Friss tételek

9. B) NÁTÁN PRÓFÉTA


Dávid és Betsabé története

Néhány évvel uralkodása után, súlyos hibát követ el. Egy éjszaka a palotája tetejéről meglát egy nagyon szép nőt. Kideríti, hogy Betsabének hívják és, hogy egy katonának, Uriásnak a felesége. A palotába hívatja Betsabét, együtthál vele és Betsabé teherbe esik. Dávid megpróbálja eltitkolni tettét. Hazahívja Uriást, hogy háljon Betsabéval, de Uriás nemet mond neki. Ezért Dávid azt mondja a hadvezéreknek, hogy a csatába Uriást állítsák a legveszélyesebb helyre, majd hagyják magára. Uriás meg is hal, Dávid pedig feleségül veszi Betsabét. Dávid és Betsabé első, bűnből született gyermeke meghal ez Isten büntetése. Majd Betsabé újra megfogan és gyermeket szül. Ő lesz Salamon, Izrael 3. királya. 

Nátán példázata 

Isten Dávidhoz küldi Nátán prófétát és ezt mondja Dávidnak: - Egy gazdag embernek sok juha volt, egy szegénynek pedig csak egyetlen báránya. Egyszer a gazdag emberhez jöttek vendégségbe. A gazdag ember nem akarta a saját juhát levágni. Ezért a gazdag ember elvette a szegénytől azt az egy bárányt. A gazdag ember úgy gondolta, hogy a szegény embernek úgyse fog hiányozni az az egy bárányka. 

  • Halált érdemel! – mondta dűlősen Dávid 
  • Te vagy ez az ember – mondta Nátán 
Értelmezés: Dávid hatalmas nagy hibát követett el Betsabével. Ezt erkölcsi bűnnek nevezzük. Nátán próféta felnyitotta Dávid szemét, ezen példázaton keresztül, hogy ő milyen nagy bűnt követett el.

Share this:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2007- Érettségi vizsga tételek gyűjteménye. Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates