Mikszáth Kálmán (1847-1910) itodalmunk egyik legnagyobb művésze, Jókai mellett a legolvasottabb 19. századi író. Írói nagyságát elsősorban nem regényei, hanem kisebb terjedelmű alkotásai fémjelzik. A kis műfajt választotta nagy mondanivalója közléséhez, formájául pedig a karcolatot, a rajzot, a novellát. Ezekbe a remekekbe tömötítette tehetségét. Ilyen műve az "A néhai bárány" című novellája a "Jó palócok" című novelleagyűjteményből.
Mikszáth egyes szám első személyben kezdi el a történetet. Rögtön az első mondatban egy kép bontakozik ki előttünk: a felhők elé harangoznak. Ez egy falusi szokás, amely a nagy viharok elmulasztását hivatott szolgálni. A helyszínt is megtudjuk: Bodok kozség. Már a második mondatban találkozunk egy emberrel, Csuri Jóskával, akinek "hólyagos lett a tenyere". Az olvasónak egy picit jobban bele kell gondolnia a történetbe, hogy rájöjjön: Csuri Jóska harangozott, hogy elkergesse a vihart. ‘Az állatok megérzik a viharokat.’ Ennek a népi babonanak ad hangot az író a második bekezdésben, ahol felsorolásszerűen mutat be nehány jellegzetes példát.
Továbbolvasva a novellát, egy "csodának" lehetünk tanúi: A harangszó elfordította a vihart, megszüntette a veszedelmet. A szaladó búzamező képével leírt szelvihar is alábbhagyott, csak a Bágy vize emelkedik egyre nyugtalanítóbban.
Ezután tudjuk meg, pontosabban következtethetünk a történet szempontjából teljesen lényegtelen Csuri Jóska foglalkozására: ő a katolikus pap. Ugyanakkor egy példát is láthatunk Mikszáth sajátos írói stílusának egyik elemére: az előző mondatokkal teljesen ellentétes tartalmú megjegyzésekkel, csattanóval fejezi be a bekezdéseket (Pl.: "jó dolog keresztény katolikus papnak lenni - lutheranus vidéken"; "A gazdák barázdákban eresztették a folyóba az esővizet. Csak azan vissza ne térjen többedmagával!")
A part megtellik nyüzsgéssel, az emberek megpróbálják levezetni a földekről a vizet.Itt találkozunk az egyik főszereplővel, Sós Pállal: "még csáklyát is hozott". Az ember hajlamos elsiklani az ilyen kis aprásjg felett, de ha belegondolunk, hogy a csaklyát kik, és mire használját (általában hajósok, és arra, hogy a vízbeesett tárgyakat kiemljék) máris más szemmel nézhetjük az esemélnyeket. Ennek a jelenetnek a kiemelése egy a Mikszáth által alkalmazott módszerek közül, hogy "elültesse az ember fülébe a bogarat". És mivel az író elég gyakran alkalmazza, a feszültségkeltéssel egyidőben a mű balladai homályba süllyed: csak sejtünk bizonyos dolgokat, de biztosan nem tudunk semmit.
"Amott fordul ni, a Périék pajtájánál! Nosza szaladj, hát utana, öreg láda!" Mikszath közvetlen hangvétele azt érezteti velünk, hogy az író nem a "mindent tudó úr" (mint kortársai), hanem egy a novellában szereplő, bámeszkodó parasztok közül.
A következő bekezdésben a falusi élet és a paraszti sors jelenik meg: az emberek elfogadják Sós Pál "őkigyelme" szavát, mert ő tisztviselő - és valoszínűleg gazdag is. Nem lázadoznak ellene nyíltan, bár a háta mögött mégis őt gyanusítják a lopással. A városaban a faluról általánosítot kép, a "pletykázó parasztok" ebben a műben is megjelenik. Az emberi kíváncsiság a gazdagság utáni vággyal párosulva olyan lehetetlen történeteket alkot, amelyet már az író is nyíltan elítél. A paraszti sors nehezségeit tükrözi a Balogh család sorsa: az ár elvitte mindenüket, sőt még a házuk is összedőlt. A házassághoz kötött falusi szokások egyikábe is bepillantást nyerhetünk a tragédiával kapcsolatban: a lányok nem mehetnek férjhez nyoszolya nélkül. Az író csak egyetlen reménysugarat ad a szerencsétlenekneknek: "hátha visszahozzák".
A család makacsul ragaszkodik jogos tulajdonához. Az apa és nagyobbik lánya erővel és furfangal nem jár sikerrel. A népmesék felépítéséhez híven a legkisebb, a legártatlanabb lány oldja meg a problémét. Amikor Sós Pál válláról leesik az új ködmön, és a kislány felismeri, hogy a ruhadarab báránykájának bőréből készült, nem tudja vissatartani érzéseit. Az igazság kiderülése eléggé szarkasztrikus: Istenre való esküvés alatt csúszik le a ködmön, egyfajta isteni igazságszolgáltatásként.
A néhai bárányban, mint Mikszáth más novellaiban is a romantika keveredik a realizmussal. A romantikára jellemző például a balladai homály, a népmesei, néprajzi elemek. Az emberek életének bemutatása, a falu bemutatása a realizmust igazolja.
A mű híven tükrözi a 19. század eleji egyszerű emberek életét, érzéseit. Mikszáth azárt tudott ilyen tökéletes képet alkotni a falu életéről, mert lelkileg tökéletesen tudott azonosulni szereplőivel, amire csak a legnagyobb írók képesek.
Mikszáth egyes szám első személyben kezdi el a történetet. Rögtön az első mondatban egy kép bontakozik ki előttünk: a felhők elé harangoznak. Ez egy falusi szokás, amely a nagy viharok elmulasztását hivatott szolgálni. A helyszínt is megtudjuk: Bodok kozség. Már a második mondatban találkozunk egy emberrel, Csuri Jóskával, akinek "hólyagos lett a tenyere". Az olvasónak egy picit jobban bele kell gondolnia a történetbe, hogy rájöjjön: Csuri Jóska harangozott, hogy elkergesse a vihart. ‘Az állatok megérzik a viharokat.’ Ennek a népi babonanak ad hangot az író a második bekezdésben, ahol felsorolásszerűen mutat be nehány jellegzetes példát.
Továbbolvasva a novellát, egy "csodának" lehetünk tanúi: A harangszó elfordította a vihart, megszüntette a veszedelmet. A szaladó búzamező képével leírt szelvihar is alábbhagyott, csak a Bágy vize emelkedik egyre nyugtalanítóbban.
Ezután tudjuk meg, pontosabban következtethetünk a történet szempontjából teljesen lényegtelen Csuri Jóska foglalkozására: ő a katolikus pap. Ugyanakkor egy példát is láthatunk Mikszáth sajátos írói stílusának egyik elemére: az előző mondatokkal teljesen ellentétes tartalmú megjegyzésekkel, csattanóval fejezi be a bekezdéseket (Pl.: "jó dolog keresztény katolikus papnak lenni - lutheranus vidéken"; "A gazdák barázdákban eresztették a folyóba az esővizet. Csak azan vissza ne térjen többedmagával!")
A part megtellik nyüzsgéssel, az emberek megpróbálják levezetni a földekről a vizet.Itt találkozunk az egyik főszereplővel, Sós Pállal: "még csáklyát is hozott". Az ember hajlamos elsiklani az ilyen kis aprásjg felett, de ha belegondolunk, hogy a csaklyát kik, és mire használját (általában hajósok, és arra, hogy a vízbeesett tárgyakat kiemljék) máris más szemmel nézhetjük az esemélnyeket. Ennek a jelenetnek a kiemelése egy a Mikszáth által alkalmazott módszerek közül, hogy "elültesse az ember fülébe a bogarat". És mivel az író elég gyakran alkalmazza, a feszültségkeltéssel egyidőben a mű balladai homályba süllyed: csak sejtünk bizonyos dolgokat, de biztosan nem tudunk semmit.
"Amott fordul ni, a Périék pajtájánál! Nosza szaladj, hát utana, öreg láda!" Mikszath közvetlen hangvétele azt érezteti velünk, hogy az író nem a "mindent tudó úr" (mint kortársai), hanem egy a novellában szereplő, bámeszkodó parasztok közül.
A következő bekezdésben a falusi élet és a paraszti sors jelenik meg: az emberek elfogadják Sós Pál "őkigyelme" szavát, mert ő tisztviselő - és valoszínűleg gazdag is. Nem lázadoznak ellene nyíltan, bár a háta mögött mégis őt gyanusítják a lopással. A városaban a faluról általánosítot kép, a "pletykázó parasztok" ebben a műben is megjelenik. Az emberi kíváncsiság a gazdagság utáni vággyal párosulva olyan lehetetlen történeteket alkot, amelyet már az író is nyíltan elítél. A paraszti sors nehezségeit tükrözi a Balogh család sorsa: az ár elvitte mindenüket, sőt még a házuk is összedőlt. A házassághoz kötött falusi szokások egyikábe is bepillantást nyerhetünk a tragédiával kapcsolatban: a lányok nem mehetnek férjhez nyoszolya nélkül. Az író csak egyetlen reménysugarat ad a szerencsétlenekneknek: "hátha visszahozzák".
A család makacsul ragaszkodik jogos tulajdonához. Az apa és nagyobbik lánya erővel és furfangal nem jár sikerrel. A népmesék felépítéséhez híven a legkisebb, a legártatlanabb lány oldja meg a problémét. Amikor Sós Pál válláról leesik az új ködmön, és a kislány felismeri, hogy a ruhadarab báránykájának bőréből készült, nem tudja vissatartani érzéseit. Az igazság kiderülése eléggé szarkasztrikus: Istenre való esküvés alatt csúszik le a ködmön, egyfajta isteni igazságszolgáltatásként.
A néhai bárányban, mint Mikszáth más novellaiban is a romantika keveredik a realizmussal. A romantikára jellemző például a balladai homály, a népmesei, néprajzi elemek. Az emberek életének bemutatása, a falu bemutatása a realizmust igazolja.
A mű híven tükrözi a 19. század eleji egyszerű emberek életét, érzéseit. Mikszáth azárt tudott ilyen tökéletes képet alkotni a falu életéről, mert lelkileg tökéletesen tudott azonosulni szereplőivel, amire csak a legnagyobb írók képesek.
Megjegyzés küldése