„A”10. tétel: A kultúra és a globalizáció kapcsolata

A globalizáció az egész világra kiterjedő folyamat, amely áthatol a nemzeti határokon.
A globalizáció a nyugat /amerikai/ kultúrát terjeszti minden kontinensen.
A folyamatot erősítik a  multinacionális cégek, melyek a világ nagyon sok pontján alapítanak cégeket, ezek arculata, technológiája azonos.

A technika fejlődése is csak a folyamat gyorsulását eredményezi, az Internet szinte közelbe hozza a nagyvilágot, és még csak ki sem kell mozdulni a szobából.
A világon bárhol meg lehet vásárolni ugyanazokat a technikai eszközöket.

A kultúrák kezdik elveszíteni az egymástól való különbözőségüket, ennek a homogenizáló folyamatnak többféle következménye lehet: gyengítheti vagy felerősítheti a nemzeti identitást /tudatot/, attól függően mennyire erősek a nemzeti kulturális intézmények, társadalmi szervezetek. Mekkora a befogadó igény a polgárok részéről.

Az Európai Unió is - leghangosabban a francia elit - felszisszent  a globális, (amerikai) kulturális nyomulás ellen.
Két témában is tiltakozott: az egyik a filmpiacon kialakult hollywoodi dominancia volt, a másik a nemzeti nyelvek el-angolosodása.
A film ügyben a franciák végül is egyedül maradtak. Igaz, náluk ma is szigorú kvóta védi a hazai tévépiacot az amerikai filmek túlhatalma ellen. A többi nemzet visszavonult és másképp szervezi védekezését.
A nyelvet illetően, Franciaországban drákói szabályok születtek az idegen (angol) szavak használata ellen.
(Bár a harc rménytelen: hisz a számítógép, a pénzpiac, a NATO közös nyelve szinte automatikusan hozta a többnyire lefordíthatatlan angol kifejezéseket, rövidítéséket.) 

Amíg Európában csak néhány szabályt hoznak a nemzeti kultúra megvédésére, addig a fejlődő országokban - pl. Iránban, vagy Kínában - drasztikus reakciókban nyilvánul meg: kitiltják a televíziós csatornákat, az internetet korlátozzák.

Mások kultúra helyhez kötöttségét hangsúlyozzák, eszerint a kultúra nem költözik, ott van, ahol felnőtt és csak átalakul, magába szív vagy kiterjed.

A  kultúra nem vihető át csak úgy akárhová, akárhogyan, mert a kultúra  lokális, nemzeti, vagy regionális.
Szerintük a globális kultúra “gyarmatosító” hatása nem is olyan fenyegető, mint amilyennek festik.
Túlságosan vékony az a réteg, amit közös nevezőként kínál, s amit el is fogadnak.
A globális kultúra rétege, - az angol nyelvtől az életforma elemeiig - valószínűleg kikerülhetetlen, de önmagában életképtelen, gyenge a a hazai, nemzeti, regionális kultúra mélyrétegével szemben.
 A kettő - paradox módon - egymásra van utalva: a globális kultúra - ha van ilyen - csak a nemzeti, regionális kultúrákkal való csaták révén képes élni saját (akár elnyomó, akár serkentő) életét. A nemzeti kultúra pedig nem sorvad el, mert e globális gőzhenger fenyegetése új életerőt ad neki.

Az Európai Unió példája is azt bizonyítja, hogy több helyet követelnek az egyes országok saját kulturális tradíciói és vívmányai:
Pl.Németországban a legfontosabb politikai kérdések egyike a helyesírás reformja, feltámadt a Fontane- és a Kleist-kultusz, a dánok felfedezték és a legnagyobb posztmodern gondolkodónak kiáltották ki Kierkegaardot, a 19. sz.-i filozófust, a spanyolok rájöttek a mór tradíciók ízére, Skóciában gaél nyelven tanulnak.
Mi magyarok is ”felfedezzük” a gasztronómiánakat, diszítőmotívumainkat, népzenénket.....

Az ember nem lehet meg a sokféleség, a kultúrák pluralizmusa nélkül. 

Share this: