növekedése serkenti a vazopresszin termelődését, így több víz szívódik vissza a szűrletből a vérbe. Az elülső lebenyben számos hormon képződik, termelésüket a hipotalamusz szabályozza. A növekedési hormon hatására a csontok növekedési üteme gyorsul, a fehérjék szintézise fokozódik. A növekedési hormon sejtanyagcserét szabályozó hatása a serdülőkor után is megmarad: a májban a glikogén glükózzá, a zsírszövetben pedig a neutrális zsírok zsírsavvá és glicerinné bomlását fokozza. A tejelválasztást serkentő hormon az emlőmirigyek működését fokozza a szülés után. Az agyalapi mirigy elülső lebenyének további hormonjai más belső elválasztású mirigyek működését szabályozzák visszacsatolással. A hipofízishormon növeli egy meghatározott hormon termelését. Az utóbbi magasabb koncentrációban pedig visszahat az agyalapi mirigyre, és sejtjeiben csökkenti a serkentő hormon képződését. Így a hormonok szintje nagyjából állandó értékre állhat be. A szervezet külső és belső környezetéből érkező ingereket az idegrendszer dolgozza fel, majd ezek alapján szabályozza a hipofízis, és azon keresztül az egész hormonális rendszer működését. Az idegrendszer és a hormonális rendszer működési egységet alkot, ezért neuroendokrin rendszernek nevezzük.

A pajzsmirigyserkentő hormon fokozza a pajzsmirigy tüszőinek működését.

A mellékvesekéreg-serkentő hormon főképpen a mellékvesekéreg szénhidrát-anyagcserét befolyásoló hormonjainak termelésére hat.

A sárgatestserkentő hormon nőkben a sárgatest kialakulását és hormontermelését szabályozza, férfiakban a here hormontermelésére hat.

A tüszőserkentő hormon nőkben a petefészek tüszőjének érését, férfiakban a hím ivarsejtek képződését serkenti.

A pajzsmirigy a gége mellett helyezkedik el. Hormontároló tüszők találhatóak benne. A tüszők falát alkotó mirigyhám termeli a tiroxint és a trijód-tironint, amelyek jódtartalmú aminosavszármazékok. Ezek a szervezet minden sejtjére ható hormonok. Fokozzák a mitokondriumok működését, így a szervezet energiatermelését és oxigénfogyasztását. Serkentik a sejtekben egyes fehérjék szintézisét. Nélkülözhetetlenek az idegrendszer kialakításához.

A két hormon képződését a hipofízis pajzsmirigyserkentő hormonja visszacsatolással szabályozza, emellett a hipotalamusz hormontermelése is befolyásolja. A pajzsmirigy tiroxintermelésének csökkenése a hipofízis felé irányuló visszacsatolás miatt a pajzsmirigyserkentő hormon képződésének növekedésével jár. Ha jód hiányában a tiroxintermelés nem fokozódhat, a pajzsmirigyserkentő hormon hatására gyarapodik a pajzsmirigy állománya. Ez a golyva, strúma.

A pajzsmirigy tüszői között levő sejtek peptidhormont, kalcitonint termelnek, ez csökkenti a vérplazma Ca²⁺ koncentrációját.

A mellékpajzsmirigy a pajzsmirigytől független négy, rizsszemnyi mirigy a pajzsmirigy állományában.

A pajzsmirigy állományába beágyazódó apró sejtcsoportok parathormont termelnek. Ez a kalcitoninnal ellentétben növeli a vérplazma Ca²⁺ koncentrációját.

A máj is termel hormonokat. Az agyalapi mirigy növekedést serkentő hormonja, a szomatotrop hormon hatására valószínűleg a szervezet több helyén, így a májban is növekedési hormonok termelődnek. Porcok, csontok növekedése, zsírbontás fokozása, glükózfelhasználás gátolása, vér cukortartalmának növelése, fehérjebeépítés elősegítése.

A hasnyálmirigy külső elválasztású mirigyrésze termeli az emésztőenzimeket tartalmazó hasnyálat, a belső elválasztású mirigyrészei két fehérje természetű hormont ürítenek, az inzulint és a glükagont. Az inzulin csökkenti a vércukorszintet, fokozza a sejtek glükózfelvételét és –felhasználását, segíti az izom és a máj glikogénraktárainak feltöltődését, fokozza a fehérje- és a zsír felépítését. Az inzulin termelődésének ingere a vér nagy cukortartalma, nagy aminosavtartalma.

A glükagon az inzulinnal ellentétes hatású hormon, fokozza a máj glikogénbontását és a zsírsejtek zsírbontását, ezzel növeli a vér glükóz- és zsírsavtartalmát. Termelésének ingere a vér összetételének megváltozása.

A mellékvese a vese csúcsán sapkaként elhelyezkedő kis mirigy. Hámeredetű kéregállományból áll, belsejében pedig idegrendszeri eredetű velőállomány van. A kéregállomány szteroid típusú hormoncsoportokat termel (kortikoszteroidok), a velőállományból pedig egy aminosavszármazék, az adrenalin szabadul fel.

Mineralokortikoszteroidok: só- és vízháztartásra ható hormonok, a vese nátriumion visszaszívásának fokozása.

Glükokortikoszteroidok: fehérjékből és a zsírokból cukrot állítanak elő. A sejtek cukorfelvételét és cukoroxidációját gátolják. Kortizon. Az immunrendszer működését gátolják, csökkentik a fehérvérsejtek és a vérben keringő immunglobulinok mennyiségét, enyhítik a gyulladást és az allergiás reakciókat.

Androgén kortikoszteroidok: férfias nemi jelleget alakítanak ki. Nőkben a tüszőhormonok ellensúlyozzák, klimax után szőrnövekedés. Anabolikus szteroidok szedésével nő a sportteljesítmény.

A mellékvese velőállománya egy aminosavból származó hormont termel, az adrenalint, szerepe a szimpatikus reakció fenntartása. A máj glikogénraktárából glükóz kerül a keringésbe, nő a vér glükóztartalma, a sejtek több energiát termelnek.

A here hormonja a tesztoszteron. Serdülőkorban újra meginduló tesztoszterontermelés váltja ki a nemi szervek növekedését, a szőrzet férfias eloszlását, stb.

A tesztoszteron szteránvázas hormon. Kis mennyiségben termelődik női nemi hormon is, az ösztrogén, a tesztoszteron lebontásával is keletkezik.

A petefészek termeli a tüszőhormont (ösztrogén) és a sárgatesthormont (progeszteron). Az ösztrogén a női nemi jellegek kialakításában játszik szerepet. A progeszteron gátolja az oxitocin méhre gyakorolt hatását

SZAPORODÁS [biológia]

A szaporodás szervrendszerének szerepe: az élőlény a saját információtartalmát, tulajdonságait utódainak továbbadja, és így fenntartsa az élet folytonosságát. Az ivaros szaporodáshoz hím és női ivarsejtek kellenek, ezeket ivarszervek termelik. Váltivarú, ivari kétalakúság. Férfiakra a hímivarsejteket termelő herék, a nőkre a petesejteket termelő petefészkek jellemzők. A belső megtermékenyítéshez párzószervek kellenek, hímvessző hüvely. Anyaméh, emlő.

A szaporodás szervrendszere általában ivarmirigyből, kivezetőcsőből, járulékos mirigyekből, valamint a párzószervből épül fel.

A férfiak szaporító szervrendszerében az ivarmirigy a here (testis). A herében folyó hímivarsejt-termeléshez alacsony hőmérséklet kell, ezért a here a hasüregen kívül, a herezacskóban van. Galambtojás nagyságú páros szerv. Itt termelődik a TESZTOSZTERON nevű nemi hormon is. A herében termelődött hímivarsejtek a here fölött és mögött elhelyezkedő csatornarendszerben, a mellékherében (epidydimis) tárolódnak. A páros mellékheréből indulnak és a húgycsőig vezetnek az ondóvezetők. Hosszú, izmos falú csövek, hímivarsejtek perisztaltikus mozgással történő továbbítása. Páros ondóhólyag (vesicula seminalis) az egyik járulékos mirigy. Cukortartalmú váladékot ürít a kifelé nyomódó hímivarsejtekhez. Ez a cukor az energiaforrása az aktívan mozgó hímivarsejteknek.

A két ondóvezető közvetlenül a húgyhólyag alatt torkollik bele a húgycsőbe. Az ondóvezetők és a húgycső találkozását fogja körül a páratlan dülmirigy, azaz a prosztata. Váladéka adja az ondó (sperma) kb. kétharmadát. Egyik anyaga aktiváló, hímivarsejtek (spermiumok) mozgását megindítja, másik anyaga a levegővel érintkezve kocsonyás anyaggá alakul, megakadályozza az ondó kifolyását a női ivarutakból. Legnagyobb része lúgos kémhatású. A hüvely savas kémhatású a kórokozók ellen, de ettől a hímivarsejtek is elpusztulnak.

A húgycső a hímvesszőben (penis) halad. A hímvessző speciális érellátású szövetrészei – barlangos testek – kötőszövetes tokban helyezkednek el. Paraszimpatikus hatásra a hímvesszőbe menő artériák fokozottan megnyílnak, a vérrel telődő barlangos testek nekifeszülnek a kötőszövetes toknak. A hímvessző megkeményedik és megnagyobbodik. Ez a merevedés (erekció). Ilyenkor a hímvessző bőrkettőzete, a fityma hátrahúzódik és láthatóvá válik a hímvessző vége, a makk. A húgycső és a makk közösülés előtti nedvesítését két húgycsőbe nyíló kis mirigy (a két Cowper-mirigy) végzi. Közösülés (koitusz). A hímvessző ritmusos mozgatását az ondókilövellés (magömlés, ejakuláció) követi.

A nők ivarmirigye a petefészek (ovarium), amely a medencében elhelyezkedő, szilva nagyságú, páros szerv. A nőkben ciklusosan termelődnek az ivarsejtek. Négy hét. Az első két hétben fokozatosan borsószemnyire duzzadó hólyag nő a petefészek falán, a tüsző.

Ebben érik a petesejt. A második hét végén a tüsző felreped (tüszőrepedés, ovuláció), kiömlik a tüszőben felgyülemlett folyadék, kisodorja a tüszőből az érett petesejtet. A felrepedt tüsző helyén egy heg marad, ez a sárgatest, mely a harmadik héten még nő is, a petesejt megtermékenyülésének híján azonban a negyedik héten elsorvad. A petefészek hormontermelő szerv is. A tüsző fala tüszőhormont (ösztrogént) termel. Ez a hormon alakítja ki és tartja fenn a nők másodlagos nem jellegeit, valamint a menstruáció után regenerálja a méh nyálkahártyáját. A sárgatest egy másik hormont termel, a sárgatesthormont (progeszteront). Ez a hormon segít előkészíteni a szervezetet a terhességre (méhnyálkahártya vastagítása, emlők növelése).

Az ivarmirigy után következő kivezetőcső nőkben a petevezető. Ez a méh üregével összeköttetésben lévő, rövid, izmos falú, vékony cső, amelynek a petefészek felőli vége nyitott, és tölcsérszerűen kiszélesedik. A hímivarsejtek aktív mozgással a hüvelyen, a méhen és a petevezetőn át egészen a hasüregig felhatolhatnak. A tüszőrepedés során a petefészek felszínére kerülő petesejt azonnal megtermékenyülhet. A petevezető az érett petesejtet vagy a megtermékenyített petesejtből fejlődésnek induló sejtcsomót tölcséres végén beszívja, és perisztaltikus mozgással, valamint a belső hámon lévő csillók csapkodásával a méh felé továbbítja.

A méh (uterus) a húgyhólyag fölött és mögött elhelyezkedő, körte alakú és nagyságú szerv. Vastag, izmos fala a terhesség során jelentősen gyarapszik. Belsejét erekkel dúsan átszőtt nyálkahártya borítja, embrió, méhlepény. Megtermékenyítés nincs, akkor a méh nyálkahártyájának belső része a ciklus első hetében leválik, a második és harmadik héten a nyálkahártya újra vastagszik. A megtermékenyített petesejt beágyazódik a méh nyálkahártyájába és olyan hormont termel, ami megakadályozza a sárgatest elsorvadását. Ha nem ágyazódik be a sejtcsomó, akkor a sárgatest elsorvad, egyre kevesebb hormont termel, emiatt pedig a méh nyálkahártyája elöregszik, laza lesz és lelökődik. A méh elkeskenyedő alsó része a méhnyak (cervix). A méhnyakon a hüvely felől látható nyílás a méhszáj.

A nők párzószerve a hüvely (vagina). Ennek falát két mirigy, a Bartholin-mirigyek váladéka nedvesíti izgalom hatására. Szűz lányoknak nyálkahártyaredő van a hüvelybemenet felett. Kívülről a hüvelybemenetet a kisajkak határolják. Ezek elülső találkozásánál, a bőrredők között van a hímvesszőnek megfelelő, merevedésre képes szerv, a csikló (clitoris). A hüvelyben élő tejsavtermelő baktériumok által létrehozott savas kémhatás megakadályozza a baktériumok és gombák elszaporodását.

A hímivarsejt feji, nyaki és farki részből áll.

A fej tartalmazza az örökítő anyagot, a DNS-t. X és Y kromoszóma. A hímivarsejt fején van egy sisak, ez a Golgi-készülék maradványa és bontóenzimeket tartalmaz. A petesejt közelében az odaérkező hímivarsejtek sisakjai felnyílnak, és a sok hímivarsejt bontóenzime lassan leoldja a petesejtet körülvevő fehérjeburkot, megtermékenyítés.

A hímivarsejt nyaki része a sejtközpontot tartalmazza, ennek a mozgásszervek és a sejten belüli fonalhálózat kialakításában van szerepe. A nyak a hímivarsejt motorja, a sejtközpontot spirálisan rendeződött mitokondriumok veszik körül. A farok egy ostor, nagy része sejthártyával borított csőrendszer. Az ostor csapkodásával halad. Hímivarsejtek teljes érésének ideje 6 hét.

A petesejt: az újszülött leánycsecsemő petefészkében több százezer őspetesejt van. Befagyott állapotban várnak a nemi érés idejéig, tüszőnövekedésig. A tüsző növekedése során az osztódás továbbhalad, de ha nem termékenyül meg a petesejt, befejezi az osztódást. Az őspetesejt osztódása során keletkező négy utódsejt közül csak ez lesz normális. A másik három picike, szerepük csak az információtartalom (DNS-állomány) felezésében van. Az ovuláció során a petesejt kocsonyás fehérjeburokkal és hámsejtekkel körülvéve szabadul ki.

Egyedfejlődés: a petesejt a petevezető petefészekhez közeli szakaszán termékenyül meg, majd kb. egy hétig sodródik a petevezetőben. Ezalatt osztódik. A fejlődés első szakasza a barázdálódás. A zigóta tovább osztódik, kialakul a szedercsíra (morula). Elhalnak a belső sejtek oxigénhiány miatt, kialakul az üreges hólyagcsíra (blasztula). A magzatburok nélküli egyedek hólyagcsírája bélcsíra (gasztrula) lesz. A magzatburokkal rendelkező egyedek hólyagcsírájának belsejében egy kis sejtcsomó, az embriócsomó jön létre. Következő szakasz a csíralemezek kialakulása. Az embriócsomó belsejében két üreg képződik: az amnionüreg és a szikhólyag. A két üreg közötti fal az embriópajzs. Amnionüreg: külső csíralemez, szikhólyag: belső csíralemez, a kettő közt középső csíralemez. Ezután kezdődik a szervtelepek és a szervek kialakulása. Középső csíralemezben létrejön a gerinchúr. Megvastagszik a külső csíralemez, velőlemez képződik. A külső csíralemez középső csíkja velőbarázdává alakul, majd velőcsővé zárul. Végül az egész embriópajzs a belső csíralemez felé egy csővé zárul, a cső egyik nyílása a szájnyílás, a másik a végbélnyílás lesz. A belső csíralemezből alakul ki a bélcső, a táplálkozás szervrendszerének összes mirigye, valamint a tüdő. A középső csíralemez hozza létre a mozgás szervrendszerét, vagyis csontokat és izmokat, a keringési rendszert, a kiválasztás és a szaporodás szervrendszerét. Külső csíralemez eredetű a kültakaró és az idegrendszer.

A hólyagcsíra falának és a méhnyálkahártyának az érintkező részéből a harmadik hónap végére alakul ki a méhlepény, ebben az anya és a magzat hajszálerei sűrűn egymás mellett futnak. A magzatot a méhlepénnyel a köldökzsinór köti össze. A hólyagcsíra fala képezi a külső magzatburkot, az amnionüreg fala pedig a belső magzatburkot. Ez a fejlődés során összeér és egységes magzatburkot hoz létre. Az emlősök szikhólyagja rövid ideig vérképző szervként működik, majd elcsökevényesedik.

Terhesség, szülés, szoptatás: az ember kb. 280 napig, 40 hétig terhes. Nő az anya vérének és sejtközötti folyadékának mennyisége. A terhes méh egyre jobban eltolja a beleket, a rekeszizomig nő. A méh nyomja a hasi vénákat is, így növeli a vénákban a nyomást. A szülés hormonális hatásra indul meg. Megreped a burok, elfolyik a magzatvíz. Tágulási szakasz, azaz a vajúdás ideje. Majd jönnek a fájások, a méh simaizomzatának összehúzódásai. A vajúdás során kitágul a méhnyak. A szülés második szakasza a kitolási szak. A törzsizmok munkája segít. A megerősödött gátizomzat nehezítheti a kitolást, gátmetszés. A szülés lepényi szakasza során távozik a magzatburok és a méhlepény. Gyermekágy időszaka, megindul a tejelválasztás. Előtej, speckó összetételű. Az emlőbimbó ingerlése reflexesen kiváltja a tej ürülését, de gondolatra is elindulhat a tejcsorgás. A szoptatás elősegíti egy agyban termelődő hormon, az oxitocin felszabadulását, ez nemcsak a tejmirigy simaizmát húzza össze, de a méh simaizmára is összehúzó hatással van, tehát segíti a megnagyobbodott méh visszafejlődését.