Az athéni demokrácia

- Kr. e. XVI-XII. század: A mükénéi kor

Despotikus királyság, azaz az uralkodót isteni jellegű személynek tartották. Vezető réteg a fegyveres arisztokrácia volt. Az ő háztartásaikban dolgozott a kézművesek jó része. A parasztság egy része szabad parasztokból állt, akik saját földjükön dolgoztak, másik részük bérlőkből állt, akik nagybirtokosok földjeiből béreltek egy darabot. (Hasonló társadalmi rendszer, mint az ókori keleti folyamvölgyi civilizációknál.) Az államigazgatás az írást is használta. Majd folyamatos hanyatlás, a királyi hatalom csökkenése. Fokozatosan kialakul a görög városállam, a polisz.

MAGYARORSZÁG A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT.

Az 1930-as évek bel- és külpolitikai változásai.

A gazdasági világválság hatása.

A gazdasági világválság a mezőgazdaságot sújtotta; túltermelés volt, és ez árcsökkenéshez vezetett (miközben az iparcikkeké nőtt = szétnyílt az agrárolló). Az emelkedő adók miatta mezőgazdaság eladósodott. A termelőeszközöket gyártó ipar is válságba került. Kimerültek a nemesfém és devizakészletek. A kisüzemek eladósodtak és tönkrementek, súlyossá vált a munkanélküliség. Az alacsony bérek miatt az életszínvonal zuhant. Ez radikalizálta az ipari munkásságot és a szegényparasztságot, gyakorivá váltak a sztrájkok, tömegtüntetések. felszínre kerültek a szélsőségek, a KMP elítélte az MSZDP-t. Megalakult a Munkanélküliek Országos Egységbizottsága és az ún. vörös szakszervezetek. A szélsőjobboldalon a Nemzetiszocialista Magyar Munkáspárt állt, ekkor jött létre a Független Kisgazda-, Földműves és Polgári (ellenzéki) Párt. Bethlen gazdaságpolitikájával sokan elégedetlenek voltak, ezért ’31-ben, a parlamenti választásokat követően le kellett mondania.

Széchenyi István reformja

A XIX. század elejére Európa átalakulóban volt. A feudális rendszer mind tarthatatlanabbá vált. Az 1830-as években a Szent Szövetség olyan nemzetközi válságot eredményeztek, amely megnyitotta a polgári átalakulást elősegítő liberalizmus győzelmének előretörésének időszakát. A Habsburg-birodalmon belül Magyarország elmaradt a cseh és osztrák tartományok fejlődése mögött. A gazdaság agrártermelésre épült. A polgárság német anyanyelvű volt. A magyar reformkor kezdete az 1830-ra tehetjük. A reformkor elindítója gróf Széchenyi István volt. Fiatal éveiben katonatiszti pályán volt, majd utazásokat tett Nyugat Európában. Eszményképe Anglia lett, ahol figyelemreméltónak találta: az angol alkotmányosságot, az ipari forradalmat és a politikai nyilvánosságot. Utazásainak során olyan tapasztalatokat gyűjtött, melyek alapján új megvilágításban kezdte látni „szegény kis hazáját”. Úgy érezte, hogy életét hazája felemelkedésének kell szentelnie. Széchenyi programjában végig az ország modernizációját célozta. 1825-ben 1 évi jövedelmét ajánlotta fel a Tudományos Akadémia létrehozására. Az angol clubok mintájára Nemzeti Kaszinót alapított. A lótenyésztés és lóversenyzés beindításán is dolgozott. A reform ügyének az ifjú arisztokráciát akarta megnyerni. A folyókat hajózhatóvá tette, a Tisza és a Vaskapu szabályozása. A gőzhajózás beindítása. A Lánchíd felépítése, mely a közteherviselés szimbóluma lett. Városrendezési tervek. Széchenyi programjában nem helyeselték az arisztokrácia vezető szerepének megőrzését, de elvetették azon illúzióját is, hogy Bécs megnyerhető a reformokhoz. Kossuth joggal nevezte a „legnagyobb magyarnak. Széchenyi barátságot kötött Wesselényi Miklóssal, közösen utazták be Európát, de politikai nézeteik szétváltak. 1830-ban a Hitel c. Könyvével lépett a nyilvánosság elé. A feudalizmus felszámolásának teljes programja benne van a könyvben. A cél a reformok gondolatának elfogadtatása. Tartalmazza: hogy a modernizálás útjába áll a robot, azaz az ősiség, ami megakadályozza a birtokok szabad forgalmát. Nincs hitel.

A felemelkedés akadályai: a folyók az utak állapota, az elavult közlekedés, a céhrendszer. De a legfőbb akadály a feudális rendszer. Meleg hangon szólt a jobbágyságról, „a terhek türelmes viselője”. A nemességet már másképpen ábrázolta, akik az újításra nem hajlandók. Pedig a magyar nemzetre szép jövő várhat. A Hitel nagy visszhangot keltő hadüzenet a fennálló feudális rendszer ellen.

Széchenyi reformelképzeléseit 1830-ban a Hitel című röpiratában tette közzé. Később ezt pontosította, részletezte a Világ (1831) és a Stádium (1833) című röpirataiban. Ezekben a következőket javasolta:

- Töröljék el a földtulajdont korlátozó ősiség törvényét, illetve a háramlási jogot. Míg ezek érvényben vannak, a földbirtokosok nem rendelkezhetnek szabadon birtokaikkal, az nem lehet fedezete a gazdálkodás modernizálásához szükséges hitelnek. Széchenyinek korábban egy bécsi bank nem volt hajlandó hitelt adni, mert arra nem rendelkezett fedezettel. (Lásd Stádium 1., 2. és 3. pontja.)

- Kívánatosnak tartotta a jobbágyság megszüntetését is, mert azok nincsenek érdekelve a termelésben, de erre konkrét elképzelést nem dolgozott ki. Erre vonatkozik a Stádiumban a birtokbírhatási jog kiterjesztése is, itt főként a parasztokra gondol. A felszabadult parasztoknak az érdekvédelem biztosítását is fontosnak tartotta. (Stádium 4. és 6. pontja)

- Követelte a törvény előtti jogegyenlőséget. A kornak sajátossága volt, hogy gyakran ugyanazért a vétségért a jobbágyokat jobban büntették, mint a nemeseket. (Stádium 5. pontja)

- Követelte a közteherviselést. Tekintve, hogy az adókat (pl. hadiadó) nem a magyar hatóságok ellenőrizték, ennek megvalósítását egy újonnan felállítandó országgyűlési és házipénztárban képzelte el. Házipénztárnak nevezték a megyék és a városok költségeit fedező saját ellenőrzésű pénztárakat. (Stádium 7. pontja)

- Az országgyűlés hatásköre terjedjen ki a közlekedési és kereskedelmi kérdésekre, hogy a gazdaság ezen területeit egységesen tudják szabályozni (Stádium 8. pontja).

- El akarta törölni a vármegyéknek és a királyi városoknak azt a jogát, hogy területükön megszabhassák az érvényes árakat, vagyis a limitációt, ez ugyanis akadályozza a piaci törvények érvényesülését. (Stádium 9. pontja)

- Az országgyűlés magyar nyelvű törvényeket hozzon. Ekkor még latin volt az államigazgatás hivatalos nyelve. (Stádium 10. pontja)

- Azt is akarta, hogy a királyi udvar csak a Budán működő Helytartótanácson keresztül intézkedjen Magyarországra vonatkozóan. Több fontos államigazgatási kérdésben, pl. a pénz- és kereskedelmi ügyekben bécsi kormányszervek intézkedtek Magyarországon. Széchenyi ezt akarta megszüntetni, növelve ezzel az ország önállóságát is. (Stádium 11. p.)

- A reformok megvalósításában szükségesnek tartotta a nyilvánosságot is. (Stádium 12. p.)

A Stádiumban leírtakon túl szükségesnek tartotta:

- A mezőgazdaság fejlesztését.

- A közlekedési feltételek javítását, így állandó hidak, vasutak építését, a folyók szabályozását és azokon a gőzhajózás megindítását.

- A tudomány és a műveltségi szint emelését. (Az "országnak kiművelt fők sokaságára van szüksége".)

- A reformokhoz meg akarta nyerni a birodalmi kormányzat támogatását is.

- A reformok vezető társadalmi erejének a nagybirtokos arisztokráciát tekintette.

Összefoglalva:

Széchenyi a nemesség fölvirágzásának útját az egész nép boldogulásával kereste. A változásokat felülről kezdeményezett reformok útján kívánta, az Ausztriához fűződő kapcsolatok bolygatása nélkül. Elképzelései nyomán az arisztokrácia agrárkapitalista „újnemességgé” válnék, megtartva gazdasági és politikai hatalmát.

Széchenyi tevékenysége az országos piac kialakulásának és a polgári nemzetté válásnak az útját egyengette.

Hunyadi Mátyás, a reneszánsz uralkodó udvara és portréja

A trónra kerülésének körülményei

A nándorfehérvári diadal /1456/ után pestisben elhunyt Hunyadi János. Halála után fiai közül az idősebb László lett a Hunyadi család feje. Az uralkodó, V. László csökkenteni akarta a Hunyadiak befolyását ezért országos főkapitánynak, rokonát Cillei Ulrikot nevezte ki. A nándorfehérvári főkapitány Hunyadi László lett, aki az 1456-os országgyűlésen megígérte, hogy a királyi várakat és jövedelmeket visszaszolgáltatja. Mikor a király és kísérete megérkezett Nándorfehérvárra a vár átvételére, Hunyadi László csak őket engedte be a várba, a kísérő sereg kívül maradt. A várban szóváltás történt Cillei Ulrik és Hunyadi László között, mire a Hunyadi-hívek lemészárolták Cilleit és a királyt fogságba, ejtették. V. László ezután Hunyadi Lászlónak adta apja megürült tisztségeit, és megígérte, hogy nem áll bosszút. Később mindezt a szabadon engedett uralkodó megtorolta. A Garai nádor által Budára csalt Hunyadi testvéreket elfogták. Lászlót 1457-ben kivégezték, Mátyást pedig V. László magával vitte fogolyként előbb Bécsbe, majd Prágába. Itt halt meg váratlanul 1457 őszén V. László. Még ugyanebben az évben megkezdődtek a harcok a megüresedett trónért.

Hunyadi Mátyás 1443-ban született Kolozsvárott. Nevelője Vitéz János volt. Vitéz János váradi püspök megegyezett Podjebrád György cseh kormányzóval, hogy kiadatása fejében feleségül fogja venni Katalin nevű leányát. Közben Szilágyi Mihály, aki Hunyadi László halála után a Hunyadi párt élére került és Mátyás anyja, Szilágyi Erzsébet a Garaiakkal egyezett meg. Megállapodásuk szerint hazahozzák Mátyást, és királlyá választják. Ennek fejében az új uralkodó nem áll bosszút, a Garaiak büntetlenséget kapnak, Garai megtartja a nádori tisztségét, és Mátyás feleségül veszi Garai Annát, Szilágyi Mihály pedig öt évig kormányzó lesz Mátyás mellett.

Így az 1458 januárjában megtartott királyválasztó országgyűlésen, ahová a Hunyadi-pártiak 15 ezer fegyveressel érkeztek a még Prágában tartózkodó Mátyást királlyá választották. Megkoronázni nem tudták, mivel a korona III. Frigyesnél volt, de ünnepélyesen a királyi trónra ültették.

A hatalom megszilárdítása /1458-1464/

Mátyás uralkodását a bárók hatalmának visszaszorításával kezdte. Garait megfosztotta a nádorságtól, Újlakit pedig erdélyi vajda tisztségétől. Szilágyi Mihály kormányzóságából sem kért. A sértődött Szilágyit először Világos várába záratta, majd a déli végekre küldte harcolni, ahol később fogságba esett és a törökök kivégezték. A lemondatott bárók helyére köznemesi híveit rakta. Garai a bárókkal szövetkezve III. Frigyes német-római császárt hívta meg a trónra – de közben meghalt Garai – így a Habsburgok nem volt fogadtatás. Mátyás és serege Körmendnél kiszorította az országból a Habsburg sereget.

1461-1462 Mátyás megtörte a felvidéki huszita Jan Giskra erőit is. Behódolása után Giskra Arad megyében kapott birtokot és bárói címet, fogságba esett katonáinak nagy részét zsoldosként fogadta fel az uralkodó /ez lesz a fekete sereg alapja/.

1463-ban sikerült III. Frigyest békére kényszeríteni és a szent koronát tőle visszaszerezni, a Bécsújhelyen megkötött szerződés értelmében:

- III. Frigyes elismeri Mátyást királynak

- 80000 aranyért visszaadja a koronát

- Ha fiú utód nélkül hal meg Mátyás, akkor a magyar trón a Habsburgokra száll.

A következő évben, 1464-ben Székesfehérváron megkoronázták. Uralkodására az erős központosítás volt a jellemző.



A rendi központosítás gazdasági alapjai

A mezőgazdaságban általánossá vált a háromnyomásos gazdálkodás. A gabonatermesztés mellett elterjedt a kertgazdálkodás és a szőlőművelés. Növekedett a szarvasmarha-, juh- és lóállomány. Az árutermelés és a pénzgazdálkodás virágkorát éri, különösen a paraszti árutermelés indult fejlődésnek. A parasztok egyre gyakrabban vitték terményfeleslegüket piacra. Megkezdődött a földesúri árutermelés is. Virágkorukat élték a mezővárosok, számuk 800-900 körüli volt ebben az időben. A városokban az ipari termelés céhes keretek között folyt. A kedvező gazdasági helyzet miatt gyorsan nőtt a népesség, kb. 4-5 millió lakos, ami egyenlő a korabeli Angliával. Ez a fejlett gazdaság tette lehetővé, hogy új adópolitikát vezessen be, államszervezeti intézkedéseket hajtson végre, katonai reformot valósítson meg.

Új adópolitika /1467/

Mátyás újjá szervezte az államháztartást is. Mivel a korábbi kapuadó alól sok földesúr szerzett mentességet a jobbágyai számára az összes addigi adót eltörölte, ill. más néven vezette be. Ilyen pl. a kapuadó, melynek új neve királyi kincstár adója lett, s most már nem telkenként, hanem háztartásonként („füstpénz”) kellet fizetni évi húsz dénárt. A telkes jobbágyokon kívül a zsellérek és a jobbágytelken ülő nemesek is fizették. Eltörölte a harmincadvámot, mert ez alól is sokan mentesültek és bevezette a koronavámot, amit minden kereskedőnek fizetnie kellett. A Legfontosabb adó a rendkívüli hadiadó lett, amit szintén háztartásonként szedett, gyakran évente többször is. Ennek összege 1 aranyforint volt (egy hízott disznó ára). Mátyás gondosan ügyelt arra, hogy a földesurak ne szedjenek jogtalan pénzeket. Többször megerősítette a jobbágyok szabadköltözési jogát. Megmaradtak természetesen az egyéb jövedelemforrások / pl. városok adói, só bevételek, zsidók, szászok adói stb./. Ezekkel, az adókkal az állami bevétel elérte illetve meghaladta az évi 700 ezer forintot.

A központosított rendi monarchia hivatalszervezetének kiépítése

Először is háttérbe szorította a bárói befolyás alatt álló királyi tanácsot. Új hivatalokat hozott létre:

-nagykancellária: ez intézte a legfontosabb államügyeket a bárói befolyás alatt álló királyi tanács helyett. Szakképzett titkárai, jegyzői és írnokai bonyolították le az ügyeket és készítették az okleveleket.

- kincstartóság: az állami bevételeket kezelte, ez hajtotta be a királyi jövedelmeket./ Legnevesebb kincstartó Ernusz János volt, aki polgári származású volt, de tevékenységéért bárói rangot kapott./

-királyi személyes jelenlét bírósága: Ez volt az igazságszolgáltatás legfőbb szerve. Élén a személynök állt. Előnye, hogy a nádor, vagy az országbíró bíróságával szemben ez folyamatosan működött.

Az ügyintézők gyakran köznemesi, polgári, sőt olykor jobbágyi származású szakképzett tisztviselők voltak, akik munkájukért rendszeres fizetést kaptak.

Hadseregszervezés

Állandó zsoldossereget állított fel („fekete sereg”). A sereg gerincét cseh, lengyel, német zsoldosok adták, de voltak közöttük magyarok, délszlávok és románok is. Háború esetén a zsoldosok száma 8000 gyalogosra és 20000 lovasra emelkedett. Ezzel a haderővel a király függetlenedni tudott a bárók bandériumaitól. Mátyás dunai naszádflottát is alakított, melyet ágyúkkal szerelt fel. Ismert vezérei a fekete seregnek Kinizsi Pál, Magyar Balázs, Hag Ferenc, Haugwitz János voltak.

A központosító politika miatt 1471-ben bárói összeesküvés indult Mátyás ellen, melynek élére Vitéz János és Janus Pannonius álltak. A szervezkedés lelepleződött. Mátyás Vitéz Jánost elfogatta, és Esztergomban őriztette annak haláláig /1472/. A beteg Janus Pannonius menekülés közben meghalt. Az összeesküvők uralkodó jelöltje / Kázmér lengyel királyfi / pedig kivonult az országból. Ettől kezdve Mátyás arra törekedett, hogy a rendektől függetlenül kormányozzon. Egyre ritkábban hívta össze az országgyűlést. Az irányítást saját hivatalaira bízta, törvények helyett rendeletekkel kormányzott.

Külpolitika

Külpolitikai téren Mátyás mindvégig megosztotta figyelmét a török veszély és a nyugati törekvései között. Ellenzéke folyton felrótta, hogy az uralkodó elhanyagolja a török elleni harcot. Mátyás ezzel szemben arra hivatkozott, hogy egyedül úgysem képes a török kiűzésére a Balkánról, ráadásul nem lát garanciát arra, hogy III. Frigyes nem támadja hátba, míg ő a déli területeken a török ellen harcol.

Török háborúk:

Támadás helyett inkább a déli védelmi rendszer minél teljesebb kiépítését tartotta fontosnak Ezért 1463-ban több hónapos ostrom után visszafoglalta Jajca várát, majd 1464-ben Szrebeniket. A Zsigmond óta épülő végvárrendszer két, egymástól mintegy száz kilométerre húzódó végvárláncból állt. Mátyás a kettős végvárrendszerre támaszkodva folytatott aktív védekező politikát a török ellen, ami azt jelentette, ha a török beütött, Mátyás ellencsapással válaszolt. Így történt ez pl.1474-ben is, amikor a törökök betörtek a Temesközbe és Moldvába, Mátyás támadó hadjárattal válaszolt és 1476-ban elfoglalta Szabácsot, Az utolsó jelentő török támadásra 1479-ben került sor, mikor egy nagyobb sereg Erdélybe tört be a kenyérmezei csatában a Kinizsi Pál és Báthory István által vezetett magyar sereg nagy győzelmet aratott. A török beütésre válaszul Kinizsi Észak-Szerbiába vezetett hadat 1481-ben, de a sikerek ellenére Mátyás 1483-ban kénytelen volt öt évre békét kötni a szultánnal, mert nem kapott garanciát arra, hogy III. Frigyes nem támadja hátba.

Mátyás szeme előtt egy Duna-menti össz-monarchia létrehozása szerepelt, melynek egyesült ereje lett volna képes kiverni a törököt Európából. Felismerte ugyanis, hogy erre Magyarország önmagában nyugati segítség nélkül nem képes. Ezért foglalkozott annyit a nyugati politikával.

Cseh háborúk

Csehország nemcsak a területszerzés miatt volt fontos Mátyás számára, hanem ugródeszkát is jelentett egyben, hiszen a cseh korona választófejedelmi címmel járt a német birodalomban, és utat nyithatott a császári cím felé. A beavatkozásra az adta a lehetőséget, hogy 1466-ban a pápa eretnekké nyilvánította Pojebrád György cseh királyt, mert engedélyezte országában a huszita áldozási módot. Mátyás pápai támogatással hadat indított 1468-ban volt apósa ellen. (Felesége Pojebrád Katalin 1464-ben meghalt.) Mátyás elfoglalta Morvaországot, Sziléziát és Lausitzot, Bár a cseh katolikus főurak 1469-ben Mátyást királlyá választották, de Csehországot nem tudta elfoglalni Pojebrád Györgytől. 1471-ben változott a helyzet, meghalt Pojebrád, akinek végakarata szerint a cseh rendek a lengyel Ulászlót választották királyukká és III. Frigyes a koronával együttjáró választófejedelmi címet Ulászlónak adta és nem Mátyásnak. Mátyás erre haddal támadt III: Frigyesre, melynek eredményeként Frigyes elismerte Mátyás cseh trónigényét (1477), sőt beleegyezett 100 ezer forint hadisarc kifizetésébe is. Később Mátyás újra hadjáratot indított Frigyes ellen (1482), mert a császár nem egyenlítette ki tartozását és rá akarta kényszeríteni Frigyest, hogy ismerje el házasságon kívül született fiát, Corvin Jánost törvényes utódjának, de Frigyes nem mondott le a magyar trónöröklés lehetőségéről. A hat évig tartó háborúban, Mátyás 1485-ben elfoglalta Bécset, ahová áthelyezte székhelyét és udvarát is, de a főcél a német-római császári cím megszerzése nem sikerül. 1486-ban meghalt III. Frigyes, aki halála előtt elérte, hogy a német fejedelmek nem Mátyást, hanem fiát, Miksát választották német királynak. Mátyás 1490-ben halt meg Bécsben agyvérzés következtében.

Mátyás reneszánsz udvara

Mátyás udvara a humanista műveltség egyik európai központja volt. Támogatta a művészeteket és a tudományokat. Budai palotája a reneszánsz kultúra központjává vált, ahova tömegesen érkeztek Itáliából a művészek, építészek, szobrászok, tudósok, írók. A reneszánsz stílusú építkezések szép példája Mátyás visegrádi nyári palotája, és a budai vár egyes részei.

Európa-hírű volt Mátyás könyvtára, a Biblioteca Corvina, mely 2500 kötetből állt. könyvtárosa Galeotto Marzio volt. Támogatta a könyvnyomtatást. Hess András 1473-ban alapította meg az első magyar nyomdát. Igaz ez nem sokáig maradt fenn. 1476-ban alapította a pozsonyi egyetemet, amely lassan elsorvadt. Udvari történetírója Antonio Bonfini volt. Ebben az időben született meg a Budai Krónika, melynek szerzője Thuróczy János volt, aki a hun-magyar rokonságot hangsúlyozta.

Az Aranybulla-mozgalom

- II. András (1205-1235) idején bontakozott ki
- okai: pazarló hadjáratok, idegen kegyencek, adományozások
- szembekerültek vele:
* azok az előkelők, akik kimaradtak az osztogatásból
* királyi szerviensek (kisnemesek)
* féltek, hogy a kialakuló nagybirtokok közelsége véget vet független életüknek
* várjobbágyok: a várak eladományozásával az új földesúr joghatósága alá kerültek
* a várnépek és szolganépek
* magánbirtokokon erősebb alávetettségnek voltak kitéve, mint a királyi birtokokon
* az elégedetlenkedők (elsősorban a szerviensek) oklevél kiadására kényszerítik a királyt
Az 1222. évi aranybulla:
- 31 cikkelyből áll; 7 példány készül belőle, egy sem marad fenn
főbb pontjai:
- legnagyobb része a szerviensekkel foglalkozik
- szervienseknek joguk van panaszukat előadni a törvénytartó napon
- szerviensek birtokai nem háboríthatók
- szerviensek birtokai adómentesek
- király és kísérete nem szállásolhatja be magát a szerviensek birtokaira
- szerviensek erdeiben tilos a sertések makkoltatása
- várjobbágyokat és hospeseket I. István által elrendelt szabadságban kell tartani
- hospes: külföldi telepes, kedvezményeket kap nehezebb mezőgazdasági munkáért
- külföldiek korlátozása
- országos tisztségre külföldit csak a királyi tanács beleegyezésével lehetett emelni
- tiltja az egész vármegyék eladományozását
- tiltja a birtokok külföldieknek való adományozását
- tiltja a tisztségek halmozását
- ha a szerviens fiú utód nélkül hal meg, akkor a birtok ¼ része a lánygyermeké, a többiről szabadon rendelkezhet
- ha váratlanul hal meg, akkor a legközelebbi rokon örököl
- ha nincs rokona, akkor a királyra visszaszáll a birtok
- örökölhető földbirtokot csak a király adhat
- megtiltja a tized pénzbeli fizetését
- zsidók, izmaeliták kamarai tisztséget nem tölthettek be
- adómentes az egyházi birtok
- ellenállási záradék: a nemesek ellentmondhatnak a királynak
1231 az Aranybulla első megújítása
- egyértelműen tükrözi az egyház felülkerekedését
- nem tartalmazza a tized pénzbeli fizetésének tilalmát
- egyház részesül a sókereskedelem hasznából
- egyházi személyt csak egyházi bíróság ítélhet el
- az uralkodót az esztergomi érsek kiátkozhatja
1232 zalai szerviensek oklevele
- Kehida
- szolgabírákat választhatnak saját ügyeik elbírálása végett
- a királyi vármegye felbomlását, a nemesi vármegye kialakulásának kezdetét jelenti
- sikertelen kezdeményezés
1233 beregi egyezmény
- egyházi befolyás csúcspontja
- sókereskedelem jogát megkapja az egyház
- az elmaradt haszonért az egyház kárpótlásban részesül
- megtiltja a zsidók, izmaeliták kamaratisztség vállalását
- adómentesíti az egyházat
- a főnemesek kiterjesztik hatalmukat a szerviensekre
- familiaritás: a hűbériség lazább magyarországi változata, a kisnemesek főúri szolgálatba állnak, katonáskodással vagy birtokigazgatással foglalkoznak, vagy urukat helyettesítik a királyi tanácsban

III. Béla (1172-1196) évszázadokra szóló reformot hajtott végre a belső igazgatásban. Új kancelláriát szervezett. Önálló királyi bürokrácia alakult ki a kancelláriával. Az ő korára teljesedtek ki a gazdasági és társadalmi jellegzetességei az Árpád-kornak. Az uralkodó osztályba tartoztak az előkelők, a vitézek és a várjobbágyok, a dolgozó osztályba pedig a közrendűek és a rabszolgák. A földnek ekkor még a háromnegyed része a király tulajdonában volt. A főtisztségviselők jövedelmüket elsősorban nem a magánbirtokukból, hanem a tisztségükhöz tartozó javakból nyerték. A vitézek katonáskodással szolgálták a királyt, s kis- és középbirtokaik voltak.
II. András (1205-1235) hosszú türelmetlen várakozás után került a trónra. Uralkodása idején a főtisztségviselők újfajta javadalmazásra tettek szert. Rábírták urukat új birtokpolitika bevezetésére. Eddig főként szolgálatukért kapták fizetségüket. Ezentúl a jövedelmük tekintélyesebb hányadát a birtokadományokból szerezték. A birtokok örökjogon, feltétel nélkül kerültek az arra érdemesek tulajdonába, azaz nem voltak hűbérbirtokok. Az új birtokpolitikának számos következményei volt. Egy-egy vármegyében szinte teljesen eltűnt a királyi birtokállomány: a királyi magánuradalmak, a várföldek a tisztségviselők kezére kerültek. Emiatt létalapjukat vesztették a várispánságok. A várispánságok hanyatlása pedig a király katonai erejét is gyöngítette. A királyi birtokok elidegenítésével a nagybirtokosok kezére kerültek a királynak járó szolgáltatások is. II. András jelentős jövedelemtől esett el. Ezek pótlására a pénzrontással próbált jövedelemhez jutni. Ez azt jelentette, hogy időnként új pénzt hozott forgalomba. A régi pénzt kevesebb újért váltották be. A pénzrontás azonban nem vezetett eredményre. Több királyi jogon szerzett jövedelem, úgynevezett regálé bérbe adása viszont nagyon megpezsdítette a pénzgazdálkodást.
A királynak hamarosan széles körű ellenzéke támadt. A sókamarák bérbe adása különösen sértette az egyház érdekeit, amely korábban a só egyedüli forgalmazója volt. Az egyház haragosan tekintett az új bérlőkre, az izmaelitákra és a zsidókra, s nehezményezte a király gazdaságpolitikáját. A bárók, akik nem részesedtek kellőképpen a birtokadományokból látván a királyi tekintély hanyatlását, II András fia, Béla herceg körül gyülekeztek. Az új intézmények bevezetése nem kedvezett azoknak a kis- és középbirtokosoknak sem, akik egyedül a királynak tartoztak engedelmességgel, katonáskodással. Ők a király szolgáinak, szervienseknek nevezték magukat. Mozgalmuk azon bárók ellen irányult, akik a birtokreform következtében a királyi hatalom rovására gyarapodtak, s veszélyeztették a függetlenségüket. A várjobbágyok és a várnépek pedig élesen tiltakoztak a várbirtokok eladományozása miatt.
Az új berendezkedés kárhoztatói rákényszerítették a királyt az Aranybulla kiadására (1222). Az Aranybulla 31 pontból álló díszes okmány. A király ebben írásban is megfogadta, hogy a jövőben tartózkodik a királyi birtokok eladományozásától. Kimondta, hogy idegenek nem kaphatnak birtokadományt, s tisztségeket csak a királyi tanács jóváhagyásával viselhetnek. Megtiltotta, hogy a kamarák élén izmaeliták vagy zsidók álljanak. Az Aranybulla biztosította a szerviensek adómentességét, szabad végrendelkezési jogát és mentesítette őket a megyésispán joghatósága alól. Az okmány ezek után meghatározta a szerviensek katonakötelezettségét. Az Aranybulla megerősítette a várjobbágyok és a vendégek szabadságjogait. II. András rendelkezése nem egy egyházellenes pontot is tartalmazott. Például megtiltotta azt a gyakorlatot, hogy az egyház már ekkor pénzben követelte a tizedet. Végül az Aranybulla törvényesnek nyilvánította a nemesség ellenállását abban az esetben, ha a király megszegi a törvényt (ellenállási záradék).
Az Aranybulla kiadása után a birtokreform haszonélvezői újra visszatértek a hatalomba. A nagyurak még az egyházat sem kímélték hatalmaskodásuktól. Ezért 1231-ben a főpapi ellenzék képviselői megújíttatták az Aranybullát. Az Aranybulla második változata több ponton is eltért az eredetitől, mert elsősorban az egyházi kiváltságok számát gyarapította. 1233. évi beregi egyezményben az egyház további engedményeket csikart ki a királytól.

Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban

A Kádár-korszak 1956 és 1988 közti időszak, amikor Kádár János volt az MSZMP első titkára. Konszolidációs időszak volt, a belpolitika rendezésének céljával. Változatlan maradt a pártállami rendszer, a tervgazdálkodás és a kollektivizálás terve. Majdnem minden földet sikerült állami gazdaságba vagy tsz-be szervezni. Erős kampányt indított a kormány az egyházak – főként a katolikus egyház – ellen. Ugyanakkor a lakosság életszínvonalát is igyekeztek javítani a jobb közhangulat és a kisebb ellenállás érdekében. Odafigyeltek a fogyasztási cikkekre, megszüntették a beszolgáltatási rendszert, emelték a béreket, munkaszüneti napoknak nyilvánították az egyházi ünnepeket (karácsony, húsvét) és ’57-ben bevezették a Lottót. Mindezek mellett a lakosság is belátta, hogy a forradalom kudarca után a közeljövőben nagy változások nem várhatóak. ’62-63-ra amnesztia rendeletet adott ki a kormány, aminek köszönhetően a külföld (ENSZ) is elfogadta, elismerte a kormányt, így megszűnt az ’56 óta tartó külpolitikai elszigeteltség.

A 60-as évek közepére nyilvánvalóvá vált, hogy a tervgazdálkodás hosszútávon nem működik. Kialakult a pártban egy csoport, amely reformot szorgalmazott. 1968. január 1-jén életbe is lépett az „Új gazdasági mechanizmus” (Nyers Rezső). Hatékonyabb, színvonalasabb, eladhatóbb termékeket gyártó, az adottságaihoz, piachoz jobban alkalmazkodó gazdaságot terveztek. Egyes ipari vállalatoknak nagyobb önállóságot adtak. A mezőgazdaságban engedélyezték – az állami tulajdon mellett – a „háztáji” (v. „kisegítő”), az iparban a „második”gazdaságokat, ami a lakosság számára jobb megélhetést biztosított.

A mezőgazdasággal foglalkozók aránya jelentősen csökkent. Az ipari munkások aránya 1970-ben volt a legmagasabb, majd az is csökkeni kezdett. A harmadik szektorban viszont folyamatosan nőtt a foglalkoztatottak száma – akárcsak a többi fejlett és közepesen fejlett országban. A korszak nagy vívmánya volt, hogy jelentősen csökkent a szegénység, ami már „csak” százezres tömegre volt jellemző. A Kádár-rendszerben emelkedett szinte valamennyi civilizációs mutató: javultak a lakásviszonyok, a tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottság; 100%-os lett a társadalombiztosításban részesülők aránya; javult az iskolázottsági szint; általánosan elterjedt a nyaralás szokása és bővült a külföldi utazások lehetősége.

A viszonylagos jólétnek azonban ára volt: a rendszer stabilitását szolgáló életszínvonal emelése mellett elhanyagoltak egy sor, kevésbé fontosnak ítélt területet, mint például a távközlés vagy az úthálózat fejlesztését. A nagyvonalú szociális intézkedések hosszú távú következményeivel se számoltak. Az életszínvonal emelkedésének árát nemcsak az állam, fizette meg, hanem az emberek is, akiknek jelentős része (mintegy háromnegyede) önkizsákmányoló munkát végzett a „második gazdaságban” (háztájiban, kisiparban és kiskereskedelemben végzett munka, de a féllegális és illegális tevékenységet is ide számították, mint pl. a csempészetet vagy a fusizást, vagyis a magáncélú termelést az állami tulajdonban lévő eszközökön, munkaidőben). 1960 és 1980 között a várható élettartam ismét csökkent, különösen a középkorú férfiak halálozási arányai romlottak. Nőtt a deviáns jelenségek száma: az öngyilkosságok és az alkoholisták száma folyamatosan emelkedett.

Életmód az országban:
A XX. század utolsó harmadában jentős társadalmi ás életmódváltozások voltak megfigyelhetők Magyarországon. A kádári egypárti diktatúra ezen változatát „gulyáskommunizmus”-ként, vagy „fridzsiderkommunizmus”-ként emlegetjük

• Foglalkoztatottság:
A teljes foglalkoztatottság elvéből nem engedtek. Így mindenkinek volt munkája, de nagyon sokan fölöslegesek voltak valójában.

A mezőgazdaságban foglalkozók száma jelentősen csökkent, de már nem is az iparba vándoroltak el a munkások tömegesen, hanem a harmadik szektorba. Így a szolgáltató ágazatokban (szolgáltatás, kereskedelem, egészségügy, kultúra, oktatás, közigazgatás) jelentősen nőtt a dolgozók aránya. Ezzel párhuzamosan folyamatosan nőtt a szellemi dolgozók és csökkent a fizikai dolgozók aránya. A Kádár-korszakban jelentősen csökkent a szegénység, már nem milliós, „csak” százezres tömegekre volt jellemző. Megszűnt a napi nélkülözés, és a jövedelmi viszonyok kiegyenlítődtek, nagyjából mindenki ugyanannyit keresett.

• Technika, életszínvonal:
Az elektromos kommunikáció gyorsan terjedt, megjelent a tv ( Magyar televízió-1957), rádió és különböző háztartási eszközök. Ezzel szemben elhanyagolták az úthálózat fejlesztését, sok faluban még a víz sem volt bekötve.

Az életszínvonal növekedett, de ezt a társadalom nagy része megszenvedte, az emberek jelentős része önkizsákmányoló munkát végzett az ún. második gazdaságban (a kisiparban és kereskedelemben mellékállásban végzett munka).

• Lakosság:
Nagy különbségek vannak falu és város között. A falvakban lakók nagy része a mezőgazdaságban dolgozik, míg a városokban inkább munkások élnek. Megkezdődött a vidék polgárosodása, és folytatódott az urbanizáció (a lakosság városba költözése), elsősorban nem a főváros, hanem a vidéki nagyvárosok (Miskolc, Győr) lélekszáma nőtt dinamikusan. Az 50-es évekre lényegében befejeződött az ország villamosítása, megjelenik a központi fűtés, a csatornázás megkezdődött.

• Élettartam
1960 és 1980 között a várható élettartam ismét csökkent, különösen a középkorú férfiak halálozási arányai romlottak. Nőt a deviáns jelenségek száma: az öngyilkosságok – korábban is nagyon magas, a világ élvonalába tartozó – aránya 1950 és1970 között duplájára nőtt. Az alkoholisták száma folyamatosan emelkedett, becslések szerint az korszak végére több mint félmillióan szenvedtek ebben a betegségben.

• Oktatás
A hetvenes években az alapfokú oktatásban áttörés következett be: a felnőtt népesség többsége elvégezte legalább az általános iskola nyolc osztályát. Az egyetemi ill. főiskolai képzésben részesülők száma viszont az európai sereghajtók közé kerültünk (nem csak a nyugati, de a szocialista országok nagy része is lehagyott minket ezen a területen). A nyolcvanas években a felvételizőknek csak 35-40%-át vették fel valamilyen egyetemre vagy főiskolára.

• Család
A korszakban a családok élete jelentősen megváltozott: nőtt a válások száma, 1950 és 1988 mintegy duplájára. Ennek ellenére az első házasságkötések időpontja korábbra került, és a felnőtt lakosság nagyobb része élt házasságban, mint a két világháború között. A gyerekszám folyamatosan csökkent, ugyanakkor csökkent azon nők aránya, akinek nem született gyermeke. Az egy-két gyermekes családok váltak jellemzővé.

Az állam szociálpolitikai intézkedéseinek következtében nőtt az óvodai férőhelyek száma – 1960-ban a megfelelő korú gyermekek alig harmada járt óvodába, a nyolcvanas években már majdnem mindegyikük.

1967-ben bevezették a gyermekgondozási segélyt (GYES), mely kis mértékben, de lassította a születések csökkenését.

Egy átlagos magyar családnak a szocializmus éveiben több éves várakozás, gyűjtögetés kellett ahhoz, hogy autóhoz jussanak. Legtöbbeknek a keletnémet gyártmányú Trabantra, Wartburgra tellett.

Megindultak a lakásépítési programok, melynek következtében rengeteg lakótelep, panellakás épült. A városi lakásépítések nem tartottak lépést a városi munkahelyek számának gyarapodásával, ezért tömegek kényszerültek arra, hogy lakóhelyük és munkahelyük között naponta igázzanak.

Általánosan elterjedt a nyaralás szokása, és bővült a külföldi utazások lehetősége.

• Szabadidő és sport
Jelentősen megváltozott a szabadidő eltöltésének a módja is. Az életmód, a társadalom változásai új szórakozási formák kialakulását eredményezték, melyek sokszor generációs keretek között érvényesültek. A közösségi szabadidős tevékenységek jelentőssége visszaszorult, az emberek mind nagyobb mértékben egyedül, vagy szűk családi és baráti körben kapcsolódtak ki.

A sport elvesztette azt a kiemelt támogatottságát, amelyet az 1950-es években élvezett. Az 1952-es Helsinki olimpián elért teljesítményét a későbbiekben meg sem közelítette a magyar csapat. A tömegsport fejlődése visszamaradt, az emberek többsége semmilyen sportot nem űzött.

A táplálkozási szokások és a kevés mozgás is szerepet játszottak abban, hogy 1986-ban a magyarországi felnőttek 60%-a túlsúlyosnak számított.

• Fogyasztói kultúra
A magyar társadalomra a hatvanas évektől nagy hatást gyakorolt a nyugati fogyasztói kultúra. A farmer, a miniszoknya, a rockzene, a fiúk hosszú hajviselete kezdetben erős rosszallást váltott ki a társadalom többségéből. Ezek az ellenérzések csak lassan, a 70-es évektől kezdtek oldódni. Az áhított fogyasztói javak egy részét megpróbálta a hazai ipar helyettesíteni. Sokáig csak Magyarországon gyártottak farmernadrágot, a Trapper farmert. A nehezen beszerezhető nyugati termékek – orkánkabát, nejlonharisnya, farmer, rágógumi, lemezek, kazetták, kvarcórák, zsebszámológépek – jelentős része a csempészet révén kerültek „forgalomba”.

A rendszer keretein belül szabaddá vált a sajtó és a könyvkiadás. A híres három T (tiltás, tűrés és támogatás) körülményei között nőtt a művészetek mozgástere is.

• Étkezés
A háború utáni élelmiszerhiány már nem jellemző országunkra, javulnak az életkörülmények. Nagy mennyiségben megjelenik a hús és tejtermék, ezzel szemben visszaszorul a burgonya és tésztafélék aránya. Az alkoholfogyasztás is megnő. Megjelennek a gáz- és villanytűzhelyek, a hűtők és mélyhűtők.

• Vallás
A „marxista-leninista” ideológia meghatározta a tömegtájékoztatást, az oktatás és a művelődést, szabályozta az állami életet. Az emberek jelentős részére azonban továbbra is a korábbról örökölt értékek hatottak. A vallásnak a párt ideológiája szerint fokozatosan el kellett volna halnia. Amikor azonban a hetvenes években ismét vizsgálni lehetett az emberek vallásosságát, az eredmények meglepték a pártvezetést: a népesség mintegy fele, a nyolcvanas években pedig már több mint a fele vallotta magát vallásosnak. Ugyanakkor az egyházak befolyása a mindennapi életre csökkent: bár az esküvők, keresztelők és temetések nagy része egyházi keretek között zajlott, a Kádár-korszak végén a lakosság valamivel több, mint tizede járt csak templomba vagy imádkozott legalább hetente.

A tudományos-technikai fejlődés hatása az életmódra a XIX-XX. Században. A modern Budapest kialakulása (1860-1910)

1.A tudományos technikai fejlődés hatása az életmódra (XIX-XX. század)

A századfordulótól az első világháborúig

Népességnövekedés, társadalmi átalakulás • Európa népessége – az ipari forradalom térnyerésével párhuzamosan gyorsan növekedett. A növekvő népesség a városokba és a tengerentúlra vándorolt. A gazdasági fejlődés átalakította a társadalmat. Rohamosan csökkent a mezőgazdasági népesség aránya, ugyanakkor felduzzadt a városlakók száma. Gyors iramban nőtt a munkásság létszáma, s megfigyelhető a középosztály, az alkalmazotti réteg számbeli gyarapodása is. Az átalakulás egész Európában megindult, viszont korántsem egyformán zajlott le.

A fejlett Nyugaton az imént ismertetett folyamatok érvényesültek, míg Kelet-Európában az átalakulás éppen csak megkezdődött. Ennek következtében Oroszországban egymás mellett éltek a régi, földbirtokosokból és parasztokból álló, és az új, polgárokból és munkásokból álló társadalmi rétegek. Együttélésük, eltérő szokásaik, értékrendjük számos társadalmi feszültséghez vezetett. Az ilyen, egymásba kapcsolódó, átmeneti szerkezetű társadalmat nevezik torlódó társadalomnak. Közép-Európa társadalmi szerkezetében átmenetet képezett. A két világ együttélése itt is megfigyelhető, ám összeolvadásuk sokkal zökkenőmentesebb volt, mint keleten.

A nagyváros• A korszak sajátos és egyre jellegzetesebb képződménye a nagyváros. Itt jelentek meg átütő erővel a századforduló új vonásai: a városi tömeg, a tömegközlekedés, a sport, a sajtó. A XIX. Század első felében valójában csak két nagyváros létezett Európában: London és Párizs. A rendkívül gyors fejlődés következtében az ipari forradalom korába lépő régiókban gomba módra szaporodtak a nagyvárosok. Ezek voltak az új életforma és a gazdasági fejlődés kiindulópontjai.

Lakás, ruházkodás, élelmezés• Egy korszak embereinek életmódja országonként és társadalmi rétegenként alapvetően eltér egymástól, az új jelenségek bemutatása mégis átfogó képet adhat a kérdéses időszakról.

A nagyvárosok jellemző lakhelye a bérház lett. Az ilyen típusú, 5-6 emeletes házak már a XIX. század első felében megjelentek, most azonban tömegessé váltak. A komfortfokozatnak megfelelően a lakbérek az első emelettől felfelé csökkentek. Így egy házon belül is elváltak egymástól a különböző keresetű csoportok, bár ez a folyamat a századfordulóra inkább az elkülönülő lakónegyedek létrejöttében nyilvánult meg (szegregáció). A különbséget az mutatta, hogy volt-e vezetékes víz- és gázszolgáltatás a lakásokban, mekkora volt a belmagassága, hány szoba volt benne stb. A vagyonosabb polgárok és a középosztály tagjainak lakásiban megjelent a fürdőszoba, a vízöblítéses WC, a központi fűtés. A szobák világosabbakká váltak, könnyebben lehetett tisztálkodni, mosni. A szegényebbek lakásaiban mindez a komfort később és csak részlegesen valósult meg. A szakmunkások jövedelmei megközelítették a kispolgárokét, s ahogy az egyes szolgáltatások a tömegtermelés révén egyre olcsóbbá váltak, úgy a XIX. Század első felének nyomornegyedei Nyugat-Európában visszaszorulóban voltak.

A táplálkozásban a lakásviszonyokhoz hasonló különbség figyelhető meg, de a tendencia itt is a viszonyok javulása volt. A századfordulón a tömegek nyomora mást jelentett, mint korábban, megszűnt az éhezés.

A tömegtermelés olcsóbbá tette a ruházkodást. Az egyszerű emberek is gyakrabban cserélhették öltözetüket. A divat változásának követését korábban csak a középosztály engedhette meg magának – ez már általánossá vált. A nagyvárosi élet, a tömegtermelés egyik következménye, hogy a hagyományos helyi viseletek visszaszorultak vagy eltűntek.

Harc a női egyenjogúságért• A nők családon belüli alárendeltsége és távolmaradása a közszerepléstől évszázadokon át alapvetően nem változott. A „modern idők” jelentős változásokat hoztak.

Az életmód átalakulása növelte a szabadidőt, s a gyermeknevelés mellett más tevékenységre is jutott idő. Ebbe az irányba hatott a születésszabályozással csökkenő gyermeklétszám is, a századfordulóra az átlagos brit gyermeklétszám a családokban 2-3 főre csökkent.

Az ipari forradalom idején már nagy számban alkalmaztak női munkaerőt, ami szintén oldotta a nemi szerepek megrögződött korlátait. Az oktatás tömegessé válása révén a nők is hozzájutottak a korábban „elzárt” műveltséghez, egyre több nő szerzett diplomát. A nők iskolázottsága kitágította érdeklődésüket, ugyanakkor alkalmassá tette őket számos, korábban nők számára elképzelhetetlen munkakör betöltésére (tanár, orvos, kutató).

A XIX. század végén Angliában indult el a női egyenjogúságért folytatott harc, melynek központi követelése a nők családon belüli jogi alárendeltségének megszüntetése és a nőkre kiterjedő szavazati jog (franciául: suffrage) megszerzése volt. A szüfrazsett-mozgalom legismertebb harcosai: Mrs. Pankhurst és lányai, Emily Davison. Harcukat az első világháború előtt nem koronázta siker.

A két világháború közötti időszak

Tudomány és technika• A változásokat számos tudományos és technikai újdonság, felfedezés segítette. A két világháború közötti időszak nagy technikai vívmányai korábbi korszak találmányainak tökéletesítésével születtek meg (repülőgép, autó).

A világháború előtti években korszakalkotó tudományos elméletek születtek. Albert Einstein relativitáselmélete, Ernest Rutherford radioaktív bomlásra vonatkozó kísérleti eredményei Niels Bohr atom-modellje új lendületet adtak a húszas-harmincas évek kutatásainak. A két világháború között született meg az új tudományág, a kvantummechanika, amelynek tudományos jelentőségén túl fontos világnézeti hatásai is voltak. A korábbi mechanikus világkép alapján nem volt ugyanis megmagyarázható számos új kísérleti eredmény. Az atomfizika elméleti eredményeinek gyakorlati következményei is lettek. Az első kísérleti atomreaktort 1942-ben a Chicagói Egyetemen helyezték üzembe, az atombombát a második világháború végére sikerült előállítani.

A technikai fejlődés a két világháború közötti korszakban tömegek számára tette lehetővé a korábban csak kevesek által használt újdonságokat. Ekkor jelentek meg a kényelmes, könnyen kezelhető fényképezőgépek, amelyekkel a harmincas évek közepétől már színes képeket is lehetett készíteni. Az elektromosságot a háztartásokban már nem csak világításra, hanem háztartási gépek működtetésére is használták. A műanyag hasznosítása ekkor vált tömegessé, a plexi, a PVC a mindennapi tárgyak sokaságában jelent meg.

Az orvostudományban is jelentős felfedezések születtek. A vitaminok felfedezésének hatására számos, korábban elterjedt betegség tűnt el a fejlett országokban, mint a skorbut, az angolkór és a vészes vérszegénység. Az Alexander Fleming által felfedezett penicillin a baktériumok elleni küzdelmet tette sikeressé. Fontos védőoltások jelentek meg, amelyek a sárgaláz, a tetanusz, a tuberkulózis, a diftéria megelőzésére szolgáltak. Az inzulin felfedezése a cukorbetegek életesélyeit javította nagymértékben. Számos korábbi felfedezés ( röntgensugárzás, a vércsoportok elkülönítése) eredményeként új eljárások jelentek meg a diagnosztikában és a műtéti eljárásokban.

Hírközlés és közlekedés• A ma már mindennapi életünk részét képező eszközök –telefon, villamos, autó- az újdonság erejével hatottak, s alapvetően átalakították az emberek mindennapjait. A telefon és a tömegközlekedési eszközök megjelenésével a távolságok lerövidültek. A postai szolgáltatások olcsóbbá, így tömegessé váltak, a levelezés, a képeslapok küldése széles körben vált divattá.

Higénia, táplálkozás, lakásviszonyok• A közművesítés óriási változásokat eredményezett. A század elején még a kastélyokban is a cselédek által behozott mosdótál jelentette a tisztálkodás lehetőségét. A gyakori mosakodás így elképzelhetetlen volt. A vezetékes ivóvíz kiépítése forradalmasította a kérdést: a módosabb rétegek lakásaiban megjelentek a fürdőszobák.

A csatornázás lehetővé tette az „angol” vízöblítéses WC elterjedését. Higiéniai szempontból ez óriási előrelépést jelentett. De mindennek két oldala van: a higiénia segített a járványok visszaszorításában, ugyanakkor megkezdődött az ivóvízkészlet szennyezése.

A lakásviszonyokról sem lehet egységes képet adni, hiszen rétegenként óriási volt az eltérés, a tendencia mégis az egy főre jutó szobaszám emelkedése volt. Ez a 4-5 szobás polgári otthonok, és a szoba-konyhás bérlakásokban zsúfolódó négy-öt munkáscsalád átlagából eredt.

A táplálkozásban is jelentős változások zajlottak le. Az éhínségek megszűntek, ami természetesen nem azt jelenti, hogy mindenki jóllakhatott.

2. A modern Budapest kialakulása (1860-1910)


A XIX. század a főváros számára nagy változásokat hozott. A század elején még Buda és Pest két külön város volt. Aztán a szabadságharc idején nem is ez volt az ország fővárosa. Majd – főleg a kiegyezést követően – hatalmas fejlődésen esett át.
A reformkor idején jelentős urbanizáció ment végbe az ország területén. A vidéki városok népessége kétszeresére nőtt, Pest népessége megháromszorozódott. Országos piac alakult ki. Nagy szerepe lett a közlekedési hálózat kiépítésének. Megszűnt a városok elszigeteltsége. A hangsúly Buda és Pest közül inkább Pestre tevődött át. Ez az ország igazi központja ebben az időben, azaz az 1830-as években leginkább. Ez az ország legnépesebb városa. Több mint 100 000 fő élt itt. Ebben az időben Pest és Buda még külön fejlődött. A pesti rész sokkal népesebb volt. Ipara erőteljesebben fejlődött. Kereskedelmi központ. A vasút és a Duna miatt. Az 1838-as nagy árvíz jelentős károkat okoz a városban, ám ezt követően hatalmas építkezésekbe fog a város vezetősége József nádor irányításával. Megépül ekkor a Nemzeti Múzeum és a Ludovika. Utóbbi a nemzeti oktatás színtere. Ekkor épül Pest első hídja, a Lánchíd is a Clark testvérek tervei alapján. Ez összekötötte Pestet és Budát. Kiépül a közvilágítás. Pest legforgalmasabb útjait burkolattal látják el, mely zúzalék kőből készült. Ezt nevezzük MacAdam műútnak. Megindult Pest területi kiterjedése is. Elővárosokkal gazdagodott. Ilyen például Terézváros, Lipótváros, Józsefváros. Az elővárosok neve az uralkodókra utal.
Pest és Buda fejlesztését a korszak két nagy reformpolitikusa, Kossuth és Széchenyi is támogatta: mindketten az iparon és a kereskedelmen (téli kikötő, dunai gőzhajózás, Pest központú közlekedési hálózat kiépítése 1846: Pest-Vác, 1847: Pest-Szolnok) keresztül kívánták biztosítani a város fejlődését. Széchenyi Pestet zsákutcás településnek tekintette. A város fejlesztése érdekében Széchenyi kezdeményezésére megépítették a Lánchidat, mely összekötötte Pestet és Budát.
Ez a fejlődés a szabadságharc idején megtorpant. Olyannyira, hogy 1849 elején át kellett költöztetni a fővárost Debrecenbe. A főváros átköltöztetését a katonai sikerek tették lehetővé. Windischgrätz ezzel egy időben bevonult Budára. 1849. május 21-én kerül a főváros újra magyar kézbe.
1849 és 1868 közötti időszakban ismét nincs jelentős változás a főváros életében fejlődést illetően. De a kiegyezés után egy gyors fejlődés indult el. A gyors fejlődés számos tényezőnek köszönhetően alakult ki. Központi fekvése ilyen. Felerősített a vasútvonal kiépítése. Itt voltak a központi hivatalok. A magyar kormányok támogatták a város fejlődését, mert céljaik közt szerepelt többek között Bécs utolérése illetve lekörözése is az adókedvezmények terén. Biztosították a reprezentatív építkezések feltételeit is. 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesült Így lett az ország egyetlen és máig is létező fővárosa Budapest. A városfejlesztés érdekében létrehozták a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, melynek elnöke volt többek között Andrássy Gyula és Podmanizcky Frigyes is. Továbbá a népesség is jelentősen megnőtt. Demográfiai robbanás következett be, ami nem jelent mást, mint a népesség megduplázódását egy adott idő alatt.
250 000 főről 1 millió főre nő a népesség. A világháború előtt Európa 10 legnagyobb városa közé tartozott Budapest.
A fejlődésnek számos pozitív eredménye volt. Egyik ilyen a nagyvárosi szerkezet átalakulása. Az egyes városrészek eltérő funkciót töltöttek be. Így a belváros lett a kereskedelem, a bankvilág és a politikai élet központja. A Nagykörút által határolt terület a belső lakóövezet, azaz az arisztokrácia és nagypolgárság területe. Külső munkahelyövezet a pályaudvarok, munkásnegyedek helye. Valamint volt még a város széle, a külső lakóhelyöv, ahol kizárólag munkásnegyedek voltak. Ez utóbbiak higiéniája igen alacsony szinten állt és az itt élők szegények voltak. Ellentétes fejlődést mutat a város, hisz a belső városrészek, a „luxusnegyedek” a legfejlettebb területek, és ahogy egyre kijjebb haladunk, úgy csökken a színvonal és a fejlettség is.
Másik pozitív eredmény az eklektikus stílusban épült épületek. 1884-ben megépült a Keleti pályaudvar a Baross téren. Eiffel tervei alapján ezt követően belekezdtek a Nyugati pályaudvar építésébe is. 1896-ban épült a Budapest Körút és a Nagykörút, ami a városból való kivezetést is lehetővé tette. Milleneumi ünnepségeket tartottak. Ez időre a pártok félretették az ellentéteiket. Megépült továbbá az Erzsébet híd, a Ferenc József híd és a Margithíd. Bérházak száma megduplázódott. Gangos, azaz körfolyosós bérpaloták épültek. Budapest igazi világvárossá vált tele bérházakkal és utakkal. Később ugyan lelassult ez a fejlődés, de a városmag nem bomlott meg, így máig a világ egyik legegységesebb városképével rendelkezik.
Gyorsan fejlődött a közlekedési hálózat. Megjelent az elektromosság így kiépülhetett a villamos vonal. 1895-96-ban pedig – kontinensen először – Budapesten létesült földalatti vasút és a budavári sikló.
Nagyvárosi kultúra minden eleme megjelent. Legalább kéttucat napilap, melyek - a példányszám növelése érdekében - a politikáról és a botrányokról írtak. Ezeket az utcán is elkezdték árusítani a rikkancsok révén, akik a legfontosabb szalagcímeket hangoztatták. Ezek a rikkancsok gyerekek voltak és olcsón lehetett őket alkalmazni. A mozi tömegszórakozássá vált és mindenki számára elérhető lett. Számos új színház épült. Ilyen például a Vígszínház, a Zeneakadémia és az Operaház. Ezek a színházi élet központjává váltak. Könyvtárak is létesültek és fejlődtek. Például a Széchényi Könyvtár, Nemzeti Múzeum, Szépművészeti Múzeum, Országos Levéltár.
Kávéházak jelentek meg. Kb.300. A kávéházba-járás nemcsak időtöltés lett, hanem egyfajta polgári életformát is megtestesített. A kor magyar irodalmának a színtereit is jelentette. Például Mikszáth és Karinthy is sok időt töltött el kávéházakban.
De a fejlődésnek negatív oldalai is voltak. Elszakadt a főváros a lassabb ütemben fejlődő vidéktől. Budapest és a vidéki nagyvárosok között hiányzott az átmenet. Kialakult a nagyvárosi nyelvezet.A fejlődés aztán a világháború idején teljesen megtorpan és a világháború nemcsak a lakosság, hanem a város életében is a borzalmakat hozza el.

A középkori város élete

A középkori város olyan erődített helyeken alakult ki, amelyek közel feküdtek a távolsági kereskedelem útvonalaihoz. A kereskedőknek – biztonságuk érdekében – szükségük volt a sánccal vagy fallal körülvett helyekre, ahol áruikkal együtt meghúzódhattak. Áruik vonzották a környék kézműveseit és jobbágyait.

A megerősített helyek közé tartoztak a püspöki székhelyek. A püspökségek az egyházmegye közigazgatási központjai voltak, s minden székesegyház rendelkezett ereklyével, amely vonzotta a zarándokokat, s velük együtt a kereskedőket.

A biztonságra vágyó kereskedők a világi uradalmak várait szintén keresték. Amikor a régi falak közötti terület már szűknek bizonyult, a kereskedők a falakon kívülre költöztek, s létrehozták a szintén fallal körülvett külvárost.

Megtörtént, hogy a kereskedők nem találtak a közelben püspöki székhelyet vagy más várat. Ilyenkor gyakran építettek kereskedőtelepet, útvonalak kereszteződésénél, kikötőkben, eltérő földrajzi tájegységek találkozásánál, folyók mentén. Vagyis azokon a helyeken, ahol az átmenő forgalom különösen élénk volt.

A városok kialakulásának oka elsősorban az árutermelés és a pénzgazdálkodás kialakulásának következménye.

A középkori város és lakói

A kereskedők a megerősített helyeket kezdetben csak átmeneti szálláshelyül használták. Tömegesen érkeztek viszont olyanok is, akik állandó lakhelyet és helybeni boldogulást kerestek a falak mögött. Ezek a föld nélküli emberek az éhínség vagy a háború sújtotta vidékekről menekültek. Általában nem csalódtak: mint a kereskedők alkalmazottai – elárusítók és raktárosok – tarthatták fenn magukat. Ez az életforma – amely kevesebb kötöttséggel járt, és a földművelésnél könnyebb munkát jelentett – hamarosan a jobbágyokat is megkísértette. Mind többen szöktek el telkeikről, hogy a kereskedelmi központokban éljenek. Magától értetődő, hogy a falvak kézművesei szintén az értékesítő helyre vándoroltak. Itt juthattak hozzá az iparűzéshez szükséges segédanyagokhoz, itt adhatták el fölösleges gyártmányaikat. Sokan közülük végleg a falak között maradtak. Velük egész iparágak – mint például a posztókészítés – költöztek be a kereskedelmi központokba.

A benépesülő vár és a vásárhelynek otthont adó külváros ekkorra már teljesen összeolvadt.

A kommuna mozgalom

A kora középkori kereskedelmi és ipari központok egy-egy földesúr birtokán feküdtek. Az egy helyre összegyűlt kereskedők és iparosok közösséget, azaz kommunát alkottak. (A kommuna a latin communitas szóból ered, melynek jelentése: közösség.) Szerették volna kivonni magukat az urak hatalma alól, hogy saját maguk kezébe vegyék a sorsuk irányítását.

A kereskedők hagyományos szabadságára, önigazgatására hivatkozva kezdték meg harcukat.

A városlakók szinte folytonos tevékenysége volt a biztonságot jelentő városfalak erősítése. A falak építőanyagaira a malterkeverők, a falazók, az ácsok, a pallérok fizetésére elő kellett teremteni a pénzt, s a munkálatokat meg kellett szervezni. A városlakók, azaz a polgárok ezért tisztségviselőkből álló tanácsot választottak maguk közül, amely a falak építését irányította, s a városi közigazgatás egyéb feladatait ellátta. A városi tanács élén a polgármester állt.

A városfalak és a közcélú városi épületek (városházák, templomok, raktárak, vásárcsarnokok) költségeit adóból térítették, amit minden polgárra kivetettek, s amelynek összegét a vagyon arányában állapították meg. A városi adó közcélú rendeltetése a földesúri adóhoz képest új jelenség.

A városi tanácsokat nemegyszer heves küzdelem után ismerték el a püspökök és a világi urak. A felkelések hulláma Itáliából indult s átterjedt a Rajna völgyébe, majd Franciaországba. A sikerek után a városi tanácsok megalkották a városok alkotmányát, a városi jogok gyűjteményét. Ezekben a város szabadságot biztosított polgárainak a földesúrral szemben, a törvényekkel szabályozta a város lakóinak életét. A szabad polgárság viszont vagyonilag rétegződött. A város így kiváltságolt területté vált, s ezért merőben különbözött a vidéktől. A városfal is ezt az elkülönülést hangsúlyozta (a védelmi funkció mellett).

A városok típusai

A nyugati városfejlődés során a városoknak három típusa alakult ki. Az agrárváros lakói többnyire mezőgazdasággal foglalkoztak. E városok zöme a földesúr fennhatósága alatt maradt, s csak a bíráskodási önkormányzatot sikerült elnyerniük.

Az ipari és kereskedővárosok (pl. bányavárosok, kikötővárosok) termékeiket a város környékén – az úgynevezett piackörzetben – értékesítették. Ezek a városok általában kivívták a teljes önkormányzatot, s csak az uralkodónak fizettek adót.

A legnagyobb városok a távolsági kereskedelemre berendezkedett városok voltak, amelyek szintén az uralkodók fennhatósága alá tartoztak.

Az utóbbi két várostípusban a beáramló jelentős jövedelmek nagy társadalmi különbségeket alakítottak ki.

A céhek

Az új keletű középkori városokban hamar kialakult az a gyakorlat, hogy a város kézművesei a várost környező vidék parasztságának adták el termékeiket, akik ennek fejében élelmiszereket szolgáltattak a polgároknak. A városi ipar tehát kezdetben csupán a város piackörzetének termelt: azaz a kézműves áruk megjelenési helye inkább a hetipiac, mint az országos vásár volt. Egy-egy iparág kézművesei a XII. századtól kezdve megkísérelték monopolizálni a városok zárt piackörzeteit. Az idegen árukkal szemben és a minőség védelmében éppen ezért érdekvédelmi szervezetekbe, céhekbe tömörültek. A céhek kiváltságait a városi tanács is elismerte. A céhek elérték, hogy a városi piacon csak a városi céhekbe tartozók értékesíthessék termékeiket, s lehetetlenné tették a céhen kívüli kézművesek – a kontárok – működését.