Latin-amerikai irodalom
Gabriel García Márquez: Száz év magány című könyve az egyik legcsodálatosabb könyv, amely 1967-es megjelenése után egy csapásra vált generációk egyik meghatározó olvasmányélményévé, és amely az addig elhanyagolt latin-amerikai irodalom felé irányította a világ érdeklődését.
Így a latin-amerikai irodalom a XX. század hatvanas-hetvenes éveitől került az irodalmi érdeklődés előterébe. A gyarmati függésből felszabadulva, az itt élő népek kialakították irodalmuk a spanyol irodalomtól független, sajátos arculatát. Felelevenítették, és újra felfedezték az indián őslakosok, a négerek és meszticek világát, kultúráját. Az ősi mítoszkincs, a rítusok és legendák fontos elemei, szemléletformálói lettek az itteni szépprózának.
Író
Életrajz:
Gabriel García Márquez, teljes nevén Gabriel José de la Concordia García Márquez, 1928. március 6-án született egy kolumbiai falucskában, Aracatacában. A dél-amerikai író, újságíró, elbeszélő, élete legnagyobb részét Mexikóban és Európában (Róma, Párizs) töltötte; jelenleg Barcelonában él. A világ számos városában járt, igazi 'világpolgár', aki ismeri az európai irodalmat is.
Jogot tanult, de nem szerette, tanulmányait hamar abbahagyta.
Pályaképe, művei:
Pályafutását 1948-ban újságíróként kezdte. Kezdetben a kolumbiai napilap, az El Espectador riportereként dolgozott. A riporterkedést ugyan kedvelte, de csak megélhetése miatt folytatta egészen 1961-ig ezt a mesterséget. 1959 és 1961 között a forradalmi Kubával való rokonszenv jeleként a Prensa Latina hírügynökségnek dolgozott Bogotában, Havannában és New Yorkban. 1961-ben elhagyta az Egyesült Államokat, ahová csak 1971-ben engedték visszatérni: ekkor díszoklevelet kapott a Columbiai Egyetemtől.
1948-ban kezdett elbeszéléseket írni. Első regényével, a Söpredékkel tíz évig házalt, míg végre 1955-ben kiadót talált rá. Korai írásaiban még Faulkner hatásai mutathatóak ki.
Első figyelmet érdemlő munkája az Egy hajótörött története volt, amelyet 1955-ben cikksorozatként jelentetett meg. Ebben egy, a kormányzat által dicsőségesnek beállított hajótörés valódi, dicstelen történetét mutatta be. Ezzel kezdődött külföldi tudósítói karrierje is (Rómában, Párizsban, Barcelonában, Caracasban és New Yorkban), mivel Kolumbiában nem volt többé biztonságban. A történetet 1970-ben könyv formájában is kiadta, és sokan regénynek tekintik
Nem sokkal ezután három könyve látott napvilágot: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon című kisregénye, a Baljós óra (La mala hora) című regénye és Az óriás mama temetése (Los funerales de la Mamá Grande ) című novelláskötete.
1961-ben Párizsból - ahonnan addig egy kolumbiai lapot tudósított - Mexikóba költözött, mert vonzották a film kínálta lehetőségek.
1965-ben kezdte írni Száz év magány című regényét. 1967-ben Argentínában jelent meg, azóta számtalan spanyol kiadást ért meg, és eddig huszonhárom országban tizennyolc nyelvre fordították le. Magyarul 1971-ben jelent meg Székács Vera fordításában.
Egyébként nem teoretizáló alkat: az irodalomról, az írásról szándékolt komolytalansággal nyilatkozik. Mint például: "Azért vagyok író, mert szeretném, ha a barátaim kedvelnének. Azért írok regényeket, hogy a könyveimmel minél több barátot szerezzek."
1972-ben megkapta a Romulo Gallegos-díjat, melyet ötévenként a legjobb spanyol nyelven írott regénynek ítélnek oda.
Az 1981-ben megjelent Egy előre bejelentett gyilkosság krónikáját, amely egy vérbosszú újságokban is megjelent történetét meséli el, és a Szerelem a kolera idején-t, ami nagyszülei szerelméről szól. Ezeken kívül több műve is a „García Márquez világegyetemben” játszódik, több könyvben is felbukkanó szereplőkkel, eseményekkel és településekkel.
2002-ben adta ki önéletrajzi könyvét, a Vivir para contarla, egy háromkötetesre tervezett mű első részét. Ez magyarul Azért élek, hogy elmeséljem az életemet címmel jelent meg.
Talán nem tartozik az életmű legértékesebb darabjai közé, de élvezetes és lendületes olvasmány a Bánatos kurváim emlékezete című kisregény. A főhős a helyi lapba írja tárcáit, színházi és zenei kritikáit., ám a prózaíráshoz nincs tehetsége, legfőképpen pedig elhivatottsága. A főszereplő nem mozdult ki szülővárosából, ahol némi izgalmat csak a nyilvánosházak jelentenek; kurvákhoz járt egész életében. Egyszer meg akart nősülni, de az esküvő napján inkább otthon maradt kényelemből. Ajándékként a kilencvenedik születésnapjára azt találja ki, hogy egy szűz kamaszlánnyal tölt egy szenvedélyes éjszakát. A Madame fel is hajtja neki a kívánt tizennégy éves lányt, ám a felkészített, alvó szépség mellett hősünk nem azt találja meg, akit rendelt, hanem azt, akire egész életében vágyott. A férfi élete megváltozik: tárcái szerelmes levelekké formálódnak, ünnepelt publicista lesz, akinek a rádiók olvassák be írásait, de számára nem ez a fontos, hanem az, beköltözött a szívébe a szerelem. Felismeri, hogy létezik egy valóságos, boldog élet, és számtalan gyötrelem után beteljesülhet az első szerelme. García Márquez gyorsan, ám élvezettel elolvasható, műgonddal megírt kisregényének lapjain egy lehetetlen kapcsolat bontakozik ki.
García Márquez 1982-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat.
A mű keletkezéstörténete:
Márquez 1965-ben kezdte el írni ezt a regényét és tizennyolc hónap alatt, fejezte be, miközben családjával kölcsönpénzen élt.
Márquez sok művében meghatározóak a gyermekkor élményei. Ugyan csak kilencesztendős koráig élt Aracatacában, de ezek az évek mindmáig kiapadhatatlan ihletforrásként táplálják műveit.
Másrész már felnőtt korában visszalátogatott nagyszüleihez és ekkor éri a kihalt falu élménye: ami szinte teljesen üres és minden ház eladó (ez a motívum figyelhető meg a regény végén).
Műfaji besorolás:
Márquez regényé egyrészt a családregény hagyományát folytatja, mivel a Buendia család öt generációjának életét vonultatja fel. Bár nem a klasszikus realista családregény műfaji elvárásai szerint épül fel, hiszen nem hordoz magában realista vonásokat, mivel nem egy ténylegesen valóságos történetet mutat be és sok benne a mitikus vonás.
Másrészt tekinthetjük eszmeregénynek, mivel a különböző szereplők egy-egy ideológiát képviselnek, valamiért megszállottan küzdenek. ( ez részletesen a szenvedély magányosai alpontban van kifejtve)
Márquezt gyakran a mágikus realizmus leghíresebb írójának, megújítójának nevezik a Száz év magány is erősen, kötődik is ehhez a stílushoz, de túl változatos ahhoz, hogy könnyen beskatulyázható legyen. A mágikus realizmus előfeltétele az, hogy hiányoznak belőle a népmesei elemek: nem minden furcsa és megmagyarázhatatlan folklórikus: néha egyszerűen ilyen az élet. Az író összeköti a kézzelfogható, mindenki által elfogadott valóságot és a hihetetlennek tűnő, asztrális síkot. Még a legreálisabban gondolkodó, földhözragadt szereplők számára sem kelt megütközést a szellemek léte, az egyes figurák természetfeletti képességei. Bárki számára egyértelmű ezek léte így az író számára sem kétséges a csodás elemek teljesen realista megjelenítésének szükségessége a történetvezetés döccenőmentessége céljából. A szereplők közül többen képviselnek valamilyen természetfeletti hatalmat, annak ellenére, hogy mindennapi életük az átlagemberek világában zajlik. Az író használja - a szintén mágikus realizmusra oly jellemző- az időtorzítás lehetőségét is, szabadon játszva a pillanatokkal, évekkel, amelyek kimerevedve vagy hirtelen vágtatva szolgálják a cselekmények összefonódásait. A műfaj jellemzője az is, hogy több generáción át játszódik a történet, valamint hogy az események újabb szereplőkkel ugyan, de periodikusan ismétlődnek, és kimenetelük is azonos. Általában elveszik a kauzalitás, megszűnik az ok-okozati összefüggés, ám emellett a végén kiderülhet, hogy egy láthatatlan erő által irányítva mégis minden mindennel összefügg. Gyakori elem, hogy a figurák előre bűnhődnek még tettük elkövetése előtt, vagy kollektív családi bűnöket magukra véve isteni igazságszolgáltatás teljesedik be rajtuk, generációk terhét vetve le így magukról. Az is a műfaj egyik ismérve, hogy történetek valamilyen kulturális keveredés időszakában játszódnak, egy új világ bekövetkeztének hajnalán. Múlt és jelen azonban egymásból következve magyarázza és értelmezi az egyes szereplők jellemvonásait, illetve a fokozatosan egymásba fonódó cselekményszálakat. A mágikus, földöntúli elemek kohéziós ereje válik így a rejtett összefüggések kulcsává.
A regény jellemzői:
1. Cselekmény:
A Száz év magány cselekménye egy képzeletbeli kisvárosban játszódik, és a Buendiák nemzetségének mintegy száz évét, öt nemzedék történetét foglalja magában. Az ősapa, José Arcadio nemzedéktársaival együtt elhagyja régi lakóhelyét és alapítja meg az új települést, Macandot. A kezdetben virágzó, természeti állapotban önnön íratlan törvényei szerint élő kisváros csak Melchiades és cigánycsapatának időnkénti megjelenése nyomán lép kapcsolatba a külvilággal. A város békéje és harmóniája a hatóság embereinek megjelenésével bomlik fel először , ennek következtében a Aureliano Buendia ( második nemzedék) megszervezi Macando férfiaiból a liberálisok oldalán harcba induló csapatot. Buendia ezredes minden felkelésének megszervezésekor vereséget szenvedett. A béke beköszöntével Macandóban banántársaság alakul. Így a kisvárosra hirtelen tör rá a civilizáció annak minden modern vívmányával és gazdasági-társadalmi viszonyrendszerével. Mindez szinte követhetetlen fejlődést eredményez és közben a hagyományos ősi világ formái tovább bomlanak. Egy szrájk és annak véres leverése után a banántársaság távozik Macandoból és a Buendiák nemzedékével a város is feltartóztathatatlanul tart a végpusztulás felé. Miközben Aureliano Babilonia (ötödik generáció tagja) megfejti a Melchiadestől származó tikos jövendöléseket a város és családja jövőjéről, bekövetkezik Macando és az utolsó Buendia pusztulása.
2. Tér:
Egy kolumbiai elzárt falucska a helyszín, mely az eseményekkel túlnő önmagán. A történet jelentősége kitágul az egész emberiségre. Macando túllépő önmaga helyén és jelentésén egyszerre válik Kolumbia, Latin-Amerika és az egész emberi világ színterévé.
3. Idő:
Évszámszerű pontossággal a történések ideje nem határolható be. A regényvilágból csupán annyi vehető biztosra, hogy a történetre való rálátás ideje a XX. század , s ebből a látószögből tágul az idő a múltba. Legmesszebb a XVI. századig.
A regény sajátos időszemléletében az utódok az elődök életét személyes emlékeik körébe vonják. Az emlékezet tehát maga az elmúlásnak, feledésnek ellenálló élet.
4. Szereplők:
A regény szereplői –a kisváros közössége és a Buendíák- a mítosz jellemzői szerint megformáltak, egy világ- és önértelmezés részei, melyben a közösség (illetve az egyén) önmaga és a világ viszonyrendszerére, létének eredetére és céljára keresi a választ.
5. Narráció:
A narrátor (író) meséli el a történetet különböző néző pontokból. Ősi epikát idézi a narráció, a történetmondás válik fontossá, csak az számít, hogy elmesélje a történetet (a mesélés kedvéért mesél). Mögöttes céloktól mentes, nem az elemzés vagy bírálat van a központban, nem társadalmi, lélektani összefüggéseket ír meg, hanem a mesélés önértékét fedezi fel. A XXI. század effelé tendál megint: egyszerű lineáris történet, nincs más cél.
Valóság és mítosz:
Valóság:
Ha a valóság felől nézzük a történetet, a latin-amerikai (kolumbiai) múlt krónikája, a helyi sorskérdések számbavétele elevenedik meg, sajátos politikai viszonyaival, életmódjával, és a kontinens jellegzetességeivel. Egyedüli éghajlata, a rendkívüli meleg, hatalmas esőzések, nagy távolságok megjelennek a történetben. Vég nélküli polgárháborúk, és döbbenetes elzártság jellemzi Macondót.
Ebbe a történetbe épülnek be mesés motívumok, melyek a mítosz felé vezetnek. Ezek nem kötődnek helyhez, hanem az egész emberiségre jellemzőek. Éppúgy Európának legősibb történeti gyökerei, mint Dél-Amerikának, így mossa össze hazájának sajátosságait az európai kultúrkinccsel, így teszi számunkra is közelivé a távolit, ismerőssé a sose látottat, érdekessé és egyben bonyolulttá a történetet és érezteti velünk, mintha rólunk is szólna, mi is oda tartoznánk.
Mítosz:
A mítosz olyan, a különböző kultúrák korai szakaszában megjelenő elbeszélés, történet, amely egy közösség átfogó világ – és létmagyarázatát adja. Világképében a megismerés tapasztalati és tapasztalatontúli (transzcendens) szintjei egyaránt jelen vannak. Egy-egy nép mitológiája (mítoszainak összessége) a közösség miden tagja számára ismert (volt), melynek lényege a közös értés, a hagyomány mindenki számára érvényes jelentés, példája.
Így a mítoszt később feldolgozó irodalmi alkotás ekképpen annak a hagyományos, mindenki számára érvénes jelentésével léphettek párbeszédbe, vagyis az újraírt mítosz az eredeti jelentésétől való eltérésben határozza meg önmagát. Márquez regényének újdonsága, hogy nem egy mítosz újraírását adja, hanem az élő, jelenvaló mítosz válik a mű szemléletének, világképének kifejezési formájává, beszédmódjává. Ez azt jelenti, hogy az élő hagyományba be nem avatott olvasónak meg kell ismernie e mitikus világlátás logikáját, bele kell helyezkednie annak szemléletmódjába.
Ezért gyakran érezhetjük, hogy bibliai jelenetekhez hasonló történetek játszódnak le,vagy mitológiai alakok születnek újjá a regény lapjain.
Bibliai történetek:
➢ Prudencio Aguilar meggyilkolásának bűne és ebből következő kiűzetés –Ádám és Éva kiűzetése a Paradicsomból
➢ A falu alapítóinak 26 hónapos átkelése a sierrán - A zsidók pusztai vándorlása
➢ Második Aureliano jószágának természetfeletti szaporulata - Jákob és fiainak története az Ószövetségben
➢ Csaknem öt évig tartó esőzés - Özönvíz
➢ Remedios mennybemenetele - Mária mennybevétele
➢ José Arcadio tudásvágya párhuzamba vonható a bibliai Ádám tudásvágyával
Görög mitológia alakjai:
➢ Ursula - Héra alakja, aki a családi tűzhely védelmezője, a nemzetség összetartója
➢ Aureliano ezredes - Sebezhetetlen Akhilleuszként küzd a polgárháborúban.
➢ Ursula és José Arcadio házassága a mítoszokra jellemző vétségben köttetik (unokatestvérek)
➢ .
➢ A hírvivő Melchiades alakja a görög mitológia Hermészének feleltethető meg. Szabadon jár élet és halál között.
Ősi epikát idézi a narráció, a történetmondás válik fontossá, csak az számít, hogy elmesélje a történetet( a mesélés kedvéért mesél). A XX. században inkább a társadalom lélektana a fő kérdés, de Márquez nem erről akar írni. Mögöttes céloktól mentes, nem az elemzés vagy bírálat van a központban, nem társadalmi, lélektani összefüggéseket ír meg, hanem a mesélés önértékét fedezi fel. A XXI. század effelé tendál megint: egyszerű lineáris történet, nincs más cél. Hétköznapi életről szól a regény,a hétköznapok apró eseményeit mondja el nem pedig kalandokat és hősöket beszél el : hogyan várják az eső végét, hogy nevelik a gyerekeket, hogyan bánnak a betegekkel, vagy hogyan várják a vendégeket. Ezek közben a nagyon egyszerű dolgok közben mégis a legfontosabbról beszélnek: szerelemről, halálról, férfi és nő örök harcáról és kapcsolatáról, az élet valóban fontos dolgairól. Ezekhez mégsem használ patetikus hangot, így e témák megjelenése nem válik emelkedetté.
Egy konkrét család életén keresztül belecsempészi a filozófiát is. A nagyon sokrétegű regényben ezt is megtalálhatjuk.
Nem csak újraértelmezi a mítoszokat, hanem újakat is teremt.
- Álmatlansági kór - nagy felejtés mítosza: A mai modern ember gyötrelmeit emeli be az ősi mítoszok közé.
A múltról és a jelenről egyszerre ír, egy kis kolumbiai faluról és az egész emberiségről.
Nem csupán a mítoszok újraírását adja, hanem az élő, jelenvaló mítosz válik jelentőssé. A falu népének sorsa az egyetemes emberit példázza.
Mitikusvilágszerűség megteremtésében fontos szerepe van a regény sajátos időszerkesztésének, melyben az utódok és az elődök életét személyes emlékeik körébe vonják. Így az egymást követő nemzedékek nemcsak saját múltjukat, hanem a születésük előtti időt őrzik, azaz a kezdet és a vég közé kifeszített teljes időtartományt egyidejűen jelenvalóvá, térszerűvé teszik. Az emlékezés tehát nem más, mint maga a feledésnek, megsemmisülésnek, elmúlásnak ellenálló élet. Ezért esik Macando népe Melchiades eltűnését követően az álmatlansági korba. Az idő viszonylagossága, érzékelésének szubjektivitása több helyen is megfigyelhető. José Arcadio saját hanyatlásának tapasztalataként szembesül létének értelmetlenségével, amit az idő megállásaként fogalmaz meg. Ursula az idő ciklikusságát érzékelteti, mikor a folyómedret, tisztítják, így szól: „Mintha körben járna az idő, és visszatértünk volna a legelejéhez.”
Az idők végezete, legalábbis ami Macando és a Buendiák sorsát illeti, véget vet a körforgásnak. Ideje a pergament megfejtésének pillanatával esik egybe: az utolsó Buendia már tudja, hogy „mindaz, ami írva vagyon bennünk, öröktől fogva és mindörökre megismerhetetlen, mert az olyan nemzetségnek, amely száz év magányra van ítélve, nem adatik meg még egy esély ezen a világon.”
Burjánzás és pusztulás:
A regény bevezető részében különös kép tárul elénk. A falualapítók olyan mélyre hatolnak az őserdőben, hogy oda már se a napsugár, se a madarak nem követik őket. Bezárul a múlt, és ezen az elzárt helyen kezdődik egy új élet, ebből növekedik ki a falu.
Mintha ez a burjánzás lenne a jellemző az itt élő emberek életére is. Lakói éppoly gyorsan szaporodnak, mint az őserdő növényzete, Aurelianonak például tizenhét gyermeke születik. Az emberek együtt élnek a természettel így burjánzásuk, illetve pusztulásuk természetes, hogy együtt történik
Az idő, az elmúlás és halál mementójaként egy ősrégi spanyol gályát találnak. Azonban a széthulló roncson új élet fejlődik, s mintha így lenne az Macondó lakóival is. Az emberek halálát is így övezi az élet, a pusztulás és a születés egymás mellett van jelen. A Buendiák amíg élnek, nagyon élnek. Hatalmas tettekre vállalkoznak, rengeteg emberről gondoskodnak, tucatszám fogadják be a vendégeket, óriási lakomákat rendeznek, háborúkat, forradalmakat vezetnek. Ha szerelmesek, porig akarnak égni a szenvedélyben, ha gyűlölnek, tétovázás nélkül gyilkolnak. Amilyen sűrű és túl burjánzó az életük, olyan hirtelen jövő a haláluk is. Buendía ezredesnek mind a tizenhét fia meghalt még őelőtte, a Szép Remedios körül pedig hullanak a férfiak, mert szerelmük halált hoz rájuk, a gringók ezerszám gyilkolják le az embereket.
Szerelem és halál, születés és pusztulás, élet és halál, szaporodás és elmúlás egy időben van jelen, így akár ezen ellentétek egy nap alatt is bekövetkezhetnek. Rebeca és José Arcadio a temetővel szemben béreltek házat, Ursula és férje szerelme pedig a gyilkosság éjszakáján teljesült be.
Test és lélek
A regényben többször megjelenik a bomlásnak indult emberi test (Rebeca tarisznyájában : ősei csontjai, Fernanada apja saját hulláját postázza) Márquez naturalista módon próbálja leírni akár a halott, akár az élő testet. A valóságról ír, szépítés nélkül, a mocsokról, gusztustalanról, is,ez mégsem borzasztó, hiszen ez is az emberi élet része (például Melchiades porhüvelye, vagy José Arcadio oszló teteme). A halál nem egyenlő a hullává válással, a lélek magasabb rendű, mint hordozója. Ursula például maga dönti el, hogy mikor hal meg, Amaranta pedig győzedelmeskedik az elmúlás felett, mikor még halálával is másoknak tesz szolgálatot. A szereplők természetesen beszélnek a halálról, mivel tisztában vannak vele, hogy többet jelent, mint az a gusztustalanság, ami hordozza.
A szagok azonban fontos szerepet játszanak a műben. A szereplők testszagok alapján tájékozódnak és mondanak véleményt. Pilar Ternera füstszagú, az örömlányokból "hervadtvirág-szag" árad, Remediosban keveredik az erdei állatok és a frissen vasalt ruha szaga.
Szemérem és szemérmetlenség egyaránt jelen van. Előbbinek Fernanda a megtestesítője, aranybilijével, bokától csuklóig zárt hálóingjével. Férje szerint épp ez a természetellenes, mert a mindent megszépítő virágnyelv sokkal erkölcstelenebb, mint a mindent kimondó természetesség. Hősei pontosan tudják, hogy a test mennyivel kevesebb, mint a lélek, a szerelem több, mint a szeretkezés. Még a legbujább emberek is megbánják, hogy ennyi időt pazaroltak el az életükből „féktelen paráználkodásukkal".
A szenvedély magányosai
A veszély, amire Márquez regényben figyelmeztetni akar: a magányosság. A Száz év magány az egymástól való elidegenedés keserű folyamatát, gyilkos következményeit tárja fel. A Buendía hatalmas család volt, mégsem voltak igazán boldogok. Ez a társas magány nem csak a családra, hanem a párkapcsolatokra is jellemző: elhidegülés, elköltözés, boldogtalanság az, ami beárnyékolja a szerelmeket. És ez a társas magány nem csak latin-amerikai probléma, hanem az egész XX. századi világra jellemző. Az író megpróbál választ adni erre a problémára: a kultúra, a történelem egyedül a helyes út egymás felé.
A Buendía család tagjai megszállottan küzdenek valami célért, ami egész életüket meghatározza. A család minden tagja szenvedéllyel küzd valamiért de egyedül kell megvívnia a harcot. Ugyan családban élnek és halnak meg, de mégis magányra vannak ítélve.
Az ezredes és Második José Arcadio az igazság megszállottjai. Aureliano a polgárháborúban, Második José Arcadio a gringókkal szemben. Harcuk reménytelen és eredménytelen, de küzdenek tovább, bukásuk pedig őket taszítja a legmélyebb kiábrándulásba.
A családalapító és az utolsó sarj egyaránt a tudás keresésének szenteli az életét. Amit az ősapa keresett, azt kutatja az utolsó Aureliano is. Ironikus és tragikus egyben: a családnak és önmagának pusztulása áll a pergameneken.
Ursula szenvedélye a józanság és a meleg vendégszerető otthon. Férje nyugtalanságának ellentmondva marad ott, ahol gyermekük megszületett, és rendet tesz akkor is, mikor a férfiak romlásba döntenék a falut.
Amaranta, Rebeca és Meme a szerelem megszállottjai. Mindent feláldoznak a szerelemért, még ha az nem is teljesülhet be, és el is veszítik szerelmüket.
Hiába küzdenek mindannyian valamiért, mindegyikük bukásra van ítélve, nem lehetnek sikeresek. A szenvedély végzetüket hordozza, ez eredményezi elkerülhetetlen bukásukat, így elhagyottan, magányosan halnak meg.
Körforgások és ismétlődések
A mítosz ciklikus és szükségszerűség elve szerint építkező szemléletből fakadóan a szereplők az emberi lényeg változatlanságát is felmutatják Jellemző, hogy a nevek és az események mindig ismétlődnek.
Azonban a körforgás nem tökéletes, mert másként nem jönne el a pusztulás. A család egyre dekadensebben él, lassan kiürül a ház. Spirálisan jutunk el a pusztuláshoz. Az utolsó körrel, a Buendíák halálával Macondo is várja a pusztulást, maga is kísértetvárossá válik, és elnéptelenedik. A siralmas faluba még egyszer visszatérnek a cigányok, a visszatérő jelenet keretbe foglalja a történetet.
A nyomorúság is állandó. Az ezredest rendkívüli hősként tisztelik, azonban hiába harcol egész népéért, később mégis elfelejtik. José Arcadio tiszteletre méltó falualapító és vezető. Remediost szépségkirálynőnek választják. Utólag az életük mégsem látszik másnak, mint kudarcok és nyomorúságok körforgásának. Erre a körforgásra Ursula figyel fel. Észreveszi hogy az unokák, dédunokák ugyanazt teszik, mint elődeik, ugyanazok a szenvedélyek hajtják őket.
Ez már a nevek következetes ismétlődéséből is látszik:
Ez már a nevek következetes ismétlődéséből is látszik:
Aurelianók: idealisták, az igazságért harcolnak, szellem embere, visszahúzódó,
töprengő, elmélyülésre hajló
Arcadiók: élvezetek hajszolása, saját érzelmek fontossága, léhák, gyakorlati
emberek, vállalkozó szelleműek, tetterő és férfiasság jellemzi őket
Igazságtevő csodák
A regény szereplőinek sanyarú sorsát megkönnyítő igazságtevő csodákat figyelhetünk meg. A realizmus ellenére jelen vannak ezek, és megadják a szereplőknek azokat a lehetőségeket, amiket az élet is adhatna, ha nem lenne ilyen kegyetlen. Az író kárpótolja őket az elszenvedett fájdalmakért. Márquez csak így segíthet hőseinek, elviselhetőbbé teszi a nyomorúságot úgy, hogy közben nem változtatja meg a valóságot, csak megszépíti azt.
Ilyen igazságtevő csoda:
- Remedios mennybemenetele
- José Arcadio tiszteletére halálakor a természet apró sárga virágok özönével kárpótolja
- Amaranta „derűs”, nyugodt halála
- A bibliai özönvíz elönti Macondót, mintha el akarná mosni a falu utcáira tapadt vért a
sortűz után
- Mauricio Babilonia körül is folyton pillangók repkednek- ám aki nem érti meg a
csodát (Fernanada), rovarirtóval írtja bogarakat, ez földhöz ragadtságát bizonyítja.
A mű színházi előadásként
Budapesten a Vígszínház vitte színpadra Márquez regényét Forgács Péter rendezésével. A főszerepekben Börcsök Enikő (Ursula) és Hegedűs D. Géza (José Arcadio Buendia) játszottak.
Érdekességek:
Nagyon ötletesen lett megoldva a helyszín: erre szükség is volt, hiszen egy egész falut kellet megjeleníteni egy színpadon, ezt úgy oldották meg h a rámpák segítségével 3 részre, emeletre osztották a színpadot. Érdekesség volt még hogy egy ajtón, egy szekrényen és egy ládán keresztül is közlekedhettek a szereplők.
Ursula öregedést is ügyesen oldotta meg a rendező: egyrészt egy kendő segítségével, amelyet először a derekán majd a vállán végül a fején viselt, valamint a testtartásával, mozgásának sebességével, beszéd tempójával.
A legzseniálisabb megoldás az volt, ahogy a halottak megjelentek: ugyanis aki a más világba távozott fehér fénnyel lett megvilágítva, amire még az is rájátszott, hogy a szereplők arca fehérre volt festve: így tényleg hallottnak látszottak.
A legszebb jelenet szerintem az volt, amikor a pillangók repültek: ugyanis a színpad tükröződő felülettel volt körbe véve, és amikor fentről ledobták a papír pillangókat, azok tényleg úgy tűntek, mintha repülnének.
Változások ( könyvhöz képest):
A könyv és előadás között voltak eltérések is természetesen: voltak részek, amik kimaradtak, voltak, amiket máshogy oldottak meg. A legfeltűnőbb szerintem az előadás in medias res kezdése volt. A történet akkor kezdődött, amikor Ursula már megvakult: itt kezdte el mesélni a történetét és ugrott vissza a történet elejére.
A másik jelentős eltérés az volt, hogy az előadásban Ursula személye kapta a legnagyobb hangsúlyt, ő volt a történet elmondója is, míg a könyvben inkább Buendia ezredes a kiemelt szereplő.
A mű sajátosságai és újdonságai
A nemzetközi kritika szerint századunk egyik legnagyobb remekműve a regény. Márquez egy dél-amerikai család életének száz esztendejébe sűríti mindazt, ami az egész emberiségre érvényes. A végzet erejével a cselekvő akaratot szegezi szembe. Bármiképp is dől el a harc, csak az a fontos hogy az ember vállalja a küzdelmet. Az egyetlen veszély a magányosság. Márquez arra figyelmeztet, hogy minden eszközt helyénvaló, annak érdekében, hogy együtt tartsuk az embereket. Az emberi lényeg a regényét írta meg, elkerülhetetlen ismétlődéseket és hihetetlen átalakulásokat.
Megjegyzés küldése