A város városnak szokás nevezni azokat a településeket, amelyeknek városi államigazgatási rangjuk van, községeknek vagy falunak pedig azokat, amelyeknek rangjai községi. Ez a definíció nem felel meg teljesen a tudományos elemzés céljainak. Nem sokkal jobb a település népességszámának kritériumként való felhasználása sem a város vagy a község definiálásánál.
A szociológiában város az a település, amelynek lakossága és környezete, a környező falvak számára bizonyos központi funkciókat lát el, tehát ahol szaküzletek vannak, specializált orvosi ellátást lehet igénybe venni, ahol magasabb szintű iskolák vannak., ahol művelődési intézmények működnek.
A másik definíció ennél is mélyebbre megy a városok lakossága minden szempontból (foglalkozás, műveltség, életszínvonal) heterogénebb, ezért az emberi kapcsolatok személytelenebbek, szomszédság, sőt a család szerepe is meggyengül, gyengébb az egyén viselkedésének társadalmi kontrollja, gyakoribb a deviáns viselkedés. Ezzel szemben a falut a társadalmi kapcsolatok szorosabb volta, a hagyományosabb gondolkodás, a társadalmi normákhoz való nagyobb fokú alkalmazkodás, a nyugodtabb életmód jellemzi.
Egyéb formák
Azokat a községeket és kisebb városokat, amelyeknek lakossága szoros és mindennapos kapcsolatban áll a nagyvárossal, például ahonnan sokan ingáznak naponta a nagyvárosba, nevezzük a nagyváros agglomerációjának.
Különleges típusként a tanyákat. Tanyának a magyar szakirodalomban a falvak és városok zárt beépítésű részén kívül fekvő, egyedül álló településeket és a hozzájuk tartozó gazdasági épületeket, amelyeknek lakói mezőgazdasági termeléssel foglalkoztak.
Urbanizáció, városodás, városiasodás,
Urbanizációfogalomnak két magyar fordítás lehetséges: városodás, és városiasodás.
Városodásnak nevezi a magyar szakirodalom azt a tendenciát, hogy a városi népesség aránya nő. A városiasodás fogalmán azt értik, hogy a települések városias jellege emelkedik, például nő az emeletes épületek aránya, javul a kereskedelmi ellátás.
Szuburbanizáció, szegregáció, slum, invázió, szukcesszió, filtráció
Szuburbanizációnak nevezzük azt az újabb tendenciát, amikor a városok központi részeiben lakó népesség száma fogy, viszont a városok külső „kertes” kerületeinek népessége kertes-családias terültek népessége nő.
Szegregációnak nevezzük azt a jelenséget, ha egy-egy településen belül a különböző társadalmi rétegek, etnikai csoportok lakóhelye erősen elkülönül egymástól.
Slum a városok, elsősorban nagyvárosok fizikailag leromlott állapotú és szegények által lakott városrészeinek megnevezésére a nyomornegyed elnevezést is.
Inváziónak nevezik a szociológiában azt a jelenséget, amikor egy településrészbe, a korábbi népességtől eltérő népesség költözik be, és amikor a korábban szokásos tevékenységek, például a kiskereskedelem mellé újabb tevékenységfajták települnek.
Szukcessziónak nevezzük, amikor egyrészt az invázió, másrészt a korábbi lakosság és tevékenységek kiköltözése következtében a településrészt lakosságának és gazdasági tevékenységeinek összetétele megváltozik, kicserélődik.
A szukcesszióval rokon fogalom a filtráció. Ezen azt értik, hogy az idők folyamán a lakások lakói kicserélődnek, azaz a lakásokba egyre szegényebb rétegek költöznek, be míg a korábbi lakók fokozatosan nagyobb és jobb minőségű lakásokba költöznek.
A népszámlálási kötetekben találhatunk adatokat a külterületekről is.
Finomabb elemzéseket tesz lehetővé népességszám szerinti kategorizálása. Arra kell felhívni a figyelmet, hogy a kis lakosságú községek általában hátrányosabb helyzetben vannak, mint a nagyobb községek. Egyszerűbb megoldás, ha a városokat valamilyen kritérium alapján két vagy több kategóriára osztjuk fel. Ilyen volt régebben a négy, később öt megyei város Budapest után a legnagyobb és legvárosiasabb települések. Meghúzhatjuk a választóvonalat a városok két kategóriája között, hogy a megyeszékhelyeket és a nem megyeszékhely városokat választjuk szét.
Szelényi Iván (1990) a központi támogatásban való részesülés és az ezzel összefüggő fejlődési lehetőségek, alapján az alábbi öt falu és két város kategória megkülönböztetését javasolta: 1. sorvadó falu és tanya, 2. hanyatló falu, 3. stagnáló falu, 4. fejlődő falu, 5. gyorsan fejlődő, városiasodó falu, 6. kevéssé fejlődő, főleg kisebb és nem megyeszékhely város, 7. erősen fejlesztett város.
Ha Magyarországon regionális vizsgálatokat akarunk végezni, legegyszerűbb a 19 megyét és Budapestet megkülönböztetni. A megyék közös történeti múlttal és kulturális sajátosságokkal rendelkeznek. Ha nagyobb régiókat akarunk összehasonlítani, kézenfekvő három nagy táját, a Dunántúlt, az Alföldet és az Északi-középhegységet egy-egy régiónak tekinteni.
A városi népesség aránya nagymértékben függ, hogy az adott országban milyen kritériumok alapján dől el, hogy valamely település város-e vagy község.
Ha nem a város népesség arányával, hanem a városiasodottságot vizsgálnánk, akkor hazánk valószínűleg meglehetősen elmaradott képet mutatna. Ugyanis még a vidéki városok egy része is kevéssé városias jellegű.
Valószínűleg nincs értelme a városi népesség arányát valamilyen fejlettségi mutatóként kezelni, nemcsak a városdefiníciók összehasonlíthatatlansága miatt, hanem azért sem, nem feltétlenül előnyös és kívánatos, hogy a városokban lakó népesség aránya növekedjék.
Ezzel szemben kívánatos célnak azt kell tekinteni, hogy az urbanizáció szintje minden településen növekedjék, illetve az ország minden lakosa számára elérhetőek legyenek a városi élet nyújtotta előnyök.
Konrád György és Szelényi Iván (1971) azt a tételt fogalmazták meg, hogy a szocialista országokban a városfejlődés késleltetve ment végbe, mivel a kormányzatok a termelő beruházásoknak adtak prioritást, ezekkel szemben mindig háttérbe szorultak az infrastruktúrát fejlesztő beruházások, így többek között a lakásépítés is. Ennek következtében a városi népesség lassabban nőtt, foglalkoztatottak jelentős része nem a városokban, hanem a környező községekben lakott, és onnan ingázott naponta vagy a városi munkahelyére.
Itt kell a tanyákról is beszélni. A XIX. Század közepéig a tanyákat csak ideiglenesen lakták. A század második felében, az alföldi legelők feltörésekor, a homokos területek megművelésének kezdetekor nőtt meg hirtelen a tanyákat állandóan lakó népesség. Az 1945 után sok új tanyát építettek. Egy ideig úgy gondolták, hogy a tanyák nem fejleszthetőek, nem képesek a korszerű nagyüzemi mezőgazdaságba tartósan beilleszkedni, s nem nyújthatnak korszerű életkörülményeket az ott élők számára. Azóta világossá vált, hogy a tanyákon lévő háztáji és kisegítő gazdaságok, 1990 óta pedig egyéni gazdaságok, jelentős mennyiségű mezőgazdasági terméket állítanak elő, a fejlődés szemmel látható jelei mutatkoznak.
Városhiányos településhálózat
Fontosabb kérdés, hogy milyen az ország településhálózata, milyen a különböző nagyságú és funkciójú városok aránya, és van-e minden nagyobb és kisebb régiónak városközpontja. Ebből a szempontból nagyobb társadalmi problémát okoz, hogy még ma is vannak az országnak olyan „városhiányos” részei, amelyeknek lakossága nem tud viszonylag kis távolságon és időn belül a városok nyújtotta szolgáltatásokhoz hozzájutni.
A kiegyezés utáni Magyarországon ugyanis tudatos politikai megfontolások miatt elsősorban a fővárost fejlesztették. Az első világháború után a korábbi országterületnek összes olyan vidéki települése az országhatáron kívülre esett, ahol az urbanizáció magasabb szintet ért el. Sem a két világháború között, sem az 1945 utáni első tíz-egynéhány évben nem történt sok ennek az ellentmondásos helyzetnek az enyhítésére. Oka az előbbi időszakban a gazdasági stagnálás volt, az utóbbiban pedig az erőltetett iparosítással összefüggően az infrastrukturális beruházások háttérbe szorulása. Budapest mellett néhány új szocialista városban (Dunaújváros, Komló, Oroszlány, Kazincbarcika) történtek nagy ipari beruházások. Az életkörülmények, az életmód különbségeit pedig jellemezte Enyedi György (1980) azzal, hogy az elmaradt kis faluban élő paraszt és a fővárosi tudós „mintha nem is egy kontinensen élnének”.
Az 1950-es évek második felében a fővárosi lakásállomány, közlekedési hálózat, vízművek és csatornák egyre kevésbé voltak képesek a növekvő iparban foglalkoztatottak szükségleteit kielégíteni. Ekkor fogalmazódott meg az a koncepció, hogy Budapest vonzásának ellensúlyozására néhány vidéki nagyvárosban (Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Győrött) „ellenpólusokat” kell kialakítani. Ennek nyomán ez az öt nagyobb vidéki város gyors fejlődésnek indult.
Hamarosan itt is jelentkeztek azonban a korábban a fővárosban észlelt problémák. Viszont az 1960-as évek második felében a gazdasági reformokkal párhuzamosan nagyobb önállóságot kaptak a megyék, nagyobb pénzösszegek felhasználásáról dönthettek.
Az elgondolás csírái Erdei Ferenc híres trilógiájában, a Magyar város a Magyar falu és a Magyar tanyák könyvekben találhatók meg. Itt az alföldi mezővárosok és a környező tanyavilág közötti kapcsolatot mutatta be, kiemelve, hogy így biztosíthatóak a városi élet és a termelés színhelyén lakás előnyei. A városi lakos parasztgazdáknak a városi lakás mellett tanyájuk is volt. A településhálózat-fejlesztési koncepciónak érdeme volt, hogy kimondta a decentralizáltabb településfejlesztés szükségességét.
Nagyobb problémák jelentkeztek abban a közel 2000 községben, amelyeket semmilyen központi funkcióra nem jelöltek ki. A koncepció semmilyen elképzelést sem tartalmazott ezek sorsáról, és ez azzal a következménnyel járt, hogy sokan fejlesztésre alkalmatlannak tekintették őket. Ezeknek a községeknek szegényedett, infrastrukturális ellátottsága is romlott. Ezrét a lakosság fiatalabb és vállalkozó kedvű része igyekezett elköltözni, az ottmaradt idős és szegény népesség helyzete pedig ennek következtében még hátrányosabbá vált.
Az 1980-as években a településhálózat fejlesztésében új elképzelések érvényesültek. A népgazdasági tervek célként tűzték ki a községek népességmegtartó erejének fokozását s azt, hogy a kisebb községek fejlesztésére, a helyi önkormányzat visszaállítására nagyobb figyelmet fordítsanak. Azonban a gazdasági nehézségek következtében lényegesen csökkentek azok a pénzalapok, amelyeket településfejlesztésre lehetett fordítani.
Az életkörülmények különbségei
A különböző kategóriájú települések életkörülményei között különbségek lényeges társadalmi egyenlőtlenségeket jelentenek.
A szociológiában város az a település, amelynek lakossága és környezete, a környező falvak számára bizonyos központi funkciókat lát el, tehát ahol szaküzletek vannak, specializált orvosi ellátást lehet igénybe venni, ahol magasabb szintű iskolák vannak., ahol művelődési intézmények működnek.
A másik definíció ennél is mélyebbre megy a városok lakossága minden szempontból (foglalkozás, műveltség, életszínvonal) heterogénebb, ezért az emberi kapcsolatok személytelenebbek, szomszédság, sőt a család szerepe is meggyengül, gyengébb az egyén viselkedésének társadalmi kontrollja, gyakoribb a deviáns viselkedés. Ezzel szemben a falut a társadalmi kapcsolatok szorosabb volta, a hagyományosabb gondolkodás, a társadalmi normákhoz való nagyobb fokú alkalmazkodás, a nyugodtabb életmód jellemzi.
Egyéb formák
Azokat a községeket és kisebb városokat, amelyeknek lakossága szoros és mindennapos kapcsolatban áll a nagyvárossal, például ahonnan sokan ingáznak naponta a nagyvárosba, nevezzük a nagyváros agglomerációjának.
Különleges típusként a tanyákat. Tanyának a magyar szakirodalomban a falvak és városok zárt beépítésű részén kívül fekvő, egyedül álló településeket és a hozzájuk tartozó gazdasági épületeket, amelyeknek lakói mezőgazdasági termeléssel foglalkoztak.
Urbanizáció, városodás, városiasodás,
Urbanizációfogalomnak két magyar fordítás lehetséges: városodás, és városiasodás.
Városodásnak nevezi a magyar szakirodalom azt a tendenciát, hogy a városi népesség aránya nő. A városiasodás fogalmán azt értik, hogy a települések városias jellege emelkedik, például nő az emeletes épületek aránya, javul a kereskedelmi ellátás.
Szuburbanizáció, szegregáció, slum, invázió, szukcesszió, filtráció
Szuburbanizációnak nevezzük azt az újabb tendenciát, amikor a városok központi részeiben lakó népesség száma fogy, viszont a városok külső „kertes” kerületeinek népessége kertes-családias terültek népessége nő.
Szegregációnak nevezzük azt a jelenséget, ha egy-egy településen belül a különböző társadalmi rétegek, etnikai csoportok lakóhelye erősen elkülönül egymástól.
Slum a városok, elsősorban nagyvárosok fizikailag leromlott állapotú és szegények által lakott városrészeinek megnevezésére a nyomornegyed elnevezést is.
Inváziónak nevezik a szociológiában azt a jelenséget, amikor egy településrészbe, a korábbi népességtől eltérő népesség költözik be, és amikor a korábban szokásos tevékenységek, például a kiskereskedelem mellé újabb tevékenységfajták települnek.
Szukcessziónak nevezzük, amikor egyrészt az invázió, másrészt a korábbi lakosság és tevékenységek kiköltözése következtében a településrészt lakosságának és gazdasági tevékenységeinek összetétele megváltozik, kicserélődik.
A szukcesszióval rokon fogalom a filtráció. Ezen azt értik, hogy az idők folyamán a lakások lakói kicserélődnek, azaz a lakásokba egyre szegényebb rétegek költöznek, be míg a korábbi lakók fokozatosan nagyobb és jobb minőségű lakásokba költöznek.
A népszámlálási kötetekben találhatunk adatokat a külterületekről is.
Finomabb elemzéseket tesz lehetővé népességszám szerinti kategorizálása. Arra kell felhívni a figyelmet, hogy a kis lakosságú községek általában hátrányosabb helyzetben vannak, mint a nagyobb községek. Egyszerűbb megoldás, ha a városokat valamilyen kritérium alapján két vagy több kategóriára osztjuk fel. Ilyen volt régebben a négy, később öt megyei város Budapest után a legnagyobb és legvárosiasabb települések. Meghúzhatjuk a választóvonalat a városok két kategóriája között, hogy a megyeszékhelyeket és a nem megyeszékhely városokat választjuk szét.
Szelényi Iván (1990) a központi támogatásban való részesülés és az ezzel összefüggő fejlődési lehetőségek, alapján az alábbi öt falu és két város kategória megkülönböztetését javasolta: 1. sorvadó falu és tanya, 2. hanyatló falu, 3. stagnáló falu, 4. fejlődő falu, 5. gyorsan fejlődő, városiasodó falu, 6. kevéssé fejlődő, főleg kisebb és nem megyeszékhely város, 7. erősen fejlesztett város.
Ha Magyarországon regionális vizsgálatokat akarunk végezni, legegyszerűbb a 19 megyét és Budapestet megkülönböztetni. A megyék közös történeti múlttal és kulturális sajátosságokkal rendelkeznek. Ha nagyobb régiókat akarunk összehasonlítani, kézenfekvő három nagy táját, a Dunántúlt, az Alföldet és az Északi-középhegységet egy-egy régiónak tekinteni.
A városi népesség aránya nagymértékben függ, hogy az adott országban milyen kritériumok alapján dől el, hogy valamely település város-e vagy község.
Ha nem a város népesség arányával, hanem a városiasodottságot vizsgálnánk, akkor hazánk valószínűleg meglehetősen elmaradott képet mutatna. Ugyanis még a vidéki városok egy része is kevéssé városias jellegű.
Valószínűleg nincs értelme a városi népesség arányát valamilyen fejlettségi mutatóként kezelni, nemcsak a városdefiníciók összehasonlíthatatlansága miatt, hanem azért sem, nem feltétlenül előnyös és kívánatos, hogy a városokban lakó népesség aránya növekedjék.
Ezzel szemben kívánatos célnak azt kell tekinteni, hogy az urbanizáció szintje minden településen növekedjék, illetve az ország minden lakosa számára elérhetőek legyenek a városi élet nyújtotta előnyök.
Konrád György és Szelényi Iván (1971) azt a tételt fogalmazták meg, hogy a szocialista országokban a városfejlődés késleltetve ment végbe, mivel a kormányzatok a termelő beruházásoknak adtak prioritást, ezekkel szemben mindig háttérbe szorultak az infrastruktúrát fejlesztő beruházások, így többek között a lakásépítés is. Ennek következtében a városi népesség lassabban nőtt, foglalkoztatottak jelentős része nem a városokban, hanem a környező községekben lakott, és onnan ingázott naponta vagy a városi munkahelyére.
Itt kell a tanyákról is beszélni. A XIX. Század közepéig a tanyákat csak ideiglenesen lakták. A század második felében, az alföldi legelők feltörésekor, a homokos területek megművelésének kezdetekor nőtt meg hirtelen a tanyákat állandóan lakó népesség. Az 1945 után sok új tanyát építettek. Egy ideig úgy gondolták, hogy a tanyák nem fejleszthetőek, nem képesek a korszerű nagyüzemi mezőgazdaságba tartósan beilleszkedni, s nem nyújthatnak korszerű életkörülményeket az ott élők számára. Azóta világossá vált, hogy a tanyákon lévő háztáji és kisegítő gazdaságok, 1990 óta pedig egyéni gazdaságok, jelentős mennyiségű mezőgazdasági terméket állítanak elő, a fejlődés szemmel látható jelei mutatkoznak.
Városhiányos településhálózat
Fontosabb kérdés, hogy milyen az ország településhálózata, milyen a különböző nagyságú és funkciójú városok aránya, és van-e minden nagyobb és kisebb régiónak városközpontja. Ebből a szempontból nagyobb társadalmi problémát okoz, hogy még ma is vannak az országnak olyan „városhiányos” részei, amelyeknek lakossága nem tud viszonylag kis távolságon és időn belül a városok nyújtotta szolgáltatásokhoz hozzájutni.
A kiegyezés utáni Magyarországon ugyanis tudatos politikai megfontolások miatt elsősorban a fővárost fejlesztették. Az első világháború után a korábbi országterületnek összes olyan vidéki települése az országhatáron kívülre esett, ahol az urbanizáció magasabb szintet ért el. Sem a két világháború között, sem az 1945 utáni első tíz-egynéhány évben nem történt sok ennek az ellentmondásos helyzetnek az enyhítésére. Oka az előbbi időszakban a gazdasági stagnálás volt, az utóbbiban pedig az erőltetett iparosítással összefüggően az infrastrukturális beruházások háttérbe szorulása. Budapest mellett néhány új szocialista városban (Dunaújváros, Komló, Oroszlány, Kazincbarcika) történtek nagy ipari beruházások. Az életkörülmények, az életmód különbségeit pedig jellemezte Enyedi György (1980) azzal, hogy az elmaradt kis faluban élő paraszt és a fővárosi tudós „mintha nem is egy kontinensen élnének”.
Az 1950-es évek második felében a fővárosi lakásállomány, közlekedési hálózat, vízművek és csatornák egyre kevésbé voltak képesek a növekvő iparban foglalkoztatottak szükségleteit kielégíteni. Ekkor fogalmazódott meg az a koncepció, hogy Budapest vonzásának ellensúlyozására néhány vidéki nagyvárosban (Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Győrött) „ellenpólusokat” kell kialakítani. Ennek nyomán ez az öt nagyobb vidéki város gyors fejlődésnek indult.
Hamarosan itt is jelentkeztek azonban a korábban a fővárosban észlelt problémák. Viszont az 1960-as évek második felében a gazdasági reformokkal párhuzamosan nagyobb önállóságot kaptak a megyék, nagyobb pénzösszegek felhasználásáról dönthettek.
Az elgondolás csírái Erdei Ferenc híres trilógiájában, a Magyar város a Magyar falu és a Magyar tanyák könyvekben találhatók meg. Itt az alföldi mezővárosok és a környező tanyavilág közötti kapcsolatot mutatta be, kiemelve, hogy így biztosíthatóak a városi élet és a termelés színhelyén lakás előnyei. A városi lakos parasztgazdáknak a városi lakás mellett tanyájuk is volt. A településhálózat-fejlesztési koncepciónak érdeme volt, hogy kimondta a decentralizáltabb településfejlesztés szükségességét.
Nagyobb problémák jelentkeztek abban a közel 2000 községben, amelyeket semmilyen központi funkcióra nem jelöltek ki. A koncepció semmilyen elképzelést sem tartalmazott ezek sorsáról, és ez azzal a következménnyel járt, hogy sokan fejlesztésre alkalmatlannak tekintették őket. Ezeknek a községeknek szegényedett, infrastrukturális ellátottsága is romlott. Ezrét a lakosság fiatalabb és vállalkozó kedvű része igyekezett elköltözni, az ottmaradt idős és szegény népesség helyzete pedig ennek következtében még hátrányosabbá vált.
Az 1980-as években a településhálózat fejlesztésében új elképzelések érvényesültek. A népgazdasági tervek célként tűzték ki a községek népességmegtartó erejének fokozását s azt, hogy a kisebb községek fejlesztésére, a helyi önkormányzat visszaállítására nagyobb figyelmet fordítsanak. Azonban a gazdasági nehézségek következtében lényegesen csökkentek azok a pénzalapok, amelyeket településfejlesztésre lehetett fordítani.
Az életkörülmények különbségei
A különböző kategóriájú települések életkörülményei között különbségek lényeges társadalmi egyenlőtlenségeket jelentenek.
Megjegyzés küldése