Friss tételek

Kassák Lajos (1887-1967)

Érsekújvárott született, apja patikaszolga, anyja mosónô. Tizenegy éves korában kimarad az iskolából, és beáll inasnak "Szporni úr" lakatosműhelyébe. Segédként szabadul, rövid ideig Gyôrött dolgozik, majd 17 évesen Pestre költözik. Mint vasmunkás több gyárban és műhelyben megfordul: dolgozik, szervezkedik, sztrájkol, ezért sorra elbocsátják. Az irodalommal az egyletben és a munkáskörökben ismerkedik.

1909-ben útnak indul, és Gödrössel, a faszobrásszal, majd Szittya Emillel végigcsavarogja Nyugat-Európát. Ezt a "nagy csavargás"-t késôbb így minôsíti: "az én eszmélése a káoszban ".

1915-ben egy fanatikusan újat keresô kis csoportot szervez maga köré és megindítja A Tett c. folyóiratot, a magyar irodalmi avantgárd elsô fórumát. A lapot 1916-ban betiltják, ám Kassák másik folyóiratot alapít Ma címmel (1916-19). A Tanácsköztársaság idején nyilvános vitát folytat Kun Bélával, aki a Ma irodalmát "a burzsoá dekadencia terméké"-nek nyilvánította.

Kassákot a Tanácsköztársaság bukása után letartóztatják. Szabadulása után, 1920-ban Bécsbe emigrál. Itt folytatja aMa (1920-25) szerkesztését, a folyóirat a nemzetközi avantgárd egyik fontos orgánuma lesz.1926-ban visszatér Magyarországra, és ismét folyóirat-alapításhoz lát, kiadja a Dokumentumot (1926-27) és a Munkát (1928-38).

1945 után rendkívüli aktivitással vesz részt az irodalmi és művészeti élet újraszervezésében: a Magyar Művészeti Tanács alelnöke (elnök: Kodály Zoltán), három folyóiratot is szerkeszt (Śj Idôk, Kortárs, Alkotás). 1949-tôl azonban más írókhoz hasonlóan ôt is elhallgattatják, csak 1956-ban szólalhatmeg újra.


Pályakezdés

Elsô költôi próbálkozásait a "munkásirodalom" akkor szokványos stílusa, népiességgel kevert századvégies hang jellemzi. Mintaképe Csizmadia Sándor, a Népszava költôje és Petôfi Sándor. Éri ugyan egy élmény, amely közelebb viszi igazi önmagához: "Kölcsönkaptam Berzsenyi költeményeit, s ezek a kemény, vasból és acélból való mondatok egyszerre átlöktek együgyű tépelôdéseimen" - de ez a gazdagodás még nemigen látszik meg versein. Amikor kezébe kerül a Holnap antológia, fontos felismerésekre jut: "Még sohasem olvastam ilyen nagyszerű verseket. Egészen mások, mint amit mi csinálunk, de azt hiszem, ôk az igazi költôk és nem mi. . ."Olvassa a Nyugatot is: "Ady fékezhetetlen indulataival, a többiek finom technikájukkal hatottak rám."

Játék-Élet címmel összegyűjti 1909 és 1915 között írt verseit, de végül úgy dönt, hogy nem adja nyomdába a verseskönyvet. Miközben ugyanis igyekezett "nyugatos" verseket írni, lassan ráeszmélt, hogy ô egyáltalán nem olyan, mint a nyugatosok.

Párizsban hallhatott elôször a modern művészetrôl, a kubizmusról, Cendrars-ról, Apollinaire-rôl: "észrevétlenül gazdagodtam a lelkemben, de ez a gyarapodásom még nem érett meg a világ részére (. . .) Amit magamba szedtem, az rétegekben lerakódott bennem, s csak alkalom kellett hozzá, hogy megoldódjon a nyelvem. . ."

Vándorútjáról hazatérve úgy érzi, hogy prózában jobban tudja magát kifejezeni. Misilló királysága c. regényét (1914) Osvát is elfogadja közlésre, de csak néhány év múlva jelenteti meg folytatásokban a Nyugatban. Verseskötettel Kassák csak akkor jelentkezik, amikor úgy látja, hogy már önálló költôi nyelven tud szólni. Saját hangjának megtalálását segítette a világháború kitörése.


Az expresszionista költô

Elsô verseskötete, az Éposz Wagner maszkjában (1915) mindössze 13 vers. A kötet zord, monumentálisra formált képeivel, harsány hangzataival vallomás "a vér és a tűz undok, fekete mocska" ellen. Nem közvetlenül kifejezett érzésekkel, indulatokkal, átkokkal vagy jajongásokkal pöröl a háború ellen, hanem azzal, hogy versben "megcsinálja", foghatóvá és láthatóvá alkotja a szavak anyagával, mintegy elôgörgeti magát a valóságot, belesűrítve egy-egy nagy erejű, komor, látomásossá emelkedô képbe. "A versek végtelen, forradalmas, kaotikusan vajúdó, tűzben és füstben tekergô sorai a mai lelket zengetik meg - írta Kosztolányi -, és a szavak, melyeket mintha felrobbantott volna a világ katasztrófája, új pályákon keringenek."

Az Éposz Wagner maszkjában és A Tett c. folyóirat megjelenésétôl (1915) számíthatjuk a magyar avantgárd történetét. A magyar avantgárd a világ forrongásban lévô művészeti törekvéseitôl kapott elindító ösztönzéseket, de önállóságra törekedett. Kassák és társai a Marinetti-féle futurizmustól csak esztétikai nézeteit kölcsönözték, de tagadták a háborút és erôszakot dicsôítô agresszív elveit; inkább az orosz futuristák, a baloldali német expresszionisták politikai radikalizmusával azonosultak, és hatott rájuk a francia kubizmus új szerkezeti rendet kutató személete.

A mozgalom magát aktivizmusnak nevezte. Az aktivisták meg akarták szünteti a távolságot alkotás és hétköznapi tevékenység között, a műalkotást elsôsorban tettnek tartották, cselekedni akartak, beleszólni koruk életébe. Az expresszionistákkal egybehangzóan az ösztönös érzelmi tartalmakat akarták megszólaltatni, és ezt a törekvésüket összekapcsolták világmegváltó, szociális gondolatokkal, a felelôs társadalmi cselekvéssel. Célul tűzték ki az új embertípus, a "kollektív individuum" megteremtését.

Az aktivista költôk átütô, dinamikus művek létrehozására törekedtek. Igyekeztek összeforrni az emberi közösség és a természet dolgaival, szimultanista módon jelenítették meg a külsô és belsô eseményeket. Fel akarták mutatni a kavargó világ arcát: a nagyvárosi életet, a "roppant metropoliszok" vegetációját, a technika csodáit. Míndent mozgásban levônek láttak, szemük elôtt a nyomorúságos vagy a diadalmas élet látványa kavargott: siratóénekeket és örömtôl duzzadó ódákat írtak. Következetesen a szabad vers művelôi voltak. Az aktivizmust az expresszionizmus magyarországi változatának tekinthetjük.

A Mesteremberek (1914) Kassák elsô klasszikus értékű megszólalása, mintegy magába foglalja az induló költô teljes programját. Kassák visszaemlékezése szerint Osvát a következô szavakkal utasította vissza: "Uram, ez nem vers, ez szekérdöcögés." Nem vállalták a közlését másutt sem, végül A Tett 3. számában jelent meg 1915-ben.

Már a szöveg elsô szava (Mi) jelzi, hogy itt a közösség hangját halljuk; ennek alapján közösségi drámai monológnak nevezhetjük a verset. Hangnemét tekintve a himnikus ódával tart rokonságot.

A beszélôk negatív jellemzést adnak magukról: "nem vagyunk tudósok, se méla, aranyszájú papok / és hôsök sem vagyunk". Az utóbbiból a háború elutasítása következik: a 3-5. sor monumentális képe holtakat láttat az egész földön. A költemény nem a "hôsöket dicséri, hanem az építkezô embert. A "mesteremberek" a jövô emberei, szavaikból erô sugárzik és a technika iránt érzett lelkesedés. Elvetik az ábrándokat, az immorális szórakozató ipart. A költô hatalmas szerkezetek, építmények látomását tdézi elénk. Egyre emelkedik a pátosz
(anyagfelsorolás, túlzás, expresszív kifejezések), majd kozmikus hasonlattal ("mint az ég szédületes meteorjai") teljesedik ki a monumentális program, mely az új ember eljövetelét is meghirdeti. A művészet hivatása, hogy "az idôk új arcát" énekelje, kiterjesztve a programot egész Európára. A nagyvárosok felsorolása a vers zárlatában az erô élményét is növeli.

Kassák ebben a költeményében a művész újszerű eszményét is megfogalmazza: a szórakoztató, a "szép" verset elôállító költô vagy az egyéni látnok helyére a közösségi alkotás prófétáját állítja.

1. Figyeljük meg, hogyan érvényesül a költeményben Whitman tág lélegzetű versmondatának hatása!

2. Hasonlítsuk össze Kassák költeményét Ady "Góg és Magóg fia vagyok én" kezdetű és Babits A lirikus epilógja c. versével !

A Tett elsô verse, az Örömhöz c. expresszionista óda (1915) a világ- és önátalakítás feltétlen bizalmát és vágyát fejezi ki. Kassák Az izmusok története c., halála után kiadott könyvében (1972) így kommentálja: "Ez már a modern, XX századi irodalom hangja. Amikor a vers iródott, Verhaeren és Apollinaire még élt; s én az ifjú költô valóban nem a halál rokona voltam, hanem azoké, akik az élet új szépségét énekelték." A költemény kijelentô mondatai közül kiemelkedik a második és az utolsó elôtti sorban a lásd felszólítás. A kijelentéssorozat éppen ettôl az ismételt felszólítástól kapja sajátos, ünnepi retorikáját, bensôségesen boldog, büszke, magabiztos ódaiságát. Ez fejezi ki a fölütésben a múlttal való leszámolás sürgetô ösztönét, a meggyôzés társkeresô vágyát, a zárlatban pedig a kinyilvánítás megtörténtének örömét, a meggyôzés teljesülésének büszkeségét, az együttes cselekvés biztonságát.

A vers egy pusztulásra érett, egy életet fojtogató állapot
megjelenítésével indít. Ez az állapot a beszélôt körülvevô világ számára még jelen (most); a beszélô tudata, akarata számára már múlt (már). Sôt a beszélô számára valójában a költô jelene is múlt, melybôl környezô világára jövôlátomása felôl csak visszatekint.

Az idôszembesítéssel együtt végbemegy az állapot- és magatartásszembesítés is. A múlt félelmetes járványaitól rémült városok képei halotti himnuszok, temetési szertartások s gyászzsolozsmák motívumaival kapcsolódnak, hogy aztán mámoros diadalénekbe váltson át a költemény. Az állapotszembesítés mibenlétét a második strófa elsô két sora pontosan ki is mondja.

Ami ezután következik, az a vágyott új világ boldog és büszke, telt és férfias himnusza. A 3. vsz.-ban a beszélô esz.1. sz.-bôl átvált tsz. 3. sz.-be, majd a cselekvés pillanatában viszszavált esz. 1. sz.-be, mintegy éreztetve, hogy az etikai döntés az egyén joga, kötelessége, érdeme, akkor is, ha az a közösségi cselekvés együttes vállalásának jegyében történik.


1. Figyeljük meg, hogyan ötvözi a költô a zsurnaliszta, jelszavas jelenet- és képtöredékeket a liturgikus, kultikus látomás- és motívumtöredékekkel!

2. Figyeljük meg, hogy egymástól milyen távol esô nyelvi és fogalomköri (ipari, politikai, mozgalmi, vallási, filozófiai, utcanyelvi) rétegekbôl származó szavakat, kifejezéseket vegyít a költô a vers szövegében!

3. Figyeljük meg a különféle (gyengéd és nyers, elkoptatott és szokatlan, egyszerű és irodalmias) szószerkezetek, szókapcsolások vegyítését!

4. Mi a funkciója a mozgalmas, energikus igei állítmányoknak?

5. Figyeljük meg, hogy a versbeszéd ritmusa mennyire egybeesik a beszéd biológiai ritmusával!

Kassák a 10-es évek második felében írt verseit második, Hirdetôoszloppal c. kötetében (1919) gyűjti össze. Ezekben a költeményekben a költô mindent dinamikusan él át, a kifejezést a lehetôségig, igésíti, maximális expresszivitásra tör.

Expresszionizmusának kiteljesedése a Máglyák énekelnek c. prózaverse (1920) a forradalmak korszakáról.
A lírai-gondolati jellegű elbeszélô költemény fôhôse, a "szakállas ember" a maga különharcát vívja az ember megváltásáért.


A Dadától a konstruktivizmusig

Világanyám c. gyűjteményes kötete (1921) az elsô korszakából a másodikba való átmenetet mutatja. A kötet elsô könyve az Éposz Wagner maszkjában. Második könyve a Hirdetôoszloppal anyagát hozza, és még öt új darabot. Az utolsó: O x 0 = 0 (1920), tagadása egy Kassáknál gyakran visszatérô igazságnak, a 2 x 2 = 4-nek.
A kórházban keltezett költemény a holtpontra jutott élet, a teljes semmi lázálmas víziója. Alapélménye a széttöredezett világ káoszának átélése: "A reménytelenség bazalt oszlopai virágoznak fölöttünk. . . " A költô ekkori állapotának a Dada felelt meg legjobban. A kötet harmadik könyve 18 cím nélküli, számozott vers. Ezek
az "öntémájú" költemények a logikai kötéseket fölbontó dadaista kísérletek. Bár Kassák sosem volt a szó teljes értelmében dadaista, az emigráció elsô éveiben megjelennek írásaiban ennek az irányzatnak a vonásai.


A ló meghal a madarak kirepülnek

A bécsi évek legnagyobb költôi teljesítménye A ló meghal a madarak kirepülnek c. költemény (1922). Elôször a 2 x 2 elnevezésű folyóiratban jelent meg (481. sora is így hangzik: 2 x 2 = 4), képszerűen nyomtatott címmel s folyamatosan szedve, az egyes részeket csillaggal elválasztva, nem sorokba tördelve.

Két hasonló típusú költemény példája is ösztönözhette Kassákot műve megírására: Apollinaire Egöv (1912) és Cendrars A transzszibériai expressz és a Franciaországi kis Johanna prózája (1913) c. verse. Mindkét költemény emlékeket idéz, és rokon bennük a kószálás, vándorlás, utazás ihletbeli alaphelyzete is.

Kassák művében egy nyugat-európai csavargás emlékei 1909-10-bôl úgy jelennek meg, amint azok az idôközben művésszé érett, bécsi emigrációjában tevékenykedô egykori csavargó tudatában az 1920-as évek elején felidézôdtek. Ezekben az években kezdte írni önéletrajzát, az Egy ember életét is, a költemény az önéletrajz elsô három kötetének, elsôsorban a Csavargások könyvének lírai sűrítménye.

Kassák poémája tudatosan megszerkesztett nagyszabású szintézis, melyben a reális és irreális, a szubjektív és objektív elemek, a pozitív és negatív értékek állandóan egyensúlyozzák egymást. A vers sodra, egyhuzamú
dikciója - nagy betűvel kezdôdik és ponttal fejezôdik be, közben nincs központozás - az elôadás folyamatában, az emlékezés szüntelen áradatában mintegy úsztatja a reális elemeket, képeket, kifejezéseket, és vegyíti
ezeket az elvontakkal, az irreálisokkal. Éppen ez teszi az emlékezést hitelessé és szuggesztív hatásúvá: az erôs
valóságelemek hitelt adnak az elvontnak, az irreális pedig lebegôvé, emlékszerűvé emeli a reálisat is.

A költemény szövegében ábrázoló (leíró v. elbeszélô), értelmezô (reflexív, gondolati) és önkifejezô részletek
váltják egymást, de ezek gyakran egyidejűleg is jelen vannak. Ezt megfigyelhetjük mindjárt a vers elején az
alábbi három sorban:

a gyárkémények alatt ültünk

tudtuk holnap a görbe vonalak

ho zsup ho zsup

Az idézett elsô sor életrajzi hitelű valóságmozzanat (ábrázoló), melyben ott rejlik a lent ("alatt') és a fönt érzelmi-gondolati szembeállításának lehetôsége. A következô (értelmezô) sorban a "görbe vonalak" látszólagos elvontsága az elbeszélés szerves részévé válik a belgiumi utazás során: "de azért mégis itt értek bennem öszsze a görbe vonalak / itt találkoztam össze szittyával aki zürichbôl jött és chilébe készült vallásalapitónak". Az önkifejezô "ho zsup" élesen fölcsapó, kétszer jambusi (v - v -) halandzsája nemcsak a személyes kitörésvágy érzékletes kifejezôje, hanem a fönt ("a madarak") világát is megidézi egy pillanatra.

Ebben a három sorban megfigyelhetjük a költemény különbözô stílusrétegeit is: köznapi (néhol durva, közönséges), emelkedett és ironikus (néhol parodisztikus) mozzanatok fonódnak benne össze szerves egységgé.

A művet egymásba fonódó motívum-sorok szövik át. Ezek közül talán a legfontosabb a címben is szereplô ló- és madármotívum. A nyitó képben mindkettô az idô képzetét idézi föl: "Az idô nyerített akkor azaz papagájosan kinyitotta szárnyait mondom széttárt vörös kapu". A ló, az idô kinyitotta száját, nyerített; a madár, a papagáj kinyitotta szárnyait; az összetett, több rétegű költôi képbe még egy motívum illeszkedik: a széttárt vörös kapu. A vörös a vér és a forradalom színe; a vörös kapu a test és a jövô kapuja, felidézi általában a fogantatást és a jövô születését, a szerelem és a politika tágabb képzetköreit. A nyitó képben tehát a ló, a madár, a kapu az idô metaforái. Az idô "kinyitotta szárnyait": a repülésnek, a föld feletti szférának az egész műben kiemelt szerep jut. (A hajóúton, a Duna partján falusi szélkakasok, "vörösréz madarak kukorékoltak"; Belgiumban Szittya vallásalapító kudarcát kísérve "a házak fölött csörömpölve más tájak felé röpültek a madarak"; a záróképben egy fémtestű madár repül.)

A ló-motívum is végigvonul az egész művön: "az ember elhányja csikófogait és néz a semmibe, ahol az élet beleharap a saját farkába / a semmibe"; Stuttgartban "egy kese csikó meg betolta fejét az ablakon / és nyeritett"; végül "egy csipkebokor nyilik ki mindenütt / de a modern lovaknak vasból vannak a fogaik".

Az 510 sorból álló költemény bár egyöntetű versfolyam, mégis megkülönböztethetô benne bizonyos rejtett szakaszolás.

Az elsô és utolsó szakaszok mintegy keretbe foglalják a cselekményt. A lírai útirajz fôhôse Pestrôl indul (1-15. sor) és Pestre érkezik vissza (478-500. sor). Az érsekújvári éveket idézô rész (16-47) központi szereplôje az apa, kulcskérdése pedig az elutasított hivatás ("káplán"). A befejezô rész (501-510) a megtalált hivatás vállalásával visszautal erre.

A 48.-tól a 477. sorig tart maga az elbeszélt utazás. az utazás. A 48-227. sorig a beszélô "a félkrisztus faszobrász"-szal vándorol, majd rövid magányos kóborlás után "szitytyá "-val folytatja útját (246-477).

Az út fôbb állomásai: Bécs, Stuttgart, Brüsszel és Párizs. E színhelyeket a vándorlás szakaszai kötik össze. Az egyes szakaszok az emberlét és a költôi hivatás alapvetô, nagy kérdéseit vetik fel:

Bécs (48-79): távlatkeresés

vándorlás (80-129): közösség és munka

Stuttgart két szakasza:

( 130-162) hit és részvét

( 163-227) szerelem és halál

vándorlás (228-283): remény és kudarc

Brüsszel három szakasza, a mű hangulati és eszmei csúcsa, a forradalmi jövôt biblikus látomásban (passió)
idézi meg:

Este: vacsora "a maison du peuple hosszú asztalainál" (284-329), az apostolok utolsó vacsorájának profán változata

Éjszaka: "orosz gyűlés" a "petit passage"-ban (330-367); újszövetségi utalások: pünkösdi "lángok"; nagycsütörtöki út "a hegyre fölfelé"; az "új ember" születésének ígérete; a majdani rendôrkém júdáscsókja; a lábmosás szertartása; felajánlott áldozat "a szegények asztalára"

Hajnal: letartóztatás, út a toloncházba (368-406). A láncra vert csavargók "a szôke gyerekoroszra" gondolnak, akit modern messiásként fognak felakasztani "egy kék reggelen a kreml elôtt".

Párizs (407-477): az élet és költészet. Ez a szakasz mintegy érzelmi fókuszba gyűjti a korábbi élményeket, elôkészítve a zárórész gondolati összegzését.

Az utazás 9 egység. Nem lehetetlen, hogy épp ezekre vonatkozik a "9 féle tojást találtam a madárfészekben" megismételt kijelentése (407. és 421. sor). A fészkekbôl kiröppenô 9-féle idômadár a múlt meghaladásának, a
társadalmi, egyéni és művészi újjászületésnek 9 változata.

A költeményben gondolati csomópontokat is felfedezhetünk. Az 510 sor középtengelyében (255-56) ezt olvassuk: "igéim virágokban lobogtak már a mezôkön / dögöljenek meg akik elismerik a nyugvópontok szükségszerűségét". A mű hangulati tetôpontja, amikor "mindenki tudta már nem lehet messze isten órája" éppen a költemény elsô aranymetszéspontjában (317) található. (Az aranymetszet geometriai lényegének megfelelô arányviszonyok a költeményben: (194 : 316 = 316 : 510.) A második aranymetszet (194) szintén kiemelkedô érzelmi csomópont: az álombeli egyesülés elragadtatott pillanata ("vitézkötés az életemen"). A két aranymetszet és a tükörtengely gondolati-érzelmi csomópontjában tehát a költôi világkép központi problémái szólalnak meg: politika ("isten órája"), szerelem ("vitézkötés az életemen") és költészet ("igéim").

A költeményben a szubjektív idô tempója más, mint az eseményeké. Az utazás néhány hónap alatt zajlik, ezen belül a brüsszeli "passió" néhány órája a terjedelem több mint negyed részét foglalja el.

A belsô, lelki-tudati folyamat egy teljes élet, egy alkotói pálya kibontakozásának, egy személyiség önmegvalósításának története. A beszélô kiemelkedik a "mindennek vége" sivár tehetetlenségébôl, megtalálja önmagát. A madarak ugyan lenyelték a hangot, a jelenné vált jövô nem azonos a megálmodott jövôvel, a fák azonban tovább énekelnek. (A motívum elôzményei: a fák alapjában véve teherbe esett lányok; mi teljesek vagyunk mint a beojtott fák - énekelték a brüsszeli "tiszták". A fogamzás, terhesség és szülés motívumlánca az egész művet átszövi.)

A zárlat - én KASSáK LAJOS vagyok / s fejünk fölött elrepül a nikkel szamovár - a személyiség maradandóságát és a kaland elmúlását állítja szembe egymással. Az elröpült évek helyett álló nikkel szamovár az orosz motívumokra utal vissza. Elôzményei: ezüst szalamander (192); a teherbe esett teáskanna (214); egy szôke tovaris (. . .) kezei röpködtek mint vörös galambok (332-33).

Az élet egy korszaka visszahozhatatlanul elmúlt, Kassák megjárta az utat a múltból a jövô felé, a céltalanság érzésétôl eljutott a rend, a konstrukció, az építés igényének kimondásához: "bizonyos hogy a költô vagy épít magának valamit amiben kedve telik / vagy bátran elmehet szivarvégszedônek".

1. Hol és milyen értelemben van szó a műben versekrôl, költészetrôl, magáról a költôi tevékenységrôl?

2. Megmutatkozik-e a képalkotásban Kassák érdeklôdése a mértani elrendezés iránt? A választ igazoljuk szövegrészletekkel !

3. Milyen halandzsa-szavak fordulnak elô a költeményben? Mi a szerepük?

4. Hasonlítsuk össze Kassák költeményét Apollinaire Ég-övével!

Kassák útja a 20-as években a konstruktivizmus felé vezet. égy véli, hogy a "forradalmak romantikus jelszavai" helyett a teremtô építéshez kell fordulnia. Olyan műveket akar létrehozni, melyek felépítése architektonikus, egyszerre fejezik ki az élet új szellemi rendjét és a kaotikus társadalommal szemben a szociális közösség tiszta
szerkezetét (Vissza a kaptafához, 1923). Síkgeometrikus képeket, "képarchitektúrákat" kezd festeni (1920-25). Ezek a rend, a tisztaság, a harmónia értékképzeteit sugározzák, és az áhított társadalmi és létmodellt állítják az emberek elé.

Következô köteteiben - Śj versek (1923), Tisztaság könyve (1926), 35 vers (1931) - folytatja a Világanyámban megkezdett cím nélküli, számozott versek sorozatát. Ebben a 100 versben észrevehetô a képzôművészeti
konstruktivizmus ösztönzô hatása: a költô nem kívülrôl vett "témát" énekel meg, hanem belsô érzésvilágát, a
diszharmónián úrrá lett ember érzésvilágát tárgyiasítja. Képvers is akad közöttük, s többségük látszólag össze
nem illô elemek képszerű elrendezése. A költô mellôzi a jelképszerűséget, a homályos célzásokat, a mellékjelentéseket, minden szót egyetlen alapjelentéssel kell azonosítanunk.

A 71., A mellékutcából jöttem kezdetű költemény (1931) belsô önéletrajz. A beszélô társaival együtt szembefordul a létezô külvilággal, mert rendetlenséget, zűrzavart lát benne. Üzenetet vár, de hiába. A zárósorokban ugyanazt az életet látja maga körül, mint a vers kezdetén, de most már a szivarok kiégtek, a barátok alszanak. A beszélô azonban nem mond le a megváltás jövendölésérôl. A vers zárlata érzelmileg hitelesíti a vers egészének tényszerűségét.

Kassák hazatérése (1926) után ott próbálta folytatni munkáját, ahol Bécsben abbahagyta. Dokumentum c. folyóirata (1926-27) azonban nem tud gyökeret verni, az érdeklôdés egyre inkább elapad körülötte. A magyar
szellemi élet egészében felerôsödnek az "új szintézis", "új harmónia" megteremtésére irányuló törekvések. Kassák a Munka c. folyóiratban (1928-38) megpróbál alkalmazkodni a hazai lehetôségekhez, így ez a lap hosszabb ideig létezhetett.


Klasszicizálódás


A 30-as évek elején nagy változás játszódik le Kassák költészetében. A folyamat kezdete már a Tisztaság könyve (1926) és különösen a 35 vers (1931) költeményeiben megfigyelhetô. Fokozatosan lerázza magáról a szövevényes formai elemeket, marad csak a szilárd belsô forma, a fegyelmezett, feszes szerkezet; egyre inkább
egyfajta "klasszicizáló" puritán tisztaság, végsôre redukált egyszerűség jellemzi verseit.

A Földem virágom c. kötete (1935) összefoglalás és egyúttal tovább indulás. Elôszavát Gyergyai Albert írta: "Az újabb versek műfaja - olvassuk benne - valami parttalan és idôtlen recitativo" (ének-beszéd). A versküszöböt rendszerint egy-egy prózai" ténymegállapítás vagy helyzetrögzítés helyettesíti. Pl.: "Kiállok a kapuba, és eldúdolom a széllel" (Boldog reggel, 1934) - egyszerűen elmondja, amit lát és hall, elmondja életét.
Elégikus hangvételű költeményeiben sztoikus nyugalommal számol be lelki világának zajlásáról, érzékelteti az emberi sors hullámverését, és így a szokásos életrajzi lírát igyekszik meditációs - kontemplációs lírává tágítani.

Klasszicizálódása a 30-as évek második felében folytatódik (Ajándék az asszonynak, 1937; Fújjad csak furulyádat, 1939), és a 40-es években (Sötét egek alatt,1940; Szombat este,1942; Szegények rózsái,1949) megy végbe teljesen. Ez a klasszicizálódás a magánbeszéd, a monológ jellegzetességeinek hangsúlyos jelenlétével nyeri el egyedi formáját. Mondatai belsô tagolása hosszan hullámzó melódiát ad ki, többnyire kijelentô módban és jelen idôben szóló sorai recitáló, szép hangzású beszédet sugallnak.

A költô rendszerint elsô személyű jeleneteket bontakoztat ki önmagát bemutató laza cselekménylogikájú, többnyire jelképesen is érthetô történés- vagy látványsorrá (őszi riadalom, 1942). Máskor 3. sz.-ű elôadásban
szemlélete tárgyát jeleníti meg, az asszociációs folyamatokat hasonló módon kezelve (őszi kép, 1942). Elégikus magánbeszédét az egyetemes sorsközösség áhítata, panteizmusa hatja át minden élôvel, azaz minden szenvedôvel való együttérzésben.


Az utolsó évtized

Kassák a hat éven át tartó kényszerű hallgatás, a "belsô emigráció" nehéz évei után 1956-ban ismét bekapcsolódhatott az irodalmi életbe.

Az ezután következô évtized az összegzés korszaka: a költô ökonómiára és a dolgok végleges tisztázására törekszik. Egyre többet foglalkozik a művészet kérdéseivel, de most már nem a programadás szándékával, hanem a végsô rögzítés és meghatározás igényével.

Ennek a korszakának legjelentôsebb kötetében, a Vagyonom és fegyvertáramban (1963) megtalálja életműve különbözô elemeinek szintézisét.

A Novemberi kánkán (1963) mintegy félúton áll az avantgárd metaforikus gazdagsága és középsô korszakának hagyományos jelrendszere között. Az elsô két szakasz látványt idéz föl, amelyhez a 3. vsz. értelmezést fűz. A következô szakasz az elmélkedést a látvánnyal összekapcsolva fejleszti tovább. Az ezután következô hosszabb egység a lelkiismeret áldozatának mutatja a művészt, aki csak tragikus értelmezést képes adni az életrôl. A négysoros zárlat az élet tragikumát meglátó költô helyzetét rögzíti.

Kassák tiszta, hajlíthatatlan jellem volt, aki bámulatos eltökéltséggel, ösztönös biztonsággal és tudatos fölkészültséggel járta választott útját. Hatása igen nagy volt: tanult tôle Kosztolányi, Illyés, József Attila, Szabó Lôrinc, Radnóti, Vas István és még sokan mások is - s amikor szembefordultak a kassáki példával, magukkal is vittek belôle valamit.

Share this:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2007- Érettségi vizsga tételek gyűjteménye. Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates