Latin-Amerika prózairodalmának egyik legjelentôsebb és legnagyobb hatású alakja az argentin Jorge Luis Borges Műveiben a valóság elemei az álmok, az emlékezet, a szimbólumok szűrôjén keresztül jutnak szóhoz. Sajátos szimbólumrendszerének legfôbb eleme a labirintus, mely a művészetben eddig is az emberi értelem által elrendezett káosz jelképeként szerepelt. Borges interpretációjában a labirintus az emberi létezés és az univerzum metaforájává válik, az emberlét titokzatosságát jelképezi, s ugyanakkor jellemzôje sajátos írásművészetének is, amely kűlönös szimmetriáival és tükrözésével a kimeríthetetlenség érzését kelti az olvasóban. Legjobb elbeszélései a szédülés egy fajtáját okozzák, amelyet ô "szent rettenetnek" (sagrado horror) nevez.
Az elágazó ösvények kertje c. novellájában (1941) az író dokumentumnak, Yu Csun doktor "tollbamondott, átolvasott és aláírt" vallomásának tünteti fel a történetet. Az elsô mondatok azt sejtetik, hogy az olvasó titokzatos, gyilkosságokkal fűszerezett bűnügyrôl fog majd hallani, amely valamiképpen befolyásolta az elsô világháboní egyik csatáját. Aztán egyre sűrűbben tűnnek fel olyan motívumok, amelyeknek a bűnügyi história alakulásához nincs közük. Yu Csun gondolatairól olvashatunk, melyek dédapja, Csui Pen működése s a labirintus körül forognak. A novella fokozatosan átbillen egy másik világba, s egy másik történet kezd kibontakozni, majd ez a kínai történet válik uralkodóvá, s az eredeti kémhistóriát építô motívumok már csak elvétve bukkannak föl. A kémtörténet lezárul, de befejezésében olyan logikai képtelenség rejlik - a bombázás híre együtt jelenik meg a kém üzenetével, a gyilkosságéval -, melynek következtében az egész kémhistória hitelét veszti. Megfejtésében akármerre próbálkozunk, "nincs semi kiút", mint ahogy Csui Pen meggyilkolására sem derül fény, s az ô fiktív regénye éppúgy zsákutcába viszi az értelmet keresô olvasót, mint Borges novellája. Bár a kémtôrténet lineáris-logikai vonulatába nem illik bele a zárás, Csui Pen felfogása szerint - a "szétágazó, összefutó és párhuzamos idôk" egymással nem mindig érintkezô, egymástól olykor teljesen elkülönülô síkjaiban - mégis elképzelhetô lesz a lehetetlen.
A történeti munkaként induló, vallomással folytatódó filozófiai fejtegetésekkel kiteljesedô, de végül is hangsúlyozottan fiktív elbeszélés csakis az író ironikus, játékos felfogásának ismeretében értelmezhetô. A novella a maga többszörösen heterogén anyagával, az egymástól elütô, távoli motívumok összefüggéseinek jelzésével a világ egységére utal, s a mű bonyolult építménye azt sugallja, hogy a könnyen elérhetônek és megismerhetônek látszó jelenségek megértése is mérhetetlenül nagy erôfeszítést kíván tôlünk.
Megjegyzés küldése