Az európai humanizmus és reneszánsz

A feudális társadalomban rejtetten érlelődő változások a középkor végén a felszínre törtek, s a gazdasági és a szellemi élet új formáit teremtették meg. A gazdaságilag megerősödött polgárság megkezdte harcát a maga világszemléletének érvényesítésére, konkrétan a politikai hatalom megszerzésére. A harc legkorábban és messze ható erővel Észak-Itália városaiban indult meg. Az ipar igen korán kinőtt a haladást egy bizonyos fokon túl már akadályozó céhes keretekből, s megjelentek a tőkés termelés korai formái, a manufaktúrák. A jobbágyság felszámolása már a XII. században megindult, kiépült a bank és hitelrendszer. Ez a fejlődés együtt járt a polgári értelmiség számának nagyarányú növekedésével. Új szellemiségű kultúra született, kibontakozott a humanizmus és a reneszánsz. A további fejlődésnek nagy lendületet adtak a földrajzi felfedezések. Ezek elérték alapvető céljukat: a világkereskedelem útvonalai áttolódtak az Atlanti-óceánhoz. A vezető szerep átmenetileg Spanyolország és Portugália kezébe került, majd Németalföld és Anglia vette át. A gazdasági és a társadalmi fejlődéstől függően az út egyes országokban a reformációhoz, Németalföldön és Angliában pedig polgári forradalomhoz vezetett. Az iparból, kereskedelemből élő és gazdagodó polgárságot a piac szélesedése kényszeríttette, a haszon vágya hajtotta a technika fejlesztésére. A kor tudósai, technikusai szinte szenvedélyesen törekedtek újabb, tökéletesebb eszközök, szerkezetek alkotására, új eljárások kidolgozására. E típusnak klasszikus példája Leonardo da Vinci. A fejlődésnek a földrajzi felfedezések hatalmas lendületet adtak. Páratlan fejlődésre serkentették az ipart, a kereskedelmet, a hajózást. Az új eszközök, eljárások gyorsan terjedtek, de nemcsak a termelésben indították meg a további haladást, hanem a tudatban, a gondolkodásban, a világszemléletben is. Az új viszonyok közt élő ember másképpen kezdett gondolkozni, érezni mind a világról, mind önmagáról. Az új életmód a valóság éber vizsgálatára ösztönözte. Roppant erővel tört fel az a törekvés, hogy visszatérjenek a földi valósághoz. Új eszmény született, a figyelem központjába az ember került, aki mély szenvedéllyel éli életét, gyönyörködik a természetben, a művészetben, vonzódik az értelem nagy felismeréseihez, a tudományokhoz. A humanizmus gyökerei visszanyúlnak a középkorba, az emberi már a gótika ábrázolásában megjelent, s a reneszánsz művészetbe fokozatos az átmenet. A firenzei polgárság azzal büszkélkedett, hogy a humanista gondolkodás megindítója “a három firenzei koszorú költő”: Dante, Petrarca, Boccaccio. A humanizmusban a központ az ember. Az ember, mint individuum, az önmagában való érték. Az élet célja, hogy ez az individuum a maga teljességében élje életét, s minél jobban kiélhesse önmagát. Szabadságát még az erkölcsi princípiumok sem korlátozhatják: az eredmény mindent igazol. Az embernek joga van az élet örömeihez, az élvezethez. Ez is hozzátartozik az élet teljességéhez és az individuum aktivitásához. Ez az aktivitás jelentkezik a művészetekben, a művészetek szeretetében. Jelentkezik a megismerésben is, a vizsgálódásban, a kutatásban. A humanistáknál erős a nemzeti öntudat, ha nyelvük latin marad is. A humanizmus a reneszánsz ideológia vetülete, erkölcsi és tudományos megjelenési formája. A reneszánsz kultúra a polgárság világias gondolkodásának, realista életszemléletének, tudásvágyának és merőben új ízlésének kifejezése. Elsősorban a művészetekben jelentkezett, helyileg Észak-Itáliában, de terjedt és hódított mindazon országokban, ahol a gazdasági és társadalmi fejlődés megteremtette az alapot befogadására. A reneszánsz embereket mélyen áthatotta az antik kultúra szeretete. Új kultúrájukat az antik műveltség felfedezésének és újjászületésének tekintették. A reneszánsz igazi tartalma azonban mégsem a régi felújítása vagy utánzása, hanem a kornak megfelelő, viszonyait kifejező, új és magasrendű kultúra. A korai polgári világnézet messze eltávolodott a skolasztikus felfogástól, de attól óvakodott, hogy nyíltan fellépjen a vallás ellen. Az ember és a természet iránti érdeklődés egyenlőre meg is fért az Istenhittel. A tudósok maguk is Istenhívők, sokszor papok, de vallásosságuk a középkoritól eltérő, világias, az élet örömeit, szépségeit élvező, az embert kutató vallásosság. A humanizmus nem támadt nyíltan a hit ellen, de előkészítette az addig egységes dogmatika felbomlását, a vallásos ideológia polgári igényekhez alkalmazott új változatainak megjelenését. A polgárság felső rétege összefonódott a feudális uralkodó osztállyal. Jellemző erre Firenze példája. A gazdasági fellendülés során a nagy céhek vezetőinek kezébe került a hatalom, majd az uralom Cosimo Medici kezébe került. Uralma fejedelmi hatalommá nőtt és örökletessé vált. A tőke sokrétű feudális kapcsolatai miatt a humanizmus arra volt ítélve, hogy a -kétségtelenül hanyatló, de még erőkkel rendelkező- feudalizmus ideológiája is legyen. A kialakuló királyi-fejedelmi abszolút monarchia támogatta a humanistákat és támaszkodott rájuk. A reneszánsz ideológiájának tehát sok híve volt az ellentétes osztályok tagjai közt is. Így az egyház nem kezdett harcot ellene. Az összecsapás azonban csak idő kérdése volt, hiszen az eredmények alapján ereje tudatára ébredt reneszánsz embernek előbb-utóbb el kellett söpörnie az egyház által emelt szellemi akadályokat. A nagy technikai és tudományos felfedezések nyomán a régi világkép széthullt, s vele együtt összeomlottak a gondolkodás hagyományos keretei és korlátai is. Új lehetőségek, széles távlatok nyíltak meg az ember alkotókészsége előtt. A reneszánsz ember egyik legnagyobb élménye, hogy formálója lehet a maga világának. Új erkölcs született, s a származás meghatározó szerepét felváltotta az egyéni értékek etikája. A műveltség nyelve a latin volt, de már sok humanistát a rájuk jellemző nemzeti érzés a nemzeti nyelv felé fordított. A korszak végére pedig a polgárság erősödésével mindinkább előtérbe kerültek a nemzeti törekvések, a legfejlettebb országokban kialakultak a polgári nemzetek. A kultúra nyelve az anyanyelv lett. A művészet felvirágzását elősegítette, hogy a gazdag polgárok bőkezű mecénások voltak. A valóságábrázolás igénye uralkodóvá vált. A művészek legfőbb célja az ember és a természet hű megjelenítése. Az egyházi hagyomány elemeihez továbbra is ragaszkodni kell, de a reneszánszban a realizmus igénye tört felszínre és a bibliai témák is világias szellemben jelentek meg. A reneszánsz templomok a városok és a pápák hatalmának és gazdagságának büszke hirdetői. A valóságigény együtt jelentkezett a kor harmóniaigényével. A művészek ámulva figyelték a természet, az emberi élet és lélek csodálatos gazdagságát, s ennek teljességét igyekeztek visszaadni műveikben, pontosan rögzítve a legkisebb részleteket is. Előtérbe nyomult a szobrászat, elválik az építészettől és fő témája-ugyanígy a festészeté is- a meztelen emberi test. A művészetekben nagyon erős volt a hírnév utáni vágy. Az alkotó névtelensége, alárendelt helyzete megszűnt. Hírnévre, halhatatlanságra vágyott, de még életében meg akarta kapni a babérokat. A régi és új korszak határán a költőóriás, Dante állt. Elevenen képet ad arról, hogyan gondolkodott a középkori ember a világról, Istenről, a túlvilági életről, de már jelen vannak benne a reneszánsz ember gondolkodásának legfőbb elemei: a világ megismerésének vágya, az érzelmek szabadságának, az egyéni hírnévnek, a dicsőségnek az igénye, a szenvedélyes érdeklődés a természet, az ember belső világa, a szerelem iránt. A középkorban az ember a kultúrát vallási élményként élte át, most a műveltség a vallástól különvált, az antiquitással mély rokonságot tartó része az ember szellemi életének. A képzőművészetben Giotto művészete egyesítette magában a régit és az újat. Emberlátása, monumentalitása a reneszánsz első képviselőjévé avatta. Az első festő, akinek egyénisége minden alkotásán felismerhető. Masaccio a festészetben lépett túl mesterén nemcsak képei nagyobb mélységével, hanem alakjainak természetességével, szinte portrészerűségével is, s nála az alak és a környezet egy kompozíciós gondolat egységében jelenik meg. Az építész Brunelleschi zseniálisan megtervezett alkotásainak harmóniája az embert állította a központba. Ő ismerte fel, milyen fontos az építész számára a matematika, mint a perspektíva alapja. Ezzel összekapcsolta a művészetet és a tudományt. Munkáját tanítványa, Alberti folytatta, s lefektette a perspektíva kialakításának elveit is. Az új építészetet az egyszerű és világos konstrukció, a harmonikus arányok jellemezték A szobrász Donatello nagy művészettel és kiváló anatómiai tudással mintázta remekeit, mint Dávidját vagy Gattemalata condottieri lovasszobrát. . Az érett reneszánsz az itáliai művészetben Leonardo da Vincivel kezdődött. Univerzális érdeklődés élt benne a világ megismerésére: ízig-vérig kutató, a valóságot vizsgáló művészegyéniség. A másik két óriás, Raffaello és Michelangelo művészete már a XVI. Század új kulturális központjában, Rómában bontakozott ki. A humanizmus derűs harmóniaideálját legtökéletesebben Raffaello fejezte ki. A képeiből sugárzó életöröm, a finom érzelmek tiszta, egyszerű kifejezése egyedülálló. A kor eszménye a tetterős, heroikus ember ábrázolásában viszont Michelangelo töltötte meg legbámulatosabban monumentális alakjait emberi tartalommal, szenvedéllyel, drámaisággal mind szobrain, mind festményein. Az érett reneszánsz e három óriás művészetében érte el csúcsát. A XVI. Század közepén már megtört lendülete. Ennek oka Itália gazdasági életének hanyatlása, amely az utak nyugatra tolódása és Itália széttagoltsága következtében mind élesebben jelentkezett. Ehhez járult a politikai-társadalmi helyzet megváltozása. Velence gazdasági és politikai jelentőségét továbbra is megtartotta még, s a reneszánsz szellemi élet új központja lett. Festőiskolájának nagy tehetségei, mint Giorgone, Tiziano. A realista reneszánsz hagyományokat folytatták. Európában nagy változások történtek e korban: a gazdasági és társadalmi fejlődés elvezetett a reformációhoz, majd kibontakozott az ellenreformáció. A nyugtalan, háborús évek a kulturális életben is nagy változásokat hoztak. De a reneszánszban nem a külső események a változás jelentkezésének fő vagy egyedüli okai. A reneszánsz dinamikus, magában hordja a változást, a fejlődést. A kibontakozó manierizmus feloldja a reneszánsz objektívizmusát, hangsúlyozza a művész személyes beállítottságát és a szemlélő személyes élményére hivatkozik. A manierizmus egész Európában elterjedt. Már az idős Michelangelónál kibontakozott, s hódító útját olyan nevek jelzik, mint Tintoretto, Greco, Brueghel. Utána pedig, s részben vele párhuzamosan kibontakozott a barokk. A XVI. Század nemcsak átmenet a barokkba, hanem a humanizmus és reneszánsz európai elterjedésének a korszaka is. A kulturális haladásnak hatalmas lendületet adott s az ismereteket szélesebb tömegekhez is eljuttatta a kor legnagyobb találmánya, a könyvnyomtatás által tömegessé és hozzáférhetővé tett könyv. 1440 körül sikerült Guttenbergnek célhoz érnie, kidolgozta a betűöntés, a szedés és nyomás technikáját. A könyvnyomtatás kezdettől tőkés vállalkozás. Azonnal piacra termelt: elsőnek a bibliát nyomtatta ki Guttenberg, mert az biztosan eladható volt. A könyvnyomtatás ezután a tudomány legújabb eredményeit szövegben és képben széles tömegekhez juttatta el, s lehetővé tette, hogy a különböző mesterségeket már ne csak szóbeli magyarázat, szemléltetés és gyakorlás útján lehessen elsajátítani. Ezzel szükségessé tette, hogy a mesterek megtanuljanak írni-olvasni, s így kapcsolat szülessék a kézművesek és a tudományok művelői között.

Share this: