Radnóti Miklós Eclogái

Radnóti Miklós (1909 – 1944) a Nyugat harmadik generációjához tartozott. Költő, műfordító prózaíró volt. Életművével ma már a magyar irodalom klasszikusai között foglal helyet. Radnóti fiatalon kezdett verseket írni, s „zsengéin” még érződik a nagy elődök, Ady és Babits hatása. Később azonban kezdett elszakadni az irodalmi örökségtől, amit elsősorban a Nyugat s általában a szimbolista-impresszionista hagyomány jelentett számára. Az új formák keresésében támogatták az avantgárd irányzatai: legerőteljesebb mértékben az expresszionizmus s kevésbé a szürrealizmus.

Az eléggé bő verstermésből a pályájának kezdeti szakaszát jelző első három kötetébe meglehetősen kevés költeményt válogatott. Ezek mind az avantgárd vonzásában születtek: a hagyományos ritmust, strófákat és a rímet elvető szabadversek: ezek a formai kötetlenséget merész, kihívó, olykor mesterkélt képek zsúfolt halmozásával kapcsolta össze.
Következő köteteiben folytatódott, és ki is teljesedett az a művészi-stílusbeli átalakulás, mely már az Újholdban megkezdődött. Radnóti visszatért a kötött formákhoz, a szabályos strófaszerkezethez s a rímes-időmértékes (nyugat-európai) verselés többé-kevésbé szabatos használatához.
Utolsó éveiben Radnóti lírájának tartalma és lényege: küzdelem a költészet eszközeivel a megtébolyult embertelenség ellen. Egy sajátos antik műfajt újít fel és honosít meg a háborús esztendőkben: az eclogát.
Theokritosz (kre. 3.sz) szicíliai görög költő hagyatékában maradt ránk 31, hexameterekben írt rövid költemény; ezeket eidüillonnak („képecske”) nevezték el. Ebből származik az idill szó. Theokritosz költeményeinek legeredetibb darabjai a bukolikák: párbeszédes pásztori költemények. A görög költő bukolikáit a fiatal Vergilius (Kre. 70-19) honosította meg a római költészetben. Ezekből tíz válogatott költeményt adott közre Eclogae („szemelvények”, „válogatások”) címmel. Vergilius óta az utókor az ekloga szót (is) használja bukolika helyett műfaji megnevezésként.
Vergilius kora annyiban párhuzamos Radnótiéval, hogy igen zaklatott. A triumvirátus korabeli polgárháborúval teli korszak idején a pásztori költemények a nyugalmat, idillt jelenítették meg a külső világgal szemben. 1938-ban jelent meg Pásztori Magyar Vergilius címmel a latin költő tíz eclogája. E kötet számára fordította le Radnóti a IX. eclogát. A polgárháborúk alatt született latin vers világában saját helyzetére, életének veszélyeztetettségére ismert rá, és ekkor fogant meg benne további eclogák írásának szándéka. Az ő eclogái afféle „háborús idill”-ek. : a háború borzalmai között őrzik a békés élet szépségét. Az emberi méltóságot megsemmisíteni akaró barbársággal szegül szembe bennük a megsemmisíthetetlen: a művészet és a szellem ereje.


Első ecloga
• Ez közelíti meg legjobban a vergiliusi mintát: párbeszédes hexameteres költemény. A költő és a pásztor folytat párbeszédet a versben, ám valójában a költő két énje kérdez és válaszol.
• Bukolikus idillként indul a költemény. Radnótinál igen gyakori kép a tavasz, és itt is ez jelenik meg először, ám az idillt hamar követi a rettegés, a fenyegetettség képe: a tavasz csalóka, bolond április ez.
• „Még szomorú se vagyok...” – innen a költő életérzését tükrözi a vers: megcsömörlöttséget érez. Egész Európa várta már a háborút, és most, hogy itt van, undorodik és rosszul van tőle.
• A szomorúságnak, a világtól való undorodásnak az okait a pásztor kezdi érteni. A spanyol polgárháborúra utaló sorok a vérengzés iszonyatát idézik fel. Még az állatok is menekülnek, a természet lerombolása is a háború, ám ugyanakkor az egyén sorsa is borzasztó -> Federíco Garcia Lorca mártírhalála a költők és a művészetek pusztulásának a jelképe, ugyanakkor Radnóti halálának is előképe. Nem is gyászolta meg őt Európa, pedig neves költő volt. Még a halál tudatánál is kegyetlenebb az a sejtelem, hogy velük együtt pusztul művük is, és a kíváncsi utódokra nem marad semmi.
• A spanyol költő halálához kapcsolódik „a drága Attila” halála. József Attila menekült ugyan, de nem tudott hova menekülni. (ám ez nem tulajdonítható a magyar társadalmi rendnek, JA bárhol él, meghalt volna.) Őt sem siratjuk….
• Az utolsó versszak a helytállás fontosságát írja le: a Költő úgy él, mint egy fa, amelyik meg van jelölve: ez lehet látnoki kép, hogy meg fogják őt is jelölni. Ugyanakkor leírja azt is, hogy a halálraítéltség tudatában is a halál pillanatáig új levelet hajtó, erős tölgyként kell élnie, és a tölgy új levelei a jövőnek szolnak, tehát nem csak magának ír.
• A végső következtetés levonása után a csendes megbékélés idilli hangulatával telíti a vers lezárását. Az utolsó sor szépségét a hexameter mellett az alliteráció adja.

Negyedik ecloga
o Ez a második munkaszolgálata alatt készült. Az első 1940 nyarán, a második 1942-43-ban volt, aztán otthon volt. (Az utolsó és egyben halálos munkatáborra 1944 tavaszán vitték el.)
o Első megszólalásában születésének körülményeit írja le, és hogy nem akart erre a világra születni.
o Felnőttként: feje kemény, tüdeje nagyobb: a halál képe -> víz és ár: a betegség sok helyen ilyen : Babitsnál pl
o Az Óda József Attilától hasonló: szív, máj, tüdő… „sületlen” -> szabály nélküli. Azok között a határok között haladt, amelyeket az élet szabott neki.
o Természet és a szerelem szépségei jelennek meg.
o Semmit sem kér/követel -> embereknek járó szabadságot akar, ami minden embernek jár.
o Panteisztikus kép: „És megszületni…” – ez az embert is magában hordozza, nem úgy, mint Tóth Árpád.
o A fejlődés és pozitivitás: érés ált., de itt = a halállal. Emel, leejt, a szerencse hullámzik…az élet hullámai ezek.
o „Elrepedtek..” – a háború okozta pusztulás: emberi halál képe ez.
o Az utolsó két sor a helytállás: erőteljes szembefordulás valamivel.

Hetedik ecloga
 Az utolsó haláltáborban írta Jugoszláviában.
 Ez az első bori lágerben írt költeménye, ezért érthető, hogy tárgyilagos részletességgel ír benne a fogolytábor körülményeiről. Este/éjszaka több tucat ember van 1 barakban, nem lehet nyugodtan egyedül, mégis ez az az idő, ami csak az övék, ez a pár óra van arra, hogy pihenjenek, visszagondolhatnak arra, hogy mit is hagytak otthon: „horkolva repülnek a foglyok”.
 Ezt a versét „levélnek” szokták tartani, de az ecloga műfajára tekintettel párbeszédszerű monológnak tartják. Valójában meghitt, bizalmas beszélgetést folytat a feleségével, akit a képzelet maga elé varázsol.
 A vers szerkesztő elve a különböző valóságsíkok váltakozása: a rideg valóság és az álom, a tábor és az otthon, a jelen és a múlt mosódik össze. Ez már az első vsz.-ban látszik, mikor a drótkerítés feszülését az este eltűnteti, és csak az „ész tudja a drót feszülését”.
 Az otthon álombeli képe megtelik aggódó félelemmel: „Mondd van-e ott haza még?” -> Pestről kaptak híreket, de a szeretteikről nem, és ekkor már bombázták Budapestet, és nem tudta, hogy a felesége él e még. A bizonytalanság sokkal rosszabb, mintha az ember tisztában van a tényekkel. Féltette a magyarságot is, és felötlik benne a gondolat, hogy érdemes-e egyáltalán verseket írni, ha már nincs, aki megértse őket.
 A költői kötelességteljesítés erkölcsi parancsát a tábor embertelen világa sem függeszthette fel. A vers születésének körülményeit már már naturalisztikus hitelességgel közvetíti. Fogolytársai már alszanak, de benne a versírás tartja a lelket, nem csak a szeretett nő, és az otthon gondolata, mint a többiekben.
 A „sűrű homályba bukó” vég a méltatlan halál tudatát, az irreális csodavárást próbálja megcáfolni.
 „Egy nappal rövidebb” – a férgek közt fekszik, de ez jónak számít, mert a legyek már elmentek, és „csak” a bolhák és tetvek zavarják már. Tudja, hogy fogoly állat, és hogy az élet rövidebb lett egy nappal. A holdfény enyhít kicsit a kinti a szorongáson, de újra látjuk a fenyegető drótok feszülését, fegyveres őrszemek árnyát, és ez fokozza a rabság kínzó érzését, és így az illúzió szertefoszlik.
 Mondja, hogy „alszik a tábor”, és ez kiemeli, hogy az ő számára az enyhet adó álom sem tud megnyugvást hozni. Ébren virraszt a társak suhogó álma felett, s a csókok ízének feledhetetlen emléke fakasztja fel a múlhatatlan szerelem megindító vallomását: „nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.”
 A rendszer embertelenségét mutatja a vers: noha a körülmények embertelenek voltak, Radnóti és mások is képesek voltak emberek maradni.

Radnóti valószínűleg – Vergilius nyomán – tíz eclogából álló versciklust tervezett, ezt azonban korai halála lehetetlenné tette. – A hét eclogából öt hexameteres, kettő rímes-időmértékes. Az antik görögséget szabadon használó eclogáival, és előhangjukkal (Száll a tavasz) új és egyéni műfajt teremtett. Különösképp akkor, amikor az antikvitástól már eltávolodott 20.sz.-i ember individualitását, bonyolult érzékenységét, sőt tragédiáját jeleníti meg. Felesége, otthona gondolata és a kultúra, az alkotás azonban erőt ad neki, hogy szembenézzen a megpróbáltatásokkal, és soha ne adja fel.

Radnóti szerelmi költészete

A magyar irodalomban szinte egyedülálló módon Radnóti Miklós szerelmi lírájának szinte egészét egyetlen személy, hitvese, Gyarmati Fanni ihlette (kivéve egy-két kisebb fellángolást egy reichenbergi gépírólánnyal kapcsolatosan, Radnóti németországi tanulmányai alatt). Fannival való ismeretségének kezdete még gimnáziumi éveihez köthető: mindketten ugyanahhoz a tanár házaspárhoz jártak külön matematika órákra, s ebből a kapcsolatból bontakozott ki az a kamaszos, lángoló diákszerelem, amely az idő és a viszontagságok során mély és szilárd hitvesi érzelemmé változott.

Ez a fejlődési folyamat tisztán nyomon követhető Radnóti szerelmi költészetében. Fannihoz írott versei eleinte eufórikus hangulatot tükröznek, majd későbbi alkotásain megjelennek a mindennapok nehézségei, ijesztő problémák és a gondatlan kamaszkori szerelem hiánya. A hitvesi szerelem nehézségek közt erősödik azáltal, hogy egymás terheinek hordozása enyhülést ad. Szerelmi költészete páratlan hitvesi líra: az eclogákban és más műveiben is otthont, nyugalmat, alkotói lehetőséget keres.

Időrendben első, feleségéhez írt szerelmes verse a Tétova óda, melyben megpróbálkozik a lehetetlennel, egyetlen képben bemutatni rendkívül összetett szerelmét, mely már-már egy megkövesült csigaházhoz hasonlóan biztossá szilárdult benne. A cím oximoron, hiszen egy óda műfaji sajátosságaiból adódóan nemigen lehet tétova: felesége iránt érzett szerelme megfoghatatlan számára.
Ugyanakkor ez a szó némi bizonytalanságot is sugall: vajon képes lesz-e papírra vetni és szavakba önteni azokat az érzelmeket, melyeket felesége iránt érez.
A vers érdekessége, hogy a szerelmi színvallás folyamán a költő kilép a tér és idő korlátaiból, melyet egyfajta ars poetikus végszóval zár le:
„mert annyit érek én, amennyit ér a szó a versemben s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem és néhány hajcsomó”
Ezután váltás következik be és visszatér a konkrét térbe és időbe, majd egy hétköznapi vacsora utáni idillikus környezetbe ill. hangulatba varázsol minket. Az egyszerű dolgokhoz való kötődés Fanni miatt sokkal személyesebb és igazabb vallomásnak hat, míg a színes és hangzatos bókok, és a megszemélyesített tárgyak mind Fanni szépségét és kedvességét dicsérik. Házasságuk monotonitása fel sem merül.
Itt nincsenek Petőfi-szerű képek, ez személyesebb: vibrálnak az érzések, gondolatok, és boldog, mert vele él.
A várakozás szépsége jelenik meg: boldog, mert Fannira vár. „Nem vagy más világ” -> azonosak, lélekben egyek, egymásra vannak hangolva.
Boldogság járja át a vers utolsó pár sorát, és ez a boldogság ad neki erőt, kitartást és reményt viszontagságai során a halállal vívott harchoz.

Radnóti kivételes hitvesi lírát alkotott, mely a fogolytáborból hazagondoló férj verseiben csúcsosodik ki. A hazatérés makacs akarását a szerelem életben tartó ereje teszi lehetővé.
Régi utazásain írt verses „levelezőlapjait” teljesíti ki utolsó négy verse, a szörnyűségeket rögzítő, ijesztően valódi „Razglednicák”.
Életképek. A fenyegető halál mindegyik verset átszövi.
Az első képeslapban arról vall, hogy az asszony a földrajzi távolság ellenére is mindig vele van, biztos alapként személyisége rejtett zugaiban, egy kép, mely tisztulást és harmóniához a kaotikus jelenbe.

Eclogáiban is megjelenik Fanni képe, mely erőt ad neki a túléléshez. A legjobb példa erre a 7. Ecloga, ahol Fanni képzeletbeli énjével folytat beszélgetést tulajdonképpen.

Radnóti Miklós szerelmi költészete és a szerelem maga olyan erővel és kitartással ruházta fel, mely semmi egyébbel nem pótolható. Fanni emléke, és a hazatérés reménye tartotta őt életben. Hitvesi lírájának sajátossága, hogy az asszonyt nem bálványként, nem csak nőként és anyaként, de feleségként, társként és barátként is ábrázolta. Szerelmi lírája egy történet, melyből kiderül miként formálódott egy kamaszos szerelem, két ember közti bonyolult és végtelenül szilárd összetartó erővé.

Radnóti Miklós (1909-1944)

Költészete a halál árnyékában a fasizmus tomboláséban éri el igani nagyságát. Tragikus sorsú ember. Költői tehetségéhez kapcsolódik európai műveltsége, humanita elkötelezettsége, írói felelősségérzete. Költészete történelmi dokumentum egy embertelen korról.

Élete: Budapesten született, születése két ember áldozatába kerül. A szülésben meghal édesanyja és ikertestvére. Ez a tragédia egész életében befojásolja, versében az anyja gyilkoosának nevezi magát. (Huszon hat év című vers). Középiskoláit Pesten végzi, majd a Szegedi egyetemre íratkozik be magyar-francia szakra. 1934-ben doktorál, disszertádíója Kaffka Margit stílusát dolgozza fel, Summa cum laudae-val diplomál, azonban állást nem kap. Ismeri József Attilát, 1936-ban megkapja a Baumgarten díjat. Főleg költészetéből él de fordít is. 1940-től kezdve még kétszer munkaszolgálatra hívják be. 1944-ben a bóri rézbányába kerül, ugyan ez év őszén a Győr melletti Abdánál kivégzik és tömegsírba temetik.

MUNKÁSSÁGA: A Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozik Költőként tartjuk számon, de ismerjük tanulmányait, verseit is. Költészete kezdetben a modern stílushatások alá kerül. Kötetei Lábadozó szél, Újmódi pásztorok énelke (expresszioniznus, szürealizmus-szabad vers). Igazi fejlődése 1933-1938-ig érezhető. Az ekkor megjelent kötetei: Új hold, Járkály csak, halálraítélt !. Felfogja a társadalomban lévő katasztrofális változást. Elgagyja a szabad verseket, mert érzi a versforma fontosságát. Rímes, kötött versformájú versket kezd írni. Nyelve lehiggadt, nyugodt, harmonikussá lesz, egy képzelt világba, a lelki világba menekül. A Tajtékos ég című kötetét még maga állitotta össze, mielött 1944 májusában munkaszolgálatra viszik. A kötet majd 1946 után jelenik meg, (halála után), amely majd tartalmazza utolsó verseit is (A hetedik eklóga, A nyolcadik eklóga, Razglednica, Erőltetett menet, Levél a hitveshez). A versek a művészi érettség magasabb fokát érik el. Költészetében legfontosabb eredményeit ECLÓGÁI SÜRÍTIK MAGUKBA. A döntő indítékot Vergiliusz Kilencedik eklógájának fordításánál kapta, ekkor ébred rá, hogy ebben a versformában találja meg magát. Az eklógák antik keretben, az idilli kellékek felhasználásával, a formai fegyelem és nyelvi gazdagság magas fokával fejezi ki 1938-tól egyre embertelenebb világot. A klasszikus formával kifejezi, hogy a mondanivaló örökemberi, mai és távoli egyszerre. Ars poeticaja: "Mert annyit érek én amennyit ér szó versemben, s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó". (Tétova óda).

RADNÓTI MIKLÓS (1909. MÁJUS 5 - 1944. NOVEMBER 8.) ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA

A halál és a halálraítéltség költészetének maghatározója, alapeleme. 1933-ban, a Minta a bika c. költeményében fogalmazta meg először, de már korábban is magában hordozta sejtelemként.
Szültésekor meghalt ikertestvére és édesanyja, s tizenkét évesen elvesztette édesapját is. Az egyéni tragédia azonban csak egyetlen réteg a halálraítéltség előidézésében. A fasizmus előretörésével a halál nagyon is konkrét formákat öltött a zsidó származású, baloldali költő számára.

Radnóti 1905. május 5-én született Budapesten, apja tisztviselő, rokonai, a Glatter család tagjai között állatorvos, tanár és két festőművész is található.
Amikor meghal apja, a még csak tizenkét éves Radnótiról nagybátyja, egy textilkereskedő gondoskodik, aki kereskedelmi pályára szánja. Ő azonban már ekkor jobban vonzódik a költészethez. A kereskedelemi érettségi után egy csehországi textilipari főiskolán tanul, majd üzletben dolgozik, s közben verseket is ír. Ady, Juhász Gyula, Tóth Árpád hangjait próbálgatja. 1928-ban Kassák Lajos hatására megismerkedik az avantgárd mozgalmakkal, s szakít a kötött formákkal.
1930-ban megjelenik első kötete is; Pogány köszöntő címmel (e kötetben verseire még a pezsgő életkedv a jellemző; a költeményekben a római pásztorköltészet, bukolika jellegzetességeit követi: a szerelem, a természet tisztelete, idillikus életforma).
Második kötetében, az Újmódi pásztorok éneke (1931), már a klasszicizáló verstípusokat az avantgárd jellemzőkkel ötvözi.
A Lábadozó szél c. harmadik kötete újító törekvésű, lázadó költeményeket tartalmaz.
S az 1935-ben megjelent Újhold c. negyedik kötete már a következő nemzedék(ek) hivatkozási alapja lesz. Az újhold az állandó változás jelképévé válik.
1936-ban jelenik meg a Járkálj csak, halálraítélt c. kötete.
Közvetlenül a munkaszolgálati behívók előtt lát napvilágot, 1938-ban, a Meredek út c. hatodik kötete.
A negyvenes évek verseit tartalmazza a Bori notesz, mely hetedik kötetének is tekinthető.
Posztumusz kötet - Tajtékos év címmel - 1946-ban jelent meg.
Beíratkozik a szegedi egyetem magyar-francia szakára, ahol barátokra talál - otthon érzi magát; 1931-ben és 1933-ban újabb köteteit jelenteti meg. Sík Sándor, a katolikus paptanár körében életre szóló barátságokat köt. 1935-ben veszi el feleségül Gyarmati Fannit, akihez szerelmes verseit is írta. Ezeknek a verseknek az egyik alaprétege a boldogság.
Radnóti első három kötetében még hangját próbálgatja, kijárja a versírás "iskoláját"; élményeket szerez, melyek befolyásolják kialakuló világképét. Költészete politikai és művészi értelemben is lázadó, kapcsolatba kerül a szocialista tanokkal. Második kötetéért pedig nyolc napi börtönbüntetésre ítélik, melyet csak fellebbezés után engednek el.
Első három kötetében már vannak maradandó értékű versek, s felfedezhető művészetének néhány alapvető jellegzetessége is: A szelíd nyomorúság, a gyengéd pátosz, a derű és a szomorúság; ezek még a mozgalmi verseiben is jelen vannak; a természet szeretete s a részletek iránti érzékenysége. A harmadik kötetében a lázadó, harcos hangnem azonban 1935-re megváltozik; ekkor jelenik meg negyedik kötete, az Újhold. Ennek első verse a Mint a bika c. már a halálraítéltséget fogalmazza meg.

Mint a bika

"Úgy éltem mostanáig, mint fiatal bika" - így indítja a verset. Ezt a hasonlatot bontja ki a rímtelen szabadvers három szakaszában: múlt, jelen és jövő időben.
A múlt gondtalan játék, csupa mozgás. A jelen viszont már a veszély érzékelésének pillanata, a mozdulatlanná dermedés, a tűnődés. A jövőt ennek a tűnődésnek az eredményeként rajzolja meg, nem jóslat ez, inkább következtetés.
A vers első két-két hosszú mondatában az enjambement érvényesül: a mondat és a sor közötti összhang megbomlik. Radnóti szándékosan töri szét a nyelvtani szerkezetet, hogy a gondolat gáttalan áradását vagy éppen megállását súlyosabbá tegye. A "mint a bika" hasonlatot az érzékletes képek, az alliteráló összhangzatok mintegy részeire bontják ("repedő levegővel"; "fű s föld fröccsen").
A hasonlatot a visszatekintés, a szembenézés és a következtetés fokozatain és a bika, őz farkas együttes szerepeltetésével bontja ki a költő. A vers allegorikusan fogalmazza meg a gyilkos erőszak, a menekülés és a mártíromság együttesét. A "farkascsorda" jelentése teljesen konkrét: az előretörő fasizmus. Az "őzek" jelentése általánosabb, a "bika" bukással terhes küzdelme a menekülésre vagy a megadásra utal.

Járkálj csak, halálraítélt

A vers az azonos című kötetben jelent meg 1936-ban. A cím biztató-keserű felszólítás. Radnóti egész költészetének jelmondata is lehetne. A versben követendő magatartás megfogalmazása egyszerű mondatokban, a közmondások szintjén érvényesül. A költemény az érzékletes képekben él, a félelem és a tisztaság is csak kijelentés. Amikor a rémülettől "púpos lett az út" és a bűntelenség úgy jelenik meg, mint "pöttömnyi gyermek Jézusok", akkor a fogalom egyéni lesz, élő és mélyreható.
A mártírsors érzése és vállalása Radnóti költészetében összefonódik az élet derűs élvezetének vágyával és annak megvalósításával. A szerelem, az otthon, a barátok, a kultúra gyönyörűségeit naplószerűen szólaltatta meg. A Pozsonyi úti lakásuk (Radnóti és Gyarmati Fanni lakása), a nyaranta bérelt istenhegyi ház kertje, a kirándulások és Párizs is megjelenik verseiben. Költeményeinek meghatározó kettőssége lett: öröm és fájdalom, vágy és félelem. 1939 nyarán voltak utoljára Párizsban - a második világháború kitörése miatt. Onnan hazatérve írta az Ikrek hava c. verset, melynek alcíme: Napló a gyerekkorról. Radnóti itt a gyerekkori emlékeknek igen nagy jelentőséget tulajdonít, az időnek a titkait fürkészi. Proust, Az eltűnt idő nyomában c. regénye nagy hatást tett Radnótira. E versében nem a kutatás, hanem a búcsú az elsődleges. Még egyszer szeretné összegyűjteni mindazt, ami számára kedves. A világ nyomására saját árvaságában is indokolva látja a közeledő pusztulást.

Tétova óda (1943)

Radnóti szerelmes verseinek egyik alaprétege a boldogság. A költő a szerelemben biztonságot talált a világ támadásaival szemben. A boldogság és a biztonság köznapi jelentéktelenségek segítségével ölt alakot: a rendkívüli a nagyon is megszokottban jelenik meg. Ez magyarázza versének címét is. A "tétova" szokatlan és ellentétes jelző az óda mellett. A tétovaság bevallása a vers mások alaprétege.
A modern költő gyakori "fogása", hogy a versírást is beleírja a versbe. Elpanaszolja, hogy nem tud verset írni. A XX. századi költészetben a kifejezéssel való birkózás általánosabbá válik. A szavak elértéktelenedése az emberi kapcsolatok válságát is jelzi.
Ragaszkodni a szavak eredeti jelentéséhez az erkölcsi helytállás mércéje is lett; Radnóti számára különösen. Ezért zárul a vers egy költői hitvallással - mely ebben a környezetben kicsit szokatlan:

"mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem és néhány hajcsomó"

A vers első része kozmikus éjszakai térben, a második már a lakás terében játszódik. S itt - a második részben - lelkesült tárgyak dicsérik szeretettelé a nőt.
Hasonló értelemben ír az Együgyű dal a feleségről c. (1940) versében is: "Az ajtó kaccan egyet, hogy belép, / topogni kezd a sok virágcserép."
A részletek megfigyelése jellemzi is ezt a szerelmet, megidézi a két ember meghitt együttlétének légkörét. A keresztrímek egyenletesen szövik a nyugodtan lüktető sorokat. A képekben a hullámzó mozgások (igék), a lágyan zenélő "l" mássalhangzók és a vonalak (kibomlott haj, hosszú pilla-árny, stb.) uralkodnak.

EKLOGÁK

Az idill elnevezés a görög eidüllion (magyar jelentése? képecske) szóból származik. Theokritosz (i.e. III. században élt görög költő) pásztorokról szóló drámai életképeit nevezte így, majd Vergilius írt az idillek mintájára hexameteres költeményeket, melyek az Eclogae címmel váltak ismertté. Idővel az idill és az ekloga (a görög eclogae magyar jelentése: szemelvény) összemosódott és általánosabb értelemben a természetben ártatlanul és boldogan élő ember eszményített ábrázolását jelentette. Az idill vagy idillikus a kellemesen harmonikus állapotokat jelöli, s a feszültséget oldó ábrázolással azonos. De kifejezhet az idill boldogságkeresést is.
Radnóti verseiben nem önmagában jelentkezik az idill. Újmódi énekeit expresszionista lendület járta át, tartalmazott mozgalmi és népies motívumokat is. Kassák Lajos és Füst Milán versei hatottak rá elsősorban. A kötött szabad vers sorai "klasszikus mértékhez, antik sorfajtához , pontosabban ezeknek a tudatban lappangó emlékeihez igazodnak." /Pomogáts Béla/
A szabad vers kötetlen, bár ez ellentmond önmagának, a vers ugyanis nem kötetlen, hiszen ez különbözteti meg attól, ami nem vers. A szabad vers sem a ritmus, sem a rím, sem az egyes sorfajták alkalmazásában nem követ semmiféle szabályt, képletet.
Eredete évezredes múltba nyúlik vissza. Már La Fontaine, Goethe vagy Petőfi művei között is találunk olyanokat, amelyeknek csak egy-egy szakasza igazodik valamilyen állandó képlethez. A XX. században a szabad vers még szabadabb lesz, és változatai az egész világon elterjednek. Legjelentősebb alkalmazója: Walt Withman (XIX. századi amerikai költő).
A szabad vers olyan költemény, mely nem vagy nem csak a vers eszközeinek segítségével teremt tömör szöveget. A művek egyik végletükben a vershez, a másikban a prózához "simulnak".
Radnóti eklogái 1938 és 1944 között születtek,az első spanyolországi köztársaság bukása után, az utolsó szerbiai láger poklában. A versek Theokritosz és Vergilius képleteihez csak lazán kapcsolódnak. Alkalmanként a hexameteres verseléstől is lerugaszkodik, hogy naplószerűen a béke és a háború idejét, az ellenállás és a szenvedést. Az eklogákban egy teljesen érett költő szólal meg, aki a szörnyű években találja meg biztonságosan saját hangját az idill és a tragédia összeolvadásában, a félelem és a fájdalom klasszikus megfegyelmezésében.
Az antikvitás,a kultúra idézése és védelme ebben a korban egyik lehetősége volt az ellenállásnak.
(1937-ben Bálint György kérdezi egyik cikkében (Jegyzet a jegyzetekről), hogy érdemes-e lejegyezni, ami az eszünkbe jut; s azt válaszolja: "igen, igen, ezerszer és százezerszer igen!". A komor jóslatok sorra teljesülnek: Bálint Györgyöt büntetőszázaddal hurcolják Ukrajnába, ott hal meg 1943 januárjában; Szerb Antalt 1945 januárjában verik agyon a munkatábor katonái.
Radnóti döbbenettel írta ekkori verseit, melyek közt igen sok a búcsúvers. Verseb siratta el Babitsot (Csak csont és bőr és fájdalom), akitől az emberi tartást, az erkölcs és a humantiás értékét és mértékét tanulta ("ki lesz az élő Mérték most nekünk?")
Az 1938-ban megjelent Meredek út c. kötetében közli Radnóti az első eklogáját egy Vergiliustól származó mottóval (a Pásztor és a Költő párbeszédében - melyből a költemény áll - Garcia Lorca és József Attila halála is szóba kerül). 1942-ben írt Száll a tavasz... c. versének alcímében már ezt olvashatjuk: Előhang az Eclogákhoz. Radnóti ekkor gondolt arra, hogy sorozatot ír. Támogathatták terveit a fasisztaellenes tüntetések, a fegyveres ellenállás és a Szabad Nép, mint illegális lap.

Száll a tavasz... (1942)

A Száll a tavasz... c. vers hármas tagolású. A szakasz képileg és zeneileg különböznek, de értelmi-logikai síkon összetartoznak.
Az első kilencsoros szakasz a világot megújító tavasz érkezését írja le. Idill ez a javából, a daktilusok és a spondeusok is ezt hangsúlyozzák. Széthúzott alliterációk élénkítik a sürgést-forgást. A természet kis- és nagyméretű elemei kerülnek egymás mellé a versben. Majd Radnóti a tekintetet az olvadó jegű folyóról a "kék lánggal" lobbanó égre emeli, ez a 8-9. sor rímében meg is csendül.
A második szakasz nagyot fordít a képen: a tavasz száll, de a szabadság angyala nem száll már vele - alszik. Komoran zengenek az alliterációk, a hexameterek, monoton gyászzene üli meg vers hangulatát; s dobok puffanásaként hangzik fel a sok "nem". A természeti világ tavaszi szabadságával szemben az emberi világ, a rabság sötétedik.
A harmadik szakaszban (ez négysoros) fölharsan a lázító ébresztő, dübörögnek a daktilus, villognak a felkiáltójelek, minden megmozdul, minden nem emberi követeli az emberi világ szabadságát. Az első szakasz rajongó himnusz, a második gyászzene, a harmadik harcos indulóként is értékelhető.

Első ecloga

Vergilius és Theokritosz hagyományait eleveníti fel. A Költő és a Pásztor párbeszédére épül.

Második ecloga

Általában hexameterekben írt költemény, mely a Pilóta (repülő) és a Költő dialógusára épül. A katonák lelki veszteségét és fájdalmát jeleníti meg.

Harmadik Ecloga

A költő monológja a Múzsához.



Negyedik ecloga

1943. március 15-én írta. Ekkor még van remény arra, hogy Magyarország elkerülje a háborút. A vers a Hang (optimista) és a Költő (pesszimista) párbeszédére épül. Mivel a Költő mondatai túlsúlyban vannak így a pesszimizmus lesz a vers fő hangvétele, hangulata. A haláltudat és az életösztön viaskodik a költeményben. A meghatározó erő a béke- és a szabadságvágy. Jellegzetes motívumai: a szárnyas lélek, a zuhanás, a repülés.

Ötödik ecloga

1943 novemberében Bálint György költő emlékére írja. A természeti kép az emberi érzést, a baráti gyöngédséget eleveníti meg.

Hatodik ecloga

Töredék.

Hetedik ecloga (1944 nyara)

1943-ban Orpheus nyomában címmel jelentet meg Radnóti válogatott műfordításait, s azután új verseinek kiadására készül 1944 tavaszán. A német megszállás ezt lehetetlenné tette, és májusban ismét behívták munkaszolgálatra. A jugoszláviai Bor közelébe, a Heidenau táborba kerül, a rézbányában és az útépítésen dolgozik - és ír. Eklogákat ír - levélben, a hitveshez, a kedveshez, Gyarmati Fannihoz.
A Hetedik ecloga is ilyen levél. Hexameteri hét-, hat- és ötsoros szakaszokban festik a tábor képeit és a költő vágyait. Visszatérő fordulata a "látod-e" megszólítás; bizalmas, csöndes hang, a csak egy emberhez szóló beszéd, amely a szerelmi vallomás szavaival zárul. Minden szakasz önálló egység: elindít, kibont és lezár egy-egy képet, de a zárás egyben következő kép nyitását is előkészíti. A vers egésze a közeledő éj, a megszólítás és a vallomás között ível. A lüktetés érzékelhető a hexameterek hullámzásába, a szóismétlésekben és a párhuzamos szókapcsolatokban. A vibráló mozgás tárgyiasan konkrét és álomszerűen oldott.
Már az első két sorban együtt van a vers minden jellegzetes eleme. A megszólítást konkrét környezetrajz követi, az idő és a hely pontos megjelölése. Az időpont - "esteledik" - lehetőséget ad az egyéni kiszínezésre, és a látomásosság előkészítésére is: a tölgykerítés "vad" és nem is szögesdróttal borított, hanem "beszegett", mintha nem is kerítés lenne; amely aztán a barakkal együtt "oly lebegő", hogy szinte természetesnek érezzük a következő képet: "felszívja az este". A köznapi dolgok felszívódása szomorú, álomszerű hangulatot teremt. Elválik egymástól az álom és a képzelet, s bár mindez tudatos, az álom a testet is feloldja, s a szakasz végén a lebegő kép ismét természetesen illeszkedik az előzőkhez: "a fogolytábor hazaindul ilyenkor". A kép látomásos, álom és vágy táplálja, s megpendít egy kérdést: a tábor ugyanis nem a kapukon keresztül kigyalogolva indul haza. De akkor hogyan? Erre válaszol egy - a második szakasz első sorában lévő Chagallra és Garcia Lorcára emlékeztető - kép: "Rongyosa és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok."
Ezek a művészek rokoníthatók Radnótival világnézetük szerint is. Garcia Lorca is a fasizmus ellen harcolt - akárcsak Radnóti - s őt is a fasizmus pusztította el.
A Hetedik ecloga zenéhez és képzőművészethez kapcsolódó rétegei az otthont idéző második szakaszban sűrűsödnek egy Radnóti helytállására jellemző gondolatban: "Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?" A hexameter az emberiséget jelentette Radnótinak, a költői szót, a megformáltságot, mely erkölcsi támaszt adott számára. Az értelmes alkotás, a művesség meghatározó eszményei közé tartozott.
A harmadik szakasz egy ismerős fordulattal a versírást fogalmazza versbe. Az első három sor tömör képpel rajzolja meg a lágerben élő költőt:

"Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva,
úgy írom itt a homályban a verset, mint ahogy élek,
vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron."

A szakasz fojtottan zárul és ezt viszi tovább a negyedik szakasz zsolozsmája, melyben fontos szerep jut az alliterációk Zsongásának. A "szép asszonyi szó" visszautal a szabadító álomra, a szakasz végén a "csodák" szinte a valóságban kísértenek.
Az ötödik szakasz "lenn" kezdődik, s a hexameterek tudója "férgek közt fogoly állat". A szakasz záróképében visszatér a verskezdő szögesdrót: a képzelet elröptet, de az ész visszaránt. A szakasz közepén egy másfélsoros mondatban megszólítja a hitvest, de fogalmi szinten olvasójának értelmére hat elsősorban egy keserűen ironikus megállapítással:

"Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság
és egy nappal az élet is."

Az utolsó szakasz még megismétel néhány korábbi motívumot, továbbfuttatja a képeket és a zenét - aztán már egyenesen tart az utolsó sor összefoglaló vallomásáig, mely a kétségbeesés és számvetés is, a vágyakozás és a kétségbeesés együttes megfogalmazása:

"nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár."

Nyolcadik ecloga

A költő és a Próféta párbeszéde, mely a bibliai világra alapozódik.

Ŕ la recherche... (1944 nyara)

A vers dokumentumjellege - akárcsak a Hetedik eclogáé - megkerülhetetlen. Eleven kiáltások, melyek elsősorban azzal döbbentenek meg, hogy tudni és kérdezni kényszerítenek: hogyan történhetett meg az a szörnyűség?
A Hetedik ecloga, a Levél a hitveshez (1944 nyara) és az Ŕ la recherche... voltaképpen elégiák. A versek motívumai átkígyóznak egymásba. Valamennyi jelzésük azonos körben, persze végtelen átmérőjű körben mozog. Közös bennük a fájdalmas vágyakozás az eltűnt idők idilljei, a szerelem, a társak, barátok után; a jelen valóságának naplószerű megfestése, a konkrét tárgyiasság és az lomszerű lebegés.
Az Ŕ la recherche... is elégikus hangulatú, számvető és búcsúzó, sőt sirató vers. Hexameterei a Hetedik eclogára emlékeztetnek. A francia cím Marcel Proust Ŕ la recherche du temps perdu (Az eltűnt idő nyomában) című regényére utal.
A vers szerkezete a kérdések és a válaszok összefonódásából adódik. Az első sor nosztalgikus sóhajtása az eltűnt időt még nem határozza meg semmilyen értelemben. A következő négy sor (két kérdés) már mutatja a sóhajtás tárgyát, az ifjúkort. És megfogalmazza a távolodás, a visszahozhatatlanság érzését.
A második szakasz részletezi a "tündöklő asztal" képét, de a harmadik sorban - amely felidézi a Hetedik ecloga egyik nevezetes sorát ("Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok.") - már a múlt idő határozottá válik. Ez a múltidézés a szakasz zárómondatában szorongató lesz, mert furcsán vegyül a jövő és a jelen: "verseket írtak a rég elesettek, szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje." Ezt a képet 1944 augusztusából visszatekintve a tények, a bekövetkezett tragédiák ismeretében fogalmazza meg Radnóti. Ami akkor csak sejtelem volt, időközben valóság lett. A félmúlt akkor még csak ígérte a tragikus, azóta jelenné öregedő jövőt.
A harmadik szakasz felsorolásba kezd, a "mocskos éj fedezéke" ismét a Hetedik eclogára emlékeztet. A zárómondat pedig "kapaszkodóját" fogalmazza meg: a szobájukat, mely sziget és barlang volt számukra. A negyedik szakasz folytatja a felsoroló emlékezést, a besorozott katonák, az aknaszedő munkások, majd a spanyol polgárháború önkénteseinek alakját idézve. Emléküknek áldoz a komor gyászzenével - hasonlóan a Száll a tavasz második részéhez: "s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben."
Az ötödik szakasz továbblendül, majd hirtelen megcsuklik, s csak legyinteni tud: mindegy. Marad a kérdezés a verskezdő "tündöklő asztal"-ra: "Hová tüntek a bölcs borozások?" Az ifjúság szép mozzanatát, a baráti társaságot idézi.
Minden műben, még a legegyenletesebben is vannak kiemelkedő képek. Az Ŕ la recherche... ötödik szakaszának három sora is ilyen:

"és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nők
ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér-
léptü leányok a háboru hallgatag évei közben."

Az emlékezet a halottak után az élőket idézi, az otthon maradottakat, a nőket, a gyerekeket. A "szépmosolyú" és a "tündérléptű" a görög eposzok állandó jelzőire utal. Az emlékezés szomorúságát ünnepélyes felhangokkal kíséri.
A hatodik szakasz tovább kérdez, de nem tud szabadulni a kezdőképtől, a hársak alatti nagy asztaltól - és itt Szerbia már úgy hangzik, mint a második szakaszban Ukrajna, Hispánia, Flandria. Ez is érzékelteti, hogy Radnóti is egy a társaságból, rá is hasonló sors vár.
A hetedik szakaszban újra felhangzó kérdésre aztán megszületik a végleges válasz: nem tér vissza a régi éj soha többé. A második sorban indokolja ezt, melyet egész költészetének jellemzésére, de önmagában is érvényes megfogalmazásként jegyezhetünk meg:

"mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már"

A vers befejezésében hallani lehet Apollinaire dallamait, mikor Radnóti megidézi-elbúcsúztatja a múlt időt, halott barátait, az áldozatokat:

Ülnek az asztalnál, megbújnak a nők mosolyában
és beleisznak majd poharukba, kik eltemetetlen,
távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak."

Erőltetett menet

1944 augusztusának végén a németek felszámolták a szerbiai lágereket, a Heidenau foglyait elindították a Borban lévő központi lágerbe. Radnóti itt találkozott néhány ismerősével, s átadta verseinek másolatát Szalai Sándor szociológusnak, aki 1944 novemberében meg is jelentette azok a temesvári Szabad Szó c. lapban.
Az Erőltetett menet Radnóti nagy búcsúverseinek különös darabja, s tartalmazza az utolsó versek valamennyi jellegzetességét. Külső formájában Walter von der Vogelwiede páros rímű elmetszett nibelungi sorait (7 + 6 szerkezetű, 13-as jambikus sor), közelebbről azonban az általa fordított Ó jaj, hogy eltűnt minden formáját követi; a középkori német költő versének hangulata, és motívumkincse hatott rá. Az ősi és német versforma alkalmazása az emberihez, a kulturált ember alapértékeihez való ragaszkodását fejezi ki. A vers szerkezete egy belső vita alakulását követi, mely tárgyilagos tényekre és vágyakra épül. Ezt érzékelteti az egyes szám harmadik és első személyű fogalmazás, a kételkedés és a bizakodás egymásba csúszása. A kétségbeeséstől a lázas reménykedésig ível, a keserűen gúnyos dünnyögés hangos kiáltozásba vált. A beletörődés, a valóság képit a belső lelkesültség, a boldogság látomása váltja föl - még tart a menet, még van erő a folytatáshoz.
A bori központi láger felé menetelve írta Radnóti az első Razglednicát, a másik hármat pedig, utolsó verseit, a német határra tartó erőltetett menet egy-egy állomásán.

RAZGLEDNICÁK

A szó magyarul képeslapot jelent, s versek Radnóti naplóversei közé sorolhatók. Dokumentumjellegük elsődleges: egy halálba tántorgó ember, egy kivételes érzékenységű és erkölcsű költő feljegyzései.

1. razglednica

Pontos, külső helyrajzot ad a háborús világról: "út nyerítve hőköl és sörényes ég szalad". Amilyen zűrzavaros a külső világ, olyan nagy a költő belső rendje, a hitves alakja köré kristályosodó nyugalom képe is: a természet minden részletének megfigyelése, az angyal szerepeltetése korábbi verseit idézi.

2. razglednica

Az "erőltetett menet" egyik állomását rögzíti, és Radnóti idilli hangján szól. A második mondat a pásztorlánykával és a birkanyájjal olyan "felhőtlen" képet fest, amely a háborútól érintetlen, szinte időtlen derűt sugároz. De ilyen az első mondat is, amely ugyan égő házakról és kazlakról ad hírt, de mintha ez csak háttér lenne: ezt a riadt pórok nem értik.

3. és 4. razglednica

A 3. és még inkább a 4. razglednicában már nem tűnik fel a szép halál képe. A harmónia végleg megbomlik, az esetlenség, a rímhiány, a megbicsaklás elemei uralkodnak. "Itt Radnótinak sikerült a valóságot, utolsó napjainak kegyetlen, valószínűtlenül embertelen valóságát minden irodalmiságon túl közvetlen közelünkbe hozni." /Tornai József költő/
A 3. razglednica első két sora nem rímel, és az alliterációk is félelmetesek - egyik sem hangzik "szépen", a förtelmes jelző melletti halál nem hívogató, szó hangalakja is elveszti dallamosságát.
Az utolsó, negyedik razglednica aszimmetrikus: a vers talán nyolcsoros nagystrófának indul. Az első négy sor után a megkezdett A B A B képlet háromsoros C C C szerkezetre változik a szakasz második felében. Csonka marad a strófa, de nemcsak hiányzik a nyolcadik sor - az utolsó mondat is tompa, esetlen, s már az első rím is döccen: teste; te is. A gondolatjelek meg-megtördelik, darabossá teszik a verset, a német idegensége végleg kirepít a "varázslatos" költészet bűvköréből.
A 4. razglednicában szereplő német mondathoz történet kapcsolódik. Radnótival együtt menetelt Lorsi Miklós hegedűművész, akit október 6-án ölt meg az egyik SS katona, miután elvette hegedűjét. Az első lövés nem ölte meg a művészt, ekkor hangzott fel a "Der sprigt noch auf" (Ez még felkel), s dördült el a második lövés. Lorsi hegedűjének elpattant húrját idézi a razglednica második sora.

Radnóti testileg leromlott állapotban menetel, lába csupa seb. 1944. november 8-án szekérre ülhet, de a győri kórházak nem veszik át a sebesülteket, nincs hely sehol. Abda község határában két osztrák SS katona segítségével gödröt ásatnak és agyonlövik a foglyokat: Radnóti Miklóst és 21 társát. A tömegsír feltárása után, 1946. augusztus 14-én temetik el a költőt a Kerepesi temetőben. 1946-ban jelent meg a háborús évek termése Tajtékos ég címmel, 1948-ban pedig napvilágot látott Radnóti gyűjteményes kötete.