Jókai Mór irodalmunk legolvasottabb és legtermékenyebb regényírója. Az ő munkássága teremtette meg Magyarországon a modern értelemben vett olvasóközönséget. Betetőzője a magyar romantikának, noha korbelileg már túlélte azt. A romantikus cselekményregény továbbvivője, de művészetében beleszövődtek a népiesség, majd a realizmus szálai is. Komáromban született 1825. február 18-án, kisbirtokosi családban. Apja, Jókay József, ügyvéd volt. A szülői ház szellemét a hazaszeretetet és a puritán kálvinista erkölcs mellett liberális felvilágosultság jellemezte. A gyenge, félénk, féltett kisfiú csodagyereknek számított., első verse tízéves korában jelent meg. A pápai önképzőkörben olvasata fel első elbeszéléseit. Itt ismerkedett meg Petőfivel, akivel később Kecskeméten mélyült el barátsága. Bár ügyvédi oklevelet szerzett, első regénye, a Hétköznapok (1846) sikerén felbuzdulva írói pályára lépett. Pesten tagja lett a Petőfi köré csoportosuló Tízek Társaságának., 1847-ben pedig átvette az Életképek című folyóirat szerkesztését. Petőfi és Vasvári Pál társaságában a francia forradalom történetével és az utópista szocialisták eszméivel ismerkedett. 1848. március 15-én a forradalmi pesti ifjúság egyik vezére. Március 15-én ismerkedett meg Laborfalvi Rózával, akit hamarosan feleségül vett. Jókai anyja és barátai, köztük Petőfi, hevesen ellenezték a házasságot. Ez is szerepet játszott abban, hogy Petőfi és Jókai elhidegültek egymástól. A szabadság idején újságíróként és szerkesztőként tevékeny részt vállal a politikai életben. Világos után bujdosni kényszerült. Az üldözésektől felesége kapcsolatai óvták meg: felíratta Jókai nevét a komáromi várvédők listájára, Komárom pedig azzal a feltétellel adta meg magát, hogy a védők menlevelet kapnak. Jókai kezdetben álnéven kénytelen írásait közölni, s még 1854-ben is az induló Vasárnapi Śjság csak főmunkatársként tünteti fel, jóllehet ő volt a lap valódi gazdája. Az 50-es évek elején ért be művészete, az országos elismerést előbb az elbeszéléskötetek (Csataképek, Egy bújdosó naplója) hozták meg, majd a regények, mindenekelőtt az Egy magyar nábob (1853-54). Világképe igencsak különbözött legjelentősebb pályatársainak, Kemény Zsigmondnak vagy Arany Jánosnak álláspontjától: őszintén és kétkedés nélkül hitt a nemzet kiérdemelt jobb jövőjében, a liberális elvek társadalmi feszültségeket oldó erejében. A politikai életbe 1861-ben kapcsolódott be újra: megválasztották képviselőnek, az országgyűlésen a határozati párthoz csatlakozott. A 70-es évektől ünnepelt író lett. 1876-ban az ellenzéki írók által alapított Petőfi Társaság elnökéül választotta. 1886-ban meghalt a felesége. A politikától fokozatosan visszavonult. 1894-ben ötvenéves írói jubileumát az egész nemzet ünnepelte. Néhány évvel később országos felháborodást keltett, hogy feleségül vett egy nagyon fiatal színésznőt. A támadásoktól elkeseredve, utolsó éveit jobbára külföldön töltötte, s itthon is visszavonultan élt. 1904. május 5-én halt meg tüdőbajban.
Jókai művészetének sajátságai
Jókai művészetét a magyar romantikus prózairodalom legnagyobb teljesítményeként tarthatjuk számon, még ha jellemalkotás és mélység tekintetében joggal bírálta már a kortárs kritika is. Jókai művei, kiváltképp regényei teremtették meg nálunk a mai értelemben vett olvasóközön-séget. Hosszú élete folyamán hatalmas bőséggel ontotta műveit, szinte halála napjáig. Életműve egységes, látásmódja és stílusa viszonylag korán kialakult. Az egészen korai és a kései, pályája alkonyán írt műveket leszámítva, melyekben a képtelen kalandos elem kizárólagos túlsúlyra jut, Jókai művészetét általában sajátos kettősség: a romantika és a népiesség ötvözése jellemzi. Ez a kettősség adja regényei hangulatát.
Romantikus hatások:
- látomásos ábrázolás (kilépés a reális világból az érzelmek világába),
- fordulatos cselekmény,
- jelenetezés.
Regényszerkezete:
- egyszerű vonalszerűen előrehaladó cselekmény,
- az időbeli előrehaladás a meghatározó,
- ez az előrehaladás általában nem szakad meg hosszú leíró részekkel, ha igen, akkor általában a mű legelején,
- kalandos elemek,
- különböző műfaji elemek összevetése (anekdota, életkép, szatíra, idill, kaland, mese),
- kalandok láncolata,
- jelentéktelen háttér.
Műfaji elemek dominálása regényeiben:
Egy magyar nábob (1858) - anekdotikus,
A kőszívű ember fiai (1869) - meseszerű, heroikus
Gazdag szegények (1890) - életkép,
Sárga rózsa (1893) - életkép,
A lőcsei fehér asszony (1885) - kalandos,
Mire megvénülünk (1865) - egyensúlyban a kaland és az életkép,
Aranyember- vallomásregény.
A jellemábrázolás jellemzői regényeiben:
- a szereplők tulajdonságait a saját funkciójuk határozza meg,
- a hős célja, hogy teljesítse feladatát, legyőzze az akadályokat,
- a többi szereplő vagy segíti, vagy akadályozza a hőst,
- a hősök kiemelkedő testi-lelki tulajdonságokkal rendelkeznek,
- meseszerűségük miatt veszítenek elevenségükből, életszerűségükből, életük egyoldalúvá szegényedik,
- a hősök boldogító eszmék szócsövei,
- a mese és a kalandvilág kétpólusú,
- az életkép-regényekben a hősök mellett egyes szereplők hitelesebbek, mint maguk a hősök.
Az aranyember
Az aranyember Jókai jelenében játszódik, és annak a legérzékenyebb pontját érinti: ez egyéni boldogság lehetőségeit vizsgálja a kapitalizálódó társadalom valóságában. Főhőse most nem egy eszme megszállott harcosa, hanem vívódó, meghasonlásra kényszerülő ember. Timár Mihály a siker minden kellékét megszerzi magának (vagyont, társadalmi pozíciót, az áhított hölgy kezét), valódi boldogságát azonban csak a társadalomból kivonva, a természet menedékében meghúzódó családi közösségben találja meg. A kapitalizálódás, a polgári életlehetőségek kritikus ábrázolása tehát Az arany ember, romantikus eszközrendszerrel, utópisztikus feloldással, Rousseau gondolatvilágának megidézésével. A főszereplő a Jókainál megszokott, kivételes képességű, abszolút főhős: Timár Mihály kiváló hajós, előrelátó és szerencsés üzletember, sikeres gazdálkodó. Olykor (pl.: Ali Csorbadzsi hullámsírba temetésekor) a véletlen is a kezére játszik; Krisztyán Tódor váratlan halála a biztos lelepleződéstől menti meg a feszültségek tetőpontján, sőt a halott ruházata teszi lehetővé Timár számára az elvonulást Senki szigetére. Egyetlen ponton azonban megtörik Timár minden próbálkozása, és ez: Tímea szerelme. Hálát és végtelen szeretetet ugyan ki tudott váltani a török lányból, de az igazi szerelmet nem kapta meg. Ügyeskedés és önzés, igazolható (?) "tolvajlás" az üzleti életben természetes, sőt szükséges, de az emberi kapcsolatok így nem alakíthatók. Timár bűntelen bűnössége, a boldogság lehetőségeinek eljátszása elzárja előle Tímea szerelmét. Senki szigetére azonban nem kell magával vinnie vétkeit. Amikor teljes énjét majd át tudja adni Noéminek, akkor révbe érhet egy olyan szigeten, ahol a pénz, egyház, erőszak (itt a puska sem használható!) és törvény nem léteznek. Timár és Tímea érzelmi válságát Jókai finom lélekrajzzal jeleníti meg; a többi szereplő belső alkata egyszerűbb. Noémi a szelíd jóság, természetes nőiesség megtestesítője, Athalie-t szélsőséges szenvedélyek fűtik, féktelen gyűlölködés motiválja. Krisztyán Tódor a főhős elsőszámú ellenfele, maga a megtestesült gonoszság. Árnyaltabb jellemrajzot Jókainál rendszerint a mellékalakokban találunk. Ebben a műben pl.: Brazovics Athanázné figurája reálisabb, színes, zsánerszerű. Jókai ebben a műben a lélek történéseire koncentrál, Timár boldogságkeresése alkotja a cselekmény fővonalát. A szerkezet epizódok elváló, majd összetalálkozó szövevénye, sajátosan többszálú a többi Jókai-műhöz képest. A romantikus cselekményvezetésben hatásos jelenetek (a menyegző napja Brazovicséknál), kiélezett értékhelyzetek (Tímea * Athalie), fordulatok, megkapó költőiségű leírások (pl.: Vaskapu leírása), váratlan találkozások, tömegjelenetek, ritmusváltások fordulnak elő - ahogy másutt is megszokhattuk az írótól. Stílusában is a hangulatváltások, kifejező előadásmód, ellentétezés érvényesül. Jókai a mesélés nagymestere volt. A romantikus ábrázolásmód mellett írói eszköztárának másik részét az anekdotázás elemcsoportja alkotja: életkép (pl.: Senki szigetéről), idill, adomák, a komáromi hétköznapok életanyaga. Tanulságos kitérő Teréza mama férjének és az idősebb Krisztyánnak az életútja.
Jókai művészetének sajátságai
Jókai művészetét a magyar romantikus prózairodalom legnagyobb teljesítményeként tarthatjuk számon, még ha jellemalkotás és mélység tekintetében joggal bírálta már a kortárs kritika is. Jókai művei, kiváltképp regényei teremtették meg nálunk a mai értelemben vett olvasóközön-séget. Hosszú élete folyamán hatalmas bőséggel ontotta műveit, szinte halála napjáig. Életműve egységes, látásmódja és stílusa viszonylag korán kialakult. Az egészen korai és a kései, pályája alkonyán írt műveket leszámítva, melyekben a képtelen kalandos elem kizárólagos túlsúlyra jut, Jókai művészetét általában sajátos kettősség: a romantika és a népiesség ötvözése jellemzi. Ez a kettősség adja regényei hangulatát.
Romantikus hatások:
- látomásos ábrázolás (kilépés a reális világból az érzelmek világába),
- fordulatos cselekmény,
- jelenetezés.
Regényszerkezete:
- egyszerű vonalszerűen előrehaladó cselekmény,
- az időbeli előrehaladás a meghatározó,
- ez az előrehaladás általában nem szakad meg hosszú leíró részekkel, ha igen, akkor általában a mű legelején,
- kalandos elemek,
- különböző műfaji elemek összevetése (anekdota, életkép, szatíra, idill, kaland, mese),
- kalandok láncolata,
- jelentéktelen háttér.
Műfaji elemek dominálása regényeiben:
Egy magyar nábob (1858) - anekdotikus,
A kőszívű ember fiai (1869) - meseszerű, heroikus
Gazdag szegények (1890) - életkép,
Sárga rózsa (1893) - életkép,
A lőcsei fehér asszony (1885) - kalandos,
Mire megvénülünk (1865) - egyensúlyban a kaland és az életkép,
Aranyember- vallomásregény.
A jellemábrázolás jellemzői regényeiben:
- a szereplők tulajdonságait a saját funkciójuk határozza meg,
- a hős célja, hogy teljesítse feladatát, legyőzze az akadályokat,
- a többi szereplő vagy segíti, vagy akadályozza a hőst,
- a hősök kiemelkedő testi-lelki tulajdonságokkal rendelkeznek,
- meseszerűségük miatt veszítenek elevenségükből, életszerűségükből, életük egyoldalúvá szegényedik,
- a hősök boldogító eszmék szócsövei,
- a mese és a kalandvilág kétpólusú,
- az életkép-regényekben a hősök mellett egyes szereplők hitelesebbek, mint maguk a hősök.
Az aranyember
Az aranyember Jókai jelenében játszódik, és annak a legérzékenyebb pontját érinti: ez egyéni boldogság lehetőségeit vizsgálja a kapitalizálódó társadalom valóságában. Főhőse most nem egy eszme megszállott harcosa, hanem vívódó, meghasonlásra kényszerülő ember. Timár Mihály a siker minden kellékét megszerzi magának (vagyont, társadalmi pozíciót, az áhított hölgy kezét), valódi boldogságát azonban csak a társadalomból kivonva, a természet menedékében meghúzódó családi közösségben találja meg. A kapitalizálódás, a polgári életlehetőségek kritikus ábrázolása tehát Az arany ember, romantikus eszközrendszerrel, utópisztikus feloldással, Rousseau gondolatvilágának megidézésével. A főszereplő a Jókainál megszokott, kivételes képességű, abszolút főhős: Timár Mihály kiváló hajós, előrelátó és szerencsés üzletember, sikeres gazdálkodó. Olykor (pl.: Ali Csorbadzsi hullámsírba temetésekor) a véletlen is a kezére játszik; Krisztyán Tódor váratlan halála a biztos lelepleződéstől menti meg a feszültségek tetőpontján, sőt a halott ruházata teszi lehetővé Timár számára az elvonulást Senki szigetére. Egyetlen ponton azonban megtörik Timár minden próbálkozása, és ez: Tímea szerelme. Hálát és végtelen szeretetet ugyan ki tudott váltani a török lányból, de az igazi szerelmet nem kapta meg. Ügyeskedés és önzés, igazolható (?) "tolvajlás" az üzleti életben természetes, sőt szükséges, de az emberi kapcsolatok így nem alakíthatók. Timár bűntelen bűnössége, a boldogság lehetőségeinek eljátszása elzárja előle Tímea szerelmét. Senki szigetére azonban nem kell magával vinnie vétkeit. Amikor teljes énjét majd át tudja adni Noéminek, akkor révbe érhet egy olyan szigeten, ahol a pénz, egyház, erőszak (itt a puska sem használható!) és törvény nem léteznek. Timár és Tímea érzelmi válságát Jókai finom lélekrajzzal jeleníti meg; a többi szereplő belső alkata egyszerűbb. Noémi a szelíd jóság, természetes nőiesség megtestesítője, Athalie-t szélsőséges szenvedélyek fűtik, féktelen gyűlölködés motiválja. Krisztyán Tódor a főhős elsőszámú ellenfele, maga a megtestesült gonoszság. Árnyaltabb jellemrajzot Jókainál rendszerint a mellékalakokban találunk. Ebben a műben pl.: Brazovics Athanázné figurája reálisabb, színes, zsánerszerű. Jókai ebben a műben a lélek történéseire koncentrál, Timár boldogságkeresése alkotja a cselekmény fővonalát. A szerkezet epizódok elváló, majd összetalálkozó szövevénye, sajátosan többszálú a többi Jókai-műhöz képest. A romantikus cselekményvezetésben hatásos jelenetek (a menyegző napja Brazovicséknál), kiélezett értékhelyzetek (Tímea * Athalie), fordulatok, megkapó költőiségű leírások (pl.: Vaskapu leírása), váratlan találkozások, tömegjelenetek, ritmusváltások fordulnak elő - ahogy másutt is megszokhattuk az írótól. Stílusában is a hangulatváltások, kifejező előadásmód, ellentétezés érvényesül. Jókai a mesélés nagymestere volt. A romantikus ábrázolásmód mellett írói eszköztárának másik részét az anekdotázás elemcsoportja alkotja: életkép (pl.: Senki szigetéről), idill, adomák, a komáromi hétköznapok életanyaga. Tanulságos kitérő Teréza mama férjének és az idősebb Krisztyánnak az életútja.
