- Életrajz:
• Született: 1776. május 7-én, Kemenesalja - Hetyén
• Családi háttere: régi középbirtokos nemesi család egyetlen gyermeke. A
Apja: ügyvéd, de inkább gazdálkodott
• Tanulmányai: 13 évesen - soproni evangélikus líceum - 7 évig, sokat olvasott, latint és németet tanult, megismerte az antik görög-római mitológiát, csodálta Horatiust
• Életútja: 1793- katona, 96-tól titokban verseket ír, 98-ban elveszi Dukai Takács Zsuzsát és letelepednek Sömjén, 1803-ban Kis János rajtakapja íráson, 1804-ben Niklára költőznek, 1808-ban 77 költeményét átadták Kazinczynak - 1813-ban megjelent. 1817. megjelent a Tudományos Gyűjtemény című újságban Kölcsey recenziója. 25-ben megjelentette az Észrevételek Kölcsey recensiójára című iratát. 1836- MTA tag
• Halála: 1836. február 24-én, Niklán
- "Kettős élete":
• Napközben: szürke, hétköznapi, tisztes földbirtokos
• Éjszaka: sötétben, a gyertyafénynél írt - magára talált -
- "Magyar Horatius":
Horatiusi nézeteket vallott - "arany középszer" - Ne törekedjünk a szélsőségekre, elégedjünk meg azzal ami van, nyugodjunk bele a sorsunkba. - versformákban, motívumokban is követte - DE!!! Berzsenyi műveiben nem ezt hirdette, a sorok mögött ennek a hiányát írja le, ezutáni sóvárgás figyelhető meg.
- A költő Berzsenyi:
2 csoportba lehet sorolni:
Magyaros verselésű szerelmi témájú dalok
Klasszikus mértékű hazafias témájú ódák
Motívumok az ódákban:
• aggódás a nemzet sorsán, az erkölcs romlásán
• dicső múlt - sivár jelen
• nemzet halálvíziója
• Ő próféta szerepet vállal, figyelmezteti a nemzetet - mozgósító szerep
• PL.: Magyarokhoz I-II
Elégiák: 8 - 10 mű
• Témák:
• múlandóság, idő, elkerülendő végzet
• magányosság, nagy érzelmek eltűnése
• Háttere:
• Niklára való költőzés - idegen
• Kazinczyval a levelezések
• betegeskedés - magány
• valóság - álom különbsége
• az ifjúból felnőtt
• átalakultak az elégiák, leszűkültek témában
• PL.: Osztályrészem, Búcsúzás Kemenes-Aljától, A közelítő tél, Levéltöredék barátnémhoz
Episztolák:
• 1805- Kazinczy révén bekapcsolódik a szellemi életbe, egyre többet foglalkozik életkérdésekkel - episztolákat és epigrammákat is ír.
• PL.: Dukai Takács Judithoz, Vitkovics Mihályhoz
Az elégikus Berzsenyi
Berzsenyi életművét többféleképpen is csoportosíthatjuk: pl.
-tematikusan,
- időbeliség alapján,
- stílushatások szerint,
- műfajilag: ódák, elégiák, episztolák.
Elégiáit 1804 után írhatta.
Kb. 8-10 verset sorolhatunk ide.
Alaptémájuk ugyanaz: a múlandóság,
az idő elkerülhetetlen végzete,
az elmagányosodás,
a nagy érzelmek eltűnése.
Keletkezésük hátterében életrajzi okok állnak:
- 1805-ben Niklára költözik, elszakad szülőföldjétől (Kemenes alja), Somogyban idegen, a gazdálkodó életet egyhangúnak érzi;
- Nyomasztólag hatott rá elszigeteltsége (Kazinczytól nem jön válasz); feloldhatatlannak érzi a poétikai álomvilág és a falusi életforma közti ellentmondásokat;
- Betegeskedik - egyik nyavalyából a másikba esik- valójában inkább kedélybetegség gyötri;
- Közben életében is lezárul egy szakasz:
az ifjú felnőtté érett,
élettapasztalatai átalakítják hangulatát,
úgy érzi, az élet rövid, múlása visszafordíthatatlan, csupán egy pillanat.
A nagy elégiák közé tartozik: A közelítő tél, Levéltöredék barátnémhoz, Búcsú Kemenesaljától
A közelítő tél
Eredeti címe: Az ősz
Kazinczy javaslatára változtatta meg - mert Az ősz cím statikus állóképet ígér, helyére a lopva közeledő fenyegetés mozgalmassága került, az új cím maga is riadalmat sugall.
Felépítése: logikus gondolatmenetet mutat.
Szerkezete klasszicizáló: pictura-absztrakció-szentencia.
Strófaszerkezete (aszklepiádészi)és szókincse szintén klasszikus.
I. 1-3.vsz.
Az ősz képe tagadásra fordított idillben (a tavasz képeinek tagadásaként) jelenik meg.
A most és nemrég / a jelen és a múlt / a tavasz és az ősz szembesül egymással.
A természet festésével érzékelteti az idő megállíthatatlan múlását.
A megváltoztathatatlanra a tagadó képekben (6 tagadó alak) megjelenő tavasz döbbent rá:
a kibontakozó ősz képe szürke, lehangoló.
Ezzel kettős hatást ér el:
- rámutat a jelen sivárságára - minden hervad, hull, sárgáll, borong, homályos;
- és megmutatja a múlt értékeit is
antikizáló képek sorát látjuk: liget, balzsamos illatok, zephyr, symphonia, gerle, csermely violás völgye, thyrsus (szőlővessző).
Túlárad a visszaálmodott tavasz.
Az I. szerkezeti rész tehát idő - és értékszembesítésre épül.
Ez a világ egyszerre: két évszak,
a niklai táj,
és egy belső, lelki táj ábrázolása.
Zeneisége elementáris: ezt hangut., hanfestő szavak (zörög, búg) és az l,r,g hangok adják.
II. 4. vsz.
A látványból filozófiai általánosítást és következtetést von le:
"Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül."
Az "idő elrepül" hétköznapi szófordulatot sajátos képpé teszi.
Az idő múlása minden pusztulását hozza az ég alatt: nagy és kis dolgokét egyaránt (kis nefelejcs).
III. 5-6.vsz.
Magára, a saját életére vonatkoztatja az elmúlást. A vers ezáltal létösszegző verssé válik.
Szomorú lemondással veszi tudomásul, hogy ifjúsága észrevétlenül, de örökre elmúlt. És nemcsak az ifúság édessége, színei, örömei tűnnek el, de a szerelem is.
Az évszakok körforgása örök, de az emberi életre ez nem érvényes - ami elmúlt, az visszahozhatatlan (nem hozhatja fel azt több kikelet soha).
A behunyt szem utal a halálra, ill. az örömtelen életre, a szerelem, örömök észrevenni nem tudására.
Levéltöredék barátnémhoz
A cím és a tartalom között ellentét feszül:
- a cím töredéket ígér, valójában tökéletesen megszerkesztett, zárt kompozíciójú mű;
- a barátnéhoz szól, de figyelme csak önmagára irányul.
Létösszegző vers: egy életérzést fogalmaz meg;
téma: a falusi elvonultság, lelki társtalanság, életének szomorúsága.
I. 1.vsz.
Episztolaként indul - megszólítja a távolban élő barátnét, kérdését fáradt mélabúval utasítja el.
Majd hamarosan ejti a címzettet, s csak önmagával foglalkozik.
Témája: magánya, kedvetlenségének panasza.
A további versszakok a látszólag megtagadott választ fejtik ki.
II. 2.vsz.
Reális helyzetkép a költőről. Egy őszi képet látunk:
szüret utáni est, a körülötte élők már aludni térnek, vidámságuk neszei hallatszanak,
a költő magányosan hallgatja az est hangjait.
/Agg diófám - önmaga metaforája - lélekben ő is agg;
tüzemet gerjesztem - vonatkozik konkrétan a pipázásra, de ihletére, életkedvére is./
III. 3-4.sz.
Ezek a pillanatok indítják az álmodozást. Elszakad a sivár jelentől, s visszaemlékezik:
- fiatalságára, boldogságára,
- a hajdani örömökre, melyek még szomorúbbá teszik a ma sivárságát.
IV. 5. vsz.
Az előbbi reális képek a saját sorsa motívumaivá válnak (Életem képe ez):
párhuzamot von a 2-4.vsz képeivel..
- az ősz est - saját "ősze";
- a parázs, kanóc elhamvadása - a szerelem, szenvedélyek tüzének kihúnyása;
- az őszbogár zúgása - melankolikus lírájának hangjai.
Így lesz az őszi est saját elmúlásának képe - a magányos szüreti est az öregedés jelképe.
Miben rejlik esztétikai hatása?
- a hangulat, bánat páratlan érzékeltetése,
- megkapó képek, metaforikusság,
- verzene - egyszerű magyaros verselés (felező 12-es, keresztrímekkel.)
Berzsenyi a klasszicista ódaköltő
Berzsenyi pályájának korai szakaszában művei 2 nagy csoportra oszlanak:
- szerelmes versekre (melyek formája rímes - hangsúlyos, műfajuk dal);
- és klasszikus verselésű, főként hazafias ódákra.
Ódáinak legfőbb motívumai a következők:
- hazafiság, a nemzet fennmaradásán érzett aggodalom;
- a nemzeti lét és nemlét dilemmája;
- a régi dicsőség és az elkorcsosult jelen szembeállítása;
- a nemzethalál víziója.
Berzsenyi felvállalja a küldetést: a nemzet megmentése mellett emel szót, figyelmeztet és felhív.
A korszak két kiemelkedő darabja: A magyarokhoz (I.) és A magyarokhoz (II.) c. ódák.
A magyarokhoz I.
A mű első változata 1796-ban keletkezett, végső formáját 1810-ben nyerte el.
A témát illetően kaphatott ösztönzést Horatiustól, tőle kölcsönözte a strófaszerkezetet is (alkaioszi).
A vers szervezőelve: két idősíkot szembesít egymással - - múlt és jelen képei sorjáznak.
Kulcsszava: az erkölcs - a régi (tiszta) és a mostani (megromlott). Ez az oka a nemzet hanytlásának.
I. 1.vsz.
Már az első sor megszólítása ("Romlásnak indult hajdan erős magyar") kijelöli a témát:
most és jelen szembeállítását.
A szemrehányó két kérdés figyelmeztet a jelen magyarjainak felelősségére.
(Nem látod... Nem látod...?)
II. 2-6.vsz.
Majd a múlt képei következnek 5 versszakon keresztül:
A múltból dicső, értékes példákat sorol fel - kp.i motívuma Buda várának helytállása--
A múlt vérzivataros volt, külső és belső harcoktól terhes, Budáért sok vér hullt, nem volt könnyű, de a vár ellenállt az ostromoknak, tatárnak, töröknek, belső pártviszályoknak, testvérharcoknak (ezerszer véreidet magad tiportad, sok ádáz osrtom, vad tatár, ostromló török, Zápolya öldöklő százada, szent rokonvérbe feresztő...) - mert az erkölcs még a régi volt.
A témát a 11-13.vsz-ban folytatja.
Büszke öntudattal - patetikusan - sorolja a múlt dicső nagyjainak nevét:
Attila, Árpád, a Hunyadiak sikeres harcait.
A múlt a kemény helytállás,
a tiszta, nemes erkölcs,
a harcra és tettre kész, serény magyarság szimbólumává válik.
III. 7-10. vsz
Mindezek ellenpólusaként hangzik fel a komor tölgy-hasonlat:
a jelen a lassú halál, a pusztulás kora.
Mindennek okaiként a következőket hozza fel:
- belső gyengeség
- a jelen elpuhult nemzedéke
- a tiszta erkölcs hiánya
- a henyeség
- a nyelv feledése, idegenek majmolása
IV. 13-14.vsz.
A szerehányó hang elégikusra vált:
fájdalmasan kiált fel, amikor a történelem, a sors kiszámíthatatlan körforgásáról ír.
Ez teszi a hajdani nagyot (Ilion, Karthago, Babylon) semmivé - s ezzel a nemzethalál vízióját vetíti előre.
Befejezése pesszimista.
Hangnem: A versben mindvégig megtartja a prófétai szerepet, hangnemet.
E/2. személyben int, figyelmeztet, kárhoztat.
Klasszicista és romantika felé mutató vonásai:
- A műben nagy számban fordulnak elő a klasszicizáló, antik műveltségre utaló kifejezések (sybarita, Herkules, Ilion stb.)
Erre utal a versforma is (alkaioszi stófák).
- Ám a romantika felé mutat az erőteljes nyelv ("energiás szavak"),
a romantikus túlzások,
a meghökkentő metaforák.
A magyarokhoz (II.)
Optimistább hitet tükröz az 1807-ben írt A magyarokhoz II. c. ódája.
Hátterében: a napóleoni háborúk Európát felzaklató hatása áll. a súlyos osztrák vereség,
I. Ferenc császár népeihez intézett kiáltványa.
Ám: a mű minden korra érvényes mondanivalót hordoz.
Berzsenyi ismét vállalja a nemzet élesztőjének, a prófétának feladatát.
Szerkezete: klasszicistább az előzőnél (2x3 vsz.-ra oszlik).
I. 1-3.vsz.
A téma: a háborúk által mozgásba hozott történelem viharát bontja ki egy félelmetes tengeri vihar képével.
- az 1.vsz metaforái után (forr a világ bús tengere, ádár Erynnis lelke, vérbe mártott tőr, dühös viadal) a kép látomásba csap át
- a 2-3. vsz. - az egész világot feldúló véres zűrzavar látomása.
- Romantikus túlzással és egymásra halmozódó képek sorával érzékelteti a vész monumentalitását: a vihar északtól délig, kelettől nyugatig dúl - a frajzi nevek az egész földkerekséget szimbolizálják.
- Az örökkévalónak hitt világ rendje pedig itt és most összeomlik (népek érckorláti dőlnek)
II. 4-6. vsz.
Ebből a megrendült élményből mégsem a reményvesztettség pesszimizmusa fakad
ellenkezőleg: hisz abban, hogy a bölcsen kormányzott állam hajója (alkaioszi kép) megáll a habok (vész) között.
E hit biztosítéka egyfelől:
- a Títusak nevezett császár, I. Ferenc (Títus a jó császár szimbóluma),
- ki a népéhez megtalálta az utat, s összekovácsolódott vele;
Másfelől:
- a nép tiszta erkölcse, szabadsága, melyekkel felvértezve állja a viharokat, a förgeteg haragját.
(ébreszd fel alvó nemzeti lelked; nem sokaság, henem szabad nép..., )
A mű (akárcsak az előző) történelmi példákkal zárul. Ám itt nem a pusztulásukat, hanem nagyságukat említi
az ősi, tiszta erkölcs tette naggyá a régi nemzeteket is (Róma, Marathon, Budavár).
Beszédhelyzet:
másként alakul, mint az előző versben
az 1-5.vsz.-ra az E/2. személyű prófétai hang jellemző,
a 6. vsz-ban ezt felváltja a teljes azonosulás E/1. személye.
A költő mintegy magát nyugtatva, bizakodva összegzi erkölcsi ítéletét és feladatait.
A forma: klasszicista ugyan (strófaszerkezet is);
ám a képanyaga a romantika felé mutat:
- expresszivitás, metaforáinak sora, lendülete.
Hasonlításuk:
Szemlélet:
Mindkettő a korabeli valóság élményeiből fakad:
I. II.
csüggedt kiábrándulás, a hit, a bizakodás,
a nemzet pustulása a bölcsen kormányzott virágzó állam
Felépítés:
Mindkettő tanító óda:
I. II.
az idősíkok mentén tagolható az általános kijelentéseket konkrét példákkal
múlt/jelen szemlélteti
(Forr a világfelsorolja frajzilag a területeket)
konkrét példákból elvonatkoztat
( ... ez tette naggyá...)
A kulcsfogalom mindkettőben: a tiszta erkölcs, a helytállás.
Az I.-ben nem lát lehetőséget megjavulására nemzethalál;
A II.-ben bizakodó - látja a fennmaradás lehetőségét.
Nyelvi megformálás:
fennkölt pátosz, erőteljes kifejezések, költői képgazdagság
Versforma: alkaioszi strófaszerkezet.
• Született: 1776. május 7-én, Kemenesalja - Hetyén
• Családi háttere: régi középbirtokos nemesi család egyetlen gyermeke. A
Apja: ügyvéd, de inkább gazdálkodott
• Tanulmányai: 13 évesen - soproni evangélikus líceum - 7 évig, sokat olvasott, latint és németet tanult, megismerte az antik görög-római mitológiát, csodálta Horatiust
• Életútja: 1793- katona, 96-tól titokban verseket ír, 98-ban elveszi Dukai Takács Zsuzsát és letelepednek Sömjén, 1803-ban Kis János rajtakapja íráson, 1804-ben Niklára költőznek, 1808-ban 77 költeményét átadták Kazinczynak - 1813-ban megjelent. 1817. megjelent a Tudományos Gyűjtemény című újságban Kölcsey recenziója. 25-ben megjelentette az Észrevételek Kölcsey recensiójára című iratát. 1836- MTA tag
• Halála: 1836. február 24-én, Niklán
- "Kettős élete":
• Napközben: szürke, hétköznapi, tisztes földbirtokos
• Éjszaka: sötétben, a gyertyafénynél írt - magára talált -
- "Magyar Horatius":
Horatiusi nézeteket vallott - "arany középszer" - Ne törekedjünk a szélsőségekre, elégedjünk meg azzal ami van, nyugodjunk bele a sorsunkba. - versformákban, motívumokban is követte - DE!!! Berzsenyi műveiben nem ezt hirdette, a sorok mögött ennek a hiányát írja le, ezutáni sóvárgás figyelhető meg.
- A költő Berzsenyi:
2 csoportba lehet sorolni:
Magyaros verselésű szerelmi témájú dalok
Klasszikus mértékű hazafias témájú ódák
Motívumok az ódákban:
• aggódás a nemzet sorsán, az erkölcs romlásán
• dicső múlt - sivár jelen
• nemzet halálvíziója
• Ő próféta szerepet vállal, figyelmezteti a nemzetet - mozgósító szerep
• PL.: Magyarokhoz I-II
Elégiák: 8 - 10 mű
• Témák:
• múlandóság, idő, elkerülendő végzet
• magányosság, nagy érzelmek eltűnése
• Háttere:
• Niklára való költőzés - idegen
• Kazinczyval a levelezések
• betegeskedés - magány
• valóság - álom különbsége
• az ifjúból felnőtt
• átalakultak az elégiák, leszűkültek témában
• PL.: Osztályrészem, Búcsúzás Kemenes-Aljától, A közelítő tél, Levéltöredék barátnémhoz
Episztolák:
• 1805- Kazinczy révén bekapcsolódik a szellemi életbe, egyre többet foglalkozik életkérdésekkel - episztolákat és epigrammákat is ír.
• PL.: Dukai Takács Judithoz, Vitkovics Mihályhoz
Az elégikus Berzsenyi
Berzsenyi életművét többféleképpen is csoportosíthatjuk: pl.
-tematikusan,
- időbeliség alapján,
- stílushatások szerint,
- műfajilag: ódák, elégiák, episztolák.
Elégiáit 1804 után írhatta.
Kb. 8-10 verset sorolhatunk ide.
Alaptémájuk ugyanaz: a múlandóság,
az idő elkerülhetetlen végzete,
az elmagányosodás,
a nagy érzelmek eltűnése.
Keletkezésük hátterében életrajzi okok állnak:
- 1805-ben Niklára költözik, elszakad szülőföldjétől (Kemenes alja), Somogyban idegen, a gazdálkodó életet egyhangúnak érzi;
- Nyomasztólag hatott rá elszigeteltsége (Kazinczytól nem jön válasz); feloldhatatlannak érzi a poétikai álomvilág és a falusi életforma közti ellentmondásokat;
- Betegeskedik - egyik nyavalyából a másikba esik- valójában inkább kedélybetegség gyötri;
- Közben életében is lezárul egy szakasz:
az ifjú felnőtté érett,
élettapasztalatai átalakítják hangulatát,
úgy érzi, az élet rövid, múlása visszafordíthatatlan, csupán egy pillanat.
A nagy elégiák közé tartozik: A közelítő tél, Levéltöredék barátnémhoz, Búcsú Kemenesaljától
A közelítő tél
Eredeti címe: Az ősz
Kazinczy javaslatára változtatta meg - mert Az ősz cím statikus állóképet ígér, helyére a lopva közeledő fenyegetés mozgalmassága került, az új cím maga is riadalmat sugall.
Felépítése: logikus gondolatmenetet mutat.
Szerkezete klasszicizáló: pictura-absztrakció-szentencia.
Strófaszerkezete (aszklepiádészi)és szókincse szintén klasszikus.
I. 1-3.vsz.
Az ősz képe tagadásra fordított idillben (a tavasz képeinek tagadásaként) jelenik meg.
A most és nemrég / a jelen és a múlt / a tavasz és az ősz szembesül egymással.
A természet festésével érzékelteti az idő megállíthatatlan múlását.
A megváltoztathatatlanra a tagadó képekben (6 tagadó alak) megjelenő tavasz döbbent rá:
a kibontakozó ősz képe szürke, lehangoló.
Ezzel kettős hatást ér el:
- rámutat a jelen sivárságára - minden hervad, hull, sárgáll, borong, homályos;
- és megmutatja a múlt értékeit is
antikizáló képek sorát látjuk: liget, balzsamos illatok, zephyr, symphonia, gerle, csermely violás völgye, thyrsus (szőlővessző).
Túlárad a visszaálmodott tavasz.
Az I. szerkezeti rész tehát idő - és értékszembesítésre épül.
Ez a világ egyszerre: két évszak,
a niklai táj,
és egy belső, lelki táj ábrázolása.
Zeneisége elementáris: ezt hangut., hanfestő szavak (zörög, búg) és az l,r,g hangok adják.
II. 4. vsz.
A látványból filozófiai általánosítást és következtetést von le:
"Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül."
Az "idő elrepül" hétköznapi szófordulatot sajátos képpé teszi.
Az idő múlása minden pusztulását hozza az ég alatt: nagy és kis dolgokét egyaránt (kis nefelejcs).
III. 5-6.vsz.
Magára, a saját életére vonatkoztatja az elmúlást. A vers ezáltal létösszegző verssé válik.
Szomorú lemondással veszi tudomásul, hogy ifjúsága észrevétlenül, de örökre elmúlt. És nemcsak az ifúság édessége, színei, örömei tűnnek el, de a szerelem is.
Az évszakok körforgása örök, de az emberi életre ez nem érvényes - ami elmúlt, az visszahozhatatlan (nem hozhatja fel azt több kikelet soha).
A behunyt szem utal a halálra, ill. az örömtelen életre, a szerelem, örömök észrevenni nem tudására.
Levéltöredék barátnémhoz
A cím és a tartalom között ellentét feszül:
- a cím töredéket ígér, valójában tökéletesen megszerkesztett, zárt kompozíciójú mű;
- a barátnéhoz szól, de figyelme csak önmagára irányul.
Létösszegző vers: egy életérzést fogalmaz meg;
téma: a falusi elvonultság, lelki társtalanság, életének szomorúsága.
I. 1.vsz.
Episztolaként indul - megszólítja a távolban élő barátnét, kérdését fáradt mélabúval utasítja el.
Majd hamarosan ejti a címzettet, s csak önmagával foglalkozik.
Témája: magánya, kedvetlenségének panasza.
A további versszakok a látszólag megtagadott választ fejtik ki.
II. 2.vsz.
Reális helyzetkép a költőről. Egy őszi képet látunk:
szüret utáni est, a körülötte élők már aludni térnek, vidámságuk neszei hallatszanak,
a költő magányosan hallgatja az est hangjait.
/Agg diófám - önmaga metaforája - lélekben ő is agg;
tüzemet gerjesztem - vonatkozik konkrétan a pipázásra, de ihletére, életkedvére is./
III. 3-4.sz.
Ezek a pillanatok indítják az álmodozást. Elszakad a sivár jelentől, s visszaemlékezik:
- fiatalságára, boldogságára,
- a hajdani örömökre, melyek még szomorúbbá teszik a ma sivárságát.
IV. 5. vsz.
Az előbbi reális képek a saját sorsa motívumaivá válnak (Életem képe ez):
párhuzamot von a 2-4.vsz képeivel..
- az ősz est - saját "ősze";
- a parázs, kanóc elhamvadása - a szerelem, szenvedélyek tüzének kihúnyása;
- az őszbogár zúgása - melankolikus lírájának hangjai.
Így lesz az őszi est saját elmúlásának képe - a magányos szüreti est az öregedés jelképe.
Miben rejlik esztétikai hatása?
- a hangulat, bánat páratlan érzékeltetése,
- megkapó képek, metaforikusság,
- verzene - egyszerű magyaros verselés (felező 12-es, keresztrímekkel.)
Berzsenyi a klasszicista ódaköltő
Berzsenyi pályájának korai szakaszában művei 2 nagy csoportra oszlanak:
- szerelmes versekre (melyek formája rímes - hangsúlyos, műfajuk dal);
- és klasszikus verselésű, főként hazafias ódákra.
Ódáinak legfőbb motívumai a következők:
- hazafiság, a nemzet fennmaradásán érzett aggodalom;
- a nemzeti lét és nemlét dilemmája;
- a régi dicsőség és az elkorcsosult jelen szembeállítása;
- a nemzethalál víziója.
Berzsenyi felvállalja a küldetést: a nemzet megmentése mellett emel szót, figyelmeztet és felhív.
A korszak két kiemelkedő darabja: A magyarokhoz (I.) és A magyarokhoz (II.) c. ódák.
A magyarokhoz I.
A mű első változata 1796-ban keletkezett, végső formáját 1810-ben nyerte el.
A témát illetően kaphatott ösztönzést Horatiustól, tőle kölcsönözte a strófaszerkezetet is (alkaioszi).
A vers szervezőelve: két idősíkot szembesít egymással - - múlt és jelen képei sorjáznak.
Kulcsszava: az erkölcs - a régi (tiszta) és a mostani (megromlott). Ez az oka a nemzet hanytlásának.
I. 1.vsz.
Már az első sor megszólítása ("Romlásnak indult hajdan erős magyar") kijelöli a témát:
most és jelen szembeállítását.
A szemrehányó két kérdés figyelmeztet a jelen magyarjainak felelősségére.
(Nem látod... Nem látod...?)
II. 2-6.vsz.
Majd a múlt képei következnek 5 versszakon keresztül:
A múltból dicső, értékes példákat sorol fel - kp.i motívuma Buda várának helytállása--
A múlt vérzivataros volt, külső és belső harcoktól terhes, Budáért sok vér hullt, nem volt könnyű, de a vár ellenállt az ostromoknak, tatárnak, töröknek, belső pártviszályoknak, testvérharcoknak (ezerszer véreidet magad tiportad, sok ádáz osrtom, vad tatár, ostromló török, Zápolya öldöklő százada, szent rokonvérbe feresztő...) - mert az erkölcs még a régi volt.
A témát a 11-13.vsz-ban folytatja.
Büszke öntudattal - patetikusan - sorolja a múlt dicső nagyjainak nevét:
Attila, Árpád, a Hunyadiak sikeres harcait.
A múlt a kemény helytállás,
a tiszta, nemes erkölcs,
a harcra és tettre kész, serény magyarság szimbólumává válik.
III. 7-10. vsz
Mindezek ellenpólusaként hangzik fel a komor tölgy-hasonlat:
a jelen a lassú halál, a pusztulás kora.
Mindennek okaiként a következőket hozza fel:
- belső gyengeség
- a jelen elpuhult nemzedéke
- a tiszta erkölcs hiánya
- a henyeség
- a nyelv feledése, idegenek majmolása
IV. 13-14.vsz.
A szerehányó hang elégikusra vált:
fájdalmasan kiált fel, amikor a történelem, a sors kiszámíthatatlan körforgásáról ír.
Ez teszi a hajdani nagyot (Ilion, Karthago, Babylon) semmivé - s ezzel a nemzethalál vízióját vetíti előre.
Befejezése pesszimista.
Hangnem: A versben mindvégig megtartja a prófétai szerepet, hangnemet.
E/2. személyben int, figyelmeztet, kárhoztat.
Klasszicista és romantika felé mutató vonásai:
- A műben nagy számban fordulnak elő a klasszicizáló, antik műveltségre utaló kifejezések (sybarita, Herkules, Ilion stb.)
Erre utal a versforma is (alkaioszi stófák).
- Ám a romantika felé mutat az erőteljes nyelv ("energiás szavak"),
a romantikus túlzások,
a meghökkentő metaforák.
A magyarokhoz (II.)
Optimistább hitet tükröz az 1807-ben írt A magyarokhoz II. c. ódája.
Hátterében: a napóleoni háborúk Európát felzaklató hatása áll. a súlyos osztrák vereség,
I. Ferenc császár népeihez intézett kiáltványa.
Ám: a mű minden korra érvényes mondanivalót hordoz.
Berzsenyi ismét vállalja a nemzet élesztőjének, a prófétának feladatát.
Szerkezete: klasszicistább az előzőnél (2x3 vsz.-ra oszlik).
I. 1-3.vsz.
A téma: a háborúk által mozgásba hozott történelem viharát bontja ki egy félelmetes tengeri vihar képével.
- az 1.vsz metaforái után (forr a világ bús tengere, ádár Erynnis lelke, vérbe mártott tőr, dühös viadal) a kép látomásba csap át
- a 2-3. vsz. - az egész világot feldúló véres zűrzavar látomása.
- Romantikus túlzással és egymásra halmozódó képek sorával érzékelteti a vész monumentalitását: a vihar északtól délig, kelettől nyugatig dúl - a frajzi nevek az egész földkerekséget szimbolizálják.
- Az örökkévalónak hitt világ rendje pedig itt és most összeomlik (népek érckorláti dőlnek)
II. 4-6. vsz.
Ebből a megrendült élményből mégsem a reményvesztettség pesszimizmusa fakad
ellenkezőleg: hisz abban, hogy a bölcsen kormányzott állam hajója (alkaioszi kép) megáll a habok (vész) között.
E hit biztosítéka egyfelől:
- a Títusak nevezett császár, I. Ferenc (Títus a jó császár szimbóluma),
- ki a népéhez megtalálta az utat, s összekovácsolódott vele;
Másfelől:
- a nép tiszta erkölcse, szabadsága, melyekkel felvértezve állja a viharokat, a förgeteg haragját.
(ébreszd fel alvó nemzeti lelked; nem sokaság, henem szabad nép..., )
A mű (akárcsak az előző) történelmi példákkal zárul. Ám itt nem a pusztulásukat, hanem nagyságukat említi
az ősi, tiszta erkölcs tette naggyá a régi nemzeteket is (Róma, Marathon, Budavár).
Beszédhelyzet:
másként alakul, mint az előző versben
az 1-5.vsz.-ra az E/2. személyű prófétai hang jellemző,
a 6. vsz-ban ezt felváltja a teljes azonosulás E/1. személye.
A költő mintegy magát nyugtatva, bizakodva összegzi erkölcsi ítéletét és feladatait.
A forma: klasszicista ugyan (strófaszerkezet is);
ám a képanyaga a romantika felé mutat:
- expresszivitás, metaforáinak sora, lendülete.
Hasonlításuk:
Szemlélet:
Mindkettő a korabeli valóság élményeiből fakad:
I. II.
csüggedt kiábrándulás, a hit, a bizakodás,
a nemzet pustulása a bölcsen kormányzott virágzó állam
Felépítés:
Mindkettő tanító óda:
I. II.
az idősíkok mentén tagolható az általános kijelentéseket konkrét példákkal
múlt/jelen szemlélteti
(Forr a világfelsorolja frajzilag a területeket)
konkrét példákból elvonatkoztat
( ... ez tette naggyá...)
A kulcsfogalom mindkettőben: a tiszta erkölcs, a helytállás.
Az I.-ben nem lát lehetőséget megjavulására nemzethalál;
A II.-ben bizakodó - látja a fennmaradás lehetőségét.
Nyelvi megformálás:
fennkölt pátosz, erőteljes kifejezések, költői képgazdagság
Versforma: alkaioszi strófaszerkezet.
Megjegyzés küldése