A német-svájci Bern kanton Konolfingen községében született, protestáns lelkészcsaládban. A berni és a zürichi egyetemen teológiát, filozófiát és irodalmat hallgatott. Egy ideig grafikus volt, majd a Weltwoche c. lapnál színházi kritikus, végül Neuchâtelben telepedett le mint szabad író.
A 40-es évek közepétôl ír, igen termékeny és világszerte népszerű író.
îrt esszéket, színházelméleti tanulmányokat, regényt és novellát, filmforgatókönyvet és hangjátékot, munkásságának igazi területe azonban a dráma.
Pályakezdésének világképét a protestáns színezetű egzisztencializmus határozza meg: "A világ abszurd, érthetetlen, mint ahogy Isten akarata sem érthetô." Késôbb a társadalom szerkezetét vizsgálja, és a ma emberének lehetôségei foglalkoztatják.
A nagy Romulus
Dürrenmatt a maga világnézeti koncepciójához a groteszk komédiában találta meg a megfelelô formát. Úgy vélekedett, hogy a régebbi idôkkel szemben - amikor a szükségszerűség uralkodott, és a hôsök elfogadták a sors kihívását, s megküzdöttek céljaikért – korunkban az agyonszervezett, bürokratizált és technizált társadalom mechanizmusának erôi minduntalan elszabadulnak, s a véletlen csaphat le ránk bármikor: amitôl rettegnünk kell: a közlekedési balesetek, szerkezeti hiba miatt bekövetkezett gátszakadások, egy szórakozott laboráns elôidézte atombombagyári robbanás, helytelenül beállitott keltetôgépek." Ha viszont "nincs sors. . . csak közIekedési baleset", akkor küzdelem sincs, csak elemi csapás: ". . . minden nélkülünk történik. Mindenkit elragadnak, és mindenki fennakad valamiféle rácson. . . Hozzánk már csak a komédiák illenek." A kiszámíthatatlan véletlen tragikumát csak a komédia tudja kifejezni.
Elsô jelentôs komédiája, A nagy Romulus (1949; második változat: 1957) történelemfilozófiai példázat.
A cselekményt az író a múltba helyezi, műve mégsem tekinthetô történelmi színműnek. Dürrenmattot elsôsorban saját korának problémái izgatják, s a történelmet inkább csak példatárnak tekinti, amelybôl tudatos anakronizmussal emeli ki azokat a mozzanatokat, amelyek a jelen tendenciáit megvilágítják. Ebben a "történelmietlen történelmi komédiá"-jában a világbirodalmak kifejlôdésének, virágzásának és széthullásának mechanizmusát vizsgálja.
Az utolsó római császár uralkodásának húsz esztendejét arra használja fel, hogy a pusztulásra érett, düledezô Római Birodalmat végleg szétzüllessze. Hullani hagyja, aminek úgyis hullania kell: tyúkokat tenyészt, a kormányzás gondjai helyett a tojáshozam izgatja. Rezidenciája lármás tyúkketrec lesz birodalma jelképeként.
Romulus szándéka a harmadik felvonásban válik egészen világossá: törvényt ül hazája felett, kiszolgáltatja ellenségeinek, a germánoknak, hogy véget vessen a Római Birodalom bűnös életének. Azt érzi kötelességének, hogy az áldozat sorsát vállalja, abban bízik, a germánok majd megölik ôt is. Számításaiban azonban csalódik: a germánok fejedelme, Odoaker is tyúktenyésztô, hozzá hasonló bölcs ember, aki tudja, hogy a gyôztes új hatalom sem lesz jobb, megismétli a letűnt birodalom bűneit: ". . . a világ unokaöcsém ölébe hull, megszületik a második Róma, egy germán világbirodalom, éppoly mulandó, s éppoly véres, mint a római volt" - mondja a negyedik felvonás nagy párbeszédében Romulusnak. A történelem véres menetét nem lehet megállítani. Îgy hát a birodalom utolsó császára és a barbár hadak vezére a darab végén ugyanarra a következtetésre jut: magatartásuk csak a sztoikus tűrés, a helyzet türelmes elviselése lehet. Legfeljebb arra törekedhetnek, hogy minél kevesebb rosszat okozzanak - amíg lehet.
Romulus, a hanyatló Róma bírálója és nagy züllesztôje képtelenül paradox alak. Dürrenmatt a paradoxont - azt a gondolkodási formát, amely feloldhatatlan ellentétekben látja a világot - a lét abszurditásának feltárására használja. Vélekedése szerint a groteszk is, amelyben a nevetségesség a félelemmel párosul, "érzéki kifejezési forma, érzéki paradoxon, az alaktalanság megjelenése, egy arculat nélküli világ képmása". Másutt azt mondja: "Aki visszautasítja a paradoxont, kiszolgáltatja magát a valóságnak." Ez a tétel még jobban megvilágítja ennek a gondolkodási formának a funkcióját Dürrenmatt írói munkásságában: ha a valóság formátlansága elnyeléssel fenyegeti az embert, a szétesett, istenétôl, végzetétôl megfosztott világ felméréséhez a paradoxon logikájához folyamodik, csak ez keltheti a rend valamelyes képzetét. Éppen azzal, hogy tudatosítja, átélhetôvé teszi a képtelenséget.
A nagy Romulus hatását összetett hangneme is fokozza: érezzük az elégikus lírát, amely ennek a groteszk komédiának alaphangját adja.
Az Angyal szállt le Babilonba c. komédia (1953) egy iróniával elôadott megváltástörténet keretében a jóléti állam eszményének paradoxonait mutatja meg. Az űrbôl, az Androméda-ködbôl alászálló angyal Kurrubit, a semmibôl teremtett lánykát hozza az embereknek ajándékul. A babiloni államban azonban a pénz és a hatalom utáni hajszában elvész az emberség, nincs igény jóságra, szépségre, szabadságra. Kurrubit meghurcolják, a megváltás meghiúsul. A minden emberi tevékenységet szabályozó állammal szemben csak a szegénységéhez ragaszkodó koldus tudja megôrizni emberi integritását, egyéni szabadságát, úgy, hogy nem vesz részt a "tökéletesen működô" társadalom hatalmi küzdelmeiben, a jólétért folyó hajszában.
Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatásá-ban (1956) tudta leginkább megtalálni az egyensúlyt a groteszk-komikum és a korunk démoni megnyilvánulásait kifejezô súlyos mondanivaló között. A dráma hátborzongatóan abszurd példázat arról a társadalomról, amelyben a pénz ereje mindenható, és a jólét ára a bűn.
A cselekmény színhelye egy fiktív kisváros, Güllen.
A város egykori szülötte, a milliárdos Claire Zahanassian hazatér, hogy megbosszulja sérelmét: egymilliárdot ajánl fel a városnak, ha elsô szeretôjét, I11 boltost, aki ôt megalázta és elhagyta, megölik. A gülleniek elôször felháborodva utasítják vissza az ajánlatot, de végül mégsem tudnak ellenállni a pénz csábításának. A cselekmény egy sorstragédia könyörtelenségével halad elôre, a "becsületes polgárok" kollektív gyilkosság résztvevôivé válnak.
A dráma a személytelen hatalom megfoghatatlan működését teszi érzékelhetôvé, egy képtelen társadalom modelljét állítja elénk, melyben a bérgyilkosság ilyen természetes kényszerűséggel bekövetkezik. A milliárdosnô a pénz, a hatalom megszemélyesítôje, aki megvásárolja egy egész város lelkiismeretét.
A tudományos felfedezések veszélyérôl szóló tragikomédiájában, A fizikusokban (1962) a hidegháború és a fenyegetô világkatasztrófa ellen emeli fel szavát az író. A drámához fűzött 21 pontban ezt olvashatjuk: "A fizika tartalmi kérdése a fizikusok ügye. A fizika hatása: mindannyiunk ügye. Közös ügyeinket csak együttesen oldhatjuk meg."
Dürrenmatt a cselekményt a bolondokházába helyezi, s ezzel a groteszk ötlettel megteremti a téma bemutatásához szükséges távolságot. A helyszín egyúttal ôrült világunk szimbóluma is, ahol az elmebetegek a világ elpusztításán munkálkodnak, a tudósnak pedig ôrültnek kell tettetnie magát, nehogy felfedezésével az emberiség elpusztítását szolgálja.
Az író tudatos iróniával használja fel a krimi eszközeit. A cselekmény során minden a feje tetejére áll, a szereplôk helyet cserélnek: akit orvosnak véltünk, az ôrült, a bolondok pedig normálisak. Az ôrült elmeorvosnô kezébe kaparintja a fizikus Möbius tudományos eredményeit, hogy ezeket trösztje élén a tudóstól rettegett célokra használja fel. Nincs menekvés, olyan világ ez, melyben a géniusz csak a világ pusztulását szolgálhatja.
Dürrenmatt sokat merít a régi és a modern drama mestereitôl, gondolataikat, módszereiket új köntösbe öltözteti, sajátos hangvétellel adja tovább. Brechttôl átveszi a tudatos elidegenítô technikát, a példázatszerűséget, a parabolaszerű stilizálást, és olyan fejtetôre állított világot jelenít meg, mint az abszurdok.
îrásművészetében fontos szerepet játszik az ötlet, amelynek segítségével megteremti a jelen ábrázolásához nélkülözhetetlen távolságot. Színműveinek cselekményét gyakran helyezi a múltba vagy egy képzeletbeli városkába, ahol a társadalom szerkezete, az államgépezet működése könnyebben áttekinthetô. A mai társadalom problémái ilyen játékos és áltörténelmi áttételeken át jutnak kifejezésre. Az ötletek teremtik meg a groteszk ábrázolásmódot, a képtelen helyzeteket.
Elvetette a naturalista drámát, de megôrizte a hagyományos arisztotelészi formát. Színpadi műveiben a drámai feszültség forrása többnyire valamilyen erkölcsi, történelemfilozófiai probléma, komédiái tragikus élményeinket fejezik ki. Remek pszichológiát erôs gondolatisággal tud egyesíteni.
Megjegyzés küldése