Friss tételek

A szoftverek csoportosításai

A számítógépünk hardvere önmagában működésképtelen. Nem tartalmaz ugyanis semmiféle végrehajtandó tevékenységlistát, programot. Ahhoz, hogy egyáltalán elindítsuk már szoftver kell. Az pedig, hogy szöveget szerkesszünk vagy nyilvántartást vezessünk, szintén valamilyen programot igényel.
A szoftver a számítógépet működtető és azon futó programok összessége.


A szoftverek telepítése:
A programok többségét ma már többnyire nem elegendő egy általunk szimpatikusnak ítélt könyvtárba bemásolni, hanem általában telepíteni (installálni) szükséges. A telepítés többnyire nem túl összetett feladat (leggyakrabban az első lemezen vagy CD-n lévő SETUP vagy INSTALL programot kell indítani.). Néha a telepített szoftveren használat közben is változtatni kell egy esetleges konfigurációváltozás miatt (pl. új hangkártya, nyomtató használatba vétele). A Windows alatti szoftverek esetében többnyire elegendő a Windows-ban megtenni a kívánt változtatásokat. Sajnos a telepített programokat törölni sem olyan egyszerű. Amennyiben az adott szoftverhez van úgynevezett uninstall program,úgy ezzel megtehetjük,de a telepített programokat nyom nélkül eltüntetni még úgy sem tudunk,hogy kitöröljük a merevlemezről a program állományait,könyvtárait.

A szoftverek csoportosítása:
    * Rendszer szoftverek
    * Fejlesztői szoftverek (programnyelvek fejlesztői szoftverkörnyezetei),
    * Alkalmazói (felhasználói) szoftverek (irodai, mérnöki, játék, multimédia stb. alkalmazások).

A felhasználói szoftver valamilyen konkrét feladat megoldására kifejlesztett szoftver.

A rendszer és a felhasználói szoftverek együttesen szükségesek a számítógép használatához, ezért egyidejűleg vannak jelen a számítógépben. Az egyidejű futás látszólagos, mert (ha egy központi egység van a számítógépben) egy adott pillanatban csak egy szoftver futhat. A számítógép olyan gyorsan váltogathat a különböző szoftverek futása között, hogy az a felhasználó számára egyidejűnek tűnik.

Operációs rendszerek:
A legelső, hogy a számítógépünk alap-működtető programjáról gondoskodjunk, ezért fontos, hogy gépünkön legyen egy operációs rendszer. Ez legalább egy Windows 95,de inkább Millennium, esetleg 98,2000, vagy XP legyen. Amennyiben nagyon régi, kisteljesítményű gépünk van úgy be kell érnünk a DOS parancsnyelvű lehetőségeivel, de a számítógépek képességeinek bővülésével együtt a programok lehetőségei is tágultak. A Windows-t egyre szélesebb körben alkalmazzák, s ma már a programok többsége csak Windows alatt képes működni. A DOS ezen alkalmazások nagymértékű elterjedése miatt mindinkább háttérbe szorul.
Feladata:
                        * a hardver és a felhasználó közötti kapcsolat megteremtése
                        * a háttértárakhoz kapcsolódó adatkezelő műveletek biztosítása
                        * a perifériák kezelése

Segédprogramok:
Amennyiben a DOS használatát körülményesnek találjuk, ám lehetőségeit mégis szeretnénk kihasználni, célszerű beszerezni olyan segédprogramokat, amelyek az állományok menedzselését, a lemezek és alkönyvtárak használatát teszik kényelmesebbé. Ilyen program például a Norton Commander, ami az újabb DOS rendszereknek része. Természetesen hasonló segédprogramok léteznek Windows alá, is, de ott az egyszerűbb kezelhetőség miatt nincs rájuk akkora szükség.

                        * az operációs rendszer működéséhez nem feltétlenül szükséges
                        * de annak használatát megkönnyíti
                        * a rendszer biztonságát jelentős mértékben megnöveli
                                      (vírusirtók, tömörítők, lemezkarbantartók)


Felhasználói programok:

1: Szöveg és kiadványszerkesztők:
A számítógép komolyabb használata során óhatatlanul találkozunk olyan problémával, amikor valamilyen szövegszerkesztési feladatot kell megoldanunk. Ilyen esetekre felkészülve, mindenképp javasolt a merevlemezen szövegszerkesztő programot is tárolni, amelynek lehetőségei igazodnak feladatunk összetettségéhez. A számítógépes szövegszerkesztő programok területén igen bő kínálattal találkozunk. A mai szövegszerkesztők egy része már képes olyan igen komoly lehetőségek megvalósítására is, mint például a megfelelő elválasztás, vagy akár a helyesírás ellenőrzés. Előszeretettel elsősorban a Windows alatt futó komolyabb szövegszerkesztők ajánlhatók. Ilyen például a Word különböző verziói.(pl.6,7,97,2000,XP)
Amennyiben a szövegszerkesztő programok nem adnak kellő minőséget, használhatunk kiadványszerkesztő programot,melyek közül elterjedt a QuarkXPress és a PageMaker is.

2: Adatbázis - és táblázatkezelők:
A számítógépek másik leggyakoribb alkalmazási területe az adatbázis kezelés, mivel a megoldani kívánt problémáink nagy része nagyobb mennyiségű adat feldolgozását, illetve ezen adatok nyilvántartását, módosítását, csoportosítását igényli. Az ilyen adatállományok használatakor adatbázis-kezelő programra van szükségünk. Az adatbázis-kezelő programok nagy része ugyan egyedileg, konkrét alkalmazásra készült, de léteznek olyan szoftverek is, amelyek segítségével magunk hozhatjuk létre adatbázisunk struktúráját, illetve annak kezelésének lehetőségét. Ezen programok használata sokszor már bizonyos programozói ismereteket is igényel. Ha ennek ellenére mégis belefogunk adatbázisunk és annak kezelőprogramjának létrehozásába, akkor használhatjuk az Access, a dBase, a Clipper  programokat. Az adatbázisok nagy része speciálisan, táblázat formájában is definiálható. Ilyen módon elsősorban a pénzügyi, gazdasági táblázatok dolgozhatók fel, de a tervezeteket, statisztikákat is táblázatba foglalhatjuk. A táblázatok számítógépes feldolgozását több program is támogatja, amelyek közül a Windows alatt az Excel,a legelterjedtebb. Segítségével ugyanis nem csupán létrehozhatjuk és módosíthatjuk táblázatunkat, hanem grafikonokat, diagramokat is készíthetünk.


3: Grafikai programok:
 A számítógépek alkalmazási területei között előkelő helyet foglalnak el a rajzolóprogramok, amelyek közül néhány még animációk készítésére is képes. Ezen programok közé tartozik a Paint, A PhotoSyler vagy az Adobe Photoshop, melyek bittérképes grafikát támogató, kényelmesen használható, sokfunkciós rajzprogramok. Más kategóriát képviselnek a vektorgrafikus, igen sok lehetőséget támogató, magas színvonalú ábrák készítésére szolgáló szoftverek, mint például a CorelDraw, amely Windows alatt fut, s profi felhasználóknak ajánlott.

4: Prezentáció-készítő programok:
Mivel a számítástechnikai eszközök bevetésével jelentősen megemelhetjük előadásaink, bemutatóink színvonalát, célszerű az ilyen feladatokra szánt programok alkalmazása is, mely programok közül elsősorban a PowerPoint méltó említésre.

5: Oktatásban használható szoftverek:
A számítógépek alkalmazásának az oktatásban is nagy jövője van, hiszen az oktató programokon kívül, a számítógéppel előállított grafikák és animációk is hasznos kiegészítői lehetnek az előadásoknak. Egyre szélesebb körben alkalmazzák a nyelvoktatásban hasznos kiejtést bemutató és esetleg analizáló programokat ugyanúgy, mint a szinte minden tárgyban jól használható különböző tesztprogramokat.

6: Játékok:
A számítógépekre készült programok legnagyobb része játék. Ezek közül az elterjedt, és csupán az idő elütésére szolgáló, hatalmas mennyiségű program között szinte már mindenki találkozott valamelyikkel, hiszen a modern szórakozás egyik legtipikusabb példája a számítógépes játékprogram. Itt szinte bárki talál a saját ízlésének és igényének megfelelőt. A játékprogramok legtöbbje valamilyen kártya vagy akciójáték, amelyek sokszor tapasztalatot és jó reflexeket igényelnek, de tetemes mennyiségben akad olyan logikai játék is, mint például az amőba vagy a sakk.

Share this:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2007- Érettségi vizsga tételek gyűjteménye. Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates