Friss tételek
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pedagógia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pedagógia. Összes bejegyzés megjelenítése

A JELEN A MÚLTBÓL ÉPÍTKEZIK GYERMEKKÉP A NEVELÉSTÖRTÉNET KERESZTMETSZETÉBEN

"Gyermek sohasem fogom megérteni, hogy ezt a címet a felnőttek számára nem olyan kivételesen adják, mint az aranygyapjas rendet. Petőfire hiába keresik az összes nagyszótárú nyelvekben több és nagyobb jelzőt: gyermek. Viszont nincs is e joggal megbírálható teremtésnek, világnak, életnek különb, istenibb produktuma, mint a gyermek. A gyermek az elevenség, az öröm, a jövőbe ható ígéret, a bilincsbe nem vert ember, az igazán igaz Isten."

/Ady Endre: Petőfi nem alkuszik - Renaissance, 1910./



Az emberi létezés folyamatában az előre mutató - fejlődési - irány ideákban, követendő példákban, ember ideálokban jutott kifejezésre, a társadalom keletkezésétől fogva. Mivel a nevelés a társadalmi lét szükségszerű velejárója, - hiszen a legkezdetlegesebb társadalmakban is szükség volt a tapasztalatok átszármaztatására, a létfenntartást biztosító ismeretek elsajátítására - ezért minden kor emberének szüksége volt az ideális ember követendő példájának képére. Viszont a történelemben senki sem kezd mindent teljesen elölről. Minden nemzedék születésekor már készen találja létezésének bizonyos kiindulási feltételeit, a természeti, társadalmi és kulturális környezet adott fejlettségű állapotát. Természetesen ez a folyamat visszafelé is elgondolható vagyis a kor emberideáljából következtetni lehet az adott kor kulturális fejlettségi fokára, természeti környezetének adottságaira. Ilyen módon megközelítve a kérdést fontos motívum a vizsgált kor emberének hozzáállása a felnövekvő nemzedékhez, a gyermekekhez. Hiszen a "tökéletes ember" megközelítéséhez az élet első színtere a gyermekkor. Mit gondolunk a gyermekekről, hová helyezzük őket társadalmunkban, hogyan viszonyulunk hozzájuk, és miért éppen úgy gondolkodunk róluk ahogy? Tulajdonképpen erről szeretne ez a dolgozat rövid áttekintést adni a különböző korok tükrében ezért nem kifejezetten neveléstörténeti dolgozat ez, de nem is kultúrtörténeti, inkább a kettő ötvözete.

Az emberiség őstörténetében folyó nevelésről, és az ősközösségi társadalmakról nincsenek írásos feljegyzéseink. Ezért olyan népcsoportokat vizsgálva következtethetünk csak ezekre, melyek még a XX. század elején is érintetlenül megőrizték a legprimitívebb ősközösségi életformát. A gyermeknevelés korai szakaszában az ösztönöké volt az uralkodó szerep, hasonlóan az állatokhoz játékaikkal készültek a felnőttkorra az egyedek. Az ember a munkavégzés által kiemelkedett az állatvilágból, így életfeladatai között megjelent az utódok nevelésének szükségessége. Ebben az időszakban a nevelés a gyermek felnőttekkel való együttléte során utánzással ment végbe. Elsősorban jó vadászt, jó harcost kívántak nevelni fontos volt, hogy megállják a helyüket a közös munkában, a természettel vívott küzdelemben, és meg tudják védeni a közösséget. Kezdetben a törzs tagjai, munkamegosztás nélkül egyenértékűen nevelték a csoport fiatal tagjait. Később ez a társadalmi fejlődéssel szervezettebbé vált, és a nevelés levált a törzs mindennapi életéről. Ebben az időszakban alakulhatott ki a primitív népek életében az a szertartás, mellyel a gyermekkort elhagyó fiatalok tanújelét adhatták érettségüknek. A gyermekkorból a felnőttkorba való átmenet választóvonala az iniciáció (avatás, beavatás). A törzsi szervezet keretei között a beavatásra való előkészítés általában elkülönítetten folyt. Az ősközösségi társadalom felbomlása során, az emberiség gazdasági, társadalmi, fejlődésének és az ebből következő osztálytagozódásnak és kultúrfoknak megfelelően, differenciálódott a nevelés. (Például a törzsfőnők kísérete kiemeltebb nevelésben részesülhetett.)

Az ókori civilizációk neveléséről, már filozófiai, vallási, irodalmi művekben fellelhetők írásos emlékek. Az osztálytársadalmak megjelenésével a nevelés is osztályjellegű lett. Az uralmon levő osztály mindenkor felhasználta a nevelést, hogy a céljainak leginkább megfelelő embertípust 'kitermelje'. Ennek az embertípusnak jellemző tulajdonságai mindig az adott társadalom előtt álló, megvalósítandó céloktól függtek, ezeket pedig minden esetben az uralmon levő osztály határozta meg. A papság is ezen célok elérését segítette a vallás eszközeivel. A kézművesség, mezőgazdaság, kereskedelem fejlődése, az ismeretek felhalmozódása ösztönözte a különböző tudományok fejlődését. Az írásbeliség megjelenésével pedig új lehetőségeket nyert a tudásanyag átörökítése.

Az egyiptomi társadalom, így a nevelés is szigorú kasztrendszer alapján épül fel. A műveltség előjoga csak a szabadokat illette meg gyermekeit minden kaszt a maga mesterségére, társadalmi funkciójára nevelte. A kor gyermeke szigorú fegyelemben, mértékletes, takarékos életmódban nőtt fel. "Ne töltsd napjaidat henyélve, mert különben kikapsz! A gyermek füle a hátán van, és mindjárt hall, mihelyst ütés éri!" A műveltség megszerzése e korban a felemelkedés lehetőségét kínálta az alsóbb néprétegek számára. A tanulás lehetőségének függvénye a tanuló anyagi helyzete volt. Ha meg tudta fizetni a tandíjat, a tanulás révén magasabb kasztba léphetett. A szakképzésre nagy hangsúlyt fektettek. Az államapparátus működésében az írnokoké volt a legfontosabb szerep. Az egyiptomiak a gyermekkort a tökéletlenség időszakának tekintették, úgy gondolták a gyermekeknek minél hamarabb felnőtté kell válniuk. Ennek magyarázatát talán az egyiptomiakra annyira jellemző életfelfogásban kell keresni, mely nem ismeri a változást, fejlődést a világot változatlannak, megváltoztathatatlannak hitték.

Egy másik nagy civilizáció, melynek vallásrendszere magában foglalja a nevelés tartalmát is: a kínai. A nevelés lényegét Conficiusz gyűjtötte össze és foglalta rendszerbe elgondolása szerint csak a tanulás vezethet tudáshoz: "Megtettem, hogy egész nap nem ettem, egész éjjel nem aludtam, és csak gondolkodtam. Semmi hasznom nem volt belőle. Tanulni a legokosabb." Az ifjakat az uralkodó, a szülők, a tanítók iránti feltétlen tiszteletre, engedelmességre, az államilag ellenőrzött szigorú társadalmi szokások és viselkedési formák pontos betartására kellett nevelni. A nevelés kisgyermekkortól a császárság iránti feltétlen hűségnek és engedelmességnek jegyében zajlott.

A mai ember által ismert, és aránylagos teljességgel rekonstruálható ókori nevelési rendszer a görögöknél, majd a rómaiaknál alakult ki. Kultúrájuk sok szállal kapcsolódott az egyiptomi, babiloni, perzsa és zsidó civilizációhoz. Minden értéket asszimiláltak, és így rövid idő alatt megteremtették az európai tudományok és művészetek alapjait. Ennek a kornak két jelentős életmódbeli, nevelési és kulturális irányzatát muszáj megemlíteni az egyik a spártai, a másik pedig az athéni életszemlélet.

A spártai állam alapvetően a hódításokra, elnyomásra építette fennmaradását, és ezt az igény csak kemény katonai nevelésben részesülő polgárok voltak képesek megvalósítani. A nevelés minden szabad spártai állampolgárt egyformán illetett meg. Lükurgosz elrendelte, hogy az uralkodóoszály tagjai csak azonos nagyságú földet birtokolhatnak, étkezésük mindig közösen történjék kerülve a fényűzést, gyermekeiket pedig egységes polisz-nevelésben kell részesíteni. A gyermekeket születésük után egy bizottság elé vitték, mely szigorú vizsgálatokkal döntött a gyermek életéről. "Ezért fürdették meg az asszonyok az újszülöttet borban. Ha ugyanis epilepsziás vagy gyenge, beteges szervezetű volt a gyermek görcsöt kapott az erős bortól és elpusztult..." A gyenge, beteges, vagy egyéb fogyatékossággal rendelkező gyermekeket kitették a Taigetosz hegy melletti barlangba, hogy elpusztuljanak. "A dajkák nagy gondot fordítottak a gyermekekre, pólyát nem használtak, hogy minden tagjuk és testrészük szabadon fejlődjék. Hozzászoktatták őket, hogy minden ételt jóízűen fogyasszanak el és ne legyenek válogatósak ne féljenek a sötétben, ha egyedül maradnak ne viselkedjenek illetlenül, és soha ne sírjanak." "...senki nem nevelhette fiát saját tetszése szerint, hanem a fiúgyermekeket hétéves korukban csoportokba osztották, ahol közös nevelésben részesültek." "Neveltetésük legfőbb célja az volt, hogy feljebbvalóiknak engedelmeskedjenek, jól elviseljék a testi fájdalmakat és a harcban győzzenek." "...Az ifjakat arra tanították, hogy beszédükben a metsző gúnyt kellemes kifejezésekkel vegyítsék, és mondanivalójukat lehetőleg minél kevesebb szóba sűrítsék." A spártai gyermek képe az életképes, erős, masszív gyermek, mely megállja helyét a későbbi harcokban.

Az athéni élet, így a nevelés is jóval humánusabb volt lényege a harmonikus testi-lelki szépség megvalósítása. Hétéves kortól a fiúk iskolába jártak, ahol gimnasztikai (testi) és múzsai (értelmi, esztétikai) oktatásban részesültek. A nevelés és oktatás együttes célja volt, hogy a gyermek felnőttként jó polisz-polgárrá váljék. Vagyis jó közéleti ember tud közügyeket intézni felszólal a népgyűlésen részt vesz a bíróság munkájában van elképzelése a polisz vezetéséről, fejlesztéséről, jövőjéről. Az athéni nevelés célja tehát, nemcsak a közvetlenül hasznosítható praktikus ismeretek átadása volt, hanem az esztétikum, melyen keresztül el lehet jutni az etikumig. A kor egyik nagy gondolkodója, Platón szerint, alapvetően a helyes neveléssel válik tökéletessé a társadalom rendje. Ez a társadalom viszont leginkább a gazdagabb, szabad néprétegeknek kedvezett mivel a tanulás vagyonfüggő volt. Ebben az időben a lakosság 4/5-e szabad polgár, és 1/5-e pedig rabszolga. A régi földbirtokos arisztokrácia mellett kialakult a gazdag kereskedő polgárság, mely mindinkább átvette a vezető szerepet. Az athéni gyermek, a jövő letéteményeseként szinte bármire képes volt, ha pénze és adottságai lehetővé tették.

Később a római nevelés egyesítette a kétféle görög modellt. Az 'új' kultúra, és annak embere nagy hangsúlyt fektetett a gyakorlatiasságra. Fontossá vált a harcban való jártasság, de elengedhetetlen volt az ész, és a tudás által nyújtott hatalom. "A római nevelés nem a szép, hanem a hasznos művészetekre irányult... nem a test és a lélek összehangzó kialakítása, hanem a számító értelem tárgyai, az állam és a polgár szükségei, az örök Róma hatalma, s dicsősége megörökítése, a gyakorlati és hazafiúi tevékenység volt a cél." A nevelés arra törekedett, hogy a cselekvő embert alakítsa ki, aki "igazsággal ügyesen és lelkesen teljesítette tisztét a köz- és magánéletben, háborúban, békében egyaránt." A családi nevelésben az apa döntött a gyermek sorsáról, a cél pedig a római erények kialakítása a birodalom érdekében. Fontos előrelépés volt az intézményes nevelés terén, hogy a provinciákban élő szabadoknak többé-kevésbé egységes képzésben volt részük, vagyoni helyzetüktől teljesen függetlenül. Szükség is volt erre, hiszen a hatalmas állam működtetéséhez fontos volt a köztisztviselők kitanítása. A képzés végére jártasságot szereztek a hét szabad tudományban, a birodalom érdekeit védő szilárd erkölcsi felfogásra tettek szert, és legalább két nyelven beszéltek (latin, görög).

Láthatjuk, hogy az emberiség története során az egyes elképzelések mindig az előző kor szelleméből építkeztek. Ezért lényeges pár szót ejteni azoknak a népcsoportoknak fő nevelési elveiről is, melyek kultúránkba szervesen beépültek nevezetesen a zsidó és az arab felfogásról. Különböző népcsoportok, mégis együtt említem őket, mivel nagyon hasonló elveket vallottak. Mindkét kultúrát, így nevelését is áthatja a mély és elkötelezett vallásosság, és az ezekből származó tradíciók és szokások. Az életet, annak lényegét és rítusait Istenükhöz és azok prófétáihoz kötik. Öltözködésükben, házépítésükben, napi étkezéseik során és egész életükben azt teszik ami 'meg van írva'. Természetesen ettől a gyermeknevelés sem térhet el: "Fiacskám! Végezd el az istentiszteletet és parancsold ami helyénvaló, és tiltsd meg, ami elvetendő! És viseld türelmesen, ami ér. Így határozott (Ő) szilárdan a dolgokról." Jellemző ezekre a kultúrákra, hogy a leánygyermeket szinte nem is vették emberszámba ha valamely háznál csak lányok születtek, ezt teljes istencsapásként élték meg. Ebből egyenesen következik, hogy csak a fiúgyermekek 'voltak méltóak' az isteni tudás megszerzésére. Állandó tankönyvük a Talmud és a Korán ami ebben nem szerepelt, az az ő életükben sem kapott helyet. Mégis talán ennek a szigorú elkötelezettségnek köszönhetik, hogy a történelem viharaiban is képesek voltak megmaradni napjainkig, szinte eredeti állapotukban.

A görög városállamok kialakulásától az ókor alkonyáig hatalmas léptekkel haladt előre az emberiség története, és Jézus Krisztus színrelépésével új fordulatot vett az európai ember gondolkodása is. Az antikvitás embere a teljességre törekedve élni akar, és retteg a haláltól. A keresztény életszemlélet ezzel szemben a túlvilág felé fordítja figyelmét. Nem képességeinek fejlesztésére törekszik, hanem arra, hogy halhatatlan lelkét megtisztítsa a világi élet bűneitől. A szív egyszerűsége, a lélek tisztasága a legfontosabb az erkölcs forrása pedig nem a tudás, hanem a hit és a szeretet. A kor jellemnevelésében az ágostoni elv uralkodott az egész középkoron át, az eredeti bűn tanából vonva le gyakorlati pedagógiai következtetéseket. Ez az elv Szent Ágoston lippói püspök nagy tekintélye alapján vált a legszélesebb körökben is elfogadottá. A tanítás szerint az emberiség - létének kezdetén, boldog állapotban, saját nagyszerűségét látva - fellázadt teremtője ellen. Ezt a bűnt és az ezt megtorló büntetést azóta minden ember örökli. A kisgyermek eredeti bűnnel terhelten születik: természetesen eleve romlott, akarata eleve rosszrahajló. A nevelés tehát nem más, mint küzdelem a gyermek rosszrahajló természetével. Fejlődése, nevelődése csak úgy következhet be, ha ellenkezés nélkül megteszi, amit a felnőttek parancsolnak, nem nyilvánít önálló véleményt semmiben sem, ha gondolkodás nélkül kerüli mindazt amit a parancsok, szabályok tiltanak. E cél elérésének egyik leggyakrabban alkalmazott eszköze, éppen a 'rosszra való hajlandóság' leghatásosabb ellenszere, a szigorú büntetés, a testi fenyítés. Tagadhatatlan, hogy az ágostoni nevelési felfogásban a császárkori Róma iskoláinak gyermeknevelési elvei nyertek új ideológiai indoklást. Viszont az oktatás gyakorlati megvalósítására vonatkozó elképzelései miatt, sokan őt tekinthetik a skolasztika előfutárának.

Az egyház ebben az időben szorosan összefonódott a feudális társadalommal: a vallás tanaival 'hitelesítette' az új társadalmi rendet, ugyanakkor 'szakembereivel' közreműködött a feudális állami szervezetek létrehozásában. Ezért a középkor egyik legfontosabb pedagógiai feladata a klerikus-képzés volt. Ebben az időben szinte minden oktatással, neveléssel foglalkozó tevékenységet klerikusok végeztek. Az uralkodó elsőrendű érdeke volt, hogy az egyház tanait, erkölcsi felfogását, minél szélesebb körben terjessze és meggyökereztesse, ezáltal a feudális rend zavartalanságát íly módon is biztosítsa.

A feudalizmus virágzásának új korszaka és új nevelési eszménye a világi nemesúr előtt: a lovagi ideál. Ebben ismét értékké vált a testi erő, a harckészség, a fizikai erőnlét. A lovagi nevelés gyökereiben más, mint a klerikus-képzés. Fő célja, hogy érdemekben, erényekben gazdag, bátor, hős, istenfélő, urához hű és a nemes hölgyeket tisztelő-védő férfiakká váljanak. A lovagi nevelés iskolái a főúri udvarok voltak, ahol "világi történetek, földi életről szóló dalok, versek, tánc és zene, lovagi torna és vadászat töltötte ki a harcok és fegyvergyakorlatok rövid közeit."

A középkor nem sokra becsülte a gyermekkort. A gyermekeket tökéletlen felnőtteknek tartották, melyeknek minél hamarabb ki kell kerülni ebből az állapotból. Ezért a nevelésben szigorú módszereket alkalmaztak leginkább büntettek és vertek.

A XIII. századtól kialakuló, és egyre inkább feltörekvő polgárság szembenállása az uralkodó rendekkel és az egyházzal, elsősorban ideológiai és tudományos téren jutott kifejezésre. Új világnézetet alakított ki: a reneszánszt, mely egy teljesen más újfajta életszemlélettel gazdagította az európai kultúrtörténetet. Az antikvitás újrafelfedezése vált a reneszánsz kultúrájának meghatározó tényezőjévé, így érthető, hogy a kor pedagógiai felfogásában is a görög embereszmény jut kifejezésre. A nevelés feladatát az ember egyéniségében rejlő sokoldalú lehetőségek kifejlesztésében látta, s ez szükségessé tette a nevelés egész folyamatának átalakítását.

Ezt a törekvést erősítette a humanizmus az a szellemi áramlat, melyen egy teljesen emberközpontú kultúrát, emberértékű pedagógiát értünk. A nevelés célja a klasszikus humán műveltség megszerzése, melynek gyakorlati hasznán túl hittek nevelő, személyiséggazdagító hatásában is. "Az Udvari Embertől azt kívánom, hogy a tudományokban a középszerűnél képzettebb legyen, legalábbis azokban, melyeket humanisztikusoknak nevezünk és ne csak a latin nyelvet ismerje, de a görögöt is..." "Otthonos legyen a költők írásaiban, nem kevésbé a szónokok és történetírók műveiben, gyakorlott legyen a versek és próza írásában." A középkori világképet a reneszánsz átértelmezte, az ember eddigi alárendelt szerepéből a középpontba került. A műveltségben szerepet kap a realitás, és a természettudományok felé is újult érdeklődéssel fordulnak. A XV. század végére ez a reneszánsz szemlélet átalakítja a városi plébániai iskolák tananyagának tartalmát is. Új oktatási módszerek kerülnek előtérbe, mint például a szemléltetés, a beszélgetés, az ismétlés, a kirándulás, vagy az utazás. Ebben az időben egy teljesen új gyermekszemlélet születik, melyet a szeretet, a bizalom és a közvetlenség jellemez. Ez a gyermekfelfogás azonban még korántsem azonos a XX. századi gyermekképpel, és kifejezésre is csak a jómódú gyermekek életében jutnak. A reneszánsz, bár felfedezte a gyermekkort, nem tekintette az élet sajátos értékekkel rendelkező periódusának.

A XVI. század pedagógiájára ható másik eszmeáramlat a reformáció, mely támadás az egyház, és az egyházközpontú műveltség egyeduralma ellen. Egyénileg átélt vallásosságot és ilyen alapozású pedagógiát hirdetett. Később a reformáció segítette elő a humanizmus kiszélesedését, az emberközpontú világnézet és kultúra polgárivá válását. Hatására a nevelés célja az őszintén átélt bensőséges vallásosság kialakítása lett, s ennek vált eszközévé a humanisztikus műveltség elsajátítása.

A reformáció terjedése azonban komoly kihívást jelentett a katolikus egyház számára. A válasz nem késett sokáig: a megújhodott katolicizmus, az ellenreformáció a közoktatás és a pedagógia terén máig is érvényes értékeket teremtett. A katolicizmus legfőbb segítőjévé az 1540-ben alapított Jézus társasága, vagy rövidebben a jezsuita rend lett. Megalapítója Loyolai Ignác spanyol nemes. Elképzelésük szerint az emberi élet értelme Isten dicsérete, célja Isten szolgálata, minden más eszköz a szent cél eléréséhez. "A skolasztikusok törekedjenek mindenekelőtt lelkük tisztaságát megőrizni és tanulmányaikat tiszta szándékkal végezni, hogy egyre tökéletesebbek legyenek. A tanulásban csak Isten dicsőségét és a lelkek javát keressék. Imáikban pedig gyakran kérjék a kegyelmet, hogy Isten dicsőségére és a lelkek javára jól haladjanak a tudományokban." A világi értékekbe belekóstolt embereket újból meg kellett győzni a vallás bizonyosságáról. Iskoláikat is e cél szolgálatába állították egységes nemzetközi iskolarendszert akartak kiépíteni. Olyan központi tantervet, tananyagot, oktatási módszereket dolgoztak ki, melyeket bárhol a világon, bármely jezsuita iskolában alkalmazhattak. Ezzel egységes és jólszervezett iskolatípust hoztak létre, a kollégiumi típusú iskolát, mely a XIX. század közepéig jelentős szerepet játszott a különböző társadalmi rétegek művelődésében.

Az embernevelés története során eljutottunk odáig, ahonnan új fordulatot vesz a neveléstörténet, és lassan-lassan új értelmet nyer gyermekszemléletünk is, ez a pedagógia tudománnyá fejlődésének kora, mely a XVII. századtól napjainkig tart. Innentől kezdve egymásra építkezve, néha pedig különválva alakulnak a pedagógiai irányzatok, nevelési felfogások. Igyekszem - a teljesség igénye nélkül - felsorolni néhány jeles gondolkodót és meghatározó irányzatot.

A polgári társadalom kialakulásának kezdetén korszerű és előremutató pedagógiai koncepciót dolgozott ki Jan Amos Komensky-Comenius. Neveléssel-oktatással kapcsolatos gondolatai évszázadokon át hatottak a pedagógia elméletére és gyakorlatára. Pedagógia rendszere az első harmonikus szintézis a művelődés történetében, óriási hatással volt a pedagógia fejlődésére. Comenius az első gondolkodó, aki mélységesen hisz az ember alakíthatóságában, a nevelhetőségben, s ezért a gyermek számára szükségesnek tartja a nevelést. "Minden élőlénynek az a tulajdonsága, hogy zsenge korukban könnyen hajlíthatók és alakíthatók..." "Isten az ifjúságot rendelte arra, hogy emberré váljék az ember - mert akkor még nem alkalmas egyéb dolgokra, csak arra, hogy kifejlődjék." Világszemlélete középpontjában a keresztény hit áll, de felfedezhető a reneszánsz ember harmóniára törekvése, és a felvilágosodásra jellemző gondolat, hogy neveléssel a társadalmi bajok is orvosolhatók. "Az emberi romlottság megjavítására az égvilágon semmi hatásosabb út nincs az ifjúság helyes nevelésénél."

A reneszánsz forrongását a XVII. század lehiggadása követte. Előtérbe került a természettudományos egzaktságra való törekvés. Az európai művelődéstörténetnek az a nagy korszaka, melyet felvilágosodásnak nevezünk, három filozófiai irányzatot fejlesztett tovább. Bacon empirizmusát, Descartes racionalizmusát, és Pascal szentimentalizmusát.

Az angol felvilágosodás legnagyobb korai képviselője John Locke pedagógiai elgondolásaiban az angol nagypolgárság szükségleteit fogalmazta meg. A nevelés célja a 'gentleman', mellyel szemben támasztott követelmények a következők: megnyerő fellépés, jómodor, a mozdulatok összhangja, finomsága, a dolgokhoz való alkalmazkodás képessége, egészséges erős test, erényes vallásos lélek. Nevelési elképzeléseinek vezérgondolata a 'tabula rasa' (tiszta lap). Minden ember lelke olyan születésekor, mint egy tiszta lap, s csupán a környezeti hatások, a nevelés ír rá eltérő tulajdonságokat. "A nevelő nagy feladata abban áll, hogy növendékeiben a jó szokásokat s az erény és bölcsesség elveit meggyökereztesse hogy lassan-lassan betekintést adjon neki az emberi életbe, hogy megszerettesse és utánoztassa vele mindazt, ami kiváló és dícséretre méltó..." Haladó pedagógiai nézeteit a francia felvilágosodás képviselői fejlesztették tovább.

A francia felvilágosodás képviselői is mélyen hittek abban, hogy az ifjúság új szellemű, racionális nevelése egy szebb jövő kulcsa így Jean Jacques Rousseau is. A természetes nevelés új elvét fejti ki, melynek lényege a gyermeki természet megismerése. Az első ember aki belátta, hogy a gyermek nem kicsinyített felnőtt, hanem minőségileg más a tökéletességét a gyermekkor boldogságának árán érhetjük el. Szükséges a gyermek személyiségének, szabadságának tisztelete, spontaneitásának, aktivitásának belülről való kibontakoztatása. Ebből következik, hogy a Rousseau féle nevelésben a természet mindenhatósága az elsődleges, vagyis a gyermek természetes szükségleteinek kielégítése. Ő az első, aki az életkorokat, az azokra jellemző fejlődést vázolni igyekszik. Sok értékes gondolata és merőben új gyermekszemlélete a XX. századi reformtörekvések kiindulópontjává válik.

Az új század egy jelentős pedagógia-pszichológiai irányzata a gyermektanulmány, mely tulajdonképpen a gyermek testi-lelki tulajdonságaira vonatkozó összes ismeret rendszerbe foglalása. Ennek egyik kiváló képviselője a svájci orvos és pszichológus Eduard Claparéde felfogása szerint a nevelés alapvető tényezője a gyermek. "Elemi igazságnak látszik, hogy a pedagógiának a gyermek ismeretén kell alapulnia épp úgy, mint ahogy a kertészet a növények ismeretén alapszik." Megfogalmazta a funkcionális nevelés gondolatát, mely szerint minden lelki jelenség bizonyos funkciót tölt be az ember életében. Ezért meg kell vizsgálni, milyen célja, milyen értelme van az adott jelenségnek az egyén életében. Így fogalmazódik meg az a lényeges kérdés, mi a gyermekkor funkciója? Claparéde szerint, hogy felkészüljön a sajátos gyermeki tevékenységformák segítségével a felnőtt életre. Ezért olyan nevelésre van szükség, mely alkalmazkodik a gyermek egyéni sajátosságaihoz. A nevelés óvja a gyermekkort, ne csupán az emlékezetet terhelje, méltányolja a gyermek adottságait és bontakoztassa ki egyéni képességeit. Az Ő elvei szerint működő gyermek és cselekvés központú új iskolákat a századforduló utáni reformpedagógiai irányzatok iskolakoncepciói teremtik meg. Ezek az iskolák nevelésben, sőt oktatásban hoznak létre jelentős újításokat, így tulajdonképpen ehhez a dolgozathoz szükségtelen megemlítenem őket, hiszen a gyermekkép alakulásában eljutottunk napjainkig.

Milyen is a mai kor gyermekszemlélete? Azt kellene mondanom, hogy jó hiszen tudomásul vettük a gyermekekről, hogy nem törpe felnőttek, elismertük, hogy jogaik vannak és nevelésükkel törekszünk kiteljesíteni későbbi felnőtt életüket, ezáltal saját világunkat is. Mégis úgy gondolom, hogy nincs minden rendben. Sikerorientált világban élünk, ettől gyermekeink nevelése sem térhet (és tér) el igazán. A tudományos felfedezések közepette, a 2000. év felé elfelejtjük, hogy mit is kellene jelentenie a gyermekkornak. Gondolok itt például arra, hogy 3-4 éves gyermekeknek - akik még a saját anyanyelvüket sem ismerik - már angol nyelvű foglalkozásokat tartanak az óvodában. Véleményem szerint ez a fajta teljesítmény központúság bosszulja meg magát olyan kultúrbetegségekben, mint a hipermotilitás, a dyslexia, disgráfia, vagy más figyelemzavarok. A gyermekek túl korán kerülnek bele a 'versenybe' és aki nem játszhat gyermekkorában, annak felnőttként lehet, hogy komoly viselkedészavarokkal kell megküzdenie. Bízom abban, hogy ezt nem csak én látom így, és egyszer talán megtaláljuk az egészséges középutat.


Felhasznált irodalom: Jóború - Neveléstörténet
/Tankönyvkiadó, 1986./

Dr Kéri Katalin - A tudás kapui
/Tárogató Kiadó/

Comenius Oktatásszervező BT. - Neveléstörténet
/Pécs, 1994./

A nevelés-oktatás stratégiái, módszerei és eszközei

A nevelés folyamatában és a személyiség kialakulásában döntő szerepet játszanak azok a nevelési módszerek és eszközök, melyeket a pedagógus, illetve a nevelni szándékozó ember célja elérése érsekében fölhasznál. Nagyon fontos tudatosan közelíteni, nem csak a ’mit?’ – neveléssel megvalósítandó cél – hanem a ’hogyan?’ – neveléshez felhasználható módszerek és eszközök – kérdéséhez is. Hiszen aki mindenféle tudatosságot mellőzve alkalmaz bizonyos módszereket – csak az ösztöneire hagyatkozva – az akár maradandó személyiségkárosodásokat is okozhat egy gyermeknek. A továbbiakban ezeket a nevelési módszereket és eszközöket fogom egyfajta – többek által vitatott, de lényegében általánosan elfogadott – rendszerbe szedni, hatásukat és hathatóságukat közelebbről megvizsgálni.

Először is a személyiséggé válás – a nevelődés – folyamatában helyezzük el ezeket a módszereket és eszközöket mikor játszanak nagyobb szerepet a személyiségalakulásban? Mi is a személyiségalakulás?
„Az individuáció nem csupán a társadalmi beilleszkedés folyamata, hanem olyan individuális tartalmak kibontakozását is jelenti, mint például az ítélőképesség, az önkontroll, a felelősség tudat. Az individualizáció során alakul ki az egyénben a kritikai képesség nagyon fontos tulajdonsága, amelynek segítségével egy adott korban kínálkozó sokféle életforma-lehetőség, társadalmi-kulturális értékszempont, társadalmi igény és elvárás közül, azokat értékelve, megkülönböztetve bizonyos tartalmakat visszautasít, míg másokat elfogad és a sajátjaként integrálja. Ezen értékválasztási folyamat során nyerheti el az ember a személyes, csak rá jellemző egyediségét, individualitását.”

Enkulturáció – kulturális alapképességek elsajátítása

Szocializáció – társadalmivá válás

Nevelés – társadalmivá tétel

Oktatás – ennek tervszerű tanítás-tanulás
keretében zajló részfolyamatai

Individualizáció – egyedi lénnyé, önmagunkká válás

A pedagógiai tudatosság leginkább a nevelésben és az oktatásban kerül előtérbe, itt fejti ki hatását a személyiség alakulására, az önálló emberré válás
folyamatában. Démokritosz egyszerűen így fogalmazza meg ezt a jelenséget: „A természet és a nevelés hasonló. A nevelés ugyanis átalakítja az embert, de ezen átalakítás által természetet teremt.”
Most pedig lássuk a módszereket mik is valójában a módszerek? A nevelési módszer a kitűzött nevelési cél elérésének érdekében alkalmazott eljárás. Az eljárás a módszer konkretizációját jelenti. Az eszközök pedig olyan tárgyak, jelenségek, tevékenységi formák, melyek önmagukban objektíve léteznek, és a valóság megismerését akkor segítik, ha használjuk őket. A nevelési eszközt a köznyelv gyakran azonosítja a módszer fogalmával. Összességében tehát, a nevelés módszerének nevezzük azokat az eljárásokat, amelyek elősegítik az eredményes nevelői tevékenységet. E. E. Geiler 1982-ben így fogalmaz: „A nevelési módszerek alatt azokat az eszközöket és helyzeteket értjük, amelyek segítségével a nevelő a növendékre hatást gyakorol, azzal a szándékkal, hogy annak magatartását, beállítottságát, vagy cselekvéshez szükséges indítékát kialakítsa, megszilárdítsa, vagy megváltoztassa.”

A módszerek rendszerezésére több féle teória született az egyik ilyen általánosan elfogadott nézet Horst Domke által felállított rendszer, mely a nevelési módszereket támogató (útmutató) és ellenkező hatást kiváltó (leállító) módszerek csoportjára osztotta. Támogatónak itt olyan szándékos eszközöket és helyzeteket nevezünk, amelyek a tanuláspszichológia értelmében pozitív irányban megerősítőleg hatnak, ellenkező hatást kiváltónak viszont azokat a módszereket nevezzük, amelyek által egy viselkedésmód korlátozható, illetve leépíthető, vagy egy kellemetlen helyzet megoldható, illetve elkerülhető lehet.

Támogató hatású módszerek:
A dicséret és a jutalmazás a nevelő által olyan tudatosan alkalmazott ingerek, amelyek hatása pozitív, és amelyekkel azt kívánja elérni, hogy a nevelendő személyek gyakrabban viselkedjenek az elvárt helyes módon, és ez által sajátítsák el ezt a viselkedést. A dicséret szociális megerősítés, míg a jutalom általában anyagi illetve fizikai megerősítés. A dicséret illetve a jutalom „egy olyan alapvetően személyes szükséglet kielégítése, amelyet külsőleg bármilyen magatartáshoz köthetünk, hogy ezzel a nevelendő személyt e magatartás adott helyzetben való megismétlésére ösztönözzük. Ilyen értelemben ez a tetszés és a hatalommal rendelkezők kegyének jelét is jelentheti.” (Wolfgang Metzger 1974)
A siker alatt olyan következményt értünk, amely közvetlenül adódik egy bizonyos magatartásformából, cselekvésből vagy egy adott dologból.

„A gyermeknevelésben a legfontosabb a bátorítás. Olyannyira fontos, hogy hiánya a kialakult hibás magatartásformák fő okának tekinthető. A neveletlen gyermek az akit sohasem bátorítottak, akit megfélemlítettek.” (R. Dreikurs / V. Stolz 1976) „Aki bátorít, növendékét megszabadítja nehézségeitől, reményt nyújtva ahhoz, hogy az legyőzze problémáit.” (Hermann Hobmair 1979)

Ellenző hatású módszerek:
Az emlékeztetés az emlékezetbe idézés egyszerű, semleges formája. A figyelmeztetés egyértelműen megerősített, nem értékmentes emlékeztetés a követendő norma felejtését szemrehányással illeti.
A szidás a nevelendő személy viselkedéséről alkotott negatív kijelentés, amely azzal a céllal hangzik el, hogy ez a viselkedés változzon meg, illetve többé ne jelentkezzen.
A fenyegetések a gyermek fejlődését gátolják, mert a gyermekből ez által félénk, megfélemlített, közönyös vagy agresszív ember válik.

A büntetés, mint nevelési eszköz értéktelennek tekinthető, mert a helytelen viselkedést nem építi le, vagy nem akadályozza meg tartósan, csupán elnyomja azt. A büntetés ezen felül is negatívnak tekinthető, mert szinte csak negatív hatást fejt ki. Nem belátásra ösztönöz, hanem a félelem, a megrettentés eszközével éri el, hogy a helytelen viselkedés többé ne jelentkezzen.

A büntetés két megkülönböztetett formája: a szeretet megvonása és a verés.
„Mivel a szeretet megvonása messzemenő károkat okozhat a személyiségfejlődésben, mert a gyerek bizalmát szétrombolja, méltóságát semmibe veszi, minden esetben kerülendő.” (Georg Zeissner) A verés ellenagressziót, elutasítást vált ki, sőt utánzásra ösztönöz, és nem éri el a kívánt hatást, vagyis a rossz viselkedés nem szűnik meg.

Léteznek ezen kívül semleges hatású módszerek is – összesen kettő – ezek pedig a következők:
A jóvátétel-elve azt jelenti: egy igazságtalan dolog érvénytelenítése, kiegyenlítése, illetve a jó kapcsolat visszaállítása. (Például bocsánatkérés) Az objektív következmények-elve alatt azon következmények értendők, amelyek egy adott viselkedésből érthető módon, közvetlenül adódnak, – a nevelő közbeavatkozása nélkül – amelyek azonban kellemetlen utóhatással járnak, így a viselkedés megváltoztatását szorgalmazzák. (Például a gyermek elkésik az ebédről, és mire odaér neki már nem jut más csak a maradék, vagy semmi.)
Mivel ezek a nevelési módszerek többféle módon csoportosíthatók, nem csak a fent említett rendszert kell vizsgálnunk. A magyar nyelvű szakirodalomban a legteljesebbnek tekinthető, Bábosik István által kidolgozott funkcionális felosztás a nevelési módszerek alábbi főbb csoportjait különíti el:

Közvetlen (direkt) módszerek:
A, beidegzés közvetlen módszereként: követelés, gyakoroltatás, segítségnyújtás,
ellenőrzés, ösztönzés
B, magatartási-tevékenységi modellek közvetítésének módszerként: elbeszélés,
bemutatás, személyes példaadás
C, meggyőzésformálás módszereként: előadás, magyarázat, beszélgetés, a
tanulók önálló elemző munkája
Közvetett (indirekt) módszerek:
A, beidegzés közvetett módszereként: közösségfejlesztő és önfejlesztő
tevékenység megszervezése, perspektívák
megszervezése, hagyományok kialakítása
B, magatartási-tevékenységi modellek közvetítésének módszerként:
személyes nevelői részvétel a közös munkában,
pozitív egyéni és közösségi minták kiemelése
C, meggyőzésformálás módszereként: közvetett felvilágosítás, vita

Természetesen nem csak a nevelésben alkalmazunk úgynevezett módszereket, hanem a tanítás-tanulás folyamatában is. A jó pedagógus pályája során nem elkülönítve, hanem egymást kiegészítve használja, munkája során felváltva alkalmazza ezeket az eljárásokat. A tanítás-tanulás módszerének nevezzük részint a nevelő tanítást irányító munkáját, részint pedig a tanulók önálló munkáján alapuló pedagógiai eljárásokat, amelyeknek alkalmazásával a tanulók ismereteket szereznek, jártasságot és készségeket alakítanak ki, továbbá képességeket fejlesztik. Ezeket az eljárásokat a nevelő tudatosan és tervszerűen választja meg a tanítási-tanulási folyamatban egy-egy didaktikai feladat megoldására. A módszereket három nagyobb csoportba sorolhatjuk aszerint elkülönítve, hogy melyik fél – a tanuló, vagy a pedagógus – ’aktiválja’ a helyzetet:

Nevelő munkáján alapuló módszerek:
- szóbeli ismeretközlés

- szemléltetés
Nevelő és a tanuló közös munkáján alapuló módszerek: - megbeszélés
- gyakorlás
- ismétlés
- ellenőrzés
- értékelés
Tanulók önálló munkáján alapuló módszerek: - megfigyelés
- kísérlet
- gyakorlati munka
- szövegek tanulmányozása
- tanuló munkája a
programokkal,
feladatlapokkal,
munkafüzetekkel,
oktatógépekkel
Mind a nevelési, mind pedig a tanítási-tanulási folyamatban megválasztható módszereknél és eljárásoknál fontos figyelembe venni a választás kritériumait, vagyis a módszerek megválasztásának szempontjait:
1. nevelés, oktatás célja
2. nevelés, oktatás tartalma
3. a gyermek életkori sajátosságai, képességei
4. nevelő személyisége, pedagógiai és módszertani kultúrája
5. a neveléshez adott tárgyi feltételek figyelembevétele

A nevelőmunka sikeressége nagyrészt attól függ, hogy a pedagógus mennyire tud magatartási normákat érékként elfogadtatni, és azokat belsővé, személyessé tenni. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk a legelemibb, úgynevezett szociális technikákról sem, amelyek a mindennapi életünk során is előfordulnak. Ilyenek például a metakommunikáció – ezen belül a testhelyzet, a külső megjelenés, a mozdulatok, az arckifejezés – és a verbális kommunikáció – szóhasználatunk változatossága, nyelvünk sokszínűsége, egyéb fonetikai ’kellékek’ (hangsúly, hangszín) – sajátos eszközei.

Egészében elmondható az egyes pedagógiai módszerekről, hogy sohasem egymagukban vannak jelen a nevelés folyamatában, hanem kapcsolatban vannak-, kiegészítik-, átfedik egymást. Mint ahogyan a nevelésről és az oktatásról is elmondhatjuk azt, hogy az emberi léptéket megőrizve sohasem jelennek meg egymás nélkül életünk színpadán, hanem karöltve, egymást kiegészítve, egymásra épülve és építve találkozhatunk velük. Véleményem szerint csak a tudományos pedagógia palettáján, és tankönyveiben szerepelnek elkülönítve egymástól.

Felhasznált irodalom: Németh András – Nevelés, gyermek, iskola
/Eötvös József kiadó 1997./
Bevezetés a pedagógiába
/Eötvös József kiadó 1996./
Dr. Szántó Károly – Pedagógia
/Tankönyv Kiadó 1985./
Kozma Béla – Pedagógia
/Managerpress 1993./

Óramegfigyelési szempontok

Az iskolai tanórát több szempont szerint kell megfigyelni. Egyrészt pedagógiai szempontokat kell figyelembe venni, amelyeken belül az alábbi kérdések lényegesek: milyen típusú órát látunk (túl a tantárgyon,milyen didakitikai módszerrel dolgozik a tanár, milyen feladatokat ad fel a gyerekekenek, az alábbi rendszerben (például):

1. az óra célja és tartalma:
Kérdések: elérte-e az óra a célját; megfelelt-e a kitűzött oktatási nevelési cél a tanulók tudásszintjének; hogyan illeszkedett a tanítási anyag a tematikus egységbe; milyen oktatási nevelési lehetőségek adódtak az órán; ezeket hogyan használta ki a tanár; hogyan épít a tanulók előzetes tudására?

2. az óra felépítése:
Kérdések: hogyan szakaszolódott az óra; milyen sorrendben és logikában követték egymást ezek a részek; mennyire jellemezte az óra felépítését a tudatosság és a változatosság?

3. az óra szervezése:
Kérdések: milyen módszereket és munkaformákat alkalmazott a nevelő, ezek mennyire feleltek meg a tanítási egységnek és a tanulók tudásszintjének; érthetőek voltak-e a feladatok a diákok számára; mennyire voltak pontosan megfogalmazottak a kérdések; hogyan készítette elő a tanár a házi feladatot;
Ezeken belül: új ismeretek feldolgozásáról volt-e szó az órán; ha igen, azt hogyan készítette elő, milyen módszert alkalmazott (induktív vagy deduktív), a táblai munka segítette-e az ismeretekmegértését, milyen vázlatot írtak a tanulók, ebben segítette-e őket a tanár? Ha nem új ismereteket közölt, hanem azok megszilárdításásról szólt az óra, ahhoz milyen módszereket használt, mennyire felelt meg a munkamódszer az ismeretanyagnak, milyen szintre jutottak el a tanulók az ismeretek alkalmazásában, milyen típusú feladatok voltak (egyéni, csoportos, azon belül homogén vagy heterogén csoportok)?

4. tanár-diák viszony, együttműködés
Kérdések: milyen volt az óra légköre, a tanulók hangulata; hogyan motiválta és aktivizálta a tanár a tanulókat; hogyan teremtette meg és tartotta fenn a figyelmet a tanár; hogyan értékelte a tanár a tanulók munkáját; milyen arányban volt az órán a dícséret, az elmarasztalás; milyen volt a tanár hangneme, a tanulókhoz való viszonya;

A didaktikai megfigyelésen kívül ki kell térni a tanár személyiségének, illetve a gyerekek viselkedésének megfigyelésére is, az alábbiakat figyelembe véve:
1. verbalitás szintjén
Milyen hangnemben beszél a tanár a diákokkal, mi jellemzi a mentalitását (dícsérő, bátorító, érdeklődik-e vagy sem, szigorú-e, tanulók közti párbeszédet lehetővé teszi és megkívánja-e, elfogadó-e vagy közömbös? Stb.)?
2. nonverbalitás szintjén
A verbalitással megegyezik-e a nonverbalitás? Mit sugároz a tanár, melegséget, elfogadást vagy elutasítást? Milyen metakommunikációs eszközöket „használ” – pl. mimikája elég tiszta-e, gesztikulál-e, hogyan mutogat a táblán, hogyan szólítja fel a jelentkezőket? Mászkál-e a teremben vagy egy helyben áll, hirtelenek-e a mozdulatai vagy nem? Milyen ruhát hord, ápolt-e stb.?

3. gyerekek megfigyelése
Figyelnek-e? Ha nem, miért nem figyelnek vajon? Hogyan ülnek? Hogyan jegyzetelnek? Milyen eszközeik vannak? Milyen lehet a közösség? Milyen az ülésrend, főleg az első padban ülők jelentkeznek-e vagy sem? Vannak-e véleményvezérek? Felelésél jellemző-e a súgás? Ha csoportos munka van, hogyan szerveződnek csoportokba? Milyenek a „közmegegyezések” a tanárral (pl. ha csoportos munka van szól-e a tanár, hogy szétülhetnek, vagy maguktól átrendezik a padokat) Ha a saját osztálytermükben vagyunk – mi jellemzi a tantermet, milyen díszítések, hogyan vannak elrendezve a padsorok stb.

Pedagógia - módszertan

1. AZ EMBERI MEGISMERÉS ÉS TUDOMÁNY
- A megismerés természetes emberi tevékenység.
- Az emberek törekszenek a körülöttük lévő világ általánosabb megértésére.
- Amit tudunk, annak nagy része inkább egy konszenzus elfogadásából származik, semmint saját tapasztalatunkból.
- A dolgok értelmezésének fontos forrása a ránk hagyományozott tudás és tekintély.
- Amikor saját tapasztalatunk alapján értelmezünk valamit, megfigyeléseket végzünk, és igyekszünk a megfigyelt dolgok között szabályszerűségeket felfedezni.
- Mindennapos megismerő tevékenységünk során gyakran követünk el hibákat. A tudomány védelmet nyújt az ilyen hibák ellen.
- Az ember megfigyelései gyakran pontatlanok; a tudomány úgy kerüli el az ilyen hibákat, hogy tudatos és gondosan végzett tevékenységgé teszi a megfigyelést.
- Néha általános következtetéseket vonunk le néhány megfigyelés alapján. A túláltalánosítás ellen a tudósok replikációval, a vizsgálat megismétlésével védekeznek.
- Ha már valamilyen következtetésre jutottunk, az ennek ellentmondó bizonyítékokat időnként hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, és csak az állításunkat alátámasztó tényekre figyelünk oda. A tudósok azonban az előre megszabott számú megfigyelést akkor is végigcsinálják a következtetés levonása előtt, ha már az elején „látszik” valamilyen összefüggés.
- Ellentmondó tények láttán mindenki igyekszik az ellentmondást valamiképp megmagyarázni. Eközben gyakran feltételezünk olyan tényeket is, amelyeket valójában nem figyeltünk meg. Feltevéseik ellenőrzésére a tudósok ilyenkor további megfigyeléseket végeznek.
- Előfordul néha az emberrel, hogy illogikusan okoskodik. Ez ellen úgy védekeznek a tudósok, hogy okfejtésükben épp annyira tudatosak és óvatosak igyekeznek lenni, mint a megfigyelésnél. A tudomány nyilvánossága pedig azt jelenti, hogy minden tudós munkájába a válla fölött belenéz a többi tudós.
- Ugyanez – kollégáink segítsége – védi attól a tudóst, hogy túlságosan szubjektív legyen a következtetéseiben.
- Míg az ember gyakran dönt úgy, hogy megértett már valamit, és nem keres többé új válaszokat, a tudósok – mint csoport – végső soron minden kérdést nyitottnak tekintenek.
- Annak a gyakori nézetnek, hogy bizonyos dolgok végső soron megmagyarázhatatlanok, a tudományban nincsen helye.
- A társadalomtudomány három alapvető elemből áll: elméletből, kutatásmódszertanból és statisztikából.
- A társadalomtudományi elmélet azzal foglalkozik, ami van, nem azzal, hogy minek kellene lennie. Nem jó az elméletet a filozófiával vagy a hittel összekeverni.
- A társadalomtudomány középpontjában a társadalmi élet logikus és tartósan megmutatkozó szabályszerűségei állnak.
A társadalomtudósok nem az egyes embereket akarják megmagyarázni, hanem emberek valamilyen összességét.
- Az attribútum: tulajdonság, pl.: fiatal, férfi
- A változó: logikailag összetartozó attribútumok csoportja. Pl. a férfi és a nő attribútumok a nem változót alkotják.
- Bár a társadalomtudós embereket figyel meg, elsődlegesen a változók közötti kapcsolat érdekli.


2. ELMÉLET ÉS KUTATÁS
- Néha vitatják, lehet-e tudományos kutatás tárgya az emberi magatartás. Lehet.
- A hagyományos tudománykép elemei: az elmélet, az operacionalizálás továbbá a megfigyelés.
- A hagyományos tudománykép nem mutatja be pontosan, hogyan zajlik a tudományos kutatás a valóságban.
- A társadalomtudományi elméletet, illetve a kutatást két logikai módszer köti össze:
o Dedukció: melyben sejtéseket, illetve hipotéziseket vezetünk le az elméletből.
o Indukció: melyben bizonyos megfigyelésekből általánosítunk.
- A tudomány folyamatában változik az indukció és a dedukció.
- Ha szokás is azt mondani, hogy a tudomány objektív, ez a tulajdonság nehezen meghatározható, megléte nehezen bizonyítható. A pontosabb interszubjektivitás annyit tesz, hogy különböző tudósok – még az eltérő szemléletűek is – egyet tudnak érteni a megfigyelésekkel és a következtetésekkel kapcsolatban.
- A tény általában valami megfigyelt dolog.
- A törvény tények egy osztályára vonatkozó egyetemes általánosítás.
- Az elmélet szisztematikus magyarázat tények és törvények valamely halmazára.
- A paradigma alapvető modell vagy séma, mely szervezi egy bizonyos dologgal kapcsolatos szemléletünket.
- Három fő paradigma szolgál ma a társadalomtudományi vizsgálódások vezérfonálként: az interakcionizmus, a strukturális funkcionalizmus és a konfliktuselmélet.
- Az alapozott elmélet kifejezés arra utal, hogy egy elmélet inkább megfigyeléseken alapszik, nem levezetésen.


3. AZ OKSÁG TERMÉSZETE
- A magyarázó tudományos kutatás – kimondatlanul is – ok és okozat fogalmán alapul.
- A magyarázó társadalomtudományi kutatás – kimondatlanul is – az emberi magatartás determinisztikus felfogásán alapul, legalábbis részben.
- A magyarázat idiografikus modellje egy meghatározott jelenség teljes megértésére törekszik, felhasználva az összes felmerülő oksági tényezőt.
- A magyarázat nomotetikus modellje egy jelenségosztály általános – nem feltétlenül teljes – megértésére törekszik, a lehető legkevesebb, igazán fontos oksági tényező felhasználásával. Takarékosabb az idiografikus modellnél, a társadalomtudományi kutatásokban többnyire ezt használják.
Bár úgy tűnik, hogy a társadalomtudósoknak nagyon dehumanizált képük van az általuk vizsgált emberekről, ez csak a szemléletmódjuk takarékos voltát tükrözi. Amikor egy társadalomtudós azt mondja, hogy a választói magatartást legjobban a párthoz való tartozás írja le, ez nem jelenti azt, hogy tagadná egyéb hatások létét, vagy ne venne ezekről tudomást, egyszerűen csak a legfontosabbakat akarja megtalálni.
- A magyarázó célú társadalomtudományi kutatás többnyire az okság valószínűségi modelljét használja. Akkor mondhatjuk, hogy X oka Y-nak, ha X-nek van valami hatása Y-ra.
- A kauzális tényezőknek – az okoknak – két fő fajtája létezik: a szükséges feltétel és az elégséges feltétel. X szükséges feltétele Y-nak, ha X bekövetkezte nélkül Y nem következhet be. X elégséges feltétele Y-nak, ha X bekövetkeztekor Y mindig bekövetkezik. Tudományos szempontból az a legjobb, amikor szükséges és elégséges feltételt találunk.
- Az ok-okozati kapcsolatnak a tudományos kutatásban három kritériuma van: (1) legyen empirikus összefüggés a független (ok-) és a függő (okozat-) változók között, (2) a független változó előzze meg időben a függő változót, és (3) ne lehessen a megfigyelt összefüggést egy harmadik, korábbi változó hatásaként megmagyarázni.
- A társadalomtudományokban az ok-okozati kapcsolatnak nem kritériuma a két változó tökéletes statisztikai együttjárása. Akkor is beszélhetünk ok-okozati kapcsolatról X és Y között, ha X nem a teljes oka Y-nak.
- A mutatók felcserélhetőségének elve szerint, ha egy változó számos jól meghatározott, bár nem tökéletes mutatója mind hasonló kapcsolatban áll egy másik változóval, akkor feltételezhetjük, hogy az első változó – általánosságban is – kapcsolatban áll a második változóval. Tehát, noha X-et nem sikerült kielégítően definiálnunk, mégis kijelenthetjük, hogy X összefügg Y-nal.
- A mutatók kontaminációjáról (összemosásáról) akkor beszélünk, ha két változó közül, melyek kapcsolatát vizsgáljuk, az egyiket olyan operacionalizált mutatóval mérjük, mely éppúgy a másik mutatója is lehetne. Például a vallásosság és az előítéletesség közötti kapcsolat tesztelése, ha a vallásosság mércéje az előítéletesség mércéjének is alkalmas volna.


4. A KUTATÁS TERVE
- A felderítő vizsgálatokban egy első, hozzávetőleges képet próbálunk kialakítani valamely jelenségről.
- A leíró kutatás a vizsgált populáció vagy jelenség bizonyos jellemzőinek pontos mérése és leírása.
- A magyarázó kutatás célja a tanulmányozott jelenség különféle aspektusai közötti kapcsolatok feltárása és bemutatása. A leíró vizsgálatok a „Milyen?”, a magyarázók inkább a „Miért?” kérdésre keresnek választ.
- Az elemzési egységek azok az emberek vagy dolgok, akik, illetve amelyek jellemzőit a társadalomkutató megfigyeli, leírja, magyarázza. A társadalomtudományi kutatásokban legtöbbször az egyes ember az elemzési egység, de lehet csoport, vagy valamilyen társadalomi produktum is.
- Bármi is az elemzési egységünk, sokféle fókuszpont kínálkozik a vizsgálat tárgyául: különféle jellemzők, orientációk, cselekvések például.
- A keresztmetszeti vizsgálatok egy időpontban végzett megfigyelésekre támaszkodnak. Bár ez korlátot jelent, bizonyos esetekben időben zajló folyamatokra is következtetni tudunk.
- A longitudinális vizsgálatokban több különböző időpontban végzünk megfigyeléseket. Megfigyeléseinket végezhetjük a teljes populációból vett mintákon (trendvizsgálatok), speciális alpopulációkból vett mintákon (kohorszvizsgálatok), vagy megfigyelhetjük minden alkalommal ugyanazokat az embereket (panelvizsgálatok).
- Az elmélet valamely jelenség különféle aspektusaival kapcsolatos állítások általános és többé-kevésbé átfogó készlete.
- A hipotézis valamely elméletből levezetett feltételezés a dolgok természetével kapcsolatban. Sok kutatás foglalkozik hipotézisek ellenőrzésével: annak meghatározásával, hogy ami a valóságban történik, megerősíti-e az elméleti alapon megfogalmazott várakozásainkat.
- A kutatási tervezet előzetes összefoglalása annak, hogy miért kerül sor a kutatásra és hogyan fog zajlani a kutatás. Hasznos segédeszköz a tervezésnél, továbbá néha el is várják.

5. KONCEPTUALIZÁLÁS ÉS MÉRÉS
- A fogalmak gondolati képek, melyeket közös jegyeket mutató megfigyelések és tapasztalatok összefoglalására használunk.
- Fogalmaink a valóságos világban nem léteznek, ezért azokat közvetlenül nem tudjuk mérni.
- Mérhetünk viszont olyan dolgokat, amelyeket a fogalmaink összefoglalnak.
- A konceptualizálás során specifikáljuk a fogalmainkhoz kapcsolódó elmosódott gondolati képeket, kiválasztjuk, hogy milyen fajta megfigyelések és mérések felelnek meg kutatásunk céljaira.
- Az indikátorok felcserélhetőségének elve alapján olyan fogalmakat is vizsgálhatunk és olyan fogalmakról is megállapításokat tehetünk, amelyek meghatározásáról nem tudunk megegyezni.
- A precizitás arra vonatkozik, hogy a mérce, melyet valamely attribútum leírásakor, illetve megfigyelésekor használunk, mennyire finom. Precízebb például, ha egy személyről azt mondjuk: „1 méter 75 cm magas”, mintha „körülbelül 180 cm magasnak” írjuk le.
- A megbízhatóság arra vonatkozik, mennyire valószínű, hogy egy mérési eljárás egy bizonyos jelenségről másodszor is ugyanazt a leírást adja, ha újra elvégezzük. Ha valakinek a korát a barátaitól kérdezzük meg, kevésbé megbízhatóbb, mintha tőle tudjuk, vagy ha megnézzük a születési anyakönyvét.
- Az érvényesség arra vonatkozik, hogy a mérésből származó adatok mennyire kapcsolódnak az adott fogalom elfogadott jelentéseihez. Különféle zsinórmértékek léteznek az érvényesség meghatározásához: érvényes-e ránézésre, érvényesnek mutatkozik-e valamilyen döntő ismérv szerint, illetve jól előrejelzi-e azt, érvényesnek tekinthető-e terjedelmileg; az elméleti konstrukció alapján várt összefüggést mutatja-e más változókkal, azaz érvényes-e szerkezetileg.
- Gyakran úgy tűnik, hogy szabatos, megbízható mérőeszközök készítésekor fogalmaink veszítenek jelentésgazdagságukból. Ez a probléma elkerülhetetlen. A legjobb módszer, ha több különböző, a fogalom különféle aspektusait megközelítő mércét használunk.


6. OPERACIONALIZÁLÁS
- Az operacionalizálás a konceptualizálás folyamatának folytatása.
- Az operacionalizálás során a változók méréséhez vezető konkrét empirikus eljárásokat határozzuk meg.
- Az operacionalizálás során határozzuk meg véglegesen, hogy egy adott változó attribútumait miről ismerjük majd fel a valóságban.
- Amikor egy változó mérési terjedelmét eldöntjük, ne feledkezzünk meg a fogalom ellentétéről sem. Elég lesz-e a vallásosságot a „nagyon vallásos”-tól a „nem vallásos”-ig mérni, vagy a „vallásellenes”-séget is mérnünk kellene?
- Nominális (megnevezéses) mérési szintűek azok a változók, melyek attribútumai egyszerűen csak különböznek egymástól. Példa: a nem.
- Ordinális (rendezéses) mérési szintűek azok a változók, melyek attribútumait rangsorolni lehet valamilyen módon a kisebbtől a nagyobb felé haladva. Példa lehet az előítéletesség változó, amely a „nagyon előítéletes”, „eléggé előítéletes”, „kicsit előítéletes” és „egyáltalán nem előítéletes” attribútumokból áll.
- Intervallum mérési szintű változók azok, melyek attribútumai nemcsak rangsorba állíthatók, hanem egyforma egységekből álló távolság van közöttük. Pl.: IQ
- Az arányskálán mérhető változók az intervallum mérési szintűektől mindössze annyiban különböznek, hogy ez esetben a skálának valódi nullapontja van. Az életkor pl. arányskálán mérhető változó, mert a nulla éves attribútum is beletartozik.
- Ugyanazt a változót néha többféle mérési szinten is mérhetjük. Az életkort, ami potenciálisan arányskála mérési szintű lehet, kezelhetjük intervallum, ordinális vagy akár nominális mérési szintű változóként. A mérés céljától függ, hogy melyik mérési szint a leginkább megfelelő.
- A kérdőívekkel adatokat gyűjthetünk vagy úgy, hogy (1) embereknek kérdéseket teszünk fel, vagy úgy, hogy (2) megkérjük őket, hogy különböző álláspontokat kifejező kijelentésekről mondják meg, egyetértenek-e velük.
- A kérdés lehet nyitott (a válaszadó a saját válaszát írja be/mondja) vagy zárt (előre elkészített válaszlehetőségek közül választ).
- Kérdőívekben a rövid kérdések általában jobban a hosszúaknál.
- A tagadó formájú itemeket, kérdéseket és kifejezéseket kérdőívben jobb elkerülni, mert megzavarhatják a kérdezettet a választásban.
- Sugalmazás a kérdőív-itemek azon tulajdonsága, ha a válaszolókat egy bizonyos fajta válaszra vagy egy bizonyos álláspont helyeslésére ösztönzik. Mindenképpen kerüljük.
- Az operacionalizálás a kutatás megtervezésével kezdődik, és a kutatás során végig – az adatelemezés idején is – tart.



7. A MINTAVÉTEL LOGIKÁJA
- A minta az alapsokaság egy olyan részhalmaza, amelyet megfigyelünk, hogy ennek alapján a teljes sokaság tulajdonságaira következtethessünk.
- A század korábbi részében használt mintavételi módszerek gyakran vezettek téves következtetésekhez, a jelenlegi eljárások sokkal pontosabbak és megbízhatóbbak.
- Egy minta minőségének legfőbb ismérve az, hogy mennyire reprezentatív – hogy mennyire egyeznek meg a tulajdonságai annak a teljes sokaságnak a tulajdonságaival, amelyből vettük.
A valószínűségi mintavétel kiváló módszer arra, hogy elég jó mintákat választhassunk.
- Még a leggondosabb mintavételi eljárással sem kapunk szinte sohasem az eredeti sokaságot tökéletesen reprezentáló mintát. Bizonyos mértékű mintavételi hiba mindig marad.
- A valószínűségi mintavételi eljárások lehetővé teszik, hogy megbecsüljük, mekkora mintavételi hiba várható egy adott mintánál.
- A valószínűségi mintavétel alapelve, hogy az alapsokaság minden elemének ismert, nem-nulla esélyének kell lennie a mintába kerülésre.
- EPSEM vagy EKV mintának nevezzük azt, amelyben a sokaság minden egyedének egyforma esélye van a mintába kerülésre.
- A mintavételi keret a populáció tagjainak listája vagy kvázilistája. Ezt a forrást használjuk a minta kiválasztásánál. A minta reprezentativitása közvetlenül függ attól, hogy mennyire tartalmazza a mintavételi keret a reprezentálni kívánt populáció összes tagját.
- Az egyszerű véletlen mintavétel a valószínűségi mintavétel logikailag legalapvetőbb eljárása, a gyakorlatban ritkán használják.
- Szisztematikus mintavétel során a mintavételi keret minden k-adik tagját választjuk be a mintába. Ez a módszer kevés kivétellel, funkcionálisan egyenértékű az egyszerű véletlen mintavétellel, de praktikusabb annál.
- A rétegzés az az eljárás, amikor a sokaság tagjait a mintavétel előtt viszonylag homogén csoportokra (rétegekre) osztjuk. Az eljárás csökkenti a mintavételi hiba mértékét, tehát javítja a minta reprezentativitását.
- A többlépcsős csoportos mintavétel bonyolultabb mintavételi eljárás: olyankor használjuk, amikor az alapsokaság tagjairól nem létezik teljeskörű lista. Kiindulásképpen mintát veszünk a tagok csoportjai közül. Azután a kiválasztott csoportok tagjairól listát készítünk – ehhez sokszor helyszínen végzett megfigyelés szükséges. Végül pedig mintát veszünk az egyes kiválasztott csoportok tagjainak listáiból, így jutunk a tagok végleges mintájához.
- Az elemszámmal arányos valószínűségű (PPS, EAV) mintavétel a többlépcsős csoportos mintavétel egyik speciális, hatékony módszere.
- Ha ez sokaság elemeinek különböző esélyük van a mintába kerülésre, akkor az egyes megfigyeléseket súlyozni kell ahhoz, hogy a teljes sokaság reprezentatív képéhez jussunk. Az egyes mintaelemekhez lényegében az illető elem mintába kerülési valószínűségének reciprokát kell súlyként hozzárendelni.
- A szakértői mintavétel nem valószínűségi mintavételi módszer, melynél a kutató saját megítélése alapján válogatja össze a minta elemeit. Megítélésen alapuló mintavételnek is nevezik.
- A kvótás mintavétel szintén nem valószínűségi mintavételi módszer. Elkészítjük először a teljes alapsokaság jellemzőinek részletes leírását (a kvóta-mátrixot), majd úgy válogatjuk össze a minta elemeit, hogy a különféle kombinációkból kellő számban (a valóságosnak megfelelő arányban) kerüljenek elemek a mintába. A kvótás minta reprezentativitása nagymértékben múlik azon, hogy mennyire helytállóan tükrözi a sokaság tényleges jellemzőit a kvóta-mátrix.
- A nem valószínűségi mintavételi módszerek a valószínűségi mintavételi módszereknél kevésbé megbízhatónak tekintendők. Alkalmazásuk viszont gyakran egyszerűbb és olcsóbb.

8. KÍSÉRLETEK
- A kísérletek az oksági folyamatok kontrollált vizsgálatának nagyszerű eszközei.
- A klasszikus kísérlet azt vizsgálja, hogy egy kísérleti inger hogyan hat valamely függő változóra. Ezt a kísérleti és kontrollcsoportban való előzetes és utólagos méréssel valósítja meg.
- Általában kevésbé fontos az, hogy a kísérleti alanyok csoportja reprezentatív legyen valamely nagyobb alapsokaságra nézve, mint az, hogy a kísérleti és a kontrollcsoport egymáshoz hasonló legyen.
- A kísérleti és a kontrollcsoport összehasonlíthatóságának biztosítására a randomizáció az általános elfogadott módszer.
- Campbell és Stanley háromféle álkísérleti elrendezést írnak le: az egyetlen mérésen alapuló esetelemzést, az egycsoportos, elő- és utótesztes kísérleti elrendezést és a statikus csoportok összehasonlítását.
- A belső érvénytelenség 12 forrása a kísérleti elrendezésben:
o A.) Történelem B.)Érés C.) Mérés D.) Mérőeszközök
E.)Közeledés az átlaghoz F.) A kísérleti személyek kiválasztásának hibái
G.) Elhalálozás a kísérletben H.)Sorrendiség I.) A hatások átterjedése J.) Kárpótlás K.)Kiegyenlítő versengés L.)Demoralizálódás
- Az alanyokat véletlenszerűen besoroló klasszikus kísérlet megvéd a belső érvénytelenség minden forrásától
- A külső érvénytelenség problémája is felmerül a kísérleteknél: lehet, hogy az eredmények nem a valódi életet mutatják.
- A külső érvénytelenség egyik példája a mérés és inger interakciója, ez ellen nem véd a klasszikus kísérlet.
- A Solomon-féle nagycsoportos kísérleti elrendezéssel és a klasszikus kísérleti elrendezés egyéb változataival kivédhetők a külső érvénytelenség problémái.
- Campbell és Stanley szerint szükségtelen az előmérés, ha az alanyokat kellően random módon soroljuk a kísérleti, illetve a kontrollcsoport(ok)ba.
- A valódi világban zajló társadalmi folyamatok gyakran produkálnak „természetes kísérleteket”, melyeket a társadalomkutató többé-kevésbé úgy tanulmányozhat, ahogy laboratóriumi kísérleteket tervez és hajt végre.



9. KÉRDŐÍVES VIZSGÁLATOK
- A kérdőíves vizsgálat az a népszerű társadalomkutatási módszer, amikor kérdőíveket veszünk fel a válaszadóknak egy – az alapsokaságból vett – mintáján.
- A kérdőíves vizsgálat különösen alkalmas nagy alapsokaságok leíró vizsgálatára, magyarázó célokra szintén jól alkalmazhatók a kérdőíves vizsgálatok adatai.
- A kérdőívfelvételnek három lényeges különböző módja van: kitöltheti maga a válaszadó az önkitöltős kérdőívet; felolvashatja a kérdőív itemeit és feljegyezheti a kapott válaszokat a személyesen jelenlévő kérdezőbiztos; és kérdezőbiztosok végzik a telefonos kérdőíves vizsgálatokat is.
- Önkitöltős kérdőíveknél általában tanácsos buzdító levelek küldésére is gondolni: új kérdőívet küldeni azoknak, akiktől az eredeti felszólításra nem érkezett válasz.
- A kérdőívek visszaérkezési idejének gondos megfigyelése jól eligazít abban, hogy a buzdító leveleket mikor érdemes elküldeni.
- A kérdezőbiztosok nélkülözhetetlen tulajdonsága, hogy semlegesek legyenek, a jelenlétük az adatgyűjtési folyamatban semmilyen hatással nem lehet a kérdőív itemekre adott válaszokra.
- A kérdezőbiztosokat gondosan fel kell készíteni, hogy jól ismerjék a kérdőívet, pontosan a kérdőív megfogalmazását kövessék, a válaszokat pedig szó szerint jegyezzék.
- A pontosító kérdés olyan semleges, nem direkt kérdés, mely úgy van megszerkesztve, hogy a válaszadót, aki egy kérdőív valamely nyílt kérdésére hiányos vagy kétértelmű választ adott, e válaszának bővebb kifejtésére bírja. Példák lehetnek: „Továbbá?”, „Hogy is van ez?”, „És hogyan?”
- Az önkitöltős kérdőív előnyei egy megkérdezéses kérdőíves vizsgálattal szemben: gazdaságos, gyors, nincs kérdezőbiztosi torzítás; valamint a névtelenség és az egyedüllét lehetősége, mely a kényes témáknál segítheti az őszintébb választ.
- A telefonon végzett kérdőíves vizsgálatok a legutóbbi években gyakoribbakká és hatékonyabbakká váltak, különösen a számítógépes támogatású telefonos kérdőívfelvétel (CATI) technikái ígéretesek.
- A megkérdezéses kérdőíves vizsgálat előnyei egy önkitöltős kérdőívvel szemben: kevesebb a hiányos kérdőív, kevesebb a félreértett kérdés, általában magasabb a visszaküldési arány, nagyobb a rugalmasság a mintavétel és az extra megfigyelések tekintetében.
- A kérdőíves vizsgálatok előnyei közé tartozik a gazdaságosság, az elérhető nagy adatmennyiség, valamint az összegyűjtött adatok standardizáltsága.
- Gyengéje a kérdőíves vizsgálatoknak, hogy némileg mesterségesek és esetleg felszínesek. Kérdőíves vizsgálattal nehéz a természetes közegükben zajló társadalmi folyamatokról teljes képet kapni.
- A másodelemzés kifejezés arra vonatkozik, ha más kutató által, máskor, az adott vizsgálatétól eltérő céllal gyűjtött adatokat elemzünk.


10. TEREPKUTATÁS
- A terepkutatás olyan társadalomkutatási módszer, melyben a társadalmi jelenségeket közvetlenül, a maguk természetes környezetében figyelik meg.
- A kutató azoknak, akiket vizsgál, megmondhatja, hogy ő a kutató, de el is titkolhatja előlük. Ha tudják róla, hogy kutat, az befolyásolhatja a megfigyelt dolog természetét, ha viszont eltitkolja, azzal becsaphatja azokat, akiket megfigyel.
- A kutató vagy részt vesz abban, amit megfigyel, vagy sem. Ha igen, akkor könnyebb eltitkolnia, hogy valójában vizsgálatot folytat, viszont a részvétel nagy eséllyel befolyásolja azt, amit megfigyel.
- Mivel a terepkutatásban az ellenőrzött mintavételi eljárások általában nem alkalmazhatóak, ha javítani akarunk a megfigyelések reprezentativitásán, kvótás mintával dolgozhatunk.
- A hólabda-mintavétel olyan módszer, amellyel egyre növekvő megfigyelési mintára tehetünk szert. Megkérjük a megfigyelt esemény egyik résztvevőjét, hogy ajánljon másokat, akikkel interjúkat készíthetünk, majd e később meginterjúvoltak mindegyikétől további javaslatokat kérünk.
- Sokszor fontos bepillantást nyújt a társas viselkedés „normális” menetébe, ha a terepkutatás során megvizsgáljuk a deviáns eseteket is.
- A terepnapló a terepkutatás gerince, mivel a kutató ebben rögzíti a megfigyeléseit. A naplóbejegyzéseknek részletesnek, ugyanakkor tömörnek kell lenniük. Rögzítsük a megfigyeléseinket miközben végezzük őket, ha ez lehetséges, ha nem, akkor utána olyan hamar, ahogyan csak lehet.
- Bár a terepkutatás kvalitatív kutatási módszer, néha a rögzített megfigyelések valamelyikének kvantifikálására is mód nyílik.
- A terepkutatásnál a megfigyelés, az adatfeldolgozás, és az elemzés egymásba fonódó, körkörös folyamatok.
- Az adatfeldolgozás kelepcéi közé tartozik a provincializmus, az elhamarkodott következtetés, a kétséges ok, az elhallgatott bizonyíték, és a hamis dilemma.
- Ha a kísérlethez és a kérdőíves vizsgálathoz hasonlítjuk, a terepkutatás eredményeinek érvényessége általában nagyobb, megbízhatósága azonban kisebb, ezenfelül a terepkutatások alapján nem is általánosíthatunk olyan biztosan, mint a szigorú mintavételen és szabványosított kérdőíveken alapuló kutatásokból.


11. BEAVATKOZÁS-MENTES VIZSGÁLATOK
- A beavatkozás nélküli módszerekkel anélkül tanulmányozhatjuk a társadalmi viselkedést, hogy annak a folyamatába beavatkoznánk.
- A tartalomelemzés olyan társadalomkutatási módszer, mely az emberi közlések tanulmányozására alkalmas. Azon felül, hogy használható a kommunikációs folyamatok tanulmányozására, a társadalmi viselkedés más vonatkozásainak vizsgálatára is alkalmas.
- Tartalomelemzésnél az elemzési egységek a közlés egységei – szavak, bekezdések, könyvek.
- A tartalomelemzésben a standard valószínűségi mintavételi eljárások alkalmazhatók.
- A manifest tartalom egy közlés közvetlenül látható, objektíven azonosítható jellemzőit jelenti – ilyenek egy könyvben bizonyos szavak, egy festményen a használt színek és így tovább. A tartalomelemzés egyik lehetséges fókuszpontja.
- A látens tartalom a közlésekben rejlő tartalmakat jelenti. A látens tartalom meghatározásánál részben a kutató megítélésére vagyunk utalva.
- A kódolás az a folyamat, amikor a nyers adatokat – akár látens, akár manifeszt tartalmat – standardizált, kvantitatív formára hozzuk.
- Számos kormányzati és nem kormányzati szerv szolgáltat összesített adatokat a társadalom különböző szempontú vizsgálataihoz.
- Ökológiai tévkövetkeztetés akkor áll elő, ha a csoportszinten talált összefüggések mások, mint amelyeket az egyének szintjén találnánk: így, ha összevonat adatok elemzéséből akarjuk az egyének magatartását megérteni, megeshet, hogy téves következtetésekre jutunk.
- A meglévő statisztikák elemzésével kapcsolatban fellépő érvényességi problémák megoldásában általában a logikai tisztaság és a megismétlés segíthet.
- Gyakoriak a meglévő statisztikákkal kapcsolatban a megbízhatósági problémák: fontos ezért, hogy elővigyázatosan bánjunk velük.
- A társadalomtudósok a különböző kultúrák történelmében mutatkozó hasonlóságok feltárására összehasonlító/történelmi módszereket is alkalmaznak.
- A hermeneutika arra vonatkozik, amikor a társadalmi élet értelmezése érdekében belehelyezkedünk a résztvevők körülményeibe, nézeteibe, érzéseibe.
- Az ideáltípus egy társadalmi jelenség lényeges minőségeiből konstruált fogalmi modell.


12. HATÁSVIZSGÁLATOK
- A hatásvizsgálat jó példa a társadalomtudományokban végzett alkalmazott kutatásokra.
- A hatásvizsgálat különösképp helyénvaló olyankor, amikor valamifajta társadalmi beavatkozás zajlik.
- A hatásvizsgálathoz elengedhetetlen a probléma gondos megfogalmazása, ideértve a releváns mérőeszközöknek, valamint a siker és a kudarc kritériumainak specifikálását.
- A hatásvizsgálatokat végző kutatók jellegzetesen kísérleti és kvázi-kísérleti elrendezésekkel dolgoznak.
- Az idősoros kvázi-kísérleti elrendezés egyetlen kísérleti csoport megfigyelését jelenti bizonyos időn át. Gyenge elrendezés abban az értelemben, hogy a megfigyelt változást okozhatja más is, nemcsak a kísérleti inger.
- A hatásvizsgálattal, mivel a tényleges élet mindennapos eseményeibe beleágyazottan zajlik, speciális szervezési-logisztikai, illetve etikai problémák is velejárnak.
- Ne vegyük természetesnek, hogy a hatásvizsgálatokból adódó gyakorlati következtetéseket átültetnénk a gyakorlatba: főként olyankor ne, ha hivatalos nézeteknek mondanak ellent.
- A makrotársadalmi mutatók nagy populációk összesített leírásai. Hozzásegíthetnek a nagy társadalmi folyamatok megértéséhez.
- Időnként lehetőség van számítógépes szimulációs modellek megkonstruálására, amelyekkel a társadalmi beavatkozások eredményei anélkül is kimutathatók, hogy ezeket az eredményeket a tényleges életben meg kellene tapasztalnunk.

SZAKKIFEJEZÉSEK
Adatközlő: A vizsgálni kívánt társadalmi jelenségben jártas személy, aki hajlandó elmondani nekünk, amit tud. Ha például egy vallási szekta tagjai között tervezünk részt vevő megfigyelést, akkor érdemes összebarátkoznunk valakivel, akinek már vannak róluk ismeretei – esetleg egy szektataggal – így háttérinformációkhoz juthatunk. Nem azonos a válaszolóval.

Általánosíthatóság: Egy kutatási eredmények az a tulajdonsága, amely alapján jogosultak vagyunk kijelenteni, hogy az alapjául szolgáló megfigyeléseknél többet fejez ki. Sokszor egy mintáról az alapsokaságra általánosítunk. Máskor fogalmakkal dolgozunk: ha kiderítjük, hogy miért követnek el emberek betöréseket, általánosíthatjuk-e ezt a felfedezésünket másfajta bűnökre is?

Arányskála: Mérési szint; az a változó mérhető arányskálán, amelynek attribútumai a nominális, ordinális és intervallum mérési szintek összes tulajdonságaival bírnak, ezenkívül „valódi” zéruspontjuk is van. Arányskálán mérhető változó például az életkor.

Átlagos, átlag: Az „átlagos” jelzővel általában valaminek a jellegzetes vagy normális voltára utalunk. A számtani közép, a medián és a módusz matematikai értelemben vett átlagok.

Attribútumok: Személyek vagy dolgok jellemzői.

Az indexek felcserélhetősége: A kifejezés Paul Lazarsfeldtől ered, és arra a logikai állításra utal, hogy ha valamilyen általános változó összefügg egy másik változóval, akkor a változó minden mutatójának ugyanígy össze kell vele függenie.

Belső érvényeség-ellenőrzés: Az az eljárás, amikor egy összetett mérce összetevő itemeit magával a mércével korreláltatjuk. Módszer arra, hogy ellenőrizzük, mennyire bölcs az összes itemet belevenni az összetett mércébe.

Belső érvénytelenség: Arra az eshetőségre utal, hogy a kísérleti eredményeinkből levont következtetéseink nem pontosan felelnek meg annak, ami magában a kísérletben történt.

Bogardus-féle társadalmi távolság-skála: Mérési eljárás annak meghatározására, hogy mennyire hajlandók emberek másfajta emberekkel – különféle közelségi fokú – társas kapcsolatokba kerülni. Az eljárás attól különösen jó hatásfokú, hogy az adatok eredeti részletességének feláldozása nélkül teszi lehetővé több külön változó összegzését.

Cenzus: (1) Valamely alapsokaság jellemzőinek felsorolása. A cenzus gyakran hasonlít a kérdőíves kutatásra: az a különbség, hogy a cenzus a populáció összes tagjától gyűjt adatokat, a kérdőíves kutatás pedig egy mintára szorítkozik. (2) Amivel mindenféle szikkadtagyúak állandóan traktálnak.

Csoportos mintavétel: (1) Többlépcsős mintavétel, amelyben először természetes csoportok (clusterek) közül választunk mintát, majd a kiválasztott csoportok elemei közül almintákat veszünk. Mintát vehetnénk pl. címjegyzék alapján az USA egyetemi és főiskolái közül, azután a kiválasztott iskolák mindegyikétől hallgatói névsort kérnénk, sorra mintát vennénk az egyes névsorokról, így kapnánk meg a hallgatók mintáját. V.ö.: Területi valószínűségi minta

Dedukció: Logikai modell, amelyben általános alapelvekből speciális feltevéseket alakítunk ki. Abból az általános alapelvből kiindulva, hogy minden dékán kiállhatatlan fráter, feltételezhetjük, hogy ez sem fog minket másik szakra átengedni. Ez a feltételezés dedukció (levezetés) eredménye lenne.

Dichotóm változó: Dichotómnak nevezzük az olyan változót, amelyiknek csak két értéke lehet. V.ö.: kétértékű változó

Dimenzió: egy fogalom meghatározott vonatkozása, illetve oldala.

EAV: Elemszámmal arányos valószínűség (PPS). A többlépcsős csoportos mintavételnek az a fajtája, amikor nem egyforma (ahogy az EPSEM mintáknál), hanem az elemszámukkal arányos esélyt adunk a csoportoknak a mintába kerülésre.

Egyszerű véletlen mintavétel: A valószínűségi mintavétel egyik fajtája: megszámozzuk az alapsokaságot alkotó egyedeket, készítünk egy véletlen (random) számsort, és az ebben szereplő sorszámú egyedeket vesszük be a mintába. Bár a valószínűségelmélet és számításai ennek az alapvető mintavételi eljárásnak az alkalmazását feltételezik, használata – gyakorlati okokból – mégis ritka. Egyenértékű alternatívája a szisztematikus mintavétel (véletlen kezdőponttal).

Egyváltozós elemzés: Egyetlen változó elemzése, leírás céljából. Példái a gyakorisági megoszlások, a középértékek (átlagok) és a szóródási mérőszámok – megkülönböztetjük a kétváltozós és a többváltozós elemzéstől.

Elemzési egységek: Akit vagy amit vizsgálunk. A társadalomtudományi kutatások legtipikusabb elemzési egysége az egyedi ember.

EPSEM: Egyenlő Kiválasztási Valószínűségi Módszerek. Olyan mintavételi terv, amelyben egy alapsokaság valamennyit agának ugyanakkora az esélye a mintába kerülésre.

Érvényesség ránézésre (1): Egy mutatónak az a tulajdonsága, amely lehetővé teszi, hogy egy adott változót mérni lehessen vele. Különösebb magyarázat nélkül is elfogadható, hogy egy személy templomba járásának a gyakorisága az illető vallásosságának a mutatója lehet. Tehát ránézésre érvényes. (2) Amikor egy villamosbérlet ránézésre e havinak látszik.

Érvényesség: Az olyan mérőeszközökre alkalmazott leíró kifejezés,melyek valóban azt a fogalmat mérik, amelyet mérni akarunk. Az IQ például feltehetőleg érvényesebb mércéje az intelligenciának, mint a könyvtárban töltött órák száma. Fontos megértenünk, hogy egy mérőeszköz érvényességét nem lehet végérvényesen bebizonyítani. Ezek a szempontok azonban segítenek a relatív érvényesség megállapításában: milyen a mérőeszközünk érvényessége ránézésre, milyen a kritérium szerinti érvényessége, milyen a tartalom szerinti érvényessége, a konstrukció szerinti érvényessége, segít ezenkívül a külső érvényesség-ellenőrzés és a belső érvényesség-ellenőrzés. Ne keverjük össze a megbízhatósággal.

Faktorelemzés: Komplex algebrai módszer egy konkrét megfigyeléssor mögötti általános dimenziók, azaz faktorok meghatározására.

Feltételes kérdés: Olyan kérdőívszerkesztés, amelyet csak némely válaszolóknak kell feltenni, bizonyos más kérdésekre adott válaszaiktól függően. Mindegyik válaszolónkat megkérdeznénk pl., hogy a Cosa Nostrához tartoznak-de, de csak azoktól, akik igennel felelnek, kérdeznénk, hogy milyen gyakran járnak összejövetelekre és kirándulásokra. Ez utóbbi ekkor feltételes kérdés volna.

Független változó (1): Olyan változó, amelynek értékei egy elemzésben nem kérdésesek, hanem adottnak vehetők. A független változóról feltételezzük, hogy oka vagy meghatározója a függő változónak. Ha úgy találjuk, hogy a vallás bizonyos mértékig függ a nemtől – a nők vallásosabbak, mint a férfiak -, itt a nem a független változó, a vallásosság a függő változó. Vegyük észre, hogy ugyanaz a változó lehet független változó az elemzés egyik szakaszában és függő egy másik szakaszban. A vallásosság szerepelhet független változóként a bűn magyarázatakor. (2) Az a változó, amely senkitől sem fogad el tanácsot.

Függő változó: Az a változó, amelyről feltesszük, hogy egy másiktól (ezt nevezzük független változónak) függ, vagy hogy ez a másik okozza. Amikor azt mondjuk, hogy a jövedelem részben a formális oktatás mennyiségétől függ, akkor a jövedelemmel függő változóként bánunk. (2) Önállótlan, puhány változó.

Guttman-skála: (1) Több külön megfigyelés összesítésére és egy általánosabb változó kifejezésére szolgáló összetett mérőeszköztípus. (2) Guttman Lajcsi dalestre készül. 

Gyakorisági megoszlás: Annak a leírása, hogy egy változónak melyik attribútuma hányszor fordult elő egy mintában. Gyakorisági megoszlásra példa például az a kijelentés, hogy a mintának 53 százaléka volt férfi, és 47 százaléka nő. További példa az a kijelentés, hogy a megvizsgált városok közül 15-nek volt 10 000 alatti lakossága, 23-nak 10 000 és 25 000 közötti, és így tovább.

Hawthorne-hatás: A kifejezés egy termelékenységi vizsgálatsorozatra utal, a Western Electric Company egyik – Hawthorne nevű – gyártelepén (Chicago, Illinois állam). A kutatók felismerték, hogy a jelenlétükkel befolyásolják a megfigyelt dolgozók viselkedését. A kifejezésen ma bármilyen, a vizsgálat által a vizsgálat tárgyára gyakorolt hatást értenek.

Hipotézis: (1) Valamely dolog természetét illető, elméletből levezetett feltevés. Valamiről kijelentjük, hogy a valóságban ilyennek és ilyennek kell lennie, ha az elmélet helyes. (2) A ruhafehérítésről szóló kandidátusi értekezés szóbeli megvitatása. 

Hipotézisvizsgálat: (1) Annak meghatározása, hogy azok a feltevések, amelyeket a hipotézis kifejez, tényleg teljesülnek-e a valóságban. (2) A ruhafehérítésről szóló kandidátusi értekezés szóbeli megvitatása. 

Hólabda, vagy görgetett minta: (1) A terepkutatásban sokszor használt nem valószínűségi mintavételi eljárás. Minden megkérdezett személytől javaslatot kérünk további megkérdezendő személyekre. (2) A helytetőről válogatott köveket, vagy jól megtermett hógolyókat zúdítunk módszertanoktatónk nyakába. 

Illesztés (matching): Kísérleteknél: az az eljárás, melynek révén az alanyokat – egy vagy több változóban mutatkozó hasonlóságuk alapján – összeillő párokba állítjuk (illesztjük), majd a pár egyik tagját a kísérleti, a másikat a kontrollcsoporthoz soroljuk.

Index: Összetett mérőeszköz, mely több specifikus megfigyelést összegez, és kifejez valamilyen általánosabb dimenziót. Megkülönböztetendő a skálától.

Indukció: Logikai modell, amelyben konkrét megfigyelések alapján általános alapelveket fogalmazunk meg. Ha észrevesszük, hogy a zsidók és a katolikusok inkább szavaznak a demokratákra, mint a protestánsok, ebből arra következtethetnénk, hogy a vallási kisebbségek az Egyesült Államokban inkább a demokrata párthoz kötődnek, és ezt egyben meg is magyaráznánk. Ez példa lenne indukcióra. Vö.: dedukció

Interpretáció: A Lazarsfeld-paradigmával (elaborációs modell) kapcsolatban használt szakkifejezés. A kutatások lehetséges kimenetelei közül azt fejezi ki, amikor a kontrollváltozóról kiderül, hogy az az a közvetítő faktor, amelyen keresztül egy független változó egy függő változóra hatást gyakorol.

Interszubjektivitás: A tudománynak (és más vizsgálódásoknak) az a minősége, melynek folytán két különböző kutató, ha ugyanazt a problémát vizsgálja, ugyanarra a következtetésre jut. Végső soron ez a gyakorlati kritériuma az ún. objektivitásnak. Valamiről akkor mondjuk, hogy „objektíve igaz”, ha különféle szubjektív orientációjú független megfigyelők mind igaznak mondják.

Intervallum mérési szint: Az a változó intervallum mérési szintű, amelynek attribútumai rangsorba rendezettek, s közülük a szomszédosokat egyenlő közök választják el. Pl. erre a Fahrenheit hőfok-skála, mivel ugyanakkora a távolság 17 és 18 fok, mint 89 és 90 fok között.

Kérdőív: Elemzésre alkalmas információk megszerzésére szolgáló kérdésekből és egyéb itemekből álló dokumentum. Főként a kérdőíves vizsgálat-kutatások használnak kérdőíveket, de találkozunk velük kísérleteknél, terepkutatásban és más megfigyelési módok esetén is.

Keresztmetszeti vizsgálat: Olyan vizsgálat, amely egyetlen időpontot reprezentáló megfigyeléseken alapul. Ellentéte a longitudinális vizsgálat.

Kétértékű változó: Változó mindössze két kategóriával. Például a nem, melynek a nő, illetve a férfi az attribútumai. Ld. Dichotóm változó.

Kétváltozós elemzés: Két változó egyidejű elemzése azzal a céllal, hogy meghatározzuk a közöttük lévő tapasztalati összefüggést. Példa kétválasztós elemzésre, amikor felírjuk két változó százalékos megoszlását, vagy kiszámítjuk a korrelációs együtthatójukat.

Kódolás: Az az eljárás, melynek során gépi feldolgozásra alkalmas formára hozzuk a nyers adatokat.

Kódutasítás, kódleírás: Az az adatfeldolgozáskor és adatelemzéskor használt dokumentum, amelyből a különböző adategységek adatállományon belüli elhelyezkedése kiderül. A kódleírásban szokásosan az adategységek elhelyezkedése és az attribútumok jelölésére használt kódok is szerepelnek.

Kohorszvizsgálat: Olyan vizsgálat, amelyben egy bizonyos csoportot vizsgálnak hosszabb ideig, miközben minden egyes megfigyelési alkalommal a csoport különböző tagjairól gyűjtenek adatokat. Ha pl. úgy vizsgálnám az 1970-es évfolyam foglalkozástörténetét, hogy ötévenként kérdőíveket küldenék ki, az kohorszvizsgálat lenne.

Konceptualizáció (1): Az a mentális folyamat, amelynek során homályos és pontatlan képzeteink pontosabban meghatározottá és precízebbé válnak. Vizsgálni akarjuk az előítéletességet. De mit értünk előítéletességen? Többféle előítélet létezik. (2) Értelmiségiek ivaros szaporodása. 

Konfidencia-intervallum (1): Értéksáv, ahová a populációs paraméter a becslés szerint esik. Lehet például, hogy egy kérdőíves vizsgálat szerint egy mintában 40 százalék az A jelöltet támogatók aránya (szegény ördög). Bár az összes választók között az őt támogatók arányára a legjobb becslés ugyan a 40 százalék, azt nem várhatjuk, hogy pontosan ennyi legyen. Kiszámíthatunk tehát egy megbízhatósági (konfidencia-) intervallumot (pl. 35 és 45 százalék között), amelybe az alapsokaságra vonatkozó százalékarány valószínűleg beleesik. Vegyük észre, hogy minden konfidencia-intervallummal együtt a hozzá tartozó megbízhatósági szintet is meg kell adnunk. (2) Amilyen közel merészkedsz egy alligátorhoz. 

Konstrukció szerinti érvényesség: Egy adott módon mért változó olyan módon függ össze a többi változóval, ahogy azt az elméleti összefüggés-rendszer alapján várjuk.

Kontigencia-tábla, kereszttábla: Változók közötti összefüggések – százalékos megoszlások képében való – bemutatására alkalmas forma.

Kontrollcsoport: Kísérletezéskor az alanyok olyan csoportja, amely a kísérleti ingerben nem részesül, és amely egyébként lehetőleg minden tekintetben emlékeztet a kísérleti csoportra. Ha a kísérlet végén összehasonlítjuk a kísérleti csoportot és a kontrollcsoportot, akkor láthatjuk a kísérleti inger hatását.

Kontrollváltozó: Olyan változó, amelyet, hogy két másik változó kapcsolatáról sikerüljön többet megtudnunk, állandó szinten tartunk. Ha pl. kapcsolatot találnánk az előítéletesség és az iskolázottság között, akkor megtehetnénk, hogy rögzítjük a nemet, és így különa férfiak és külön a nők között vizsgáljuk az előítéletesség és az iskolázottság kapcsolatát. Ebben a példában a nem a kontrollváltozó.

Kritérium szerinti érvényesség: Amilyen mértékben egy mérce egybevág bizonyos külső kritériumokkal. Az egyetemi felvételi érvényessége például abban mutatkozik meg, hogy mennyire tudja a hallgatók tanulmányi előmenetelét előrejelezni.

Külső érvényességellenőrzés: Az az eljárás, amikor úgy ellenőrizzük egy mérőeszköz – pl. index vagy skála – érvényességét, hogy megvizsgáljuk, hogyan függ össze ugyanannak a változónak más mutatóival. Például, ha egy index valóban méri az előítéletességet, akkor illik az előítéletesség egyéb mutatóival összefüggenie.

Külső érvénytelenség: Arra az eshetőségre utal, amikor a kísérleti eredményekből levont következtetéseink nem általánosíthatók a „valós” világra.

Kvótás minta: A nem valószínűségi minták egyik fajtája, amelyben előre meghatározott jellemzők alapján úgy választunk egységeket a mintába, hogy ezen jellemzők eloszlása a teljes mintában ugyanolyan legyen, mint amilyent a vizsgált alapsokaságról feltételezünk.


Látens (rejtett) tartalom: A tartalomelemzéssel kapcsolatban merül fel, a közlemények mélyén meghúzódó tartalomra vonatkozik, megkülönböztetendő a manifeszt (nyilvánvaló) tartalomtól.

Leíró statisztika: Olyan statisztikai számítások, amelyek vagy egy minta jellemzőit, vagy pedig a minta alapján a változók közötti kapcsolatokat írják le. A leíró statisztikák pusztán összesítenek egy sor – mintára vonatkozó – megfigyelést, míg a statisztikai következtetések a konkrét megfigyelések leírásán túlmenően következtetéseket vonnak le arról a nagyobb alapsokaságról is, amelyből a minta való.

Likert-skála: Rensis Likert által kidolgozott összetett mérőeszközfajta, standardizált válaszkategóriákat ad meg a kérdőíves vizsgálat kérdőíveiben, hogy ezáltal emelni lehessen a mérési szintet a társadalomtudományi kutatásokban. A Likert-itemekben ilyenféle válaszkategóriákkal találkozunk: határozottan egyetért, egyetért, nem ért egyet, határozottan nem ért egyet. Ilyen itemeket a Likert-skálák szerkesztéséhez és más típusú összetett mércék szerkesztéséhez is felhasználhatunk.

Lingitudinális vizsgálat: Különböző időpontokban történő adatfelvételt magában foglaló kutatási terv, ellentétben a keresztmetszeti vizsgálattal.

Manifeszt (nyilvánvaló) tartalom: Tartalomelemzésnél: valamely közleményben ténylegesen előforduló kifejezések, ellentéte ebben az összefüggésben a látens tartalom.

Másodelemzés: Olyan kutatási forma, amikor az egyik kutató által összegyűjtött és feldolgozott adatokat egy másik kutató – gyakran egészen más céllal – újraelemzi. Főként kérdőíves vizsgálati adatok vizsgálatára alkalmas. Az adatarchívumok és a könyvtárak a másodelemzésre kínálkozó adatok tárházai.

Medián (1): Középérték fajta, a megfigyelések nagyság szerinti sorrendjében a „középső” eset. Ha öt férfi kora 16, 17, 20, 54 és 88 év, akkor a medián 20. (a számtani közép: 39). (2) A biztonságos vezetés és az izgalmas vezetés közötti választóvonal. 

Megbízhatóság: A mérési módszereknek az a tulajdonsága, hogy ugyanannak a jelenségnek ismételt megfigyelésével minden alkalommal ugyanazokhoz az adatokhoz jutunk. Egy kérdőíves vizsgálatban például feltehetően nagyobb volna a „Volt-e templomban az elmúlt héten?” kérdés megbízhatósága, mint az „életében kb. hányszor volt Ön templomban?” kérdésé. Ne keverjük össze az érvényességgel.

Megbízhatósági (konfidencia) szint: (1) Annak becsült valószínűsége, hogy egy populációs paraméter egy adott konfidencia-intervallumba esik. Lehetünk pl.95%-ig biztosak abban, hogy az összes szavazó 35 és 45% közötti arányban részesíti előnyben az A jelöltet. (2) Amennyire bízhatunk abban, hogy az utcai árustól 10 dollárért vett gyűrűnk igazából háromkarátos gyémánt. 

Megismétlés (replication): Általában: egy kísérlet megismétlése a hiba csökkentése vagy valamilyen hiba kimutatása érdekében. Ezenkívül szakkifejezése a Lazarsfeld-paradigmának: az elaborációnak arra a kimenetelére vonatkozik, amikor a kontrollváltozót konstans szinten tartva is megmarad két változó között az eredetileg megfigyelt összefüggés.

Megkérdezéses kérdőívfelvétel: Adatgyűjtésre szolgáló érintkezés két ember között, akik közül az egyik (kérdezőbiztos) kérdéseket tesz fel a másiknak (a válaszolónak). A kérdezés végezhető személyesen vagy telefonon.

Megválaszolási arány: A kérdőíves vizsgálatban részt vevő személyek száma, elosztva a mintába bekerült személyek számával, százalékként kifejezve. Nevezik még kitöltési befejezési hányadnak, illetve önkitöltős kérdőíveknél, visszaküldési hányadnak is: a szétküldött kérdőíveknek hány százaléka érkezett vissza.

Mennyiségi (kvantitatív) elemzés: (1) Numerikus alakban jelenítjük meg és kezeljük a megfigyeléseinket, így igyekszünk leírni és magyarázni a mögöttük meghúzódó jelenségeket. (2) Egy HATALMAS elemzés. 

Minőségi (kvalitatív) elemzés: (1) A megfigyelések nem numerikus vizsgálata és értelmezése az összefüggések mögöttes jelentéseinek, illetve mintázatainak feltárása céljából. Leginkább a történeti kutatásra és a terepkutatásra jellemző. (2) Egy menő elemzés. 

Mintavételi keret: Teljes vagy körülbelüli felsorolás arról az alapsokaságról, amelyből mintát akarunk venni. A minta csak akkor reprezentálhatja az alapsokaságot, ha a mintavételi keretben az alapsokaságnak minden (vagy majdnem minden) egyede szerepel.

Mintavételi hányad: Az alapsokaságból a mintába kerülő elemek aránya.

Mintavételi intervallum: A populációnak a mintába bekerülő elemei közötti szabályos távolság.

Módusz: Ez is középérték-fajta, a legtöbbször megfigyelt értéket, illetve attribútumot jelenti. Ha egy minta 1000 protestánsból, 275 katolikusból és 33 zsidóból áll, akkor itt a protestáns a modális kategória.

A mutatók felcserélhetősége: Az az elv, mely kimondja, hogy ha két változó összefügg, akkor ennek a tapasztalatban attól függetlenül meg kell mutatkoznia, hogy milyen mércéket (mutatókat) alkalmazunk a kapcsolat ellenőrzésére. Pl. ha a nők valóban vallásosabbak, mint a férfiak, akkor a vallásosság minden mércéje szerint vallásosabbnak kell mutatkozniuk.

Nem mintavételi hibák: Az adatminőség azon tökéletlenségei, amelyeket nem a mintavétel hibája, hanem valamilyen egyéb tényező okoz. Idetartozó példák: a válaszoló félreérti a kérdést, a kérdező vagy a kódoló hibásan rögzíti a választ, kártyalyukasztási (adatrögzítési) hibák, és így tovább.

Nem valószínűségi minta: Olyan minta, amelynek választásakor nem a valószínűségi mintavétel elmélete által javasolt szabályokat követtük. Idetartoznak pl. a szakértői, a kvótás és a hólabda minták.

Nominális mérési szint: Az olyan változó nomális mérési szintű, melynek különböző attribútumai pusztán csak különbözőek – szemben az ordinális, az intervallum- és az arányskálákkal. Nominális változóra példa lehet a nem.

Nullhipotézis (1): A hipotézisvizsgálattal és a statisztikai szignifikanciapróbákkal kapcsolatban az a hipotézis, amely szerint a vizsgált változók között nincsen összefüggés. Ha statisztikailag elvetjük a nullhipotézist, akkor ezután úgy dönthetünk, hogy a két változó összefügg. (2) Nincs egy árva hipotézisünk sem. 

Objektivitás: Nem létezik.

Ökológiai tévkövetkeztetés: Ha – tévesen – egyénekre vonatkozó következtetéseket hozunk, kizárólag csoportok megfigyelése alapján.

Operacionális, műveleti meghatározás: Amikor úgy határozunk meg pontosan és részletekbe menően egy dolgot, hogy azokat a lépéseket, műveleteket adjuk meg, amelyekkel a megfigyeléseket osztályozni fogjuk. Annak, hogy „jelese lesz ezen a kurzuson”, lehet operacionális meghatározása az, hogy „a záróvizsga kérdéseinek legalább 90 százalékára helyesen válaszol”.

Operacionalizáció (1): A konceptualizációt követő lépés. Az operacionalizáló az a folyamat, amikor kialakítjuk a műveleti meghatározásokat. (2) Műtét okoskodó értelmiségieken (főként operakedvelőkön)   

Ordinális mérési szint: Az olyan változó ordinális mérési szintű, amelynek az attribútumai valamilyen dimenzió szerint rangsorba állíthatók. Ilyen például a „magas-közepes-alacsony” attribútumokkal jellemzett szocioökonómiai státus.

Panelvizsgálat: Olyan fajta longitudinális vizsgálat, amelyben különböző időpontokban ugyanattól a mintától (a paneltől) gyűjtenek adatokat.

Rákérdezés: Kérdezéses kérdőívfelvételnél használatos technika: arra szolgál, hogy egy kérdésre minél teljesebb feleletet kapjunk. A válaszolót egy nondirektív kifejezés vagy kérdés segítségével arra ösztönözzük, hogy a válaszát fejtse ki bővebben. Példák: „Továbbá?” és „hogy mondja?”

Randomizáció: Kísérleti alanyok kísérleti, illetve kontrollcsoportba sorolására szolgáló technika: véletlenszerűen (random módon).

Redukcionizmus: Egyes kutatók hibája: a vizsgálat jelenség szempontjából fontosnak tekintettel fogalmak körének túl szűkre szabása (redukálása).

Regresszióelemzés: Az adatelemzés olyan formája, amelyben a változók közötti kapcsolatokat egy egyenlet – a regressziós egyenlet – alakjában ábrázoljuk.

Reifikáció: Nem valóságos dolgok valóságosnak tekintése.

Rekurzív: Egyes folyamatoknak az a „visszaható” természete, miszerint egy folyamat eredménye befolyásolhatja az ők okozó folyamatot. A terhesség okának megismerése pl. olyan fogamzásgátló eljárásokhoz vezethet, amelyek megváltoztatják az általunk megismert folyamatot.

Reprezentativitás (1): Minta jellemzője: ha benne ugyanaz a tulajdonságok megoszlása, mint az alapsokaságban. Ebből következően feltehető, hogy az ilyen minták elemzésével nyert leírások és magyarázatok az alapsokaságra vonatkozó hasonlókat képviselnek (reprezentálnak) A valószínűségi mintavételi eljárások alkalmazása növeli a reprezentativitást, a reprezentativitás teszi lehetővé az eredmények általánosíthatóságát, és a statisztikai következtetéseket.

Reprodukálhatósági együttható: (1) Azt méri, hogy mennyire pontosan lehet egy skála alapján a skála megszerkesztésében részt vett eredeti adatokat rekonstruálni.

Rétegzés: Az alapsokaságot alkotó egyedek homogén csoportokba (rétegbe: strata) sorolása a mintavételt megelőzően. Az eljárás – mely használható akár az egyszerű véletlen, akár a szisztematikus, akár a csoportos mintavétellel együtt – javítja a minta reprezentativitását, legalábbis a rétegző változók tekintetében.

Skála: Összetett mérőeszköz; skála olyan itemekből szerkeszthető, amelyek logikai vagy tapasztalati struktúrába rendeződnek. Pl.: Likert-, Guttman- és Thurstone-skálák, Bogardus-féle társadalmi távolság skála. Megkülönböztetendő az indextől.

Specifikáció: Általában az a folyamat, amelynek során pontosabban meghatározzuk a fogalmakat. Ezenkívül, mint szakkifejezést, a Lazarsfeld-paradigmával kapcsolatban is használjuk: az elaborációnak arra a kimenetelére vonatkozik, amikor a kontrollváltozó által meghatározott alcsoportok némelyikében fennmarad, másokban eltűnik a két változó között eredetileg megfigyelt összefüggés. Ez azt jelentené, hogy sikerül specifikálnunk azokat a körülményeket, amelyek között az eredeti összefüggés érvényesül: pl. férfiak között igen, nők között nem.

Statisztikai következtetések elmélete: A statisztikai számításoknak az a területe, mely azt tárgyalja, hogy hogyan lehet egy minta alapján a bővebb alapsokaságra érvényes következtetéseket hozni.

Statisztikai szignifikancia: (1) Általános kifejezés; arra vonatkozik, hogy milyen kevéssé valószínű, hogy egy mintában megfigyelt összefüggések kizárólag a mintavételi hibának volnának köszönhetőek. (2) Mennyire fontos, ha Ön a statisztikavizsgán elhasal. Úgy értem, költő még akkor is lehet. 

Statisztikai szignifikancia-próbák: Statisztikai számítások egy osztálya, mellyel kimutatható, mennyire valószínű, hogy egy mintában a változók között megfigyelt bizonyos kapcsolat kizárólag a mintavételi hibának tulajdonítható.

Súlyozás: Mintavétellel kapcsolatos eljárás, melynek során az egyenlőtlen valószínűséggel mintába válogatott egyedeknek különféle súlyokat adunk, hogy a minta jól reprezentálja azt az alapsokaságot, amelyből vettük.

Szakértői minta: (1) A nem valószínűségi mintavétel egyik típusa, amikor a megfigyelendők mintáját a saját megítélésünkre alapozva állítjuk össze: azokat választjuk, akiket a leghasznosabbnak vagy a legreprezentatívabbnak ítélünk. (2) Véleményükhöz makacsul ragaszkodó személyek mintája. 

Számtani közép: Középérték-fajta: úgy számítjuk, hogy összeadjuk több megfigyelés értékét, és az összeget a megfigyelések számával osztjuk. Ha 10 tantárgy alapján eddig 4,0 volt az átlaga, és most 2-est kap, akkor most már csak 3,81 az átlaga (jegyeinek számtani közepe).

Szignifikanciaszint: A statisztikai szignifikanciapróbákkal összefüggésben annak a valószínűsége, hogy egy megfigyelt, tapasztalati összefüggés a mintavételi hibának tulajdonítható. Egy összefüggésről akkor mondjuk, hogy a 0,05 szinten szignifikáns, ha annak az esélye, hogy pusztán mintavételi hiba következményeként kaptuk, kisebb, mint 5 a százból.

Szisztematikus mintavétel (1): A valószínűségi mintavétel egyik fajtája: a felsorolásban szereplő minden k-adik elemet vesszük be a mintába: például minden 25-dik diákot a hallgatói nyilvántartásból. A k kiszámítása: elosztjuk a populáció elemszámát a kívánt mintaelemszámmal; a k neve: mintavételi intervallum.A szisztematikus mintavétel – bizonyos megszorításokkal – funkcionálisan egyenértékű az egyszerű véletlen mintavétellel, és általában egyszerűbben elvégezhető. Az első elemet véletlen módon szokás kiválasztani. (2) Válogatás nélkül, módszeresen minden harmadik kővel vagy hógolyóval dobunk. 

Szóródás: (1) Az értékek megoszlása egy középérték – pl. a számtani közép – körül. A terjedelem egyszerű példa szóródási mérőszámra. Szerepelhet például a beszámolónkban, hogy egy csoport átlagéletkora (értsd: számtani közép) 37,9 év, a terjedelem pedig 12-től 89 évig terjed. (2) Ha elszórták, valakinek ásnia kell majd. 

Tartalom szerinti érvényesség: Amilyen mértékig egy mérés lefedi a mérendő fogalom jelentéstartományát.

Terjedelem (range): (1) A szóródás egyik mérőszáma: valamely megfigyeléshalmaz legkisebb és legnagyobb értékéből áll. Az Ön évfolyamában az életkor terjedelme lehet például 17 és 37 közötti. (2) Nagy testek tulajdonsága. 

Területi valószínűségi minta: Többlépcsős csoportos mintavétel, amelyben földrajzi területek – például népszámlálási számlálókörzetek vagy tájegységek – az első lépcsőben a mintavételi egységek. Az első lépcsőben beválasztott egységek elemeiről felsorolást készítünk: minden mintába került körzet minden háztartását fel kellene írnunk a körzetekbe tett kirándulások során, majd almintákat veszünk az így készült listákról.

Thurstone-skála: Olyan összetett mérőeszköz, amelyet annak megfelelően szerkesztenek, hogy az egyes változók különféle mutatóinak a szakértők mekkora súlyokat adnak.

Tipológia: Megfigyelések (leginkább nominális) osztályozása két vagy több változóban felvett attribútumaiknak megfelelően. Ilyen például, ha az újságokat a liberális-városi, liberális-falusi, konzervatív-városi, konzervatív-falusi kategóriákba soroljuk.

Többváltozós elemzés: Több változó közötti kapcsolatok szimultán elemzése. Ha egyszerre vizsgálnánk a kor, a nem és a társadalmi osztály hatását a vallásosságra, ez példa lehetne többváltozós elemzésre.

Torzítás (bias): (1) A mérőeszközöknek az a tulajdonsága, amely őket a mért dolognak az egyik irányban történő hibás megjelenítésére hajlamosítja. Az „Ön is egyetért-e azzal, hogy az elnök jól végzi a dolgát?” kérdőívitem például torzít, mert általában inkább egyetértő válaszra ösztönöz. (2) Az a dolog bennünk, amitől a szemünkben egyes emberek vagy csoportok következetesen jobbnak, illetve rosszabbnak tűnnek másoknál. 

Trend-vizsgálat: A longitudinális vizsgálatok egyik fajtája: bizonyos időn át követjük egy populáció valamely jellegzetességét. Példa lehet az a felméréssorozat, amelyet a Gallup végez arról, hogy a kampányidőszakban mikor mekkora az egyes politikai jelöltek támogatottsága a választók körében – akkor is, ha minden időpontban más mintát kérdeznek.

Útelemzés: (1) A többváltozós elemzések egyik fajtája, amelyben a változók közötti kapcsolatokat grafikusan ábrázolják. (2) Valaki egy lónyomot követve a saját lépteit figyeli. 

Válaszoló: Olyan személy, akinek egy kérdőíves vizsgálat kérdőív-kérdéseire adott válaszaiból elemezhető adatokat nyerünk.

Valószínűségi minta: A valószínűségszámításnak megfelelő – a legtöbbször véletlen kiválasztásos – módszerrel vett mintákra vonatkozó általános kifejezés. A valószínűségi mintavétel konkrét fajtái: területi valószínűségi mintavétel, EPSEM minták, FKVM minták, egyszerű véletlen mintavétel, szisztematikus mintavétel.

Változók: Attribútumok logikai csoportjai. A nem változót például a férfi és a nő attribútumok alkotják.
 
Copyright © 2007- Érettségi vizsga tételek gyűjteménye. Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates