Friss tételek

Az Edfui templom


A templom tájolásáról fennmaradt egy leírás. “Megragadtam egy kis fakereket és a pálca (jogar) nyelét, együtt tartom a fonalat Szesattal (az istennővel), arcom követi a csillagok járását, szemem a zeniten nyugszik, homokórám mellett az időt jelző isten állt, kijelöltem a templom négy sarkát.”
A Hórusz templom építője nagy elődjének névrokona Imhotep volt.

A templom stílusa igen egységes, 180 évig, 3 hónapig és 14 napig épült ugyan, de hűen követi az eredeti tervet, a klasszikus újbirodalmi kánont.
 
A templom helyén már III.THUTMÓZISZ idején is állhatott egy templom, erről csak leírás maradt fenn. A ma látható emlék építését III.PTOLEMAIOSZ I.EURGETÉSZ kezdte el i.e.230-ban körül, XII.PTOLEMAIOSZ NEOSZ DIONÜZOSZ idején fejezték be.
 
A templom nyugati oldalán a bekerítő falra lépcső vezet fel a nilométerhez. Az épület hagyományosan a Nílus csatornája mellett állhatott. Az egyes magasságok démotikus írásjelekkel vannak feljegyezve. A templom 137 m hosszú, a pülon79 m széles, 36 m magas, ennél csak Karnakban találhatók nagyobbak. A pülonok előtt a klasszikustól eltérően nem király-kolosszusok, hanem a sólyom testet öltött Hórusz fekete gránit szobrai állnak. A kaputorony felső helyiségeiben Napoleon katonáinak 1798-as bevésései találhatók, a templom nagy része homok alatt vészelte át a történelem viharait. A kaputornyokba a korábbitól eltérően rámpák helyett háromkarú lépcsők vezetnek. A nagy udvar oszlopainak fejezete mindig eltér a szomszédostól, de megegyezik a szembenálló oszlopéval. Az előcsarnokot az udvartól elhatároló első oszlopsor között a Ptolemaioszoktól megszokott szekrényfalak lettek falazva. A kétszer hatoszlopos felülvilágított előcsarnokból balra egy szűk felavatási kamra, jobbra a könyvtár nyílik, melynek falán az ott őrzött papiruszok katalógusa van. A hüposztil csarnokból az előbbihez hasonló elrendezésben balra a “szárazáru” áldozati raktár és az illatszerek kamrája, jobbra a “folyékony áru” áldozati raktár. A szentélyben 4 m magas naosz áll, mely I.NEKTANEBO (i.e.380-362) korában készült, a korábbi templomból vehették át. A szentélyt körülvevő folyosóról kápolnák és raktárak nyílnak.
 
A templom külső falain a szertartások, ünnepek jelenetei elevenednek meg. A papok naponta háromszor léptek a szentélybe, reggel felöltöztették az istenszobrot, délben az áldozatokat mutatták be és himnuszokat énekeltek, este visszahelyezték a naoszba. Hórusz felesége Hathor évente egyszer felhajózott Denderában lévő templomából két hétre férjéhez, ez Edfu környékének kéthetes ünnepet jelentett. Ünnepelték az isten ellenfelei felett aratott győzelmének évfordulóját, ennek a győzelmes visszatérésnek a jelenetei a keleti fal belső oldalán láthatók.
 
A templom bejáratától balra Ízisz születési házát, a mammiszit találhatjuk, ahol az isten gyermek születésének hagyományos évi ünnepe zajlott. A mammiszit VIII.PTOLEMAIOSZ II.EURGETÉSZ építtette, díszítése azonban IX.PTOLEMAIOSZ II.SZÓTÉR (i.e.116-107) idejéből való. A belső díszítések Hórusz születését mutatják be, Hathor istennő zenészek képében jelenik meg.

Share this:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2007- Érettségi vizsga tételek gyűjteménye. Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates