A XIX. századi modern társadalmak eredményezte társadalmi-morális problémák. A racionális filozófiák plauzibilitás vesztése, az újkori emberképen túlmutató irányzatok iránti felfokozott igény jelentkezése. A vallásosság, valamint a vallásos bölcselet térnyerése a XIX. század második felében. Tradicionalizmus és modernizmus a keresztény vallásosság keretei között. A neotomizmus eszmerendszere Maritain munkásságában, a társadalmi problémák iránti érzékenység fokozódása a vallásos bölcseletben. A modernizmus két meghatározó irányzata: A perszonalizmus és a teilhardizmus a XX. században.
A skolasztikus filozófiát a reneszánszot és a reformációt követően az ellenreformációnak csak átmenetileg sikerült megújítania, a XVIII. sz. racionalizmusa és Kant filozófiája viszont visszaszorította a teológiai akadémiák falai közé, és sokáig képtelen volt alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez (pl. elutasította a darwinizmust, a liberalizmust, a szocializmust, 1864-ben jegyzéket a pápa jegyzéket jelentette meg a téves tételekről, az 1869-71-ben megtartott I. Vatikáni Zsinat még a pápai tévedhetetlenség dogmáját hirdette).
Ugyanakkor az emberiség klasszikus világképe, mely az embert helyezte a középpontba, és megváltást ígért részére, a tudományos felfedezések hatására összeomlott, és igény volt egy új vallásosságra, mely eligazítást ad az egyre bonyolultabb világban.
A katolikus filozófia megújulását XIII. Leo pápa 1879-es enciklikája indította el azzal, hogy javasolta a visszatérést Aquinói Tamás tanaihoz és az ész meg a hit összhangjának a megteremtését. 1889-ben létrehozták Löwenben (Belgium) a Filozófia Legfelső Intézetét, mely a neotomista filozófia központja lett.
A neotomisták a legmagasabb rendű realitásnak az isteni őselvként felfogott tiszta létet tartják, az anyagi világot másodlagosnak, leszármazottnak tartják. Isten a lét végső oka és alapja. Megtartották Aquinói Szt. tamás istenbizonyítékait is.
Megkísérelték összeegyeztetni a modern tudományokat a vallással, ezért fontosnak tartották a szaktudományok és a vallás közötti ellentmondások feloldását a hitigazságok védelmében.
Megismeréselméletében a megismerésnek három fokozatát tárgyalta: az érzéki, az elméleti és az értelemfeletti (szupraracionális) megismerést. A tudományok rendszerét Arisztotelészhez hasonlóan hierarchikusnak tartotta. Elvetette az empirizmust annak elmélet-és metafizikaellenessége miatt.
Társadalomelméletében arra mutatott rá, hogy sem a kapitalizmus, sem a kommunizmus nem teljesen humanista, mert az elsőben az egyéni, a másodikban a közösségi önzés kerül túlsúlyba. A humanizmus egy általa elképzelt keresztény társadalomban fog kiteljesedni.
Mivel a neotomizmusban a középkori skolasztika számos eleme megtalálható volt (ilyenek a tekintélyelvűség – Arisztotelész és Aquinói Tamás örökségének tisztelete, konzervativizmus – törekvés az új ismeretek helyett az örök igazságok megragadására, a teológia kiszolgálása – vagyis a hitigazságok alátámasztásának kísérlete a filozófia és a tudományok által), a modern vallásosságnak hamarosan más irányzatai is kibontakoztak.
Megjegyzés küldése