Szent Ágoston a középkori filozófia első nagy alakja. Ebben az időben a vallási ideológia vált uralkodóvá. Ez a filozófia a patrisztikával kezdődött (II-VIII. sz.), mely a hatalommal való kompromisszumra és az „antik filozófia továbbfejlesztésére” törekedett. Ennek a kornak a legkiemelkedőbb képviselője Augustinus volt.
A tudást feltétlenül alárendelte a hitnek. Gondolkodásának alapja a boldogság megszerzésének kérdése. Így a megismerés és az ember célja egybefolyik nála. A boldogságot az ember csak Isten bírásával érheti el, ezért az embernek azt kell kutatnia, hogy miként bírhatja Istent; ennek pedig első és kizárólagos feltétele az Isten megismerése. Mivel Isten (tehát az igazság) a tárgyi világban nem lelhető fel, befelé kell fordulni. Elvárja az emberektől a világtól való elfordulást, a szubjektivitásba való merülést. Ennek első államosa a hit. Ágostont a külvilág nem érdekli.
Az értelem nála csak annyiban játszik szerepet, amennyiben az eszköz az Istenhez vezető úton. Az értelem szükségszerű és örök igazságokat képes megragadni. Nála az örök igazságok valami anyagtalanra, Istenre vonatkoznak. A gyakorlati tudást csak mint a létfenntartás eszközét fogadja el. Az értelem, azaz a lélek az igazságot nem a külvilágból, nem is egyik régebbi életéből nyeri, hanem a lélek mélyén lakozó isteni tanító tanítja meg rá. Így tehát ömagában is megtalálhatja a természeti törvényeket, mely az örök isteni törvény visszfénye. Az az erő, mellyel az ember dönt a törvény megvalósítása mellett vagy ellene: az akarat. Az akarat mozgatója a szeretet. A szeretet készteti az akaratot a végső jó (Isten) felé. Szerinte az Isten mindent elrendelt, így minden történés eleve elrendelt. A szeretet eredetéről pedig azt tanítja, hogy az Isten ingyenes ajándéka, mely a kegyelem révén kerül az emberbe. A kegyelem, amely az ember túlvilági boldogulásának nélkülözhetetlen feltétele, megelőzi a jó cselekedetet, nem szerezhető meg az ember ereje által, hanem csak isteni kiválasztással.
Az eredeti bűntől kezdve két szeretet van jelen a földön: az önszeretet és az istenszeretet. Az elsőnek a földi állam felel meg a gonosz világaként az angyalok bukásától. Az isteni állam megtestesítője a földön az egyház. E két állam között állandó harc folyik, ez az emberi történelem. A harc az utolsó ítéletben záródik le, ekkor lesz teljes az isteni győzelem. Bár a földi államnak is van lehetősége, hogy Istennek tetszően rendezkedjék be.
A tudást feltétlenül alárendelte a hitnek. Gondolkodásának alapja a boldogság megszerzésének kérdése. Így a megismerés és az ember célja egybefolyik nála. A boldogságot az ember csak Isten bírásával érheti el, ezért az embernek azt kell kutatnia, hogy miként bírhatja Istent; ennek pedig első és kizárólagos feltétele az Isten megismerése. Mivel Isten (tehát az igazság) a tárgyi világban nem lelhető fel, befelé kell fordulni. Elvárja az emberektől a világtól való elfordulást, a szubjektivitásba való merülést. Ennek első államosa a hit. Ágostont a külvilág nem érdekli.
Az értelem nála csak annyiban játszik szerepet, amennyiben az eszköz az Istenhez vezető úton. Az értelem szükségszerű és örök igazságokat képes megragadni. Nála az örök igazságok valami anyagtalanra, Istenre vonatkoznak. A gyakorlati tudást csak mint a létfenntartás eszközét fogadja el. Az értelem, azaz a lélek az igazságot nem a külvilágból, nem is egyik régebbi életéből nyeri, hanem a lélek mélyén lakozó isteni tanító tanítja meg rá. Így tehát ömagában is megtalálhatja a természeti törvényeket, mely az örök isteni törvény visszfénye. Az az erő, mellyel az ember dönt a törvény megvalósítása mellett vagy ellene: az akarat. Az akarat mozgatója a szeretet. A szeretet készteti az akaratot a végső jó (Isten) felé. Szerinte az Isten mindent elrendelt, így minden történés eleve elrendelt. A szeretet eredetéről pedig azt tanítja, hogy az Isten ingyenes ajándéka, mely a kegyelem révén kerül az emberbe. A kegyelem, amely az ember túlvilági boldogulásának nélkülözhetetlen feltétele, megelőzi a jó cselekedetet, nem szerezhető meg az ember ereje által, hanem csak isteni kiválasztással.
Az eredeti bűntől kezdve két szeretet van jelen a földön: az önszeretet és az istenszeretet. Az elsőnek a földi állam felel meg a gonosz világaként az angyalok bukásától. Az isteni állam megtestesítője a földön az egyház. E két állam között állandó harc folyik, ez az emberi történelem. A harc az utolsó ítéletben záródik le, ekkor lesz teljes az isteni győzelem. Bár a földi államnak is van lehetősége, hogy Istennek tetszően rendezkedjék be.
Megjegyzés küldése