Rába György (1924-) vallásos versekkel indult, költészete késôbb egyre tárgyiasabb lett: bensôséges viszonyt alakított ki a jelenségekkel és tárgyakkal, a hétköznapi benyomásokat egy tágasabb térbe transzponálja, s így egyetemesebb mondanivaló kifejezésére teszi alkalmassá.
A Pillantás az éjszakába c. költeményének (1961) lírai helyzete a következô: a költô hazakísér valakit az éjszakai külvárosba, néhány szót váltanak, s ô elindul vissza a város irányába; a kihalt villamosmegállóban várakozik, ekkor lép mellé a második beszélgetôtárs; együtt indulnak el, aztán végleg elválnak. A vers mindezt csak jelzésszerűen közli, képei igen tömörek. Szerkezete igen bonyolult: a különbözô temák egymás mellett, egymást kiegészítve épülnek. Az 1., 3. és 5. vsz.-ban tömör bevezetô kép után a költô elmélkedik életérôl, sorsáról, a 2., 4. és 6.-ban viszont alkalmi társai szólalnak meg. A vers egy életállapotot jelenít meg, melynek egyik döntô élménye a "kupacban magány" fájdalma. A feloldás lehetôségét egyedül a szeretet hordozza.
Rába egyre koncentráltabb formában fejezi ki magát, lírájára az elhallgatások éppúgy jellemzôek, mint csupasz, csak a lényegre szorítkozó mondatai. Lobbanások c. kötetében (1973) alapvetôen egzisztencialista indíttatású tartással figyeli a világot és annak különbözô dimenzióit, melyek közül leginkább az idô titka foglalkoztatja. Verseiben a megismerés folyamatának asszociációs rendszerére épít. Az Emlékezés egy birodalomra c. vers visszatekintés az élet legszebb korszakára, az élet delelôjére, a szép emberi találkozásokra. Az erotikus képzetek egy mámoros érzéki himnuszt indítanak el. Az életörömtôl duzzadó vers hátterében megszólal egy sötétebb, tragikusabb szólam is: az idô múlásának, az ember mulandóságának tudata. A megidézett emlék azonban jelenvaló és hatalmas: "ami volt, az van". Az istenek sorsa megírt,lezárt, az embert azonban az esendôsége és éppen az elmúlása emeli a hatalmasoknál is magasabbra.
A Pillantás az éjszakába c. költeményének (1961) lírai helyzete a következô: a költô hazakísér valakit az éjszakai külvárosba, néhány szót váltanak, s ô elindul vissza a város irányába; a kihalt villamosmegállóban várakozik, ekkor lép mellé a második beszélgetôtárs; együtt indulnak el, aztán végleg elválnak. A vers mindezt csak jelzésszerűen közli, képei igen tömörek. Szerkezete igen bonyolult: a különbözô temák egymás mellett, egymást kiegészítve épülnek. Az 1., 3. és 5. vsz.-ban tömör bevezetô kép után a költô elmélkedik életérôl, sorsáról, a 2., 4. és 6.-ban viszont alkalmi társai szólalnak meg. A vers egy életállapotot jelenít meg, melynek egyik döntô élménye a "kupacban magány" fájdalma. A feloldás lehetôségét egyedül a szeretet hordozza.
Rába egyre koncentráltabb formában fejezi ki magát, lírájára az elhallgatások éppúgy jellemzôek, mint csupasz, csak a lényegre szorítkozó mondatai. Lobbanások c. kötetében (1973) alapvetôen egzisztencialista indíttatású tartással figyeli a világot és annak különbözô dimenzióit, melyek közül leginkább az idô titka foglalkoztatja. Verseiben a megismerés folyamatának asszociációs rendszerére épít. Az Emlékezés egy birodalomra c. vers visszatekintés az élet legszebb korszakára, az élet delelôjére, a szép emberi találkozásokra. Az erotikus képzetek egy mámoros érzéki himnuszt indítanak el. Az életörömtôl duzzadó vers hátterében megszólal egy sötétebb, tragikusabb szólam is: az idô múlásának, az ember mulandóságának tudata. A megidézett emlék azonban jelenvaló és hatalmas: "ami volt, az van". Az istenek sorsa megírt,lezárt, az embert azonban az esendôsége és éppen az elmúlása emeli a hatalmasoknál is magasabbra.
Megjegyzés küldése