A második világháborús veszteségek
A magyarországi zsidóság második világháborús vesztesége
a becslések szerint 550-560 ezer fő az akkori, 250-300 ezer a trianoni
országterületen. A nem zsidó polgári lakosság vesztesége 60-100 ezer ember, míg
340-360 ezer magyar katona halt meg. A háború évei után a határon túli
területeken Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia esetében a magyarok erőszakos
asszimilálása, diszkriminatív megkülönböztetésének szervezett programja
kezdődött.
A csehszlovákiai kisebbségek sorsa a II. világháború után igen mostohára
fordult: az újjáalakult csehszlovák állam legelső megnyilvánulásai, így Edvard
Beneš elnök dekrétumai, röviden a Beneš-dekrétumok között szerepelt a nem szláv nyelvű etnikumok,
azaz a németek és a magyarok kollektív bűnösségének elve, illetve a szláv
nemzetállam megteremtésének szándéka. Az 1945. április 5-én kiadott kassai
kormányprogram megvalósulását a következő időszakban kiadott elnöki rendeletek
és a Szlovák Nemzeti Tanács által kibocsátott törvények biztosították (ez
utóbbiak nem egyszer megelőzték a prágai intézkedést). Beneš rendelkezései
elsősorban a németeket sújtották, azonban a magyarokról sem feledkezett meg. 1945.
május 14. és október 27. között 143 dekrétum született, melyek
közül 13 közvetlenül, kb. 20 közvetve érintette a két kollektívan bűnösnek
tekintett etnikumot. Ezek közül valószínűleg Beneš 1945. augusztus 2-án kiadott
33. elnöki dekrétuma járt a szlovákiai magyarság számára a
legsúlyosabb következményekkel.
A rendelet – híven a kassai programban megfogalmazottakhoz – automatikusan megfosztotta
őket állampolgárságuktól, ami a nyugdíj és más állami járulékok megvonását, az
állami alkalmazásból való elbocsátást is maga után vonta. A
magyar nemzetiségű magánalkalmazottak elbocsátását egy júniusban kiadott
rendelet írta elő. Betiltották a magyar nyelv használatát a közéletben, kizárták
a magyar hallgatókat az egyetemekről, feloszlatták a magyar
kulturális egyesületeket, befagyasztották a magyarok
bankbetétjeit. Lehetővé
tették és szabályozták a németek és magyarok földjeinek elkobzását, melyekre
cseheket és szlovákokat telepítettek. A kassai kormányprogram meghirdetését
(1945. április 5.) követően az év végéig a népbíróságok mintegy
75 000 szlovákiai magyart –
elsősorban értelmiségieket – ítéltek el háborús bűnösként és utasítottak
ki az országból. Később 1948. október 25-én biztosították a
magyaroknak az állampolgárság visszajuttatását hűségeskü fejében. 1949-ben
megszületett a megegyezés a csehszlovák és a magyar kormány között, miszerint
Prága elengedte a 30 millió dolláros jóvátétel még ki nem fizetett maradékát a
már államosított szlovákiai magyar vagyon fejében. A reszlovakizációs
nyilatkozatokat csak 1954-ben érvénytelenítették.
A Benes dekrétumokat kiegészítette az 1946. február 27-én megkötött
magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény, melynek során 70 ezer
Magyarországon élő csehszlovák lakos kötelező hazatelepülését irányozta elő a
háborúban győztes Csehszlovákia, és írta elő, hogy „ennek fejében” 70 ezer
csehszlovákiai magyarnak kell az őshazába települnie.
Népességviszonyok 1945 után
1945 után Magyarországon lezajlott a kommunista hatalomátvétel, és
megindult a szovjetizálás. Az új kommunista vezetés, már 1947-től üldözni
kezdte a társadalom bizonyos elemeit, így a Horthy-korszakban tábornoki rangot
elért katonatiszteket, egyházi vezetőket, arisztokrata származásúakat, és a
téeszekbe való belépés helyett az önálló gazdálkodást választó parasztokat,
akiket kulákoknak bélyegeztek.
A népesség száma a diktatórikus berendezkedés ellenére növekedett,
és az 50-es éveket felváltó lényegesen enyhébb „gulyáskommunizmus” idejére, -
1960-ra - elérte a 9,9 milliót. Ez
mindenekelőtt a fertőző betegségek és a csecsemőhalandóság visszaszorításának
köszönhető, ami pozitívan befolyásolta a születéskor várható élettartamot.
A korszak egyik népjóléti miniszteréről, Ratkó Annáról nevezték el az
ötvenes évek elején született korosztályt „Ratkó-gyerekeknek”: a hivatalos
családpolitika drasztikus eszközökkel ösztönözte a gyermekvállalási kedvet:
évekre betiltották az abortuszt. A rendszer közvetett következményeként 1960 és
1980 között a várható élettartam átmenetileg csökkent, különösen a középkorú
férfiak halálozási arányai romlottak. Ekkor már a gyermekszám is folyamatosan
csökkent, az állam gyermekvállalást ösztönző szociálpolitikai intézkedései csak
kis mértékben lassították a születések csökkenését.
Demográfia a rendszerváltozás után
A rendszerváltás óta a születéskor várható élettartam ismét növekszik, a gyermekvállalások
száma viszont továbbra is folyamatosan csökken. Történelmileg rövid idő alatt kevés
gyermekes, hosszabb átlagos élettartamú, idős népesség alakult ki. Száz éve
minden tizenötödik polgár számított az idősek közé, ma minden negyedik. Az
újszülöttek várható élettartama 70 év, de az átlagos gyermekszám jóval kettő
alatt van. A XX. század végére eljutottunk odáig, hogy kevesebben születtek,
mint ahányan meghaltak. Ennek következtében Magyarország csatlakozhatott a fogyó népességű országok
közé.
Népesedéspolitika Magyarországon 1945 után
1953 márciusában egy voluntarista jellegű
kormányhatározattal, elsősorban az abortuszok engedélyezésének drákói
korlátozásával és az ezzel kapcsolatos büntetőjogi gyakorlat drasztikus, esetenként
törvénytelen mértékű megszigorításával kívánták megoldani a népességcsökkenés veszélyét.
Szerencsére ennek hatása viszonylag rövid ideig tartott. 1956. júniusában a
terhes nők kérése alapján a művi terhességmegszakítás legálissá vált.
1963-ban Magyarországon volt a legalacsonyabb nyers
születési arányszám a világon. Ezért a politika szelídebb, családi motivációt
befolyásoló intézkedései kerültek bevezetésre. Ilyenek voltak a különböző
lakáskedvezmények, a családi pótlék ismételt megemelése és kiterjesztése,
különösen az 1968-ban bevezetett gyermekgondozási segély. Ennek kétségkívül
hatása volt részben a termékenység visszaesésének leállításában, részben
bizonyos mértékű emelésében. Különösen jelentős volt társadalompolitikai
szempontból a gyed kialakítása, ami nem fix összegben, hanem az érintett nő
fizetésének százalékában határozta meg a juttatás nagyságát.
Mindazonáltal a termékenység alakulásában lényeges javulás
nem következett be és Magyarország nemzetközi, európai viszonylatban is a
legalacsonyabb termékenységű országok közé tartozott ebben az időszakban is,
ezért 1973-ban egy népesedéspolitikai programot alakítottak ki és kezdtek meg.
Az 1973. évi programnak pénzügyi vonatkozásai is voltak, így
a terhességi, gyermekágyi segély és a családi pótlék lényeges növelése.
Speciális kedvezményeket biztosított ezenkívül a lakásellátásban. A három- és
többgyermekes családoknak viszonylag rövid időn belül alacsony bérű tanácsi
lakást, az új házasoknak pedig kamatmentes vagy alacsony kamatlábú kölcsönöket
biztosított. Ezenkívül szociálpolitikai lakástámogatást adott a megígért
gyermekekre is.
Népesedéspolitika 1980 után
A népességfogyás várható bekövetkezését már az idevonatkozó
számítások, népesedési prognózisok is jelezték. Ez azonban korábban következett
be, mint azt az 1970-es évben készített előre számítások jelezték, annak
következtében, hogy a halandóságban, elsősorban a középkorú férfiak
halandóságában romlás következett be. Ez váratlan volt, miután 1945-től az
1960-as évek közepéig lényegesen javultak a halandósági viszonyok és ebben az
időszakban kedvezőbbek voltak még az ausztriaikénál is.
A 1980-as évek népesedési intézkedései a kedvezőtlen
trendeket nem tudták {II-249.} megváltoztatni, még a halandóság romlását sem. A
felgyorsuló népességcsökkenés, és az ezzel szükségképpen együtt járó rohamos
elöregedés már korántsem csak érzelmi szempontból, hanem a szigorú gazdasági
racionalitás alapján is rendkívül kedvezőtlen, sőt válságos demográfiai helyzet
kialakulásához vezetett. Folytatódott egyébként az abortuszok engedélyezésének
liberális gyakorlata is, miután a parlament 1992-ben – figyelembe véve az idevonatkozó
közvélemény-kutatások eredményeit is – 80%-os többséggel ilyen értelmű törvényt
hozott. Ehhez hozzájárult a lakásépítés nagyarányú visszaesése, a fiatalok
közötti rendkívül nagymérvű munkanélküliség és a piacgazdálkodás keretében az ártámogatások
rendszerének megszüntetése, ami elsősorban a gyermekes családokat érintette a
legérzékenyebben.
Bár a kormányzat eleinte folytatni kívánta a
családtámogatások pénzügyi rendszereit (családi pótlék, gyes, gyed stb.), sőt
ezt egyesesetekben bővítette is, az infláció következtében ezek reálértéke
csökkent. A lakásépítéssel kapcsolatos egyes kedvezmények fenntartása és az
alacsony kamatlábú lakásépítési hitelek biztosítása sem tudta megakadályozni a
lakásépítés nagymérvű visszaesését éppen a családalapító fiatalok rétegeinél.
A legújabb, 1995. márciusi pénzügyi intézkedések pedig a
család, illetve a gyermektámogatást részben szegénypolitikává alakították át,
kizárva a juttatásokból egy vitatott részarányú, de demográfiai és
társadalompolitikai szempontból mindenesetre érezhető nagyságrendű réteget.
AZ ELSŐ HULLÁM
Az 1880-as években kezdődött meg az Egyesült Államokba való
migráció, amely 1913-ban érte el a csúcspontját, a köztes időben eltelt 33 esztendő
alatt 1,2-1,3 millió magyar állampolgár (kétharmaduk a történelmi Magyarország
más nemzetiségeihez tartozott) telepedett le a tengerentúlon. Ezenfelül 500-600
ezerre teszik azok számát, akik csak szerencsét próbáltak, majd hazatértek.
A NAGY VILÁGVÁLSÁG
A húszas évektől a magyarok inkább Kanada felé fordultak, a
második világháborúig közel negyvenezren telepedtek le az észak-amerikai országban.
(Az utóbbi években több ezer roma próbált ott szerencsét, kihasználva a jóléti
állam segélyrendszerét.)1956 - Kétszázezer, döntően fővárosi lakos,
kétharmadrészt fiatal férfi hagyta el az országot. Többségük képzett munkás
volt, az egyetemi-főiskolai hallgatók több mint tíz százaléka távozott.
DISSZIDENS ÉVTIZEDEK
Évente 2-4 ezer ember szökött át Nyugat-Európába, ez a szám
a hatvanas és nyolcvanas évek között állandósult.
SZABAD VILÁG
A kivándorlás a rendszerváltást okozó gazdasági válsággal
gyorsult fel. Az újabb csúcs az uniós csatlakozás után jelentkezett, évről évre
emelkedik a tartósan külföldön munkát vállalók száma. 2001 és 2007 között 187
ezer magyar bevándorló próbált szerencsét Európában, és becslések szerint 2010-re
a távozók összesített száma megközelítheti akár a 300 ezer főt is.
Megjegyzés küldése